Népújság, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-04 / 28. szám

Am'ral soli szó esik: fait azokkal a kategóriákkal ? tteszélgetés as érdekeltekkel a tus- és Fémipari Vállalatnál I. Országosan gyűrűznek a hullámok a nyereségrészesedés ír értékét megszabó kategóriák körül. Mivel az erre vonatko­zó rendeletnek életbe lépése mostanában válik esedékesé, most lesz a premierje, úgy érezzük, érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni. Méghozzá nem is csak úgy, általánosságokban, hanem nagyon is a valóság szigorú tényei alapján. Azért választottuk ki éppen a gyöngyösi Vas- és Fém­ipari Vállalatot, mert itt — az előzetes számítások szerint — jól állnak a dolgok, lesz miből osztani. Tehát kedvező példái biztosít az általános vitához. Feltételezhetően: tanulságot is megfelelő mértékben. A munkás = III-as kate­gória. A neve: Kerek László. Szakképzettsége: esztergá­lyos. Munkában eltöltött évei­nek száma: 13 év. Havi átlag- keresete: 2400 forint. Elégedett a helyzetével, jól ' érzi magát a vállalatnál, mert „amíg van pénz, addig nincs baj”, mondja. A brigád, amely Szamuely Tibor nevét viseli, és amelynek Bobák Sándor a vezetője, jól meg­érti egymást. Ezek a személyi lapra em­lékeztető adatok most is jel­lemzésül szolgálnak. Azt sze­retnénk ezekkel bizonyítani, hogy az illető lényegében nem kivételes „eset”, megfelel an­nak az átlagnak, amit ma a szakmunkásokkal kapcsolat­ban kialakítottunk maguk­ban. Régebben azt mondtuk volna rá: tipikus személy. Mit tud a várható nyere­ségrészesedésről? Erre a kér­désre nem adott választ, mert nem tud róla semmit. Egyelő­re homály fedi, senki sem be­szél róla a vállalatnál. Talál­gatják? Csak annyira, hogy jó volna, ha legalább a ta­valyival megegyezne. De sen­kiből nem lehet kihúzni még hozzávetőleges összegeket sem. Nagyon óvatosak azok, akik a számításokat végzik, mert csak a mérleg jóváha­gyása után válik minden biz­tossá. Addig viszont soha sem árt az óvatosság. A művezetője fizetését is­meri. Száz forinttal több, mint amennyi az ő átlaga. Elvállalná ennnyiért a műve­zetői beosztást? Miért ne? Ha egyszer több a fizetés...! És nem kell a gép mellett állni mindig... Vannak kellemetlen percei a művezetőnek? Hogyne! Amikor vitatkoznia kell a munkásokkal. Bizony nem jó, dehát azért művezető! Emiatt nem lehet irigyelni a műve­zetőt, az szent. Mit gondol, mennyit keres az üzemvezető? Nem tudja. Biztosan jól megfizetik. Ilyen beosztásra már egyáltalán nem vállalkozna a mai fel- készültségével. Annak annyi a gondja-baja, hogy elmonda­ni sem lehet. És az igazgató? Szerinte legalább ötezer forintja van. Nem lehet kevesebb, hiszen mégiscsak igazgató. Idegek kellenek ehhez. Nem irigyli érte. A jó fizetést sem saj­nálja tőle, hiszen a szellemi munka is legalább annyira kifáraszthatja, mint őt a fizi­kai. Aztán meg... törődni az egész vállalattal, hogy min­dig rendben legyen.. ! Szó­val: megérdemli a nagy fi­zetést. Amikor megtudja tőlem, hogy az igazgatónak jóval ke­vesebb a havi fizetése, mint gondolta, sőt: az üzemvezető havi bére sem éri el a legjobb szakmunkások keresetét, el­csodálkozik. Mit szól ezek után a kate­góriákhoz? Nem helyesli. Túlzottnak tartja az arányo­kat. Meg is kérdi: nem lehet­ne azokon a vállalati kollek­tív szerződésben változtatni? Legyen, mondjuk: hatvan­negyven-húsz százalék. Ma­radjon differencia, de ne akkora, mint most. Utóvégre a munkások dolgoznak meg érte, azokon múlik, mennyi lesz a termelés. így véleke­dik. Most ne vitatkozzunk vele, hallgassuk meg egyéb érveit is. Azt sem tartaná igazságos­nak, ha az a munkás is. aki egy éve var még esak a vál­lalatnál, ugyanúgy megkapná a tizenöt százalékot, mint 6, aki már több mint tíz évet le­húzott itt. Ez az egyenlősdi nem volna jó. Hol fejeződne ki a megbecsülés, a törzsgár­da elismerése? Közöltük vele: ez úgy lesz, ahogy ő is igaz- ságosnak tartja: a régebbi munkás többet kap majd. Ér­demes felfigyelni. Mihelyt sa­ját személyéről van szó, már az érdem szerinti megkülön­böztetést kívánja. Ne fűz­zünk most ehhez az állásfog- 1 alásához sem kommentárt. Maradjunk meg a felsorolás­nál még mindig. Mi a véleménye általában az embereknek a műhelyek­ben a kategóriákról ? Bizo­nyára szó esik mostanában erről. Miután csak találgatni tudnak, még a becsült adato­kat sem ismerik, csupán ál­talánosságokban foglalkoznak vele. Találgatják, kinek mennyi jut majd. Nem sze­retnék, ha túl nagy eltérés lenne az egyes kategóriák között. Arra a kérdésre, a kü­lönböző beosztásokkal együtt­járó felelősség mértékének ki kell-e fejeződnie a jövedel­mekben is, határozott igennel válaszol. De ez a különbség ne a nyereségrészesedésben jelentkezzen, ez a véleménye. Hogy miért? Mert nagyon furcsa lenne. A munkások nem tudnának egyetérteni ezzel. Az újabb miért-re is­mét csak azt válaszolja, hogy az eredmény a munkástól függ. Rendhagyó tudósítás egy jubileumi közgyűlésre! Mi volt a beszélgetés tanulsága? Nem nehéz megfogal­mazni. Szembenállás a kategóriákkal, mert a legfőbb érdem a fizikai dolgozóké, bár a vezetői munkakörök jövedelmében megfelelő mértékű differenciáknak kell lenniük, de ez ne a nyereségrészesedés esetében legyen meg. Lehetne még felsorolni más megálló vitásokat is, de azok az adott témával nem függnek össze szorosan. Mielőtt azonban a mi véleményünket is megmondanánk, hallgassuk meg a még hiányzó két másik kategória képvise­lőit is. ­, v" * G. Molnár Ferenc Így lesz rendjén. Mindennapi kenyerünk „bölcsőjénél” RÁKT&jtÉPÍTÉSRÖL ★ ÚJ­SZERŰ PIACI KAPCSOLA­TOKRÓL ★ AZ ANYAGI Érdekeltség eredmé­nyes NÖVELÉSÉRŐL ★ A FOKOZOTTABB ELLENŐR­ZÉSRŐL. .. A napokban elkészült a Heves megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat tavalyi „mérlege” — s Einer Ferenc igazgatóhelyettes tá­jékoztatása szerint meglehe­tősen jó eredményeket „re­gisztrált”. A 460 millió fo­rintos termelés során össze­gyűlt 11,3 millió forintos nye­reség nem sokkal marad az előző mögött, jóllehet azóta két malmot is felszámoltak s ezáltal csaknem egykilence- dével csökkent az őrlési te­vékenység. Keveréktakarmányok gyár­tásával, különféle termények forgalmazásával egészítették ki a lisztből származó jöve­delmet olyannyira, hogy év közben 1 200 000 forintot fi­zethettek prémium címén, mintegy 300 ezer forintot oszthattak mozgóbér formá­jában, s pár hét múlva, a ré­szesedéskor, a legalacsonyabb kategóriában is átlagosan 1200 forintot adhatnak egy- egy dolgozónak. Jó gazdálkodással lehető­séget teremtettek a korábbi­aknál hathatósabb anyagi ösztönzésre, vonzóbbá tudták tenni a jő keresetekről eddig kevésbé ismert vállalatot. Ez persze — mint a ké­sőbbiekben Einer Ferenc igazgatóhelyettes még el­mondotta — törekvéseinknek csupán az egyik irányát je- ] etette. Mellette természete­sen nagy gondot fordítottak arra. hogy az üzletfelekkel jobb kapcsolatokat alakítsa­nak ki, új szolgáltatásokkal, ötletekkel „kívülről” is meg­erősítették a céget. Az egri, a gyöngyösi és a tlalgátarjáni kenyérgyárak­ban tett üzemlátogatások sá­tán közvetlenül szereztek tapasztalatokat a lisztellátás- ról, a minőségről, az esetle­ges panaszokról — s köny- nyebb, gyorsabb volt így a segítségadás, a „békeszünet” megkötése a „mini-háborúk­ban”... A kereskedelmet az addiginál tetszetősebb cso­magolással lepték meg, a ve­vőszolgálat az olcsóbb takar­mánybúza és őszi árpa sza­badpiaci értékesítésével főleg a háztáji gazdaságoknak ked­vezett, a keveréktakarmá­nyok folyamatos házhoz szál­lításával — olykor fedezet nélkül is — pedig a közös gazdaságokat kötötte még jobban a vállalathoz. Kedvező visszhangra ta­lált a Füzesabonyi Állami Gazdasággal — tavaly még csak kísérleti jelleggel — kö­tött garanciális szerződés, miszerint a vállalt szavatol­ta, hogy az eladott 800 va- gonnyi keveréktakarmányból mekkora mennyiséggel lehet 1—I kilogramm húst előállí­tani. Ha a számítások nem válnak be, a vállalat téved, akkor a többletként felhasz­nált takarmány értékét ki­fizeti — viszont amennyi­ben a vártnál jobb eredmé­nyek születnek, úgy a meg­takarításon 30:70 százalék- arányban osztoznak. Az or­szágosan is eredeti ötlet kitű­nőségére mi sem jellemzőbb inkább, mint az, hogy a hé­ten — már a Hajdúságból is érdeklődtek iránta ... Kétségkívül sikeresnek ne­vezhető a vállalat tavalyi éve — ám az eredményekkel még korántsem elégedettek. Kü­lönösen az április elsején be­vezetésre kerülő csökkentett munkaidő további műszaki fejlesztést sürget, szükségessé teszi a szakembergárda erő­sítését, a technológia újabb korszerűsítését. A létfontosságú karbantar­tó üzem élére végre igazán hozzáértő ember került az idén, a későbbiekben újabb munkatársakkal — közöttük egy saját nevelésű, fiatal gé­pészmérnökkel — akarják kiegészíteni a termelési osz­tályt, s számítanak a székes- fehérvári ipari iskolából, a pesti technikumból kikerülő ugyancsak a „családból” va­ló fiatalok segítségére is. Különös gondot fordítanak a mind nagyobb jövő előtt álló takarmánykeverő üze­mekre, nem állnak meg a ludasi, angol gyártmányú, nagy teljesítményű présgép­nél, a korral lépést tartva újabb változtatásokra törek­szenek az iparágban. Feltétlenül tovább növelik a — tavaly összesen 1500 va­gonnal bővült — raktárka­pacitást, hogy mind keve­sebb legyen a szabadtéri és a bértárolás. Nem utolsósorban pedig tö­rekszenek a tökéletesebb el­lenőrzési módszerek, formák megtalálására, a fogj-elem szilárdítására. A vállalatot ugyanis — s ezt roppant rös- tellik valamennyien — eddig inkább csak meglehetősen gyakran ismétlődő botrányai­ról ismerték. Sok volt a lopás, a visszaélés, a szabálytalan­ság, ami sokat rontott a cég hírnevén. Nos, most ez a munka is Valami tehát már elkezdő­dött, s hasonló folytatással talán remény lehet arra, hogy a Heves megyei Gabonafel- vásárló és Feldolgozó Válla­latot is ezután a munkája, fi - j gyelemre méltó termelési, ke i reskedelmi eredményei, dől- , gozóinak eddiginél jobb össz­hangja, nagyobb megelége- | dettsége teszi ismertté a 1 „szűkebb hazában”, az or-I szágban. Gy. Gy. \ ZÁRSZÁMADÁST tartott a nagyfügedi Dózsa Tsz. Az elnök egy év munkájáról adott számot, de tulajdon­képpen húsz esztendő után vizsgázott az az úttörő ti­zenegy, aki nehány hold sa­ját és 400 holdnyi állami tar­talékföldön megkezdte a kö­zös gazdálkodást. A tagság akkor még elfért egy szűk kis parasztszobában, az irat­tár az elnök zsebe volt és az összvagyonuk 11 pár mun­káskéz. Egy év munkájáról számolt be az elnök, de tulajdonkép­pen a húszesztendős kezde­ményezés vizsgázott itt és nem is rosszul, bár a szövet­kezet nem tartozik á legjob­ban zárók közé — legalábbis ma még nem. Hallgattam az elnöki be­számolót és gondolatban akaratlanul is összehasonlít- gattam az új adatokat régiek­kel. A szövetkezet munkaegy­ségenként 41 forintot fizet (az első esztendő végén jó­formán