Heves Megyei Népújság, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-29 / 304. szám

BPS & , y : ; f, * l \ cS zi Lo e & zt&r 1968 A kamerák előtt Befejeződtek a szilveszteri előkészületek a Magyar Rádió és Televízió műtermeiben, „összeállt” a „Szilveszter 1968” című non stop műsor, amely ezúttal is sok ■ meüfepetést tartogat a tv-nézők számára, s bizonyára nem hiányzik majd az egész estét be- ,b töltő műsoridőben a vidámság, a humor és az ötletesség. Az óévtől búcsúzó műsor — .. jelenetét ábrázolja képünk. Közreműködik: Kazal László. egyik üt Í4 h Kettőtől reggel hatig A Magyar Rádió és a világtörténelem leghosszabb szilveszteri műsora • ........ .-•»( 4 Ki s ügynek indult. • • A fiktív számláktól a leltártöbbletig: Hogy, milyen ez a műsor? : Azt még mi magunk se tud­juk, mert attól függ: mikét kér majd délután 2 és este 9 között a 139-660-as kívánság- számon a Kedves Hallgató —, három dolog bizonyos: 1. A műsor új lesz tartal­milag — hiszen szilveszterkor Bem adhatunk ismétlést. 2. Üj lesz formailag —, hi­szen még sose volt telefon­műsor — és 20 éve nem volt élő műsor — szilveszterkor. 3. Üj időtartalmilag, mert a 960 perc világcsúcs! Ép­eszű ember ezt képtelen is végighallgatni — mi magunk se fogjuk — ezért voltakép­pen a műsor egészét egyva­laki nem is értékelheti. Csak egyes részleteit, és talán ma­gát a vállalkozást. Egyenként a műsor három fő blokkjáról: Du. 2-től: Szepesi György az adóról, élőből vezeti a műsort. Kapcsolatot tart a 3 URH-kocsival, melyek a vá­rosban cirkálva bonyolítják a rejtvény megfej tők „be­gyűjtését” és meghívását a Gellért Szállóba, a késő esti műsoros vacsorára. A rejtvé­nyek logikai láncolatban kö­vetkeznek egymás után: sum­májuk egy-egy telefonszám, színhely, jelszó — a követke­ző feladat kiindulási alapja. Eközben az automata kö­zönségszolgálat a hallgató­igényeket elégíti ki. Eddigi tapasztalataink szerint a be­érkező kívánságok meglehe­tősen egyoldalúak: Hacsek— Sajót, Gugyerákot, Salamon Bélát kérnek általában. Ezért most telefonkezelőink külön regisztert kapnak, hogy akár az író, akár a színművész ne­vére, akár csupán a kívánt műsorszám címére emlékszik a k. Hallgató, azonosítani és teljesíteni tudjuk kérését. Az este 21.00 órakor kez­dődő kabaréműsor szereplői­nek nevét azért nem adtuk ki a részletesben, mert a fel­lépő 13+1 művész nevének kitalálása is egyik rejtvény­feladat volt, a Rádió és TV Újságban októberben megje­lent szavazólapokon. A leg­jobb tippelőket szintén va­csorára hívtuk meg a Gellért Szállóba. Ez a műsorrész 23.20-kor kezdődik, ugyancsak élőből. Közreműködik: Hoffi Géza, Dobos Attila, Mary Zsuzsi, Poór Klára, Poór Péter, Gaál Gabriella, Madarász Katalin, valamint a „Nyílik a rózsa” helyezettjei: Bodza Klári és Horváth István. Szepesi György búcsúztat­ja majd az óévet éjfél előtt — az új évet pedig hatórányi tánczenével kezdjük, kivilá­gos kivirradtig. Dr. Páncél Géza, bűnügyi nyomozótiszt előtt mindössze egy papírszeletke fekszik, azon a számok, a pontos ada­tok. A többi tény, amiről beszélni akar, mind a fejében van, sokszor átgondolta már a történteket, szinte megta­nulta. Hónapokig foglalkozott vele, s csak ősz elején került véglegesen irattárba ez a bűnügy. Azért írom, hogy véglegesen, mert kétszer már irattárban volt néhány hétig. De a nyomozótiszt újra és új­ra elővette, újra és újra hoz­zákezdett a vizsgálathoz. De beszéljen inkább ő. — Úgynevezett kis ügynek, néhány száz forintos lopás­nak indult — kezdi a bűnügyi nyomozó. — A rendőrség jel­zést kapott, hogy Merkel Sán­dor. a 26. számú Dunaújváro­si Építőipari Vállalat anyag- beszerzője összejátszik Nagy Lászlóval, a vállalat raktáro­sával, és az itt-ott megmara­dó szögeket, ácskapcsokat or­gazdák közreműködésével ér­tékesítik. Az ügyben a Tolna megyei Rendőr-főkapitány­ság indított nyomozást. Egyetlen orgazdát találtunk, aki ötszáz-hatszáz forint ér­tékben vásárolt különféle épí­tőipari anyagokat Merkelék- től. Éppen be akartuk fejezni az eljárást, amikor a véletlen közbelépett: az építőipari vállalat tízezer forintos szám­lát kapott Decs község vas­boltjától, de az áru nem jött utána. Hogyan került kapcsolatba az állami vállalat egy falusi vasbolttal, miért nem érke­zett meg Dunaújvárosba a tízezer forint ellenértéke? Fiktiv számlák Gyors leltár a vállalatnál is, a boltban is, sem a raktár­Tanulságos történet ban, sem a boltban nem volt hiány. A rejtelmes kérdésre az építőipari vállalat úgyne­vezett anyagkivételezési je­gyei adták meg a feleletet. Visszamenőleg több ezer ilyen cédulát vizsgáltunk meg. Eze­ken a cédulákon igényelték a művezetők az irányításuk alá tartozó építkezésekhez szük­séges anyagokat, amelyeket Nagy László raktáros utalvá­nyozott. Tegyük fel, hogy a művezető ötven kiló szöget kért saját aláírásával. Az anyagot megkapta, de a cé­dulán — amely minden eset­ben Nagyéknál maradt — hozzáírtak még 30 kilót. Mi­után a cédula nem került vissza a művezetőhöz, korlát­lan lehetőség nyílt raktári többlet képzésére. Ezt a több­letet mindig az a számla fe­dezte, amelynek ellenértéke nem érkezett meg a decsi vasboltból. Pontosabban más boltokból sem, mert a vizsgá­lat során az is kiderült, hogy a Nagydorogi Földművesszö­vetkezet vasboltja szintén küldött fiktív számlákat Du­naújvárosnak. A vállalat anyagbeszerzője és raktárosa beismerte, hogy a fiktív szám­lák ellenértékét rendszeresen megosztották egymás között, és természetesen a cinkoso­kat is megfelelően honorál­ták. Miből a többlet ? A Merkel-féle üzelmek ön­magukban is jelentékeny ösz- szeget tesznek ki, mégis eltör­pülnek a csaknem fél millió forintos csalás és árdrágítás mellett, amelynek felderíté­séhez a decsi és a nagydorogi vasboltok tüzetesebb vizsgá­lata szolgáltatta az adatokat. Nagydorogon ugyanis a nyo­mozók előkeresték a régebbi leltári nyilvántartásokat, s ér­dekes dologra bukkantak. Az 1966. augusztus 13-i leltár eredeti nyilvántartásában 170 ezer forintos többlet szere­pelt. Egy másik leltári jegy­zőkönyvben százezer forintot leírtak az iménti többletből, mondván, hogy a Tolna—Ba­ranya megyei Vas-Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat 35 mázsa acélhuzalt és két­ezer méter kerítésfonatit an­nak idején nem terhelt rá a boltra. Az említett cikkeket május 15-i dátummal számlázta a nagykereskedelem. Csakhogy: május 15 és augusztus 13, vagyis a számlázás és lel­tár közötti időszakban Nagy­dorogon nem árultak sem acélhúzalt, sem keritésfona- tot, sőt ezek a cikkek a szek­szárdi nagykereskedelem rak­tárából is hiányoztak. Mind­ezt tudtára adták Balogh An­talnak, a nagydorogi bolt ve­zetőjének, aki kerteiés nélkül bevallotta: a május 15-i dá­tummal ellátott számlát az augusztus 13-i leltár másnap­ján kérte a nagykereskede­lemtől,. nevezetesen Bernét Lajos szekszárdi részlegveze­tőtől, hogy a leltártöbblet nagy részét kivehesse a bolt kasszájából. Ami pedig a nagykereske­delmi részlegvezetőt illeti: a boltoknak kiszállított gömb­vasat, lemezt rendszeresen magasabb áron számlázta, s az ily módon nyert többlet mindig fedezte a fiktív szám­lákat, a többi között a nagy­dorogi boltvezetőnek küldött százezer forintos számlát is. Azt már szinte mondani sem kell, hogy a nagykereskedel­mi részlegvezető megkövetel­te a sápot a fiktív számlák fe­jében. 24. Mr. Leonidas nyolc rende­zőjével megvetette a lábát, hogy védje a pénztárba veze­tő keskeny átjárót. Mint hal­hatatlan névrokona, egykor a thermophylei szorosban, úgy hullott el ő is vitézül véde­kezve. Történelmi nimbuszát legfeljebb az tépázhatja meg, hogy szódásüvegtől kellett el­buknia, de végre is Xerxes óta sokat változott a harcá­szat Ezután rövid ideig ingat­lankölcsönök közvetítéséből élt és ez alkalommal ismerte meg Ponvet urat, akinek ér­téktelen birtoka. Marokkótól néhány mérföldnyire az At­lasz nyugati lejtője alatt te­rült el és igen rossz salétro- |hos, sziklás föld volt Ekkor támadt Leonidasnak 8 zseniális ötlete. Nyomban felkeresett egy utazási irodát: — Nézze, igazgató úr, — magyarázta Mr. Birkmannek. A legközelebbi oázis négy nap Marokkótól és egész jó for- gálma van. Most képzelje el. 4 NénmiM &68. december 29., vasárnap hogy milyen üzletet jelente­ne, ha egy napnyira a fővá­rostól találhatnának oázist. — Ez nagyon szép, bará­tom, — szólt az igazgató, — de Marokkó környékén nincs oázis. — Majd lesz! — kiáltotta lelkesen Leonidas. — Meg­alapítjuk az „Oázis Részvény- társaságot” és ha egy rész­vénytársaság megalakult, ak­kor már semmi sem lehetet­len. Tudok a közelben, az Atlasztól nyugatra egy szép kis terméketlen földdarabot, hat valódi pálmával... — No de, barátom, ott nincs sivatag. Hogy fest egy oázis sivatag nélkül? — Reméljük, ez a csekély­ség elkerüli majd a turisták figyelmét. Ámbár ha meg­nyugtatja igazgató urat, iga­zán olcsón beszerezhetünk néhány fuvar port. Afriká­ban ez a cikk nem drága. Az igazgatónak megtetszett a merész képzelőerejű ember és belement az ügybe. .. .így adta bérbe Ponvet úr a földet és az utazási iro- ‘da megalapította az oázist. Mr. Leonidasnak némi fixe volt és ezenfelül jutái'kot is kapott a vendégek után. Ö maga vezette a csoportokat a régi „római város” romjai­hoz és ő tartott előadást az „oázisról” is: — E kis oázison túl a vég­telen sivatag következik! — magyarázta harsányan. — Szegény arabok és dúsgazdag timbuktui nagykereskedők, kivétel nélkül szomj an hal­tak, ha nem érték el idejében az oázist. Mert esőért hiába imádkozunk ezen a vidéken. Afrikában az eső megfizethe­tetlen! Néhányszor megtörtént, hogy éppen ilyenkor kezdett esni. Ez a cáfolat bizony za­varossá tette az ügyet ilyen­kor. De ha az igazgatóság szemrehányást tett neki az eső miatt, amely gyönyörű tervének egyetlen szépséghi­bája volt, Mr. Leonidas vál­lat vont: — Uraim, én bérelhetek lé­gionistákat és alkalmazhatok pénzért arab zarándokokat, d ■ mint önök is tudiák: Afri­kában az eső megfizethetet­len. S. Mindez azonban nem elé­gítette ki a rendkívüli ember becsvágyát. Mr. Leonidas tisztában volt azzal, hogy kortársai felett fejhosszal ki­magasló, csodálatos zsenijé­nek a szerencsés alkalom hi­ányzik ahhoz, hogy érvénye­süljön. Nagy embereknél ez nem ritka eset. Ki tudja mi lett volna Napóleonból, ha a szeszélyes Barras nem éppen rá bízza az olaszországi had­sereget? Mr. Leonidas számára is eljött a nagy nap. Éppen egy turistákkal telt autócart kalauzolt az Oázis Rt. pálmaligetébe és római városába. Az utasok között feltűnt egy sovány, napbar­nított, ősz úr, ez figyelte a legfeszültebb érdeklődéssel Mr. Leonidas előadását a környékről, amely a vezető szerint, néhány évtized előtt, a tuareg megszállás idején va­lóságos rablófészek volt- Oroszlán még ma is sűrűn előfordul itt és a vidék lakos­sága nem ismeri az esőt. Ez a nagyon előkelő, finom kül­sejű utas, nyomban feltűnt a zseninek. Nem tudom, megfi­gyelték-e már, hogy előkelő utasok valósággal magukhoz vonzzák zseniális embertár­saik figyelmét? Midőn meg­érkeztek az oázishoz, az elő­kelő utas úgy látszott, hogy nem tud hová lenni a csodál­kozástól. Félrehívta Leonidas urat, két fontot nyomott a kezébe és így szólt: — Kedves uram, szeretném, ha velem külön foglalkozna kissé. Engem ez a dolog rend­kívül érdekel. Milyen siva­tagban .vagyunk voltaképpen ? — A Szaharában! E hely az ősidőkben tenger volt, mi­után a tenger elvonult, római város lett, azután alakult ez a néhány pálma, hogy mint oázis szolgáljon, fáradt ván­dorok és oroszlánvadászok számára. — Rendkívül érdekes! Iga­zán rendkívül érdekes! — ön nyilván azért érdek­lődik ennyire, mert először van Afrikában? — Kérem, kérem, — tilta­kozott finoman az utas, — épp ellenkezőleg, az - tett ilyen roppant kíváncsivá, hogy tizenöt évig mint orösa- lánvadász éltem a Szahará­ban. Mr. Leonidas úgy érezte egy pilla/iatig, hogy jó len­ne, ha az imént említett ten­ger visszatérne és ő nyom­ban elmerülne benne. — Nagyon megváltoztak itt a viszonyok, — tűnődött az angol utas szomorúan. — Két év előtt még nyolcvan mér­földet kellett megtenni teve­háton innen, hogy az ember oroszlánra bukkanjon. Meny­nyivel könnyebb manapság. Ügy látszik, közben ideköl­töztek ezek a kóborló bestiák, éspedig a tuaregekkel együtt, akik két év előtt még Délke­let-Afrikéban laktak. Nem hittem volna erről a nyugodt népről, hogy így elvándorol­jon máról holnapra. Mondha­tom, Mr. Leonidas, hogy ala­pos változáson ment át ez a földrész. — Uram! Megadom ma­gam, — szólt megtörtén a ve­zető. — Mi békés turistákra rendezkedtünk be, akiknek egyetlen fegyverük a Kodak. Mit kezdenének ezek orosz­lánokkal? Beismerem, hogy ezt a sivatagi port szekereken importáltuk, tuaregek nin­csenek errefelé és a környék egyetlen őslakója egy lyoni származású vasúti baktér. De kinek árt ez? Végre is a kí­váncsi turista olyan, mint a szerelmes férj: mindent elhisz és semmit sem lát. Most, ha tetszik, tegyen tönkre. — Isten ments. Sőt. Ez az ügy nagyon tetszik nekem. Én Lord Flatherry of Wimb­ledon vagyok. Szükségem len­ne egy ehhez hasonló ügyes trükkre. Jól megjutalmaz­nám. — Mylord, ha parancsolja, bibliai csodákat művelek, mint egykor Mózes. — Ugyan, kérem, — legyin­tett a lord, —: ön eddig is többet tett Mózesnél, ö csak vizet fakasztott a sziklából, maga francia pezsgőt. Píem szólva a kitűnő angol konyhá­ról. Kérem, keressen fel a hét végén Marokkóban. A Mamr munia hotelben lakom. Nagy­szabású üzletem van az ön számára. ■ .. .És Mr. Leonidas, a nagy­emberek csodálatos ösztöné­vel megérezte, hogy végre felvirradt az 6 napja. Ügy is lett! Hatodik fejezet MR. LEONID AST MEG­BÍZZAK, HOGY ÉBRESZ- SZE FEL EGY ÜR VÉRE­BEN A SZUNNYADÓ ŐST. NYOMBAN FELKELTI EARL OF CUNNINGHA- MET ÉS MEGÁLLAPOD­NAK EGY DISZKRÉT ORVTAMADASBAN. MAR­CONA PORTASOKAT KELL ALKALMAZNL FELTŰNNEK A FILME­SEK. AZ ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ ÉS A TITKÁR CSC KLAN AK, DE EZ A LEVEGŐVÁLTOZÁSTÓL VAN. NÉHÁNY EMBER AKASZTŐFA HELYETT INKÁBB AZ ÖTVENEZER FONTOT VÁLASZTJA. MEGÁLLAPÍTJÁK, HOGY mr. LFonidas hülye ÉS EBBEN MARADNAK. I. Ezt az afrikai kirándulást alapjában véve Rellingnek köszönhették. A per után el- értéktelenedetet afrikai tel­kek ügyét Donald baronet pénzcsoportja fellendítette és spekuáció indult meg a ma­rokkói parcellákban. Nagy település! Gyönyörű csatornázási és építkezési tervek! Természetesen a be­teg tanárnő öccse, a kitűnő Evans Gordon végzi a par­cellázást. Ez volt a vérdíj Edna becsületéért. Elhatároz­ták, hogy valamennyien le­utaznak Afrikába. Mr. Rel- ling, aki felhagyott az utazási irodával, ügyesen szervezte meg ezt az utolsó társasuta­zását a cégnek. Clayton, mint ae új R. T. ügyésze, szintén velük tartott és miután ma­gával vitte a leányát, eljött a vőlegény is: Thomas, a vi­lághírű hegedűművész! Hogy Relling leánya, Viktória, aki egykor a menyasszonya volt. szintén ott lesz: ezen majd túlteszik magukat. A vállalat két igazgatósági tagia. Lord Flatherry és Earl of Teddy ugyancsak részt vettek az utazásban. /Folytatjuk) Kilós áru darabonként Ezek után a rendőrség el­számoltatta a szekszárdi nagykereskedelmi vállalat másik, úgynevezett vegyes részlegét is, amelyet Farkas István vezetett. Farkas rend­őrségi kihallgatása újabb for­dulatot hozott a nyomozás­ban. Megtudták például, hogy a vegyes részleg, ahol késtől ollóig, zománcedénytől hűtőszekrényig minden meg­található, előszeretettel szor­galmazta a hibás zománce­dény beszerzését és eladását. Ezt az árut kilóra kapták a gyártó vállalatoktól, viszont darabonként, — másod- és el­sőosztályú áruként adták to­vább a boltoknak. Persze csak azoknak, amelyeknek vezetői a különbözetet hajiadók vol­tak megosztani a nagykeres­kedelmi részlegvezetővel. Előfordult, hogy olcsó kése­ket Farkasak a legdrágább rozsdamentes kések árában számláztak. Az ellenőrzés ismeretlen A rendőrségi vizsgálat ada­taiból kitűnik: a szekszárdi telepen, amely évente 288 millió forintot forgalmazott, olyan kúsza t vilvántaftást vezettek a beérkezett és ki­adott árukról, hogy még a belső ellenőrök sem igazod­tak el rajta. Jellemző továb­bá a nagyfokú lazaságra, hogy a telep egyes részlegei­nek a vezetői senkinek sem tartoztak számadással: me­lyik községi boltnak, mikor és milyen összeget írtak jó­vá? A tételes ellenőrzés — ilyen módon a rendőrség a fél milliós csalás tetejébe 266 ezer forintos leltártöbbletet is kimutatott a szekszárdi te­lepen — ismeretlen fogalom volt a nagykereskedelem ve­zetőinek szótárában. Eddig a beszélgetés. A nyo­mozótiszt összehajtogatja a kis papírszeletkét és a szivar- zsebébe dugja. Egy bűnügy végleg lezárult á rendőrsé­gen. A többi már a bíróság dolga. 1 KA.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents