Heves Megyei Népújság, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-20 / 247. szám
Tízezer kilométer a tenger felett A «Knnnijl Ereid»" című szovjet lap tudósítója utazást tett egy stratégiai bombázó fedélzetén. Erről szól as Itt következő riport: MAR hetedik órAja repülünk. A stratégiai bombázógép egyre távolodik velünk a szárazföldtől. Lábunk alatt a pilótafülke padlózata imbolyog, a gép alatt viharokkal terhes, sűrű, végeláthatatlan felhőréteg gomolyog alatta pedig ugyancsak végtelen jégmező. Ai Északi- sarkvidék felett haladunk, — Parancsnok, három fokkal balra, — halljuk a fejhallgatóban a navigátor, Filimonov százados hangját. — Jobbra egy sziget — Már látja is? — kérdi Gobrunov őrnagy, a gép parancsnoka. — Látni még nem látom, de érzem... — feleli a navigátor. S ezt nem tréfának szánta. Filimonov százados ugyanis nem annyira a műszerek, mint inkább sok éves gyakorlata, nagy tapasztalata alapján, szinte ösztönösen megérezte, hogy közeledünk az egyik ellenőrző tájékozódási pont felé. S valóban, néhány perc múlva sziget körvonalai bontakoznak ki a lokátor képernyőjén. A stratégiai bombázógépen rengeteg műszer van, amelyek „látják” a felhő borította földet, „hallják” a különböző rádióállomások hangját. Az embereknek idefent — e számtalan okos műszer ellenére — még sincs könnyű dolga. Itt van például a navigátor. Hét órája szünet nélkül dolgozik. Hol a lokátor képernyőjét ügyeli mereven, hol az automata rádióiránytü beállító karját forgatja, hogy megkeresse a szükséges rádióállomást, hol pedig a navigációs mérőléccel mesterkedik. , — Mérnök, hogy állunk az üzemanyag-fogyasztással? — kérdezi most a gép parancsnoka. Alekszej Mironov századost, a bombázó hajózótechnikusát valamennyien mérnöknek titulálják. — Az üzemanyag-fogyasztás teljesen normális — jelenti Mironov. NEHÉZ PILLANATOKAT élünk át most. A gép több ezer kilométerre van már a repülőtértől. S végre egy kis darab szárazföld, magányos sziget került az utunKba. De nem közelíthetjük meg job- kan, mert — a kapott feladat értelmében — pontosan be kell tartanunk az előírt útvonalat. Gorbunov őrnagy, a gép parancsnoka, már indulás előtt tisztában volt a legénységre váró nehézségekkel — Fontos és nehéz feladatott kell végrehajtanunk, — mondotta baj társainak. — Mindvégig tenger felett repülünk majd. Készítsék elő a gumicsónakokat, és az úszómellényeket A stratégiai bombázógép legénysége hamar összeszokik. Maguk a körülmények hozzák ezt így. Hiszen minden egyes feladat végrehajtása hosszai órákon át tartó, nehéz, megfeszített, közös munkát jelent számukra. Ilyenkor nincs idő pihenni, nincs idő aludni. NEMCSAK A KÜLÖNLE- LEGES körülmények, hanem egyes technikai sajátosságok is nagy szerepet játszanak a legénység össaeCorrottságá- nak kialakításában. A stratégiai bombázógépet egyszerre két pilóta kormányozza. Felszálláskor együtt húzzák fel a futómű orrkerekét, fordulásnál közös erővel döntik meg a gépet. S ehhez nemcsak nagyfokú ügyesség és kitűnő szaktudás kell, hanem az is, hogy pontosan, összehangoltan dolgozzanak, azaz, hogy mindkét pilóta gondolatai és mozdulatai, mindig szinkronban legyenek. — Parancsnok, még két fokkal balra, — mondja a navigátor. S a parancsnok, akii rendfokozatban is, beosztásban is felette áll a navigátornak, máris végrehajtja az utasítást. A navigátor kitűnő szakember, s most, amikor elérkeztünk a feladat végrehajtásának legfontosabb szakaszához, az egész legénység munkájának sikere tőle függ. — Most jó az irány, — szólal meg ismét Filimonov százados. Hangjában némi izgatottság bujkál. A felhőzet hirtelen szétszakadozott alattunk, és szabad szemmel is megpillantottuk a szigetet. — Parancsnok, forduló... A navigátor hangjában érezni, hogy a cél fölé értünk. Néhány rövid vezényszó, két-három éles forduló — s a feladatot máris végrehajtottuk. A bomba vetés csak képletesen történt meg, de ez nem csökkenti a feladat jelentőségét. A gyakorlat sikeres végrehajtása bebizonyította, hogy a gép óriási távolságok leküzdésére ké- i pes, pusztító erejű fegyverze- l tét tud magával vinni, bár- j mely napszakban és bármi- i lyen időjárási viszonyok között pontosan rárepül a célra, ß a rádiós iránymérő célzókészülékkel nagy magasságból, felhők mögül is bombázni tudja azt. S ami még ennél is fontosabb — ez a nagyszerű technika megbízható kezekben van. Gorbunov őrnagy — I. osztályú hadirépülő, aki 27 év alatt több mint négyezer órát töltött a levegőben, már veteránnak számít. Lavrinyen- ko törzsőrmester pedig a háború alatt született, amikor Gorbunov már pilóta volt. Fiatal kora ellenére azonbim ő is tapasztalt katona — I. osztályú rádióslövész. A gép repül tovább. A sztratoszférában napsütés van. Tízezer kilométer van már mögöttünk, és a gép fedélzetén. változatlanul megfeszített munka folyik. . — Jelentse, mennyi üzemanyagunk maradt, — szól a parancsnok. A hajózó technikus megnyugtató számadatokat közöl. — Nagyszerű — mondja Gorbunov elégedetten. — Elég lesz hazáig bőven. S EBBEN A PILLANATBAN, bizonyára, mindegyikük előtt megjelent a hazai repülőtér képe. Ivan Dinyin őrnagy BliScki üiésiégelók Szarvaskő előtt, az úgynevezett bükki Vaskapunál mészégetők ütötték fel tanyájukat. A debreceni Alkotmány Termelőszövetkezet öt kemencét építtetett, amelyekben évente közel 25 ezer mázsa kiváló minőségű meszet égetnek. A szakemberek — az égetők — Heves megyeiek, Bajzáth Gyula bácsi irányításával végzik munkájukat, aki már több mint 50 esztendeje foglalkozik égetéssel. Képünkön: Készül a boksa. (Foto: Kiss Béla) Mexikó, jflexfcO'.«0?) (Az Irásforma megkülönböztető szerepéről) A XIX. nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos közlésekben igen gyakran olvashattuk a rendező ország és fővárosa nevét. Azt is megfigyelhettük, hogy nincs egyöntetűség a két név írásában. Valóban feltűnő, mennyire eltérnek egymástól az egyes írásformák. Ilyen változatokkal találkozhatunk: Mexikó, Mexikóváros (?), Mexikó City (?), Mexico City, Mexico, Mexicó (?), México (?), Mexico város, Mexikó városa, Mexico városa, Mexikó főváros stb. Egyes közleményekben szinte minden változat együtt jelentkezik. Néhány írásban azonban következetesen két forma a gyakoribb: Mexikó és Mexico, s az eltérő írásmód megkülönböztetésül szolgál. Az ország: Mexikó, fővárosa: Mexico! Ez a gyakorlat nem új keletű. Az Üj Magyar Lexikon már ezzel a megkülönböztetéssel él: Mexikó fővárosa: Mexico City, azaz Mexico, Mexico város, Mexico városa ... Az Élet és Tudomány hasábjain (1968. 41. sz.) a „Séta Mexico városban" c. írásban ezért olvashatjuk a következő változatokat: „Mexikóba utazni.. „ a főváros, Mexico City, röviden: México..." Az első szótagon levő ékezetet a magyar írásban nem kell kitennünk, a spanyol helyesírási szabályzat írja csak ezt elő, s ezzel jelölik, hogy az első. szótag hangzóján kiemelt hangsúly van. Bár helyesírási szabályzatunk nem tud az eltérő Mexikó — Mexico írásmód megkülönböztető értékéről, a gyakorlatnak joga van vele élni, annál is inkább, mert egy analóg példa is erre bátorít bennünket. A Helyesírási Tanácsadó Szótárban már a Brazília (tehát: z és hosszú iDországnév mellett olvashatjuk a Brasilia (tehát: s és rövid i!) városnevet is. Lapjaink élnek is ezzel a megkülönböztető lehetőséggel. Ezért olvashattunk a Népújságban (1968. okt. 12.) is arról, hogy „Brazília újonnan alapított fővárosában, Brazíliában páni félelem tartja bénultságban az alvilágot.. Nincs elvi akadálya tehát annak, hogy az olimpiai játékokról szóló közleményekben egységesen így írjunk: Mexikó fővárosa Mexico (Mexico City, Mexico városi áll most az érdeklődés előterében szerte az egész világon. Dr. Bakos József, a nyelvtudományok kandidátusa • • ® e$ meqse mozog az rnyaq A személyzetis sóhajtva dőlt hátra és immáron huszadszor tette fel az immáron huszadik embernek a kérdést: — ... s mire képes? — Kérem szépen, hettitából tudok fordítani szankszkritra, de ha ez kevés, a szanksz- kritból mayára is fordíthatok, mert az ösz- szes modern nyelvek ismerete mellett tizenhét és fél holt nyelvet is ismerek — mondta szerényen a kissé kopasz férfi, és gyorsan hozzátette, hogy ért a kör négyszögesítéséhez is. — Hány mázsát bír el? — szegezte neki a kérdést a személyzetis ... — Én? ... Asztmás vagyok, kérem, de... — Köszönöm ... Nem tudom alkalmazni. . . Mire képes? — tette fe1 a szokott és már huszonegyedik kérdést a személyzetis a következőnek, aki szerényen megigazította tógáját és csak aztán felelt, kérdéssel: — Mihez kellene értenem? — Hát például az anyagmozgatáshoz... — Adjatok egy szilárd pontot a földön kívül és én kimozdítom a Földet a sarkaiból — válaszolta szerény magabiztossággal a szakállas férfi, de a személyzetis rezignált hangon nyöszörögte: — Kérem ... nekünk a Földdel semmi dolgunk .. Nálunk vasat, kokszot, ládákat meg miegymást kell mozgatni ... Sajnos ... Kérem a következőt! — A periódusos rendszerre1 tudok bánni, kérem ... Én találtam fel — dicsekedett, ha nem is nagy hangon egy Mendelejev nevű jérfi, de rövid úton ő is távozhatott, mert nem tudott bánni a targoncával. — Mit csináljak? — panaszolta a személyzetis, amikor mindezt végighallgatva feltettem a kérdést, hogy talán ennyi kiváló szakembert mégis kár volt elküldenie. — Mit? Mérnököt, tudóst még kapok... De nekem segédmunkás, anyag- mozgató kell. Már két hete hirdetjük az újságban, s csak ilyenek jelentkeznek. Pedig, ha tudná, hogy mi mindent ígérünk az anyagmozgatóknak. — Jó napot — köszöntött be most hirtelen egy alacsony, széles vállú, kicsit pökhendi ember... — Jöttem, hátha meg tudok egyezni magukkal. Anyagmozgató vagyok — tette hozzá, és úgy nézett körül, mint Néró az égő Róma felett ... A személyzetis boldogan ugrott fel, leporolta a széket, konyakot vett elő, miközben biztosította, hogy rajta és a vállalaton ez nem fog múlni. — Vállalati üdülés, a nőmmel... Nem a nejemmel, a nőmmel. — Meglesz, kérem — nyugtatta meg az anyagmozgatót a személyzetis — Napi hat óra az üzemben, ez veszélyes munka... — Természetesen ... — Maximális órabér ... — Erről még beszélni sem érdemes — pironkodott a személyzetis, hogy a rút anyagiak egyáltalán szóba kerülhettek .. — Yachtjuk van? — Van. Egy. — Jő, azt lefoglalom — közölte hanyagul az anyagmozgató, és intett, hogy még öntsenek konyakot a számára ... — Meló semmi — hörpintette fel a konyakot rögtön... — Azt hiszem... hogy szóval... azt mégsem lehet — riadozott a személyzeti munkával megbízott áldozat íj — Mi az, hogy nem lehet? Hát mit képzelnek maguk? Sejtettem én, hogy az egész hirdetés egy nagy humbug. Csak félrevezetik a dolgozókat... Na viszlát, nyomott fej, nincs üzlet — parkolta meg a személyzetis arcát és távozott. A személyzetis letörte» roskadt vissza íróasztalához: — Most vegyem fel, hogy legyen anyagmozgatónk? Hál azért kellene, hogy mozgassuk azt az anyagot... A mozgatásért meg nem jönnek. Ha jönnének, nem mozgatnának ... Hm — töprengett egy pillanatig — meg kellene próbálni, hátha egy balatoni villát is adnánk, akkor ... talán ... ... és kiszólt a titkárnőjének, hogy semmiféle Einsteint, Niels Bohrt, Tupoljevet, Já- nossyt be ne engedjen már hozzá ... Minek. Velük úgysem tudni mit kezdeni. (egri) azokat és hallom is éket. akik éjjeleket görnyesztve a könyvek felett, vizsgadrukkal sápasztva arcukat a technikumok, egyetemek folyosóin haladtak előre a tudás megszerzésének egyáltalában nem könnyű és talán éppen ezért lenyűgözően izgalmas országútién. S tudom azt is, hogy éppen ők, a küzdők, a tudni akarók, a felelős felelősök azok. akik atmoszférát, hitelt teremtettek a meg nem dolgozott, a nem a tudásra, hanem csak a papírra épült diplomának. És itt nem, a világért sem arról van szó, hogy ki milyen vizsgaeredménnyel járja iskoláit, végezte el tanulmányait. Az érdemjegyek viszonylagosak és összetettek, ugyanakkor egy megszerzett tudás meny- nyiségét próbálják megközelítően kifejezni. A megszerzett és nem a kicsalafintáskodott tudásét: ugyanaz a közepes nem ugyanaz a közepes! Hogy ki dönti el: papíron van-e a diploma, avagy a tudásban kifejezésre jut-e? Természetesen az élet, a gyakorlat végső soron és elsősorban. De tudom én, tudod te, tudjuk mi mind valamennyien: kinek a tudása mennyit ér, mennyit a diploma, mennyit a kérdőív megfelelő rubrikájába írt hetyke válasz. Hogy kevesen vannak? Ahhoz igen, hogy számottevőek legyenek. De ahhoz nem. hogy ne beszéljünk róluk. /TZ' fenéikül, éppen csak hogy diplomát szerezve, azt valamiféle enyvnek haszálva, odaragasztják magukat az íróasztalhoz. Akik, bér még véletlenül sem testnevelő tanárok, de ezt az egy szakot választják, gondolván, hogy az is ad diplomát, pedig éppen az ipar területén dolgoznak; akik évről évre halasztják a vizsgákat, mert évről évre elmondhatják „tanulok, kérem .;. hogyne, most is szigorlatra készülök”; akik azt keresik, hogyan úszhatnak meg legkönnyebben az egész cécót, aminek a végén, mindegy, hogy milyen eredménnyel és szerzett tudással, de mégis ott áll majd az annyira óhajtott DIPLOMA... Azokról