Heves Megyei Népújság, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-15 / 294. szám
VIRÁG LÁSZLÓ: SZIMBÓLUM Már szimbólum lett as ősilróz,. Már „ötven év” hűsége melegít Már a nép törvényét csinosítja Már régen felmérte jogait. A Nap fényes ékszereivel a gyár, a föld mellé szökött A vetést jégeső nem veri el, A szegénység messze költözött. Szép dalaid már szabadon szállnak Szép hazád magadnak őrized Szép rózsa hajlik, kinyúl ztánad. Szép-anyád ölébe elviszed. Szebb e vidéken az lehet esak. Szebb napok kövessék az éjeket Szebb reggelén keljen fel a gyarmat Szebb, segíteni testvéred. 3 Legszebb lesz, ba Ember lesz az ember Legszebb erényét féltve őrri meg. Legszebb, ha az Emberiséggel Legszebb népuralmát érteti meg. £s akkor összefognak a színek Es akkor örökké ragyog a hajnal £s akkor az Emberiességnek vissza-köszönSnk ötágú csillag« TÉNAGY SÁNDOR verselj áíVÁNSl« A félelem, az iszony ne ásson arcodra árkot legyél a kivételes: ahogy születtél, úgy maradj. Almot, hitet pazarlő erőd: glórlás Ifjúság: örökké-búszévesen ragyogtasd magad, míg csak élsz Legyél a kivételes: magad megadni képtelen, szemeket huuyorogtass, ámuljon ellenséged is. Lángja hervad Lángja lehervad, kihuny örökre — Vigyázz, vigyázz! Csak füst, csak korom ragad felhőkre, rögökre Valami kísért mégátnézel könnyekén, kődöií— • Homályos váza a nyárnak: kóró kering, táncol — Reszket az elmúlástól. Vigyázz, vigyázz* Fényit, fojt a lás: idődből nem marad — E szerelem volt utolsó nyarad, utolsó kétségbeesés, elragadtatás. ANTALF1 ............... .. .hogy élni szép Munkás napok és fáradt türelmetlen-türelem, rohanás, aa időn, téren és életen át és csupa-öröm-perc és csupa gyász, lehajtó ágak lombsátra, virág és izsadaág és gyötrelem-alak pora ás kalandjai, paloták dúsgazdagsága és nyomor-barakk, káromkodás és ima, szeretet és gyűlölet és háborúk, csaták, és állatok és fák. és emberek, és „nem lehet” és „vége” .mines tovább" és szerelem, születés és Halál, ellenség, testvér, rokon és borát féltékenység, hit bizalom, mobil/, szabálytalanság, síré *«*—*>, ml volt mi van, ml less? Emlékezet és álmodozás és terveogetés. ml as élet barátok, emberek... T ö, élni ROMOSKÖI LAJOS: Télmenyegzd Mikor lakodalomban Halason, tükör előtt a menyasszony, moot készült talpig csipkében, boltok kirakatüvegében, az utca arcát nézegeti, hó fodrait nézegeti, tetszik-e majd, mint magának, a vőlegény éjszakának? Megjött a tél menyegzővet szélfújta hókeringőveL Hideg; ég. föld, ■ mégis mintha virágszirom eső hullana. Megyek, szembe hóesésnek, szembe: az öregedésnek, S mondogatom, mint a szél: — szép lesz az Is, mint e tél. Tisztává sepri a tájat tejüveggé a faágat, s leszek üveg magam la Átlátszó a szivem is. Megjött s tél menyegzővel, szélfújta hókeringővei... S megyek szembe: hóesésnek, szembe: az öregedésnek, BÉNYEI JÓZSEF: SZAVAK HITE Még Nap az arcom. Holdja van: nagyszerű lányom és flam. Ha as üresség elborít kiásnak apró ujjaik. Tudom, nincs senki, senki rég, ki felém hajtaná fülét ki néhány estén legalább visszhangként mondana tovább, de legalább értük, nem. mondani keli még valamit Holnapra megnőnek, tudom, más tükröződik arcukon, tanár, barát vagy szerető, kifoszt kegyetlen as Idő. Magányos ember esak dadog. Akkor már megnémulhatok. GÚLÁT ISTVÁN: TERRAKOTTAS LÁNY Kemecsei hadonászva vágót közbe: — Nem, nem, dehogyis éreztem magam megbántva! Mindig is méltányolom dolgozótársaim helyzetét. 1 Ugyebár annyi sok ember, mindegyik gyorsan akar végezni. .. Türelmetlenek... tulajdon^ képpen nagyon Imponált nekem maga, amiért fiatal kora ellenére is olyan nyugodtan— Most viszont Ilonka vágott közbe: — De hát.., — a panaszkönyvre mutatott — itt arról ír, hogy minősíthetetlen hangon. . Kemecsei arcára a piros színnek egy mélyebb árnyalata szökkent. Elrévülten nézett a változatlanul kedvesen mosolygó lányra. — őszintén szólva — mondta halkan, miközben a földre dobta a cigarettája végét és rátaposott — éppen a maga nyugodt hangja zavart meg és idegesített... Ott öldököltük egymást a pult előtt ugyebár... ilyenkor minden- .ki ugrásra készen áll idegileg ugyebár... s akkor maga — ha jól emlékszem — azt mondta: „Tessék várni egy percig!” Igen. Ezt mondta, de olyan kedvesen és nyugodtan, hogy kihozott a sodromból, úgy éreztem, lefegyvereztek, ugyebár... mérges lettem ugyebár... — Bocsánat... de a panaszkönyvben a szocialista kereskedelemről ír ugyebár... Az előszoba felső ablakán hirtelen besütött a nap. A szoba egyszerre barátságosabb és Ilonka egyszerre még szőkébb lett. — Hm... — motyogta Ke- mersei — hát igen... a szocialista kereskedelem.. De hát tudja, kedves Növik Hoot ka, a szocialista kereskedelem fogalmába nemcsak az eladók, de a vevők Is beletartoznak. Mert ugyebár ha van érem. aminek két oldala van, hát az a kereskedelem, ugyebár ... Mert állítom, igenis állítom, hogy nemcsak eladni kell szocialista módon, de vásárolni is ugyebár ... az embernek megértőnek kell lennie... az élet sokkal egyszerűbb lenne, ha az emberek... ha az eladók és vevők, ügyintézők és ügyfelek ... megértőbbek lennének .., Tulajdonképpen csak erre kívántam felhívni az általam nagyrebecsüit üzletvezető kartárs figyelmét — Ismeri talán Kovái esik kartársat? — Nem ismerem. De az az érzésem, hogy nagyszerű ember. Ilonka Ismét a panaszkönyv felé nyúlt: — Akkor hát az ügyet lezártnak tekinti... — Teljes mértékben! — kiáltotta hevesen Kemecsei és nyúlt a panaszkönyv után — sőt szíves engedőimével be is írom, hogy a hibát én követtem el, s az elintézést példamutatónak tartom.., Növik Ilona elgondolkozva tartotta kezében a zöld füzetet. Kemecsei a fogason lógó felöltőjéből ceruzát kotort elő. Most úgy állt ott, mint egy középkori lovag, aki kardot rántott az igazság érdekében. — Mielőtt odaadom a könyvecskét, szeretnék valamit mondani... persze lehet, hogy kinevet... mondhatok valamit egészen nyíltan? Kemecsei eddig sötétpiros arca most mintha a bíborli- la egy árnyalatával gazdagodott — Tessék. Hogyne. — Ugye magát nem udvariaskodás vagy figyelmesség vezeti? Szóval, ha mondjuk az öreg Mohos bácsi jött volna önhöz... érti ugye?... Mert igazán nem szerelném ... Kemecsei elnézően mosolygott: — No, nem i nem, kedves Növik Hona... Maga roppant rokonszenves, nagyon csinos ... igazán kedves és vonzó jelenség, de Kemecsei Béla véleménye belülről szokott kialakulni... Nem vagyok az az ember... Most szívesen elmondta volna, milyen ember 6, de Ilonka átadta a füzetet s írnia kelleti. Irt Elismerte, hogy hibázott. • magdicsért« * Kacagott, az ölébe hajtotta a fejét, úgy nevetett Aztán sírásba csúszott át a hangja. — Menjen már, mit keres maga Itt? A nő felemelte a fejét, megtörölte az arcát — Itt lakom — mutatott mentegetőzve egy házra. — Hogy hívják magát? — Tán rendőr maga? — Művész vagyok. A nő hátradőlt a pádon, keresztbe tette fehérharlsnyás lábát Kihúzta a mellét végignézett a férfin. — A! Művén — mondta. — Milyen művész? — Festő vagyok. Mit adnál maga Itt? Itt fagy meg! A nő kékkarikás szeme Ismét felderűlt mosolygott olyan volt mint egy festett terrakottái lány. Piros pulóver volt rajta, és rövid, kék szoknya. — Állok magának modellt ha akarja. Hol lakik? — Itt — Intett ugyanarra a házra a festő, amelyikre as imént a nő. Hitetlenül egymásra mosolyogtak. — Valamelyikünk nem mond Igazat! — Nem tudom, ld?1 — nézett vissza ravaszkásan a nő és felállt Fázott Reszketett — Na, gyerünk. Festő, már régóta szeretném, ha tetőtől talpig lefestenének. Elindultak. Átmentek a keskeny, havas parkon. A festő nehéz nagykabátban és széles peremű baszk sapkában ballagott Szeme körül dohányszínű volt a bőre A nő leplezetlenül figyelte as arcát és vállába húzott fejjel, fázósan lépkedett Füstszerű köd úszott a fák között A festő jól megnézte a nőt és arra gondolt lehetséges, hogy csupán egy bolondos lány. Beléptek az épület kapuján a káposztaszagú lépcsőházba. Szótlanul mentek felfelé, elöl a festő, utána a lány. A második emeleti lépcsőfordulóban megálltak szuszogni. Egymásra néztek. A Kékszoknyás, ahogy a festő elnevezte gondolatban a lányt az egyik ajtóra mutatott — Itt laknék... — mondta. A festőnek nem mozdult az arca. Csak a szája. — Annál a nőnél? — Ott biz. A negyediken a festő kiKözértet Aztán átadta a füzetet. Ilonka olvasatlanul tette el és felkelt a helyéről. — Már megy is? —■ Igen. És köszönöm megértő magatartását... Szelíd tekintetű őzike volt Növik Ilona, de Kemecsei helyesen érezte meg, hogy ha ez az őzike menni akar, akkor megy. Nem is tartóztatta. De hoev a szénen induló barátságot fenntartsa, amikor a lány kezet nyújtott, megjegyezte: — Ezután pedig mindig magánál fogom a parízert vásárolni... — Ó, azt nem hiszem... — mosolygott Ilonka rendületlenül s már az ajtóban állt — én ugyanis a cipőboltban dolgozom. Akivel Kemecsei kartárs összekülönbözött, az a nővérem volt.. jelzem, hasonlítunk egymásra. — S mért nem jött 6? Csak nem beteg? — Ö, dehogyis. Hanem tudja, kartársam ... ő huszonhárom évvel idősebb, mint én... És becsukta az ajtót maga mögött. Kemecsei bután nézett a szőnyegre, aztán bosszúsan csoszogott be a szobájába. Csak legalább ne éppen a múlt héten vett volna új nyitott egy ajtók Sötét odúba léptek. Tubusok, újságok, vásznak sorakoztak a villanyfényben. A kályhából dőlt a meleg. A heverőn szegélyes, durva, szürke pokróc feküdt összegyűrve. — Jól mehet magának — szólt a lány. — Le tud egyáltalán festeni? A férfi nem feleli Berig- tlzte az ajtót, aztán nekilátott némi rendet teremteni. Közben brummogott — De jó kedve van — állt a lány a szekrény mellett — Hányas volt énekből? Vagy ne macerái jam? A festő elmosolyodott Megvonta kordbársony zakóba szorított erős vállát, a lányhoz lépett Megfogta a karját — Hány éves vagy? — kérdezte. — Tizenkilenc. — Óriási! — ámult a festő. A lány ingatta magát, vigyorgott — Hát te? — Harmincnyolc — morogta a férfi. — Cakk-pakk. — Nem baj, Festő — Jegyezte meg a lány kicsit szomorúan. — Csak tudjál festeni. Szépnek találsz? Mereven nézték egymást — Nézd meg a képeimet — mozdult meg gyorsan a férfi. Felmászott a székre, vásznakat szedett le a szekrény tetejéről. Tele volt ez egyik karja velük. — Állj csak oda! — mutatott a túlsó sarokba. — Hogy messze légy. Ez tetszik? Csu- pazöld. Ez a címe. — Nagyon szép — suttogta áhítatosan Kékszoknyás. — Jaj, de szép. — És ez? — tartott maga elé egy újabb fesményt a férfi — Gyönyörű — mondta a lány. — Ki ez? — Egy fej. Nem mindegy? Ilyen volt a feleségem. Csupa sárga. Ezt nézd csak! — mutatott egy újabb vásznat a festő és ragyogott az arca. — Én vagyok! — Tényleg — nevetett a lány. — Ugyanilyen morc képed van. Fess le engem is! Lefestesz? — Igen. — Hogy? — Hát hogyan szoktak lefesteni valakit? — Nem így értem! — mondta a lány. — Nézd meg, milyen a lábam — simított végig a combján. — Jó, Festő? A vásznak a székre kerültek. A lány a férfihez lépett, és kissé csúíondáros tekintet- lel nézett íd rá. — Tréfás arcod van — jegyezte meg a festő. — Tényleg ott, annál a nőnél laksz? A lány elfordult Lehajtotta a fejét. — Igen. Az anyám — mondta halkan és megrázkódott A festő zavarba jött Esetlen mozdulatot tett és azt mondta tétován: — Ne törődj vele. — Na, gyera — szólt a festő később —, nálam az nem jelent semmit hogy mit csinál az anyád, nincs napraforgó a fejem helyén. Nem nézek, hizto- san arany van, hanem, amer-; röl én sejtem azt Na, gyere Kékszoknyás! A lány most hallotta először ezt a nevét Megmozdult, odament a díványon elnyúló férfihez. Odasétált hozzá és csókolgatni kezdte. — Mit csinál, Festő? — szipogott — Szeress főzni, bohóckodni, meg enni. Nagyon vékony vagy. A férfi arcát elöntötte k lány forró lehelete. — Figyelj csak! — mondta később a festő. — Itt maradhatsz nálam. Nem kell az anyádnál maradnod... Fél centire sem volt a lány arca az övétől. Így bámultak egy más szemébe hosszú ideig, némán. — Jól van, Festő! — mondta a lány és a férfi mellé vackolódott egy kicsit kislá- nyosan is, meg asszonyosat» is. — Drága vagy. Ha berúgott folyton vert. Tépte a hajam. Tizenhárom évet töltöttem intézetben! A festő közbeszólt, ö is el akarta mondani a leglényegesebbet — Olyan iszonyúan üres még sose volt ez a szoba, mint mielőtt lementem hozzád. Mindketten az ablakra pillantottak. Kinn sűrű, teljes köd gomolygott, könnyen eltévedhetett benne az ember egyedül. POLNER ZOLTÁN: ólomSntéü Nyöszörög a csecsemő lessük ki félelmét: önts rá ólmot küszöbön iaj, hogy sirdogal még. lallod anyjuk, ki járt Itt? Nászasszonyom csak ma! önts rá ólmot küszöbön! Hiszen ez egy macska. Megcsapkodom tűsökkel kegyetlen félelmét. Göthös macskád nászasszonyt, d is verem innét.
