Heves Megyei Népújság, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-07 / 287. szám
NS l-es kosárlabda-csapatunk Csak röviden ilLAlt „Felvételre keresünk egri munkahelyre több éves gyakorlattal rendelkező tervezésben jártas építészt, épületgépészt, építész-szerkesztőt, gyors- és gépírónőt. F.zetés megegyezés szerint. Jelentkezéseket kérjük a .Belépés 1969. Január’ jeligére az egri hirdetőbe.” Az Egri Tanárképző női kosárlabda-csapata utcahosszal végzett •z első helven az NB 11-ben és ezzel megszerezte a jogot az NB I-ben való szereplésre. A kitűnő utánpótlással rendelkező együttes az Idén alaposan megerősödött, s Galambos János testnevelő tanár, edző irányításával szinte egész évben már az NB I-cs küzdelmekre készült! A csapat egyetlen vereségét Salgótarjánban akkor szenvedte el, amikor már az eredmény csak a salgótarjániak szempontjából volt Jelentős. Képünkön az egriek új NB I-es csapatának tagjai. Felső sor balról jobbra: Vágó. Makszlm. Prckop, Kakukk, Lukács, Kristófon. Középső sor: Daróczy, Nyíri! Szarvas, Elesné, Majoros K. Also sor: Bánáti, Begat, Majoros M., Bodnár.^ Hét végi sport műsor SZOMBAT! Múvészitoma: A KolacskoySzky SE bemutatója,. Eger, Közgivzda- sági Szákközépiskola,, 16 óra. Eger. új Si&nSTOWezeti 'Székház, 33 órai . • i Asztalitenisz: Vidéki ifjú ági. és serdülő Tizek bájnoksága, Eger, Gárdonyi Gimnázium. VASÁRNAP: Teke: öregfiúk megyei bajnoksága, Eger, Lendület pálya, d óra. A gyöngyösi járás Tizekbajnoksága, Gyöngyös, 8 óra. Asztalitenisz: Eger—DVTK, NB :oiI-es férfi mérkőzés, Eger, 9.30. jfb’i díéki ifjúsági és serdülő Ti- y.ekvbajnoksága. Eger, Gárdonyi <Pir*názium. Sakk: A megyei úttörő-olimpia döntői. Gyöngyös, városi sporttelep. Birkózás: «tOfszágos szabadfogású úttörőverseny, Eger, IV-es számú általános iskola. Az Egri Dózsa Sportiskola de cember 7-én, szombaton 15 órai kezdettel a Szakszervezeti Székházban tartja évzáró értékelő értekezletét. Első napirendi pontként beszámoló hangzik el az 1968. évi munkáról, majd ismertetik az 1969. évi programot. * A Magyar Kosárlabda Szövetség elkészítette a hét Végén kezdődő osztályozók csoportbeosztását. Az NB II-be jutásért kiírt osztályozón Heves megye színeit az Egri Helyiipar férfi és a Hat vani Kinizsi női csapata képviseli. A csoport mérkőzéséi Salgó- ' tarjánban szombaton és vasárnap kerül sorra. IAz~ Egri Dózsa NB Il-es férfi asztalitenisz csapata legutóbb Bp. Statisztika ellen 9:7 arányú győzelmet aratott, * Az Egri Dózsa labdarúgó szakosztálya december 11.-én, szerdán a Park Szállóban tartja évzáró értekezletét és bankettjét. * Befejeződtek a megyei asztalitenisz bajnokság idei küzdelmei. Mind a felnőtt, mind pedig az ifjúsági bajnokságot a Lőrinci Vasas együttese nyerte. A felnőtt bajnokság végered- raéns'e: 18 16 18 15 18 14 lfl 9 ÍR 9 18 Vizsgával rendelkező kazánfűtőt magasnyomású kazánhoz, valamint géplakatost nagy szakmai gyakorlattal azonnal felvesz a Tej- ipari Vállalat, Gyöngyös. ______ „K IOSZ Adóközösség adó-, ár- és bérkérdésekben Jártas munka- vállalót alkalmaz irodavezetői állás betöltésére. Jelentkezés: KIOSZ megyei titkárság, Eger. Széchenyi u. 29.” „A Heves megyei Szövetkezeti Baromfikeltető Állomás, Eger, Szövetkezet u. 2. azonnali belépéssel felvesz 1 fő hivatásos gépjármű- vezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsiszerelőt, és 1 fő áruátvevő rakodót. Jelentkezés személyesen a keltetőállomáson.’* Férfifodrászt felveszek teriné, Eger, Jókai u. 5. Szentpét. Lőrinci 2. Gy. Vasas 3. Sírok ' 4. Karács. 5. Heves 6. Hon 2—243: 45 34 1 2 226: 62 31 1 3 211 : 77 29 2 7 158:130 20 1 8 177:111 19 8 - 10 144:144 1« 7. E. Dózsa II. 18 7 1 10 135:153 15 8. Gáspár SE 18 6 — 12 1137174 12 A Mátraalji Bányászt és Petőfibányát törölték. Az első két helyezett bejutott az NB II-be. At ifjúsági bajnokság végeredménye: 1. Lőrinci 18 18-------76 :12 3G 2« Gy. Vasas 18 18 — 2 75:15 3* 3] Siroki V. 18 13 — 5 68:22 26 4. Heves 18 11 — 7 62:28 22 5. Hort 18 11 — 7 59:31 22 6. Karácsond 18 9 — 9 48:42 18 7. Gáspár SE 18 6 — 12 30:60 12 8. E. Dózsa 18 4 — 14 20:70 8 A Mátraalji Bányászt és Petőfibányát törölték. Hifi vészit orn a - bemutató Szombaton délután 16 órai kezdettel Egerben bemutatót tart az tTnaK°zaaCkSiÄy: MÜ közgazdasági szakközépiskola tornaterme. A tehetséges fiatal tornászok egyébként Kelemen Márta edző vezetésével nagy szorgalommal készülnek a Budapesten december 14-én sorra kerülő első országos jellegű versenyükre. j% j útid ék i>;i Lapja minden régi és új előfizetőnk a MAC VAHQRSZÁG 1969 évkönyvet Több mint 36 000 címet már összegyűjtött lapunk kiadóhivatala. Ennyi előfizetője volt a MAG VARORSZÁG-uak addig, amíg meg nem hirdettük, hogy azok is ingyen kapják első évkönyvünket, akik most fizetnek elő lapunkra. Az előfizetési megrendelőlapok beérkezésének sorrendjében kerülnek fel erre a címlistára mindazok, akiknek — mintegy karácsonyi ajándékként — a MAGYARORSZÁG évkönyvével kívánunk kedveskedni. • . A 40 000. előfizető külön ajándékot kap: egy HAJDÚ-porszívógépet küldünk, el címére! Kedves Olvasóink! Ha még nem előfizetője lapunknak, vágja ki és küldje be az alábbi megrendelőlapot, csatlakozzék ön is a MAGYARORSZÁG máris népes előfizetőtáborához! Itt levágandó! EGRINBELÜLAF Megrendelem 1968. december 1. napjától a MAGYARORSZÁG c. politikai és társadalmi hetilapot. Előfizetési díj: 1'4 évre 36,— Ft 1/2 évre 72,— Ft 1 évre 144,— Ft ' Az előfizetési díjat a postahivatal megbízottjának fizetem. Név: .......................................................................................................Ut ca, házszám: ...................................................................................... Vá ros, község: ...................................................................................... me grendelő aláírása Adminisztratív munkakörbe elhelyezkednék Januártól érettségi-, vei, gépírni tudok. „8 éves munkaviszony" jeligére egri hirdetőbe. Az egri 4. sz. Autóközlekedési Vállalat vizsgával rendelkező fűtőt azonnali belépéssel alkalmaz. Magasnyomású vizsgával rendelkezők előnyben. Megegyezés szerinti fizetés. Jelentkezés: Eger, Lenin u. 194. műszaki szakosztályon. „Kettőszobs-konyhás, fürdőszobás 495 négyszögöl gyümöicsós- kerttel ház eladó, azonnal beköltözhető, Eger, XIII., Egri u. 21.” »Figyelem! Borkóstolónak, zöldség-gyümölcsnek, mindenféle kisiparosnak Ipari áramnak megfelelő üzlethelyiség főútvonal mellett sürgősen eladó. Érdeklődni: Felnémet. Egri u. H,” ________________ Ká l, Bajcsy Zs. út 55. szám alatt lévő háromszoba-összkomfortos családi ház telekkel eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen. a szoba-konyhás házrész eladó. Azonnal beköltözhető. Eger, Pozsonyi utca 7. (Kanada.) Egerben Lajosvárosban a Liszt Ferenc utca és a Berzsenyi utca sarkán 193 négyszögöles házhely eladó. A sarkon buszmegálló, ABC- áruház. Telefon: 23-04. Ménes. JABMÜ: Vennék keveset futott 601-es Trabantot, vagy átvennék utalványt 34 MO sorszámig. Gyöngyös, Előre u. «. H. 9. Felújított so#-as Trabant »tengely és karbulátor eladó, Ecséd, Nyárfa út 51. . VÉGvés Kérjük mindazokat, akik látták 1968. december 2-án hétfőn délután 3 és 4 óra között egy női kerékpáros és a cementszállító autó balesetét a Sas és Lenin út sarkán a TÜZÉRNÉL, szíveskedjenek Jelentkezni az alábbi cimen: du. 3 és 4 óra között: J. J, Eger, Pacsirta u. 62. sz. „Kbédiöbútor, hálószobabúter. rézfürdöhenger. zománckályha, tolórácsajtó, sodronyok, festmények. csíkos férfiszövet eladó. Éger. Május 1. u. 52. Telefon: 29-12.” Süllyesztős varrógép és egy sózókád eladó. Eger, Dézsmaház u. 2. (Varállomásnál.) „Gyöngyök, strasszkövek, flitterek, zippzárak, ezüst-paszpollok kaphatók. Eger, Szovjethadsereg u. 71.” Hathetes kuvaszkölykök eladók Recsk, Hunyadi utca 26. Női teddiber bunda, 2 darab, kényelmes fotel és egy ruhásszekrény eladó, Eger, Gert Mátyás utca. 4. INGATLAN: 9 szoba-összkomfortos házrész, garázzsal, beköltözhetően eladó. Gyöngyös, Vachot Sándor u. 4. (Nagytemplommal szember.) Csere is érdekel. Eger belvárosában épülő kisebb társasházba betársulnék. ,,3 szoba- jeligére az egri hirdetőbe. ■ ■ Nvereménylista A gyöngyösi üveg—porcelán szaküzletben rendezett ajándék jegy-sorsolásról. Sors. J. szám Nyereménytárgy 2. Kerámia kosár. 81,50 Ft 6. „Seherezádé” porcelánfigura, 216 Ft 45. Porcelán női akt, 141,60 Ft 54. Kerámia váza, 80,— Ft 55. Kerámia hamutál, 28.50 Ft 117. Modern kerámia váza, 120,— Ft 145. Modern kerámia váza, 34.50 Ft 158. Külföldi üvegváza, ' 166,— Ft 244. Kerámia virágtartó, 97.50 Ft 246. Mokkakészlet, 15 dh-os, 170,— Ft 292. Kerámia virágtál, 29,70 Ft 331. Porcelán étkezőkészlet, 24 részes, 736,— Ft 349. Kerámia váza. füles 80,— Ft A nyeremények a fenti szaküzletben vehetők jit 1968. december 31-ig bezárólag. Ezúton is köszönjük vásárlóinknak, hogy a porcelán- és kerámiabemutató alkalmával részt vettek a sorsolásos vásárláson. Gratulálunk a nyerteseknek. Kérjük, hogy a jövőben is szaküzleteinkben vásároljanak. Érdemes, mert szaküzletben nagyobb a választék és szakszerűbb a kiszolgálás. Heves m. Iparcikk Kisker Vállalat, EGER Szakképzett szakácsot keresünk azonnali felvételre több éves gyakorlattal rendelkezők előnyben. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Útiköltséget felvétel eseten térítünk. Jelentkezni lehet a Füzesabony es Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnél, Füzesabony, Rákóczi u. 75. Telefon: 10. Férfi és női munkaerő betanítását és állandó foglalkoztatását forgácsolói munkakörben vállalja a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Eger Felvesz továbbá azonnali belépéssel forgácsoló szakmunkásokat. Jelentkezni lehet mindennap 7,30 órától 14 óráig Sebestyén Zoltánná munkaügyi előadónál, Eger, Lenin út 261. Telefon: 15-29, 21-98. Tüzelőolaj - házhozszállítás A 4. se. AKÖV 1968. december 16-tól EGER—GYÖNGYÖS városokban a * háztartási tüzelőolajat házhoz szállítja Házhoz szállítás díja: kannánként 6,— forint A fűtőolaj értéke: 44,— forint melyet a csere alkalmával kell kiegyenlíteni. Megrendelhető: a fuvarvállaló irodákban Eger, Fellner utca 2. Gyöngyös, Jókai út 2. valamint a kihelyezett „Tüzelőolaj’ tényekben. Felvilágosítás a fuvarvállaló-irodákban. Telefon: 24-46 Telefon: 14-72 feliratú tcvélszekTELEVIZI [V5HÖ5 KOSSUTH 8.20 Lányok, asszonyok. 8.40 Operarészletek. 9.20 Orvosi tanácsok. 9.25 Gulyás László feldolgozásaiból. 10.10 Lemezalbum. 10.45 Kassák Lajos. Költemények prózában. 11.03 Zenekart muzsika. 12.15 Miljutyin operettjeiből. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.08 Pándi Pál Írása. 13.21 Népi zene. 13.50 Kóruspódium. 14.00 Néhány perc tudomány. 14.05 Bach-zongoraművek 14.45 Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.10 Csak fiataloknak! 16.00 Hétvége. 17.35 :Csapda. Rádiójáték. 18.00 Charles Müncbre emlékezünk. 10.30 Sherlock Holmes, meg a többiek ... 20.35 Lemezek közt Válogatva. «1.13 Páholyból. 22.15 Sporthírek. 22.20 Táncoljunk! PETŐFI 10.00 Tánczene. 13.05 Rangszerszólók. 12.37 Nehéz-e a zenéről szólni? 14.00 Irodalmi Színpad. 14.38 Népi muzsika 14.54 Orvosi tanácsok. 14.59 Rossini: Olasz nő Algírban. 17.02 Fúvóspolkák. 1741 Hangverseny a Füitörő megfejtői. 10.05 Ifjúsági rádiókomédia. 19.05 Táncdalok. 19.15 Hangverseny. 20.30 Népi zene. 20.55 Egy hír a mikroszkóp alatt. 22.29 OJ könyvek. 22.32 Klasszikus operettekből. 22.45 Hangversenynaptár. TELEVÍZIÓ 9.00 A vlrovói vízesés . .. 9.10 Házak és otthonok. 9.30 Jacqes, a fatalista. 10.30 TV-Miniabolt. 11.25 Kisfilmek. 13.23 MTK-Budapesti Honvéd bajnoki labdarugó-mérkőzés közvetítése. 15.24 Kapflbogyók. 14.19 75 éves a Budapesti Elektromos Művek. Kisfllm. 14.45 Reklámmflsor. 14.55 Mezőgazdasági szakfilmsorozat. A tevékenységi kör bővítése és a Jövedelmezőség. 16.43 Hírek. 16.50 Chicago vasárnap. 17.23 Tudósklub. 18.15 Kisfilmek. 18.40 A TV-jelenti... 19.25 Cicavízió. 19.35 Rossini emlékmüsör 20.00 TV-híradó. 20.20 La Fontaine meséi. A nyúl meg a teknős. 20.43 Zenés randevú Fényes Szabolccsal. 71.30 TV-hlradó. 21.50 irodalmi Képeskönyv. Iszaak Babel: a kezdet. TV-fllm. 23.10 Jő éjszakát, felnőttek!