Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-17 / 86. szám
MADRID: Nicanor Costa Mendez argentin külügyminiszter szerdán befejezte négynapos hivatalos spanyolországi látogatását, s egyben háromhetes európai körútját. ACCRA: A ghanai kormányzó nemzeti felszabadítási tanács kedden bejelentette, hogy elfogadta Victor Owusu külügyminiszter lemondását. Bejelentették azt is, hogy Patrick Anim volt külügyminisztert visszahívták egykori hivatalába. DACCA: A ciklonok és tornádó pusztította Kelet-Pakisztá- non kedden ismét tornádó söpört végig. Hivatalos adatok szerint a halálos áldozatok száma mintegy 250, a sebesülteké pedig 2000. BELGRAD: Jugoszláviában szerdán befejeződött az általános választások újabb fordulója: Crna Gorában, Macedóniában és Szerbiában az üzemek, intézmények dolgozói közvetlen szavazással megválasztották a helyi szkupstínák úgynevezett munkaközösségi tanácsainak tagjait. A választásokról nyilatkozott Tito jugoszláv államfő. Általánosságban elismeréssel szólt a választások előkészítéséről, ugyanakkor azonban megállapította: „az új szkupstinák- ban kevés a munkás már most, idejekorán intézkedéseket kell tennünk, nehogy ez megismétlődjék. PADOVA: Kedden este bomba robbant a padovai egyetem rektorának hivatalában. Emberéletben nem esett kár. Pado- vában egyébként az egész egyetemi negyedet csendőri és rendőri egységek őrzik. (A KS párizsi tudósítójától) KÜLÖNÖS VÄLASZTÄSI kampány folyik jelenleg Franciaországban az április 27-én sorra kerülő népszavazás előtt. A népszavazáson hivatalosan két kérdésről kell dönteni egyetlen igen vagy nem válasszal. Az egyik kérdés lényege a következő: akarja-e, hogy a jelenlegi 95 közigazgatási körzet helyett 21 gazdasági és közigazgatási egységre osszák az országot? A másik kérdés: akarja-e a jelenlegi szenátus reformját? E két kérdést és a reform- javaslatot 9500 szavas, 30 oldalt kitöltő szövegben terjesztették a szavazók elé tanulmányozásra. Erősen kétséges, hogy a szakembereken túl akár egyetlen átlagszavazó is alaposan áttanulmányozza ezt a betűtengert ahhoz, hogy eldöntse: igent vagy nemet mondjon. A DÖNTÉST egyébként nagyon megkönnyíti, hogy a népszavazás igazi értelme az elnök eddigi és további politikájának „népi jóváhagyása” akar lenni. Ezt ma már nemcsak az ellenzék állítja, de maga De Gaulle elnök is megerősítette annak a bejelentésével, hogy ha az igen szavazatok nem kapják meg a többséget, azonnal lemond. Ezzel a bejelentéssel a francia választópolgárt lényegében nem az elé a probléma elé állították: akarja-e vagy sem a reformokat, hanem: akarja-e De Gaulle-t, 2 ifge&pfft 1909. április csütörtök 24 áru a külpolitikában EGYETÉRTÉS BECSBEN TÁRGYALÁSOK NEW YORKBAN PROBLÉMÁK A KÖZEL-KELETEN SPD KONGRESSZUS AZ NSZK-BAN DERŰLÁTÁSSAL és megkönnyebbüléssel fogadta a világ a hírt, hogy szerdán befejeződtek Bécsben a szovjet és amerikai szakértők között a békés célú nukleáris robbantásokról folytatott háromnapos tárgyalások. A jelentés hangsúlyozza, hogy: „az egyetértés légkörében” egyfelől az az örvendetes,, hogy a két szuperhatalom szakértői közösen leszögezték: nincs már messze az az idő, amikor a nukleáris energia további békés célokra lesz felhasználható, és hogy az e téren eddig elért eredményeiket más országoknak is átadják. Igen, az atomenergia békés felhasználásának terjedése: ez az egyik örvendetes dolog. A másik, hogy az egy kérdésben, amely bár nem fő problémája ugyan jelenleg a nemzetközi helyzetnek, de mégsem jelentéktelen kérdése, sikerült tárgyalásos úton megegyezésre jutnia a szovjet és az amerikai félnek. SIKERÜL-E VAJON tárgyalásos úton megegyezésre jutni egy másik, az előbbinél jóval bonyolultabb és vészterhesebb nemzetközi kérdésben? Itt már semmiféle egyértelmű válasz nem adható, lévén a közel-keleti konfliktusról stó. Az mindenesetre biztató, hogy a négy nagyhatalom, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország képviselői New Yorkban lankadatlan buzgalommal és rendkívüli alapossággal tanácskoznak a megoldás módozatairól. Minden lehetőséget aprólékosan figyelembe vesznek, sőt a Reuter jelentése szerint bíznak is abban, hogy hamarosan képesek lesznek kidolgozni egy megoldási javaslatot. * ÚGY TŰNIK, a konfliktusban legelső sorban érdekelt arab fél, az Egyesült Arab Köztársaság változatlanul a konfliktus nem háborús, hanem politikai megoldása mellett foglal állást. Ilyenfajta megoldást támogat és igyekszik új meg új javaslatokkal elősegíteni a konfliktusban másodsorban leginkább érdekelt Jordánia uralkodója, Husszein is. A járható út megtalálása azonban egyáltalán nem egyszerű, minthogy izraeli részről minden eddigi arab javaslat határozott elutasításban részesült, arab részről pedig hiányzik az egység, a közös álláspont. Az arab ellenállók, az úgynevezett fedajinok öt legfontosabb szervezete Ammanban ülést tartott és elvetette Husszein ismeretes hat pontját. A palesztinai kérdés békés rendezése helyett csak harc útján képzelik el Palesztina felszabadítását. Nem részesült még kommentárban Husszein javaslata a szíriai sajtóban, de megfigyelők szerint a jordá- niai király indítványait Szíria is ellenzi, s ennek csupán azért nem adott eddig hangot, hogy ne nehezítse meg a négy nagyhatalom New Yorkban folyó tárgyalásait. MEGKEZDŐDÖTT a nyugatnémet szociáldemokrata párt rendkívüli kongresszusa. Várható, hogy itt dolgozzák ki azt a programot, amellyel ősszel a választók elé akarnak állni. Alighanem sok vitára kerül sor majd elsősorban az NDK elismerésének és általában: az NSZK-nak az NDK- hoz való viszonyának kérdéskomplexusában. Az első referátumot Helmut Schmidt, a párt parlamenti frakciójának elnöke tartotta. Jóllehet túlzottan és megalapozatlanul felértékelte az SPD szerepét a nagy kormánykoalícióban, beszédének azonban kétségkívül pozitív vonása, hogy az atomsorompó-egyezmény aláírása mellett foglalt állák. ITT JEGYEZZÜK MEG, hogy noha a Bécsben lefolytatott szovjet—amerikai tárgyalásoknak — a békés célú nukleáris robbantásokról — nem volt 'feladata azzal foglalkozni, miként hajtsák végre az atomsorompó-szerző- dést, a megbeszéléseket a felék ebből a szempontból is igen időszerűnek ítéltek. Csehszlovák és magyar vezetők táviratváltása A magyar—psehszlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 20. évfordulója alkalmából Kádár János, Losonczi Pál, Fock Jenő és Kállai Gyula elvtársak táviratban köszöntötték Alexander Dubcek, Ludvik Sx>oboda, Peter Colotka, Oldrich Cernik elvtársakat. A csehszlovák vezető elv- társak viszonttáviratukban a többi között leszögezik: ,,Az új szövetségi szerződés, amelyet 1968. június 14-én kötöttünk meg, újabb lehetőséget nyújt az országaink közötti baráti viszony elmélyítésére, a szocialista országok és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megerősítésére, a marxizmus—le- ninizmus alapján, a béke és a barátság megszilárdítására az egész világon.” ★ Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere és Jan Markó, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere ugyancsak táviratot váltott az évforduló alkalmából. Dz NSZK és Izrael egviirmiiliSdéséröl MOSZKVA: A Krasznaja Zvezda szerdai számában Bonn és Tel Aviv együttműködéséhez fűz kommentárt. A bonni revan- sisták — írja a lap — arra ösztökélik a „Nagy Izrael” eszméjébe belegabalyodott izraeli szélsőségeseket, hogy akadályozzanak meg még az atombombával való fenyegetőzés árán is, bármilyen közel-keleti békés rendezést. A bonni pénzügyminisztérium szerint Izrael ez év elején 3,5 milliárd márkát kapott fegyver- és hadianyagvásárlásra hadiiparának fejlesztésére, sőt az atomfegy-, vergyártást célzó közös atom- kutatások finanszírozására is. Az 1967-es agresszió pillanatában az izraeli hadseregben 7.000 nyugatnémet zsoldos teljesített szolgálatot. A lap figyelmezteti az izraeli vezetőket, hogy az esetleges háború kitöréséért őket terheli minden felelőség. Franciaország újabb népszavazás előtt: Nemcsak a reformokról lesz szó vagy nélküle a káoszt, a bizonytalanságot. Ez a módszer persze alapjában nem egyéb, mint a legközvetlenebb nyomás gyakorlása a szavazókra, A népszavazáson nemet mondani készülők tábora rendkívül népes. Nemcsak az ellenzéki pártokat foglalja magában, de a gaulleístákkal kormánykoalíciót alkotó giscardisták egy részét is. A reform ellenzésének természetesen más és más oka van a kommunisták, a szocialisták, a radikálisok, a centralisták és a giscardisták táborában. Az FKP például híve mind a területi közigazgatás, mind a szenátus demokratikus reformjának. A népszavazás elé bocsátott reformterveket azonban nem tartják demokratikusnak, mert azok erősen megnyirbálják a választott szervek hatáskörét és növelik a kormány által kinevezett személyek hatalmát, így lényegében a decentralizálás jelszava alatt a hatalom centralizálására készülnek. Az FKP ezen túl ellenzi az elnök politikáját; így híveit a nem szavazatra hívja fel a népszavazáson. MIVEL AZ ELNÖK saját politikai súlyát és jövőjét is latba vetette, a népszavazásra készülődés a csata középpontjába állította a De Gaulle esetleges távozása utáni helyzet alakulását, azaz örökösödés kérdését. A francia baloldal az egység hiánya miatt egyelőre felkészületlenül áll e probléma előtt. A kormánytöbbségen belül viszont három jelölt is van: Pompidou volt miniszterelnök, Couve de Murville, a kormány jelenlegi elnöke és Giscard d’ Estaing volt pénzügyminiszter. Három dudás egy csárdában viszont sok. Csak egynek lehet komoly esélye. Ebből a meggondolásból született Giscard d’Estaing elhatározása, hogy — mint azt bejelentette — nem támogatja a népszavazást. Ez nyílt szakítás a gaulleístákkal, de csak az teszi számára lehetővé, hogy önállóan és szabadon cselekedjék a hivatalos gaulleista jelölttel szemben —, saját esélyének növelésére. A REFORMOKÉRT folyó politikai kampány leple alatt tehát a különböző tőkés csoportok között már folyik a késhegyig menő hatalmi harc az elnöki székért. Roger Range Értesítjük a Kismotor- és Gépgyárban, valamint az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban 1959-ig gyártott Ml A és MIB típusú motorok üzemben tartóit, hogy a gyárakkal egyetértésben, 1971-től ezekhez a benzin-, illetve petróleumüzemű motorokhoz nem árusítunk pótalkatrészekéi