Népújság, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-21 / 67. szám

DICSŐ NAPOK TANÚI... DICSŐ NAPOK TANÚI.;. DICSŐ NAPOK TANÚI.;. DICSŐ NAPOK TANÚI..; DICSŐ NAPOK TANÚI... DICSŐ NAPOK TANÚI... DICS© <4 komisázárhchfcttes É l Bélapátfalván egy galambé**, idős ember, akinek éle­tébe beleépült a történelem. Molnár litván a neve. Elmúlt het­venkét évet. — Sok az a hetvenkettő... Az iszonyú súlyú időre gondol. Mennyi „volt”! Mennyi küszködés, harc, mennyi háború, mennyi kor, Egerben született, péksegéd volt 02 apja, i ő az árvaházban nevelke­dett. Nem fejezhette be iskoláit, to­rokgyíkot kapott, s emiatt kimaradt Munkát vállalt, „vizesnyolcas” lett, trafikokban és üzletekben söpröge- tett, takarított. Mikor megunta, Egerből Budapest felé vándorolt. Mestert keresett, aki valamilyen szakmára megtanítaná. Egy kőbányai kisiparos szerződtette, annak keze alatt vált belőle géplakatos. Nem kellett sok idő, hamar megtalálta áz utat osztályos társaihoz. A szociál­demokraták ifjúsági szervezetének lett tagja, szemináriumokra járt, marxista magyarázatokra figyelt Részt vett az első pesti munkás- tüntetésekben: — Én is fölrepitgettem a köveket a Kerepesi úton. Egy Richter neve­zetű lovas rendőrt kiütöttük a nye­regből Ezért elfogtak és a Markóba Zártak. Ott voltam 9 napot — -..Velem együtt kapta a pofo­nokat egy köfaragósegéd. Szakosíts Árpád. Később is megismertük egy­mást Jó pár éve nagygyűlés volt Egerben, Szakosíts előtárt felvitt az emelvényre, maga mellé Ültetett az elnökségbe. Aztán mindenkinek el­mondta, hogy a Markóban Ismer­kedtünk meg, 1912-ben, a véres csü­törtök után. 1915-ben megkapja a segédlevelet, pár hónap után pedig a sasos behí­vót — Háromszor sebesültem „ Pontosan emlékszik a dátumra, órára, percre, hol ömlött belőle a vér. Az első golyót 1915. december 24-án, karácsony éjszakáján kapta Bucsacs —Beremiám körzetében. 191$. július 3-án, Izsakoxmál farlövés éri, oldal­bordáit és karját fúrja át a lövedék. S pontosan egy évre rá, Stanislau- nál újra vérben fekszik a lövész- árkok alján. — Tizenegy helyen voltam lőve, szúrva, kézigránátozva... Hadifogsága a Krivoj Rog-i kór­házban kezdődik. Egy cseh orvos la akarja vágni a jobb lábát, de egy másik, a lengyel pártjára kel, fá­radhatatlanul ápolja, — Mikor meggyógyultam, az az orvos pénzt adott, ruhát szerzett I a fogolytábor helyett felültetett egy vonatra, meneküljek. Vinnyicáig vitte a vonat. Ott be­állító« a nagy cukorgyárba, hátha akad számára munka. Munka helyett fegyvert adtak a kezébe. Vörőskato- nának állt. Azt mondták, a magyar határ felé mennek, s 6 ismerőseit is vöröskatonának szervezte, az egri Láng Józsefet, (Bankhlvaialnok volt...) s egy Strausz nevezetű hat­vani fiút. Hötszázan indultak az el­ső ütközetbe, s Három hét múltán már alig voltak a zászlóaljból negy­venen. Felidézni a legtragikusabb eseményt: éjszaka volt, iszonyú harc, kézitusa, sokan elestek. Csak reggel tudták meg, hogy a Vörös Hadsereg egy másik egységével csaptak össze, i egymást lövöldözték, ölték halom­ra. A haza térés vágya mindennél erő­sebb volt benne, s kétezer társával neki is indult a lengyel határnak. Ott nem engedték át őket, * bolyong­tak elnyútten, elcsigázva Észtország, Lettország tájain. — Végre 1919. március 11-én le- szállhattam ■ vonatról az egri állo­máson... Másnap két férfi keresett fel. Azt mondták: jelentkezzem a Vörös Hadseregbe, ez a párt utasí­tása. „Nem vagyok párttag.” Tudtak oroszországi ténykedésemről, s ezt el te mondták. A két férfi, aki felkereste, dr. Sándor Imre volt és Fischer ügyvéd, Molnár István hajlott a kérésükre. Március 20-án beválasztották a ka­tonatanácsba. Másnap kikiáltották a Tanácsköztársaságot. — Végigharcoltam a 133 napot Az egri 12-es vörös gyalogezred helyet­tes politikai biztosa voltam. Ezre- dünk a 39-es dandár kötelékébe tar­tozott Harcolt Losonc alatt, a Vll-es számú őrháznál, Özd—Putnok—Bán­réve körzetében, * a románok eUen, m Tiszánál. — A poroszlói malomnál állt két géppuskánk. Az utolsó pillanatig lóttünk. Július 30-a volt az a napi A legutolsó ütközet... Árnyékba borul az arca. Régi «H bek sajongnak behne. Rúgások, po­fonok fájdalma, s egy pisztolyütésé, amellyel négy fogát kiverték. — ...Kilenc hónapt börtönidő után 19 hónapi katonai szolgálat követke­zett. Mert megtalálták azt a papirt valahogyan, ami a kassai hadbíróság ítéletét tartalmazta Felségsértés és lázitás miatt lefokoztak. S az ítélet úgy szólt, hogy szabadságot nem él­vezhetek, ha pedig a háborút túl­élem. le kell töltenem hat Hónapi utánszolgálatot. A hat hónapot emelték 19-re... Apró házacska a cementgyár szomszédságában Közvetlen az ab­lak előtt vezetnek a sínpárok. Ál­landó a zaj, vonat robog, tolat, a for'j ró gőz sistergése mozdonyfütty szag­gatja itt a csendet. — Több mint 25 évet dolgoztam ■ cementgyárban. Tizenhét esztendő ja nyugdíjas vagyok... A portán takaros rend, a szobák­ban is patikai tisztaság. A gondos asszony keze? Az már örökre pi­hen. Múlt év októberében temette. Az emlékezések mellé, búcsúzáé előtt kétmaroknyi kitüntetést hoz az asztalra. Kisezüst. nagyezüst, sebe- lülési érem. Károly csapatkereszt — ez is az 6 sorsa. S a háborús érmek mellett a Tanácsköztársaság Emlék­érem, amelyhez most az aranyvere- tü kitüntetést is megkapa. — Éltem valamicskét, tettem is annyit, hogy ne múljak el emlékte- lenül Patak? Dtssé DICSŐ NAPOK TANÚI... DICSŐ NAPOK TANÚI... DICSŐ NAPOK TANÚI.«. DICSŐ NAPOK TANÚI... DICSŐ NAPOK TANÚI... DICSŐ NAPOK TANÚI... DICSŐ Szamuely katonája K özéptermetű, csupa Ideg ember a gyön­gyösi Birtalan Mihály. Jó néhány évtized nyomja már • vállát, de amikor arra a régi, történelmi korszakra emlékezik, energikussá vál­nak a mozdulatai. Kihúzza szikár termetét, kezét ökölbe rántja az indulat, szeme mintha szikrát hányna. ★ — Az olasz frontról jöt­tem haza tizennyolc végén. Már nem tudom, hogyan történt, de betévedtem Pes­ten a Visegrádi utcába, oda, ahol a kommunisták pártját szervezték. Ott laktam a fő­városban, a Lövölde téren. A Visegrádi utcában elém állt egy ember. Kun Béla vagyok —■ mondta és a kezét nyújtotta. Én meg Birtalan Mihály vagyok — válaszol­tam. Elvtárs. tudod, miért jöttél ide? Kérdezte Kun Béla. Hogyne tudtam volna. Világ életemben szegény, kétkezi munkás voltam, bányász. Én ne tudnám, mi az, jó életet adni a népnek? No, itt van a piros tagsági könyved és ez a piros szalag. Hordjad, hadd lásák, hogy közénk tartozol, mondta Kun Béla. Elküldenénk hathetes agitá­toriskolába. Vállalod? A véletlen, a nagy szervező így vezette el a frontról jött Birtalan . Mi­hályt abba a Visegrádi utcai házba, ahol Magyarország új történelmét készítették elő a nemzet legjobb fiai. És Birtalan Mihály emlé­kezik tovább. ★ — Mire elvégeztem az is­kolát, már letartóztatták a párt vezetőit. De a munkás­ság nem nyugodott Tünteté- tések, sztrájkok következtek. Ott voltam a Vérmezőn is, amikor kikiáltottuk a Ta­nácsköztársaságot Hej, de szép volt! Nem lehet azt el­felejteni soha. És amikor fegyvert kellett fogni, én is jelentkeztem azonnal, így kerültem a 32-es vörös gya­logezredhez, amelynek Sza­muely Tibor volt a parancs­noka. Ügy hívtak bennün­ket: Lenin-fiúk. Századveze­tő lettem. Mert nem azt mondták, hogy századpa­rancsnok, hanem, hogy szá­zadvezető. Mindenütt ott voltunk, ahol a proletárha­talmat meg kellett védeni« Harcoltam Miskolcon a pos­tásokkal együtt az interven­ciósok ellen. Hatvanban mi fegyvereztük le az iglói gép­puskásokat, akik ellenünk fordultak. Éppen a feleségem és a gyerek jött le hozzám Szolnokra, amikor Szamuely elvtárs összehívott bennün­ket: Fiúk, a ludovikások el­foglalták Pesten a telefon- központot Vissza kell venni tőlük. És mentünk, rendet csináltunk. Mindig ott vol­tunk, ahol a legnagyobb szükség volt ránk. ár Törökszentmiklóson tábo­roztak, amikor a fegyvernek! Vörös őrség parancsnoka Je­lentette, hogy a földesúr és a házi cselédjeinek egy része fegyvert fogott a parasztok ellen Birtalan Mihály kapta meg a parancsot: vonuljon Fegyvemekre egy szakasszal és foglalja el, tartóztassa le a földesúri bandát Teherautó vitte őket Kö­rülfogták a kastélyt és fel­szólították a bent levőket: tegyék le a fegyvert. Aztán a parancsnok ötödmagával be­nyomult az épületbe. Lövésre kész puskával mentek a kas­tély felé. Nem tudhatták, hogy melyik ablakbél lőnék majd rájuk. A földesúr ott állt a nagy teremben, és fel­háborodottan tiltakozott ax „eljárás” ellen. A belső cse­lédek ijedten hozták dó a puskákat. Birtalan Mihály csak eny- nyit mondott a földesúrnak: —■ A Tanácsköztársaság nevében letartóztatom. Egyetlen lövés nélkül sike­rült helyreállítani a törvé­nyes rendet a fegyvemeki földesúr birtokán Elég volt a Lenin-fiúk megjelenése ah­hoz, hogy megjuhászodjék a pöffeszkedő, nagy hangú föl­desúr és a bandája. Az Országházba szállítot­ták fel a foglyokat, ahol át­adták őket a törvényes Igaz­ságszolgáltatásnak. ★ — Akárhová mentünk, mindig nagy szeretettel fo­gadott bennünket a nép. Kí­náltak enni-, innivalóval, de mi legfeljebb csak egy-Calat ételt és egy-két pohár bort fogadtunk eL Hogy meg ne sértsük az embereket Na­gyon nagy fegyelem volt a mi csapatunkban Szamuely elvtárs a legkisebb fegyelem- sértést sem nézte eL A for­radalom katonája mindig úgy viselkedjék, hogy büszke lehessen rá a forradalom, így mondta. Kemény katona, jó parancsnok volt, nagyszerű ember. Tűzbe mentek volna érte. 0 is úgy vigyázott mindannyiunkra, mintha az édes testvérei lettünk volna valamennyien. ár ...és emlékezik a prole­tárforradalom katonája, az egykori Lenin-fiú. Az emlé­kek harcokat idéznek, küz­delmet a külső és a belső el­lenség ellen És arcokat is idéznek az emlékek: ' Mün­nich Ferenc arcát is, áld egy évtizeddel ezelőtt először hozta személyesen Gyöngyös­re a volt bajtársnak, a forra­dalom hű katonájának, Btr- talan Mihály századvezető­nek a kitüntetést. Szamuely Tibor volt kato­nája ma nyugdíjas bányász­ként él Gyöngyösön Egysze­rűen hivalkodás nélkül. Azok a legszebb percei, ami­kor emlékezhet a forradalmi ha re óikra. G. Molnár Ferene A jobb karján tetovált csillag NEVE: BARÖCSI RAZMÉB. SZÜLE­TETT t896-BAN, BÁTORBAN. NYUGDÍ­JAS, JO egészségnek örvendve, FELNÉMETEN ÉL A FELSÖTARKANYT ÜT BAL OLDALÁN. W ótaszó, dobpergés, papírbakancs, fegy­veráldás, aztán masírozás a Kárpátok- a.A szent cél: ölni, megnyerni a háborút. A adijogság alatt egy orosz gróf udvarába ké­mem. A főkocsishoz osztottak be lovakat pu­colni. Itt kezdődött az egész. Ez a kocsis kom­csi volt. Mindig biztatott: ne aggódj, Kazi, Kazi, nemsokára mi következőink. Rokkant­ként, betegen tértem haza. — 1919. március 23-án az egri Dobó téren esküdtünk fel a Magyar Tanácsköztársaságra. Másnap irány a Felvidék, támadás a csehek ellen: véres harcok, küzdelmek, győztes csaták Bánrévén, Abafalván, Méhiben. Itt ért a hír, hogy Egerben kitört az ellenforradalom. Egy­ségünk szétfutott. Sokan elmenekültek, meg­szöktek, gyáván eldobták fegyverüket. En be se mentem Bátorba, ahogy csak tudtam, futot­tam, siettem Egerbe. — Megalakítottuk a zászlóaljat, és beolvad­tunk a 39-es dandárba. Én összekötő beosztást kaptam. Stromfeld parancsa ismét a Felvidék­re szólított. — Innen az egységünket a Tisza vidéki harcterekre irányították a románok ellen. A románok körülzártak és a ceglédi huszárlak­tanyába kísértek. Bunkóval, puskatussal, kor­báccsal vertek, a lócsontból főzött levesből na­ponta csak egyszer adtak. Szükség volt a lak­tanyára, így bennünket 1919. november 27-én szabadon engedtek... — A búcsúztatást a laktanya udvarán a hírhedt Prónay őrnagy tartotta. Minden szavá­ra emlékszem. „No, te söpredék, csőcselék­banda. Ti most hazamehettek és soha többé nem szervezkedtek, ti rohadék kommunisták, mert a kezünk a fejetek fölött lebeg. Majd még találkozunk és kiírtunk benneteket egy szálig, szemét banda.” Ezután odajött hozzánk és vagy tízünket szembeköpött... — Harmadnapra este tájt értem Egerbe. Az Aranyosi csárdában találkoztam Hangonm Im­re falumbélivel. Azt mondja nekem: ne gyere haza. Hetek óta keresnek a csendőrök. Azzal vádolnak, hogy te akasztottad fel a bél­apátfalvi molnárt. Ez a molnár egyébként a cseheknek kémkedett. Borsodnádasdról egé­szen Bélapátfalváig a patakban vezették le a telefon drótját és így informálta a cseheket az itteni eseményekről, amíg közülünk valaki, vagy valakik föl nem akasztották. — Nem hallgattam Hangonyira, hazamen­tem Bátorba. Az első kanál leves után megje­lentek a csendőrök és elvittek. Tűvel, késsel, szuronnyal vallattak. Nézze csak meg a kör­meimet, valamennyi eldeformálódott. Egerbe kísértek, börtönbe zártak, majd a Veszprém megyei Hajmáskérre, kommunista gyüjtőtá- borba vittek. Az állomás épületét csendőrkor­don vette körül. Az épület homlokzatára hatal­mas nagybetűkkel Írták ki: Világ proletárjai, itt egyesüljetek! Gúnyos rendőrarcok moso­lyogtak a betűkre. — A második szabadulás után sem volt nyugtom. Nem bocsátották meg, hogy vörös, komcsi lettem. Zaklattak, egy évben ötször- hatszor katonának hívtak. Elhatároztam, hogy kimegyek a Szovjetunióba, az igazság országá­ba. Ki is mentem. Gyalog... — 1926. december 2-án indultam el Egerből és március végén értem Ukrajnába, pontosab­ban Kaminocpodolcba. Micsoda út volt. Egy fillér, papírok nélkül. Királyházán zsidónak adtam ki magam. Elmentem koldulni a zsidó templomba. A cseh határon, mint orosz kémet, egy mozdonyvezető szöktetett át. Lengyelor­szágban magyar menekültként tekeregtem. Volt úgy, hogy öt napig semmit sem ettem. A re­mélt, a várt testvéri fogadtatás helyett letar­tóztattak. Azt mondták rám, hogy kém vagyok. Papírom nem volt, bizonyítani semmit sem tudtam. Onnan Moszkvába vittek. börtönbe zártak. Kihallgatást kértem, és mindent elmond­tam. Jó sorom lett, tanultam, örömömben egy sarlókalapácsos csillagot tetováliattam főbb karomra. Tessék, nézze meg, ma is hordom ezt a csillagot. Ez a tetovált csillag örök tanú. — 1927-ben hazatértem. Nem szívesen jöt­tem. Szerettem volna Moszkvában maradni, de muszáj volt, parancsban kaptam. Egy szovjet őrnagy búcsúztatott el: JSzilkség van rád ott­hon, Barócsi. Nemsokára találkozunk. Vigyázz nagyon magadra, és munkára fel..." — Csapnál két civil ruhás férfi szállított le a vonatról. Maga a Barócsi? — kérdezték. Le­tartóztattak. Üjabb börtön, vallatás köv ike- zett. A szabadulás után hosszú éveken át al­kalmi munkából éltem, többször is behívtak, Pécsett katonáskodtam, amikor a felszabadító szovjet csapatok magyar földre léptek. Meg­szöktem, és tolmácsnak jelentkeztem az egyik szovjet alakulatnál... — A többi már egyszerű. Voltam nyomozó­tiszt, várparancsnok, igazgató, erdészgondnok és már megvan az utolsó beosztás is: a nyug­díjas. Sok-sok kitüntetésem, oklevelem van. 1959-ben meakaptam a Magyar Tanácsköztár­saság! Emlékérem kitüntetést is. A Veszprém megyei pártbizottság a televízión keresztül fel­hívással fordult a közelmúltban a hajdani hajmáskéri fogolytábor lakóihoz. Én is elküld­tem a címemet. A napokban kaptam eav leve­let Kovács Jóska barátomtól, aki ma Sátoral­jaújhelyen lakik. Hallgassa csak: „Kedves öreg Barócsi barátom! Kikutattam címedet, örülök, hogy élsz. Vajon mi van a v—iai-, szel még rám? Putnok. Bánréve. Rimaszombat, Szolnok, a Tisza-híd. a ceglédi huszárlaktanya. Én már nyugdíjas vagyok, de még folytatom a kerékgyártó szakmát a tsz-ben. Közeleg az öí- venedtk évfordulónk. Kívánom, hogy erőben ás egészségben érd meg. Azt hiszem, te is azt mondod: megérte. Nagyon szeretnék találkozni veled, és a többiekkel is. Te, hétpróbás vörös komcsi, vigyázz magadra á- «vnepen goii* dőlj majd rám ”-‘jós József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents