Népújság, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-12 / 35. szám
TELACr rttOLETARJAl, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XX. évfolyam, 35. szám ARA: 70 FILLÉR 1969. február 12., szerda Foiylalio munköfat aas ü!csze SCI3 kongresszusa Egyetem vagy eszterga pad? ★ Meteorológusok között Tavaszi szünet az iskolákban * Bűntény 20 millióért BOLOGNA: Az Olasz Kommunista Párt kongresszusán részvevő magyar pártküldöttség hétfőn délután látogatást tett a Bologna közelében levő Ma- lalbergo községben. Nyers Rezsőt, az MSZMP politkai bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, Jakab Sándort, a magyar pártküldöttség tagját Primo Carlini, a község kommunista polgármestere fogadta. Elmondta, hogy Halalbergo községtanácsának húsz tagja közül tizenkét kommunista. A választáskor a párt a szavazatok 62 százalékát szerezte meg a hatezer lakosú községben. Nyers Rezső, a magyar szocialista építőmunka tapasztalatairól beszélt felszólalásában. A magyar küldöttség megtekintette a község értékesítési szövetkezetének hűtőházát, a népi lakásépítő szövetkezetek által emelt lakóépületeket, majd meleghangulatú baráti vacsorán vett részt az olasz kommunisták vendégeként A kongresszus kedd délelőtti ülésén felszólalt Giorgio Amendola, az Olasz Kommunista Párt politikai bizottságának tagja. Beszédében elsősorban a párt belső kérdéseivel foglalkozott. Hangoztatta, egységre van szükség. A vélemények kifejtésének, az eszmék áramlatának azonban nem szabad az irányzatok játékának elfogadásához vezetnie — mondotta a szónok. A szónok hangoztatta: A párt ereje abban áll, hogy azok is, akik különvéleményt fejtettek ki, most közreműködnek a többség ■ által elfogadott határozatok végrehajtásában. ' Amendola kijelentette, hogy a párt erejének magyarázata a folytonos megújulás, a hagyományok folytonos felfrissítése. Amendola kifejtette azt a nézetét, hogy a baloldali laikus és katolikus erők új egységére és egy új pártra van szükség. Ez alternatívát nyújthat a középbal kormányformulára, amely szocialista és demokratikus perspektívát nyit az országnak. Beiktatták hivatalába dr. Brezanéczy Pál egri érsekei Kedden délelőtt fél tizen- , kettőkor az egri érseki tar- ! tomány papsága nagy részérték jelenlétében, valamint ■ok száz érdeklődő előtt beiktatták hivatalába az egri j főszékesegyházban dr. Breza- \ nóczy Pál érseket. Beiktatása alkalmából az érsek ünnepi misét celebrált. A szertartás után az új egri érsek és az Egri Hittudományi Főiskolán vendégül látta az ünnepségen részt vett papságot. Megjelent az érsek ebédjén Prantner József államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, valamint Szalag István, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Páti Jenő, a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának titkára és dr. Lendvai Vilmos, az Egri Városi Tanács vb-elnöke. Ezenkívül részt vettek az országos egyházi intézmények vezetői, képviselői is. BUBixon uölüsza a szovjet vezetőknek MOSZKVA: Richard Nixon amerikai elnök válaszolt Nyikolaj Pod- gornijnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének és Alekszej Koszi ginnek, a Szovjetunió Miniszter- tanácsa elnköknek hozzá intézett táviratára. — Köszönöm hivatalba lépésem alkalmából hozzám intézett baráti üdvözletüket. Országaink nagy felelősséget viselnek azért, hogy a világ valamennyi országával együtt fáradozzanak az egész ember riség javát szolgáló valódi és tartós béke megteremtésén. Kormányom ünnepélyesen kötelezte magát, hogy minden erejével és energiájával e feladat megoldására törekszik. — A kivetkező években, miközben a békére törekszünk, határozzuk el, hogy az együttműködés és a kölcsönös tisztelet légkörében szabadon és nyíltan kicseréljük nézeteinket — írja válaszában Nixon elnök. (MTI) TELI NAPFÜRDŐZÉS Jan Marko visszaérkezett Szigorú biztonsági intézkedések Dél-Vietnamban WASHINGTON—SAIGON: Az Egyesült Államok, -a saigoni rezsimmel egyetértésben fokozni akarja a „pacifikálás” ütemét Dél-Vietnamban. Az amerikai hadvezstís és a polgári igazgatás célja, hogy kiépítse a tartás megszállási rendszert. Ennek során csaknem negyvenezer fővel növelik az úgynevezett regionális erők — a körzeti milicia — létszámát és az egységeket új amerikai fegyverekkel akarják felszerelni. Ugyanakkor jelentősen növelni akarják a saigoni rezsim hadseregét és az úgynevezett „helyi önvédelmi egységeket”. A New York Times értesülése szerint a reguláris hadsereg alakulatait, amelyeket eddig „pacifikálásra” használtak fel, fokozatosan átve- zénylik frontszolgálatra. Ezzel állítólag az amerikai haderők részleges kivonását készítik elő. ILI-Vietnam nagyvárosaiban egymást követően vezetnek be szigorú biztonsági inElntazolt ÍVnorio Ciittani Venerio Cattani olasz külkereskedelmi államtitkár elutazott Magyarországról. Az államtitkárt budapesti tartózkodása alatt hivatalában fogadta dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes és Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettessel is eszmecserét folytatott. _____.____________.CMTI) t ézkedéseket. A rezsim vezetői és az amerikaiak ugyanis attól tart inak, hogy a DNFF a közeljövőben újabb általános offenzívát rendel eL Saigonban szigorúan ellenőrzik a lakosok mozgását és a rendőrség igazolt ltja a járókelőket. Phan Rang tengerparti város hatóságai megtiltották a lakosoknak, hogy elhagyják a város területét. A rendelet értelmében 22.00 órától regIf ihoti Bonnban LONDON: Harold Wilson brit miniszterelnök kedden megérkezett Bonnba, ahol Kiesinger kancellár meghívására tesz hivatalos látogatást. Wilson ma kezdi meg tárgyalásait Kiesingerrel. A napirenden szereplő kérdések között van Anglia és a Közös Piac kapcsolatainak problematikája, Nyugat-Berlin, a rajnai brit hadsereg devizaköltségei, az atomsorompó-szerződés, amelyet Bonn nem hajlandó aláírni, továbbá a gázcentrifu- gás eljárással működő angol—nyugatnémet—h olland közös urándúsító mű felépr- tése. Wilson pénteken néhány órás látogatást tesz Nyugat- Berlinben. A Közös Piac kérdésében Wilson nem szándékozik túlságos hévvel ágálni az angol belépés mellett, mert nem gél 5 óráig nem szabid az utcán tartózkodni. Meghosszabbították a kijárási tilalmát Pleikuban is. Dalat városában szürkület után senki sem tartózkodhat az utcákon. E város ellen a front az utóbbi napokban több támadást intézett. Huában a tartományi főnök felszólította a lakosokat, hogy csak a legszükségesebb esetben hagyják el otthonaikat. i akarja kitenni magát annak a vádnak, hogy a francia— nyugatnémet viszony aláásá- sara törekszik és el szeretné szigetelni De Gaulle-t. Várható azonban, hogy a nyugatnémet és az angol vezetők egyaránt harsány szovjc-tel- lenes propaganda demonstrációnak szánják a látogatást, különösen annak nyugat-berlini részét. Wilsonnak azt a döntését, hogy a konstruktív diplomácia szempontjából nemcsak fölösleges, hanem egyenesen káros nyugat-berlini „frontvizitet” programjába iktatta, Londonban úgy értékelik, hogy a brit miniszterelnök egyre tovább csúszik lefelé a jobboldali, szovjetellenes külpolitika lejtőjén. Baloldali munkáspárti vélemény szerint ez a külpolitikai irányvonal csak toHáromnapos pusztítás UJ-DEhHl: Huszonháromra emelkedett a halottak szám », kétezer ember került börtönbe Bom- bayben a fasiszta huligánbandák által szervezett gyújtogatások és 'osztogatások során. A fajgyűlölő Siv Széna nevű szervezet, amely a más államokbeli különösen a sötét bőrű dél-indiai munkások és kereskedők kiűzésére alakult, a Maharastra és Nysore államok közötti határvita kapcsán kezdett pusztító akcióba. Hétfőn este a hivatalos jelentések a háromnapos pusztítás megfékezéséről számoltak be, de a reggeli értesülések szerint tovább folytatódik a pusztítás, az autóbuszok és taxik tucatjainak máglyára rakása, vasútállomások felégetése. vábbi károkat okozhat Anglia világpolitikai és gazdasági érdekeinek. (MTI) DAMASZKUSZ: Tízezer arab asszony csöndes menetben vonult fel kedden a szíriai főváros utcáin tiltakozva az izraeliek által megszállva tartott arab területeken elkövetett kegyetlenkedések ellen. Hasonló tüntetések voltak Szíria más nagyobb városaiban is. A megmozdulásokat a szíriai nőszövetség szervezte a megszállva tartott területeken élő arab asszonyok harcának támogatására. A MENA jelentése szerint az utóbbi napokban az izraeli megszállás alatt levő Nablus városában hatszáz arabot internáltak, közöttük 25 iskolás gyermeket. Napok óta szakadatlanul érkeznek az izraeli csapatmegerősítések. Nablusba amely a múlt héten egymást követő tüntetések és megmozdulások színhelye volt. Egy ízben a bevonuló izraeli katonák kénytelenek voltak meghátrálni, amikor arab ellenállók no- kolgépeket dobáltak eléjük. Tüntetések robbantak ki az izraeliek által me^zállva tartott Dzsenin városában is. A tüntetők több izraeli katonai járművet felgyújtottak. (MTI) Elhalasztották a Biztonsági Tanács ülését NEW YORK: Jordánia hétfőn este elfogadta a Biztonsági Tanács havi elnökének, a francia Armand Berardnak azt a javaslatát, hogy meghatározatlan időre napolja el a tanács keddre kitűzött ülését. Az ülést a hét végén Jordánia kérésére hívták össze, amely panaszt emelt Izrael ellen a jeruzsálemi óvárosban élő arabok vagyonbiztonságát csorbító izraeli törvények ügyében. Tekintettel arra, hogy Izrael hétfőn bejelentette, elhalasztja annak a törvénynek a hatálybalépését, amely izraeli felügyelet alá helyezné a megszállott óvárosban az a’-ab tulajdonban levő üzleteket és vállalatokat, a Biztonsági Tanácsban tárgyalások kezdődtek az ülés elhalasztásáról ENSZ-diplomaták ezzel a döntéssel azt akarják elkerülni hogy a Jeruzsálem státusáról a tanács ülésén folytatand ó szenvedélyes viták gátolják a közel-keleti átfogó rendezést szolgáló négyhatalmi erőfeszítések eredményességét „Frontvízir Nyusaf-Beriinben ? Prágába PRAGAj Jan Marko csehszlovák külügyminiszter és kísérete Moszkvából visszaérkezett Prágába. Marko megérkezése után újságíróknak elmondotta, hogy ötnapos munkajellegű látogatása alkalmával gazdag programot bonyolított le. A tárgyalások eredményeit és az atmoszférát jellemezve Marko hangsúlyozta; „Ügy gondolom, megállapíthatom, hogy nézeteink megegyeztek és a tárgyalások jó légkörben zajlottak le.” A csehszlovák külügyminiszter a továbbiakban kifej- tette, hogy a kapcsolatol normalizálásán kívül aí európai biztonság és a nem zetközi politika több fontol kérdésével is foglalkoztak. A közeljövőre vonatkozóan i külügyminiszter hangoztatta, megteszik a szükséges intézkedéseket. hogy a jószomszédi kapcsolatokat normal! zálják a szocialista országokkal. Marko miniszter közölte, úgy véli. hogy a szocialista országok külügyminiszterei a közeljövőben Csehszlovákiába látogatnak. (MTI) Tüntetések Damaszkusziban