Kérjük, hogy az említett motorok kiselejtezéséig a még szükséges pótalkatrészeket április 30-lg rendeljék meg a Gépipari Termelőeszköz-kereskedelmi Vállalat Géppótalkatresz-forgalmazási osztályától Budapest VII., Madách Imre u. 8. A már korábban megrendelt és nálunk előjegyzésbe vett alkatrészeket — ismételt megrendelés nélkül — folyamatosan szállítjuk. Nagy nyeremények, értékes iutalmak sorsolása előfizetőink között. Mindenki esélyes, mindenki nyerheti Kinek lesz szerencséje, ki utazik külföldre a Népúiság költségén? Most induló pályázatunkon mindenki esélyes mindenki nyerhet, aki mar előfizetője, vagy előfizetője lesz lapunknak. A sorsoláson részt vehet minden olyan előfizető, aki május 1-től legalább egy előfizetővel növeli olvasóink táborát. Aki' több előfizetőt nyer meg lapunknak, vagy több hónapra fizetteti elő lapunkat, nagyobb eséllyel vesz részt a sorsolásban. (Például, ha valaki öt előfizetőt gyűjt május 1-re, öt szelvénye szerepel a sorsoláson. Ha valaki csak egy. de negyedéves előfizetőt hoz lapunknak — május, június, júliusra. — három szelvénynyel vesz részt a sorsolásban.) Ha valaki még nem előfizetője lapunknak, de május 1-től már az lesz, és májusra előfizetőket gyűjt, szintén részt vehet a sorsolásban. Nyeremények: I. díj: j db kéthetes külföldi társasutazás II. díj: 2 db egyhetes külföldi társasutazás III. díj: 5 db táskarádió IV díj: 10 db 400 forintos vásárlási utalvány V. díj: tárgyjutalmak mintegy 10 000 forint értékben. Mindenki esélyes, mindenki nyerhet! Próbálkozzék a szerencsével! Sorsolás: 1969. május 12-én. A szerencsés nyertesek névsorát a Népújság május 18-i számában közöljük. A nyereményeket csak abban az esetben adjuk át a nyerteseknek ha májusra érvényes előfizetéssel rendelkeznek. Előfizetési díj: 20,— Ft. MEGRENDELŐLAP , Megrendelem 196... év ...................... hó ....... napjától a NÉPÚJSÁG c. lapot Az előfizetési díjat az előfizetés-gyűjtőnek fizetem. Név: Város, község: ............................*—....... — Utca, hazszam: —........................ P. H. bélyegző, aláírás Kelt, 196... év ho «—.»••«.. nap. ...........*•....................... a megrendelő aláírása az előfizető-gyűjtő címe és aláírása A postahivatal figyelmébe: A megrendelőlapot díjbeszedés után azonnal küldje be a MEHIV címére. — — — — — Itt levágandó ELISMERVÉNY ............... Ft, azaz ..................................... forintról, m ely összeget a NÉPÜJSÁG előfizetési díja fejében felvettem. A megrendelő neve: —.................................................. K elt, 196... év ho ........ nap. P. H. bélyegző, aláírás Az elismervényt őrizze meg, mert tárgynyeremény-sorsoláson vesz részt. Nyerhet: Külföldi társasutazást, rádiót, vásárlási utalványt és még számtalan értékes tárgyat. A sorsolás eredményét a Népújság május 18-i száma közli. Jaaa^aaaaaaaaaee-----c aasiaaaoaioiaaoisMR» Akar jól szórakozni? Jöjjön el ma este 21 órakor az egri Széchenyi Étterembe/ ahol DCúüáej JCati JC&fiez Tjibőr és niéítaszrki cAndrás gazdag műsorával szórakoztatja a közönséget. Heves megyei Venűéglátőipari Vállalat .rnmmmmmmmémaaaaaaeaaaaaaaaaaaaa«aaaaaaa«L. leeBfiaasawtiABasBBMSBaBaaiaazaseesiBaeoeE BeiiaaiBBaaasgfiaaaaiiiaaaaaaaaaaaaMaaeBair^ BeiBaia«iaaeeasaiaaso8eóaiB«flaa9iBBaaaaiBg& ■ •■■•■■■•••aaaae<i«««aa«caaaff«aflaaaa«as:Z2. i«ieBBaBBjaaaa(BaBBBBaaajaamaaaBBiiMBin. ................aaaaaaeaaaaaaaBaeieaBaiigasaaBiiifl^