Heves Megyei Népújság, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-04 / 233. szám
Bűnügyi osztályfőnöki órák a káros megnyilvánulásokat, a fiatalkorúak bűncselekményeit. De kritikusan szólnak a bűnalkalmakról is. Elemezték az szakemberek azt a furcsa jelenséget is. hogy a diákok körében — az erősen elterjedt krimiolvasás, a tv egyes műsorai miatt, filmek nézése után helytelen fogalmak alakultak ki például az államellenes bűn- cselekményekkel kapcsolatban, vagy a csoportos fiatalkori bűnözésről tápláltak téves nézeteket. A felvilágosítás után viszont maguk is több helyen kiközösítették a huligánkodókat, elítélték a kárt okozó garázdaságot Sikeres volt a jogi felvilágosítás is. Megtudhatták, milyen a mérce a fiatalkorúak bűncselekményeinél. hogyan kell óvakodniuk a bűnre vivő alkalmaktól, társaságoktól; AZ ELSŐ ÉV tapasztalatai tehát kedvezőek, feltétlenül szükség van arra. hogy ért az akciót tovább folytassák. Fontolgatják, miként lehetne minden középiskolás évfolyamon bevezetni ezeket az órákat. Javaslat hangzott el, miszerint: több pedagógus is tartson ilyen előadásokat. A tapasztalatok szerint azonban az akció pszichológiai hatása kedvezőbb ott. ahol hivatásos rendőrtisztekkel ismerkednek meg a gyerekek. Ebben a tantárgyban változatlanul ők tudják a legjobb, legérdekesebb „tananyagot” adni. (V. M.) Ma délben Berlinbe utazik az Egri Dózsa vízilabdacsapata, ahol két NDK-beli és egy szovjet klubcsapattal, négyes tornán vesz részt. Az egri sportküldöttséget Dancz Pál vezeti. Tagjai: Csivincsik János szakosztályvezető, Holló Tivadar intéző. Baranyai György edző, valamint 11 játékos, — közöttük a Bp. Spar- tacustól kölcsönkért, egri származású Szölgyémi. Az együttes október 8-án érkezik vissza Egerbe. Az Egri Dózsa lejátszotta utolsó Olimpiai Kupa mérkőzését. BVSC—Egri Dózsa 3:3 (0:0, 0:1, 2:1, 1:0). Szönyi út. V.: Vígh. Eger: Rüll — Ringelhann dr.. Puskás — Katona — Bolya, Halmos dr., Kovács R. Csere: Utas- sy. Edző: Baranyai György. Az első két negyedben jól játszott az egri. együttes, 1:0-ra vezetett, amikor a sportszerűtlen- kedő Kovácsot cserével kiállították. Helyére Utassy szállt vízbe. Ezután a játékvezető — megalapozatlanul — Halmos dr.-t is kiállította, s mivel az egrieknek nem volt több cserejátékosuk, ember- hátránnyal játszották végig a mérkőzést! Csak igy sikerült a BVSC-nek felülkerekednie. Az egri gólokat Kovács, és Ringelhann dr. (4 m) szerezte. Az E. Dózsa a 7. helyen végzett. Nyíregyházi sikerek a Szabolcs Kupa sportiövőversenyen á AZ ELMÚLT tanévben I kezdődött el egy érdekes pe- ;■ tíagógiai akció: „bűnügyi osz- l 'tályfőnöki óra” címmel az | illetékes belügyi, rendőri I iszervek sorozatos beszélge- | léseket tartottak a középis- S kólákban. A korábbi, mint- § égy 600 kísérleti előadás ta- 1-jPasztalatai alapján iktatták “tervbe ezeket az órákat. Céljuk az volt. hogy kellő felvilágosítással, a diákokat j foglalkoztató kérdésekre vájj Ifiszolva tájékoztatást adja- i’.nak a bűnüldöző szervek -munkájáról, felhívják a figyelmet a fiatalkorú bűnözésre. a megelőzésre és válaszoljanak a diákifjúság körében adódó kérdésekre. Szükséges és hasznos volt •az a mérlegkészítés, amely- lyel nemrégiben elemezték a tapasztalatokat a belügyi és művelődésügyi szervek. Az ország középiskoláiban tavaly több mint 3000 órán 110 ezer piák hallott jórészt hivatásos rendőrtisztektől a bűn 'fogalmáról, a bűnüldözésről, a tennivalókról. Az egyik legszembetűnőbb tapasztalat, hogy jogvégzett, magas képzettségű tiszteket szívesen és érdeklődéssel fogadták a gyerekek: őszintén és sokat kérdeztek. Olyan dolgokat is feltártak, amelyek még a zárt osztályközösségekben „titkosak” voltak. Napirendre kerültek „kényes kérdések” is. Az illetékesek most kérdéscsoportokra bontva elemezték a diákokat foglalkoztató, és érdeklő témákat. A legfontosabb és leggyakoribb kérdések ezek voltak: Mi a különbség az izgatás és "á bírálat között? Mik az ál- iamellenes bűncselekmények? Hogyan segíthet a diákság a bűnüldöző szerveknek? Mit tegyenek, ha valahol bűnös tevékenységet tapasztalnak? A SZAKEMBEREK az elemzéskor megállapították, hogy a. gyerekekben általában erős a hazafias érzés, a kötelességtudat, keresik a helyes állampolgári magatartás formáit s kellő felvilágosítás után önmaguk is elítélik Hasznos kis könyvecske jelent meg az' autósok számára. a fenti címmel, a Táncsics Könyvkiadó kiadásában. A gépjárművek gondozásáról megjelenő sorozat új kiadványa ez, amelyet olyan hasznos kis könyvecskék előztek meg. mint „így gondozd a Trabantodat”, vagy „így gondozd a Wartburgodat”. Már a címekből is, de a további 1SG8—69 és 70-ben megjelenő új kötetek témájából is — Moszkvicstól a Fiatig — kitűnik, hogy a Táncsics e sorozattal a Magyarországon legnagyobb számban forgalomban lévő gépkocsikra, illetőleg tulajdonosaira gondolt. Ezek a könyvecskék — és ezen belül ez a mostani is — a gépkocsik karbantartását gondozásét kívánják segíteni, emellett a múlhatatlanul szükséges „adminisztA ufósok zsebkönyve rációk” — költségnapló, karbantartási napló, fogyasztási diagram, stb. — elvégzéséhez is módszert és táblázatokat biztosít. Ha a mostani kiadványnak csak néhány témáját is megemlítjük, már sokat mondtunk el e célszerű kis könyvecskéről. — Felkészülés autőtúrára — Gépjárművek nemzetközi jelzései — Hazai üzemanyag- árak — Kilométertáblázat — Magyarországi kempingek — Európa fő útvonalai — Gazdaságos sebességtartományok, stb. — és még számos más téma segíti a még gyakorlott autóvezetőket nemcsak gépkocsijaik karbantartásában. hanem általában is a gépkocsizás legfontosabb elméleti és gyakorlati tudnivalóit illetően j& (ST •«> Ha Berlinbe utazik az E. Dózsa vízilabdacsapata Egerben három napon át tartottak a Szabolcs Kupa sportlövőverseny küzdelmei, Nyíregyháza, Debrecen, Gyöngyös, Salgótarján, Budapest XIII. és az Egri MHSZ versenyzői között. A tíz számban 156 induló akadt. A legjobban Nyíregyháza versenyzői szerepeltek, az egriek több sportlövőjét munkahelyéről nem engedték el, így erősen tartalékos csapattal voltak kénytelenek kiállni. Az egriek eredményei: Kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő: 3. Székely 585. Kisöbű sportpuska 40 lövéses térdelő: 2. Pintér 368. Kisöbű sportpuska 40 lövéses álló: 3. Pintér 338. Kisöbű sportpuska 120 lövéses összetett: 3. Székely 1093. Standard-puska 60 lövéses fekvő: 3. Kocsis Ilona 576 (Kocsis még ifjúsági korú versenyző). Standard-puska 60 lövé-l ses összetett felnőtt: 2. Pintér 548, 3. Székely 530. Standard-puska 60 lövéses összetett, ifjúsági: 2. Pápista B. 515. Kisöbű sportpisztoly 60 lövés: 3. Varga (Gyöngyös) 515. önműködő sportpisztoly 60 levés: 1. Kovács L. 566. 2. Tóth Gy 557, 3. Kelemen 552. Nagyöbű spcrípisztoly 60 lövés: 2. Tóth Gy. 557. Siyemelés A súlyemelő felnőtt Alkotmány Kupa harmadik fordulóját Budapesten bonyolították le. Az Egri Dózsa csapata a Testvériség mögött második helyet szerzett — megelőzve a Vasas Izzó és a Tatai Textiles együttesét. A legjobb eredményt a légsúlyú Egerváry érte el aki 277,5 kg-ra javította a megyei csúcsot, s közben nyomásban és szakításban is új rekordot állított fel, lökésben pedig beállította a megyei csúcsot. A többi egri versenyző eredményei: Könv- nyűsúly: Bőgős 255 (80, 75, 100). Suba 305 (100, 90. 115), Váltósúly: Kakukk 280 (85, 85, 110). Tóth a nyomásgyakorlatánál kiesett. Középsúly: Borbás a szakítás gyakorlatánál kiesett. Félnehézsúly: Odor 315 (105, 90, 120). A fenti versennyel egy- időbtip országos jellegű serdülő viadalt rendezett a Vasas Dinamó. Ezen az egriek közül a könnyűsúlyú Lrba- novics 195 kg-mal, második, a pehelysúlyú Smutzer 170 kg-mal harmadik lett. Vívás Néhány hónapos versenyszünet után a vívók is elkezdték az idényt, vasárnap a megyei vívószövetség által rendezett III. osztályú női tőrversenyen indultak, Egerben. Végeredmény: 1 .Tóth Kati (Egri VM) 6 gy, 2. Devánszky M. (Egri VM) 5 gy, 3. Szabó (DVTK) 4 gy. 4. Földi (Csepel) 3 gy. 5. Berczelly 3. (Csepel) 3 gy. 6. Ber- czelly A. (Csepel) 3 gy. 7. Csil- lik (Csepel) 2 gy. 8. Kaszás (Egri VM) 2 gy. A közel egyforma képességű és tudású döntő szoros eredményeket hozott, a legtöbb helyezés egyetlen találaton dőlt el! Tóth Kati nehezen lendült bele, de aztán erősen feljavult és egyetlen vereségét akkor szenvedje el, amikor már megnyerte a versenyt. Főleg egyenes támadásokkal szerezte találatait. Devánszky rendkívül színesen vívott, tavaly óta szépen javult. A fiatal Kaszás Mária tehetséges, ő a jövő vívója. Selyp! Kinizsi—Verpelét 5:2 (2:1), megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, Selyp. * A vasárnap, Egerben sorra kerülő Egri Dózsa—M7SC, NB I. B-s labdarúgó-mérkőzés játékvezetője Bíróczki lesz. /—— * | Telefongyár—MÁV HAC 13:3, DVSC—Egri Dózsa 12:4. NB Il-es férfi asztalitenisz-mérkőzések. * A szeptember 15-én elmaradt Egri Spartacus—Gyöngyösoroszi ifjúsági labdarúgó-mérkőzés két pontját, 0:0 gólaránnyal, az Egri Spartacus ifjúsági csapata javára igazolta a fegyelmi bizottság. * Az országos ifjúsági vízilabda- bajnokság állása: 1. KSI 11 11-------90:39 22 2. B p. Honvéd 11 9 — 2 95:44 18 3. BVSC 11 8 1 2 86:49 17 4. U. Dózsa 11 8 — 3 73:50 16 5. FTC 11 6 — 5 70:54 12 6. Bp. V. Met. 11 5 1 5 52:55 11 7. E. Dózsa 10 3 — 7 39:59 6 8. Szóin. D. 11 1 1 9 37:78 3 9. Tipográfia 11 1 — 10 24:86 2 10. Bp. Spart. 10 — 1 9 29:81 1 Bodrogi Sándor kémregénye 33. ■— Ho! van Schirmbaum? —• kérdezte minden bevezetés helyett — Ilyen nevű urat nem ismerek a betegeim között tudtommal nem szerepel. Jana hallgatott és lassan, mintha csak ezért jött volna, odasétáit a szobában levő üvegszekrény elé. Szemügyre vette a különféle és ezüstösen csillogó műszereket, végül kinyitotta a szekrényt és egy injekcióstűt emelt ki belőle. Gömöry érezte, hogy pánik vesz erőt rajta. Nem tudta, kivel áll szemben. Túlságosan kevés idő telt el — véleménye szerint — ahhoz, hogy bűntársának az újságban közzétett hirdetése után valaki már a ODESSZÁTÓL Pestre érkezzen. Hasztalan próbálta a beállott csendben magát aiTÓl meggyőzni, hogy Jana a bécsi főnökségtől érkezett. Mind erősebb lett benne a meggyőződés: a magyar elhárítás már a nyomára bukkant és az asszony azért 1; reste fel őt. hogy a letartóztatásához szükséges cizon v, tókokat megszerezze. Idáig jutott gondolataiban, október 4„ péntek amikor Jana hirtelen megfordult és kezében az injekciós- tűvel szorosan az orvos elé állott. — Varsóiban — mondotta — az ottani koncentrációs tábor felszámolása idején a munkára képtelen foglyokat levegőnek a vénába juttatásával tették él láb alól. Az ODESSZA nyilvántartása szerint a likvidálásban részt vevő SS-had osztály orvosa egy bizonyos von Gemner volt. Sajátos rekordot állított fel ez az orvos, kétezer embert nem egészen hét óra alatt tett el láb alól. — Fantasztikus, hogy mik vannak — mondta Gömöry — Gemner és leült az asztal mellé. — A Kárpátok északi lejtői előtt vívott védelmi harc idején két orvos vadászaton vett részt. Egyikük meghalt. A közelben állomásozó SS-had- osztály orvosát von Gemner- nek, a halottat Gömöry doktornak hívták. — A Gömöry név Magyar- országon eléggé gyakori. — Valóban gyakori — mondta Jana — van telefonja? Gömöry némán és kínzot- tan mutatott a szoba sarkában álló készülék felé. — Ha kívánja — mondta Jana, miközben a készülékhez lépett —, most felhívom a magyar belügyminisztériumot, úgy tudom, ők foglalkoznak bizonyos eltűnt személyek ügyével. Nekem tudniillik az a benyomásom, hoPv ön doktor Gömöry, azonos azzal a Gemnerreí, aki Varsóban, is a Kárpátoknál is olyan ügyes volt, aki Schirmbaum volt SS-katonát rejtegette, iratokhoz juttatta, és aki a Magyarországon élő Wocheck professzor elleni merénylet értelmi szerzője ée végrehajtója. Jana mindezt a társasági asszony csevegő hangján közölte és szavainak kérő hangsúlya volt, sokkal inkább, mint fenyegető. Gömöry felállt, egy pohárba a szifonból vizet freccsented. Kiitta. — Rendelkezésére állok — mondta csendesen. Jana egy doboz amerikai cigarettát vett elő táskájából és barátságosan az orvos fe- é kínálta. — Megértem az óvatosságát — mondta csendesen mosolyogva — és helyeslem a bizalmatlanságát is. Rendkívüli a helyzet, az idő rövidsége miatt nem tudtuk a talá- kozót kellőképpen előkészíteni. Schirmbaum hirdetése úgy ért bennünket, mint derült égből a villámcsapás. Soha nem gondoltuk voina, hogy két Uyen tapasztalt emberünk ennyire súlyos hibát vétsen. — Mi sem értjük a dolgot. — Nagy nehezen kiderítettük, hol van ez a Wocheck, a Schirmbaum által hozott adatok szerint öreg ember — és amikor az akciót végre akarjuk hajtani... kiderül, hogy egy díjbírkózó jelenik meg helyette. — Az a baj — mondta Jana sze: trehányóan —, hogy túlságosan is elbízták magukat. — Saját szememmel láttam. Ott voltam a presszóban, amikor teázott. — Wocheck soha nem teázott a maga presszójában, azt hiszi, hogy ezek a magyarok fejre estek? Nem számolnak azzal, hogy Wocheckért harc fog folyni? Azt hiszem, lebecsülték ellenfeleiket Léprementek. Felbukkant egy Wocheck mindenki láthatta őt mint ahogy minden hal láthatja a folyóha dobott horog végén a csalétket. De hát mi nem vagyunk halak. Meggyőződésem, hogy tervük elkészítésekor nem a tényből, hanem a látszatból indullak ki... — Müven tényre gondol? — Arra, hogy a tudós, mióta az eszét tudja, kísérletező munkát folytatott. Tatán most együk napról a másikra teázással tölti az idejét? Inkább abból kellett volna 'kiindulniuk, hogy melyek az ország legnagyobb vegyipari üzemei és gyárai. És hogy közülük melyek foglalkoznak műtrágya és növényvédő szer kísérleteivel. — Én orvos vagyok és nem trágyaszakértő... — Másodsorban orvos, így mondja: elsősorban az ODESSZA katonája, és mint ilyentől, sokkal több hozzáértést, gondolkodást és sok kai megfontoltabb cselekedeteket várunk... Én most elmegyek, a szállóba, ahol szobát vettem ki. Azt hiszem, a leghelyesebb az lenne, ha este 10-kor a bárban találkoznánk. Ne az asztalomhoz üljön, de ha tud, kérjen fel táncolni. Azután majd valamit megbeszélünk. Figyelmeztetem, eszébe ne jusson a magyar elhárítást értesíteni. Engem lebuktathat és Sehirm- baumot is akasztófára juttathatja, de mindezt büntetlenül tenni — ebben ne reménykedjen. .. .. .Amikor Schirmbaum megtudta a siófoki ház címét, kocsiba ült és visszarobogott az üdülő településhez. Néhány kilométerrel az üdülőhely előtt, az országút oldalán árnyas fák és bokrok idilli környezetében leállította a motort. Körülnézett és úgy látta, nagyszerű rejtekhelyre bukkant, a bokrok között kellőképpen álcázva elrejtette a kocsit Ezután gyalog folytatta az útját. Késő este érkezett meg a villához. Kaput nyitott, besietett az épületbe. Gömöry doktor vikendháza három helyiségből állott a ház fölé padlásteret is kiképeztek. Schirmbaum észrevette, hogy a padlásra két út ve- i zet, az egyik az! előszobából nyíló ajtón át, j a másik pedig egy hosszú létra felhasználásával valószínűleg azért, hogy ha a házban senki nem tartózkodik, a kéményseprő akkor is el tudja végezni a sürgőssé vált munkálatokat. Schirmbaum nem volt igényes és e pillanatban a minél nagyobb biztonságot a legteljesebb kényelmetlenségnél is fontosabbnak tartotta. (Folytatjuk) A gyöngyösi járási labdiirögöbajnokság állása után: a 19. fordulé* 1. Gy .-tarján 17 14 2 1 62:16 30 2. Visznek 18 13 1 4 55:20 27 3. Abasár 18 11 4 3 36:20 26 4. Gy.-solym. 18 10 1 7 38:20 21 5. H.-ugra 17 9 3 5 43:22 19 6. Nagyfüged 19 8 2 9 31:44 18 7. Gy.-pata 19 7 3 9 39:29 17 8. Detk 17 6 2 9 27:39 14 9. Vécs 18 4 4 10 30:64 12 10. Vámosgy. 17 4 2 11 39:50 10 11. Karácsond 19 2 2 15 20:89 6 12. Márkáz törölve Zalka II. 20 15 3 2 102:29 33 Adács II. 21 12 4 5 49:23 28 Hatvanban, a Gáspár SE ú) sporttelepén bonyolították le * hatvani járás és Hatvan város atlétikai bajnokságát, amelyen a következő eredmények születtek. Női számok: Ifjúságiak. 10« m. 1. Sántha (Bajza G.) 14,7. 400 m: 1. sántha 1:11.2. Távol: 1. Sántha 406. Súly- lökés: 1. Sántha 844. Magas: 1. Gácsi (Szakközépisk.) 125. Serdülök. 100 m: 1. Katona 13,6. 4«o m: 1. Zsíros 1:10. Magasugrás: 1 Fain 125. Távolugrás: 1. Katona 432. Súlylökés: 1. Nagy Éva 73S (mind Hatvani Szakközépiskola). Férfiszámok: Felnőttek. 100 m: 1. Dobos 12,4. 400 méteren: 1. Horti 56,3. 1500 méteren 1. Lányi 3:03,2. Magasugrás: 1. Kegye 185. Távol: 1. Dobos 618. Súly: 1. Horti 11,12. Gerely: 1. Kegye 41.35 (mind Gáspár SE). Ifjúságiak. 400 m: I. Pető (MÁV HAC) 1:01.4. 15W m: 1. Pető 5:03,2. Rúd: Nagy A. (Selyp) 208. Súly: 1. Vladár (Bajza G.) 940. Távol: 1. Szenei (Selyp) 499. Diszkosz: 1. Komló- si (Selyp) 30,78. Magas: 1. Vladár 160. Hármas: 1. Bakra (Selyp) II, 78. Serdülők. 100 m: 1. Bártfai (H. ITSK) 12,5. 400 m: 1. Bánfai 1:00,2. 800 m: 1. Balogh (H. ITSK) 2:42.4. Távol: 1. Nagy (Bajza G.) 494, Magas: 1. Nagy I. ISO. Diszkosz: 1. Nagy K. (Selyp) 29.70. Gerely: 1. Forgó (Selyp) 36,20. B. SPARTACUS— K1STEXT 5:3 (2467:2383) Budapest. NB Il-es íérfimérközés. Eger: Pummer 396, Molnár 393, Tősi 445. Losonczi 384, Simon 417, Virág 432. Az első két párban a hazaiak voltak jobbak, a harmadikként pályára lépő Tősi azonban 67 fával győzte le ellenfelét. Ez volt a mérkőzés fordulópontja, majd Simon és Virág jó teljesítménye meghozta a végső sikert is. A bajnokságban vezető Cegléd súlyos vereséget szenvedett Szegeden. így az egriek egy pontra megközelítették nagy ellenieké két, akikkel október 5-én, Cégiéi den találkoznak I