Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-13 / 215. szám

Látogatás a tatai edzőtáborban Ahol a magyar olimpikonok készülődnek Tata neve akkor vált híressé, amikor 1948 nyarán Németh Imre 59.02 méterre Javította a kala­pácsvetés világrekordját. Mintegy az olimpia főpróbájaként, Lon­don előtt. Húsz esztendővel ez­előtt vették birtokba a legjobb magyar sportolók az egykori Eszterházy-parkot és környékét, hogy ott készüljenek fel a má­sodik világháború utáni első legnagyobb szabású nemzetközi versenyre. 1948-ban mindössze egy hónap alatt létesítették az edzőtábort, a hajdani fedett lovardát sport­csarnokká alakították át, ahol azután az ökölvívók, a birkózók, a kosárlabdázók és a súlyeme­lők edzettek. így például Papp László és Bóbis Gyula. Lőteret is létesítettek. A környék Takács Károly, Balogh Ambrus és a töb­biek lövéseitől volt hangos. Az atlétikai pálya különös gon­dot jelentett, mert szinte az egyik napról a másikra kellett megfelelő talajt teremteni az épí­tőknek. Tehát bevált Tata. Immár ha­gyományosán ott készülnek a magyar sportolók az olimpiákra. Tgy volt ez 1952-ben, 1956-ban, 1960-ban és legutóbb 1964-ben. Mexikó előtt is Tatán igyekez­nek a lehető legjobb formába len­dülni az olimpiai keret tagjai. A körülmények azonban kedvezőb­bek. mint előzőleg. Változatos a napirend. A hosz- szútávfutók, igy például Mecser, Sütő, Tóth, Szerény! korán kel­nek, reggel hét órakor már javá­ban futkároznak az atlétikai pá­lyán, vagy a tavak partján. A terepen, a bokrok, a fák között ugyanis nehezebben veszik észre, hogy a napi edzésadag 25—30 ki­lométer. Fél nyolc és kilenc óra között van reggeli. A különböző sport­ágak képviselőinek a napirendje eltér egymástól, ezért előfordul, hogy csak egy pillanatra, egy üdvözlés erejéig találkoznak egy­mással a súlyemelők és a torná­szok, vagy a vívók és a labda­rúgók. Fél tízkor minden hely fog­lalt a pályákon és a tornatermek­ben. Ekkor kezdődik a legtöbb sportágban az első közös edzés. Senkit sem kell szorgalomra biztatni, se a vívókat, akik ép­pen Kovács Pál Irányításával is­koláznak, se a birkózókat, akik Natura Mihály szakmai felügye­lete alatt gyakorolják a fogáso­kat, de nem kell biztatni Énekes Árpád tanítványait, az ökölvívó­kat és a többieket sem. — Amikor 1948-ban először tartottunk Itt edzést az olimpia előtt, akkor birkózásban egy aranyérmet szereztünk — jegyzi meg a szünetben Matúra Mihály. — Amikor viszont a legutolsó olimpia előtt voltunk itt, akkor két versenyzőt készítettünk elő úgy, hogy a dobogó fokára lép­hetett. Egy óráig tart a nap első fő edzési időszaka. Ekkor hatvan percre megélénkül az ebédlő. Orvosok állították össze az ét­rendet az egyes versenyzők szük­ségleteinek megfelelően. A napi koszt 3500—7000 kaló­riát tartalmaz. Sokat esznek a súlyemelők, akik egy nap tonná­kat emelgetnek, de különösen jól táplálkozik például Makai Kata­lin, az egyik legjobb magyar tor­násznő, akinek az orvosok sze­rint híznia kell. Két óra és fél négy között a táborban minden csendes. Ilyen­kor kötelező a pihenés. Négy órakor kezdődik a nap második fő edzésidőszaka. Üjra nagy az élénkség az atlétikai — és a labdarúgópályán és a torna­termekben. Fél hétkor kezdődik a vacso­ra. Az éttermekben feltűnik egy- egy vendég. így például meglá­togatta az edzőtábort Papp László, a háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok. — Nemcsak a régi emlékeimet elevenítettem fel — mondta Papp, — hanem bokszoltam a fiúkkal. Nekem gyakran okozott gondot, hogy nem volt megfelelő edző- partnerem. Mexikói reménysé­geinket ez ne akadályozza, engem azután üthetnek... Lejött Tatára Kárpáti Rudolf, az olimpiák egyik legeredménye­sebb magyar vívója Is. — Hasznos, ha nemcsak min­dig egymással állnak szemben a páston — mondja Kárpáti. — Egymást nagyon jól ismerik, az én tárházamban talán akad egy­két ma már viszonylag ritkán alkalmazott akció. Vacsora után hetenként kétszer mozielőadás szórakoztatja a ver­senyzőket, Időnként pedig tánc- dalénekesek és színészek érkez­nek a fővárosból. Kell egy kis kikapcsolódás ... Sok meghívást kapnak a Mexikóba készülő sportolók Tata környékéről, ter­melőszövetkezetek és Ipari üze­mek dolgozói szeretnék közelebb­ről megismerni őket. Az idő azonban az olimpiáig rövid. Ezért a versenyzők csak egy-két meg­hívást fogadhatnak el, a találko­zók többsége az olimpia utánra marad, akkor már összekötve a mexikói élménybeszámolókkal. Tíz órakor mindenki visszavo­nul a szobájába és mintahogy napközben senkit se kell biztat­ni, hogy elvégezze a kijelölt ed- zésmennyíséget, ugyanúgy ilyen­kor senkit sem kell figyelmeztet­ni, hogy a napirend szerint alvás következik. Csak a versenyzők pihennek le. A táborvezetőség szobájában még sokáig ég a villany. Ilyenkor Antal József összehívja vala­mennyi sportág edzőjét és szak­mai vita kezdődik, külön min­den egyes versenyzőről; hogyan edzett aznap. Ekkor állapítják meg a következő 48 óra edzés­mennyiségét is. így történik ez napröl-napra. A hangulat bizakodó és ahogy 1948-ban is egy figyelemreméltó kalapácsvető eredmény fokozta az edzőtábor jó hangulatát, ugyanúgy most Is ez történt. An­tal József táborvezetö szerint Jó hatást tett az olimpiai keret tag­jaira Zsivótzky Gyula 78 méter feletti teljesítménye. Ez talán ép­pen olyan kedvező jel, mint Né­meth Imre világrekordja a lon­doni olimpia előtt. átUli Szakképzett juhász nagy gya­korlattal elhelyezkedne tsz-ben, vagy állami gazdaságban. Ostoros. Káptalan út 8. A Qualität Könnyűfémipari Fel­dolgozó Vállalat, Ape, felvételt hirdet öntő — formázó szakmun­kások. közgazdászok és szállítási vizsgával rendelkező személyek ré­szére. Az öntő. formázókat, szak­májuknak megfelelő munkakörben, a közgazdászokat belső-ellenőri, tervező-statisztikus munkakörben, míg a szállítási szakembert a vál­lalat szállítási ügyeivel tudnánk foglalkoztatni, csoportvezetői mi­nőségben. — Fizetés mindegyik te­rületen megegyezés szerint. Jelent­kezés a vállalat munkaerő-gazdál­kodásán mindennap T—15 őrs kö­zött, zzombaton T—12 őréig. INGATLAN: _________ Eg erben, belvárosban, 2—2 szoba- összkomfortos garázslehetöséges há­zat vennék, vagy siófoki hasonlót adnék. Beépíthető telek Is érdekel. Levelek, Nyeste, Mezőkövesd, pos­tánál marad. Kettőszobás esaládl ház. mellék- helyiséggel 200 négyzetöles telek­kel eladó. Érdeklődni. Karáesond. Bányász András. Szalay u. 20. Eladó. Hatvan belterületén 1350 négyszögöl beltelek. Érdeklődni; Víg Mihály, Hatvan. Mészáros L. 29. JÁRMŰ: Kitűnő állapotban lévő 408-as Moszkvics személygépkocsi eladó! Eger, Május 1. út 11. Idős nénit, vagy bácsit vagyo­náért eltartom. „Szeretettel gondo­zom” jeligére kérek választ az egri hirdetőbe. ________ Felnémeti Petőfi Tsz-nél téli alma kapható, kis tételben is olcsó áron. Érdeklődni a 14—88 telefonszámon lehet. Skoda Furgon 1200-as eladó. Víg Mihály, Hatvan, Mészáros 39. Keveset futott, újszerű állapotban lévő 408-as Moszkvicsot eladnék. Kál, telefon: 2. VEGVES: ÉRTESÍTÉS! A KAVICSBÁNYA VÁLLALAT értesíti tisztelt meg­rendelőit és ügyfeleit, hogy HAT­VANI bányájában (Tel.: Hatvan. 19-58.) a kavicstermelés üzemsze­rűen beindult. Az üzem termel- vényet: 0—3 mm mosott, osztályo­zott homokot, 0—30 mm osztályo­zott betonkavicsot, telepi kiszol­gálással. felrakás nélkül 22.— Ft/m3 közúti járműre történő felrakás­sal 58 Ft/rn3 EGYSÉGES ÁRON ÉRTÉKESÍTI. Anyagkiadás: hét­köznap *—19 óráig (szombaton is). A megrendeléseket az üzembe, vagy központunk címére: Budapest, V.. Molnár u. 53. (Tel.: 181-313.) kérjük küldeni. Kisebb tételű, azonnal el- Kavlrsbánya Vállalat IS bektos szüretelökád eladói Eger. Agyagos u. 28. Jaksiné. 1 1 db hordozható eserépkályha 1 évi használat után eladó, Eger. Rajner K. u. 44. ll^P\HÍRVERÉS HjRDEÍÉS ‘/ÍM* «a a (NéwUm 'em Megkezdődött Egerben a Dobó István tenisz emlékverseny Csütörtökön megkezdődtek Egerben a már hagyományos­sá vált Dobó István tenisz- emlékverseny küzdelmei. Bár Gulyás István, magyar baj­nok külföldi szereplés miatt az idén nem vehet részt a ta­lálkozón, de a magyar élgár­da számos versenyzője, élü­kön a fiatal Szőke Péterrel, rajthoz állt. A verseny négy napon át tart, a döntőket va­sárnap játsszák a népkerti teniszpályán. Az I. osztályú férfi egyesben a kiemelés sor­rendje: Szőke, Komáromi, Varga, Prichadny. Az t. osz­tályú női egyesben Borka, Bardóczy, Monori, Budai a kiemelés. Az indulók létszá­ma az összes versenyszámok­ban 110. Ma reggel nyolc órától egész napos játékidővel foly­tatódnak a Dobó István te­nisz-emlékverseny küzdelmei. Megérdemelt győzelem... Egri Helyiipar—Siroki Vasas 28:19 (17:8) Megyei I. osztályú férfi ké­zilabda-mérkőzés. Eger, 300 Megyei IX. osztályú labdarúgó bajnoki mérkőzések eredményei. Nyugati csoport: Kisnána—Lő­rinci 0:3, Nagyréde—H. Spartacus 3:0, Domoszló—Selypi Építők 3:0, Kerekharaszt—Gyöngyöshalász 1:0, Adács—Heréd 1:0, Abasár— Szűcsi 0:0. Kisköre—Ecséd 4:0. A táblázat élén a Lőrinci áll 30 ponttal, második a Szűcsi 26 ponttal. * FVSC—Egri Kinizsi II. 12:6 (4:4), megyei női kézilabda-mérkő­zés, Eger. V.: Joő. * Jászberény—Egri Dózsa 3:1 (12, —15, 1, 12) NB Il-es női röplabda­mérkőzés, Jászberény. * Czigony István a Szolnoki MTE edzője! Az új edző, aki eddig egy Vas megyei csapatnál tár­sadalmi munkában dolgozott, ele­get tett a Szolnoki MTE vezetői kérésének és a hét folyamán el­vállalta a Szolnoki MTE NB I. B-s labdarúgó csapatának edzői teendőinek ellátását. * Szeptember I5-én és 22-én bo­nyolítják le három csoportban a sportlövő MNK hatodik forduló­ját a gyöngyösi járásban. Szep­tember 15-én 8 órakor a kitérő­gyári lőtéren és a Zalka SE lő­téren lesz verseny, szeptember 22-én 9 órakor pedig Abasáron. * A vasárnap a fővárosban sor- rakerülő Bp. Spartacus—Egri Dó­zsa NB I. B-s labdarúgó-mérkő­zés játékvezetője Vadas J. lesz. , 9 •> •> •> v •> •> ❖ •> •> •> •!' ❖ ❖ <• •> •> ❖ •> •> v •> •> A találkozóra sor. 16 órakor kerül Az Özd város felnőtt ifjúsági és serdülő ökölvívó egyéni csa­patbajnokságon Fischer, Tamasik, Gál, Fodor, Bökő, Nagy, Bohár, Gál, Tuza nyert a Zalka SE ver­senyzői közül bajnoki címet, mig az egriek közül Mucsi ke­rült az első helyre. * A teke NB II. keleti csoporjának állása. Férfiak: 1. Ceglédi Ép. 17 42871 88 2. Egri Spartacus 17 44017 84 3. K. MÁV 17 42460 80 4. ÉRDÉRT 17 43296 76 5. Sz. Postás 17 43635 74 6. SZAK 17 42778 70 7. K. Petőfi 17 42173 70 8. Kistext 17 41964 66 9. Bp. Postás 17 42356 88 10. Szeg. mg. .17 42336 62 11. Pénzverő 17 42903 60 12. Gy. MEDOSZ 17 42027 60 13. Szolnoki MÁV 17 41879 56 14. DVSC 17 41505 41 Az országos ifjúsági vlzilabda­bajnokság állása 1. KSI 6 6 48:20 12 2. Bp. Honvéd 6 5 — 1 48:22 10 3. U. Dózsa 6 5 — 1 39:19 10 4. BVSC 6 4 1 1 48:21 9 5. FTC 6 3 — 3 32:31 6 6. Bp. V. M. 6 2 1 3 25:29 5 7. Egri Dózsa 5 2 — 3 16:29 4 8. Szol Dózsa 6 1 — 5 24:40 2 9. Bp. Spart. 5 — — 5 15:49 — 10. Tipográfia 6 — — 6 11:46 — ❖ •> •> •> ❖ ♦> ♦> ♦> •> <• •! MEZ B B néző. V.: Tóth Z. Eger: Mészáros — Bóta, Medvecz, Prokai, Terényi, Kiss, Pittner, Bállá, Bodó, Boldizsár. Sírok: Túrái — Mester, Éb- ner, Kondás, Vágó I., Vágó II., Lucskai, Gáspár. Aux, Pásztor. Változatos és izgalmas mérkőzésen mindkét csapat sokat támadott, a hazaiak szünet után jobb játékukkal megérdemelten nyertek. G.: Medvecz 6, Prokai 8, Kiss 4, Pittner 4, Terénvi 3, Bállá 2, Bóta 2, illetve Aux 7, Lucskai 4, Kondás 2, Pász­tor 2, Mester 2, Vágó 2. Jók: Mészáros, Medvecz, Prokai, illetve Lucskai, Aux, Pásztor. I csehszlovák labdarúgók aranyérmet várnak A csehszlovák olimpiai lab­darúgó-csapat szeptember 23-án indul Mexikóba. Az együttes több mérkőzést ját­szik az olimpia előtt az Egye­sült Államokban. Blazejovsky edző közölte, hogy az alábbi játékosok utaznak az olimpi­ára: Kramerius, Vecerek, Linhart, Jarabek, Mutkovic, Bouska, Bartovic, Strunc, Kral, Kmac, Boros, Stratil, Holes, Findejs, Pajerchin, Petras, Jarabinsky, Herbst. A csapat célja, hogy a tokiói ezüstérmet aranyra cserélje át. Trabant 691 Limousine gépkocsi kiváló állapotban eladó, Gyöngyös. Fő tér 4. Dr. Fejes. Termelőszövetkezetek! Ál­lami Gazdaságok! Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat Monor 4. sz. Állomása Ceg­léd, eladásra kínálja az alábbi állóeszközeit: SZK—4 kombájnok, SZK—3 kombájnok, MTZ-trakto- rok ekével, D—4—K trak­torok pótkocsival, SZ—100 traktorok termelőszövetke­zetek részére. Árenged­ményt adunk. Telefon: Ceg­léd, 259. Ne mulassza el megtekinteni 14- és 15-én a Platán étteremben vásárlással egybekötött cukrásztermék­és borbemutatót Asztalos szakmunkásokat felveszünk azonnali belépéssel Munkadíjazás: teljesít­mény után. Jelentkezés: Asztalos és Kárpitos Ktsz, Eger, Rákóczi út 87. Beton- és Vasbetonipari Művek Budapesti Betonárugyára, Budapest, XXL, Rákóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel felvesz ntti segédmunkásokat mozaiklapgyártó munkára. A bérezés módja: teljesítménybérezés kereseti lehetőség 100 százalékos norma teljesítése esetén 1300—1800 Ft-ig. Begyakorlás idő után ennél ma­gasabb kereset Is elérhető. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biz­tosítunk. Minden második héten szabad szombat van. 13 tonnás, zárt karosszériás Garant (benzines) tehergépkocsinkat ELADJUK Ara: megegyezés szerint. A kocsi üzemképes, jó álla­potban van. Megtekinthető és érdeklődni: Egri Ruhaipari Ktsz, Eger. Dobó tér 6. sz. (Tel.: 11-89). mrnmmmmmmmmm ■„■d«yvvyy■\jv-_f^jijLrLrL.«Lr Perzsavásár a Füzesabonyi Iparcikk Áruházban szeptember 13-tól, szeptember 25-ig! kézi csomózású perzsaszőnyegek Hagyományos és modern minták! — Nagy választékban! 25 600 csomós, ára: 50 000 csomós, ára: 100 000 csomós, ára: 1000 Ft/négyzetméter 1450 Ft/négyzetméter 2500 Ft/négyzetméter Díszítse otthonát! Most vásároljon! A füzesabonyi áruházban — vasútállomás mellett! *****m.m m m • m m ■■ y,y.yw,^^VyVUUimTLVUVWLn. MEGÉRKEZETT! a világhírű lipcsei vidám park Gyöngyösre a Szabadság mozi előtti térre. Szeptember 13—14—15—16-án. csak négy napig! Go-kárt autópálya, kozmoszrepülő, gyermekkarusszel, szerencsekerék, oéllbvttldék. értékes nyeremény tárgyak! — NYITVA: HÉTKÖZNAP 14 ÓRÁTÓL 22 ÓRÁIG, VASÁRNAP 10 ÓRÁTÓL 22 ÓRÁIG. * í* ❖ « •> ❖ <• f * s $ * •> <•

Next

/
Thumbnails
Contents