Heves Megyei Népújság, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-14 / 267. szám

Bemntató az egri Gárdonyi Géza Színházban A nagy Romulus MAGA A SZERZŐ, Fried­rich Dürrenmatt nevezi a be­mutatott történelmi komédiát történelmietlennek. Már az első mondatoknál belátjuk, hogy igazat mond, s később sem hagy kétséget színpad­írói szándéka felől, mert ez alkalommal sem a történe­jem egy fordulatának pontos •lélektani rajzát, vagy a tör­ténelmi esemény színpadra vetíthető szituációját akarja megismételni. A szerző tud­ja, hogy az ókori Róma meg­alapítójához, a valóban nagy Romulushoz képest az ő hő­se, a birodalomveszejtő, az éipuhult, a túlérett, az elké­sett, a túlpuhány, a cinikus, á germán törzsek pusztító rohamát nyugodtan és erőt­lenül beváró, éppen ezért már semmitől sem félő Ro­mulus a rá váró feladatok­hoz, a birodalomhoz és a klasszikus Róma által meg­fogalmazott eszményekhez képest törpe. Mégis naggyá teszi. Szándékosan történelmiet­len és paradox az írónak az a kiindulási pontja is, misze­rint az egykor hatalomért törekvő és trónra kerülő Ro­mulus személyes igyekezete Juttatta volna a birodalmat 9. végső pusztulásba. Húsz Esztendeig céltudatosan és eredményesen rothasztotta Volna saját hatalmát is Fe­lesége, leánya és közvetlen környezete ápolta a birodal­mi eszmét és ő ennek ellenő­re, mindenkit becsapva, csak azért élt, meri tudta: az idő­számítás utáni ötödik század derekán már korszerűtlen a római impérium, korszerűtlen és kegyetlen, s ezért gyorsítani kell megsemmisülését. S mi Sehet legigazibb vágya egy őszinte imperáterrnak 476 nya­rán, amikor Odoaker csapatai már feldúlják Rómát? Beval­lani a történelmi küldetést azok előtt, akik erre egyálta­lán nem számítottak. S mind­ezt azért tenni és megismé­telni még Odoaker, a győztes előtt is, hogy beteijesedhes- sék a kívánt tragikus póz: meghalni személy szerint is császári méltósággal és tuda­tossággal az eszméktől meg­fosztott^ semmivé' váló biro­dalomért, vagy inkább saját eszméjéért. Az áldozat itt már nem fenséges, inkább csak halk végszó lenne, de a győző ezt a kevés tisztasá­got sem tartja nagyra, ezt a szántiékqt is beszennyezi az­zal, hogy nem engedi a csá­szárt birodalma után halni. S HA CSAK ENNYI lenne ez a komédiának álcázott, va­lójában. tragikus gondolato­kat, sorsszerű és korszerű kérdéseket felvető dráma, et­től még nem lenne dürren- mattL A fanyar párbeszédek császári tógában, stilizált, olykor mai vagy korokon fe­lüli kompozíciókban folynak, az összeroppanó birodalmat néhány ingatag korinthoszi oszlop jelzi. A témák a tyúk­tenyésztésről éppúgy emelt hangon váltják egymást, mint a legújabb katonai hírek, hogy aztán egy-egy mondat vagy körmondat második­harmadik fordulatában fél­reérthetetlen utalás történjék századunkra, a kapitalizmus­ra, arra a minden hatalmi kérdés megett megbúvó ér­dekre, amely az értékeket — ha úgy tetszik — szemtele­nül, vagy szenvtelenül menti át egyik hatalom kezéből a másikba. És még ebben a drámai lázban is vannak fokozatok az írónál. Apollyon műkeres­kedő csak azokat az értéke­ket keresi, amelyeket bárból, bárkinél és bármikor elad­hat, mert emberszabásúak és általános értékük nyilvánva­ló. Caesar Rupf — a név is alantasságra utalás! — ötle­tével a hatalom es minden erkölcsi érték megkaparintá- sáért száll a harcba s talán maga sem veszi észre, hogy ^mohóságával bemocskolja minden erkölcsi értékünket, amiért élni érdemes. 4 Nmüsöa J*S. november 14., csütörtök Dürrenmatt a gondosan ki­választott hősre építi egy adott pillanat, egy adott tra­gikum minden szándékát, anélkül, hogy a tett erejét» adná kölcsön a hősnek ehhez a nagy pillanathoz és szán­dékhoz. Nem is kerül küzde­lembe ez a Romulus senki­vel, legfeljebb hadakozik a feleségével, otthon a lányá­val, magyarázóan vitáz bel­ügyminiszterével, eltűri Isau- riai Zénó pipogyaságát, szán­ja Mamma ügybuzgalmát, hiszen ő még abból a' korból való, amikor Rómát szeretni és Rómáért gondolkodás nél­kül meghalni természetes kö­telesség volt. A mindennapi tyúktojások itt gondban egyenlő rangúak Odoaker ha­daival és a kincstár üressé­gével. Mert pusztulnia kell annak, ami már túlérett, s ezt ki ne tudná jobban, mint a császár, aki éppúgy meg­érzi pontos pusztulási dátu­mát, mint a levél a lehullást még a fa legmagasabb ágán is. S MINDEZ MÉG MINDIG nem lenne izgalmas színpad és forró játék, ha Dürren­matt nem szerkesztene a leg­egyszerűbb módon. A császá­ri palota az adott pillanatban átjáróház, ahol minden ve­szendőnek találkoznia kell, mert a pusztulás azt hiszi magáról, hogy minél maga­sabbra menti magát, annál biztosabb a vész túlélése. Romulus nyugalma és biz­tonságérzete állítja meg itt a száguldó időt pár órára azzal, hogy a maga módján ipin- denkinek felnyitja a szemét. Bár ő sem bízik abban, hogy a pusztulónak a pusztulásról, annak szükségszerűségéről okosan lehet prédikálni, de megteszi, mert ez a meggyő­ződése. Bár ennél a tragikus fintor­nál nem jut tovább az író, s jogos kételyeink támadnak a tekintetben is, hogy azokat a fogalmakat, amiket használ — például hazafiság, haza, szeretet, szerelem, az élet célja — a mi fogalmaink sze­rint helyesen használja-e, ko­médiája elgondolkoztat a ha­talomról és az emberi sors kérdéseiről. * A DARAB RENDEZŐJE — Nyilassy Judit Jászai-díjas — maradéktalanul tisztában volt a komédia szerkezetével, a dürrenmatti dramaturgia erővonalaival, amikor felada­tára vállalkozott. Apróbb harsogások ellenére is helytáll ebben a nehéz fel­adatban. Némethy Ferenc Jászai-dí­jas, érdemes művész nagy- gyá teszi ezt a Romulust. Mintha törékeny termete is gúnyolná a császári méltósá­got, amely szerinte sem ér egy fabatkát sem. Itt-ott ér­ződik játékán a fáradtság, ilyenkor enged azoknak a TÓTÁGAST ALI/T A HIÚ­SÁGOM: átköltöztettek a kormány szállodájába. Né­hány napig miniszternek éreztem magam, később már csak fáradtnak. Zsúfolt volt a program, de később meg­tudtam, hogy nem a program miatt, hanem a szüntelen lel­kesedéstől fáradtam el. De hát nem pihenni jöttem Ide, arra otthon is van idő... Nos, a mai program: meg­látogatjuk Händel házát. TSr hangsúly! lehetőségeknek, amelyek a közönséget neve­tésre ingerük. Játéka azon­ban így is élmény. Mint a ki­finomult idegrendszerű em­berek, kitűnő ritmusérzékkel kapja el azokat a mondato­kat, amelyekkel Dürrenmatt, a svájci író, a ma cinikus, de jó szándékú területenkívüli­ségével beleszól a mai világ hatalmi versengésébe, bom­lasztva is szép szavakat talál­va e bomlás tragédiájához. Lenkey Edit, a máskor frappánsan jellemet formáló színész most Júlia szerepé­ben nem tud felzárkózni Ro- mulushoz. Az emberi és ha­talmi alku nem szól nála kü­lön hangon. Péva Ibolya fontosabbá válhatna a romlatlan leány­alakban, ha az Antigoné-szö- veg után váltana és a szere­lem-hatalom alkudozásában, kiárusításában nem szorít­koznék passzív szövegmon- , dásra. Zénó kelet-római császárt Somló Ferenc Jászai-díjas alakítja. Talán ,méltóságtel­jességéhez kellene még egy adag sunyiság, hogy indo­kolttá váljék az orgyilkos szándékig való lealjasodása. A szerelmes patríciustMarku- ly Gábor játssza. Az együt­tes új arca bizonyára sikeres pálya elindulását is jelzi. Itt még a romantika él monda­taiban és játékában egyaránt Dariday Róbert, Kulcsár Imre és Paláncz Ferenc más­más módon, céllal és tűzzel harsognak a császár körül, passzív szerepük szerint okot és indokot adva a játékhoz. Hálátlan feladataikat jól lát­ják eL Varga Gyula Jászai-díjas és Kautzky Ervin ajtónállói kabinetalakítássá nőhetnek a bemutató után, ha mindketten lemondanak néhány rutin ad­ta megszokásról, gesztusról. Hegedűs László biztos moz­gású műkereskedője mellett hatásában is jelentőssé emel­kedik Füzessy Ottó nagyipa­rosa. Az író szándéka szerin­ti agresszív, de nem bántó pöffeszkedése, magabiztossá­ga kitűnő ellentéte Romulus- nak. S közvetlenül mellette kell említenünk Csiszár And­rás Odoakerjét, a stilizált ru­hában és mai alkujával. Ap­ró modorosságokon túl jó és találó az alakítás. A SIKERHEZ hozzájárul­nak még Gonda György. Sz. Csiszár Nándor, Borhy Ger­gely és Gyarmathy Ferenc. Gergely István díszletei a kor jellemzésére, a jelmezek Dürrenmatt drámai gondola­tainak illusztrálására jók. Az évad második olyan da­rabja ez, amely az igényes egri közönséget élményével színházba invitálja. zennyolc esztendős koráig Halléban élt Georg Friedrich Händel, az oratóriumok ha­talmas királya. Egy kis utcá­ban, nagyszerű állapotban még*mindig áll ez az egyeme­letes ház, ahol valamikor la­kott. „Néhány esztendei ta­nulmány, kétszáz és egyné­hány oldal nem elég, hogy Händel kolosszális életművét összefoglalhassuk. Egy egész élet kellene ahhoz, hogy er­ről az éleU’ől kellőképpen be­Farkas András Munkatársaink külföldön 2. Látogatóban Hantiéinál Történelem a Visegrádi utcában A KMP Megalakulásának Emlékmúzeuma A házat nem a törté­nelmi dicső­ségnek építet­ték hajdanán, és ma sem üt el szomszé­daitól, éppen olyan a Vi­segrádi utca 15, mint a legtöbb ház errefelé. Még a kapu mel­letti már­ványtábla is szerényen be­leolvad színé­vel a homlok­zatba, tartóz­kodó komoly­sággal hirdeti, hogy itt mű­ködött a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja. A megalakulás 1918. novem­ber 24-én tör­tént. A na­pokban lesz ötven éve. A KMP Megala­kulásának Bmlékmúzeu- ban az évfor­duló tisztele­tére felfrissí­tett, korszerű­sített kiállítás várja a láto­gatót: azokban a szobákban, ahol a fiatal magyar párt élete első küzdelmeit és első győzelmeit végigélte. A félemeleten a munkás- mozgalom dokumentumai ko­rábbról, a modern magyar munkásmozgalom kezdetei­től tanítják itt a históriát. A Munkások Újsága, „A buda­pesti munkásegylet közlö­nye” egyik példánya jelzi egyebek közt a kezdeteket (dátuma: Pest, július 19. 1868), az első magyar mun­kás-május, az 1890-i korabeli ábrázolása a folytatás, és a „Vörös Péntekről”, az orosz forradalom hatására keletke­zett 1905. szeptember 15-i ha­talmas tüntetésről készített halványuló fotó a keményebb küzdelmek elejét A jelvényeket sem lehet hagyni szó nélkül; rendkívül sok és változatos sorozat lát­ható üveg alatt a munkás- mozgalom e kis színes tanúi- Sol, a kiállított darabokból szinte összeállíthat a ma­gyar munkásmozgalom törté­netének históriája. Kulturá­lis plaketteket látni az első tárlókban, aminthogy érdek- védelmi és önképző szerveze­tekkel kezdődött mindig a proletariátus első, politikai szövetséget megelőző egy­másra találása. A hajlékony nőalakot áb­rázoló bronzplaketten még a vörös selyem szalag is rajta van, éppúgy, ahogy a felvo­nulók viselték 1912. május elsején. Ez már egyértelmű forradalmi jelvény, figyel­meztet mellette egy papíros is. Egyszerű hivatalos nyom­tatvány, a Népszava előfize­A munkásmozgalom dokumentumainál (Gárdos Katalin felvétele) tőinek nyilvántartási karto- na, amelyre hatalmas, gyá­szos fekete betűkkel írta rá a tulajdonosról egy grafitce­ruza: „1912. május 23-án le­lőtték a rendőrök, meghalt” A magyar internacionalis­ták zöld színű politikai felvi­lágosító füzeteket adtak ki a- forradalmi Oroszországban, a „Forradalmi Írások” soro­zat néhány kötetét. A füzetek szerzői a párt első harcosai, akik a bolsevikektől tanulták a tennivalókat: Kun Béla, Szamuely Tibor, a fiatal Münnich Ferenc. S e .fiatal hadifoglyok forradalmi sza­va, „A hazatérőkhöz”, ame­lyen rendszeresen ismétlődik egy mondat bekezdésenként: „Lázadjatok fel!” A hazatértek többet csinál­tak: forradalmat és forradal­mi pártot. Az ötven eszten­deje megkovácsolódott szö­vetség jelvénye kicsi, de a legfontosabbat mutató szim­bólum: apró, zománcozott vö­rös csillag, közepén kalapács és eke: a Kommunisták Ma­gyarországi Pártjának címe­re. A pártalapítók fényképei után az ünnepélyes kiállítás kopott, egyszerű berendezés­sé válik: a kivilágított tablók után durva barna polc követ­kezik, mellette mázolt ajtó, az ajtón felírat — Aki dol­gát végezte: távozzon —, az ajtó előtt nagyon régi írógép, sokszorosító masina és egy fogas. Éppen így nézett ki a teremsornak ez a sarka öt­ven évvel ezelőtt, amikor az ideköltözött párt szervezőit szolgálta ki az egyszerű he­lyiség. Ellenőrizheti a látoga­tó egy régi fényképről, ami ugyanerről a helyiségről még a nagy időkben készült. Igaz, azon a képen rendetlenség, dúlás van és a fogason pus­kák lógnak: akkor készítették a felvételt, amikor a hirtelen erőssé vált pártot először ro­hanták meg a rendőrök, hogy kezdetét vegye a kommunis­ták üldözése. A tizenkilences tél meg­próbáltatásait egyebek közt Kun Béla gyűjtőfogház-beli cellájának kicsinyített mása mutatja — prices, vizeskan­csó, ez fogadta a megkínzott kommunista vezért. De kívül­ről erők, a jövő erői támogat­ták, s ezt — egy harcos röp­lap mutatja, amely március 23-ra tömegtüntetést hirdet a kommunista vezetők kisza­badítására. Ez a tömegtünte­tés már nem jött létre. Idő­közben megszületett az a megegyezés, amelynek hason­mását látni az utolsó tárlók egyikében, s amely a prole­tárdiktatúra győzelmét jelen­tette. A Visegrádi (Utcai múzeum­ba emlékezni mennek az em­berek a jubileum napjaiban. Mennek a külön Kun Béla- emlékszobáért is, ahol az el­ső magyar kommunista állam nagy és tragikus sorsú vezé­re tiszteletét idézik az aján­dékok, jelentőségét a korabe­li fényképek, s egyszerűsé­gét a szerény személyes em­léktárgyak. Méltó befejezése­ként Visegrádi utcai törté­nelem bemutatásának. (zs. a.)_ szélhessünk __" — Irta Ro­ma in Rolland, Händel nagy­szerű tollú életrajzírója. így aztán ki kérhetné tőlem szá­mon, hogy a néhány órás lá­togatás után magát Händelt mutassam be az olvasónak? Szükségtelen is ez, apellálva e nagy komponista magyar- országi népszerűségére. Nem ez volt az egyetlen találko­zásom vele az NDK-ban. Hármasban is „összejöttünk”: ott volt Goethe is... Mindjárt elmesélem ezt is. Händel egy­kori házának miliője csodála­tosan megváltoztatja az em­bert. Szinte fizikailag érzed, ahogy sodor visszafelé az idő, hatalmas sebességei suhansz, és nem a tiltakozó levegő sü­vítő ellenállása kísér, hanem az egyre erősödő, az egyre élőbb muzsika: orgonán és csembalón. LÁTTÁM AZ ORGONÁ­JÁT; nem szélesebb egy har- móniumnál. Láttam a csem­balóját — több is volt ebből a bájos csengésű hangszerből —, s hallottam a csembaló hangját, annak a csembaló­nak a hangját, amely 1599- ben készült Antwerpenben. A Handel-házon muzsika kíséi* végig, ahogy szobáról szobá­ra haladtam egy láthaífL^»a idegenvezető kalauzolásával. Magyar nyelven kalauzoltak — magnetofon-felvételről; minden szobában rejtett hangszórón át hallottam Händel történetét, s amikör az egyik helyiségből átlép­tem a másikba, muzsika csen­dült fel, mintegy bevezetőül az újabb látnivalóhoz, s a pi­henőben — intim kis szoba — az Almiráből hallhattam részletet. Felejthetetlen volt az a találkozás, de kollégáim gondoskodtak arról, hogy él­ményem „komplex”-szé vál­jék, teljesebbé. Elvittek Bad Lauchstädt-be, egy kedves kis városba, amelyet annak idején — nem csodálom — maga Goethe is a szívébe zárt. Olyannyira, hogy egy színházat is építtetett ide. Ma is áll, eredeti állapotában. Nyári színháznak nevezik, s egy-egy előadásra roppant nehéz jegyet kapni. Kicsi színház, kétszáz ember ha el­fér benne. Minden úgy áll, ahogy annak idején építették: olyanok a székek, olyan az erkély, a színpad, a zsinór- padlás, a kárpitozás, az elő­csarnok. .. Itt hallottam Händel Deidamia című ope­ráját, az utolsót, amit életé­ben írt, s az egyik legszeb­bet amit életében írt A hét képből álló opera Achilles szerelméről és leleplezéséről szól; AchiUesnek ugyanis nem akaródzott a trójai há­borúba menni, ahol egyéb­ként nagy szükség volt rá, s hogy meg ne környékezzék, női ruhába bújt... Odüssze- usz azonban, ez a furfangos ember, mégis a közelébe fér­kőzött, leleplezte... S mit te­hetett Achilles? Fölébredve benne a harci vágy, odahagy­ta szerelmét, Deidamiát, s ő is hadba vonult. Semmi csil­logás, óriási tömegjelenet amely a mai nagy operaelő­adásokat jellemzi — igazi „korhű” előadásban gyönyör­ködhetett az ember, a hände- li hangszerelésnek és kornak megfelelő zenekarral, szép hangú énekesekkel. S ha hozzátesszük, hogy mindezt a G oethe^színházban lehetett végigélvezni... Egyáltalán nem csodálkoz­tam, amikor német kollegám az előadás után büszkén csil­logó szemmel fordult hozzám, hogy: — Nos?... 1 Nem találtam megfelelő német szót. De — magyart sem... Kátai Gábor (Következik: Két talált« »és»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents