Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-22 / 90. szám

Délután m'rom órára magához rendeli Faragó őrnagyot. Főntosan három tízkor megszólal a telefon. , ,, s' , AiAzZfOSAN JELENTEM, őrnagy urat KÉR LM. Egy Lqtti nevű hölgy. Aztán tettetett szórakozottsággal FORDUL. ,v AZ ŐRNAGYHOZ Halló, öt órakor ÉNem, EZ MA LEHETETLEN. De MIRŐL RÍ... JA, MAGA AZ ? HÓT MEGÉRKEZETT? (GÉN, OTT LESZEK A MEG­BESZÉLT HELYEN. Te régebben vagy Bernben, ^ KÉRLEK... Meg tudnád mondani, HOL, YÍU A VÁROSBAN EGY FEHÉR­MÁRVÁNY ÁMOR SZOBORÉ j tíOGYNÉ KÉRLEK TISZTELETTEL A Tó-sétányon. Kiváló üdülő A szanatóriumok és üdü­lök közötti szocialista mun­ka verseny ben elért sikerek alapján a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatósága, a KPVDSZ elnöksége kiváló üdülő címmel tüntette ki a SZOT parádfürdői szanató­riumának dolgozóit. A kitün­tetés ünnepélyes átadására ma délután kerül sor Parád- fürdőn. Országos *™kmai vetélkedő az ÁB-náí Hatvani dolgozó a középdöntőben Az Állami Biztosító me­gyei igazgatóságai hétfőn egy időben rendezték meg országos szakmai vetélkedő­jük elődöntőit. A harminc­évesek, s ennél fiatalabb életkorú dolgozók számára meghirdetett verseny rész­vevői — valamennyien zárt borítékban kapták a munká­Élniény­J beszámoló Jól sikerült él­ménybeszámolót tartottak hétfőn Egerben, az Eger Hotel halijában. Dr. Lakat Károly mesteredző, a kétszeres arany­érmet nyert olimpiai labda­rúgó-csapat ve­zetője és Albert Flórián világvá­logatott, a Ma­gyar Labdarúgó- válogatott csa­patkapitánya, a magyar labdarú­gás jelenlegi helyzetéről, a magyar lab­darúgó-csapat mexikói sze­repléséről, a világválogatott brazíliai szerepléséről, s a dél-amerikai labdarúgásról tartottak előadást, illetve él­ménybeszámolót. Ezenkívül többen kérdéseket tettek fel, melyre a két vendég készség­gel válaszolt. Képünkön: dr. Lakat Károly élménybeszá­moló közben. Mellette bal­ról Albert Flórián. (Foto: Kiss Béla) Aktívaulés 2i béke mozgalom időszerű feladatairól Hétfőn délelőtt a békemoz­galom tavaszi akciójának előkészítésében és lebonyolí­tásában közreműködő párt, tanácsi és tömegszervezeti vezetők és munkatársak rész­vételével Egerben aktíva ülést tartottak. A május 9 és június 17 között sorrakerülő békedemomstráció program­jának megvitatása mellett meghallgatták Matolcsai Ká­raiy újságíró, a Magyar Nemzet külpolitikai rovat­vezetőjének tájékoztatóját a békemozgalom időszerű fel­adatairól. tUKEsi mm KARDOS GYÖRGY REGÉNYÉBŐI PEtOOlGCZTA» CS. HORVÁTH T1B08 RAJZOLTA: SEBÖK IMR& jukkái összefüggő kérdéseket, amelyekre adott legjobb vála­szaikkal összesen 95 pontot kaphattak a szigorú zsűritől. A Heves megyei „össze­csapáson” — egri versenyen — „vidéki” sikerek szület­tek, miután a hatvani Ko­máromi P étemé mögött, meglehetősen szoros ered­ménnyel a gyöngyösi Tart Istvánná, illetve a másik hatvani induló, Jéger Lász­lóvá szerezte meg az első három helyezést. Huszonöt részvevő közül így a 79 pontos hatvani Ko­máromi Péterné képviseli majd Heves megyét a júniu­si, budapesti középdöntőn. Növendékhangverseny az Egri Állami Zeneiskolában Hétfőn este rendezte meg növendékhangversenyét az Egri Állami Zeneiskola az intézet Bartók-termében. A hangversenyre a zeneiskola évi növendékhangverseny