Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-08 / 211. szám

A pilisborosjenöi

egri vár, Várkon yi Zoltán rendező álmai, Szász Endre színpadképei, a születő film, az Egri csillagok legutóbbi kiadása (Móra Kiadó, 1968) újra és újra Gárdonyi világhírű regényére irányítja az olvasó figyelmét.

Nem vitás, az Egri csillagok az utolsó nagy romantikus regény. Műfajtörténeti elődeit valahol az Abafinál és a Kőszívű embernél kell keresnünk, egyik tagja ennek a szellemi sornak, mely a Gróf Monte Christóval kezdődik és Móricz Zsigmond Erdély című trilógiájával zárul. Gárdonyi a századfordulón még egyszer megkísérelte kifejezni a magyar függetlenségi törekvéseket, hangot akart adni a családi hagyománynak, a Kossuth-pártiságnak és

Habsburg-ellenességnek, a nemzeti-népi összefogásnak. Mindez kissé még a XIX. század.

Persze, akkor lesz jó a film, ha Várkonyiék megértik az író szándékait s az emberek lelkivilágát ábrázolják, azt a folyamatot, hogyan lesznek a a köznapi emberekből — a körülmények hatására — hőseik. Ez első magyar film, melynek színpadképeit, embereit, ruháit, a városkép egy-egy kivágatát, az égő várost, a török tábor képét, Ju- murdsák arcát festőművész tervezte. Szász Endre 300 „nyitó snittje” nemcsak illusztráció egy nagy regényhez, hanem a modem festőművész vallomása a Csillagokról. ^

Gárdonyi i897-ben költözött Egerbe. Ekkor vette meg a Takács u. 24. számú házat, melynek két, városra könyöklő ablakából a Mátrára, a baktai dombokra és a vár romjaira láthatott. A ház előtt széles „pást” húzódott, akkor még a város tulajdona, de a ház mellett tágas kert. Gárdonyi nem menekült Egerbe és nem volt remete, fenntartotta kapcsolatait korábbi barátaival — Fesztyék- kel és Bródyval is — mindössze csendet és nyugodt életritmust akart. Naponta felkereste az omló várat, melynek falai felébresztették benne a dicső műit iránti nosztalgiát. A kor tanulmányozásába kezdett és amit nem talált a történeti kútfőkben, azt fantáziájával egészítette ki. Innen is erednek történeti tévedései. Feltételezései azonban elfogadhatóak, követhetők. A szereplők cselekedeteit motiválja, az autodidakta gondosságával körültekintően, aprólékosan ábrázol, hitelességre törekszik. Nemegyszer panaszkodott arról, hogy nálunk a történelmi hősök elmerülnek a feledés és ismeretlenség ködében, de ha valaki ezeket az embereket látható és hallható életükkel, csalódásaikkal, gondjaikkal, szerelmükkel, botlásaikkal állítaná élénk, mindjárt közel kerülnének a kor emberéhez. Naplójában írja: „Lehetne-e olyan regényt írni, amely nem színfalnak használná a múltat, hanem Inkább lámpás lenne: bevilágítana az elmúlt századok érdekes sötétségébe? Lehetne-e igaz történelmet írni regény alakjában?”

így lett „az Egri csillagok a magyar nép hazaszeretetének, függetlenségi vágyának, katonai vitézségének regénye, írójának tollát a magyar nép hősi múltja iránt rajongó csodálat, népünk életrevalóságába, tehetségébe vetett bizalom, a dolgozó nép bensőséges, mély szeretete vezette.” (Bóka László).

A regényben három

nagy esemény szálai fonódnak össze: Buda elfoglalása (1514), Török Bálint sikertelen kiszabadításának romantikus története és Eger 1552- •s ostroma. A korabeli kriti- fta ez utóbbit a magyar fügJegyzetek Bródy és Gárdonyi írói arcképéhez (L)

getlenségi harcok eposzának, a két előbbi eseményt az 1552- es ostrom megalapozásának tekintette. Van is ezekben a megállapításokban igen sok igazság, csak éppen azt nem látták akkor, hogy Gárdonyi elsősorban emberekben gondolkodott és nemcsak történeti eseményeket akart ábrázolni, hanem a hősséválás folyamatát, a hazaszeretetei, bátorságot, hűséget, hazaárulást, magát a függetlenségi gondolatot, egyszerű emberek példamutató jellemvonásait. Az Én falum emberei lépnek itt a történelem színpadára, az egri vár bástyáira. És ha az öt részre tagolt regény helyenként széles történeti tabló is, lényegét tekint-; ve lélektani dráma, kamaradarab, amihez, ha hozzávesszük Bornemissza Gergely tragikus életét, a rabok útját Kons tantinápolyba, több is ennél: keserű sorstragédia, a reménytelenség drámája.

Gárdonyit olvasva - ha

egri az ember — lehetetlen nem Bródyra, a kortársra is gondolni és arra, hogy mit ad a táj, a szülőföld az író művészetéhez? Meghatároz-e valamit a táj az irodalomban?

A táj nem azonos a vidékkel. A táj, a természet, az ember alkotta környezet egység és történelmi kategória is. Kezdetei sokszor a történelem előtti korba nyúlnak vissza. Jövője beláthatatlan, de nem bizonyos, hogy végtelen. Egy-egy táj, vár. város, gazdasági, társadalmi, politikai és szellemi egység, történelme során integrálódhat is. Vitathatatlan, hogy Egernek történelmi levegőién kívül egyéni arculata van, de Gárdonyi egri élete alatt húszszor sem járt lenn a Városban. Háztartását édesanyja vezette, gyermekeit is ő nevelte. Kertjével, írásaival törődött, regényhősökkel és kiadókkal hadakozott.

Mégis milyennek látta a várost? A regény egy lapján leíria Bornemissza Gergely találkozását Egerrel, a pillanatot, amikor kétszázötven gyalogosának élén a baktai leitőn ereszkedik a völgy felé, s a mai Vöröskereszt táláról pillantja meg a várat: „a baktai út magasán a lombok és dombok között éléi ők ragyogtak az egri vár zöldmázas cseréppel fedett óriás tornyai s a tornyokon a nemzetiszínű zászlók, meg a városnak vörös-kék zászlói. Hatalmas fehér falak. Körülötte pirosló. sárguló szőlődombok és erdők. Mögötte tá- volacskán egy magas kék hegy. hatszor akkora mint Szent Gellért hegye.” Ez az egri makrokozmosz.

Bródy mást lát Egerben. A város kész festmény. „Om- ladékok, porló kőfalak az élő utcák mentén.” Szűk, hegyes kövy utcácskákról ír, ahol óvatosan és lassan iárnak az emberek. „Most iön egy fehér pap. A haja is ezüstszínű. A kezében márványfo- gantyús fekete bot. Az a kevés élet amit a diákok vidámsága vert fel az elhagyott ucán: kihal egyszeriben,

amint megielenik a fehéT alak .:. Két egyformán pi- rosruhás vöröskontyú putto- nos asszony rikít végig hirtelen :.:, a pincéből jövő vincellér legény fütyülése egyszerre kínos feltűnést okoz..,” Az egri mikrokozmosz.

Nem hiszem, h0£0r

csak annyi lett volna Gárdonyi és Bródy viszonya, amit egy Krúdy . Gyula-anekdóta tartott fenn. A történet szerint az első világháború idején Gárdonyi Pestre utazván minden alkalommal hozott Bródy Sándornak egy ötkilós kenyeret és egv oldal szalonnát Mindig maga hozta, mert sajnálta a pénzt a postától. Bródy ilyenkor legalább egy hónapra való szivarral látta el Gárdonyit. Így szerették akkor egymást az írók, megosztották kenyerüket és szivarjukat

Ady egy versét Bródv romantikus alakiának és írásművészetének, a bevett várak írójának, a magyar naturalizmus egyik legnagyobb írójának ajánlotta, de a legszebben — felmérve irodalomtörténeti helyét is — Móricz Zsigmond irt róla: „Téged az Isten jókedvében teremtett Bródy Sándor. Ismertelek. szerettelek, mert tanítványod voltam, lelkes tisztelőd. Te voltál a magyar irodalomban, aki legelőször fújtad meg azt a trombitát, amely új szemléletre szólította fel a látásokat.”

Gárdonyi az Egri csillagokkal vált ismert magyar íróvá, de pesti társaságában csak Görének nevezték. Bró- dy hódító külseje, lobogó hajú. nyugtalan szemű fiatalember. aki villogó fehér fogaival szinte kiharapta az életből a sikert és hírnevet. Gárdonyi utóbb már visszatartja a kéziratait, nem a jelennek, hanem az örökkévalóságnak ír.

Bródy több volt mint lázadó polgár. Erre mutat első irodalmi jelentkezése, a Nyomor című kötet, melyben a Brachtet megelőző korban — ha naiv szemlélettel is. de — ábrázolta a munkásosztály elnyomorodását. A Tanítónő antifeudális és antiklerikális tendenciái viszont arra mutatnak. hogy nemcsak Pályája derekán, de később, 1919- ben is legalább annyira azonosította magát a munkás- osztály harcaival mint Ady.

Gárdonyi megriadt a forradalomtól. A forradalomban csak egyéni és nemzeti értékek elpusztítását látta, zavart és rémületet. Kéziratait, könyveit kottáit félti és védelmet kér a Népbiztosok Tanácsától. Bródy beleveti magát a forradalmba és 1919. május 1-én három pesti színház egyszerre mutatja be Orgonavirág című egyfelvo- násos játékát. Ez a jelenet — az aranyműves lány és ifjúmunkás találkozása — vezette be az esti előadásokat.

Két ember, két világ. pedig éveken át együtt szerkesztették a Jövendőt, mindketten a szegények és elnyomottak oldalán álltak. Ütjaik soha nem váltak el, pedig az ellenforradalom győzelme után Bródy írta Gárdonyihoz a magvar irodalom legtragikusabb levelét, de temetése alkalmából közös barátjuknak. Setét Sándornak ezt táviratozta: „A becsületes föld füvét, mezei virágjának néhány szálát tedd helyettem és nevemben koporsójára.” Bródv a nagyváros, Pest embere, Gárdonyi a kisvárosé és a falué. Bródy regényeiben mosónők, munkások, nincstelenek mozognak. Gárdonyi regényhő- sei parasztok.

Ebergényi Tibor

80 éves

Tersánszky Józsi Jenő

/WWVWVWWVSWWrtWVWWWVWWV^VWVWWWWWWVW/WWWVWVWWWWWWVVVSi1

1888. szeptember 12-én született, idén ünnepeljük 80. születésnapját.

Festő szeretett volna lenni, de végül is apja akaratának megfelelően, a gimnázium elvégzése után jegyző, majd joggyakomok lett. 1910-től a Nyugatban és más lapokban publikálta novelláit. Első valódi írói sikerét Viszontlátásra, drágám ... című kisregényével aratta, 1916-ban. Ez a .mű — az első háborúellenes regény a magyar irodalomban — maradandó alkotásai közé tartozik.

A forradalmakban nem vett részt aktív módon, de rokonszenvezett velük. A Tanács- köztársaság bukása után, a Horthy-korszak idején mindvégig a munkások és parasztok írójának vallotta magát, valósággal tüntetett a kommunizmus iránti rokonszen- vével. Ezért az akkori korszakban kegyvesztett lett.

Az írás mellett másik kereseti forrását és egyben élet. fői-májának másik oldalát a zenében találta meg: gitár- és fuvolaegyüttesével különböző színházakban, kabarékban, bárokban lépett fel groteszk műsorokkal.

Akkoriban egyesek úgy vélekedtek róla, hogy azokban az években némileg saját figuráinak életét folytatta. Az igazság az, hogy írásaiban sok az önéletrajzi mozzanat, de az ő életét egyetlen hősével sem lehet azonosítani. A 20-as években kezdte írni a Kakuk Marci-köteteket és kisregényeit.

Ezekben a történet színhelye rendszerint a kisváros, és

hősei a népi bohémvilág alakjai. A Kakuk Marci című sorozat első darabját — a Kakuk Marci ifjúságát — 1923- ban publikálta, amelyről Móricz Zsigmond így nyilatkozott: „Biztos szem, biztos kéz* mesteroperatőr munkája, amellett egy gazdag, finom, drága kedély ömlő lírai muzsikája”. Helyénvaló az az irodalomtörténeti megállapítás, mely szerint a Kakuk Marci-ciklus igazi tartalma a polgári élet egy fontos ténye, nevezetesen az emberek menekülése a kapitalista robot elől, nem tudja elviselni az élet hétköznapi megkötöttségeit, szürke egyhangúságát, a függetlenség elvesztését.

A 30-as évek végén Hevesi Sándor rábeszélésére megírta A cigányok című darabját, amelyet a Magyar Színház, majd a Nemzeti Színház mutatott be; zenéjét maga Tersánszky szerezte.

A felszabadulás utáni írásait általában az élet apróságaihoz tapadó, kritikai hangulatú írásmód jellemzi. Ez azonban csak megrögződött írói modor, amelytől a művész már képtelen megválni. Az ifjúsági irodalmat is műveli, számos mesekönyv és gyermekszíndarab szerzője. — Kakuk Marci című ciklusáért 1949-ben Kossuth-dijjal tüntették ki.

Tersánszky Józsi Jenő kiemelkedő, sajátosan egyéni alakja a magyar irodalomnak. Olvasói, tisztelői szeretettel köszöntik és ünnepük szellemi életünk kiválóságát, 80. születésnapján.

(—*)

Augusztus második felében egyik napról a másikra megcsappant a fürdőélet Az időjárás látszólag alig változott derült nappalok és csillagfényes éjszakák követték egymást. A nap mindössze húsz perccel kelt később, mint a hónap elején, dé most már minden reggel párafelhőt talált a Duna felett melyen csalt üggyel-bajjal tudtak áttörni a sugarai. A köd kilenc óra tájban mindig eloszlott, és délig átforrósodott a föveny mindenütt. Az éjszakai harmat azonban az árterület sűrű füzeseiben és a környező völgyek mélyén már nem száradt fel. Az erdők nyirkos lehelete még a déli verőfény idején is érezhető volt. Hűvösödtek a délutánok, és a fürdés helyett sokan csak szemlélődtek a vízparton.

Késő délután, amikor az utolsó fürdőző is partra mászott, és sorra csapódtak a kabinajtók. Brüll Ancsa Káli csónakjába szállt. A lány hazakészülődött, de ez soha nem számított végleges célnak. Káli Gyula délutánonként szívesen rohangászott a horgonyozó hajók között, s Brüll Ancsát közben hol oart- ra tette, hol nem. — Ahogy a csónak eltávolodott a strand deszkamólójától, és völevme- netben könrved nyargalásba kezdett, a lány átmászott a középső ülésen és megcsókolta Káli Gyulát. A kis motoBERTHA BULGSU■

ros eközben egyensúlyát vesztette és csaknem felborult.

— Szeretlek, arany Gyula ... — mondta hízelkedve, és igyekezett a fiú lábánál véglegesen elhelyezkedni.

— Kisanyám, felborítod a csónakot...

— Nem baj, majd jön a mentős és kiúszik velem a partra.

— Én vagyok a mentős ... Megcsókolsz, vagy felborítom a hajódat.

— Boszorkány — mondta Káli Gyula, és sietve megcsókolta Brüll Ancsát, aki ezek után nevetgélve visszamászott a csónak orrába.

— Szomorú hírt kell közölnöm ... — mondta Káli.

— Tudom ... Szeretsz ...

— Rosszabb ... Elvesztettelek Kártyán ...

— Nem is tudsz kártyázni

— Azért veszítettelek el. Ott az a nagy indiai hajó.

Egy maharadzsa lakik a fedélzetén. Most oda kell költöznöd ...

— Hazudsz, az a Tolna.

Káli ekkor megpillantotta

a folyó közepén imbolygó kompot. Azonnal fordított a kormányon és célba vette a hazatérő parasztokkal, és jószágaikkal telezsúfolt hajót. Szénásszekerek, lovak, tehenek, biciklis postás, egy pótkocsis vontató zsákokkal, kosaras asszonyok, férfiak szorongtak egymás mellett. Olyan volt az egész, mint egy úszó falu ... Káli pontosan a „falu” közepének tartott.

— Istenem, nekimész a kompnak — sóhajtott a lány.

— Megjavultam — közöké Káli — nem adlak a maharadzsának. Inkább elcseréllek egy kisborjúért.

— Szörnyeteg! — mondta Brüll Ancsa, és ügyes arcmimikával eljátszotta a gyűtok mentén vékony ködréteg ült a vízen, úgy mint a lebegő benzingőz, vagy füst, de ahogy a parti szél magával hordta, érezni lehetett a nyers páraillatot.

— Hová rohanunk ilyen eszeveszetten? Mindjárt besötétedik — szólalt meg csendesen a lány.

— Elmegyünk innen. Jó?

— Hová mehetnénk?

— Föl a Dunán... Talán Budapestre. Dolgozunk majd és együtt lakunk.

A lány megérezte a fiú hangján, hogy ez már nem játék. Elkomorodott.

— De arany Gyula ... Miért kell nekünk innen elmenni? Olyan jó itt minden.

— En majd bajnok leszek és talán gépész. Te pedig, valami nagyon szép...

— De mi?

— Megtanulsz angolul és lefordítod az újságokat. Fordítónő leszel. De ha nem akarsz velem jönni, megmondhatod ...

Lassított a csónak futásán és hideg, kérdő arccal a lányra meredt.

— Szeretlek, arany Gyula... Nem örülök ennek a vándorlásnak, de veled megyek ... El sem búcsúztunk ... Szegény Eszter mennyire megdöbben majd. Odamegyek és megcsókollak, jó?

— Nem... Most nem le' hét.

lölködő, kétségbeesett asz- szonyt.

Káli gondosan tartotta az eredeti irányt, így a part felé tartó komphajó lassan kiúszott az összeütközési zónából. Amikor elrohantak az „úszó falu” mögött, a kormányos feltartotta a kezét és nevetve integetett Káli Gyulának. Káli visszaintett neki, és folytatta rohanását.

— A jelek szerint én egy boci vagyok. Buuu... — szólalt meg a lány.

— Hohó... Azt ki kell érdemelni.

— Elcseréltél, nem? Ha igen, akkor itt most egy boci üldögél, és mivel Eszterek nem látnak el eddig, a boci rágyújt egy cigarettára.

A csónak lendületesen nekiiramodott az alkonyi víznek. Az apró hajócska nyomdokvizében vörösen olvado- zott a lenyugvó nap. A par-