Heves Megyei Népújság, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-23 / 249. szám
Vita a szőve«!» czetekrol X Társadalmi Szemle februári számában jelent meg Erdei Ferenc „A szövetkezetek elméleti kérdései” című Vitaindító cikke, amelynek gondolatébresztő megállapításai nyomán a párt elméleti és politikai folyóiratában izgalmas vita alakult ki. A közérdeklődést jelzi a február óta megjelent 19 hozzászólás, amelynek némelyike kisebb önálló tanulmánnyal is felér. Vitaindítójában Erdei Ferenc a szövetkezetek népgazdasági jelentőségéről szólva megállapította: ____az öszsz es keresők számának kereken egyharmada (33,7 százaléka) a szövetkezetekben dolgozik, a szövetkezetek a nemzeti jövedelem 22,2 százalékát, tehát kereken egyötödét állítják elő... Ha népgazdasági ágak szerint nézzük az arányokat, akkor a következő a kép: az illető ágazat összes keresői közül a szövetkezetekhez tartozik a mezőgazdaságban 74,7 százalék, a kereskedelemben 26,1 százalék, az iparban 9,6 százalék, az építőiparban 11,5 százalék, a különféle szolgáltatási tevékenységben 8,3 százalék. A nemzeti jövedelem előállításában pedig így alakul a szövetkezetek részesedése: mezőgazdaság 63,7 százalék, kereskedelem 41 százalék, Ipar 6,2 százalék, építőipar 8,6 százalék, kereskedelem 41 százalék, ipar 6,2 százalék, építőipar 8,6 százalék”. E tények alapján méltán hangsúlyozza Erd« Ferenc a szövetkezeti szektor népgazdasági fontosságát és kimondja: elérkezett annak az ideje, hogy napirendre tűzzük a szövetkezetek legfontosabb elvi kérdéseinek tisztázását, igyekezünk azokat tisztultab- ban és határozottabban megfogalmazni. A vita élénkségét és egyúttal a téma időszerűségét bizonyítja az az ellenvélemény, amelyet dr. Halasi László fejt ki hozzászólásában (Társadalmi Szemle 1968. áprilisi száma). Szerinte indokolatlan a szövetkezeti elvek kidolgozásának feladatairól beszélni, mert azok a marxizmus—leninizmu* klasszikusai által már adottak és mindössze a meglevő elmélet helyes gyakorlati alkalmazásáról lehet szá A vitázók közül többen is érintik ezt a témát és Erdei Ferenc álláspontját tartják elfogadhatónak. Ugyanilyen értelemben fejti ki véleményét a Társadalmi Szemle — Jánossy Ferenc tizenegy olajképe, tizenhét akvarellje és egy tusrajza kapott helyet a múlt héten, az egri Képcsarnok falain. A meghitt környezetben jól érvényesülnek a lobogó színek, amelyekkel Jánossy megörökíti látomásait, környezetét, a természetet Az egykori Szőnyi-tanft- vány technikában és szemléletben sokat örökölt nagy nevű mesterétől. A hat-nyolc alakból összeálló csoportok egy-egy lelkiállapotot fejeznek ki Jánossynál, egy emléket, amely színeiben, formáiban kitörölhetetlenül él a művész lelkében. Líra lobog ezekben a színekben, a percek intim élménye, érzelem, amely finom, bizonytalan opálos színekkel vonja be a tárgyakat, a jelenségeket Olajban két nagyobb méretű portrét is kapunk Já- nossytól.; Az Olvasó nő és különösképpen a Terápiás dolgozó arcképe érzékeny idegrendszer reagálását jelzi rokonszenves egyéniségek kapcsán. S mintha egy kis tartózkodás is mutatkozna ezekben a portrékban: az* az érzésünk, hogy a művész nem bontja ki előttünk teljesen az arcon tükröződő jellemet mintha szemérmesen eltitkolna valamit róla. A férfiarcban éppúgy, mint az elmerengő nőben az elrévedés, a töprengés a fő motívum, de Amntha ez az elmélkedés in- Ijcább bizonytalankodás, této- ,'JÉzás lenne. A vonások haoktóberi számában megjelent hozzászólásában Nyers Rezső. Megállapítja, hogy a tudományos szocializmus elmélete, Marx, Engels, Lenin gondolatrendszere ma is korszerű elméleti alap, mert helytálló eligazítást nyújt a társadalom fejlődésének alapvető kérdéseiben. Ám nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a tudományos szocializmus megalkotói a maguk korában még nem ismerhették fel és nem elemezhették a mi korunk megannyi problémáját. Ezért fejti ki Nyers Rezső azt a véleményét, hogy ma, amikor a szocializmus alapjai már állnak, csupán klasszikusaink öröksége már nem elég. „Bizonytalanság származik abból, ha elméletünk csak a múltunkat tisztázza, de csak felszínesen határozza meg a szövetkezetek mai társadalmi szerepét és nyitva hagyja jövőjüket ... ezért a hozzászólók többségével együtt én is azt tudom ajánlani, hogy a klasszikusok gondolati alapjait megőrizve, bátran kutassunk csak, vitatkozzunk és alkalmazzunk új elméleteket, ahol ez szükséges”. Lényeges vonása a vitának az állam és a szövetkezetek közötti viszony tisztázásának felvetése. Általános társadalmi és gazdasági fejlődésünk, de különösen a gazdaságirányítási reform újabb, az eddigiektől eltérő körülményeket teremt, illetve a fejlődésnek megfelelő követelményeket állít például a jogalkotás elé. Ezt fejezi ki dr. Nagy László hozzászólása (Társadalmi Szemle 1968. 4. szám), amelyben taglalja az állami Irányítás szerepé és módszereit Megállapítja, hogy az irányítás egyik eszköze a szövetkezetek működési kereteit megszabó jogszabályalkotás, a másik pedig a gazdasági ösztönzők útján való befolyásolás. Azt is kimondja, hogy az állami irányítás közvetett eszközökkel érvényesülhet és célja nem az egyes szövetkezetek feletti gyámkodás, hanem az össztársadalmi és a szövetkezeti érdek összhangjának biztosítása. Szükségesnek tartja azt is, hogy az állam és a szövetkezetek viszonyát nemcsak a mezőgazdasági termelőszövetkezetek esetében, hanem a szövetkezeti szektor valamennyi ágában általános érvényű elvi alapon tisztázni kell. Több hozzászóló foglalkozik a termelőszövetkezetek — különösen a mezőgazdasági termelőszövetkezetek — szervezeti kérdéseivel. Szinte egységes a megállapítás, hogy jelenleg itt a gyakorlat előbbre tart, mint az elméleti tisztározatlanok, a szemek meszszire tekintenek anélkül, hogy felvillanyoznának határozottságukkal, céltudatosságukkal. A művész hangulatai és élményei kavarognak itt a színekben és a vonásokban, amelyek nem tűrnek meg semmiféle racionális józanságok Ezeknek az arcoknak az izgató villózásában kell és lehet megértenünk a sorozatban jelentkező karneváli képeket is. A művész hosszabb ideig tartózkodott Svájcban, Bázelben és a számára szokatlan, meglepően kedélyes és önfeledt karneváli tömeg idegileg és művészileg szemmel láthatóan lelki izgalmat és élményt hozott. A természetellenesen felizzitott színek és lebegő alakok láto- másszerflek, mintha az újból jelentkező emlékek vissza- járása és azok másodlagosan visszatérő, vagy visszahívott izgalma késztetné alkotásra a művészt. Itt nem fontosak az arcok, hiszen az emberi alakok inkább táncbéli maskaráknak látszanak, semmint hús-vér embereknek. A színek látomása maradéktalanul vetíti ki a lélek felhevülését, amely olykor a kép rámáit is tázás. Ez a jelenség is sürgeti a szövetkezetekkel foglalkozó elméleti munka erősítését. Sarkallatos témája a vitának a szövetkezeti demokratizmus és a centralizmus problémaköre. Több hozzászóló megállapítja, hogy a szövetkezetek demokratizmusának erőssége gazdálkodási értelemben abban rejlik, hogy a szövetkezetek olyan kis, vagy középnagyságú gazdasági egységek, amelyek tevékenységét az egész tagság képes áttekinteni és a fontos döntésekben közvetlenül részt venni. Így értelmesen érvényesül a gyakorlatban az egy ember — egy szavazat elv. A vita több résztvevőjének véleménye szerint ezt a demokratizmust sértene, ha a szövetkezeti életben a centralizmus elvét alkalmaznánk. A szövetkezetekről folyó elméleti jelentőségű vita — már az eddig megjelent írások megítélése alapján is — nagy segítségére lehet a szövetkezeti gyakorlatnak. Ezért hasznos lenne a vita anyagát külön könyvben is megjelentetni. (H. L.) Hidroglóbusok sziilitfö'd'én A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában sorozatban készülnek az 50—100 és 200 köbméteres hidroglóbusok. Évente mintegy száz különféle űrtartalmú hidroglóbust gyártanak a kecskeméti üzemben. Képünkön: Készül a 400 köbméteres hidroglóbus mintapéldánya. (MTI-foto — Herczeg István felvételei Különóra” az e9rl ,aSpari „xuuuuuia technikumban A faipari technikum kihelyezett tagozatán az idei őszön huszonkét hallgató már a második évfolyamot kezdte —- az „intézetnek” otthont adó egri Dobó István Gimnázium és Szakközépiskola folyosóin mégis sokáig kell érdeklődni, keresgélni, amíg az idegen látogató ráakad . — „Kinn a városban” — mondja egy fiatalember a késő délutáni foglalkozáson — talán még ennyit sem tudnak rólunk. Tanfelügyelővel, ellenőrrel nem találkoztam itt eddig, legfeljebb a munkahelyeinken kerülünk szóba... Felnőttek, „öreg diákok”, jobbára családos emberek szoronganak a számukra bizony már szűkösnek bizonyuló iskolapadokban. Asztalosok, ácsok, parkettások, akik a nagyobb tudás után vágynak kedvtelésből, kéretlenül. Egy negyvenhárom éves ktsz-elnök Kovács Miklós bizonygatja meggyőzően, hogy 6 már korengedélyt kaphatna, oklevél nélkül is dolgozhatna vezetőként, de nem hagyja ennyiben, mindenre számítva építgeti a jövőjét igyekszik szétfeszítene Mert ennek a karneváli mozgásnak, táncritmusnak valahol a képen túl is van folytatása, egészen a haláltánc bódulat táig. A tájból, a tó széléről, a nádasok mellől, a szénakazal tövéből, az őszből rögzít szín- egyveleget a művész. A színekben a lázas, teremtő nyugtalanság fészkel még akkor is, amikor az őszi tájban adja a köd varázslatát. A köd sem tompítja meg a színek életét, az is valahol a színeken túl van, pedig a ködöt akarja a művész ecsetje hangsúlyozni. Nemcsak a festő egyénisége zár körül egy külön világot, amely máséval nem téveszthető össze, vagy rokonítani is alig lehetne valakivel, de épp ilyen biztos ecsetkezelése is. Technikailag kitűnően old meg kompozíciókat s talán ezért is van, hogy a néző beleéli magát az alkotás hangulatába. Mert a művész elsősorban hangulatokat, állapotokat vetít ki magából és azt akarja, hogy ezeknek a hangulatoknak, érzéseknek, esetleg idegi izgalmaknak érzői, társai legyünk. Jánossyban — vázoltán körülhatárolt és lezárt világa ellenére is — értékes művészegyéniséget ismerhetett meg az egri közönség, olyat, aki a múló divatokon és ..agy hangú formákon túl — és felülemelkedve vállalja önmagát és vallomásszerűen fest. (farkat) Ügy érzi, hogy szakismeretére alapozhat... — Én az egercsehi bányától utazgatom hetente háromszor — szól egy másik tanuló, Dorkó István — s a késő esti csehi busztól rendszerint gyalog teszem meg az utat hazáig, Bekölcéig, de nem sajnálom a fáradságot. Tudom, hogy majd a technikumi ismeretek teljes birtokában sokkal jobban haladhatok a munkámmal mint eddig. A heti három foglalkozásból — beszélik — egy délután a humán tárgyaké, a másik kettő pedig a műszakiaké. A szerdai órákat szeretik a legjobban, a szaktárgyakét. Sajnálják — panaszkodnak —, hogy csak könyvekből tanulhatnak. Nincsenek szemléltető eszközeik, nagyon hiányoznak az üzemlátogatások, szakmai kirádulások. Csupán itt, Egerben is sok érdekeset, sok újat láthatnának, hallhatnának — bizonygatják —, hiszen más körülmények között, más feladaton dolgoznak a szövetkezetnél, a tanácsi vagy éppen az állami bútoripari vállalatnál. Hát még idegenben, Szolnokon, Szegeden, Sopronban...! — A nyáron a Faipari Tudományos Egyesület tagjaként a szabadságom terhére kirándultam a Tisza-partra — emlékezik Vágási Zoltán — s olyan hasznos volt ez az út, hogy szívesen mennék hasonlóra máskor is. Ahány bútorgyár, annyi tapasztalat! Jó lenne már, ha a technikumunk is szervezne néha ilyen közös látogatásokat... Ezek a hallgatók itt mind tanulni akarnak, oktatóik, tanáraik — élükön a fiatal faipari mérnökkel, Zombori Istvánnal — a legjobb igyekezetük szerint tanítani. A segítőkész előadókat dicsérik valamennyien, mondják, hogy az óraközi szünetekben vagy éppen „odahaza” a munkahelyen is szívesen elmagyaráznak újra egy-egy nehezebb témát úgy, hogy az érdeklődő „öreg diákok” könnyebben megérthessék. Segítik egymást — persze maguk a tanulók is. Elhatározták, hogy az időközben katonai szolgálatra bevonult évfolyamtársakat támogatják majd előrehaladásukban, ha leszerelnek. Ügy szeretnék, ha a „mundér” levétele után amazok is felzárkóznának az „itthon maradottakhoz”, a többiekhez. Tanítanak, tanulnak; jövendő hivatására készül egy osztálynyi „öreg diák” — megszokott, mindennapi munkája mellett családi gondjainak súlya alatt. Nekik jóval nehezebb — mint a tizenéveseknek, érthető, ha több támogatásra vágynak. S ezt — ha eddig nem is — legalább a második évben már megkaphatnák. A kívülállók is észrevehetnék végre, hogy voltaképpen ez a tagozat is technikum: komolyabban kell venni... Gy. Gy. T Kövecsre méltó Űj, érdekes — és rendkívül hasznos verseny kezdi szárnyait bontogatni a Mát- ravidéki Fémművekben. A szocialista brigádok, a gyár, az üzemek vezetőivel egyetértve elhatározták: „műhelykönyvespolc” név alatt valamennyi üzemben könyvtárat létesítenek, a polcokra megszerzik a dolgozók által igényelt könyveket és egy gyáron belüli olvasómozgalmat indítanak el. A terv már magába véve is nemes, jó, de tartalma, eredményei a vártnál is szebben bizonyítják: a siro- ki gyárban szeretik, tisztelik a könyvet. Már valamennyi üzemben működik a „könyvespolc”, s félezernél több olvasója van. A brigádok között nemes versengés folyik: ki olvas többet, s már azon igényeiknek is hangot adtak, hogy jó lenne író-olvasó találkozókat rendezni, egymásnak elmondani az olvasott könyvről s Írójáról a véleményeket. Egy-egy verseny Izgalmát mindig az adja: ki nyer, ki veszít majd. Ez a verseny azonban merőben más a többinél. Ebben a versenyben senki sem veszít, ebben a versenyben mindenki csak nyerhet Tudást műveltséget, kultúrát új ismereteket. Dicséret Diet! az ötlet megvalósítóit megszervezőit. Reméljük, kővetőkre talál a sírok! példa. Mert követésre méltó. Tíz éves gyümölcsöző együttműködés — Magyar, ukrán, orosz speciális szerkesztőcsoport — 48 magyar mű ukrán nyelven Az idei a tizedik év a Kárpátaljai „Kárpáti” és a négy budapesti kiadó, az Európa, a Magvető, a Kossuth és a Móra termékeny együttműködésében. Ezek a könyvkiadók, figyelembe véve az olvasók érdeklődését a magyar és az ukrán klasszikusok és szovjet írók művei iránt, a közös kiadások eredeti formáját dolgozták ki. Együtt készítik a kiadványok terveit, közösen dolgoznak a fordításokon és a kéziratok szerkesztésén. E célból a „Kárpátiéban speciális szerkesztőcsoportot hoztak létre a magyar, ukrán és orosz nyelv kiváló ismerőiből. A matricák összeállítását és készítését a budapesti kiadók végzik, a nyomdai munkákat pedig az ukrajnai nyomdák. Az együttműködés mindkét félnek előnyös. A magyar kiadók képviselői szerint javult a fordítások és a nyomdai kivitelezés minősége, az ukrán szakértők pedig kiemelik: ily módon különösebb kiadások nélkül láthatják el a magyarul beszélő kárpátaljaiakat magyar nyelvű irodalommal. A „Kárpáti” eddig 129 művet adott ki magyar nyelven, összesen mintegy négymilliós példányszámban. Közöttük Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gorkij, Solohov, Goncsár és mások műveit. Nagy érdeklődéssel fogad, k Magyarországon és Ukrajnában is az ukrán— magyar és a magyar—orosz szótárt. A magyar írók műveit Ukrajnában a Dnipro, a Veszelka, a Mology és más kiadók is publikálják. Az egy évvel ezelőtt Uzsgo- ródban magyarul kiadott Lenin-életrajzot a magyar }fÄnyylrja^Qlr tcljSS példányszámban átvették. A kárpátaljai könyvkiadók a magyarokkal együttműködve most olyan sorozaton dolgoznak, melyet a forradalom vezérének 100. születésnapjára bocsátanak közre. Ezen belül újra kiadják az életrajzot, önálló művek és visszaemlékezések is megjelennek. Az utóbbi években az ukrán olvasók magyar szerzőktől 48 művet kaptak kézhez, mintegy másfél milliós példányszámban. Köztük Petőfi, Ady, József Attila és más klasszikus és modern magyar írók és költők műveit V, Popov MmUm 3 1968. október 23., ssserá»
