Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-24 / 117. szám

j m 1969. május 24., szombat A Nap kél: 3.57, nyugszik: 19.25 órakor A Hold kél: 10.58, nyugszik: 0.47 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ESZTER nevű kedves olvasóinkat! ESZTER rendkívül érdekes név. Már az Ószövetség­ben előfordul, mégsem héber, hanem perzsa eredetű. Ebben a nyelvben ugyanis „siareh": csillagot jelent. A perzsa nyelv iráni, tehát indo-európal nyelv és így ez a szava rokon a görög „aster”, ugyancsak csillagot jelentó szóval. 225 EVE, 1744. május 24-én született Jean Paul Ma­rat, a francia polgári forradalom egyik legkövetkeze­tesebb vezéralakja. Orvosi tanulmányait Párizsban vé­gezte, majd Angliában' praktizált. Egy járvány leküz­désében tett nagy szolgálataiért Newcastle város dísz­polgárává választotta. m * m m © m 0 0 0 Kettős sorsolás az egri stadionban az MTK — Egri Dózsa NB I-es labdarúgó-mérkőzés félideiében Főnyeremény: Star televízió Időjárás: Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőkép­ződés, eső nélkül. Mérsékelt változó irányú szél. A hő­mérséklet kissé emelkedik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 25 fok körül. © Üj szakmaközi bizottságokat választanak A megye községeiben ezekben a napokban választ­ják- újjá a szakmaközi bi­zottságokat. Legutóbb — csütörtökön — Makiár köz­ségben rendezték meg az új bizottság választását, ame­lyen részt vett Erdélyi Ber­talan, a megyi szakmaközi bizottság vezetője is. A gyűlés felszólalói a község kulturális életének fellendí­tését szorgalmazták. Többen indokolatlannak tartották a makiári presszó megszünte­tését. Foglalkoztak azzal a gondolattal is, hogy a tsz- ekben hozzanak létre szak- szervezeti csoportokat a szakmaközi bizottság irá' nyitása alatt. Gyermek balesetet okozott a világháborús gyutacs Bács-Kiskun megyében ismét gyérmekbalesetet okozott a má­sodik világháborúból visszama­radt robbanó anyag. Ladánybe- nén Czevrevszki Ferenc 15 éves fiú, kezében robbant íel egy gyutacs, amit öngyújtóval mele­gített, a fiút súlyos sérülésekkel szállították a kecskeméti kór­házba, onnan pedig a szegedi klinikára. A rendőrség megálla­pította. hogy Czevrevszki Ferenc, a ladanybenei legelőn régóta gyűjti a gyutacsot sőt azok értékesítésével is foglalkozott. A nyomozás során a gyermektől 331 életveszélyes robbanóanya­got szedtek össze. t Uj könyvek MOST JELENT MEG: An­tal Gábor: Egy szál gyergya. Fáj a kutyának á lába — Findlay: A kémia száz éve — Mikszá-th összes müvei 65. — Móricz: Légy jó mindhalálig — Remarque: A szerelem és a halál órá­ja — Szentgallay: A hosszú távirat — Tóth: Díszfák, díszcserjék. W<* Üdülés Zakopanéban Hazaérkezett csütörtökön este a lengyelországi Zakopánéból a megyei tanács dolgozóinak üdülő csoportja. A csoport két hetet töltött a festői szépségű üdülőtelepen. A külföldi üdülés­re a lengyel egészségügyi dol­gozók szakszervezetének helyi csoportjával kötött megállapo­dás alapján került sor. A len­gyel dolgozók üdülő csoportját a megyei tanács Siófokon látja vendégül június és szeptember között. Békegyűlés Egerben A békehónap programjá­ban pénteken délután négy órakor az egri Városi Tanács dísztermében békegyűlést ren­deztek a város hivatalai és intézményei dolgozóinak rész­vételével. A gyűlés szónoka Sipos István, az MSZMP Eg­ri Városi Bizottságának első titkára volt. A 21. Arában Vasárnapi lapszámunkhoz egy kérdő­ívet mellékeltünk s kértük olvasóinkat kitöltve adják postára, hogy véleményük, javaslatuk hasznosításával szerkeszthes­sük a Népújságot. Mint ahogyan hírül ad­tuk a beérkezett kérdőívek jutalomsorsolá­son vesznek részt. Az üzemek és vállalatok is segítették lapunk közvélemény-kutatását; különböző díjakat ajánlottak fel a szeren­csés nyerteseknek. A jutalomsorsolás főnyereményét egy Star-tclevíziót a Népújság adja; >— az egri Finomszerclvénygyár egy Le­hel hűtőgépet, *— a Hevesi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1 db Hajdú- Supcr mosógépet, ■— a Füzesabony és Környéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1 db Simphonia rádiót, •— a Gyöngyösi Általános és Értékesítő Szövetkezet 1 db Strand táskarádiót, — a Heves megyei Iparcikk. Kiskcreske- reskedelmi Vállalat 1 db Lidó táska­rádiót, •— az Észak-magyarországi Textil Nagy­kereskedelmi Vállalat 1 db subaszö­nyeget, *— a Heves megyei Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat 1 db bőségkosarat, az Eger—Gyöngyös vidéki Állami Pin­cegazdaság 1 db borkosarat, *— a Centrum Áruház 1 db állólámpát, — az Országos Takarékpénztár Heves me­gyei fiókja 100 db totó-szelvényt ad ajándékként a közvélemény-kutatás nyer­teseinek; Nyilvános sorsolás május 29-én Egerben^ a stadionban, az MTK—Egri Dózsa NB I-es labdarúgó-mérkőzés félidejében. A közvéleményékutató kérdőíveket leg­később május 27-ig keddig kérjük beküldeni. A jutalomsorsolási szelvényt kérjük levág­ni és megőrizni. Minden beküldött közvéle­mény-kutatási lap részt vesz a sorsoláson. Mindenki esélyes, mindenki nyerhet. Várjuk véleményét, javaslatát! Vegyen részt a Népújság közvélemény­kutatásában! , A szurkoló is nyerhet Május 29-én csütörtökön több oldalas gazdag sporttörténettel, eseménnyel — sor­számozott Népújságot vásárolhat az MTK— Egri Dózsa mérkőzésen a szurkoló. A meg­vásárolt lapok, ugyancsak a félidőben, sor­solásra kerülnek. A szerencsések között az alábbi tárgyakat sorsoljuk ki: — a Kisipari Szövetkezetek Heves me­gyei Szövetségének ajándéka: 1 db kerékpár, — az Állami Biztosító Heves megyei Igazgatóságának ajándéka: 1 db tás­karádió, — a Heves megyei Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat ajándéka 1 db bőség­kosár, — a Mátravidéki Fémművek siroki gyá­rának ajándéka 3 db ajándékcsomag. A nyermények azonnal átvehetők! Ne felejtse el megvásárolni a mérkőzésen a Népújság sporteseményekben gazdag szá­mát! NYERHET VELE! ★ Olvasóink közül többen kérték, küldjünk címükre közvélemény-kutatási lapot, mert szeretnék elmondani véleményüket és egyút­tal részt kívánnak venni a sorsoláson. Elő­fizetőink és mindazok a kedves olvasók, akik az. elmúlt vasárnap vásároltak Népújságot, kézhez kapták- a kérdőívet. Külön nem tu­dunk küldeni, de május 25-én, vasárnap Egerben, Gyön­gyösön és Hatvanban a hírlapárusok kapnak közvélemény-kutatási lapot. Mindazok, akik vasárnap a három városban Népújságot vásárolnak, kérjék a kérdőivel. Ismételten felhívjuk kedves olvasóink fi­gyelmét, hogy a közvélemény-kutatási lapot kitöltve legkésőbb május 27-ig, keddig küld­jék be. Ne felejtsék el a sorsolási szelvényt levágni és megőrizni. NYERNI LEHET VELE! Munkában a diáktanács Főpróba a várban — Segítenek a katonák A Gárdonyi Géza diákna­pok ma kezdődő eseményso­rozatának legfőbb irányító­ja és szervezője a diáktanács, amelynek tagjai — Németh Éva salgótarjáni, Fazekas Ti­borc érdi, Marton György nagykőrösi, Csomó János és Sós Tamás egri fiatalok — a művészeti bemutatók színhe­lyein tett „ellenőrzésük” után pénteken délután utolsó tanácskozásukat tartották a nagy esemény előtt. Megbe­szélték tapasztalataikat, s legközelebbj tennivalóikat, elosztották a reszortfelelősö­ket, felkészültek a mintegy kétezer részvevő fogadására. Megszabták, ki felelős egy- egy művészeti ág zökkenő- mentes lebonyolításáért, a tanácskozások megrendezé­séért ... Ma már berendezik köz­ponti irodájukat a TIT me­gyei titkárságán, bejárata előtt ifjúgárdisták tartanak ügyeletet. Testületileg kivo­nulnak délelőtt 11 órakor az egri vasútállomásra, a Szol­nok megyei középiskolások és szakmunkástanulók kü- lönvonatának ünnepélyes fo­gadására. Ezután már gyor­san peregnek az események. Fogadást adnak a csoportok meghívott képviselői tiszte­letére és este az ünnepi meg­nyitón Kristóf Péter, a diák­tanács elnöke átveszi dr. Lendvai Vilmostól, az Egri Városi Tanács vb-elnőkétői a „városkapu kulcsát”, s ez­zel jelképesen a diáktanács gyakorolja a hatalmat a vá­rosban. Kristóf Péter nem titkol­ta ezen a megbeszélésen, hogy a diáknapok megnyitó­ja előtti 24 órában is voltak meleg percei. Bár a rendez­vények színhelyeit rendben találták, az étkezés feltétele­it biztosították, a szállásolás­sal még bajok vannak. Na­gyon nagy segítséget kaptak a középiskoláktól, ahol tan­termeket is