Népújság, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-08 / 56. szám

SPORT Nehéz ellenfél lesz a Tatabányai Bein vész Vasárnap Gyöngyösön is bemutatkoznak a Zalka SE ökölvívói Két idegenbeli nyert mér­kőzés után a bajnoki táblá­zat első helyét foglalja el a Zalka SE ökölvívó csapata! Szakács Béla edző ennek el­lenére gondterhelt, mint mondotta: a tatabányaiak rendkívül nehéz ellenfélnek ígérkeznek! Az U. Dózsa ellen elért eredménnyel elégedett a ki­tűnő edző, hangsúlyozta, hogy a fiatalok várakozáson felüli teljesítményt nyújtot­tak, Ugyanakkor három olyan vereség is bekövetke­zett, amelyre nem számítot­tak. Klenovics — ha nem is öklözött kirobbanó formában — a helytelen mérkőzésve- zetésnek köszönhette veresé­gét. Az első két menetben ugyanis ellenfele állandóan lefogta s ez annyi erőt kivett a gyöngyösi versenyzőből, hogy a harmadik menetre ki­fáradt. Ezzel magyarázható kétszeri intése, ami után már nem győzhetett. Mincsik vereségére nem szükséges magyarázatot ad­ni, hiszen veresége ellenére a csapat legjobb teljesítmé­nyét nyújtotta! Érthetetlen vi­szont Gayer szorítóbeli sze­replése. Gayer az edzéseken mindig nagyszerű formában öklözve, a nehezebb súlycso­porthoz tartozó versenyzőket is sorra megveri, a tétre me­nő küzdelmekben azonban mostanában nem képes tudá­sához méltóan szerepelni. Saj­nálatos a fiatal Tóth M. kiütéses veresége. A gyön­gyösiek újonca bátran har­colt, betartotta a taktikai utasításokat s fölényesen ve­zetett, amikor beleszaladt egy nagy erejű jobb egye­nesbe és . .kiszámolták. Mivel fej ,.kv o,-t. hirdettek ki, Tóthra. egy darabig nem le­het számítani! SZOMBAT Vívás: Heves megye 1969. évi felnőtt egyéni bajnoksá­ga. Éger, Dobó Gimnázium, 15 óra ................ s zokja az NB I. légkörét s azt nyújtja, amit valójában tud. Nagy András eddigi két szép győzelme önmaga he­lyett beszél. Kerékgyártó most higgadtan, okosan ök­lözött, sajnálatos, hogy ellen­fele a mérkőzés végén elég­gé el nem ítélhető módon belefejelt a szemöldökébe. Györfi és Krajcsovics lel­kesedése a csapat végső győ­zelmét jelentette. Mindket­ten komolyabb teljesítmé­nyekre lesznek képesek! Bukó is kezd magára talál­ni, de öklözése még mindig nem az igazi! Juhász a tőle megszokott módon rutino­san, imponálóan öklözve győzörtt. A Zalka SE vezetősége úgy határozott, hogy a vasárnapi. Tatabánya elleni mérkőzésü­ket reggel 9 órára teszik azért, hogy a labdarúgás ra­jongói a televízióban kényel­mesen megtekinthessék a 11 órakor kezdődő Ferencváros —Bp. Honvéd rangadót. Gyöngyösön tisztában van­nak azzal, hogy nehéz mér­kőzés előtt állnak. A csapat­nak sérültjei és kiütött ver­senyzői vannak. Hogy kik ke­rülnek a szorítóba lépő együttesbe, az csak a szom­bati orvosi vizsgálat után dől el véglegesen. Szakács Béla edző azzal fejezte be nyi­latkozatát, hogy szoros mérkőzésen, kiegyensúlyo­zott párharcok mellett kis arányú hazai győzelmet, sok szurkolót és főleg lelkes biz­tatást vár! ■ Az alábbiakban röviden bemutatjuk a gyöngyösiek két új versenyzőjét. GYÖRFI SÁNDOR 1948- ban született Ózdon. Az ököl­vívással 1962-ben ismerke­dett meg, 1964-ben és 65-ben a vidéki if júsági bajnokságon döntői. Füzesabony, 8.30 óra. (Az asztalitenisz-versenyt a gimnázium tornatermében, a sakkviadalt a járási műve­lődési házban bonyolítják le.) szolgálatának letöltésére Gyöngyösre vonult be. Az NB I. tűzkeresztségén a Sportcsarnokban esett át, amikor is a sérült Fischert kellett helyettesítenie. Te­hetséges versenyzőnek tart­juk, s a szorgalmán múlik majd, hogy mennyit tanul ki­tűnő edzőjétől és versenyző- társaitól! A vele egykorú KRAJCSO­VICS SÁNDOR budapesti fiú. 1960-ban az AKÖV-nél kezdett öklözni, 1964-ig mint serdülő aratta győzelmeit a budapesti és az országos bajnokságokon. 1966-ban megnyerte budapesti ifjúsági bajnokságát, ami mellé az or­szágos ifjúsági bajnoki címet is megszerezte. Szerény, szor­galmas sportoló, akinek még vannak technikai és taktikai fogyatékosságai — ezeket azonban edzője segítségével nyilván rövid idő alatt eltün­teti és sok örömet szerez az ökölvívás gyöngyösi hívei­nek. A legfrissebb hírek szerint Erdélyi Mihály, a kiváló eg­ri ökölvívó, aki az elmúlt év­ben az MTK-ban szerepelt — már Gyöngyösön tartóz­kodik s a jövőben a Zalka SE színeiben versenyez! Röplabda Ifjúsági Kupa A Heves megyei Röplabda Szövetség Erken, Hatvanban és Egerben bonyolítja le az Ifjúsági Kupa versenyének megyei selejtezőit. Az első fordulóra április 13-án kerül sor, a nők Erken, a férfiak pedig Hatvanban találkoznak egymással — a II. fordulót október 2-án Egerben rende­zik meg. A november 22— 23-i területi döntő színhelye Szolnok, a december 21— ,23-i országos döntő ' "Színhe­lye pedig Tata. Az Ifjúsági Kupában sportkörök,' közép­iskolák, sportiskolák csapa­tai indulhatnak, amelyekben 1952-ben, vagy annál később született játékosok szerepel­hetnek. A megyei selejtező versenyek nevezési határide­je március 24. (Megyei Sportszövetség, Eger, Kossuth Lajos u. 9.) Perfekt gyors­gépirót azonnal felveszünk. Jelentkezés: Hm. Lapki­adó Vállalat, Eger. Beloiannisz u. 3—5. \ bekölcei ÚJ Barázda Tsz­gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gépszerelőt keres azonnali felvételre. Fizetés megegyezés sze­rint Jelentkezés személyesen a tsz-irodán. ,Az egri TTZÉP Válla­lat m!etöbbi belépésre gépírót keres Fizetés megállapodás sze­rint. Jelentkezni lehet a vállalat jogtanácsosánál. Telefon: 13-20. Sí: Az U. Dózsa Mátra Ku­pa északi összetett versenyé­nek ugrószáma. Mátraháza, kissánc, 11 óra. Kosárlabda: A megyei te­rembajnokság III- fordulója. Eger! Szilágyi Gimn., 15 óra VASÁRNAP LABDARÚGÁS: Egri Dó­zsa—Komiói Bányász NB I-es mérkőzés, Eger, Stadion, 15 óijá. V.: Szkokén (Horváth L, N:euber dr.). Előtte 13.15 órakor: Egri Dózsa—Komloi Bányász NB I-es tartalék- mérkőzés. V.: Dombai. Barátságos mérkőzések. Siroki Vasas—Bélapátfalvi Építők 10 óra. Recski Bá­nyász—Siroki Vasas II. 15 óra. Megyei ifjúsági váloga­tott—Gy. Vasas Izzó, Gyön­gyös, 9 óra. Vívás: A megyei felnőtt bajnokság második napi küz- delrrtei. Eger. Dobó Gimná­zium, 9 óra. Kosárlabda: Heves megye terembajnokságának III. for­dulója. Eger, Szilágyi Gim- názium, 9.15 óra. Súlyemelés: országos vidé­ki III. osztályú felnőtt egyé­ni bajnokság. Eger, Gárdonyi Gimnázium, 9 óra. Torna: Megyei seregszem­le. Eger, Főiskola, 9 óra. Röplabda: Heves megye terembajnokságának 3. for­dulója. (Férfi, női). Eger II-es számú iskola, 8 óra. Síi A BKV Előre Galya Kupa óriásműlesíkló verse­nye.'’Galya, U óra. A megyei röplabda terembaj- nokság második fordulójának eredményei. Női csapatok: Baj­za G.—Kállai Kollégium 32:29, Kállai Kollégium—E. Közgazda- sági 39:17, E. Dózsa—Atkár 31:17, E. Közgazdasági—Atkár 48:8, E. Dózsa—Erk 41:25, Kállai Kollé­gium—Atkár 61:8, Bajza Gimn.— Erk 36:26, E. Dózsa—Kállai Kol­légium 35:21. A tornán az E. Dó­zsát az úttörőcsapat képviseli! Férfi mérkőzések: Bajza Gimn.— Sírok 53:27, Dobó SE—Recsk 31:29, Recsk—Sirok 60:21, Bajza Gimn.—Dobó SE 33:32, Dobó SE— Sirok 53:25. Bajza Gimn.—Recsk 39:31. • Siroki Vasas II—Recski Bá­nyász 4:1 (2:0, Sirok, barátságos labdarúgó-mérkőzés. V.: Berta. C.: Bódi 2. Pusztai, Kovács J., illetve Csortos. * Március végén Minszkben, nem­zetközi úszóversenyt rendeznek, amelyen nyolctagú magyar ver­senyzőgárda indul. A válogatott­ban helyet kapott Szabó T., az egriek mellúszója fcs. • A megyei kosárlabda terem­bajnokság hét végi programja. Szombat, 15 óra: E. Tanárképző női—E. Gárdonyi III. fiú. 16 óra: E. Tanárképző—Karcagi Fáklya (férfi). 17 óra: E. Helyiipar— DVTK (férfi). 18 óra: E. Szilágyi —E. Gárdonyi II. (női ifjúsági). 18.45 óra: DVTK—Karcagi Fák­lya (férfi). Vasárnap 9.15: E. Helyiipar—Karcagi Fáklya (fér­fi). 10.15 óra: E. Tanárképző— DVTK (női). 11.15 óra: E. Tanár­képző—DVTK (férfi). 12.15 óra: II. sz. iskola—Gárdonyi Gimn. III. (női serdülő). A mérkőzése­ket a Szilágyi Gimnázium tor­natermében bonyolítják le. Jö KERESETI LEHETŐ­SÉG: Jöjjön dolgozni On is a Gyárliémény* építő Vállalathoz Szerkezeti lakatost, ív és lánghegesztő, kőműves szakmunkásokat, segédmunkásokat felveszünk Visontai Hőerőmű és buda­pesti munkahelyünkre. Minden héten szabad szombat. 44 órás munka- hét. Jelentkezés Gyöngyös Visontai Hőerő­mű Gyárkémény Iroda, vagy Budapest, VI1L kér. Kállai Éva u. 20. IV. főép. ve*. LVÍVÁS: Zalka SL— íyai Bányász NB I-es És, Gyöngyös, honvéd- ortcsarnok, 9 óra. V.: r, Takács. A füzesabonyi és asztalitenisz Azonnali felvételre keresünk: géplakatos és forgácsoló szakmunkásokat Fizetést a vállalati kollektív szerződésnek megfelelően biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen: MÁTRA VIDÉKI FÉMMŰVEK, SÍROK, személyzeti osztálya, munkaerő-gazdálkodás. APRÓHIRDETÉS Állas : Kereskedelmi utazókat, értékesí­tőké: to- és másodállásban felve­szünk. Jelentkezés önéletrajzzal. Magyar Hirdető, Budapest, V., Fel- szabadulás tér 1 ..Ruházat 5128." jeligére. _______________________ A Budapesti Lakásépítő Vál­lalat (Bp. X., Pongrác út 21.) fel­vesz. Vili általánost végzett fiú­kat — kollégiumi elhelyezéssel — kőműves, ács—állványozó, épület­üvegező, épületburkoló, fapadlózó —műanyagburkoló és lágyfedö— szigetelő szakmákra — kollégiumi elhelyezés nélkül — víz-, gázsze­relő. központifűtés-szerelő, épület- asztalos, villanyszerelő, építő-gép­szerelő épületlakatos és szobafestő —mázoló szakmákra. Teljes ellá­tást, ösztöndíjat, munkaruhát biz­tosítunk. Jelentkezéseket a fenti címre kérjük megküldeni. Tizenháromezer holdas gazdaság belső ellenőrt keres. Nagyobb számviteli gyakorlattal rendelke­ző, lehetőleg mérlegképes fért! munkaerők jelentkezzenek. Felvé­tel esetén szolgálati szobát és úti­költség-térítést biztosítunk. Petőfi Mg. Tsz, Tiszanána. Alföldi Kőolajfúrási Üzem keres felvételre fúráshoz segédmunkáso­kat. Órabér 7,58 FtflO % terep­pótlék, vidékieknek külszolgálat! díj és munkásszállást biztosit ink. Keresünk felvételre gépkocsiveze­tőt — egri lakost. — Felvételre 1e- ientkezni lehet a Kerecsend felé vezető müút mellett levő telepün­kön, munkanapokon du. 2 óráig. Beszerzőt keresünk. Jelentkezni lehet Eger, Kertész u. 100. INGATLAN: Egerben, Vécsey-völgy 46. szám alatt, házhely eladó. Érdeklődni ugyanott. Elcserélném miskolci, belvárosi szoba-konyhás, kertes lakásomat egri l vagy 2 szobásra. Címeket „Esetleg megegyezéssel” jeligére, az egri hirdetőbe. Elcserélném Ózd belvárosában levő 2 s7obi-összkomfortos, főbér­leti lakásomat, egri hasonlóért. Ajánlatokat kérek ..Azonnali csere lengére, az egri hirdetőbe. Eladó 2 szoba-konyhás, családi ház, melléképületekkel, pincével. 1073 négyszögöl telekkel. Egersza- lók, Felszabadulás út 49. sz. Heves belterületén, a központtól 20« m-re, 300 négyszögölön fekvő, i 3 szobás, vízvezetékes ház, beköl­tözhetően eladó. Érdeklődni: He­ves, Széchenyi u. 25. ( Pajdosban, 1600 négyszögöl szán­tó, szőlő és gyümölcsös eladó, vagy kiadó. Eger, Makiári u. 21. sz., I. ajtó. Eger. Pacsirta u. 18. számú ház. beköltözhetően eladó. Érdeklődni ugyanott. Koszorú utca 135. sz. alatti, nagy borházas pince eladó. Érdeklődni Farkasvölev 5. Ugyanott harmó- nium eladó. Eladó Makiár, vasútállomáshoz 3 perc. Hunyadi út 4. sz. alatt levő. nagv családi ház 500 nézvszösftles telekkel, gvümölcsöskerttel. mel­lék éníUetekkel. azonnali beköltöz- hetőséggel. Vállalat vagv üzem ré­szére Is megfelel. Érdeklődni a helyszínen. Kanadában 2*0 négyszögöl ház­hely eladó. Érdeklődni lehet Szov­jethadsereg útja 5«. alatt. Egerben. JÁRMŰI Műszakilag vizsgázott. CB-s rend­számú Skoda Octavla Super 98 ezerért sürgősen eladó. Körzeti or­vos, Bükkszék. _____ M oszkvics 426 Combi. 0 km-Cei eladó. Eger, Almásl Pál u. T. Nagy András. , _ t Moszkvics 403-as, eladó. Érdek­lődni lehet: Eger, Somogyi u. 11. Marosy György. ________ W artburg, C-0 rendszámú gőp- kocsl eladó. Gyöngyös, Virág u. 39. Trabant 501-es, fehér, príma ál­lapotban eladó. Érdeklődni: Eger, Hadnagy ú. M/4, VIII. 1. Délután 5—6 között. VEGYES! Óriás gyümölcsű szentendrei ep­res és nagy gyümölcsű, hollandi piros, fekete ribizlltövek kaphatók, darabonként 6,— Ft-ért, Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. Fürdőkád, 150 cm-es, széntüze­lésű bojlerrel együtt, vagy külön- külön, olcsón eladó, Eger. Leány­ka u. 37. Üj állapotban levő. mély baba­kocsi eladó. Eger, Pacsirta u. 20. Keresünk felvételre vál­tozó munkahelyre . í­szerelöket, autogén es koiosokal Jelentkezés: Nehézipari Építő Vállalat Heves me­gyei Építésvezetőség, Eger, Liszt Ferenc út 8. Visontai Építésvezetőség, vatrv Nehézipari Építő Vál­lalat Építésvezetőség, Bu­dapest I„ Iskola utca 13. a. Azonnali belépéssel alkalmazunk teljesítménybérben: sícvs, kőműves, műköves, kőfaragó, villanyszerelő, hegesztő, csőszerelő, vasszerkezeti lakatos szakmunkásokat, betonozó-utépítő kubikos brigádokat, betanított m un kősókat, férfi segédmun kősokat Szállás, napi háromszori étkezés térítés ellenében bizto­sítva, Jelentkezés: 26. sz. Állami Építőipari Vállalat, Du­naújváros, Kenyérgyár o. I _________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents