Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-01 / 75. szám

wt Amerikai vesztes^li^a Több mint S3 essr kateaa esett el a vietnami haremezSn SAIGON: Az AP amerikai hírügy­nökség saigoni tudósítójának adatai szerint a múlt hét vé­gén lezajlott súlyos harcok­ban elesett 200 amerikai ka­tona hozzáadása az amerika­iak vietnami veszteséglistájá­hoz azt jelenti, hogy az 1961 január 1-e óta az Egyesült Államok több katonát vesz­tett Vietnamban, mint amennyi halálos áldozatot a koreai háború követelt. A hi­vatalos amerikai statisztika szerint Vietnamban a múlt hét végéig 33 529 amerikai katona esett el és ebben a számban nem foglaltatnak benne azok, akik sebesülé­sükbe haltak bele. A koreai háborúban, ugyancsak a hi­vatalos adatok szerint 33 629 amerikai katona esett el a harcmezőn. Ilymódon — jegyzi meg az AP tudósítója — Vietnam­ban több amerikai pusztult el, mint bármilyen más konf­liktusban, kivéve a polgárhá­borút és a két világháborút. A saigoni országos rendőr- főkapitányság épülete közvet- ' ;n közelében hétfőn délben íkna robbant. A házi készíté­sű robbanószerkezetet állító­lag egy motorkerékpáros he­lyezte el az épület sarokkö­vénél. Három személy megse- oesült. ..PÁRIZS: -----­Visszaérkezett a francia fővárosba az az öt gaulleista képviselő, aki húsz napot töl­tött a Dél-Vietnamban, tanul­mányozva a katonai helyze­tet. A küldöttség vezetője, William Jacson, a nemzetgyű­lés külügyi bizottságának tit­kára kijelentette, a saigoniak — nem részletezte, hogy a ve­zetőségről vagy a közvéle­ményről beszél-e — inkább a helyszínen szeretnék eldönte­ni a háborút, mint a párizsi tárgyalóasztal mellett. WASHINGTON: . Nixon elnök a héten meg­beszélést folytat Henry Cabot Lodge nagykövettel, a párizsi tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezető­jével. Lodge formálisan Eisenhower elnök temetése miatt tért vissza Washing­tonba, de politikai körökben már korábban is számoltak azzal, hogy Nixon jelentésté­telt kér a tárgyalások alaku­lásáról. Lodge-tól Washing­tonban azt várják, hogy vi­gye keresztül az amerikai ja­vaslatokat nem nyilvános tár­gyalások folytatására, illetve a „kétszintes” tárgyalás meg­szervezésére, amelynek so­rán az USA a VDK-val, a saigoni rezsim pedig a felsza- badítási fronttal tárgyalna. Jahja tábornok Pakisztán új elnöke KARACHI: Jahja Khan tábornok hét­főn este Pakisztán új elnöke, lett. Mint a Rawalpindiben kiadott hivatalos kormány- közlemény bejelenti, az 52 éves tábornok addig kívánja gyakorolni az elnöki hatal­mat, amíg az ország új alkot­mányt kap. Jahja Khan, mint ismere­tes, egy héttel ezelőtt vette át a hatalmat, amikor Aj uh Khán az ellenzéknek és a né­pi tömegek nagy részének nyomására jobbnak láta le­mondani az elnöki tisztségről. Az új elnök az' elmúlt héten mint a pakisztáni hadsereg főparancsnoka «yakorolta a hatalmat, s most — mint megfigyelők mondják — azért vette fel az elnöki tiszt­séget. hogy ténylegesen és jogszerűen is az ország veze­tője legyen. Ajub Khan hatalmának megdöntésében jelentős sze­repet játszott az egyetemi ifjúság, amely öt hónapon át az előadások bojkottálásával, tüntetésekkel fejezte ki elé­gedetlenségét az országban fennálló állapotokkal. Ami­kor Jahja Khan vette át a hatalmát, Kelet-Pakisztánban a diákság visszatért az egye­temekre, most pedig, hogy a tábornok legalizálta is szere­pét az ország vezetésében, Pakisztán nyugati részében újra megjelentek az egyete­meken a diákok, jeléül an­nak, hogy bizalommal vannak az ország új vezetője iránt. Egri győzelem Salgótarjánban Mintegy 1000 egri szurkoló kísérte el az Egri Dózsa csapatát Salgótarjánba — nem is hiába! Az egriek Ugyanis 1:0-ra legyőzték ellenfelüket és a bajnoki táblázat 5 7. helyé* re léptek előre. Képünkön Tóth M: estében is továbbítani tud. Horváth F. mellett. , - % • (Molfiáf I. felvétele,) A külügyminisztérium sajtófőosztályának közleménye A Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Nép- köztársaság, a Magyar Nép- köztársaság, a. Német De­mokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársa­ság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nevében külképviseleteink vezetői ezekben a napokban szóbeli jegyzék kíséretében átadták, illetve átadják az európai országok kormányai­nak a Varsói Szerződés tag­államainak Európa országai­hoz intézett felhívást, ame­lyet a Politikai Tanácskozó Testület 1969. március 17-én Budapesten tartott ülésén ír­tak alá. Külképviseleteink vezetői az átadás alkalmával tolmácsolják őszinte remé­nyünket, hogy az európai or­szágok kormányai Európa bé­kéjéért és biztonságáért vi­selt felelősségük tudatában tanulmányozzák a felhívást és hatékonyan támogatják az abban foglalt elképzelése­ket. Húsvéti béketüntetések az USA-ban WASHINGTON: Amerikában is tartanak idén húsvéti békemeneteket: hat nagy városban szervez­nek szombaton és vasárnap nagyszabású tüntetést az amerikai békeharcosok. A legtöbb helyen a kormány vietnami háborúja elleni til­takozás jegyében zajlik le a békemenet.. San Franciscó­ban a helyi békeharcosok til­takoznak majd a város kato­nai börtöne, a Presidio 27 foglyának elítélése ellen. A foglyokat azzal állították bí­róság elé, hogy lázadást szer­veztek a börtönhatóságok el­len. A húsvéti béketüntetések­ben több városban egyenru­hás katonák is részt akarnak venni, a katonai hatóságok ti­lalma ellenére. Nagyszabású felvonulásra kerül sor a töb­bi között New Yorkban, Chicagóban és Atlantában. A tüntetéseken mindenütt meg­emlékeznek majd a memphisi gyilkosság évfordulójáról is. Dr. Martin Luther King halá­lának első évfordulóján az egyik legnagyobb arányú megmozdulásra Selma váro­sában kerül sor, ahol annak idején King vezette a helyi négerek tüntetését. A selmái menetet a néger polgárjogi vezető özvegye, Soretta King és egykori munkatársa és utó­da a Soouthern Christian Lea­dership Conference élén, Ralp Abernathy lelkész veze­ti majd. liixon­Kiesinger Bonni kormánykörökből származó információ szerint Nixon elnök kedden félórás megbeszélésre fogadja Kie­singer kancellárt Washing­tonban. Kiesinger, aki hétfőn eggel utazott az amerikai fővárosba, hogy részt vegyen lisenhower gyászünnepségén, íz áprilisi NATO-értekezlet- vől; a szovjet—kínai konflik­tusról és a budapesti felhí­vásról akar az elnökkel tár­gyalni. A témák között Bonn­ban nem emlegetik az atom- sorompó-egyezménv kérdését, valószínűnek tartják azon­ban. hogy ez a probléma is felvetődik az elnök és a kancellár rövid találkozóján. Háromszor nagyobb ényképezéssel készül ü| vörös mérési térképe Jelzések a földön — Április első napjaiban várható a fényképező repülés Hatvan Oj módszerrel, légi fényké­pezéssel készül Hatvan új, 1:1000 méretarányú városmé­rési térképe. A régi nem­csak tartalmilag elavult, de nem elég pontos a területek nagyság- és tulajdoni viszo­nyának nyilvántatáséra, a városfejlesztési, területren­dezési, beruházási tervek megvalósításához, és a kap­csolódó kommunális létesít­mények fenntartásához, ké­szítéséhez. A város kompli­kált térképe 1:2880 méret­arányú, és terület felmérési nyilvántartást tartalmaz. Az új térkép új technológiai el­járással, jobb minőségben, alumíniumbetétes térképla­pokon készük A térképkészítés a Buda­pesti Geodéziai és Térképé­szeti Vállalat szakemberei­nek is komoly feladatot je­lent, hiszen ilyen nagy méret­arányú városmérési térképe­ket rendszeresen még nem készítettek. Eddig csak kí­sérletek folytak ilyen nagy pontosságú térkép légi fotog- rammetriás készítésére. Ki­sebb méretarányú és külte­rületi, vagy más célt szolgá­ló térképet már régebben is készítettek légi fényképezés­sel. A térképészek kérik a város lakóinak segítségét is, mert jelzéseket helyeznek el a város különböző pontjain, s ha valamelyik is megrom * 24 éra a külpolitika bä » .j 40 $ gálódik — kárba vész a mun­ka jelentős része. A város ismertebb pontjain fehérre festett és fekete kátránypa- pír-csíkokat helyeznek el, közvetlenül a fehérre festett mérnöki kövek kóré. A re­pülőgépről készített felvéte­leket azután nagy pontosság­gal összeillesztik. A fototér képek kiértékelésénél és a helyszínnel történő azonosí­tásikor nagyon fontos szere­pet kapnak a földi jelek, s a megrongálókat éppen ezért törvények büntetik. A nagy eseményre, a fény­képező repülésre előrelátha­tólag április első napjaiban kerül sor. REVÍZIÓ J 1997. FŐPARANCSNOKBÓL ELNÖK KÖZEL-KELETI ESEMÉNYEK A PRÁGÁI VANDALKODÄS VISSZHANGJA PAKISZTÁN a változás első napjait éli, s így gondos- elemzést érdemel minden legapróbb hír is, amely ebből a. két részben élő hatalmas .ázsiai országból érkezik. A leg­fontosabb jelentés arról számol be, hogy Jáhja Khan tá­bornok, akiknek Ajub Khan ideiglenesen adta át a há­taimat, hétfőn véglegesen Pakisztán elnöke lett. Egy másik pakisztáni hír arról számol be, hogy az or­szágban korrupcióellenes hadjárat indul. Anélkül, hogy messzemenő következtetéseket vonnánk le és külön hang-, súlyozva, hogy ugyanaz a dolog más helyen; más körül­mények között természetesen nem ugyanaz, mégis emlé­kezetünkbe kell idéznünk mind az 1365-ös indonéz, mind az 1967-es görög hatalomátvételt. „ ; Nem állítjuk, mert nem is állíthatjuk; lévén egyelőre túl kevés tény és- adat a birtokunkban, ,hogy Pakisztán­ban most az indonéz és a görög változásokhoz hasonló folyamat játszódik le, csupán bizonyos hasonlóságot .lsfy vánunk regisztrálni. Hozzá kell még tennünk; hogy-, az egyéb, Pakisztánból érkező hírek változatlanul bizonyba konszolidációs és stabilizációs irányzatra utalnak. Hétfpp, öthónapos szünet után országszerte megnyíltak ismét, az iskolák és az egyetemek; s a rádió bejelentése szerint a” ipari termelés nagy léptekkel halad a' helyreállítás útíájs. a létfontosságú cikkek ára pedig csökken. Ugyanákkör letartóztatásokról és hadbírósági eljárások megindulásá­ról is érkeznek hírek. MOST, HOGY KÜSZÖBÖN ÁLL a négyhatalmi ta­nácskozás a közel-keleti konfliktus rendezése ügyében, különös figyelmet érdemelnek a Közel-Kelet térségéből érkező jelentések. Kairó nagy eseménye az Arab Szocia­lista Unió kongresszusa, amelyen Nasszer elnök a többi között arról beszélt, hogy az arabok igazságón alapuló békét akarnak, bár hozzátette, hogy a közel-keleti hely­zet veszélyes szakaszába lépett és lehetséges, hogy Izrael­lel újabb összeütközésre kerül sor. Mindamellett nagy re­ményeket fűz, mondotta, az ENSZ-hez, a négyhatalmi tárgyalásokhoz és bízik a világ közvéleményében. Nasz- szer azt is hangsúlyozta: „Reményeink azonban legfőké- pen saját erőnkkel, az arab frontokon harcoló bátor test­véreinkkel és a Palesztinái ellenállási mozgalommal kap­csolatosak”. NAGY VISSZHANGJA van még a szovjet—csehszlo­vák jégkorong-mérkőzést követő prágai tüntetésnek és a szovjetellenes megnyilvánulásnak. A Pravda rámutat: az elmúlt napokban lezajlott provokációnak semmi közük a sporthoz. A Mlada Fronta című csehszlovák lap is fel­háborodását fejezi ki az Aeroflot Vencel téri irodájának felgyújtása miatt. Így ír: „Egyetlen józan ember sem ért­het egyet azzal, ami péntekről szombatra virradó éjjel Prágában, a Vencel téren történt... ezek a dolgok szfl gyenfoltot hagynak a prágaiak becsüLetéa”. REVÍZIÓ 2011. Jri (7 \ PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK: AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XX. évfolyam, 75. szám ÁRA: 70 FILLER 1969. április 1., kedd A képernyő előtt ★ Jubileumi munkavállalás ★ Az Ifjúsági Táborozási Sorsjegy és a lottósorsolás nyereményjegyzéke

Next

/
Thumbnails
Contents