Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-20 / 89. szám
ANTALFY ISTVÁN; Az eső is a nevedet dobolta Lépkedtük át a tócsákat, amik közös emlékeinkké fényesültek. Karolni se tudtalak, lomha télesti esó mosta életünket. Nem mi dideregtünk, hanem a fák és mintha a legnagyobb gondja volna. — hogy mindig tudjak örülni néked — az eső is a nevedet dobolta... LELKES MIKLÓS: Gyártelep 1969 időkémények füstje etszávárgott s a drót vonalak átsiettek a tájon kis félénk boltok árulták az almát a gépek légcsővéből a fehér gőz kiáradt megvakult gyíkok hemperegtek as öntöttvasak sötét borúján zörgö kapuk kinyíltak újra zihált a kövér teherautó ogy fék valahol felnyüszített ostoba táncdalszövegekre gondoltak formás mellű lányok a szemükben csöppnyi tavasz volt időkémények füstje lobbant almát árultak félénk boltok zihált a kövér teherautó ;vcsorogtak a tilalomfák felhúzódtak nyurga sorompók kis madarak csöppnyi reménnyel a rézmosolyú napra szálltak elgördültek a teherautók megvakult gyíkok sütkéreztek rézmosolyú Ígéretekben POLNER ZOLTÁN: Énekelsz a szélbe Tűz-sörényű kövek rozmaring tornyába: ■(leszaladtál te idegen vidékről. Mész eszi a csontod, tulipán siratja sorsomért aggódó Kőműves Kelemenné. Vérgyöngyös öleddel elkeverem lázam megkötöm az arcom könnyű mosolyoddal ejtelek teherbe örömre, bánatra és őrizlek balálig bites szerelemmel. Énekelsz a szélbe: szivedben a tenger. Csókjaimtól tested lassan kivirágzik. Xdldparázs halmokon állunk mindörökre hajnal-koronasan, gyönyörű ifjúsággal. t-efoszlik gond, álom nehéz homlokunkról, hátunk mögött ntak s esztendők ragyognak s minden gyehenna nyár égető bilincsünk egymásért jajongó fájdalmas ölelésben. ___ B ORISZ ORLOV: A vér/ a dal.** 1 vér, s a dal, a vér, s a dal. mindenkoron egy úton járnak, egy levegőt lélegeznek, és egyet néznek, egyet látnak, De miért is van, hogy a vér, s dal oly összeforrva járja útját? Mert az igaz dalt, — tudom én jól —< vérrel Írják, csak vérre! írják. Fordította: Antalfy István Az észak-magyarországi képzőművészek ötödik kiállításáról színfoltokban, annak is inkább a sötétbe hajló árnyalatával jelenik meg. Néhány ilyen meghökkentő, a képaláírásoknak ellentmondó, a témát vitára ingerlőén fogalmazó képpel találkoztunk ezen a tárlaton. Ezeket azért említjük elsősorban, mert a tárlatnak hangsúlyt adó ég nagyobb mérető alkotásokon ezek a miértek fennakadnak. A festmény és a szobor nézője, élvezője, érzelmileg és gondolatilag rátapadva akarja szemlélni azt, amit a művész létrehozott. Jobb szó híján, azt a finomabb vagy hangosabb zengést, a vonalaknak és «cineknek azt a játékát, harmóniáját keresi, amivel gazdagszik, ami által többé, nemesebbé válik. A művészi zengésnek, harmóniának a helyére nem lehet büntetlenül önkényes absztrakcióikat beiktatni, mert az élményt semmiféle technikai bravúr — ha van ilyen egyáltalán — nem pótolhatja. örülünk a Heves megyei művészek anyagárnak ezen a tárlaton. BUukó János két oaajresnmenyevei veteti BS" I« magát Az idősebb Kátaf Mihály két kisméretű alkotásában adja feszesen zárt világát Nagy Ernő vajúdóéul téma- és srtüusváltó korában él és mintha még nem alakult volna ki benne — bárom kiállított képe erről győzőét meg bennünket — az a biztonságérzet, amely az új témakör kezeléséhez szükséges. Ebben a sokszólamú anyagban te észre kell vennünk Kishonthy Jenő két kisméretű paaectelljét A Kislányfej és a Terhes «6 tte- tán, sallangmentesen és őszintén vall alkotójáról. Mélyen érző, finom lelkű művész hozta össze ezeket a színeket és formákat. Itt nyoma sincs pózolásnak, macii er-nak. Véleményünkkel Is szeretnénk bátorítani a művészt, hogy azt a zárt és értékes órzésvilágot, amit portréiban kifejez, nagyobb lendülettel és magabiztossággal tárja közönsége elé. Nem kell szégyellni, hogy a művésznek hatásra keU tömte. Eiz a hivatása! Mint mindig, a grafikai rész most is gazdagabb és színesebb a festményeknél. A felszabadulási Ünnepen nyitották meg a Nógrád, Borsod és Heves megyei képzőművészek hagyományos tavaszi tárlatát a salgótarjáni művelődési házban. A Heves megyei festők és szobrászok kiállítási jelenlétén túl is látogatásra invitált a kedves és készséges rendezőség meg a művészetek iránti érdeklődésünk: az a kíváncsiság, hogy nálunk, fent az ország északi részében tavaly óta változott-e és ha igen, menynyit haladt előre a festők és szobrászok munkája? A kiállítás alaphangját, hangulatát nagyobbméretű képeikkel lványi Ödön« Czinke Ferenc, Serese János, Mazsaroff Miklós, Zsignár István és Lóránt János adják. Az ő kepéikben a korról és a korhoz szólni akaró rátöri pátoszt érzünk. A kiállításnak nemcsak szándékoltan reprezentatív része, de vezér-motívuma is a Tanácsköztársaság ötvenedik évfordulója. A festmények színeiben és a grafikák formáiban, illusztrációiban elevenen es gyújtóhatású élmények kelnek életre és mintha még utólag is agitálni akarnának az 1919-es plakátok nyelvén, lelkesedésével és frisseségével a proletárhatalom mellett lványi Ödön négy olajképe te lobog • vörös színeik különböző árnyalataiban s a pátosznak ez a formája még akkor is megnyugtató, ha a művész által felhasznált elemek már nem adnak eredetiséget. Czinke Ferenc új technikája, a zománca» csillogás kihasználása még a festőművésznél te inkább a grafikust * vonalak szerelmesét és okos értőjét segítik hatáskeresésében. Mustó János és Lóránt János, valamint Orosz István Tóth Imrével egyetemben kissé keresetten nyúltak az ünnepet lehelő témához. Témáikban a mai köznapi valóságot igyekeznek megragadni, azt az ünnepélyesség nélküli, pózt meg nem engedő pillanatot és állapotot, amikor és amiben a jelenségek önmagukat adják. Az előző évek terméseire visszaemlékezve sem ki seriünk meg összehasonlítást Tóth Imre: Értük III. (1919) tenni egy-egy művész korábbi és mai alkotásai között, de úgy tűnik, hogy a kiállítás katalóguséin« élőszót frő Aradi Nóra joggal tesz említést megtorpanásról, vagy annak kikerülhetetlen bekövetkezéséről. dörzsöli az anyagot, majd ugyanígy a bélést. Végezetül így szól: „Nem rossz darab’. Az anya megvetően néz rá, s így szól: „No, szép kis szakértő” — pedig tudja, hogy most az eladó előnyösebb helyzetbe került. Az Izgalom tetőfokára hág. Mindenki tudja, mi következik, s hogy ilyenkor egy rossz hangsúlynak, egy alkalmatlan szemöldökrándításnak is fontos szerepe lehet. Az anya — a lehető legteljesebb közönnyel megkérdi: „No, és mit kérnek ezért a használt ruháért, amit egész télen nem sikerült eladni?” Ez sikerült! Az eladó a védekező pozícióba szorul. „Hogyhogy használt, és még hogy nem tudtuk volna eladni... ?” Folytatná, de az anya most már üti a vasat: „Talán nem így van? Hát akkor magyarázza meg nekem, hogy miért van itt egy vastag téli öltöny a nyár legforróbb vasárnapján? Erre válaszoljon!” A szegény eladó felelni próbál: „Figyeljen ide, asszonyom..De ismét félbeszakítják, most mór csak azért is. „Azt mondja meg, mennyibe kerül?” A férfi magánkívül van a dühtől, már nem ura a gondolatainak és csak úgy rávágja: »,Tizennégy dollár”. „Tizennégy dollár?” — kérdi az apa és a szakértő kórusban, az anya pedig felnevet, s ez jelÍ ldás a családnak, hogy min- lenki hahotára fakadjon. Ne-, vetnek te mind, kivéve az eladót és Hymie-t, aki épp most érdeklődik, hogy merre van a mellékhelyiség. Miközben az eladó elindul, hogy megmutassa neki, az anya újabb csapást mér rá: „De vigyázz a nadrágra Hymie, mert megyünk máshova!" Csend. „Mondjátok meg Hymie-nek, ha visszajön, hogy vegye le az öltönyt” — szól az anya Ismét, de ezúttal senkihez sem intézi szavait, s már indul kifelé az üzletből. Az apa levetkőzteti a fiút, s ő is kifelé tart, miközben a szerencsétlen eladó kullog utánuk és úgy kérdi: „Hát ml rosszat mondtam? E&t az öltönyt az unokaöcsémnek tartogattam, aki vér a véremből, hús a húsomból”. Már mindnyájan az utcán vannak, a kereskedő oda is követné őket, de az anya kézilegyintéssel visszaküldi: „Nincs miről beszélnünk”. Elmennek még két-három üzletbe, de ez csak cselfogás, az East Side-i protokoll előírása. Sosem bocsátanák meg maguknak, ha az első boltban vásárt csinálnak anélkül, hogy körülnéznek máshol te. Az egyik üzletben, ahol éppenséggel tizennégy dollárt kémek tőlük egy öltönyért, az anya felkiált: „Ez, tizenné**” dollár!?” -Az előbb egy másik boltban mutattak valamit ugyanennyiért, de az valóságos mestermunka volt!” Így aztán délután négy és öt között visszamennek a legelső üzletbe. Az eladó meglepetést színlel, de valójában már várta őket. Az anya ezúttal barátságosan szól hozzá: „Jól van, fogja a tíz dollárját és hadd legyen a fiúnak egy rendes öltönye”. Az eladó most suttogóra fogja a hangját: „Isten engem úgy segéljen, a saját rokonom ellen vétek, amikor odaadom a neki szánt öltönyt tizenkét dollárért”. Az alkut megkötötték. Mindannyian oda sereglenek. A szakértő meggyőződik róla, hogy egészen biztosan ugyanazt az öltönyt kapták-e, majd elindulnak haza, fáradtan, de nagyon- nagyon boldogan. Fordította: Zilahi Judit Harry Golden amerikai humorista. Saját lapot szer. készt, amelyet ő maga ír tele hosszabb-rövidebb tárcákkal, cikkekkel, értekezésekkel. Munkáit néhányszor kötetbe is összegyűjtötte. Témáit a kisemberek életéből meríti, humanizmusa és derűje méltán teszi népszerűvé. A kiállítás megtekintése idején bennünk is sűrűsödtek ilyen érzések, vélemények. Sőt, úgy érezzük, hogy a művészettörténész a művészek érzékenységét szem előtt tartva nyilatkozott ilyen árnyaltan és fedetten. A megtorpanás, a művészi egy helyben topogás vagy alapállásba merevedés néhány szürke példáját magunk is feljegyeztük. A harsogóan sütő áprilisi délután, a frissen mozgó emberek, az elegáns salgótarjáni művelődési palota — miért kell ezt az impozáns, nagyvonalú épületet és gazdag intézményt központnak nevezni, mint egy kereskedelmi vállalkozást? — az üde tavaszi környezet hatása és élménye itt-ott szöges ellentétbe állni látszik azokkal a színekkel és formákkal, amiket a tárlat alkotásai kínálnak megtekintésre. Néhányszor felötlött bennünk, hogy egy-egy művész miért éppen ezt a témát választotta — például az Üzemi porta, Lóránt János alkotása esetében, — mit akart benne megjeleníteni, minő lelki tartalmat ébreszt általa, miért ilyen színekkel, ezekkel a hamuszagú és hamuízű foltokkal örökíti meg azt, ami foglalata az 6 magatartásának és akaratlanul — vagy nagyon is akartan? — mércéje életlátásának? Akad olyan festmény is, •mikor a napsütés barna A vonalak racionálisabbak, általuk több gondolati elemmel lehet megközelíteni a nézőt. E kiállítási részben Pető János érdemel figyelmet mitológiai és bdhliai tárgyú alkotásai miatt Pataki József a 19-es plakátművészet forma- és érzelemvilágát Ismétli meg tollraj- zaivaL Czinke Ferenc most is elegánsabban fogalmaz grafikáiban, mint új stílusú zománcképeiben. Ebben a mezőnyben te meglepően érettnek és teljesnek tűnik az a líra, amit Csont István tár elénk Rad- nóti-verseket idéző rézkarcaiban. Az apró kis művek, ezek a lírai minlatúrák nem tévesztik el hatásukat. Balogh László, Debreceni Zoltán és Lukovszki László grafikái mellett Kától Mihály tuskrokiját kell megemlítenünk. Az egri közönség minden bizonnyal látni fogja majd ezt, a kiállítási anyagot, hiszen az eddigi szokások szerint a tárlatot elhozzák majd Egerbe is. S kell is, hogy a művészek és a közönség szembesítése megtörténjék, mert csak így nyer mindkét fél, a jelen és a jövő szempontjából te. Farkas András
