Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-13 / 215. szám

Dolgomnak éa tanulnak Újabb 4600 magyar fiatal utazik az NDK-ba Nincs még egészen egy esztendeje, hogy a két szocia­lizmust építő ország közötti egyezmény alapján a ma­gyar munkásfiatalok első csoportjai megérkeztek az NDK üzemeibe. Az idősebb nemzedék tagjai, akik jól emlékeznek azokra az időkre, amikor magyar munkanél­küliek tízezrei járták Nyu­gat Európa országútjait, gyakran szóba hozzák az egy­kori és a mostani külföldi munka különbözőségét. E különbség alapja a két or­szág társadalmi viszonyaiban bekövetkezett alapvető vál­tozásokban van. Az NSZK- ban, az Egyesült Államok- bas, Belgiumban és a többi fejlett tőkés országban ma is a külföldiek alkotják a mun­kásság legkiszolgáltatottabb, legkizsákmányoltabb rétegeit; Ezzel szemben a magyar mun­kások mindenben azonos jo­gokat élveznek a Német De­mokratikus Köztársaság dol­gozóival. Mindezt a két szo­cialista állam megegyezése biztosítja. Mi az egyezmény lényege és célja? Az, hogy a magyar fiatalok szakmai-gyakorlati tapasztalatokat és nyelvtu­dást szereznek az NDK üze­meiben; megismerkednek a korszerű technikával, mun­kaszervezéssel, egy testvérnép életével, munkájukkal pedig elősegítik a Német Demokra­tikus Köztársaság fejlett ter­melőkapacitásainak jobb ki­használását. A német gyárai­ban szívesen fogadják a ma gyár munkásokat. A szak­képzetlen fiatalok szakmai jártasságra tesznek szert, tan­folyamokon vesznek részt, a képzett, kvalifikált munká­sok pedig bővíthetik, gyara­píthatják ismereteiket.­Országunkban egyetlen munkáskéz sem felesleges. Minden ember munkájára szükség van! Az egyezmény ahhoz nyújt segítséget, hogy a nagyobbrészt tapasztalat­lan fiatalok korszerű viszo­nyok között, hasznos, pro­duktív munka közben szerez­zenek szakmai tudást. Eddig már több ezer ma­gyar fiatal állt munkába az NDK-ban. Az elmúlt időszak tapasztalatai kedvezőek; a fiatalok nagy része megtalál­ta a helyét, számítását Fia­taljaink a munkában jól megállják a helyüket. Több kiemelt munkás, kiváló dol­gozó, csoportvezető található máris soraikban. A jöve­delmek a vártnál kedvezőb­ben alakultak: a magyar munkások 72 százaléka 500 márka felett keres havonta. Ma a legtöbb gond a sza­bad idő hasznos eltöltésével van. A megszokott családi, gyári kötelékekből kikerült fiataloknak természetesen a hazainál jóval több szabad idejük van. önkormányzati szerveik (29 magyar pártszer­vezet és több mint 100 KISZ- szervezet működik az NDK gyáraiban) kiépülése óta sok intézkedés történt a rendsze­res politikai tájékoztatásra, mind nagyobb számban áll­nak rendelkezésükre a hazai újságok és folyóiratok, csak­nem 10 ezer magyar könyvet kaptak hazulról. A vendéglátók is mindenütt nagy gondot fordítanak fia­taljaink hasznos szórakozási lehetőségeinek megteremté­sére. Vannak fiataljainkkal problémák is persze, de sem­mivel sem több, mint az itt­honi fiatalokkal. És ez a gond is még kevesebb lesz, ha körültekintőbben intéz­zük a kiküldéseket, ha reáli­sabban ismertetjük a kinti lehetőségeket ha világosan megmondjuk, hogy a Német Demokratikus Köztársaság­ban is csak a munka után jár elismerés, hogy senki sem léphet fel a három év alatti meggazdagodás képtelen igé­nyével. Sok lehetőség nyílik az egyezménnyel fiataljaink előtt de dolgozni, tanulni kell: a nyelvet, a szakmát a pontosságot rendet alapossá­got A napokban megkezdődött újabb 4.600 fiatal kiutazása. A szervezésnél a pártszerve­zetek, a KISZ-szervezetek és az állami szervek is széles­körűen figyelembe vették az eddigi tapasztalatokat. Első­sorban a gép. elektromos- és nehézgépiparba, továbbá a vegyiparba és könnyűiparba utaznak fiatalok, A most kiutazók részére — csaknem 3.600 fő részvételé­vel — nyelvtanfolyamokat szervezett a Munkaügyi Mi­nisztérium. Különösen láto­gatottak voltak és eredmé­nyesen működtek e tanfo­lyamok Borsod, Békés és Ba­ranya megyékben. A nagyobb német városokban szállás céljára 10—14 emeletes ma­gast ázak állnak a fiatalok rendelkezésére. A gyorsabb beilleszkedést és az eredmé­nyesebb nyelvtanulást szol­gálja. hogy a fiatalok a be­gyakorlott. jól összeszokott német brigádokba kerülnek maid. Nagyon fontos, hogy itthon a szülők, munkatársak, párt- és állami szervek azzal engedjék útjukra a fiatalo­kat: dolgozzanak és tanulja­nak. Építőmunkánk holnapi örököseit az ő helytállásuk, magatartásuk. szorgalmuk alapján ítélik meg egy test­vérország munkásai. Az NDK-ba utazó magyar mun­kásfiatalok érzik is ezt a fe­lelősséget. Ágoston László Október elsején lép hatályba a szabálysértési kódex A tanácsi szervek élénken? foglalkoztatják az október? 1-én hatályba lépő 1968. évi? 1. számú törvény — szabály-? sértési kódex — gyakorlati? alkalmazásából adódó felada-? tok. Az új törvény, valamint az? azt kiegészítő kormányrendé-? let sok olyan szabálysértési? esetet tartalmaz, amely a ta­nácsok szakigazgatási szer-? veinek munkaterületét érinti.? Például aki a köztisztaságra,? állattartásra vonatkozó egész-? ségügyi jogszabályt, illetve? az azzal kapcsolatos rendel-? kezéseket megszegi, három­ezer forint pénzbírsággal £ sújtható. Jogosítvány nélküli < ipari tevékenységért — kon­tárkodásért — háromezer fo­rint pénzbírságot róhatnak? ki. A vásárlók megkárosítása,' a mérlegelés ellenőrzésének? megakadályozása, az áru; jogtalan visszatartása, az ét-? lappal, vagy itallappal elkö­vetett szabálysértés ezer fo-? rinttól ötezer forintig terje­dő pénzbírsággal jár. Az en-? gedély nélküli építkezésért? kiszabható pénzbírság felső? határa 5000 forint, a parkron- gálókat ezer forintra bünte-? tik. A kiszabott pénzbírság be-? hajtása a jövőben lényegesen? meggyorsul majd, a törvény? ugyanis lehetővé teszi, hogy? a bírságösszeget az elkövető? munkabéréből közvetlenül le­tiltsák, ha erre nincs mód, a? pénzbírság helyett elzárást? kell alkalmazni. (MTI) Gáshabverő A Kereskedelmi Minőség- ellenőrző Intézet elfogadta a Répcelaki Szénsavgyár új rendeltetésű autószinfónját a „gázhabverőt”. A szódavízhez hasonló módon tejszínhabot, gyümölcsbólékat és különféle egyéb habokat lehet készíteni a dinitrogénoxiddal töltött szifonokkal. Gyártását a ne­gyedik negyedévben kezdik meg. Ezt az utat sokan járják... Országjárók kis csoportja állított meg tegnap este az egri Széchenyi utcán. Azt szerették volna tudni, hogyan jutnak el az autóbusz-pályaudvarra ? Mivel nekem is erre vezetett az utam, mondtam, jöjjenek csak velem. A Jó barát kisvendéglőig kellemes volt a sétánk, ami azonban utána következett, azt nem állhat­ták szó nélkül „vendégeim”. A lépcsők ugyanis letöredezettek, a lefolyócsatornák fedél nélkül, bokatörésre áhítozva feküdtek elénk, fogódzkodó korlát sehol, egy-két vas- kampó áll csak ki a falból. S ez még hagy- ján, mert legalább itt van annyi világosság, hogy a jó szem ű ember baj nélkül át tud bo­torkálni a kátyúkon, a rozzant lépcsőfoko­kon, de ami a kanyar után következett, az — mint mondták — minden képzeletet fe­lülmúl. Itt a buktatók mélysége már a fél métert közelíti, a feltornyozott köveké vi­szont méternél is magasabb szintet ér el. A mélyebb gödrökben víz feketéllik, azért nem csillog, mert a savanyítóüzemtől egész a buszmegállóig egyetlen égő sem világít. A sötétség teljes s az utazni vágvók ott imbo- lyognak, bukdácsolnak a mélyen barázdált földúton, vagy a házfalak mellett tapogatóz­va igyekeznek a pályaudvar felé. Már. akik tudják, hogy a nagy sötétségen túl a busz­megálló következik. Mikor kiértünk a fényre, őszinte elisme­réssel nyilatkoztak a pályaudvar modern vo­nalairól, a fényben úszó létesítményről és hümmögve fogadták magyarázatomat arról hogy nappal látható, miként csinosítják, ren­dezik a környéket és hogy épül a feljáró is a szomszéd utcában. — Jó, jó, de mennyien járnak még ilyen körülmények között addig is, míg mindez kész lesz? Valóban, mennyien is? Naponta mintegy háromszáz autóbusz indul, érkezik az egri pályaudvarra. Ezeknek utasai fele részben a belvárosba, a piacra, a kórházakba, rend­szerint Bródy Sándor utcán járnak le és fel. Ha csak a felét vesszük is a forgalomnak s ehhez számítjuk azokat, akik szintén ezen az útvonalon közelítik meg munkahelyüket, otthonaikat, akkor több mint kétszázezer „utasa” van ennek a veszélyes, elhanyagolt, meredek, sötét utcának ... hónaponként. Arra gondolni is rossz, mi lesz. ha újból „csúszik” a Foglár utcai feljáró átadásának időpontja? S mi lesz a sorsa ennek a sok utasnak, ha bejön az esős idő s ezen a föld­úton kell botorkálniuk, csúszkálniuk. Vendégeim „korszakalkotó ötlettel” szol­gáltak e kérdés megválaszolására: „Addig nálunk nem zárnak le egy útvonalat, amíg az annak helyébe lépő kitérő, vagy mellék­utat rendbe nem hozzák, hogy ne legyen fennakadás a közlekedésben”. Mindenesetre továbbítjuk ötletüket, ad­dig is. amíg ennél jobbat nem találnak az illetékesek. K. g. Cejynapi szabadság Amikor hétfőn visz- szatértem szabadsá­gomról, a vállalat tit­kárnője jóakaratúan fi gyeim eztetett: — Még maradt egy­napi szabadságai — Komolyan? Akkor szerdán kiveszem Úgyis sok az elintézni­valóm. így történt, hogy szerdán kilenckor kel­tem, de fél tízre mégis bementem a munkahe­lyemre, mert a kölcsön- könyvtári könyvet ott felejtettem. Alig léptem be az ajtón, Elekes örven­dezve fogadott: — De jó, hogy eljöt­tél. A Pimóczi-aktát keresem. — Átadtam Benkő­czinek. — Azt mondja, nem kapta meg. Keresd elő, az öreg kéri. Másfél óráig keres­tem a Rimóczi-iratokat, eredménytelenül. — Ott lesz a szek­rény tetején, a dosz- sziékban — vélte Ele­kes. Felálltam a székre, azután a szekrény szé­lére, de elvesztettem egyensúlyomat, és le­estem. Ebben a pilla­natban B enkőczi át­szólt telefonon: — Ne keressétek, megtaláltam az aktát. Hónom alá vettem a keresett könyvet, és el akartam menni. De el­csípett Irén. — Magát az ég küld­te! At kell vinnem a kultúrterembe a Ré- vay-lexikonokat. Né­gyet én viszek, fogja meg ezt a tizennégy kötetet. Irénnek ellenállha­tatlan mosolya van, és én meggörnyedve ci­peltem az ötven kiló- nyi lexikont a kultúr­terembe. Kicsit kifújtam ma­gam és már az ajtóban voltam, amikor szem­ben találtam magam a főnökkel. Csodálkozva nézett rám: — Hát maga itt van? Azt hittem, kivette egy­napi szabadságát. Ugyebár tud németül? — Igen — nyögtem rosszat sejtve. — Akkor jöjjön be hozzám, van nálam egy holland vendég, tud egy kicsit néme­tül. Beszéljen vele, én már kimerültem. Több mint két óráig szórakoztattam a hol­landust. Végre bejött az igazgató, és felvál­tott engem. De még mindig nem menekül­tem meg. Jolínka, a bérelszámolóból, át­ölelt és behúzott a szo­bájába: — Már órák óta igyekszem ezt a szám­oszlopot összeadni, de mindig más az ered­mény. Nálam sem egyezett az összeadás. Végre az ötödik kísérlet után si­került megállapítani, hogy mindketten ha­tosnak néztünk egy nullát. Késő délután léptem ki a kapun. A villa­moson vettem észre, hogy a kölcsönkönyv- tári könyvet ismét ott felejtettem... Palásti Pasáé Ütuen történt 1918 nyárutóján, augusztus végén és szeptemberben mát ötödik éve tartott a világháború. A frontokon ágyú, géppus- ka és gáz, a hátországban éhség, nélkülözés és betegségek szedték áldozataikat. Egyre inkább világossá vált a központi hatalmak elkerülhetetlen veresége. A néptömegek sztrájk­kal, tüntetésekkel adtak kifejezést fokozódó elégedetlensé­güknek. Az isonzói offenzíva után —, amely sikertelenül vég­ződött — a katonák tömegesen dezertáltak az olasz frontról. A Parlamentben a Károlyi Mihály vezette ellenzék drámai üléseken csapott össze a császári és királyi udvart hűsége­sen kiszolgáló kormánnyal. Napról napra feszültebbé vált » légkör. Az ország rohant a forradalomba. Ez még a kezdet. Egyházi áldást kapnak a frontra induló katonák fegyverei... II.S aztán íme az eredmény: nyomorék katonák az egyik tábori kórház előtt. 1918 szeptemberében már tömegesen hagyták el a frontot a félrevezetett katonák. Mindennapos kép a korabeli pesti utcán: a veszteséglistái olvassák a fronton levők hozzátartozói. (MTl-fota)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents