Heves Megyei Népújság, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-01 / 230. szám

( Recski pillanatkép Délután három ára. Egyedül ülök a nemrégen megnyílt recs­ki Hangulat presszóban és n«- zegetem a berendezést, ami na­gyon tetszetős és Igencsak hangulatos. Nyikorogva kinyí­lik a bejárati ajtó és vidám arccal bejön egy öt év körU't szőke kislány, két forintot szo­rongatva jobb kezében. Odamegy a pulthoz és meg­áll, Rövid idő múlva megje­lenik a „fagylaltot néni" fo­gadja a kislány köszönését. — Milyen fagylalt van} — kérdezi mosolyogva a csöpp­ség. — Szamóca és vanília — vá­laszolja a nini. — Egy „Kettes szamócát tes­sék adni” és a kislány ágas­kodva nyútja kit forintját a néninek. A néni beteszi a pénzt a kis dobozba a többi mellé és aztán nyúl a fagylalt-tölcsér felé, illetve csak nyúlna, mert egy dörgö hang megállásra kész­teti. — Ne adjon a szamóca-fagy­laltból, mert a másik sohasem fogy el és ne abba a legömbö­lyített aljú tölcsérbe tegye a vaníliát, mert abból Jtevés van, — parancsolja egy hang a pult möoött lévő helyiség ablakán keresztül. Gondolom, a parancsoló hang a főnők tulajdona volt, mert a néni egy másik tölcsért vett a kezébe és a vanília-fagylalt ból adott négy gombócot a kis­lánynak, aki a rekedtes hang­ra kicsit megszeppent és szo­morúan nézett a fagyialtos né­nire, majd kisietett a presszó­ból. Bizonyára rossz hangula­ta lett a mamájának is, ami­kor elmesélte neki, hogy csi­nálják a fagylaltot és a hangu­latot a Hangulat presszóban Rec sken. (P. »•) A kiiaai nép ünnepén Tizenkilenc esztendővel ezelőtt, 1919, október else­jén megszámlálhatatlan embertömeg éljenezte a tör­ténelmi eseményt: kikiál­tották a Kínai Népköztársa­ságot. Kína százmilHiói számára nyílt meg a lehető­ség, hogy Immár a parasz­tok és a munkások vérét szlpolyozó földesurak, ka­pitalisták. a külföldi tők# uralmától megszabadulva teremtsenek új hazát a földgolyó legnagyobb or­szágában. A Kínai Népköztársaság gyors fejlődésnek indult, s ebben nagy részt vállaltak a szocialista országok, ame­lyek a tudomány és a tech­nika minden vivmányát megosztották a kínai nép­pel. Csak sajnálhatjuk, hogy ez a gyors fejlődés megtört a Kínában a leg­utóbbi években végbement viharos események követ­keztében. A nagy kínai nép azonban, mint már annyi­szor, sok ezer éves történel­me folyamán, bizonyára le­küzd! ma jd a nehézségeket, és győzelemre viszi a szo­cializmus ügyét hazájában. Az október elsejei évfor­duló alkalmából ehhez kí­vánunk sikert a kínai nép­nek. É g»ííől> I ok k ti r£e in a lőrinci $alakiBe|gy alján bát, az addig forgalomban le­vőnél lényegesen olcsóbb épí- tőblokkok iránt élénk keres­let jelentkezett. A Túrára küldött első kétszáz darabon szállítmányt újabbak követ­ték s rövid idő alatt me­gyénk nagy részében. Hat­vantól Haümjugráig is meg­ismerték. E hónap végére úgyszólván teljesen megtérül a beruhá­zás, s a tervek szerint de­cember utoljáig mintegy 700 ezer forintot visz a közös gaz­daság „konyhájára”. S vinne még többet is, ha a Mátra- vidéki Hőerőmű egy vitatható szerződésmódosítással a salak korábbi, tonnánkénti 1 forin­tos eladási árát időközben nem változtatja 25 (171 fo­rintra. Ám a kerekharasztia­kat az általuk felfedezett hasznon való kényszerű osz­tozkodás sem készteti hátrá­lásra, mivel továbbra is cél­juk a kislakásépítök olcsó fa­lazóblokkokkal való ellátása. Jelenleg nyolcán dolgoz­nak a kis üzemben, s saját járművekkel házhoz szállítást is végeznek. MüsgaHS-ieelsniKaí ftét: Amatőrök, újítók állíthatják ki munkáikat... Mint már hírül adtuk, no­vember 10. és 17. között mű­szaki-technikai hetet rendez­nek Egerben. A szervező bi­zottság a napokban tárgyalta meg a hét programját, amely­nek keretében amatőrök, újí­tók, középfokú szakmai kép­zettséggel rendelkező műsza­kiak találkoznak majd egy­mással. A műszaki hét érdekes szín­foltjának ígérkezik az a kiál­lítás, amelyen a Heves me­gyei amatőrök mutatják be „házilag” készített munkái­kat. A kiállításon többek kö­zött elektromos vagy mecha­nikai meghajtású gépek és modellek, műszerek, szerszá­mok, technikai meghajtású játékok szerepelhetnek. A kiállítás rendezői októ­ber 20-ig fogadják el a megye amatőréinek jelentkezését. A jelentkezőknek, kiállítandó munkáikat, legkésőbb októ­ber 31-ig, a Megyei Művelő­dési Házba kell beküldeni. 19«8. október 1., kedd dött össze. Korhű ruhákban — hangszóirós történelmi kommentár mellett felvo­nultak a végvári magyar és a préda után portyázó „török" lovasok. A „rajtaütés” amely magyar győzelemmel végző­dött — mindenkinek tetszett. Ezután — kétszáz évet ugor­va — a kuruc világ neveze­tes egri momentuma tárult elénk: Rákóczi bevonulása Egerbe, találkozása Telekosy püspökkel. A jelemet illuszt­rálása is ötletes és tetszető* Fiatal agrárménökök gyakran szóvá teszik, hogy nincs könnyű dolguk a ter­melőszövetkezetekben. Nem tudnak kijönni egynéhány szövetkezeti vezetővel, fő­képpen azokkal, akiknek nincsen magasabb szakmai képesítésük. Ha olyan veze­tők lennének. akiknek nemcsak gyakorlatuk van, hanem elméletileg is kép­zettek — fejtik ki vélemé­nyüket —, milyen más len­ne a helyzet. A másik oldalról ellen­példákat lehet hallani. Jó néhány szövetkezeti vezető véleménye, hogy a fiatalok sok esetben nem képesek megállni a helyüket a kö­zös „gazdaságban, hiába tud­ják azt, ami a „nagykönyv­ben” meg van írva, ha a gyakorlatban nem tudják hasznosítani. Vélemények, ellenvéle­mények csatáznak és sok­szor az az ember érzése, hogv valójában kisebbek a problémák, mint amilyen a viták visszhangja. S a vi­ták közben elsikkad a lé­nyeg: nem egymás ellen kellene hadakozni, hanem tormással összefogva, a kö­Betyárok a csárdában... pályát. A győztes végül is az egri Mátyás Viktor lett, aki „Ali Baba" és „Háremőr" ne­vű lovaival a legrövidebb idő alatt tette meg a kijelölt utat. Nagy tapsot kapott a szilvás­várad: Abonyi Imre lipicai ötösfogata is. Az ugratás a műsor utolsó száma volt a legizgalmasabb. A hatvani és az egri lovasak versenyezték — meglehetősen nehéz tere­pen. Tagadhatatlan: eok volt a hibapont, de az alig három hónapos felkészülés mellett zösség érdekében tevékeny­kedni. Az elmúlt évek bebizonyí­tották, hogy felsőfokú vég­zettség nélkül is képe« jó néhány termelőszövetkezeti elnök kiemelkedő eredmé­nyeket elérni, ha ismeri a helyi adottságokat, tud gaz­dálkodni, megvannak ben­ne a jó vezető tulajdonsá­gai. Ilyen esetben a hiá­nyosabb elméleti tudást ki­egészíti a gyakorlati ta­pasztalat, a gazdálkodásban való jártasság. A másik ol­dalról nézve pedig azt lehet elmondani, hogy a főiskolát végzett fiatal szakember nyilván nem rendelkezik kellő tapasztalattal, amikor kikerül egy közös gazda­ságba. De. ba lehetőséget biztosítanak szamára, né­hány év alatt a kellő gya­korlatot is megszerzi. Éppen ezért nincs értel­me kiélezni feleslegesen az elméleti szakember-gyakor­lati szakember vitát, hiszen tágabb értelemben csak jó vagy rossz szakemberről, vezetőről beszélhetünk. A viták csak az ellentétekhez vezetnek s ennek a szövet­kezet tagsága látja kárát. (kaposi) (Foto: Kiss Béla) MA, OKTOBER 1-ÉN lép hatályba a szabálysértések­ről szóló új rendelet, ame­lyet összefoglaló jellege miatt szabálysértési kódexnek is neveznek. Ezzel egyidejűleg a szabálysértési eljárásra, valamint a szabálysértésekre vonatkozó korábbi, mintegy 300 különböző szabálysértést meghatározó jogszabály veszti hatályát Az állami élet demokratiz­musának fejlesztésére vonat­kozóan a szabálysértési kó­dex a községeket illetően két szempontból is jelentős lé­pést predmnyezett. A tör­vény a községi tanácsok ha­táskörébe utalja 38, általá­ban leggyakoribb szabály- sértésnek helyben történő, s egyben rendkívül gyors el­bírálását. A községi tanácsok hatás­körébe tartozik többek kö­zött a tulajdon elleni sza­bálysértések elbírálása. Olyan gyakran előforduló szabály- sértések miatt is eljár a köz­ségi tanács vb szakigazgatá­si szervének vezetője, vagy a tanács által választott bizott­ság, mint a csendháborítás, veszélyeztetés kutyával, fer­tőző betegség elleni védeke­zés elmulasztása, köztiszta­sági és növényvédelmi sza­bálysértések. stb. HEVES MEGYE községei­ben július 1. és szeptember 20-a között a községek lélek­számúval arányban 5—25 főből álló szabálysértési bi­zottságot választottak. A bizottság elöki tisztét a jogszabály a községi szak- igazgatási szerv vezetőjére ruházta. Ez a megoldás azért megnyugtató, mert így a községekben az egyedi és a testületi ügyintézés között — a szakigazgatási szerv veze­tőjének személyén keresztül — biztosított a kapcsolati kaiméval jól sikerült lovas­bemutatót tartottak a Gyön­gyös— Domoszlói Állami Gaz­daság sportolód Mátradereas- kén. Mintegy kétezer néző vette körül a pályát, amelyen a fiatal soortolók ugratásban mérték össze tudásukat. A legfiatalabbak ügyességi be­mutatót rendeztek. Befejezésül égő karikán ug­rattak át a lovasok. A közsért tanács es a ter­melőszövetkezet segítségével megtartott lovasbemutató nagy tetszést aratott. (faludi) Heves megye területén az el­múlt évek folyamán is több ezer ember ellen indítottak szabálysértési eljárást. A „megsérthető" szabályok az élet legkülönbözőbb területei­ről erednek. Szabálysértést képez például a köztisztasá­gi, közegészségügyi szabályok megsértése, a KRESZ szabá­lyainak be nem tartósa, az árdrágítás, súlycsonkítás, vám- és devizaszabályok megsértése is. A szabálysér­tések miatt alkalmazható büntetés elsődleges formája továbbra is a pénzbírság ma­rad, ennek legmagasabb ösz- szege azonban a jelenleg ki­szabható 3.000 forint helyett 5.000 forint, pénzügyi, vám- éa deviza-szabálysértések halmazata pedig az 5.000 fo­rintot is meghaladhatja. Az elzárás csak egyes, társada­lomra igen veszélyes — a rendőrség hatáskörébe tarto­zó — szabálysértések elköve­tőivel szemben alkalmazható. A HATÁROZAT nyilvános közzététele (mint a szabály­sértések egyik következmé­nye) legalább olyan gondos és körültekintő mérlegelést igényel az eljáró hatóságok­tól, mint a pénzbírság ki­szabása. Ez feltétlen preven­tív eszköz — egyes esetek­ben — a szabálysértési ható­ságok kezében, de ugyanak­kor magában rejti a vissza­élésre való lehetőséget is. Nap mint nap találkozunk olyan szabályokkal, amelyek megsértői ellen szabálysérté­si eljárás Indul. A bíróság­gal befejezett ügyekben ve­zető helyet foglalnak el a tu­lajdon elleni szabálysérté­sek. Annak ellenére, hogy az elmúlt évben csökkent a ko­rábbi évekhez képest e sza- szabálysértések száma, az össz-szabály sértési feljelen­tések számához mérten mfg Sok év óta „pihent” a Mát- ravidéki Hőerőmű salakhe­gye, anélkül, hogy hasznát látták volna. Jó ötlettel, az idén a kerekharaszti „Alkot­mány Tsz próbálta kiaknáz­ni az eddig észrevétlen „kin­cset”: a vállalattal kötött egyezmény alapján előbb csak a „meddő” salakot bá­nyászta és értékesítette, majd utána házilag átalakított be­rendezés segítségével építő- blokk gyártásához fogott. A nógrádi tapasztalatok felhasználásával megindított termelés sikeres eredménye­ket hozott: a falazóanyag ki­tűnően állta a minőségi pró­mindig egyharmadát teszik ki a tulajdon elleni cselek­mények. Igen sokan sértik meg a köztisztasági, közegészség- ügyi szabályokat, a tanköte­lezettségre vonatkozó rendel­kezéseket, a KRESZ rendel­kezéseit és emelkedik azok­nak a száma, akik árdrágí­tással. súlycsonkítással vagy élelmiszerhamjsitással igye­keznek jogtalan előnyökhöz jutni. A KÖDEX hatálybalépése után feltétlenül több lesz az elkövetett szabálysértések száma. Ez egyrészt abból adódik, hogy a tulajdon elle­ni szabálysértéseknél a kár­érték jelenlegi 200 forintos értékhatárát 500 forintra emelte fel az új jogi szabá­lyozás, (így az eddig kisebb tulajdon elleni bűncselek­ményként elbírált ügyek egy része is a szabálysértési ha­tóságok hatáskörébe tartozik majd) másrészt, mert néhány eddig nem szankcionált cse­lekmény 1968. október 1-től szabálysértéssé válik: Pél­dául: veszélyeztetés kutyá­val, veszélyeztetés tárgyak elhelyezésével, szakszerveze­ti jogok megsértése, üzletkör­be nem tartozó árusítás, árukapcsolás, áru jogtalan visszatartása, étlappal vagy itallappal elkövetett sza­bálysértés. Valamennyi szabálysértési hatóság szervezett együttmű­ködése. a fokozottabb felvi­lágosító munka részvétele az ügyintézésben, s az új kódex rendelkezéseinek maradékta­lan betartása a szocialista törvényesség megszilárdítá­sának fontos eszköze lesz. Meggyőződésünk, hogy a községek új hatásköre be­váltja a hozzáfűzött remé­nyeket. . De. Banj ó Ágnes Csak a diploma számít? Uj szabálysértési kódex Egerben A magyar—tűrök „ütközet"..: ez összteljesítmény elisme­rést érdemel. Örülünk az egri lovasbe­mutatók, lovasjátókok felújí­tásának és bízunk benne, hogy jövőre már nívósabb produkciókat láthatunk. MáfratEerecskén A fegyveres erőik napja al­Lovasbemutató F Vasárnap délután több mint háromezer érdeklődő vonult ká Egerben a Szép- asszony-völgybe, hogy végig nézze a lovasbemutatók A műsor megkezdése előtt Fé­rc r, ez > János, az Egri Vár oá Tanács elnökhelyettese kö­' szántott« a közönséget és a lovasokat. A bemutatót és a lovasjátékokat az egri Nagy József Termelőszövetkezet Bornemissza Gergely lovasis­kolája 'Rendezte. Eljöttek a hatvani Lenin Tsz lovasai, valamint a kápolnai és mi- kófalvai tsz-ek fogatosai, s a híres szilvásváráéi lipicai ötös fogat is. A bemutatót magas rangéi jugoszláv államférfiak társa­ságában végig nézte Dégen Imre államtitkár, az Orszá­gos Vízügyi Hivatal elnöke is. 1 A műsor első része jelme­zes lovasbamutatókbol tevő­volt: szólt a Rákóeri-induló, majd az egri Szilágyi Erzsé­bet Leánygimnázium népvi­seletbe öltözött lányai virág­gal, dallal, tánccal kedves­kedtek a „kurucoknak”. Hasonló érzékletességgel elevenítettek fel egy jelleg­zetes korabeli betyárjeleme- tet is. Végül a „lova* történe­lem óra” befejező illusztrá­ciójaként a Kossuth-lobogó6 huszár karusszelben gyönyör­ködött a közönség. A lovasbemutatókat érde­kes és izgalmas lovasjátékok követték. Elősssör az egri Bor­nemissza Gergely lovasiskola fiataljai mutatták be a nagy ügyességet és figyelmet igénylő lovastorna-mutatvá- ványaikat. Produkciójukat nagy taps kísérte. Ezután né­hány tréfás jelenet követké­zéit, majd bemutatkoztak a fogatosok is. Valamenyiem hibamentesen hajtották végig az akadály-

Next

/
Thumbnails
Contents