Népújság, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-04 / 52. szám

így fogalmaz finoman a iTiplomata.Geothe bűvészinasa » „megálljt” parancsoló va­rázsszót felejtette el De nem ■ fogalmazáson van a lényeg, ' hanem a palackból kienge­dett barna, vagy fekete, avagy zöld inges szörnyete­gen, amelyet Feuchtwanger A hamis Néróban mintázott meg, de amely a zseniális megérzésű írót is „túlnőtte”, mert néni a hosszú kések éj­szakája, hanem a hosszú évek félelmetes éjszakái után szolgáltatott csak ki és nem is biztos, hogy Diocletianus- nak. Varró szenátor az ókori Róma szenátora, egy mende­mondát felhasználva, bosszú­ból hamis Nérót szabadít a társadalomra. Majdhogynem ő is áldozatául esik saját kreációjának. Erről szólt a televíziói vasárnap este be­mutatott kitűnő televíziós­játéka Feuchtwanger regénye nyomán Lendvai György adaptációjában. Sem az író, sem az adaptáló nem töre­kedett arra, hogy akár Róma, vagy akár a harmincas évek elejének történeti hitelét, valós atmoszféráját teremtse meg jelen esetben a néző számára. De a történeti és gondolati mag talán éppen ezért' oly nyilvánvalóan ki­süt e történetből, felparázs- lik a szenvedélyek csatájá­ban, észrevehető a diplomá­ciai játék rafinált fűzéseiben, hogy a néző, miközben álta­lános érvényű gondolatokat kap, tökéletesen tudja és ér­ti, hogy itt a fasizmusról van szó. A fasizmusról, amelyet a revans — vágy éleszt fel a német—porosz militarista tő­ke jóvoltából, amelynek ve­zetője kreatúra csupán, de önálló életet élő és saját élet­re csiholóiját is majdnem felfaló kreatúra. És nemcsak a nyílt fasizmusról, a „faze­kas” őrjöngéseiről, a tetőfedő mester és a légióparancsnok kegyetlen triászáról, de azok­nak a hatalmaknak óvatos játékáról is, amelyek fel- és kihasználni próbálták Hit­lert és társait Hitler, Himmler és a töb­biek elpusztultak, de Varró szenátor, mint „zarándok” is joggal és okkal várhatja — nem is olyan sokáig kellett várnia a történelem tanúsá­ga szerint —, hogy elérje a királyi kegy. Bdstí Lajos Varró szená­tora egyszerre volt félelme­tesen magabiztos, hidegvé- rűen számító és megalázko­dásában is önmaga súlyával tisztában levő és biztos előre tekinthető politikus, öze Lajos Terentius-Nérója úgy tűnt, hogy néha feleslegesen hangsúlyozta, hogy nem Né­ró áll a kamerák előtt. Et­től eltekintve biztos pontja volt az együttes alakításának. Iglódi István Knopsa a ha­talomhoz jutott senkik félel­metes fevelációgának tűnt, Kállai Ferenc Trebonja messzehangzóan hirdette a Az egri Knézich utcában a 11. szám alatt hatalmas udvart mondhatnak magu­kénak a lakók. A méretek ideálisak: huszonöt család lakik az udvarban, körül­belül negyven gyerekkel. A napokban azzal a panasszal keresték fel szerkesztősé­günket, hogy a kórházi építkezés „szövetkezve” az esős idővel, mocsárrá vál­toztatta az udvart. Annak idején engedélyezték annak rendje és módja szerint, hogy ezen az udvaron „vo­nuljanak fel” az építkezés­hez, de arra senki sem gon­dolt, hogy mil/yen következ­ményekkel jár ez az — egyébként indokolt — en­gedély. A hatalmas teher­autók felszántották az ud­vart. (Pénteken ott járt munkatársunk, és tanúja volt annak, hogy egy Cse­pel tengelyig merülve a sárban, ottragadt.) Bár kö­telezték a beruházási válla­latot a felvonulási út kar­bantartására, erre nem ke­rült sor. Amikor már „min­den kötél szakadt” — eset­„Varró szenátor elvesztette ellenőrzését az események felett.. butaság mindenre felhasznál­ható jellemtelenségét. Egri István Cejonja, valamint Kő­míves Sándor, , Győrffy György és Till Attila emel­kedett ki az előadás szerep­lői közül. A „Családi félkör" ... negyedkömek tűnt csak. Mintha az egész félre nem telt volna sem erőből, sem ritmusból, sem ötletből. Poór Klári is meg-megtorpant, nemcsak a lábak előtt, de a következő szereplő bemuta­tásánál is, Kabos László vendéglátását sem lehetett éppen vendégmarasztaló szín­vonalnak tekinteni. A jó öt­let — mármint a családi fél­kör — kifulladt volna? — úgy tűnik. (gyurkó) leg a sárból a beragadt j gépkocsikat kirángatni igyekvő drótkötél is —, tör­melékeket hordva igyekez­tek valami „útszerűséget” j kiépíteniL A nyomok azt mutatják, hogy a törmelék- utat elkerülik a járművek, s újabb területeket szánta­nak fel az udvaron. Az ál­lapot tarthatatlan. Látta ezt az Egri Városi Tanács épí­tési és közlekedési osztálya is, és nagyon helyesen azonnal intézkedett. Helye­sen, de sajnos — eredmény­telenül. Az érintettek fel­lebbeztek, így a megyei ta­nács építési osztálya meg­semmisítette a városi dön­tést, mondván: „az ügy el­bírálása nem képezi az épí­tésügyi hatósági feladat tárgyát”. Kössön a tulaj- \ donos (KIK) megállapodást j az építővel, esetleg vigye az j ügyet bíróság elé. Végső soron minden ma- j gyarázat — ebben az ügy­ben — önmagában elfogad­ható lenne... Kár, hogy el­lentmondanak egymásnak. K. G. Huszonöt család panasza Győzelemmel felérő döntetlen Pécsett Pécsi Dózsa—Egri Dózsa 1:1 (1:1) Az a bizonyos bomba-szabadrúgás. Kovács Ferenc 30 méterről leadott, nagy erejű lövését Rapp a bal felső sarokból ütötte szögletre. A lövés pillanata. Az Egri Dózsa szerdán Egerben, 15 órai kezdettel a Kazincbarcikai / egyészt látja vendégül, majd vasárnap ugyan­csak Egerben a Komlói Bányász !lnn iép pályára. Az NB I. továb­bi eredményei: Csepel—MTK 2:0, Vasas—Diós­győr 3:0, Rába ETO — Dunaújvá­ros 4:1, Ű. Dózsa— Komló 2:0, FTC— Egyetértés 2:0, Bp. Honvéd—Tatabá­nya 2:0, SBTC— Szombathely 1:0. (Folytatás az 1. oldalról) Egyénileg Landi biztos őre volt kapujának, a gólról nem tehet. A hátvédnégyes legna­gyobb érdeme, hogy a meg­megújuló pécsi rohamok alatt sem vesztette el a fejét, szer­vezetten és fegyelmezetten hajtotta végre a taktikai uta­sításokat. A három középpá­lyás között találjuk a me­zőny egyik legjobbját a fiatal Kovács F. személyében, aki végig remekül osztogatott, szerzett egy pompás fejes­gólt, s látványos bombasza­badrúgása egy újabb gólt ér­demelt volna. Tátrai inkább a védelemben nyújtott jó tel­jesítményt, míg Rajna a tá­madásokból is kivette a ré­szét. Az előretolt hármas ék nagy csatát vívott a kemény pécsi védőkkel. Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk: Tóth M. volt a mérkőzés hő­se! Végigszáguldozta a 90 percet, egyik pillanatban az ellenfél kapuját veszélyeztet­te. a következőkben már vé­dőtársainak segített. Lakin­gert kezdettől fogva „házi őrizetben” tartotta a pécsi védelem, a nagy területen mozgó egri csatárt nem egy esetben csak szabálytalansá­gok árán tudták tartani, fő­leg Rádi követett el vele szemben feltűnő durvaságo­kat, Kovács Gy. lecserélése nyílván taktikai okokból tör. Rádi, a pécsiek keménykötésű, jobbfedezete ezúttal Rajnát teríti le. tént. A helyére beállt fiatal Salcza első NB. I-es mérkő­zésén nem okozott csalódást, a kezdeti bizonytalanság után fokozatosan játékba lendült és hasznos tagjává vált csa­patának. Vízhányó játékvezető hatá­rozottan, tárgyilagosan bírás­kodott, jól kézben tartotta az egyébként sportszerű mér­kőzést. Somody József (Kiss Béla felvételei) A bajnokság állása: 1. Vasas 1 1 — — 3:0 2 2. Bp. Honvéd 1 1 — — 2:0 2 FTC 1 1 — — 2:0 2 U. Dózsa 1 l — — 2:0 2 5. SBTC 1 1 — — 1:0 2 6. Rába ETO 1 1 — — 4:1 2 7. Csepel 1 1 — — 2:1 2 8. Eger 1 — 1 — 1:1 1 Pécs 1 — 1 '— 1:1 1 10. MTK 1 — — 1 1:2 — 11. Dunaújv. 1 — — 1 1:4 — 12. Szombath. 1 — 1 0:1 — 13. Egyetértés 1 — — 1 0:2 — Komló 1 — — 1 0:2 — Tatabánya 1 — — 1 0:2 — 16. Diósgyőr 1 — — 1 0:3 — e. fj/er : ^ Mm* JjuillOEBT A papírost azoknak a kérdéseknek lajstroma töltötte meg, amelyeket véleménye szerint fel kell tenni Jaroslav Lénknek. — Ha abból indulunk ki — folytatta szokatlan ko­molysággal —, hogy a padlón levő nyílás megnagyobbé- tása érdekében lecsavarozták a klozettcsészét, ennek íei- tételenül korábban kellett megtörténnie, még azelőtt, hogy a 286. kilométernél a vágányok közé engedjenek vala­mit, amit azután a két várakozó férfi összeszedett. Hanem én a két anyát pontosan a 286. kilométernél találtam, mintha csak ott végezték volna el a szerelést. Ez sehogy sem vág össze, mert az egész akciót jóval előbbre tolja a pálya mentén, márpedig a turistának álcázott két rabló meghatározott helyen tanyázott. Az összefüggések bizo­nyos magyarázatával egyelőre mellőzhetnénk ezt a kér­dést, de van itt más is. Ügy éreztem, Karlicek azért foglalkozik behatóan aa egyik gondolatkörrel, hogy a másikat elűzze. — Jaroslav Lenk bűnös — mondta keményen. — Az ő vallomása szerint minden a legnagyobb rendben volt egészen a robbanás pillanatáig. Ez azt jelenti, hogy a 286. kilométernél és előtte vakon és süketen szemlélt min­dent, ami körülötte történt. Mert az ugyan még elképzel­hető, hogy titokban szerelték le a csavarokat és benne hagyták a lyukakban, azt a látszatot keltve, mintha a csé­sze szilárdan a helyén állna. Azonban már végképp lehe­tetlen, hogy valaki körültördelje a nyílást és milliókat be­egyömöszöljön, arra számítva, hogy közben az egyik ür nyugodtan kibámul az ablakon, a másik meg egykedvűen gubbaszt a sarokban; Jaroslav Lénk hazudik, és Vrána altiszt a bűntársa. Türelmesen végighallgattam ezt az egész ingerülten, csaknem ádázul vádaskodó előadást. Azután, amilyen bé­késen csak tellett tőlem, azt mondtam: — Nyugodjon meg, Karlicek. A Jaroslav Lénknek felteendő kérdéseket az eddigi eredmények és következ­tetések szempontjából csoportosítom. Azok pedig nem en­gedik meg, hogy csupán tanúként hallgassuk ki. Ami engem illet, rám igen megnyerő hatással volt Ja­roslav Lenk. De elnyomtam ezt az érzésemet, s beszélget téseink folyamán barátságos arccal csapdákat állítottam neki, amelyekbe, ha bűnös, okvetlenül bele kellett esnie. A már megállapított részeredményeket óvatosan és foko­zatosan hoztam tudomására, miközben gondosan szemem előtt tartottam azt, nehogy többet mondjak neki én, mint ő nekem. Természetesen tudtam, hogy a 286. kilométernél a legjobb esetben is nyugodtan végignézte a bűnös mester­kedést, de azt a feltételezésünket, hogy ott valóban tör­tént valami, nem kezelhettük megcáfolhatatlan tényként. Ügy látszott, mintha tiszta volna a lelkiismerete. He­lena Dvorsky látogatásai igen jó hatással voltak egészségi állapotára. Lesoványodott arcán mosoly fénylett, amely mögött azonban érződött valami meghatározhatatlan szo­rongás. A fejét megtámasztó szerkezetet már korábban eltávolították. Csak a feje búbján viselt még valami kis sisakfélét. — Jól vagyok .— mondta —, csak még mindig nem érzem a lábamat. Mintha nem is volna. Lehet, hogy nyo­morék maradok. Ez volt az egyetlen, ami nyugtalanította. Az orvosok ugyan bizonygatták, hogy gyógyítása további szakaszá­ban, elsősorban testgyakorlatokkal a lába is helyrejön, de Jaroslav Lenket nem tudták megszabadítani gondjaitól. — Szeretjük egymást Helénával — közöte velem fiús bizalommal —, csakhogy ilyen körülmények közt ez áldo­zat volna tőle. A részvét és nemeslelkűség nem pótolhatja az egészséges együttélést. Ez hamarosan kiderülne. A há­zasságomból talán semmi sem lesz. Karliceket nem vittem magammal a kórházba, s így amolyan vakációféléje volt. Nyilván nem nagyon töreke­dett a Jaroslav Lénkkel való érintkezésre. Egy kissé fá­radtnak látszott. Miután olyan görcsösen kirohant Jaros­lav Lenk ellen, nagyon lelohadt Sherlock Holmes-i lelke­sedése. Azt gondoltam, jobb lesz, ha időt hagyok neki, hogy magához térjen. — Megbeszélte már a vőlegényével a közösen megta­karított pénz dolgát? — kérdeztem Helena Dvorskytól. Természetesen egy pillanatig sem volt kétsége afelől, hogy mire gondolok. — Nem beszéltünk erről — mondta nyugodtan. — Ha ő nem említi, akkor nem is kerül szóba köztünk soha. Jó harmincezret az öröksége pénzzé tételéből szerzett, te­hát az az övé. Gondolom, kölcsönt adott valakinek, aki megszorult. — De ki az, aki egy részét visszaadta? — tettem még hozzá. Legközelebbi kórházi látogatásomkor rátértem a je­gyesek közös pénzének kérdésére. Jaroslav Lenk nyugta­lan lett. Akikor már megengedhette magának, egy kis iz­galom nem ártott neki. — Maga tud róla? — kérdezte. — Tudom azt is, amiről maga nem tud — feleltem könnyedén. — A távollétében valaki betett a könyvére háromezret. — Ügy! — mondta olyan arckifejezéssel, amelyből semmit sem tudtam kiolvasni. A takarón fekvő kezével élénk mozdulatot tett. — Mi van vele? Rábizonyították a dolgot? Nem tehettem mást. Az anyja térdre esett előt­tem. Adtam a bölcset. — Tesz a dologról vallomást? — kérdeztem. — Kell, hogy tegyek! — felelte, fejét a feltornyozott vánkosokra támasztotta és a mennyezetre bámult. Homlo­ka gondterhes ráncokba húzódott. Azután a következőket tudtam meg: Egy este bejött a lakásába a házfelügyelőnő, aki taka­rított nála, és aki iránt nagy hálára van kötelezve, térdre esett előtte és bevallotta, hogy távolléte alatt végső két­ségbeesésében kivett a könyvéről negyvenezer koronát. Ugyanis ennyi hiánya volt a fiának, aki egy pénzintézet egyik pénztárában dolgozott. Valahogy megtévedt a bér- kifizetéskor. A központi ellenőrzést minden napra várták, s az anyja így mentette meg a fiát, Jaroslav Lenk szám­lájára. Jaroslav Lenk haragra lobbant, de a végén, ott álltak előtte összekulcsolt kézzel mind a hárman, anya, apa és fiú. Jaroslav Lenk végül megpuhult. Ráállt, hogy a kivett negyvenezret hajlandó kölcsönnek tekintem). — A július elsején betett háromezer bizonyosan az első részlettörlesztés — mondta most Jaroslav Lenk —, de sehogy sem érthetek egyet a visszatérítésinek ezzel a mód­jával. Elismerem, hogy a jó szándék menti az asszony tet­tét, de mivel magam nem tudok közbelépni, kérem, oktas­sák ki őt, hogy helytelenül járt el, és vegyék el tőle a la­kásom kulcsát. Azt feleltem. — Ez megtörténhet. Hanem ha őszintén megmonda­nám, amit érről a dologról gondolok, nem volna túlsá­gosan hízelgő magára. Jaroslav Lenk szeme zavartan járt ide-oda a taka­róján. — Nem tudja, mit tett ez az asszony az anyámért — mondta bágyadtan. — Groteszkül szentimentálisán viselkedett — fe­leltem. Azon a napon őszintén haragudtam rá. Még mélyeb­ben belevitt az útvesztőbe, amelyben az ő betétkönyve nélkül sem tudtam eligazodni. A negyvenezer korona elsikkasztását persze a fiú manipulációja ellenére is kivizsgálták a pénzintézetben. Sehogy sem értették persze, hogyan lehet az, hogy az egyik tételből eltűnt negyvenezer korona, egy másik té­telben pedig valami csoda folytán megjelent. A házfelügyelőnő fiacskája ugyanis csak a Nemzeti Bankban érte utol a pénzt. Jaroslav Lenk félni kezdett, hogy megvádolják bűnrészességgel vagy a becstelen tett fedezésével. Mint a közbiztonsági szervezet dolgozója, kétszeresen köteles lett volna jelenteni az esetet. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents