Népújság, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-26 / 21. szám

»apife^den: a Máfravitféki HnerfimO fcommnnlsláínafc mmifcála A nemes hajtások közé egyetlen vad sem nőhet F A MATRA VIDÉKI Hö­,.| ERŐMŰ pártbizottságának politikai, irányító, szervező és ellenőrző tevékenysége volt az egyik napirendi pont­ja a Hatvani Járási Pártbi­zottság legutóbbi vb-ii lésé­nek. A meghívottak és a vb- tagjai két jelentés alapján vizsgálták, dicsérték, bírál­tak, értékelték az üzemi pártbizottság, a kommunis­ták muhkáját, tevékenységét. Az egyiket, amely csak az eredményeket, a pozitívumo­kat tartalmazta az üzemi pártbizottság készítette. A másikat, a kiegészítő jelen­tést, amely jórészt a negatí­vumokat, a hibákat, hiányos­ságokat tárta lel, az erőmű alapszervi titkárainak véle­ményei alapján a járási pártbizottság ipari osztályá­nak társadalmi aktívái állí­tották össze. A beszámolók, az ülésen elhangzott viták, az erőmű­ben szerzett benyomások, ta­pasztalatok ismeretében egy határozott választóvonalat le­het, húzni, az üzemi pártbi­zottság, az alapszervezetek, a kommunisták munkájában. Az egyik oldalon a gazdasági munka, a másikon a politi­kai a szervezeti tevékenység áll. AZ ELSŐ PÉLDAMUTA­TÓ. Az erőmű hosszú évek óta kiemelkedő eredménye­ket ér el, az 1968-as tervét U már december 7-re teljesítet­te, és 45 millió kwóra vil­lamos energiával termelt töb­bet. Jelentősen túlteljesítette a nyereségtervét, a jó gazda­sági eredményei tették lehe­tővé a 44 órás munkahét be­vezetését, akárcsak az 1968-as 2,5 százalékos bér­emelést is. Egy nagyon sta­bil, kiegyensúlyozott, szak­máját értő, szerető kollektí­va áll a szép sikerek mögött Közöttük természetesen a kommunisták, akik különbö- hj-ttc, beosztásokban, posztokon '■‘'^‘állnak példamutatóan helyt, mozgatják, pezsgetik a kollek - líva életét. Számokkal, ter­vekkel, teljesítménnyel mér­ve csak elismerés, dicséret Il­leti munkájukat. De mivel kommunistákról van szó, így számukra nem­csak a termeléssel, a minden­napi munkában való helytál­lással kell kitölteni kommu­nista hitüket, meggyőződé­süket, hanem ami a másik oldalon áll: politikával, poli­tizálással, a szervezeti élet­tel, a tömegszervezeti mun­kával, az emberek, a tudat- formálásával, a kommunis­ta erkölcs betartásával, be­tartatásával is. Pártunk po­litikájának érvényre juttatá­sával, megvalósításával, és ezekkel együtt jobbat és töb­bet adni az egyénnek, a kol­lektívának, a társadalom­nak, És sajnos éppen ezen az oldalon nincs minden rendjén. Konkrétan miről is van szó? Az alapszervezeti tit­károk elmondották: az utób­bi időben csökkent a kommu­nisták aktivitása. Meggyen­gült a kritikai szellem, sőt olyan vélemények is elhang­zottak, hogy nem érdemes szólni, mert úgyis visszaüt­nek. Néhány okot tényként kell elfogadni: a termelés túlzott centralizálása nem igényli kellőképpen az üze­mekben működő társadalmi, politikai szervek segítségét, Több kommunista egysze­rűen úgy érzi: nincs is rá szükség. Számtalanszor elő­fordult: jutalmazások, előlép­tetések, minősítések esetén nem kérték ki az alapszerve­zeti titkárok, a kommunis­ták véleményét, s így nem egyszer olyanok kaptak ki­tüntetést, i jutalmat, erkölcsi, anyagi elismerést, akik nem érdemelték meg. Más jellegű, személyi, gazdasági dönté­sekkor sem tájékoztatják az alapszervezeteket, így a véle­ményükre se kíváncsiak. ERŐSÍTETTE a passzi­vitást a volt igazgató (február 1-gyel új igazgató kerül az erőmű élére) és az üzemi pártbizottság titkárá­nak (aki egyébként korát, egészségét meghazudtoló lel­kesedéssel tevékenykedik, dolgozik, sokszor más he­lyett is) személyes vitái, el­lentétei is. A dolgozók kö­zül többen, közöttük a kom­munisták is, a helyezkedési taktikát választották. Az egyik ide, a másik oda állt. A taggyűléseken, az üze­mekben megfogalmazott vé­leményekre nagyon későn, vagy egyáltalán nem érke­zett válasz. Érdemes lesz te­hát mielőbb felülvizsgálni és megreformálni az üzemi de­mokráciát is. A gazdaságve­zetők korántsem kamatoz­tatják kellőképpen a kom­munisták erejét, lendüle­tét, akaratát. Vajon miért? A tömegszervezetek párt­irányítása sem kifogástalan az erőműben. Sok az elné­zés, a megértés, egyes funk­cionáriusokkal szemben. A szakszervezeti bizottság tit­kára lassan, még munkaidő alatt is több időt tölt a „sza­badban’! mint az emberek között. De a KlSZ-csúcsve- zetőség titkára is fásultnak, közömbösnek látszik, s ez rá­nyomja bélyegét az ifjúsági mozgalomra is. AZ ELMONDOTTAKKAL nem a vészharangot akartuk meghúzni. Szó sincs róla. A gazdasági eredményekben, az egyre fejlődő szervezeti, po­litikai munkában elévülhe­tetlen érdem illeti az üze­mi pártbizottságot, az alap­szervezeteket. a kommunis­tákat, akik már nemegyszer bebizonyították: bárhol, bár­mikor számítani lehet rájuk. Hiszik, amit mondanak, te­szik, amit kell. De éppen ezért nem szabad hagyniuk, hogy bármi is árnyékot ves­sen munkájukra, tevékenysé­gükre, s a nemes hajtások közé vad is nőjön. A tanulsá­got az üzem pártbizottságá­nak, kommunistáinak, gaz­dasági vezetőinek mielőbb le kell vonniuk. Koós József Falósőjf és vélemény Az érdeklődés középpontjában: a termelőszövetkezeti elnökök Manapság s sajtóban, te- levizóban, rádióiban, de az egymás közötti beszélgetések során is egyre többet hallunk a termelőszövetkezeti elnö­kökről. Nem véletlen ez. hi­szen az elmúlt évek során a közös gazdaságokban is igazi vezető réteg nőtt fel, ma már a szövetkezetek zö­mében szakmailag, politikai­lag jól képzett elnökök irá­nyítanak. Sokan közülük egy­szerű parasztemberek voltuk a szövetkezetek megalakulása idején s szívós munkával, akaraterővel valóban sokol­dalúan képzelt, igazi veze­tőkké váltak. A társadalom nagy része ma már helyesen ítéli meg a szövetkezeti elnököket, tud­ják, hogy milyen hatalmas erőfeszítésekre volt szükség ahhoz, hogy életképes, rentá­bilis gazdaságok alakuljanak ki. Természetesen ebben dön­tő szerepe volt a párt he­lyes agrárpolitikájának, a megfelelő kormányintézkedé­seknek, a szövetkezeti tagok jó munkájának. Emellett azonban a munkából orosz­lánrészt vállaltak a szövet­kezeti vezetők is. A közvélemény általában tehát helyesen Ítéli meg az elnökök munkáját, falun be­töltött szerepét. Mégis olyan hangok is elhangzanak, hogy az elnökök képzetlenek, nem adják át helyüket a fiatal, képzett szakembereknek, túl sokat keresnek s erkölcsileg sem allnak mindig a kellő szinten. A közelmúltban egy rész­letes, átfogó felmérés készült a szövetkezeti elnökök hely­zetéről, jövedelméről, kép­zettségéről, szakmai hozzá- , IrtésérőL A Jelentésit u MSZMP Központ! Bizottsága és a Minisztertanács is megtárgyalta, értékelte. A felmérésből kitűnik, hogy az elnökök többsége al­kalmas arra, hogy a közös gazdaság és a falu vezetője legyen. Szakmailag és poli­tikailag is magas szinten áll­nak s erkölcsileg is alkalma­sak a vezetői tisztségre. Szak­mai képzettségük mellett még rengeteg gyakorlati ta­pasztalattal is rendelkeznek. Jövedelmük sem több, mint a más népgazdasági ágakban dolgozó vezetőknek. Sokan felvetik, hogy ma­napság talán többet is törőd­nek a szövetkezeti elnökök­kel, mint megérdemelnék. A jelentés ennek inkább a for­dítottját tartalmazza. Az el­múlt négy év során viszony­lag kevés szövetkezeti elnök részesült kormánykitüntetés­ben, nincs megoldva a rend­szeres üdültetésük és az or­vosi ellátás sem. Az is gyakorlat, hogy a szövetkezeti elnököket nem tartják egyenragú vezetőnek egy gyárigazgatóval, vagy éppen valamelyik hivatal ve­zetőjével. Pedig helytelen ál­láspont ez, hiszen ma már a szövetkezetek is komoly gaz­daságok jelentős termelési értéket állítanak elő s egyre inkább megvalósítják az ön­álló, vállalatszerű gazdálko­dást. Nem is beszélve arról, hogy nem egy szövetkezeti el­nök korábban éppen pá--t- vagy állami funkciót töltött be, vagy gyárigazgató, bank- igazgató volt. Természetesen időbe telik még, hogy a szövetkezeti el­nököket mindenki helyesen és a realitásoknak megfele­lően ítélje meg, de az élet szükségszerűsége ezt úgyis magával hozza. (k. I.) Rent1 kívüli szombat Erdőtelken... (Folytatás az 1. oldalról.) 7 tehergépkocsit írtak fel az egyesülési leltárra, s nem utolsósorban a három szövet­kezet tagságának helyeslését. Az elnöki beszámolót köve­tő vita ugyanis azt mutatta, hogy az Új élet Tsz tagsága is helyesli az egyesülés gondolatát Elsőnek Tóth Kálmán állat- tenyésztési brigádvezető adott ennek hangot, aki ko­rábban többször is szót emelt a három szövetkezet „házas­sága” ellen. — Nehezen barátkoztam meg azzal a gondolattal, hogy egyesüljünk a Kossuthtal és az Aranykalásszal. Büszke voltam azokra az eredmé­nyekre, amelyet a mi szövet­kezetünk elért, aggódtam amiatt, hogy ha olyan sokan leszünk, el tudjuk-e érni azt a szervezettséget, azt a jöve­delmet, amelyet itt egymás között évek óta mindig biz­tosra vettünk. Mióta meg­ismertem az elképzeléseket és hogy milyen lehetőség áll előttünk, ha a másik két tsz-szel összefogunk, azóta bízom és mellé állok az egye­sülésnek. összefogva olyan erősek leszünk, hogy — kép­letesen szólva — ha viharfel­hő jön a falu fölé, s egyszer­re fújunk rá, még a felhőt is szét tudjuk oszlatni. Persze nem mindenki volt ilyen optimista. Lányi István annak a kétségének adott hangot, hogy vajon megkap­ja-e pénzét az egyesülés után? Arra intette a tagsá­got, nagyon gondolja meg a döntést, nehogy úgy járjanak, mint az egyszeri Szent Antal szobor, amelybe pénzt dobnak és mindenre bólint a fejé­vel. Gazdatársai nem sokáig késtek a válasszal, először is kikérték maguknak, hogy őket „bólintó Jánosoknak” higgye bárki, s egymás után sorolták érveiket az egyesülés mellett. Szigili Gyula azt ma­gyarázta, hogy a hevesi ál­lami gazdaságban, ahol gépe­síteni tudták a cukorrépa betakarítást, mennyivel ol­csóbban termelnek és ha egy­beszántják az egész erdőtelki határt, mód nyílik a repülő­gép alkalmazására is. Jobban fel tudják venni így a versenyt a nagyobb gazdaságokkal Végül azzal fejezte be, hogy eddig az erdőtelki kis terme­lőszövetkezetek az egylovas gazdához hasonlítottak, s köz­tudomású, ha a lovakat össze­fogják, gyorsabban, vígabban megy a szekér. Szabó Lajos reagálva Lányi István felszólalására érzékel­tette a szövetkezeti tagság ál­lásfoglalását. „Ha a bálban a cigány csárdást húz, minden­ki csárdást táncol, de mit mondjunk arról az ember­ről, aki a csárdásra lceringőt jár?” Ahogy mondta: a nagy többség miután alaposan megbeszélték velük, helyesli az egyesülést Nos, a csárdásra valóban kevesen jártak keringőt, mert a felszólalók többsége az egyesülés mellett tett hitet és hangoztatta bizodalmát a jö­vőben. Amikor a hozzászólásokra Lőcsei Ferenc, a tsz elnöke válaszolt, Sramkó László, a hevesi járási pártbizottság el­ső titkára lépett a terembe, s közölte, hogy a másik két ter­melőszövetkezet rendkívüli közgyűlésen megszavazták az egyesülést. Nem sok idő múl­va az Űj Élet Tsz tagjai is kimondták az igent a titkos szavazáson. Mindössze hatan nem tar­tották helyesnek a három ter­melőszövetkezet egyesülését. Ekkor kezdődött aznap a ne­gyedik rendkívüli közgyűlés Erdőtelken, ezúttal már a kultúrotthonban, ahová csak állva fértek be a három kö­zös gazdaságból érkező asz- szonyok és férfiak. Az Űj Élet Tsz tagjai teherautókon men­tek a gyűlésre, s amikor be­léptek az ajtón, a régi ellen­ségeskedésekre, viszályokra emlékezve tréfálkozva mond­ták egymásnak „aztán ne­hogy elfelejtsünk köszönni, hisz már egy családból valók vagyunk.” Nem is felejtettek el kö­szönni, s a három szövetkezet tagsága, amely sok esetben farkasszemet nézett egymás­sal, s nem volt ritka közöttük a vita, a „szegény-gazdag” el­lentét, a „boldog újévet” kí­vánság mellett — nem tudni, kinek az ötletére, — azzal ke­zeltek egymással: „Boldog téeszt!” Az egyesülési közgyűlésen Juhász Miklós, a községi ta­nács vb-elnöke, aki a falu többi vezetőjével együtt ko­moly részt vállalt az egyesí­tés előkészítéséből majdnem 700 szövetkezeti gazdát kö­szönthetett Miután mgháll- gatták Szabó Ágostonnak, a Hevesi Járási Tanács VB me­zőgazdasági osztályvezetőjé­nek ismertetését az együttes szövetkezet alapszabályáról, egyhangú szavazással fogad­ták el, hogy erdőtelki Szabad­ság Tsz néven működjön a falu szövetkezete. Titkos szavazással került sor ezután a tisztségviselők megválasztására. Lőcsei Fe­rencet 611 szavazattal válasz­tották meg a Szabadság Tsz elnökévé, míg két helyettese Besenyői Gyula és Nagy Mik­lós lett, akik korábban a Kossuth és az Aranykalász Tsz-t vezették. Az ellenőrző bizottság elnökévé ellensza­vazat nélkül Bakos Sinka Jó­zsefet választották meg, és sor került 12 vezetőségi tag, vala­mint az ellenőrző bizottság tagjainak megválasztására is. Dél is elmúlt, mire a sza­vazás eredményét a majd 700 szövetkezeti gazda egyetértő tapsa mellett kihirdették. Aki elsőnek gratulált e sorsdöntő lépéshez, Sramkó László, a járási pártbizottság első titkára volt, míg a meg­választott új vezetőség nevé­ben lőcsei Ferenc köszönte meg a tagság bizalmát Az újdonsült vezetőség az egyesülési közgyűlés után még együttmaradt, s megtar­totta első ülését, amelyen a legaktuálisabb kérdésekről tárgyaltak, s döntöttek immá­ron a Szabadság Termelőszö­vetke t első lépéseiről. K. E. otozás A gyárkapuban ketten be­szélgettük. — Hallom, öreg, hogy rosz- szul áll a szénája. — Rosszabbul már nem is lehetne. Azt mondták: a mai nappal felbontják a szerző­désemet. Holnap már nem kell jöjjek. — Mit fog csinálni ez­után? — Csak találok megint va­lami ötszázas állást... A kapuőri kis épület folyo­sójára olajos overallos fia­talember törtetett be, az ol­dalajtón. — Hadd telefonáljak már, papóka... — Ez itt nem nyilvános telefonállomás, tudod ... ? — Éjjel be kellett vinnem a feleségemet a kórházba. A szülészetre, tudja. — Az más, fiú! Várj, ké­rem a központot. No, gyere, beszélj. A fiatalembernek csak a dadogását hallottuk. Aztán egyszerre elcsuklott a hang­ja, felsírt örömében. — ... Apa vagyok, papó­ka! Fiam van... fiam! — Nyakába ugrott az öregnek, úgy‘csókolgatta, hogy annak i is olaj foltos lett az arca tel- j jesen. I Elsőnek gratuláltunk a fia- ! tál apának, s az elviharzott, , mint a szélvész. Az öreg ka­puőr arcára újra a keserűség vonásai telepedtek. — Nem voltak megeléged­í je a munkájávalZ , — Azt kell higgyem, mert mondtak ilyeneket Hogy én csak olvasgatni járok ide, az­tán több ízben hamarább le­léptem a szolgálatból. Azzal nem törődtek, hogy mindig megegyeztem a váltótársam­mal. — Szóval ezért küldik el? — Van máj b»- Magamra haragítottam a titkárság ve­zetőjét. Pedig semmi durva­ság nem volt bennem. Az ol­dalajtón akart távozni, és én visszahívtam, megnéztem az aktatáskáját. Micsoda jele­netet csinált, azt látni meg hallani kellett volna. Azt mondta, majd ő tesz róla, hogy ne molesztálhassam az embereket, öt például, mint mondotta, nincs jogom kiku­tatni. Márpedig én kikutat­tam. Utasítás szerint. Mert utasítás van arra, hogy min­denkit kikutatni, aki elhagy­ja az üzemet. Kivétel nincs. Azért, mert ő titkársági ve­zető? Hozzá még a gyanú árnyéka sem férhet? De kü­lönben is, én nem gyanúsí­tok senkit, végzem a mun­kám. Megnéztem a tásicáját. Akár a többiekét. Természe­tesen nem volt benne semmi, nem is gondoltam ilyesmire, de hát nem akartam kivéte­lezni. Szárazpipás, rátarti gőghegy az egész ember. Ügy néz rám azóta is, hogy ha va­lami beijedős alak lennék, egyszer se úsznám meg vese­ficam nélküL. — Ezek szerint megbánta már azt, amit tett. — Szamárság volt, lehet­tem volna óvatosabb, elné­zőbb. Akkor most nem főne a fejem. Most már nem ten­ném meg többet A gyárkapuban nagy zson­gás támadt. A gyár elé egy­más után futottak be a mun­kásokat szállító buszok, em­berek igyekeztek munkahe­lyük felé. Aztán belülről is megindult a műszakot végző embertömeg. Az öreg kapuőr gyorsan, ügyesen végezte a dolgát. Az emberek felszólí­tás nélkül nyitották a táská­jukat, köszöntek és siettek a buszhoz. — Pár óra még. aztán en­nek a napnak is vége — só­hajtotta az öreg. Nagy zajjal nyílt a folyo­só oldalajtaja. Az öreg a zaj irányába fordította a fejét, s egyszerre alázatoskodva meghajolt. — Jó napot, tisztelettel, Váradi úr. Hajszás napja volt ugye, ez a fene sok kül­döttség. Fáradtnak tetszik lenni, ugye ... ? — Maga még mindig itt rontja a levegőt, öreg?! — Amint látni tetszik. — Pedig már intézkedtem, fizessék ki a bérét és men­jen. — Ez az utolsó szolgála­tom, tisztelettel. Pár óra még aztán vége. — No jó. de holnap már ne lássam itt! S a szárazpipás, rátarti gőg­hegy merev«» átlépett a kapu felé. — Váradi úr;:j — nőit utána az öreg. — No, ml az! — Szabadna a táskáját? — Miféle táskát? — A táskáját, ha szabadna kérném. — Mi az, megint pimasz­kod ni akar?! — Tetszik tudni, még tart a szolgálatom. És utasítás szerint... — Hagyja ezt a táskát! — Csak egy pillanatra... Hú. de nehéz. Az iratok, ugye. Nini, rézcsövek! Szép fényes rézcsövecskék.,. Per­sze. 1 éhért, hogy én tévedek, és akkor ezek itt csupán vacak gemkapcsok .. Azért tiszte­letté! megkérném, fáradjon be velem a motozóba. Pontos leltárt kell felvennünk, jegy ­zőkönyvet aláírni... No ho­va rohan úgy, Váradi úr? Halló! Jöjjön vissza, nem hallja?! — Ez szinte hihetetlen ... — ^o-zesik ilyesmi a szá­ra/• oá s, rátarti gőghegyek­kel is. — Mégis ... mégis ... — No ne morfondírozzon annyit. Jöjjön, írja alá a jegyzőkönyvet, maga a ta­núm. Utána bekapunk vala- nvt rmott a büfében. Mert ugye, nem távozok innét rossz emlékekkel. Pataky Dezső NernsŐB 3 1969. január 26., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents