Heves Megyei Népújság, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-08 / 288. szám
fHAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGY El BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 288. szám ARA: 1 FORINT IMA december L vasárnap A kormány jóváhagyta az 1969. évi népgazdasági tervet 0 Mm'sztertanács Tájékoztatási Hiva!a!a közli: A kormány megtárgyalta és jóváhagyta az 1969. évi népgazdasági tervet. Megállapította, hogy 1968-ban a népgazdaság zavartalanul állt át az új mechanizmus viszonyaira. Az idei tapasztalatok azt bizonyítják, hogy mai gazdaságirányítási rendszerünk alkalmas a központilag elhatározott gazdaságpolitikai célok és a népgazdasági terv .megvalósítására, a helybeli öntevékenység kibontakoztatására, a szocialista tervgazdaság továbbfejlesztésére. A népgazdaság fejlődése 1968-ban általában megfelel a tervezettnek, a növekedés egyes területeken az előirányzottnál valamivel gyorsabb ütemű. A társadalmi termék és a nemzeti jövedelem 5—6 százalékkal, a fogyasztás körülbelül 6 százalékkal, a felhalmozás — a tervezett 1—2 százalék helyett — mintegy 4 százalékkal emelkedik. Az ipari termelés a tervnek megfelel ően várhatóan 5-—6 százalékkal nő. A termékek választéka a korábbinál jobban megfelel agyán a szükségleteknek, de korszerűségben, minőségben még sok termékünk nem éri el a kívánt színvonalat. Az iparban foglalkoztatottak száma több mint 3 százalékkal nő, a termelékenység azonban nem emelkedik olyan arányban, mint kívánatos lenne. A viszonylag jelentős létszám-emelkedés mellett egyes területeken és szakmákban munkaerő-hiány mutatkozik. A jelentés a továbbiakban ismerteti az ép.ítőipar, a mezőgazdaság, a beruházások, a külkereskedelem várható eredményeit, majd megállapítja, hogy a lakosság pénzbevételei a számított G—7 százalék helyett 8—9 százalékkal magasabbak a tavalyinál. A fogyasztói ar- szint emekedése alacsonyabb a számítottnál. A munkások és alkalmazottak reáljövedeme az elő.rány- zott 3—4 százalékkal szemben várhatóan 5—6 százalékkal, a parasztságé ennél valamivel nagyobb mértékben nő. Az egy keresőre jutó reálbég a számított 1,5—2 százaléknál szintén nagyobb mértékben, mintegy 2—2,5 százalékkal emelkedik. Az 19G9. évi népgazdasági terv a harmadik ötéves tervben kitűzött gazdaságpolitikai célok megvalósítását hívatott szolgáink Ennek érdekében — a gazdaságirányítási rendszer reformjának erőteljesebb kibontakoztatása útján — biztosítani kell: — A fogyasztói piacra a jó árukíná'at fenntartását, a választék bővítését; — a beruházási tevékenység hatékonyságának fokozását, a beruházási kereslet és kínálat közötti összhang javítását; — a külföldi versenyképesség növelését; i — a külkereskedelmi áruforgalom egyenlegének tervezett alakulását Ezek után a tervezet részletesen ismerteti a nemzeti jövedelem, a beruházások, az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés, a külkereskedelem, feladatait, majd az életszínvonal, kiskereskedelmi forgalom, lakásépítései fogalkozva a többi között a következőket mondja. 1969-ben tovább emelkedik a lakosság életszínvonala. Az egy főre jutó reáljövedelmek 4—5 százalékkal haladják meg az ideit; a munkások és alkalmazottak reálbére mintegy 2 százalékkal nő. A tüzelőanyagok várható kereslete és kínálata összhangban van. A lakosság tüzelőanyag-felhasználásában a szénhidrogének (gázolajtermékek) aránya jelentősen növekszik. A lakossági szükségleteket kielégítő ipari szolgáltatások összértéke mintegy 6—7 százalékkal bővüL Az áltagosnál gyorsabb ütemben fejlődnek a tartós fogyasztási cikkek elterjedésével (gépjármű-javítás, háztartási gépek és elektroakusztikai gépek javítása) és a háztartással összefüggő szolgáltatási ágak (lakás-karbantartás, textil-tisztítás). Egyes szolgáltatási ágak fejlesztéséhez az állam jelentős támogatást nyújt. A fogyasztói árak körében, a szabad árforma részaránya valamelyest bővül. Az árszínvonal alakulását a stabilitás jellemzi ugyanakkor egyes termékárak tovább közelednek a tényleges ráfordításokhoz. Ez bizonyos fokú le- és felfelé történő ármozgásokkal jár. 19C9-ben legalább 60—62 ezer akás épül, ebből 21 600 állami erőből. A lakásépítési programnak megfelelően lf69-ben megkezdi a termelést a 3. számú budapesti, a miskolci és a győri házépítő kombinát, teljesítményük egyenként évi 42 “0 lakás. Folytatódik az idén megkezdett debreceni és jövőre megkezdődik a szegedi házépítő kombinát építését. Mindkét házgyár évi kapacitása 2509 lakás. A lakásépítés közmű-igényeinek kielégítésére az előző éveknél nagyobb ütemben bővül a vízellátás, folytatódik a csatornázás. Egészségügyi szociális és kulturális ellátásról megállapítja, hogy a gyógyintézeti ágyak száma mintegy 1500- zal nő; 90 új orvosi körzet létesül. A szociális otthonok ágyainak száma 670-nel, a bölcsődei helyeké l.tOO^zal nő. Mintegy 5000-rrt több hely lesz az óvodákban is. A terv szerint 1969-ben 92 ezer szakmunkás tanuló és 66 ezer középiskolás kezdheti meg tanulmányait. Tovább bővül a tantermek száma. A diákotthonok hálózata csaknem 300 hellyel gyarapszik. Alakosság szociális-kulturális ellátásában további szerény mértékű — több területen azonban az ötéves tervben előirányzottat meehalndó — javulás várhatói. Az 1969. évi népgazdasági terv a megalapozottság és a realitás követelményeinek figyelembe vételével a gazda- ség harmonikus továbbfejlődését irányozza elő. A terv a fejlődés ütemét, valamint fő arányait társadalmunk szükségleteivel, jelenlegi helyzetével összhangban határozza meg. A terv tartalmazza azokat az intézkedéseknek a rendszerét, amelynek a gazdaság- irányítás alapelveinek következetesebb alkalmazása útján segítik gazdaságpolitikai céljaink megvalósítását A terv megteremti i rudasául fejlődés fettételeit de a tervben mes~ nyilvánuló célokat a vállalatok, vésrső fokon az egyes dolgozók váltják valóra. A kormány felkéri a társadalmi szerveket: ismertessék, tudatosítsák széles körben a jövő évi népgazdasági terv céljait és a szocialista munkaverseny további kibontakoztatásával is mozdítsák elő a nép javát szolgáló terv megvalósulását A Minisztertanács felhívja a lakosságot a vállalatok és intézmények vezetőit, valamennyi dolgozóját, hogy odaadó munkájukkal tegyenek meg mindent a jövő évi nép- gazdasági terv teljesítéséért (MTI) Bessenyei — liossuthról ★ II legiobb csapat végzett a bajnokság élén ★ Bradley Tamás visszaüt M^JcpzcFdott a karácsonyi vásár Párizsban ügyrendi megállapodások — Saigonból elindult a küldöttség PÁRIZS: A szombat reggeli francia polgári lapok amerikai forrásból származó értesülései szerint a vietnami kérdés politikai megoldásával foglalkozó párizsi értekezlet előkészítéseként Ha Van Lau és Vance nagykövetek szerdán több eljáráisi kérdésben megállapodásra jutottak és így valószínűleg lehetővé válik az értekezlet jövő heti megnyitása. Az egyik megállapodás a részvétel és a felszólalás jogára vonatkozik. Eszerint a VDK és a DNFF részéről, ugyanúgy mint másfelől az USA—Saigon oldaláról 10—12 tárgyaló személy vesz részt az értekezleten. A vitát „a négyes konferencia” és a „két tábor” álláspontja között úgy kerülték meg, hogy gyakorlati megállapodásra jutottak abban, hogy mind a négy tárgyalófélnek joga van a saját nevében felszólalni, miközben két táborba csoportosulva maradnak. Mindkét fél egy-egy magnetofont állíthat fel a teremben a tárgyalásokon elhangzottak rögzítésére. Az újságírók nem vehetnek részt a megnyitó ülésen, amelyről a szóvivők majd utólag adnak beszámolót A megnyitó ülést a volt Majestic szállóban tartják, ahol a vietnami—amerikai hivatalos megbeszélések eddig lefolytak. Nem sikerült eddig még megegyezésre jutni azonban a tárgyalóasztal formájának kérdésében. Az észak- vietnamiak négyzet alakú, az amerikaiak hosszú, téglalap alakú asztalt indítványoznak. SAIGON: Szombaton különrepülőgé- pen útnak indult Párizsba a jövő héten esetleg megnyíló béketárgyalásokon részj; vevő dél-vietnami küldöttség. A hattagú küldöttséget Ky al- elnök vezeti, aki hivatalosan „legfőbb tanácsadóként” sze- , repel. A hivatalos küldöttségvezető Pham Dang Lam lett. A küldöttség tagjai: Nguyen Ngoc Huy egyetemi tanár, Nguyen Trieu Dan, a nemzetközi ellenőrző bizottság ügyeinek szakértője, Nguyen Thi Vui és Vuong Van Bac, ügyvédek, továbbá Nguyen Xuan Phong professzor, volt miniszter. A száztagú kíséret tagjai műszaki, katonai, politikai, és tájékoztatási tanácsadók. Fogadás Egerben a magyar sajtó napja alkalmából Dr. Tamás László pohárköszönlőjét tartja. Szombaton délelőtt Egerben, a Park Szálló fehértermében a Népújság szerkesztősége és a Heves megyei Lapkiadó Vállalat fogadást adott a Vörös Újság megjelenésének 50. évfordulója és a magyar sajtó napja alkalmából. A fogadáson megjelent dr. Tamás László, a megyei pártbizottság titkára, Bíró József, a megyei tanács vb-elnöke, valamint a megye párt-, állami, társadalmi vezetői, a sajtó munkatársak A vendégeket Papp János, a ' Népújság főszerkesztője üdvözölte, majd dr. Tamás László méltatta a sajtó jelentőségét. Köszöntötte az újság, a lapkiadó vállalat és a nyomda dolgozóit, majd megemlékezett arról, hogy 50 évvel ezelőtt jelent meg a magyar kommunista sajtó első lapja, a Vörös Újság. Ezután a jelenről szólva elmondotta, hogy a sajtó sohasem volt ilyen népszerű országunkban, mint manapság. Méltatta a Népújság szerepét, — amely ma közel 30 ezer példányban tájékoztatja a napi eseményekről a megye olvasóit — s kifejtette, hogy megyénkben rendkívül nagy (Foto: Kiss Béla) segítséget nyújt a párt politikája célkitűzéseinek megvalósításában. Elmondotta, hogy a Népújság a maga eszközeivel hozzájárul országunk, megyénk építéséhez, pártunk politikáiénak valóra váltásához. Ehhez a nagy munkához kívánt a sajtó, a kiadóhivataj a nyomda és a posta terjes?) tési munkásainak további sikert, erőt, egészséget.