programjában került sor. Rossz cipők, savanyú borok Fogyasztói érdekvédelem Leleplezett árdrágítás — Belső ellenőrzés a panaszkönyvi bejegyzés? Mit ér Ha a vásárló nincs meg­elégedve az áru minőségével, vagy bármiféle károsodás éri, reklamálhat a kereskedőknél. Ezt tették többen a rossz ci­pők miatt A Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat egri férfi cipőboltjá­ban 96 esetben, a női cipő­boltban 648 esetben kártala­nították is a vásárlókat a jo­gos minőségi kifogás miatt. Sajnos, nem minden vevő él ezzel a lehetőséggel, sőt gya­kori, hogy nem is tudja: be­csapták ... A fogyasztók ér­dekvédelmét az Állami Ke­reskedelmi Felügyelőség lát­ja el A megyei tanács végrehaj­tó bizottságának legutóbbi ülésén számot adtak arról, hogy egy év alatt 705 eset­ben, 595 egységben végeztek vizsgálatot. 73 esetben vontak felelősségre kereskedőket és 50 pénzbírságot szabtak ki. Fgy-egy büntetés 490 forin­tot jelentett, többet, mint ko­rábban, amikor az átlag csak 378 forint volt. A minőségvizsgálatok csak a tejtermékeknél hoztak ja­vulást, a többi áruknál azon­ban legtöbbször megismét­lődnek a hibák. A sorozatos szankciók ellenére a borok minősége például alig válto­zik. A termelőszövetkezeti borok gyakran tartalmaznak direkt termő, jellegtelen faj­tákat. A kiskereskedelmi és vendéglátóipart egységeknél főleg a helytelen tárolás okoz minőségi romlást. Két évvel ezelőtt harminckét borminta közül 18, tavaly pedig 16 nem felelt meg a minőségi köve­telményeknek. Egy ízben a borkóstolói engedély elvoná­sát javasolták az abasári tsz- től, de a Gyöngyösi Járási Tanács illetékes osztálya ért­hetetlen módon nem szerzett érvényt az ellenőrök kezde ményezésének. A sütőipari termékeknél általában a súly­hiány, a kis átlagtérfogatú sütemények, savanyú ízű ke­nyerek miatt tettek észrevé­teleket. A mintaként vett péksütemények közül csak minden második felelt meg a szabványnak. Minden esetben kivizsgál­ták a vásárlói panaszok sor­sát is, amelyek fele általá­ban minőségrontással, másik fele a kereskedelmi dolgo­zók magatartásával, hiányos áruellátással, fogyasztói ká­rosításokkal voltak kapcso­latban. A panaszkönyvi be­jegyzés nem mindenütt ju­tott el az illetékesekhez, vagy elintézésük csak felületes volt. Egyedül a Heves me­gyei Iparcikk Kiskereskedel­mi Vállalatnál tapasztalták az ellenőrök, hogy elfogadha­tó módon intézik a panaszo­kat. A legtöbb helyen ugyan­is késlekedve továbbítják bejegyzéseket, a panaszost meg sem hallgatják, vagy ál­talános megjegyzésekkel in­tézik el. Pedig mindig akad kifogásolni való. Az utóbbi egy hónapos árvizsgálat so­rán 16 kereskedő neve került jegyzőkönyvbe fogyasztói megkárosítás miatt. Különö­sen kirívó hibákat találtak a szövetkezeti TÜZÉP-telepe- ken, ahol az építőanyagok forgalmazásánál egy-egy vá­sárlónál 26—133 forintot je­lentett az árdrágítás. 1969. április 22., kedd CSILLA napja A Nap kel: 4.43 órakor, nyugszik 18.34 órakor A Hold kel: 7,37 órakor, nyugszik 0.12 órakor \lit ki nem találnak . •?I Csodálatos az emberi elme: olykor a legfantasztikusabb álmait megvalósítására is képesl Kiégendő ennek bizonyításaként csupán napjainkban körülnézni. Asztronautává változtatja a kosszá idő óta jobbára csak gyalogláshoz, legfeljebb bici.klizcshcz szolzott hon­polgárokat. máskor merész fordulattal, néhány uszony es tartozé­kainak segítségével valóságos békává varázsolja őket és — talán éppen ez utóbbi láttán — gondolván, hogy nekik. már úgyis mindegy: lassacskán leszoktatja valamennyinket még a legkedvesebb eledeleikről is... A minap olvastam, hogy szép hazánkban rövideset: megjelenik — a rétesizű fagylalt. Mivelhogy ilyennel eddig még aligha talál­kozhattak derék atyánkfiái! Persze, bizonyára némi „találmányi díj” megszerzésének vágya is ihlethette az ügyes inyesmcsler, aki ha megtalálja számítását, feltehetően még , bizarabb ötleteken töri a fejét. Legközelebb esetleg... a szalonnaízü kenyérrel ejti bámulat­ba a világot. S valószínű, hogy a takarékosabb természetűek örömmel is ven­nék ez utóbbi, kolosszális felfedezést, mivel egy-egy reggeli, uzson­na vagy vacsora alkalmával — legalább a kenyeret megspórolhat­nák táskájukból, asztalukról. Félő azonban, hogy ha ama másik hír is ismertebbé válik, eljut például az imént emlegetett — ráadá­sul érzékenyebb lelkű —. kozmoszban bolyongó asztronautához * megtudja: ezután, itt a földön nem harapják, hanem nyalogatják a meggyesrétest, ijedelmében talán meg sem áll a holdig. Úgy vélheti ugyanis, hogy most már odafenn biztosabb... Jó lenne erre is gondolni. Nem? (-ni) Várható időjárás ma estis: vál­tozóan felhős, a reggeli órákban párás idő, többfelé, főként nyu­gaton és északon eső. Megélén­külő déli, délnyugati szél. A hő­mérséklet emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let 14—19 fok között. (MTI) — BEOMLOTT EGY HÁZ­TETŐ szombaton egy Üj- Delhi közelében levő város­kában, miközben a házban éppen mennyegzőt tartottak. Tizenegyen meghaltak, hat- vanan megsebesültek. — ÁPRILIS 25—26—27-én Salgótarjánban rendezik meg a IV. Országos Amatőr Köny- nyűzenei Fesztivált, amelynek az elmúlt év december elején kezdték meg előkészületeit. A Magyar Rádió és a KISZ központi bizottságának felhí­vására több mint félezer együttes és énekes vetélke­dett a járási, városi és me­gyei elődöntőkön. — A TOTő 16. HETI ápri­lis 20-i, fogadási hetére be­érkezet 1 363 173 darab szel­vény. 13+1 találatos necm volt. 13 találatot 3 fogadó ért el, ezek szelvényenkinti nyereménye 176 667 forint. A 74 12 találatos 4775, az 1044 11 találatos 338, a 8649 10 ta­lálatos pedig 61 forintot nyert, a nyereményilleték levonása után; Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 71 éves korában, hosszú betegség után elhunyt SIMON FERENC, nyugdíjas munkatár­sunk, a szakszervezeti mozgalom kiváló har­cosa. Temetése 23-án, szer­dán délután fél 4 órakor lesz a Hatvani-temető­ben. A Heves m. Nyomda V. dolgozói. — Újszívesek, a Gto&ía Schuur kórház által kiadott közlemény szerint a Bamaxd professzor által legutóbb vég­rehajtott negyedik és ötödik szívátültetéses műtét pacien­sei jól érzik magukat. Az Állami Balett Intézet felhívása Az Állami Balett Intézet • felvé­telt hirdet olyan 10—12 éves le­ányok és 10—14 éves fiúk részé­re, akik a tánchoz kedvet érez­nek és .elvégezték az általános iskola első 4 osztályát. Az inté­zetben általános és középiskola működik. Az utóbbi elvégzése után a tanulók érettségi vizsgát tesznek. Felvételi vizsgára május 2-től 15-ig lehet jelentkezni. Kérik, hogy a vidéki gyerekek szülői hozzájárulással, válaszbé­lyeggel ellátva írásban, a buda­pestiek személyesen jelentkezze­nek az intézetnél, VI. kerület, Népköztársaság útja 25. szám alatt. A jelentkezőket a felvételi vizsga időpontjáról értesítik. A vidékiek budapesti elhelyezésé­ről a szülőknek kell gondoskod­niuk, miután az Állami Balett Intézet diákotthoni elhelyezést az új növendékek számára nem tud biztosítani. (MTI) PIACI A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítő Központjának tájékoz­tatása szerint megyénkben ma a piaci árak a következőképpen alakulnak: Zöldpaprika, darabja 2,40 Ft, paradicsom, kilója 58,— Ft, ubor­ka, kilója 38,— Ft, saláta, fej 2,40 Ft, hónapos retek, csomója 1,40— 2,— Ft, zöldhagyma, csomója 1,50 —2,— Ft, paraj, tisztított, kilója 4,70 Ft, paraj, csumás, kilója 3,50 Ft, sóska, kerti, kilója 7,50 Ft, tojás 1,40—1,50 Ft, spárga, kilója 5—16 Ft, vöröshagyma, 2 kg zsák­ban 10.60 Ft, vöröshagyma 4— 4.80 Ft, étkezési burgonya 1,50— 3.80 Ft, petrezselyemgyökér 9,20 Ft, sárgarépa 8,20 Ft, zellergumó 8,20 Ft, fejes káposzta 5,— Ft, kelkáposzta 4,50 Ft, cékla 2,80 Ft, torma, nemes 18,— Ft, fekete re­tek 2,40 Ft, karaláb, kék 2,50 Ft. EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Három óra magánélet EGRI BRÖDY (Telefon: 14-07) Egy magyar nabob Kárpáthy Zoltán GYÖNGYÖSI PUSKIN Anna Karenina I—II. rész GYÖNGYÖSI SZABADSÁG El Greco HATVANI KOSSUTH Kémek randevúja HEVES Méhek völgye FÜZESABONY Fényes szelek KOSSUTH 8.15 Weber operáiból 9.00 Harsan a kürtszó! 9.35 Tánczene 10.05 Liszt: Dante« szimfónia 11.00 Iskolarádió 11.35 Népi zene 12.30 Melódiákoktól 13.45 Mezőgazdaság -• tudomány 14.00 Rossini: Teli Vilmos — nyitány 14.13 Énekkar r 14.21 Ludas Matyi és \ társai ? 15.10 Rádióiskola g 16.05 Zongoraművek elfcerázik 16.38 Riport 17.20 Dalok Leninról 17.35 Kinek a számlájára? 18.00 Könnyűzene 18.30 Bach- és Beetho- ven-művek 19.25 A Szabó család 19.55 Náthán Milstcin hegedül 20.10 Európai hanglemezparáde 21.03 Kilátó 22.20 Népi zene 22.50 Gondolatok filmekről 23.05 Szimfonikus zene 6.10 Dunajevszkij filmzenéiből PETŐFI 8.05 Régi melódiák 8.45 Külpolitikai figyelő 9.00 Kamarazene 11.45 A magyar nyelv hete 12.00 Zenekari muzsika 13.05 Törvénykönyv 13.20 Bizet operáiból 14.00 Kettőtől — hatig . j 18.10 A magyar nyelv hete 18.15 Élni tudni kell, ff, 18.40 Szines nép) muzsika 19.20 Hangverseny MAGYAR TVS (U>5 Iskola-tv ;«+ j 17.58 Hírek 18.05 Készítsünk együtt filmet! 1. A dramaturgiai tanács ülése W.OO Esti mese 19.10 Teleimpes 19.40 Parabola 20.00 Tv-híradö 20.20 Ballada egy rossz emberről. Amerika! film 31.05 Vezényel: Herbert von Karajan ßl.35 Szülők, nevelők egymás közt. A menekülés. Tv- film. 83.15 Tv-híradó A Magvar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. Kiadja: s Hevea megyei Lapkiadó Vállalat Pelelóa tí» ad* roru JÓZSEF - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. S. Telefon: 12-68, 12-73 20-29. 24-44. Gyö..gyösön: 16-97. Postafiők: 23. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy »őr«. 17,- Ft Előfizetne vő bármily postahivatalnál és kézbesítőnél index: 2506? - Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Eródy Sándor utca i. érám; Igazgató; Marosán József.

Next

/
Thumbnails
Contents