Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-10 / 212. szám
Aggályok és bizakodás Egyesült a recski és a szajlai termelőszövetkezet A recski Kékesi Gyopár és a szajlai Búzakalász termelő- szövetkezetek földjei egymás mellett terülnek ej. Már tavasszal felvetődött a gondolat, hogy a két kis szövetkezet egyesül, a jövőben közösen gazdálkodik. A közelmúltban megtartott közgyűléseken minkét közös gazdaság tágsága, vezetősége emellett döntött. Recsken a 129 tagból 125-en, Szajlán a tagból 233-an szavazták egyesülésre. Recsk Tóth János főmezőgaszdász- szal a határban találkozunk. Éppen a lucernakaszálást ellenőrzi. — Hogy mi a véleményünk az egyesülésről? — kérdezi vissza —, arra jó válasz volt a közgyűlés. Az emberek többsége bízik abban, hogy jobb lesz, mint eddig volt. Szövetkezetünknek mintegy ezer hold szántója, száz hold gyümölcsöse, több mint ezer hold erdője, ezenkívül mintegy hatszáz hold legelő és rét területe van. Ilyen területi adottságok mellett nem lehet nagyüzemi módon gazdálkodni. Tagjaink zöme idős ember, sokan közülük nyugdíjba mennek az idén — a munkaerőhiány szintén állandó godot jelentett volna a jövőben. — Milyen volt az elmúlt években a gazdálkodás? — Az egy tagja jutó jövedelem 8—11 ezer forint körül ingadozott. Ez bizony nem nagyon elégítette ki az embereket. Segédüzemeink, a kőbánya és a drótfonó nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Gyümölcsösünknek is csak a fele van elfogodható állapotban s az állattenyésztésben nem volt lehetőség a szakosításra. Egyszóval a kis terület és az elöregedő tagság rányomta a bélyegét a gazdálkodásra. — Mit várnak a jövőtől? — Azt várjuk, hogy minden üzemág a „helyére kerül” s az emberek is jobban keresnek majd. Remélhetően a segédüzemek is gazdaságossá válnak. Ugyanakkor azt is szeretném elmondani, hogy a bizakodás mellett aggályok is felmerülnek. Nálunk készpénzfizetéses rendszer van a szövetkezetben, Szajlán pedig munkaegységes. Az emberek félnek, hogy ez zavart okoz majd. A fő aggodalom pedig az, hogy a szajlai szövetkezetnek több tagjai van s a recskiek csak „mostohagyerekek” lesznek az egyesített közös gazdaságban. Reméljük azonban, hogy ezek az aggodalmak feleslegesnek bizonyulnak. 245 az Szajla Vancsó Jenó, a Búzakalász elnöke gondterhelten néz maga elé. — Nem lesz könnyű dolog. Igaz, hogy az egyesüléssel egy közepes nagyságú szövetkezet jött létre közel ötezer holddal. De egyik percről a másikra nem lehet csodákat tenni. Szeretnénk, ha az emberek türelmesek lennének, hiszen a nagyobb terület, a valóban nagyüzemi gazdálkodás előnyei is csak hosszabb távon mutatkoznak meg. — Mit vár az egyesüléstől? — Több munkafolyamatot korszerűen gépesíthetünk, lehetővé válik az állatállomány csoportosítása, kialakíthatjuk a kellő számú, ütőképes szakembergárdát. Az egyesülés azért is előnyös, mert a két szövetkezet kiegészíti egymást. Szajlán például munkaerőfelesleg volt, Recsken pedig munkaerőhiány. A munkaerő ésszerű átcsoportosításával eredményesebb munkát lehet végezni. A segédüzemek is gazdaságossá válnak majd. — Távlati tervek? — Az elképzelések még nem alakultak ki teljesen. Annyi azonban biztos, hogy egyik fő ág az állattenyésztés lesz. A takarménytermő terület, a szükséges épületek megvannak, mindkét szövetkezetben megtörtént már a szarvasmarha-állomány tbc- men-tesítése. Főként szarvas- marha- és juhtenyésztéssel szeretnénk foglalkozni. Ezenkívül gazdaságosnak bizonyul az ipari növények termesztése is. — Milyen aggályok merültek fel a szajlai emberekben? — A szajlai termelőszövetkezet jobb eredményt ért el az elmúlt években, mint a recski. Az emberek féltik az eddigi jövedelmüket s azon gondolkoznak, hogy vajon sikerül-e a gazdálkodást összhangba hozni a jövőben. A bizalom azonban erősebbnek bizonyul az aggályoknál. Ezt mutatta a közgyűlés, amikor a többség a közös útra szavazott A jövő A két szövetkezet tagsága tehát kimondta az egyesülést. A vezetőségválasztásra, az új szövetkezet névadására az.on- ban még csak később kerül sor. Ezt az évet még külön- külön zárják Recsken és Szajlán, a közös gazdálkodás a jövő év elején kezdődik meg. Az őszi vetésterv azonban már közösen készült el — az egyesített közös gazdaságot figyelembe véve. Aggályok és bizakodás — ez jellemzi a mostani és az elkövetkező heteket. Az emberek bíznak, de egy kicsit félnek is a közös úttól. Féltik az eddig eredményeket, de bíznak, hogy a jövőben még jobb lesz. Remélhetően az együttes gazdálkodás be is váltja a reményeket. Ehhez azonban türelemre, megértésre s elsősorban a tagok, vezetők jó munkájára van szükség. Kapóst Levente CZÓBEL BÉLA Nyolcvanőtődik születésnapját ünnepli Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész, a magyar festőtársadalom nagv öregje. Alacsony, törékeny alakja gyakran feltűnik Szentendre girba-gurba utcáin, vagy a szentendrei kert őszre készülő, érett illatoktól terhes fái között a lugas árnyat adó hűvösségében. Sétálva, pihenve szemlélődik. Mert művészember számára a pihenve szemlélődés is az alkotómunka folyamatába tartozik. Nagybányán kezdte művészi pályáját. Münchenben főleg technikai ismereteit gazdagította, művésszé azonban Párizs érlelte, ahol kezdetben a Julian iskolát látogatta és már az első évben díjat nyert aktraizaival. — Nekem a francia művészet. a francia festők barátsága, társasága és tanítása nagvon sokat jelentett és jelent ma is .;— összegezi a franciaországi évek tanulságát a szentendrei kert csöndjében. — Érthető tehát, ha csak tehetem, késő ősztől kora tavaszig Párizsban dolgozom. De a tavasz, a nyár, az őszelő mindig Szentendréé, ahol éppen negyedszázada telepedtem meg. A párizsi hónapok alatt általában öthat kép születik. Az igazi „munkahely” Szentendre. Képeim java, húsz-huszonöt itt fogalmazódik meg a vásznakon. Az idén feleségének, Modok Mária festőművésznek betegsége miatt csak máius végén költöztek ki a szentendrei házba. Mégis tucatnyi olajkép — készen vaay félig készen — sorakozik már a műterem-szoba falai mellett. Ülő akt, Szentendrei kert. Leányportré. Interieur. Csendélet kék tállal. Műteremsarok, Fekvő lány. S a festőállványon a legújabb kén kontúrjai: Csendélet virággal. ■— A jövő esztendő elején újabb kiállításom nyílik Párizsban, a Galerie Valtat- ban. Most arra készülök. Huszonöt-harminc képet szeretnék kiállítani, elsősorban a legújabbakat — jegyzi meg — A nyolcvanöt termében. évcsCzótel Béla — műVfsontán is bevált A SVETO Heves meggyében is bemutatkozik (Tudósítónktól): A két feltalálóval — Tho- ma József, Kossuth-díjas MÉLYÉPPTERV mérnökkel és Sven Erik Svenssonnal a pápai víztorony építkezésénél találkoztam. A magyar és a svéd feltaláló névbetűiből rakták össze a szabadalom elnevezését és SVETO néven, jegyeztették be. A találmánynak több éves története van és forradalmasította a kúpos, vagy hiperbola alakú építmények felépítését. Ott kezdődött, hogy a svéd Bygging-céghez sorra érkeztek a megrendelések külföldről (negyvenhat országban érdekelt a cég építkezéseivel), hogy kúpos, hiperbola alakú létesítmények építését vállalja el. Hazánkban is megnövekedett a ke re siet az ilyen típusú épületek iránt. Van is belőle egynéhány Dunaújvárosban és ide tartozik a tokaji, a komádi televíziós torony is. Az újabb megrendelések hazánkban is új feladat elé állították a szakembereket. Többször s járt ebben az ügyben Svédországban — Stockholmban, a Bygging-cég székhelyén — Thoma József mérnök és Svensson főmérnökkel kidolgozták az új eljárást. A csúszózsaluzás már régóta ismeretes, de az ilyen típusú épületek zsaluzásét ők, ketten oldották meg a világon először. Az emelő egységek nemcsak fokozatosan emelkednek, hanem az előírásnak, a terveknek megfelelően szűkülnek, vagy bővülnek. így gyorsabban lehet építkezni, legalább másfélkétszeresére gyorsul a munka és a beruházás költsége is csökken, hiszen a berendezést más létesítményeknél, egymás után többször is felhasználhatják. Például a pápai víztoronynál elegendő 24 emelő egység, ugyanakkor a következő munkahelyen — a visontai hűtőtorony építésénél — már százötven emelő egységgel kell dolgozniuk. Ugyanis a visontai létesítmény Európa legnagyobb tornya lesz, alul száz méter, felül hetven és a magassága eléri a 116 métert. A SVETO találmány bevált. Pápán gyorsan és megbízhatóan építkeznek vele. A magyar munkások hamar elsajátították a berendezés kezelését és kiváló munkát végeznek vele a két feltaláló megelégedésére. A visontán a napokban fejezik be a második Heller-hűtőtorony épí-l tését. — gáldonyi — I derűsen. Hatvanöt esztendős művészi pályája során huszonöt önálló kiállítása volt. Ezek közül tíz Párizsban, háromhárom Budapesten és Berlinben, 2—2 Genfben. Genovában és Chicagóban, egy- egy pedig Velencében. Amszterdamban és New Yorkban. Második chicagói kiállítása az idén, április végén zárult. Az International Galleries-ben harmincnyolc olajképe. öt akvarellje és hat rajza került az amerikai közönség elé. Ezen a tárlaton tíz tájképe idézte Szentendre sajátos hangulatát és mindössze kettő másik kedvenc tartózkodási helyét, a párizsi Mont- parnasse-t. A többi kiállított kép: csendélet, portré, akt. Gazdag érzelemvilága minden művét átmelegíti. Derűs öröm és nyugalom sugárzik belőlük. Egv álmodozó, de mindenkor reálisan érző _ és cselekvő ember vallomásai az élet szépségéről. Örök nyughatatlan. Űjabb félig kész képeket hoz be a műterembe, majd váratlanul kicseréli a festőállványon a Virágcsendéletet az Ülő aktra, aztán az órájára néz: négyre varia a modellt. — Amíg az ember dolgozik, nem tud megöregedni. t- — szabadkozik udvariasan, búcsúzásra nyúltva a kezét. Fiatalnak vallia magát. És a kimondott önvallomásnál beszédesebben árulkodik erről újra és újra megúiuló, gazdag művészete. P. P. televízió és mi... Gábor itt ül mellettem a széken, három méter távolságban a televízió képernyője előtt. Meg se mukkan, meg se moccan, mintha odaszögezték volna, ami azért is csodálatra méltó, mert Gábor nem tartozik sem a csöndes, sem a nyugodt elemek közé. Sőt. Azt is mondhatnám róla: ő a környék Huckleberry Finn-je. Pár éve még csak néhány ház állt itt a dombon, alig lézengett erre egy-két gyerek. Aztán a volt apácák szőlőjének öreg tőkéit sorra kivágták, új utcákat nyitottak, egymás után nőttek ki a földből az új házak, verandás villák; s a házakkal együtt megszaporodott itt a gyermeksereg. Meg se számolhatom, annyian vannak; rohangász- nak, egyik utcából ki, a máz síkba be, versenyeznek óraszámra kerékpárokon, görkorcsolyán, maguk fabrikálta esapágyas „szekereken”; nyüzsögnek, ordítoznak, fütyülnek, vagy gitárjaikkal zajon- ganak, hogy „.. .amikor én még kis srác voltam..„fehér sziklák, ti láttatok engem. ..” Nem lehet rájuk szólni, mert visszafeleselnek, s ha csendet kíván tőlük az ember, annál inkább zajt csapnak. És Gábor közöttük a „főmacher”. Beindítja a járda mellé állított motorkerékpárt, a gazda nélkül hagyott lovas kocsi bakjára ül és közéje csap a jószágoknak, s még ez az enyhébb, mert azt is megcsinálja, hogy a lovak hátára mászik és úgy „üget” el az ötödik utcáig. Gábor mellettem ül, s mint már annyiszor, a képernyő sugárzó világosságában most jb megfigyelhetem: ez a gúA nyos, félig bohóc, félig csirkefogó pofa hogyan változik át angyallá. Mert határozottan angyali ez a kicsi arcocska. Egyszerre lett jó és csöndes ez az ifjú, valóságos kezesbárány. S ez a varázslat egyedül a televíziónak köszönhető. .. .Délsarki havas mezőkön száguldunk, viharos szél söpri előttünk a havat, aztán kopasz hegy csupán, a vulkán kráteréből izzó láva tör ki, füst gomolyog az ég felé. A képsorokat ritmikus hangok, furcsa zajokból-hangokból kevert elektronikus zene kíséri. A képernyőn megjelenik egy gyönyörű, karcsú, hosszúkás arcú „néni”. Csodás mozgású, remek pillacsapású. Gábor felsóhajt és halkan azt mondja: „Megint új blúza van Marikának...” Modern gyerek ez a Gábor, tisztában van az autómárkákkal, számon tartja a bemondónők ruházatát, csipkegallérjait, s Latinovicsról is tudja, hogy a sokat ígérő építészmérnöki pályát cserélte fel a színmü- vészettel. A „megint új blúzos Marika” bejelenti, bájos mosoly- lyal, hogy hazai riportok következnek. Hirtelen egy automatikus gyár vezérlőtermében vagyunk. Körös-körül a falakon kapcsolók, diagrammák, ipari televíziók. Meg lehet szédülni, annyiféle gép és műszer sorakozik elő. Táblázatok, grafikonok. Az asztalon három telefon. A teremben csendesség és olyan tisztaság, hogy egy sebészeti műtőben sem lehet különb. Nagy a csend, szinte nyugtalanító. Ám az a fiatalember, aki a terem közepén egy asztalnál ül, nagyon nyugodt A fiatalembernek mindenre van ideje, kapcsolókart forgat el, egy mérőműszer skáláját figyeli, csak arra nincs ideje, hogy a televízió képernyőjéről ránk pillantson. És most hirtelen, hipp- hopp, egy fácántenyészetben vagyunk. Füves-bokros térség, dróthálókkal lekerítve. Egy-egy kakas körül egész csapatnyi tyúk, csipegetik a fűvet, kecses mozgással sétálgatnak a kerítés mentén. Gondozók jönnek, s a fácánok ijedten szétröppennek. A bokrok alján rakott fészkekből kosarakba szedik a tojásokat. Keltetőgépek. Egymás után bújnak elő a tojásokból az apró fácáncsirkék, csak úgy nyüzsögnek melegxtőlám- pák alatt. Csíkos tollazatúak az újszülöttek, mintha vala- menyien édestestvérek, sőt Ikertestvérek lennének. Felbukkannak a gondozók, vigyázva lépkednek az etetőkig, kiadagolják a porciókat, példátlan a nyüzsgés, tolakodás, egymás hegyén-hátán habzsolják a tápot az apró szárnyasok. Különös és érdekes az egész, a fácáncsirkéknek annyira megszokott Itt minden, mintha örök életükben így éltek volna, mintha igaz se lenne, hogy anyjuk- apjuk nemrég még szabadon, valamelyik csenderesben bogarászott Egyik riport a másikat váltja, bekukkantunk még egy óvodába, ahol a gyerekek különböző kacatokból bábokat fabrikálnak, ujjaikat festékbe mártják és „remekműveket” alkotnak szemünk láttára. A vége az, hogy kikapcsolom a készüléket és felgyújtom a villanyt Gábor azonban továbbra is ott ül a helyén, s a képernyőre mered. — Miért tetszett kikapcsolni? — kérdi aztán. — Hiszem még nincs vége a műsornak, most jön majd a film. — Az már nem neked való. .. Tudom, hogy ezekben a percekben tán egy millió lakásban ugyanez a jelenet zajlik le. A gyerekeket ágyba kell parancsolni, s ez nem megy könnyen — könnyek nélkül. Nemrég egy tanyai tanító mesélte, mennyire megváltozott náluk a világ, hogy az iskola televíziót kapott. — En a tanyán afféle mindenes vagyok. Könyvtáros, népművelő, villanyszerelő, lakatos stb. Amióta televíziónk van, fegyelmezettek az emberek és jobban forgatják a könyveket is. Ha a tévében jön egy érdekes „A világ térképe előtt”, én utána élőszóval is elmélyítem a hallottakat, magyarázok, s mindjárt azokat a könyveket is előhozom, amelyek az illető országról szólnak. Ha valaki egyszer is rosszul felel az órán, azt kizárom a televízió élvezeteiből, és ennél na; gyobb büntetés nálunk nem is létezhet. Van is utána könyörgés, fogadkozás, szülői deputációzás. De nincs enge- delem, amíg a rossz jegyet ki nem javítják. Ügy, hogy nálunk a televízió jó serkentő a tanulásra. Persze, tudom, a televíziónak vannak rabjai, akik nem tudnak szabadulni a „képzápor” Igézetéből, s válogatás, szelekció nélkül fogadnak a képernyőről mindent. Ez az egyik oldal. A másik oldalon a televízió ádáz ellenségei állnak. Ismerek olyan értelmiségi szülőket, ahol az apa nemrégiben kijelentette, hogy amíg a gyerekek le nem érettségiznek, semmi esetre sem vesz televíziót. — Mert a televízió rettenetes csábító — mondta. — Nekünk ugyanis nincs, nem is lesz egyhamar, mégis rengeteg bajt okoz. Mert átmennek a szomszédba és ott bámulják, óráikon át. — A gyerekeik a televízión keresztül orvosi, technikai, biológiai fogalmak ezreit megtanulhatják, szinte észrevétlenül egész világok tárulnak fel előttük, anélkül, hogy a gyerek közben meg- rmíkkanna. Megtanulják érteni a nyelvet, megtanulják a szív, az érzelmi élet s a humor szavait. Anélkül, hogy észrevennék, benne van a gyerek a nagy életben. — Ez mind igaz. De ne felejtsük el, hogy a fogalmakat játszva és szórakozva sajátítják el, anélkül, hogy megszenvednének az ismeretek megszerzéséért. Márpedig a tudományért vesződni, verejtékezni kell, különben a benyomások, az „ilyen” műveltség semmit sem érnek. Nem elég a fogalmakat készen kapni. Vélemény áll véleménnyel, és tapasztalat tapasztalattal szemben. Én azt hiszem, a kérdést az idő dönti el. Sőt, máris eldöntötte. A televízió „forradalmi” méretekben terjed, az épületeket antennaerdők lepik el, a televízió eljut az úttalan tanyákra, behatol a völgyekben húzódó falukba, a televíziónak nem lehet ellenállni. A szülőknek televízióval vagy anélkül — tudnia kell a gyerekeket fegyelmezni. Bölcs módszer, amit a televízió folytat, hogy az esti mese után „a megint új blúzos Marika” vagy más szép bemondó néni, s olykor a komoly arcú bácsik figyelmeztetik a képernyőről a televízió-hallgatóság apraját; — Viszontlátásra gyerekek, ti is feküdjetek le szépen, aludjatok, jó éjszakát. S még csak annyit végezetül: rossz tanulók azelőtt is voltak, ezeket ne írjuk a televízió számlájára. S ami a rossz tanulókat illeti, ezt az elégtelenséget a szülők, a pedagógusok. a társadalom együttes közreműködésével le lehet bírni. És a televízió ebben is segíteni tud. Patakv Dezsd Minium3 1968. szeptember 10., kedd
