Népújság, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-21 / 67. szám
fl Tanácsköztársaság évfordulójának tiszteletére Ünnepi ülést tartott a Füzesabonyi «Járási Tanács f A Tanácsköztársaság kikiáltásának ötvenedik év- ' fordulója tiszteletére csütörtökön délelőtt a járási művelődési házban ünnepi ülést tartott a Füzesabonyi Járási Tanács és a járási népfrontbizottság. Az ünnepségre, amelyen részt vett Szalay István, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Veress István, a járási pártbizottság első titkára és Bocsi István, a járási tanács vb- elnökhelyettese, meghívták a járás községeiben élő veteránokat is. A bensőséges ünnepségen a füzesabonyi gimnázium irodalmi színpada adott műsort, majd a gimnázium KISZ-szervezete és a helyi úttörőcsapat köszöntötte a megjelent veteránokat Ezután került sor az ünnepi megemlékezésre, melynek során Veress István elvtárs felidézte a Tanácsköztársaság dicső napjait Beszéde után átnyújtották a Tanács- köztársaságért Emlékérmeket .......Lk___,,, Ü nnepi ülések Gyöngyösön A Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója tiszteletére csütörtökön délelőtt 9 órakor a Gyöngyösi Járási Tanács nagytermében ünnepi ülést tartottak. A gyöngyössolymosi művelődési ház irodalmi színpada adott műsort majd Virág Károly, a járási pártbizottság első titkára nyitotta meg az ünnepi ülést Fetkes István* a járási tanács vb-elnöke emlékezett meg az első proletárállam megalakulásáról, tevékenységéről, harcairól. Kiemelte azokat a Mátra alji eseményeket amelyekben Gyöngyösaolymoson, Vécsett, Gyöngyöstarjánban és Nagy- fügeden vett részt a föld nélküli parasztság, követelve a nagybirtokok szétosztását Közel ezer hold került ennek során az agrárproletárok kezébe még a forradalom kezdetén. Az ünnepség végén 11 veterán vette át a Tanácsköztársaságért Emlékérmet Este hat órakor a művelődési házban megtartott városi ünnepségen dr. Holló Béla, a városi tanács vb-elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az elnökség tagjai között volt dr. Harrer Ferenc, aki az 1917-es tűzvész után Gyöngyös újjáépítési kormánybiztosaként tevékenykedett és Berecz István, a megyei tanács vb-elnökhelyettese is. Ünnepi beszédet mondott Szurdi István belkereskedelmi miniszter. Gyöngyös országgyűlési képviselője. Megemlékezett azokról az eseményekről, amelyeket a tanácshatalom idején a prole- táriátus hatalmáért, gazdasági és kulturális félemelkedéséért folytattak. Részletesen beszélt Nemecz József, a Vörös őrség gyöngyösi parancsnoka tevékenységéről és mártírhaláláról. Az ünnepség végén dr. Harrer Ferencnek a Gyöngyösért Emlékérmet ajándékozta a városi tanács határozata alapján dr. Holló Béla vb-elnök, míg a Tanácsköztársaságért Emlékérmet ketten vették át a veteránok közüli Fdblyás tisztelgés a hatvani mártírok előtt Emlékülést tartott a Hatvani Városi Tanács is. Juhász Ferenc, a KISZ városi bizottságának titkára köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tóth János, a városi tanács vb-elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet. A nagy történelmi évforduló méltatása után Szabó Ferenc, az MSZMP Hatvani Városi Bizottságának titkára kitüntetéseket adott át. A helyi Bajza József Gimnázium és az I. számú általános iskola diákjainak színvonalas műsora után az egykori 19-es hatvani mártírok kivégzésének színhelyéről két hálastaféta indult lobogó fáklyával a mártírok városi emlékművéhez. Az emlékműnél lángra lob- bantották a kegyelet emlékező tüzet. Dr. Bartos Imre a HNF városi titkára tartott rövid emlékbeszédet, majd a koszorúzás következett. Egy parasstcsalád hétköznapjai SZEMERKÉLŐ ESŐBEN ballagunk a hosszú utcán. Nézelődünk. Egyre kevesebb a régi kis parasztház, a legtöbb helyén modern, több- szobás épületek sorakoznak. Kísérőm, a füzesabonyi Petőfi Termelőszövetkezet mezőgazdásza, sorolja a neveket, kik, mikor építettek. Csak ne lenne ilyen sár — mondja — az ember egy kis túlzással azt is fcihetné, hogy városban jár. Az egyik épület előtt megállunk. Szép, nagy ház, látszik, hogy néhány éve építhették. A vakolás ugyan még hiányzik, de az udvar rendje a zöldre festett vaskerítés azt jelzi, hogy rövidesen erre is sor kerül. — Itt laknak Kóródiék — mondja a mezőgazdász — s belépünk az ajtón. Csak a nagymama van otthon, de néhány perces várakozás után megérkezik Kóródi József és felesége. Mindketten a szövetkezetben dolgoznak* a férj állattenyésztő, a feleség a bérelszámolásnál dolgozik. —- Jó néhány éve vagyunk A TanAflskozlársa^áj emlékműve Ma avat ják fel Budapesten i Felvonulási téren a Tanácsköztársaság emlékművét. _ • -, ÍBozsán Endre felvétele.) / kastélyok azután is, hogy leverték a tanácshatalmat. Mikor hazajött tem a frontról, úgy jelentkeztem be a nagygombosi uraknál, hogy a kapuból három golyót eresztettem a kastélyra. Mondtam Cekey Aurél főigazgatónak és cimboráinak, hogy jobb, ha szedik a sátorfájukat, mert ötvenedmagammal vagyok itt. Vagy pedig megjavítják a cselédek, földmunkások bérét, mint ahogy akkor már hallottunk róla. Raj man István, aki egyik vezetője volt a nagygombosi uradalom és a környékbeli földmunkások, cselédek népes táborának, sok viszontagságon esett ét a Tanácsköztársaság ideje alatt Sikerrel és keményen harcolt azért, hogy elnyomott társainak jobb legyen a helyzete, s kínzóik elnyerjék méltó büntetésüket. Az országos földmunkás kongresszuson azért szállt síkra, hogy évente legalább 52 kiló szalonnát, hetenként egy kiló cukrot és két kiló húst kapjanak az uradalmak cselédei. Valóságos népvándorlás támadt utána Nagygomboson, mert a hevesi, nógrádi uradalmak küldöttei mind oda igyekeztek, hogy eltanulják, miként kell a grófokkal, intézőkkel megértetni, hogy többet érdemelnek a cselédek, szolgálók, mint amennyit évtizedek óta kaptak. Rajman István és társai is szétosztották a búzát az éhezők között, és Szamuely Tiborral együtt ültek vésztörvényszéket az urasági intéző felett, aki kijelentette: „Ha még egyszer megfordul a világ, szétaprítom s besózom ezt az egész kommunista bandát, ezeket piszkos gazembereket”; A földmunkások Rajman István vezetésével Nagygom- boson is fegyvert fogtak, s védték jussukat a földhöz, az emberi élethez. Terjesztették a Vörös Újságot és miután ez nem tetszett a Hatvani-Deutsch bárónak, bizony fel is pofozták érte. Az első szabad május 1-én. az urak olyan táblát vittek, amely fennen hirdette: „Éljen a nagygombosi termelőszövetkezet”. A harc egy pillanatra sem szünetelt. Az intézők, főszámvevők s más urak nem könnyen mondtak le a hatalomról, s ott szabotálták a munkát, ahol lehetett. Kijátszották a szesztilalmat, fegyvert, lőszert rejtegettek, halmoztak fel, s a földmunkás vörösőröknek minden igyekezetükre, tudásukra szükség volt, hogy féken tarthassák őket. Arra az időre nemcsak azoktól tudtunk emléket gyűjteni, akik cseléd létükre fegyvert ragadtak, megszerezték a hatalmat egykori uraik fölött, de olyanoktól is, akik együtt rettegtek a grófokkal a számtalan szobájú, vastag falú kastélyokban. őzt?. Molnár József né gróf bizini Keglevich Gyula, volt fltrendiházi tag, pétervásári kastélyában volt szobalány ebbe* az idoixm. Nagy rumli volt! Másfél hónapig a cipőt se vetettük le, úgy aludtunk, a Beodrai grófné, az Imre gróf, a Marita ba- ronessz, inasok, meg aki az urasághoz tartozott Jöttek a vöröskatonák, keresték a grófot, hogy lelőjék. Kérdezték, milyen família ez a Keglevich? Mondtam, hogy jó! Mire ők: „Azért nem haladunk mi előre, mert ilyen marha cselédek vannak, akik megvédik őket!” Aztán lehozták a grófékat, megfenyegették az uramat is, hogy lelövik, ha nem nyergeli fel a betanítatlan versenylovakat. Hiába mondta, hogy azok még nincsenek nyereg alá törve, ledobja őket. Csak mondták, hogpr nyergeljen. Volt itt nálunk nagyon rendes ember is. A többiek azt mondták, hogy ő Kun Béla. Autóval jöttek este, meghúzódtak egy szobában, s reggel tejet kértek. Az egész reggeli fejést odaadtuk nekik, kenyeret nem is kértek és kifizették a tejet. Másnap reggel tovább mentek. De maradtak itt mások haragosabbak. Alig volt nap, hogy puskával ne fenyegettek volna bennünket, meg a grófékát. Megmondom őszintén, „talpuk alá beszéltünk”, mert akkor a szegények nagyon mérgesek voltak;.. Igen, a szegények nagyon mérgesek voltak. Ezért költözött rettegés a kastélyokba, aztán a felocsúdás, a visszafizetés vágya, az üldöztetés, amikor Rajman Istvánt is bebörtönözték, amikor elhurcolták a direktóriumok tagjait, és fellélegeztek a kastélyok. Legalábbis egy időre. Mert most amint végigjártuk, sem urakat, sem szolgákat nem találtunk a falak között. Az ősi, címeres házakban iskolák, kórházak, szociális otthonok lakói vertek tanyát Az a rettegés már csak néhány ember emlékezetében él... De ott nagyon maradandóan. Mint a tanulság is azoknál, akik ugyan nem éltek még ez időben, de tudják, mi is történt igazából 1919. március 21-én, amikor az évszázad híre felröppent: győzött a Tanácsköztái'saság! Kovács Endre mindketten a szövetkezetben — mondja a férj. Először a növénytermesztésnél voltunk, aztán a feleségem bérelszámoló lett én pedig állattenyésztő. Igaz, hogy sokat dolgozunk, de a keresetre sem panaszkodhatunk. Felesége veszi át a szót. — A KETTŐNK FIZETÉSE négyezer forint körül van. ehhez jön még a háztáji. Évente az is megvan vagy tízezer forint — Általában mire költik a pénzt? — A döntő többsége a házra megy. De megéri, hiszen azelőtt egy rég' épületben laktunk. Most hár.om szobánk van, világos, egészséges szobák. Össze sem lehet hasonlítani, hogy tíz évvel ezelőtt még mennyire másképpen éltünk. Ma már televíziónk is van, a múlt héten vettunk egy lemezjátszós rádiót S abban reménykedünk, hogy rövidesen a vizet is bevezetik a házba. — Mivel töltik az estéket^ a vasárnapot? — Esténként többnyire a televíziót nézzük. Mi a férjemmel a filmeket szeretjük, a gyerekek inkább a tánczenei műsorokat. A kislányunk most ötödikes, a fiúnk pedig Egerben tanul. Elektroműszerész lesz belőle, még az idén fel is szabadul. — Nyáron el szoktak-e menni valahová? — Nagyon ritkán. Igaz, hogy most már a férjemnek is, nekem is tizenhat nap szabadságunk van — az új termelőszövetkezeti törvény már biztosítja ezt —, de elég sok idő kell a háztáji megműveléséhez. Inkább dolgozunk, hiszen kell a pénz, nem olcsó dolog egy házat felépíteni. — A gyerekek? — Náluk más a helyzet Tavaly is a Balatonnál nyaraltak mind a ketten. Úgy vagyunk vele, hogy ők fiatalok, jobban szükségük van a szórakozásra. De azért a nyáron mi is elmegyünk néhányszor kirándulni, jólesik majd egy kicsit pihenni. / — Milyen érzés ma (alva lakni? — Nem tudom, hogy más községben milyen — mondja a férj —, de itt, Füzesabonyban majdnem olyan, mintha városban élnénk. Villany mindenhol van, az utcákon járdákat építettek s rövidesen a vizet is bevezetik a házakhoz. A legtöbb családnál megvették a televíziót, újságot járatnak. S ha valaki szórakozni akar, van vendéglő, van cukrászda, mozi’ ba is járhat. — Régebben talán a vásárlás volt nehezebb — szól közbe Kóródi Józsefné —, de ma már arra sem lehet pa- tenaszkodni. Az új áruházban mindenhez hozzá lehet jutni. — Mettől meddig dolgoznak? — A férjem reggel fél öttől este fél hatig, közben pihenőidő is van, én pedig reggel nyolctól öt óráig, munkaidő itt is hasonló^ mint városon. ITT IS HASONLÓ, mint városon .,. A Kóródi család életére, hétköznapjaira talán ez a legjellemzőbb. Kaposl Levente Bogarat tettek a fülembe Egy este találkoztam Verpelétivel, volt kollégámmal, aki becipelt egy presz- szóba, és megkérdezte, hogy megy a sorom. Mondtam, köszönöm szépen, minden a legnagyobb rendben, van egy jó állásom, tisztességes fizetésem, összkomfortos kis lakásom, és eldicsekedtem azzal is, hogy vőlegénye vagyok egy Hédi nevezetű tündérnek, akivel imádjuk egymást. Verpeléti végighallgatta lelkes beszámolómat, aztán fáradt, szomorú hangon így szólt: — Látom, boldog vagy és elégedett, szegény fiú. Irigyellek, de sajnállak is, szegény fiú. Mit tudod te, mi a boldogság? Boldog vagy, mert tisztességes fizetésed, összkomfortos lakásod és szép menyasszonyod van. De hasonlítsad össze a jövedelmedet egy főfőigazgató jövedelmével, a lakásodat a Bucking- ham-palotával, a menyasszonyodat Sophia Lorennel, és akkor rá fogsz jönni arra, hogy tulajdonképpen nem is vagy olyan boldog, szegény fiú... — Eszem ágában sincs összehasonlítani! — nevettem hetykén, — Mire jó az? — Nekem mindegy... — felelte Verpeléti, halkan, elmélázva. — Nekem teljesen mindegy... Amikor elváltam Verpelétitől, még sokáig mulattam rajta, és elhatároztam, alkalomadtán elmesélem mat Hédikének, a menyasszonyomnak. Otthon azonban ismét eszembe jutottak Verpeléti szavai, és azon kaptam magam, hogy kezdem ösz- szehasonlítani a lakásomat a Buc- kingham-palotá- val. Hát bizony, meg kellett állapítanom, hogy a Buckingham-palo- tához képest a lakásom egy nyomorúságos odú. Rögtön elkeseredtem. Aztán összehasonlítottam a jövedelmemet egy főföigazgató jövedelmével, el elfogott a sárga irigység. Vigasztalásul előszedtem a menyasszonyom fényképét, de konstatálnom kellett, hogy valóban nem egy Sophia Loren, bár ennivaló az arca. Miután mindezeket végiggondoltam, elfogott a bűbánat és csak ültem a díványon össze- roskadva, magam elé meredve, zúgó fejjel. — Összehasonlítod a menyasszonyodat Sophia Lorennel? — motyogtam magamban. — Előbb hasonlítsd össze magad Jean Marais- val és a kapurta- lai maharadzsával, aztán beszélhetsz... Felkeltem a díványról, és az ab- lakhoz vánszorogtam. Odakünn esett az eső. ősz. szehasonlítottam a mi éghajlatunkat Kalifornia éghajlatával, cs még szomorúbb lettem. Lenéztem az utcára. A házunk előtt éppen akkor döcögött el egy öreg villamos. — No, ez az utca sem egy Broadway... — sóhajtanám, aztán vlszszavonszoltam magam a díványra. Egy röpke félóra alatt öreg, fáradt, csúnya, szegény és elhagyatott lettem. A későbbiek folyamán összehasonlítottam ma gam Kinizsi Pállal, egy teknősbékával és Lady HamiltonndL Tudomásul kellett vennem, hogy nem vagyok erős, mint Kinizsi, nem fogok olyan hosszú életet élni, mint a teknősbéka, és sohasem leszek sem Lady, sem Hamilton. Ezekben az őszszehasonlítások- ban teljesen kimerültem. Ügy éreztem, hogy megdagadt a fejem, és hangosan beszlgettem, vitatkoztam önmagámmal. összehasonlítottam magam Goethével, egy pacsirtával, Barbarossa Frigyessel, a nachtkasztlival, a házfelügyelővel, és egy cserép rezedával. Aztán összehasonlítottam a házfelügyelőt Goethével, a nachtkasztlit Barbarossa Frigyessel, a cserép rezedát pedig a pacsirtával. A mentőautóban sem pihent meg az elmém, összehasonlítottam a - mentőautót egy repülőgép-anyahajával, Berkest Andrást Honoré de Balzac-kal, Albert Flóriánt Kant Emáuellel. Most itt vagyok a zárt intézetben. Verpeléti időnként meglátogat, s hoz tíz deka savanyúcukrot. Apropo, a minap összehasonlítottam magam Balaton- akarattyával. Esküszöm semmi különbség kettőnk között. Mikes György