van szó akik így éppen olyanokra hoznak szégyent, akik nóta önmaguk erejét is megtetézve tanultak, hogy tudjanak és mert tudnak, kapták meg a diplomát. Nekik csak a papij-on van, vagy lesz meg a diplomájuk, míg társaiknak papíron i s megvan ez, ők csak hencegni tudnak a diplomával és beírni tudják a kérdőív megfelelő rovatába, míg az igazi diplomások beírják ugyan, mert igaz, de beírják az élet kérdőívébe, az emberek nevelésének, a termelés szervezésének, a pártmunka embert formáló erejének rubrikájába is. És ez az „is” a lényeg! Haragszom ezekre Mert, ha őket látom és hallom* mindig látom igazolja ezt. Nincs szükség arra, hogy összevont szemöldökkel töprengjünk. ha megkérdik tőlünk: mondjunk egy nevet, aki évekkel ezelőtt hatelemis, vagy még kevesebb végzettséggel rendelkező munkás. avagy munkásból lett vezető volt és most diplomás. Nem lehet róluk, ezekről főhajtás nélkül beszélni, nemcsak azért, mert áhítozták a tudást, hanem azért is, mert tisztában voltak azzal, hogy az isten sem hivatalt, sem észt, azazhogy tudást nem ad a hivatalhoz. A hivatalt a nép adta és adja és hozzá azt a lehetőséget, hogy akinek kevés van, gyarapítsa tudását, s ha beosztásához szükségeltetik. szerezze meg e tudást dokumentáló diplomát is. Nem a diplomáért: a tudásért. Hadsereg, a megszerzett tudás hadseregét lehetne azokból összeállítani, akik így és ezért szereztek diplomát. De mint minden hadseregnek, úgy e hadtestnele is vannak enyhén szólva gyenge pontjai, olyan harcosai, akik harciasán rázzák ugyan a fegyvert, de fogalmuk sincs arról, hogyan működik. Van „fegyvertartási” engedélyük, csak éppen nincs, vagy ba van, hát használatra képtelen az a fegyver, amit diplomának nevezünk.És róluk van szó. Azokról, akik azt hiszik, hogy elegendő, ha így, vagy úgy, különösebb erőfeszítés A diploma természetesen papíron van. Arra írják. Így tehát üres szójátéknak tűnhet a cím. De nem az. Amiről írni szeretnénk, az nem játék a szóval, hanem a diplomával, s ezt a játékot felnőttek játsszák el felnőtteknek, s ami bosszantó, hogy ezt a játékot néha mi komolyan is vesszük. Üj népbetegségünk van: a tanulás. Így tehát ez csak „népbetegség”, amely jó, annyiban, hogy talán majd minden második ember tanul ebben az országban, s nem jó annyiban, hogy e minden másodikból nem kevés azoknak a száma, akiknek idegi, sőt fizikai megterhelést, sőt túlterhelést jelent, ha nem is a tanulás ténye, hanem a tanulmányok szintje, foka. Ez azonban magánügy, annyiban feltétlenül. hogy a fejfájás annak fáj, aki érzi és legfeljebb annak kellemetlen — beosztottnak, feleségnek, — aki ezt megérzi. Ám mégis örvendetes dolog ez: nemcsak súlyban, de lám szellemiekben is gyarapodik az ország; nemcsak az évszázados testi kiéhe- zettséget de a szellemit is igyekszünk mohón pótolni Hogy e mohóság közben néha elrontja az ember a gyomrát vagy az idegeit ez legfeljebb óvatosságra és higgadtságra intő momentum, de korántsem ok arra, hogy felhagyjunk akár az evéssel, akár a tanul ássak S rögtön hozzá kell tenni, hogy e tanulás meghozta és hozza ma is a gyümölcseit kialakult és lassan már világhírnevet kivívó értelrr.iségieink, diplomásaink, — az új értelmiségi réteg aktív és alkotó tevékenysége g Diploma — papíron