igénybe vesznek it... Ezután megtekintették a megnyitó ünnepség után bemutatásra kerülő „Emlé­kezés az egri várban” című történelmi hang- és fényjá­ték főpróbáját. ★ A Gárdonyi Géza diákna­pok megnyitó ünnepsége ma este fél nyolc órakor a Dobó téren lesz, ahol fanfárok kö­szöntik az egybegyűlteket és Veres József munkaügyi mi­niszter, a diáknapok fővéd­nöke megnyitja Pest, Szol­nok, Nógrád és Heves megye középiskolásainak, szakmun­kás tanulóinak négynapos rendezvénysorozatát. A segfts£g**y EI ,i I & s szép példája Füzesabonyban (Szigetváry József tudósí­tónktól.) Mint laponkban erről már beszámoltunk, április utolsó napján egy hirtelen támadt tűz elpusztította özv. Papp Ernőné füzesabonyi lakos há­zának tetejét. Az eset híre eljutott a MÁV Füzesabonyi Villamos Vonal felügyelőségé­re is, ahonnan közel egy esz­tendeje vonult nyugalomba az idős asszony. A felügyelő­ség vezetői és a szocialista brigádok nyomban akciót in­dítottak, hogy a népszerű Bo­rika nénin segítsenek*. A nem nagy létszámú munkahely dolgozói kétezer forintot ad­lak össze, a szocialista bri­gádok pedig társadalmi mun­kában helyreállították a tető­zetet. Szép. önzetlen segítsé­gükért díeséret illeti őket. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint, Encsen, a Rákóczi Fe­renc Művelődési Házban megtartott 21. heti lottósor­soláson a következő számokat húzták ki: 28, 46,61, «3,00 Tartalékosok járőrversenye (Tudósítónktól.) A káli és a füzesabonyi tartalékosok továbbképzése eseménydús zárófoglalkozás­sal fejeződött be: ellátogat­tak az egyik patronáló kato­nai alakulat laktanyájába, haditechnikai bemutatón, majd izgalmas járőrverse- nyen vettek részt. A lakta­nyának fiatalabb vendégei, is voltak ekkor: a káli, a kompolti és a füzesabonyi sorköteles fiatalok szép számmal jöttek el, hogy is­merkedjenek a katonaélettel Szövetkezeti kórusaink Szolnokon Szolnokon — a szolnoki kulturális hetek keretében — ma és holnap rendezik meg a szövetkezeti énekkarok 11. országos dalostalálkozóját, amelyen megyénket három szövetkezeti énekkar képvi­seli: a füzesabonyi Erkel és 4 a káli Bartók férfikóruson, valamint az egri fogyasztási szövetkezet Tinódi kamara­kórusa is. Gyerekszáj A papa a villamoson uta­zott a kisfiával. Velük, szemben ülfjx$gy hölgy, aki csizmát és fovaglónadrúg'ot viselt. — Apuka — kérdezi a gyerek hangosan — ez a néni lovagolni fog? Az apa elpirult, a fiához hajolt és valamit a fijlébe súgott. A gyerek figyelme­sen hallgatta, majd ismét hangosan megkérdezte: — Mondd apuka, mit je­lent az, hogy „ez az öreg skatulya feltűnési víszke- tegségben szenved”. A névadó: Szőnyi Márton Nagy napra készülnek a bük leszen tm ártoni úttörők. Az általános iskola úttörő- csapata ugyanis a legendás hírű partizán, Szőnyi Már­ton nevét veszi fel. akii haj­danában a falu környékén halt hősi halált. Szobrát a községi tanács épülete előtt állították fel. A nagyszabá­sú névadóra vasárnap dél­előtt kerül sor. a vendégek elhelyezésére, ugyanakkor a Tanárképző Főiskola az adott lehetősé­gekből kizárta a diáknapi vendégeket... Sok köszönet­tel tartoznak a katonáknak, akik az ideiglenes hálóter­mek berendezését végezték. Végül is nem félnek a két­ezres vendégseregtől, bizako­dó hangulatban, nagy ambí­cióval látnak munkához. Már megkezdték a május 26-án sorra kerülő Dobó té­ri ifjúsági nagygyűlés szer­vezését, amelyen Kárpáti Sándor, a KISZ központi bi­zottság titkára mond beszé­det. Erre az eseményre meg­hívták többek között az ál­talános iskolák végzős nö­vendékeit is. A diáktanács szervezésében kerül sor az utolsó estén egy vidám, jel­mezes felvonulásra Is, amo­lyan „zenés városfelfordí- tásra”. Elhatározták, hogy minden este, fél tízkor meg­beszélik a napi eseményeket, i következő nap feladata­Ég a versenyautó és kigyulladt gépkocsik a versenyen. Az indianapoiisi hírhedt autóverseny ismét bő­velkedett borzalmas jelenetekben. Összeütközött (Telefoto — AP—MTI—KS)- — „ . . ---­------ ------------------------ wv. kézbesítőnél. Index: 20 062,-----megyei Nyomda yáltalat, Eger, Bródy Sándor u. 4, igazgató; Marosán József^

Next

/
Thumbnails
Contents