Heves Megyei Népújság, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
ség. .ügyesség” is okozhatja ember vesztét. Persze van, aki erről megfeledkezik... Annak idején, a viszontlátás örömében, például a négylovas gyöngyösi fuvaros, Sándor István is egészen másra gondolt, hogy régi ismerősével, a karácsondi TÜZEP- teiepet akkoriban vezető Csapó Jánossal szóba elegyedett. Nevezetesen arra, hogy a városban és a környékén tapasztalt téglahiányt némi „összjáttíkknl" a saját hasz- nukra fordíthatnák. Aztán meglehetős tömörséggel cim- borájá tudtára is adta elképzelését, miszerint szívesen lenne a karácsondi telep rendszeres vásárlója, ha esetenként nagyobb szállítmányokat is vihetne. Természetesen nem kívánta ingyen a kivitelezést: megígérte Csapónak. hogy a nála vett téglák után darabonként bizonyos felárat fizet. Ilyen ajánlaton aztán Csapó sem gondolkodott sokáig, így egy-kettőre létrejött az egyezség. S ettől kezdve gyakoriak lettek a látogatások. Ha Sándor nem ment, akkor társai, Túri Ferenc, vagy Bodnár Antal — ugyancsak négylovas gyöngyösi fuvarosok — tették tiszteletüket újabb rakományokért, amiket aztán természetesen szintén felárral értékesítettek. Minden alkalommal elégedetten távoztak s fölöttébb élvezték, hogy . urai a helyzetnek. Azt hitték, ! hogy csupán övék a „fekete J tégla” értékesítésének „privi- ; légiuma” — mit sem sejtve i azokról — akik ugyancsak j bejáratosak voltak a TÜZÉP korrupt telepvezetőjéhez... Rendkívül jól jövedelme- [ sett az üzérkedés, hiszen a jogtalan kiutalások alapján 10—20 filléres felárral megszerzett tégla Gyöngyösön és a járásban például a hivatalos 57 fillér helyett, a fuvardíjjal növelt darabonkénti 1,20—1,30 forintos áron is gazdára talált. A lovasok mind jobban belelovalták magukat sajátos „szerencsejátékukba”. Jellem- J ző élénkségükre, hogy csu- 1 pán Sándor István 1966-ban 91 ezer, 1967-ben 120 ezer téglát vásárolt Csapótól, akinek aztán — mert volt miből! — az „alvállalkozókkal” együtt előbb összesen 14 500, utóbb pedig 25 800 forinttal viszonozta rendkívüli „szí vesse »ét” Legalábbis: a bevallás szerint S — mert biztos, ami biztos — nehogy zökkenők akadályozzák a folyamatos ügyleteket: igyekeztek másokkal is kapcsolatokat teremteni. „Felhajtották” , azokat, akiknek saját építkezésük során felesleges téglamennyiségük maradt, jó pénzért átvették s továbbadták a megtakarítást — másokat pedig éppenséggel arra bírtak, hogy épülő házukhoz a szükségesnél lényegesen több téglára kérjenek kiutalást s amire nem tartottak igényt, engedjék át a fuvarosoknak. Kihasználták összeköttetéseiket, ismeretségüket — ha úgy tetszik: protekcióját — is, hogy elérjék céljukat. Sándor például ilyen úton szerzett téglát többek között Köves Tibor, Hever László segítségével. Egyre jobban bővült a „felvevőpiac”: szállíthattak Ka- rácsondon kívül Vámosgyörk- ről, Ludasról — s ha kedvük tartotta, mehettek akár Lőrincibe, Apcra is... Már amikor nem akartak feltűnően gyakran mutatkozni a gyöngyösi TÜZÉP-telep helyettes; vezetőjénél, Szekrényes Györgynél, aki az éjjeliőr j Berta János közvetítésével \ ugyancsak remek üzleteket kötött a gátlástalan ügyfelek- j kel, akik olykor már-már ; valósággal „téglagyárosoknak" hitték magukat. Időközben teremtett kap-1 csolataiknak különösen akkor | látták az előnyét, amikor a j karácsondi telepvezetőt, Csa- j pót — elcsapták a munkahe- ! lyéről. Ám — ilyen az élet! — a I téglák vámszedői sem kerülhették el sokáig a törvényt, előbb-utóbb elveszítették az öröknek hitt „játszmát”. Sándor István, Csapó János, Túri Ferenc, Bodnár Antal, Habók László, Cselkó Ferencné, He- vér László, Szekrényes György, Berta János, Krispán József és társaik — összesen 29 ember — „kalandos” történetéből ügy lett. S tetteikért felelniük kellett! Kilencükkel szemben az ügyészség fegyelmi társadalmi bírósági, illetve szabálysértési — eljárást kezdeményezett, nyolc társukat pedig a bíróság ezertől háromezer forintig terjedő pénz- büntetéssel sújtott s a jogtalan nyereség megtérítésére kötelezte őket. A többiek ügyében a bíróság december 6-án hoz ítéletet. Gy. Gy. Megváltható bosszúságok Kereskedelmünk évek óta megoldatlan problémája, a vásárlók sorozatos bosszúsága az üvegvisszaváltás. Kiadtak ez ügyben már szigorú rendelkezéseket, hogy minden üzletben, mindenféle forgalomban lévő üveget be lehet, sőt be kell váltani. összehívtak már ez ügyben sok-sok értekezletet, ahol az üzletvezetők, kereskedők bölcsen végighallgatták az erre vonatkozó intelmeket... Aztán maradt minden a régiben. Napjainkban is egyre-más- ra jönnek a panaszok arról, hogy milyen nehézségekbe ütközik az üvegek visszaváltása, amelyért már a vásárló megfizetett. A napokban két fiatal fiú nyolc-tíz üvegjével a sírásig jutott, mert már a negyedik helyen nem vették át tőlük a boltban. Utoljára azt tanácsolták nekik: vigyék a nagycsemegébe, nekik nagy a raktáruk, vegyék át ők. De máshol. Eger többi boltjaiban is rengeteg bosszúsággal jár ez a művelet. Egyik ölvasónk azt tette szóvá, hogy címke nélkül nem vették át tőle az üveget, más esetben gondosan kiválogatják, vajon tőlük vett-e a tisztelt vásárló a befőttes- vagy sörösüvegeket. De akad olyan „beváltóhely” is, ahol a saját maguk által előző nap eladott üvegeket sem veszik vissza, ha történetesen másnap más formájú üvegekben adták el a sört. Hivatkoznak ládákra, kartonokra, szűk raktárakra és amit nem mondanak, de tény a kereskedelem számára „nem üzlet” az üvegek visszaváltása. De hát erről a vásárló nem tehet, és örül, ha olyan ritka kivételeket talál, mint a Hadnagy utcai Szuperéit, ahol külön részleg van az üvegek visz- szaváltására. S ahol minden veszekedés nélkül átveszik a rendeletben megszabott formájú és értékű üvegeket. Nem lehetne Egerben Is olyan megoldást találni, ennek a régi problémának a megszüntetésére, mint amilyet más városokban alkalmaznak, hogy központi üvegbeváltót rendeznének be. Egy kis boltot, vagy részleget, ahol egy-két nyugdíjas kereskedő, vagy tanuló gondoskodna arról, hogy minden bosszúság, vita, üzletről üzletre való járás nélkül átvennék az üvegeket. És ahol esetleg... árusítanák is. K. E. ^Peii fa a (ftjei'cUch Sok-sok szempár követi a rezzenésnyi mozdulatokat: Petit, a kisfiút, aki magányosan él és csak barátja, „Gabriella” és képzeletében megelevenedett „Szigfried”, „Arabella” képes ismét jókedvre deríteni. A történet mese, de a kicsinyek színházában valóság... (Foto: Pilisy) 4 fuvarosok I — „téglagyárosnak'* hitték magukat; Gyöngyösi üzérek a bíróság előtt Olykor a túlzott „élelmes*:• •:* •> *:• *:• •:* *:• *:* *:* *:• *:• Vasból formált költemények A Fazola-családra emlékezünk sok kiváló alkotás került ki A XVIIL SZÁZAD ELEJÉN az alig egy-két ezer lakosú település, Eger, gyors növekedésnek indult. A városfalakon belül komoly új létesítmények keletkeztek, leint pedig a „hóistyák” kedves kis házai fogadták be a szorgalmas munkásnép so Kaságát. Az 1700-as évek közepén már mind nagyobb művészi igényű gazdag polgárházak és főleg középületek díszítik a várost. Hozzákezdtek több templom és iskola építéséhez. 1749—1756 között valósult meg egyik legszebb barokk épületünk: a megyeháza. A nagyarányú építkezések nemcsak jó kőműveseket, de tehetséges festőket, szobrászokat, lakatosmestereket is igényeltek. Nem véletlen tehat. hogy lassanként Egerben egész művészkolónia alakult. De hiányzott egy — a rokokó időkben pedig szinte nélkülözhetetlen — kovácsművészünk. Így került sor arra, hogy a város akkori püspök- földesura, Barkóczy Ferenc, meghívta Egerbe Fasole Henriket, a délnémet vasműve»- ség egyik tehetséges tanítványát Fasole Henrik (eredetileg így írta a nevét, s csak később kezdte a család az Egerben általánossá vált „Fazota” nevet használni), a meghívás ■K& december U vasárnap alapján 1758-ban — most kétszáztíz éve — költözőit városunkba. A fiatal „Bürger” (polgár) Würzburgban, a németországi barokk nevezetes központjában született 1730 táján. Az ottani, Johann Georg Oegg mester által vezetett, híres vasműves-iskolá- ban szerezte kiváló tudását. EGERBE ÉRKEZÉSE után Fazola Henrik a mostani dr. Hibay Károly utcában, a lebontott izraelita templom helyén, megvett a püspökségtől egy 340 négyszögöles telket, ahol addig a püspöki gabonaraktár állott és rövidesen megvette a szomszédos, ugyanakkora telket is. Itt rendezte be műhelyét, sőt valószínűen először itt is lakott. A műhely üzembe helyezése után azonnal dolgozni kezdett az azóta elpusztult felsőtár- kányi „Fuorcontrasti” püspöki nyaralókastélyban és Egerben, a Vármegyeházán. Utóbbi helyen ma is láthatók az 1758—1761 között készült műremekei: a főkapu feletti félköríves betétrács és a belső folyosókon levő két csodálatosan szép kapu. Fazola első munkáinak nagyszerűségével gyorsan meghódította a megrendelőket, s ezek megbízásából :gea műhelyéből. Mindez persze nemcsak művészi hírnevét növelte, de vagyoni helyzetét is. Így történhetett, hois' már 1762-ben megvette az akkor kialakuló „művésztelepen” (később itt laktak Kräcker, Zach, stb. festők is) — a mostani Heves megyei Nyomda Vállalat Bródy Sándor utcai emeletes házát, ahol azután valószínűen egri tartózkodásának végéig lakott. Később Fazola Henrik érdeklődése másfelé terelődött. 1765—1766 táján született meg agyában a gondolat: vasgyárat létesít. Ehhez vasércet kellett keresnie, vaskőbányát kellett nyitnia. Kutatásai közben ő fedezte fel az almár- völgyi kőszenet, a felsőtárká- nyi tetőfedő palakövet, és megtalálta a Bükk nyugati részén az annyira keresett vaskő-vonulat nyomait ’s. Így történt, hogy 1771-ben felépítette az ómassai nagy- olvasztót, és ott a vasolvasztás 1772 tavaszán megindult a „Diósgyőri cs. kir. és magántársulati vasgyár” keretén belül, amelynek Fazola Henrik lett az első igazgatója. Gyárvezetővé történt kinevezése után véalee felszámolta egri lakatosműhelyét és 1771» ben átköltözött a gyártelepre. A nagy férfiú 1779-ben, fiatalon húnyt el. Sírjának helyét máig sem ismerjük..; ★ FAZOLA HENRIK TÁVOZÁSA után egyre indokoltabbá vált egy utód keresése. Fn- zola Henrik választása öes- csére, Lénárdra esett. Fazola Lénárd, bátyja hívására 1768 utolsó napjaiban — pontosan kétszáz éve — költözött Egerbe. Megvásárolta a mostani Széchenyi utca 6. számú telken egy özvegy lakatosmes- terné műhelyét, itt kezdett dolgozni, és kezdetben ugyanitt lakott. (Bátyja Egerből való elköltözése után a mái említett Bródy Sándor utcai házba költözhetett, amint ezt két ottani rács „F. L.” monogramja igazol!) Számos munka elvégzése kapcsolódik az ő nevéhez is — bár ezek már gyakran egyszerűbbek, mint bátyja híres alkotásai. (Az érseki palota előudvarának kapuja, a népkerti kapuk stb.) Lénárdnak 1805-ben bekövetkezett halálával a Fazolák egri lakatosműhelye, amely négy évtizeden keresztül any nyi kiváló iparművészeti a' kotást hozott létre — végle beszüntette működését. A csa Iád egyéb foglalkozású fiairé. egy darabig még tud Ege története —-például egy ké sőbbi utód lakását, a Harangöntő utca 1. számú épületet sokáig „Fazola-ház” néven ismerték —, de azután mind kevesebb a visszaemlékezés. Hevesy Sándor Kérdőjelek hazafias nevelésünkben Ez év augusztusában Budapestre utaztam. Vámos- ■ »yörktől mindössze hárman maradtunk a fülkében: egy I :Ö—50 év körüli, miskplci házaspár és én. Hatvantól kezdve már barátságosan elbeszélgettünk. Elmondották.' hogy lányukhoz mennek, aki a fővárosba ment férjhez. Közölték azt is, hogy van egy fiuk is, aki technikus. Sajnos, az ő részükre már. csak „volt”, mert itthagyta őket ás Nyugatra távozott. Megkérdeztem, miért? Talán nem voltak jó viszonyban? Vagy nem volt jó állása? Talán ellenezték házassági tervét? Nem — mondotta az asszony. Jó állása volt, 2300 forintot keresett, mint fiatal technikus. Ellentét sem volt közöttünk. Csak hát tetszik tudni, milyenek a mai fiatalok! Megszédítetté őt a nyugati világ propagandája, a gyors meggazdagodás, a nagy karrier lehetőségének ígérete. Eltűnődtem a válaszon és magam , is egyetértőén bólintottam, hiszen éppen a legutóbbi nemzetközi események mutatják, hogy más nyugati országok rádió- és-televíziós állomásai, sajtótermékei mellett az „USIA” (Amerikai Hírközlő Ügynökség) is mindent elkövet, hogy aláássa-a szocialista országok népeinek a szocializmusba vetett hitét. Ismerik és tudják jól, hogy melyek a 18—24 éves fiatalok jellemző sajátosságai: fogékonyság az új iránt; hajlam a romantikára, a változatosságra; a könnyed életmódra való törekvés, kevés élettapasztalat; még nem egészen Kiforrott erkölcsi felfogás, kialakulatlan világnézet; s mindezeket igyekeztek és igyekeznek is felhasználni propagandájukban. Ügy állítják be a nyugati „szabad világot”, mint a gyors meggazdagodás, a könnyű érvényesülés világát, ahol a fiataloknak jóformán semmi más gondjuk nincs, mint az autó, a tánc és a szórakozások legkülönfélébb formái. Ez a hamis propaganda ifjúságunknak egy szűkebb részére erősen hatott és hat ma is. A határokon túlról érkező bomlasztó hatások sok mindent megmagyaráznak, de önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy indokolják a hazához való hűtlenséget. Ezért tovább firtattam a kérdést, és megpróbáltam felvetni a szülői felelősséget. Nyíltan fogalmazva azt kérdeztem: j maguk nem hibásak-e abban, hogy fiuk Nyugatra távozott? Ügyeltek-e arra, hogy fiuk tisztán lásson? Igyekeztek-e a csábító, képmutató nyugati híreszteléseket helyesen megmagyarázni? Az asszony nem szólt semmit A férj is hallgatott egy darabig aztán beismerte, hogy ők is hibásak, mert engedték, hogy fiuknak rossz baráti köre legyen. Arról sem szóltak, mennyire hazug ez az úgynevezett „szahad. világ”. De sünikor nyilvánvaló lett, hogy a fiuk kinn akar maradni Nyugaton, nem volt eléggé meggyőző az érvelésük az új világban rá váró nehézségek, problémák feltárásához. Maguk sem látták világosan, mennyi akadályba fog ütközni majd az elhelyezkedés, mennyi problémát jelent a magára maradás az idegenben; a gyanú, amely lépteit kíséri majd; :a kiábrándulás és a honvágy, amely kérlelhetetlenül jelentkezik majd. Tovább keresve, kutatva az okok láncolatában, felvetődött bennem az iskola és a társadalom felelőssége is. Azt kérdeztem most már önmagámtól, vajon akik elhagyják hazájukat, ismerik-e azt valójában? Látták-e a Mátra, a Bükk lebilincselő szépségű völgyeit, a Szalajka, vagy a Hór völgyét, a Galyatetőt, a Kékest, a Bakonyt, a Dunakanyart, a Balaton vidékét; fővárosunk lebilincselő látványosságait, melyek megismerésére évenként száz- és százezrek' jönnek mind a szocialista, mind a kapitalista országokból. Vajon látták-e a felszabadult, szocializmust építő népünk'hatalmas alkotó kedvének és erejének létesítményeit: az almásfüzítői, inotai, ajkai hőerőművet és aíumíniumkombinátot; a váci DCM-et; a tiszalöki—százhalombattai erőműveket, vagy megyénk büszkeségét, a Gagarin Hőerőművet, Látták-e új szocialista városainkat, modern gépekkel felszerelt bányáinkat; izmosodó, erősödő termelőszövetkezeteinket, új, egészséges, jól felszerelt általános, közép- és felsőfokú iskoláinkat, kollégiumainkat, a jólétet sugárzó, és egészséges lakások tízezreit az ország minden részében. És még sorolhatnám tovább e ragyogó alkotásokat. Azt hiszem, hogy nemigen látták ezeket és nem is tudták felfogni ezek óriási jelentőségét. Mindezt azért vettem számba a magam számára is, mert elsősorban ezeknek a látása és ismerete képezi alapját hazafias érzésünknek és magatartásunknak. Ez kelti fel az emberekben a jogos nemzeti büszkeséget és döbbent rá arra. hogy egy valóban nagy és hősi korszaknak vagyunk nemcsak tanúi, de cselekvő részesei is. Nem kétséges, hogy azok, akik itthagyják hazájukat, a legtöbb esetben a gyors meggazdagodás, a fényes, csillogó karrier után futnak. Ügy hiszik, hogy Amerika ma is a korlátlan lehetőségek hazája. Nem tudják, hogv ezek a lehetőségek már régen megszűntek. De úgy látszik, azt, sem tudják, hogy ma éppen a szocialista országok váltak a korlátlan lehetőségek hazájává. Ha valakiben tehetség, munkaszeretet és alkotni vágyás van, minden lehetőség adva van tehetségének teljes kibontakoztatására és az élethez való boldoguláshoz. Azt sem tudják eléggé, hogy Párizs, London, vagy Velence csillogása csupán a felső tízezrek jólétéről tanúskodik és hogy a jólét mellett kiáltó nyomorban él a dolgozók nagy része. A sok-sok probléma mellett íeltornyosult bennem egy másfajta kérdés is. Sokan vannak odakinn túl a tengereken, akik hosszú évek kemény munkájával kisebb vagyont gyűjtöttek össze, és most mégis hazavágynak. Ezeket az embereket valamikor a nincstelenség. a nyomor, a 'dlátástalanság hajtotta az óceánon túlra. De az akkori .azát nem is érezhették igazán a magukénak, hiszen a ■thez szükséges biztonságot sem adta meg számukra, íogy most mégis visszavágynak, a kíváncsiság, a rokoni ancsolatok mellett hívja őket a honszeretet, a szocialista aza távoli fényé is. Ma már ugyanis egyre nyilványa- óbb, hogy mindenki, aki egy szebb, emberibb élet lehe- őségeiről álmodott, az a szocialista hazában találja meg elképzeléseinek valóra váltását; abban a szocialista hazában, amelynek megteremtése számtalan hőst és mártírt Í adott az országnak. És ebben nekünk, itthoniaknak is hinnünk kell rendületlenül. Dr. Molnár József, főiskolai docens ,