csak abból tudtak osztani, amit állami segít­ségként kaptak), A tagság szorgalmasan részt vett a közös munkában, kirívó fe­gyelmezetlenség nem fordult elő (de sokan hagyták ott egy időben a szövetkezetét, mert sehogy sem akarták megérteni, hogy osztani csak abból lehet, amiért megdol­goztak). Szövetkezetünk méá ma is sok nehézséggel küzd, gátolja nagyüzemi munkán­kat, hogy az erőgépek e része elavult, még akad G—35-ös traktor is. Fel kell frissíteni a gép­állományt univerzális nehéz- traktorokkal és SZ—100-asok- kal, hogy kiselejtezhessük a G—35-ösöket (micsoda öröm volt, mikor megérkezett a gépállomás első kormos trak­tora, mint a nagyüzemi gaz­dálkodás előhírnöke). Szövet­kezetünk gépállománya ugyan növekedett, van már öt kombájnunk és az idén érkezik a hatodik (milyen vizslaszemekkel jártak az el­ső kombájn után, nézve, hogy „nem nyomja-é meg” a föl­det és nem hagyja-e ott ia drága kalászt), VOLT. AKI KEVESELLTE a 41 forintot. Igaz. hogy 45 forintot terveztek, de a rend­kívül aszályos időjárás miatt csak 41 lett (öt esztendővel ezelőtt azon törték a fejüket, hágván lábalnak ki a mély­pontból. mert csupán 23 fo­rintot ért egy munkaegység). Tulajdonképpen kettős ju- ’■ leum volt a közgyűlés. Húsz éve kezdték és tíz esztendeje, hogy az egész község áttért a nagyüzemi gazdálkodásra. Az elnök tovább folytatta a beszámolóját: a tagság is­meri a feladatát, tudja mit kell tennie és mindenki , be­csülettel elvégzi a munkát (még tíz esztendeje sincs, hogy a brigadvezető házról- házra kopogott, jöjjenek dol­gozni, ha osztani is akarnak). A szóvetke: R vagyonának alakulásáról is szó esett Je­lenleg adósságmentes tiszta vagyonuk 26 millió forint (micsoda megyére szóló ese­mény volt tíz esztendővel ez­előtt. ha valamelyik tsz mil­liomos lett) És beszélt az elnök az ön­költségek alakulásáról, a nyereséges gazdálkodásról (az aszály ellenere is közel két­millió forint volt a tiszta nyereségük, a tagság jöve­delmén felül), a biztonsági tartalékról, melynek az idén már nagy hasznát vették, hi­szen ezzel egészítették ki az egy munkaegységre járó ősz- szeget. Oklevelet adtak át ünne­pélyesen az öt alapító tag­nak, akik még ma is aktív dolgozói a szövetkezetnek: Sípos Istvánnak, Fricz Ba- ' shak, Nagy Ferencnek, csecsei Andrásnak és Juhász Józsefnek. Megtapsolták őket, pedig de sokat szidták húsz esztendő alatt. Mert ők indultak el azon az úton, amely göröngyös volt ugyan, idáig vezetett, amikor .r olyan természetes, hogy a tíz esztendővel ezelőtt be­lépők közül 45-en felemelt nyugdíjjal kezdik meg a pi­henést és hogy csak pénzben négyezer munkaegységnek megfelelő összeget fizettek ki szabadság megváltására. Ezen felül volt, aki pihenés­re ki is vette a 12 napot. ZARSZAMADASI és jubi­leumi közgyűlést tartotiak Nagyfügeden. Voltak elége­dett emberek, s mi tagadás, voltak elégedetlenek is, mert mindenkinek nem tetszhet minden egyformán. A gyűlés után koccintottak az elmúlt évre és az elkövetkezőre, az­tán elmentek felvenni az év végi részesedést. Talán csak annak az öt embernek jutott még eszébe végiggondolni a húsz hosszú esztendőt, akik Halaiként kezdték és ez a húsz év is okozta, hogy ha­juk ma mar hófehér. Csak ők gondolták végig. pedig egy ilyen ünnepi évfordulón talán nem ártana, ha többen és többre emlékeznének. —deák— .v\\\\\\\x\\\\\\\\wxxxwxx''\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\w\\\\\\\\\xw\\N\v,\' A Görög- és Sárga­dinnye Művek vezetői napról napra megdöb­benve olvasgatták a műhelyfőnökök jelen, téseit. Egy év alatt százak hagyták el a gyárat. A termelés visszaesett. A minőség? A műdinnye sós volt és löttyedt. Senki sem akart az éjjeli műszak­ban dolgozni. De a nappali műszakban sem. Az anyagmozga­tók nem mozgattak, az újítók nem újítottak, a segédmunkások nem segítettek, az ipari ta­nulók nem tanultait. Idegesség és zúgolódás uralkodott au egész gyárban. A Művek legfelsőbb vezetői éjjel-nappal ta­nácskoztak. Végül dön­töttek: mivel kétség­kívül lélektani rejtély- lyel állnak szemben, munkapszichológiai la­boratóriumot kell be­rendezni a gyárban. Tudományos szakér­tőkre kell bízni a je­lenségek okainak fel­tárását és a szükséges javaslatok kidolgozá­sát. Az új intézménynek takaros épületet emel­tek. Nyolc lélekbúvárt szerződtettek. A labo­ratórium részére a leg- modtntebb felszeretést hozatták mert. többek közt egy eleóironikus számítógépet és tucat­nyi teszt-vizsgáló ké­szüléket. Mindez együtt lévén, a szakértők munkához láttak. A 2400 dolgozói egyenként behívatták a laboratóriumba. Min­denkinek ki kellett töl­tenie egy 32 lapból ösz- szefűzött kérdőívet. A beirt adatokat úgy el­lenőrizték, hogy hipno­tikus álomba ringatták az embereket és szó­ban is kikérdezték őket. Majd a műszeres teszt-vizsgálók követ­keztek. Aztán egy kü­lönlegesen árnyékolt cellában sajátságos szövegeket olvastak fel a dolgozóknak, i gyér- mekmeséktől r .'érfa­gyasztó rémtörténete­kig s közben 'igyelték, ki mire, hogyan reagál. Végül tüzetes orvosi vizsgálatok következ­tek. Miután az embe­reket így „feldolgoz­ták”, a számítógépek megkezdték a kiérté­kelést. A munkálatok másfél évig tartotiak. Virgácsy igazgató ez­alatt tűkön ült, mert a gyár már a feje tete­jén állt. Ügy várta a tudományos eredményt, hogy már horgászni sem volt kedve. A je­lentés beterjeszté­sét megelőző napon ba­csöngette a titkárnő­jét: — Pötyike, tétlenül ülök itt, nincs valami restanciám? — Hát, ha gondolja, igazgató kartárs, átnéz­hetne néhány bead­ványt. Ez a szekrény tele van velük. A dol­gozók küldték be, megannyit. Másfél éve gyűjtögettem őket, mi­vel nem tetszett rá­juk időt szakítani. — Lássuk, csak Pö­tyike! A titkárnő egy ta­valyelőtti levelet tett Virgácsy elé. Laskás János éjjeliőr írta pal- lérozatlan, szálkás be­tűkkel. „Én csak egy tanulatlan öregember vagyok — kezdte, — de fáj nekem, ami a gyá runkban van. Pocsé­kul állunk, igazgató kariárs. De megvan ennek az oka. Már megbocsássa nekem a merészségemet, de nem tetszenek szóba állni a dolgozókkal és nem tetszenek törődni velünk, ez a baj. A művezetők is gorom- báskodnak. Éppen ak­kor nincs anyag, terv­rajz meg szerszám, amikor kéne, az embe­rek meg csak lógnak.. A műhelyek teteje be­ázik. Egy fáskamrányi öltöző jut kétszáz em­berre. És miért nem a munka meg az érde­mek szerint fizetnek nálunk, miért pofára, ahogy esik? Meg az­tán miért nincs nekünk üdülőnk? Az étkez­dénkben ünnep, ha mócsing is van a cson­ton. Tessék ezeket meg­gondolni, igazgató kar­társ, mert ezek miatt ette meg a fene a mi gyárunkat. Tisztelettel Laskás János”, — Olvassa csak, Pö­tyike! — kacagott fel Virácsy. — Látja, mil­liókat költünk gyári viszonyaink tudomá­nyos elemzésére, és ak­kor jön Laskás bácsi... Micsoda maradiság! Másnap a gyárveze­tőség feszült figyelem­mel hallgatta a vezető pszichológus hosszú elő­tér jesztését, amely a másfél éves kutató­munka alapján végre elkészült. Csak Vir­gácsy igazgató volt szó- katlanul sápadt. Ugyanis a munka- lúszichológiai laborató­rium jelentése mind az okok, mind a teendők­re vonatkozó javasla­tok dolgában tökélete­sen megegyezett Les kás János éjjeliőr ?- veiével. Horváth József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents