Heves Megyei Népújság, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-06 / 235. szám
Nf. Öreg fa. íifj. Virág László olajfestménye) FARKAS ANDRÁS: SZÜLŐFÖLD PASZTELLBEN Azt hiszem, elfelejtenünk, verset írni az őszi papírüzlethez, amelynek lámpafényében kékborítós füzetek, fehéren derengő rajzlapok, mézesen ragadó címkék röpködnek. Elfelejtettünk beszélni a papír kesernyés illatairól. Mert más a friss, más a hervadó, más a hófehér, vagy éppen avultén sárgás papír szaga. A papírüzlet vegyelemzé- se megközelítőbb, ha számításba riesszük az enyv és a papír szagát, a táskák műbőr szagát. Milyen szervetlen anyagok állnak itt ösz- sze illatba. Micsoda erők sóhajtanak az alacsony mennyezet alól! Milyen fatörzsek nyers szaga alakul át papírszaggá! Lehet, hogy ez szakmai izgékonyság. de az őszi papírüzlet illata egyenes összeköttetésben gy fiatal amerikai költő, Ch. Plymall, nemzedéke rokonszenvét és állásfoglalását kifejezve, irja: „Én nem akarok fegyvert fogni Az ellen az ország ellen. Ahol ezrével gyűl össze a nép Hogy meghallgassa egy költő szavát...* A táj most néma, mint aki tagad, És úgy tekint rám, mint egy idegen. Valóban néma? Inkább hallgatag. Vagy másvalami zeng itt, idebenn — Játszottam métát, „egri Tárakat”, Elképzeltem, hogy a lóréseken Hiába küzd a eopfos, fennakad, S vér nélkül is lesz győzelmem nekem. Az Őszi napban, itt, ahol születtem, Megannyi búvő emlék most a táj, Holt álmok nyugszanak még földeletlen, Szelíd sorsukban néha csak. ha fáj, Hogy minden-minden tűnő testtelenség, Ha életünkre nem kaptunk szerencsét. POLNER ZOLTÁN: Az ultramarinkék trafik Ebben az üres elhagyott trafikban kezem tíz ujjú szigonyát a napfény húsába vetem és dadogó számon a csend gyöngyöző nyála szivárog egy szelet papírt keresek csupán, hogy figyelmeztessem az emberiséget hogy néhány sort írjak a gyászról a hidrogén lánggejzírjeiről a lefoghatatlan neutronokról, hogy figyelmeztessem az emberiséget amíg még nem késő, és amíg még van kinek elküldeni! Valóban ilyen a Szovjetunió irodalmi atmoszférája. Magam is tapasztaltam azt a pezsgő, élénk szellemi légkört, ami ezreket vonz az előadótermekbe, hogy „...meghallgassák egy költő szavát” A költőkben elevenen él az a maják ovszkiji hagyomány, hogy személyesen érintkezzenek közönségükkel, maguk szavalják verseiket Széles tömegekben van meg az igény egy magas szintű közéleti líra, aminek fő vonulatát Puskin, Nyekraszov és Majakovszkij nevei jelzik az orosz irodalom történetében. Mint száz éve, ma is az irodalmi közvélemény fókuszában áll a líra, mintegy a társadalmi rezgések legérzékenyebb műszereként Költőnek és közönségnek másütt ritkán tapasztalható, intenzív, alkotó együttműködése valósult meg. De hozzá kell tenni: a Ura társadalomközpon- tisága az elmúlt évtizedekben sajátos kettőséghez, ellentmondás kialakulásához is vezetett. Ez a kettősség születésétől fogva nyomon követhető a a rádiós segítségével gyorsan megpróbálta Zsenya ujjait lefejteni a rácsról, de hasztalanul Vasziljev ékkor minden erejét összeszedve kilökte a félig öntudatlan Zsenyát az ajtón. Utánanézve, megkönnyebbülten látta, hogy az ernyő kinyílt és szerencsére nem fogott tüzet. Most már csak ketten voltak, de a gép hirtelen erősen zuhanni kezdett, s már késő volt kiugra- ni. Kosztrov még egyszer megkísérelte a leszállást ★ Amikor Zsenya magához tért, egy köpenyes férfi hajolt fölé. — Csontja nem törött, és vérző sebe nincsen — mondta nyugodt hangon. Hirtelen minden eszébe jutott, de valahogy nem tudott megszólalni. Majd támaszkodva felült, s néhány percen belül a beszédkészségét is visszanyerte. — Hol van a gép? — A gép? — a köpenyes férfi elfordította a fejét. — Láttunk néhány embert kiug- rani maga előtt, azután a gép eltűnt a látóhatárról. Zsemyát ketten emelték fel, s a ház előtt álló autó hátsó ülésére fektették. Ekkor úira elájult. Egy vasútállomás főnökének irodájában tért magához, ahol a vele szemben ülő férfiban felismerte a lezuhant gép rádiósát. Izgatott telefonálgatás folyt, de semmit sem sikerült megtudniuk a gép sorsáról. Azután a távolból zakatolás hallatszott, A egy gyorsvonat, amelynek Van kis állomáson nem kellett volna megállnia, fékezett: egyenruhás férfi lépett be az állomásfőmöki irodába. — A nevem Dorohov. Azt az utasítást kaptam, hogy vigyem be magukat a területi székhelyre. Valamennyien felszálltak a vonatra, s amikor elhelyezkedtek, Dorohov így szólt hozzájuk: — A gép átrepült az erdő fölött, Kusovka falu határába ért, ahol megkísérelte a leszállást. Aztán egészen váratlanul ismét a magasba emelkedett, elhúzott a falu felett... és néhány másodperc múlva nagyere jű robbanást hallottunk. A falu lakói átkutatták az erdőt, de csak néhány darabka olvadt acélt, a szárny egy darabját találták meg. — Kosztrov attól félt, felgyújtja a falut., ha ott száll le a közelben szólt közbe Iván Petrovics. a gépész. — Először a gépet akarta megmenteni. . aztán itt volt ez a fiatalember, aki nem tudott ugrani... aztán a falu... Szegény Kosztrov Viszi Endre: WJr Őszi papíriizlef van idegrendszeremmel; ez a fanyar, szintetikus illat, amely nem a végtelen magasságokban, de orrunkkal egy vonalban, testünkkel egy vonalban, egy modern szélességi fokon lebeg és életünk mitológiájához tartozik. Persze, a papírvegyész legyint, mosolyog és frappáns, önmagába foglalt képlettel egyszerűen lerántja az orr magasából s ugyanakkor az objektiv ismeretek magasa ba emeli ezt a problémát. Világéletemben izgatott a papír. Gyermekkorom papírüzletei és könyvesboltjai még ma is az orromban illatoznák. Első regényemet kíloszám kapható, recés tapintású papírra írtam, s a nagy ívek nem győzték befogadni a fiatal kézbe szorított ceruza szertelen röptét, a mértéktelen álmokat, amelyek vitorláját a remény és a jó szerencse feszítette. Papír és festékszag! 0. mennyi időt töltöttem gyerekkoromban a Tolnai Világlapja rotációsának for-' gását figyelve, nekidőlve a nagy ablakú pincehelyiség korlátjának, mintegy az emberiség fejlődéstörténetét követve nyomon. Mert a láncolat végtelen. A papírüzletek illata összekeveredik a nyomdák szagával. És a nagy nyomdák is végigkísérnek. A szedő- gépek finom kattogása, a nyomógépek kecses és szabatos ritmusa nélkül menynyivel szegényebb volnék! Papírszag. nyomdaszag és az ember lassan eljut élete értelméig: az írható és az olvasható betűin. De abban is biztos vagyok, ez nem csupán szakma< érzékenység. Mindenki őriz magában egy őszi panírüzletet s lelkünk orreimpáiban immár múlhatatlan a f riss könyvekét tűzetek fanner Illata ril- lünkben az ívek mvrslká'a szemünkben a «-‘♦/íM .félt»' amel’i egyben fiatalságunk fénye is. közönsége a Szovjetunióban szovjet költészetben, ami a tradicionális formájú közéleti költészet és a szubjektív, modern képiségű „lírai” líra közötti konfliktusban nyilvánul meg. Talán csak a zseniális kivétel: Majakovszkij tudta ezt harmóniában feloldani. Ez a kettősség a sztálini időkben a dogmatizmus sztereotipiái miatt a lírai színkép elszür- külóséhez vezetett. Ennek a szemléletnek a nyomai ma is fellelhetők: találunk még jócskán lírai közhelyeket tartalmazó, jelszavakkal fellobogózott verset A költők közül sokan a hagyományos formákat részesítik előnyben; a magyar olvasónak bizonyára szokatlanul hangzik: irodalmi folyóiratokban tallózva nemhogy középpontozás, azaz írásjelek nélküli, de még rím nélküli verset is nagyon nehéz találni lírának ezen a sfcati- kusságán próbált változtatni az elmúlt évtizedben a szovjet líra „új hulláma”, a XX. kongresszus után erőre kapott költőgeneráció, élén a nálunk is jól ismert trojkával: Jevtusenkó- val. Voznyeszenszkijjel és R. Rozsgyensztvenszkijjél. Szándékuk találkozott a megúj- hodott politikai légkörrel, az idősebb nemzedék többségének reform-gondolataival. Ezek az „idősebbek” — az orosz irodalmárok szavaival élve — „második fiatalkorukat” élik. Ilyen költő Tvar- dovszkij, a közéleti változásokra reagáló Egyre meszmég csak 32 éves volt. Va- sziljevnek viszont az idén kellett volna nyugdíjba mennie, s most épp szabadságra készült a három gyerekéhez. — fűzte hozzá Kajdanov. Zsenya még mindig nem tudta, hogy 6 miért hibás. Emlékezetéből teljesen kiesett az ugrása, de bizonyára úgy volt, ahogy Kajdanov meséli: vonakodott az ugrástól, s ezzel eltékozolta az értékes perceket, mialatt Kosztrov és Vasziljev is kiugorha- tott volna. Csodálkozott, hogy a többiek tekintetében nem is annyira haragot, elnézést tapasztal, hanem valami mást. — Adjanak neki egy tükröt — szólt Iván Petrovics. Belepillantott a felé nyújtott tükörbe, de amit látott, az nem az ő arca volt. A megviselt vonások láttán inkább azt hitte, hogy a mellette ülő idős gépészé. Aztán közelebb tartotta a tükröt, és meg kellett győződnie róla, hogy ő maga az, a 22 éves Zsenya Kovrigin... Fordította: Zilahi Judit (Andrej Merkulov, szovjet prózaíró 1924-ben született. Harmincévesen kezdet írói pályafutását, * azóta sűrűn publikál elbeszéléseket, karcolatokat a Moszkovszlcaja Pravdában, az Ogonyokban, az Oktyabrban és a Molodoj Kommunyiszt című ifjúsági folyóiratban.) szebb és a Tyorkin A másvilágon című poémák szerzője, Martinov, az intellektuális európaias irány művelője, a magyar líra avatott fordítója. A dogmatikus idők tucatköltészete lassan kiszorul a lírából. Sajnos, a jó írók közül is akadtak néhányan, akik megújhodásra képtelenségük miatt lejjebb kerültek az irodalmi értékskálán, így például Iszakovszkij. Tanúi vagyunk a hagyományok újjá- értékelésének, méltatlanul befeketített, formalistának bélyegzett költők újrafelfedezésének. Teljes polgárjogot kaptak a közelmúlt háttérbe szaruit költőd: az asszonylíra szovjetorosz reprezentánsa, Anna Ahmatova, a személyi kultusznak áldozatul esett Oszip Mandelstam. Az őt megillető helyére kerül Borisz Paszternák, Majakovszkij barátja, de sok tekintetben lírai ellenpólusa. A fiatal nemzedék sokat köszönhet neki tudásban és emberségben: Voznyeszenszkij Paszternákot vallja tanító- mesterének, Gleb Gorbovsz- kijt pedig Anna Ahmatova személyesen is pártolta. fiatalokat vezető „hármasfogat” legtöbbet felmutató tagjának Voznyeszenszikijt tartják. Az ó lázas hang- szerelése és mesés képalkotása elégíti ki leginkább a hagyományokhoz ragaszkodó, de már a modemet is igénylő ízlést. Az elmúlt két-három évben a „trojka” futása kissé lelassult, a közvélemény tréfásan „öregedésüknek” tulajdonítja ezt. De korai még öregedésről beszélni: Voznyeszenszkij és Rozsgyensztvens z ki j 34 évesek, Jevtusenko 35 éves. Pályájuk mostani szakasza szerintem erőgyűjtés egy újabb felívelés előtt, aminek legszebb jelei Jevtusenko Bratszki erőmű és Voznyeszenszkij Óza című poémája. Jevtusenko a Bratszki erőműben az új kor építészetéről és kommunista építőjéről, az orosz nemzeti jellem, népe történelmi hagyományai relációjában fogalmazza meg mondanivalóját. Voznyeszenszkij művéből is az érett, fejlődésének egy újabb állomására érkező költő rendszerezésére, szintézisre törekvése olvasható ki, ami kezdete lehet az újabb felfelé ívelő lendületnek. Ez a szintézisigény, átfogó világszemléletre törekvés sokban rokonítja mindkét poémát a magyar lírában mostanában divatos, ún. „hosszú versekkel”, vagy „lírai szimfóniákkal”. Voltam Rozsgyesztvenszkij leningrádi előadóestjén, egy, az egrinél háromszor nagyobb, zsúfolásig megtelt színházépületben. A költő maga szavalta a verseit egyedül a színpadon, két óra hosszán keresztül, bizonyítván, hogy nemcsak költőnek, de versmondónak is kiváló. Mikor prózára fordította a szót (Bulat Okudzsáváva! közös ausztráliai utazásról beszélt). dadogott és nem is kicsit ... Beszédhibája szavalás közben varázsütésre elmúlt, ezzel is önkéntelenül pluszt adva műsorához, jelezve, hogy az egyénhez legközelebb álló műfaj, a Ima oldja fel az embert leghamarabb káros beidegződéseitől és felesleges gátlásaitól... A fiatalok líraéhségének érdekes példája a sajátos szovjet műfaj: a gitárkísá- rettel előadott dal. Ez olyan jellegű, mint nálunk a pol- beat, de annál is népszerűbb. A műfajnak olyan nagyjai vannak, mint a körülrajongott Viszockij a költőnek is elismert Bulat Okudzsáva, akitől az Űj írás 1967/7. számában olvashattunk verseket. Dalaikat szívesen rögzítik magnótekercsekre a fiatalok, éneklik társas összejöveteleiken, a „vecserinká- kon”, vagy séta közben a „kompániával”. Miról szólnak ezek a dalok? Örök lírai témákról: barátság, szerelem, háború. A műfaj e speciális részét képezik az „alvilági énekek”, a törvénytelen perek áldozatainak szenvedéseit panaszoló dalok. A gitár- kíséret rendkívül egyszerű, nem táneritmus, a fő hangsúly a gondolaton, a versen van. Egy-egy nevesebb költő-gitáros előadóestjére nehéz jegyet szerezni... E öltő és közönségnek viszonya lemérhető a verseskötetek példányszámán is. Nos, a példányszámok, a mié. inkhez képest elképeszt őek. Jevtusenko legutóbbi kötete, a Postahajó, és Voznyeszenszkij könyve, az Achilles-szív egy arán* 100 ezer példányban jelen* meg. De ez még semmi, aj Junosziy, a fiatal írókat pub. likáló folyóirat kétmillióB példán yszárnához képest Kapóssá guk olcsóságukkal is magyarázható, bár a verseskötetek kisebb formátumúak és nem olyan tetszető- sek, mint a mi könyvkötésze- tileg is értékes kiadványaink. Egy átlagos verseskönyv ára 20—40 kopejka, ami körülbelül 3—5 forintnak felel meg. De vásárolhatók kis verses- füzetek, népszerű költők 10— 15 versét tartalmazva — >15 fillérért. Ezekből a 200 ezres pé’dányszám sem ritka. A magas példányszám ellenére, nehéz a divatos költők verseihez hozzájutni. A leningrádi év alatt sem Jevtusenko, sem Ahmatova, Paszternák, vagy Mand< lstam verseivel nem találkoztam a könyvesboltokban. Jó szándékú tanácsokat kaptam a megszerzésükre; 1. jóban lenni a bolti eladókkal. 2. megrendelni jó előre. De hogy mennyire előre, arra elég egy példa: Oszip Mandelstam, jövőre megjelenő verseskötetét egy orosz ismerősöm kérte, hogy Pesten, a Gorkij Könyvesboltban rendeljem meg a számára, mert Leningrádbaa ez már nem lehetséges ... B lénk, sokoldalú szellemi élet. költészetet igénylő tömegek, a líráért lelkesedő fiatalság: ennyiben foglalhatnám össze az elmondottakat. A szovjet líra és a közönség viszonya kétoldalú és kölcsönös. Nagy líra csak a publikum figyelő, érdeklődő szemei előtt, lázas rokonszenvétől kísérve alakulhat ki. Ez volt a leningrádi év legfontosabb tanulsága. Osváth Gábor
