Heves Megyei Népújság, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-30 / 255. szám

TIL A 6 PROLETÁRJAI EGTE SÜLJETEK? AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 255. szám AB A: 70 FILLÉR 1968. október 30.. szerda Másfél évtizede a TIT élén ★ Szezonnyitás — telt házzal •k A forradalom éjszakája ★ B megyei eseményei r i R A I ieíjíjzetiuik Rég nem látott, falun élő ismerősömmel találkoztam a napokban. Ahogy észre­vett az utcán, rögtön rám kiáltott, s máris hurcolt egy közeli eszpresszó felé. Letelepedtünk az egyik asztal mellé, s alighogy a pincér felvette a rendelést, ismerősöm hozzákezdett történetéhez. Ez a téma, jegyezte meg többször is, est aztán érdemes megírni. Valami zavaros, kusza el­beszélésbe kezdett, hogy valamilyen hivatalban né­hány forinttal kevesebb pénzt számfejtettek neki, becsapták, megkárosították. Azaz, megkárosították vol­na, de ő résen volt, meg­nézte a számlát, utánaszá­molt, s rögtön észrevette, hogy az összeg nem egye­zik. — Na és? — vetettem közbe —, később sem fizet­ték ki? — Dehogynem — szólt felháborodottan — kifizet­ték. Hiszen járt nekem. Amiért az ember megdol­gozik, azért jár neki a megfelelő összeg. Én sem tartozom az államnak, s el­várom, hogy az állam se tartozzék nekem. Ez a tisz­tességes dolog, nemde? Nem értettem ismerősöm felháborodását, hiszen csu­pán egy számítási hibáról volt szó, s azt is rögtön, helyben korrigálták. S kü­lönösen azt nem értettem, miért hangsúlyozta, hogy ő minden fillérért harcol, ami jár neki. Kifelé indulva a presszó­ból, ismerősöm hirtelen a homlokára ütött. — Majdnem el is feled­keztem róla, amióta nem találkoztunk, autót vettem. Szép, meggyszinü Skodát. Itt van nem messzire, gye­re, nézd meg. Valóban, az egyik közeli utcában ott csillogott-villo- gott a szép gépkocsi. Isme­rősöm nagy lelkesedéssel mutogatta a kormányt, a motort, az ülés kárpitozá­sát. Még a csomagtartót is felnyitotta, amelyben sze­rényen ott lapult egy köteg lucerna. Kérdően néztem rá. s ar­cán zavart, szégyenkező mo­soly futott át. — Tudod, van néhány tyúkunk, meg nyulat is vet­tem. Sokat esznek, s ha úton vagyok, néha megál­lók egy-egy tábla mellett, szedek egy kis lucernát, vagy török néhány cső ku­koricát. Aztán hirtelen átválto­zással, konokan nézett rám. — Mit számít az a né- 'iány cső a tsz-nek? Lehet, a nem szedném le, még tá­jin is ott állna töretlenül. (kaposi) __________________________' Sz olidaritási taláifcazó a fővárosban A KISZ központi bizottsá­gának és budapesti bizottsá­gának, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem KISZ-bizottságának meghí­vására hazánkban tanuló vietnami diákok és fiatal ér­telmiségiek, illetve magyar egyetemi és főiskolai hallga­tók találkoztak kedden az Eötvös Loránd Tudomány- Otprctem aulájában. Hazaérkezett az ,,aranygép99 Megfeleltünk annak a bizalomnak, amelyet dolgozó népünk előlegezett Ünnepélyes fogadás a mexikói érmesek tiszteletére A Magyar Állami Pincegazdaság badacsonyi palackozó üze­mében naponta mintegy 20 ezer palackot töltenek meg ízle­tes borfajtákkal. Az üzem évenként 14 ezer hektoliter bort továbbit hazai és külföldi fogyasztásra. Képünkön: munká­ban a palackozó automata. (MTI-fotot B Komszomoi wegalaknlásánaK 50. évfordulójának tiszteletére Emlékstaféta — Komszomol-KlSZ találkozó a hatvani járásban Régen látott, hatalmas tö­meg gyűlt össze kedden dél­után, zászlókkal, feliratok­kal. virágcsokrokkal a Feri­hegyi repülőtéren a mexikói nyári olimpiai játékokon ér­met, illetve pontot szerzett magyar sportolók fogadásá­ra. Az ünnepélyes fogadtatá­son megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Tóth Mátyás, az MSZMP KB osz­tályvezetője, és Somogyi Sándor, az MSZMP KB párt­ós tömegszervezeti osztályá­nak helyettes vezetője. Ott voltak a fogadáson a sportszövetségek és sport- egyesületek vezetői, sport- barátok, hozzátartozók ezrei is. Már az „aranygép” leszál­lása előtt forró, ünnepi volt a hangulat A betonon izga­tottan várakozók mindenütt a felejthetetlen győzelmek pillanatait elevenítették fel. A katonazenekar pattogó in­dulót játszott. Zúgott a taps, amikor a KLM hatalmas küiöngépe leszállt, és a gép ajtajában egymás után fel­tűntek a magyar sport me­xikói hősei. Szatmári István, az MTS elnökhelyettese köszöntötte először a hazaérkezett olim­pikonokat, majd Egri Gyula, az MTS és a MOB elnöke mondott beszédet. Bíró József vb-elnök veze­tésével Heves megye tanácsá­nak végrehajtó bizottsága kedden délelőtt Egerben ta­nácskozott. A testület munká­jában részt vett Oláh György, az MSZMP Heves megyei Bi­zottságának első titkára és Szajlai János, az SZMT-el- nökség tagja, a HVDSZ me­gyei bizottságának titkára is. A tanácskozás során két fontosabb téma került napi­rendre. Előbb Berécz István vb-elnökhelyettes jelentésé­ben a részvevők tájékoztatást kaptak új gazdaságirányítási rendszerünk helyi tapasztala­tairól. Kitűnt, hogy — noha a vezetők szakmai felkészült­sége még nem minden eset­ben kielégítő — a tanácsi vállalatok a napvobb gazda­ságosságra. jövedelmezőségre törekedtek s a piac igényei­nek megfelelően igyekeztek növelni a termelési, kereske­delmi tevékenységet, színesí­tették, változatosabbá tették a profilt Vállalataink — szeptem­ber végéig — 1,4 milliárd forintos árbevételt s vég­ső soron 90,2 millió nye­reséget értek el. Ennélfogva megyénknek nincs veszteséges vállalata. Hiba viszont, hogy a kész­letgazdálkodással nem min­denütt lehetünk elégedettek, egyik-másik helyütt kevésbé élnek a különféle pénzügyi alapok legkedvezőbb felhasz­nálásának lehetőségével. — Amikor útnak indul­tunk, itt a repülőtéren is ígéretet tettünk, hogy min­denki tudásához méltóan képviseli majd a magyar színeket és becsülettel helyt­áll e nagy világversenyen. Úgy érezzük, sportolóink ezen ígéretüknek megfelelően szerepeltek Mexikóban és a nagy, magas szintű versengés­ben 10 arany, 10 ezüst és 12 bronzérmet szereztek, ezen- kírnil számos más helyezést értek eL Ügy érzem, megfeleltünk annak a bizalomnak, ame­lyet dolgozó népünk előlege­zett és további megbecsülést szereztünk szocializmust épí­tő hazánknak. Ezután a párt és a kor­mány nevében Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese kö­szöntötte sportolóinkat és méltatta sikereik] jelentősé­glét — Kedves Barátaim! Ked­ves Elvtársak! Több mint hat héttel ezelőtt búcsúztunk el egymástól. Hosszú útra né­pünk szeretetétől és bizalmá­tól övezve indultak, hogy legjobb tudásuk szerint kép­viseljék hazánk színeit ab­ban a nemes versengésben, amely két héten keresztül a világ érdeklődésének közép­pontjában állott és szinte mindenki szeme előtt zajlott le. Szerte a földtekén, akár­Másfelől kifogásolható az anyagi ösztönzés helytelen érvényesítése. Egyetlen vál­lalatnál sem találkozni a négyszázalékos bérfejlesztés­sel — ennélfogva az elmúlt hónapokban az engedélyezett átlaghoz képest három száza­lékkal csökkent a megyei bérszínvonal. A témához kapcsolódó hoz­zászólásokban — egyebek mellett — elmondották, hogy a dolgozók minősítése ma még nem jut kellően kifeje­zésre az alapbérekben, a dif­ferenciálás alig mutatkozik. Jobb lenne, ha az egyen- lősdi helyett mindenkor az értékesebb munkát fi­zetnék nagyobb összeg­gel. Idegenkednek a nyereség­ből való béremeléstől, ehe­lyett inkább látványos év vé­gi osztalékra törekszenek. Néhol túlzott bérmegtakarí­tás mutatkozik az „óvatos” s olykor elítélhető spórolás miatt: éppen ezért a szak- szervezet képviselője javasol­ta, hogy például a kiváló vál­lalat cím odaítélésénél ve­gyék számításba a komoly munka mögött összegyűlt ki­fizetetlen bért, s legyen ez hi­bapont. Az OTP megyei szervezeté­nek munkájáról Varga József igazgató adott jelentést. A tájékoztató szerint jelenleg több mint 800 millió fo­rint a hevesiek betétállo­mánya s aa egy szecnély­csak nálunk, milliók és mil­liók ültek a televízió-készü­lékek előtt, szurkoltak nem­zeti lobogóik képviselőinek, élvezték az izgalmas és szép küzdelmeket. Most ismét hazai földön köszönhetem Önöket! Öröm­mel fogadom Egri Gyula elv­társ jelentését a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány ne­vében, szeretettel üdvözlöm a XIX. nyári olimpiai játé­kokról hazatért magyar kül­döttség valamennyi tagját, sportolókat, szak- és sport­vezetőket, az olimpiai kül­döttség vezetőit. Fehér Lajos elvtáns ezután elismeréssel szólt a magyar sportküldötteég tagjainak ki­tűnő szerepléséről. Az ünnepség végién fel­csendült a magyar Himnusz, majd a sportolókat „átvet­ték” a hozzá tartozók. Kedden reggel, motorke­rékpáron emlékstaféta in­dult Hatvanból, Nagy Imre, a re eső megtakarítás ősz- szege országosan is az el­sők közé emeli megyén­ket A szervez«* sok irányú se­gítséget nyújt megyénk la­kosságának s a hitelek közül különösen a lakásépítéshez adott pénzösszeg jelentős. Előtérbe került ugyanis a magánerőből történő építke­zés — az állami forrásokból megvalósuló lakásoknak há­romszorosa készül így —, amihez természetesen a jövő­ben még fokozottabb támo­gatást nyújtanak. Hatvan­ban 44 KISZ-Iakás, az egri Egészségház utcában 44 örök­lakás építését kezdték meg, a gyöngyösi Fő téren pedig rövidesen 101 öröklakás kivi­telezési munkáihoz fognak. A gyöngyösi Kálvária-part és az egri G rónai Sándor utca OTP-s házaihoz a napokban 1—1 millió forintot küldött közművesítésre az Országos Tervhivatal. Ez utóbbi hely­re, a program szerinti kilenc­millió forintból 5.5 már együtt van: remélhető, hogy rövidesen meglesz a kiegészí­tés is s a tavasszal elkezdőd­het az építkezés. Ugyancsak az egrieknek jó hír: a városi tanács újabb telkek biztosításával juttatja közelébb terveik megvalósítá­sához az OTP segítségét igénylő építkezőket A vb-ülés további részében több fontos indítvány, előter­jesztés elfogadására került sor. hatvani járási KISZ-bizottság munkatársa vezetésével. Dél­előtt a járás valamennyi köz­ségének úttörőszervezete ünnepség keretében emléke­zett meg a hősi szovjet Kom­szomoi megalakulásának 50. évfordulójáról. Fellobogózták a középülete­ket, s transzparensek hirdet­ték a fél évszázados jubileum jelmondatait A KISZ és az úttörőszervezetek vezetői a járás valamennyi községében emlékbeszédekben méltatták a Komszomoi fél évszázados történetét Selypen például az ünnepi díszbe öltözött szakmunkás­képző intézet előtt rögtönzött kultúrműsort rendeztek a staféta fogadására. Lőrinci­ben, a Mátravidéki Hőerőmű KISZ-bizottsága is színvona­las műsor keretében kötötte fel üdvözlő szalagjait a sta- fétarúdra. Csányban, Horton és Ecséden is ünnepi sorfal, énekszámok és szavalatok várták a motorosokat Délután 2 órakor érkezett az emlékstaféta Petőfibányá- ra, ahol a Petőfi Művelődési Ház szimfonikus zenekara adott műsort tiszteletükre. Az ünnepségeken megje­lentek a párt-, állami és tö­megszervezetek vezetői. Petőfibányán az emlékün­nepség központi rendezvé­nyén is részt vettek a hatva­ni járás, a Mátraalji Szénbá­nyák párt-, gazdasági és tö­megszervezeti vezetői is. A művelődési há2 nagytermé­ben nagyszámú közönség részvételével került sor az if­júsági nagygyűlésre, amelyet Balogh János, a Mátraalji Szénbányák KlSZ-bizottságá- nak titkára nyitott meg. A nagygyűlésen megjelentek az ideiglenesen hazánkban tar­tózkodó szovjet csapatok egyik közeli egysége Kom­szomoi szervezetének meghí­vott képviselői is. Németh László, a KISZ Heves megyei Bizottságának titkára ünnepi beszédben em­lékezett meg a hősi Komszo­moi fél évszázados harcairól, történetéről, majd Csumajev Mihail Grigorjevics, a ven­dég szovjet katonai egység Komszomoi szervezetének helyettes titkára szólalt fel, s köszönte meg a hatvani já­rás fiataljainak jókívánságai* A nagygyűlés kedves szín­foltja volt, amikor a petőfi- bányai úttörők virágcsokorral ajándékozták meg a Komszo­moi megjelent képviselőit, s ugyancsak nagy taps követte azt is, amikor Szolovjov Nyi- koláj Jegorovics, a szovjet katonai egység Komszomoi szervezetének titkára átadta alapszervezetük díszes okle­velét Mongyi Lászlónak, a KISZ Hatvani Járási Bizott­sága titkárának. Az emlékünnepség az In- temacionálé hangjaival ért véget, majd a petőfibányai KISZ-bizottság fogadást adott a komszomolisták tiszteleté­re. ★ A Komszomoi megalakulá­sának fél évszázados jubileu­ma alkalmából a hatvani já­rásban helyben, a cukorgyári művelődési otthonban, vala­mint a Csőszerelőipari Válla­lat lakatosüzemében és a ró- zsaszentmártoni műanyag- vállalat KISZ-szervezetében is rendeztek emlékünnepsé­geket. Megyénkben — a többi kö­zött — Hevesen is megemlé­keztek a jelentős jubileum­ról, ahol Cseh István, a KISZ megyei bizottságának titká-> ra mondott emlékbeszédet ( faludi) A megyei tanáé» vb-üléaéről Jelent juh t Nincs veszteséges vállalatunk Előtérben: a magánépítés

Next

/
Thumbnails
Contents