Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-06 / 209. szám
nrftrrfefta ■* Kec^lien Feitesztik a közvilágítást Kommunális adóból bölcsőde í, Alig van olyan hónap, ami ' ne hozna valami újat a recskieknek a község csinosításában, szépítésében. 15 ezer forintos költséggel i'eújították az utat a Felszabadulás utcában. A közvilágítás korszerűsítésére 58 higanygőzlámpát szereltek fel a községben, ez a munka most befejezéshez közeledik. A fiatalok szórakozását biztosítja a napokban átadott Hangulat presz- szó, melyet városi igényeknek is megfelelően több mint 700 ezer forintos költséggel létesített a földművesszövetkezet. Az utazók kényelmét három új buszváróterem szolgálja. A községfejlesztési költségeket a tanácsülés határozata szerint két éven keresztül járdaépítésre fordítják, azonban már most gondolnak a nagyobb beruházásokra is. A községben levő üzemek évente 240 ezer forint kommunális hozzájárulást fizetnek. Ezt az összeget három éven keresztül tartalékolják, s 1970- ben ebből építik fel a bölcsödét. A földművesszövetkezettel egy korszerű ÁBC-áruház felépítéséről tárgyalnak. A szövetkezet tagjai lemondtak a részjegy-visszatérítésről, (ez évente mintegy 40 ezer forint) ezzel, és társadalmi munkával járulnak majd hozzá az üzletház építéséhez. A község távlati terveiben szerepel egy kétszintes irodaház — és lakás felépítése is, erről most tárgyalnak az égjük vállalattal. (Maruzs) í j pedagóguslakás épült Átányban Az új tanév, melyet Átányban is ünnepélyesen nyitottak meg, új létesítményt is hozott a községnek. Az elmúlt években többségében képesítés nélküli pedagógusok tanítottak. Az idén már változott a helyzet, megfelelő képesítéssel rendelkező pedagógusok jöttek a községbe, s a tanács mindent megtesz annak érdekében, hogy részükre lakást biztosítson. 152 ezer forintos költséggel egy pedagógus lakást építettek, s ehhez a lakosság társadalmi munkával is hozzájárult. Egy másik pedagóguslakás vásárlását most intézik, ehhez a megyei tanács biztosit anyagi segítséget. A gyermekeket és tanítóikat tiszta, rendes iskola várta az évkezdéskor, 52 ezer forintos költséggel tatarozták ki a régi iskolát (Szigili) Biztosított már a tervezett munkaegység Horton A rossz időjárás a horti határt sem kerülte el, ennek ellenére a jól szervezett szorgalmas munkával jó eredményeket ért el a szövetkezet. A tavaszi és őszi árpából például 48 vagonnal termett több a tervezettnél s a búzánál is elérték a tervbe vett termésátlagot. A kertészet bevételének a felét már biztosították — s még folynak a szállítások. Paradicsomtermő területükön ugyan tetemes kárt okozott az elmúlt napokban a jégverés, ezt azonban részben ellensúlyozza a biztosító által fizetendő összeg. Jó termést hozott a szálas takarmány is. 700 holdnyi kukoricájuk a jelek szerint megtermi a tervezett meny- nyiséget. Takarmányból nemcsak a saját állomány részére tudják biztosítani a megfelelő mennyiséget, hanem az elmúlt évekhez hasonlóan mintegy 20 vagon abraktakarmányt értékesíteni is fognak. A termelőszövetkezet bevételi és kiadási tervei a tervezettnek megfelelően alakulnak, s már most biztosított a munkaegységenkinti 50 forintos jövedelem a tagságnak. (Nagy Piroska) Illatos üzenet Szajiárél Az üzenetet két szál illatos orgona kíséretében Eiben István szajlai olvasónk küldte be á szerkesztőségbe. A községben újra virágozni kezdtek az orgonabokrok, lila és fehér virágaik megállásra késztetik az arra járókat. Az öregek szerint szép hosszú őszre lehet számítani, amikor az akácot és az orgonát megtéveszti az időjárás, és másodszor is virágzásra készteti. R nyolc általános - ma már minimum! Mégis kevés a jelentkező A FELSZABADULÁS után százezrek fejezték be általános iskolai tanulmányaikat, vagy magasabb képesítést szereztek a dolgozók gimnáziumában. esti és levelező technikumokban. Nem rossz eredmény! A dolgozók művelődésének helyzete mégis nem megnyugtató. Az 1960-as népszámlálás adatai szerint a tizenöt-har- minckilenc évesek 51,1 százaléka nem végezte el a nyolc osztályt. Az elmúlt nyolc év alatt 206 528-an kanták meg az általános iskolai végbizonyítványt, de ez idő alatt körülbelül százezren nem kerültek ki az általános iskolából tizenhat éves korig. Így évek múltával ezoknak a száma, akik nem fejezik be az általános iskolát, egyre növekszik; Egyre kevesebben jelentkeznek a dolgozók általános iskolájába, öt évvel ezelőtt még 116 670-en jelentkeztek, Űj-Zélandban egy pékmester megsütötte a világ legnagyobb kenyerét: hossza 8,25 m. Magyarországon Pemete Flórián pékmester megsütötte a világ legkisebb zsömléjét. Mérete: mérhetetlen. Az előbbi világszenzáció, az utóbbi nálunk mindennapos. ic összeszorult szívvel olvasom az Esti Hírlapban, hogy a kanadai jegybank 6,5 százalékról 6 százalékra csökkenti a leszámítolási kamatlábat. Micsoda őszünk lesz, uramég, micsoda őszünk! ★ An An már barátkozik Chi Chivel — röpítette világgá Londonból a hírügynökség az ottani állatkert két, most egymásra talált pandamedvéjének ezután várható nászáról szóló örömhírt. Nem tudtam aludni utána. Alert mit lehet tudni, hátha nem panda, hanem kacsa volt a hír és fuccs a násznak. Már hallottam ilyenről. ... és akkor a világ egy szerelmi történettel, a londoni állatkert egy-két pandamedve- kölyökkel lenne szegényebb. Hm ... hm, vajon eléggé kacér teremtés ez a Chi Chi? (-ó) az 1967—68-as tanévben már csak 34 800-an iratkoztak be. Ha a kikerültek számát nézzük. még rosszabb eredményt mutatnak a statisztikai adatok. 1963—64-ben 40 975-en, 1967-ben már csak 16129-en fejezték be az általános iskola nyolc osztályát. Az tény. hogy a népművelők sokat tettek az állapot javulásáért, ám az is tény. hogy nem eleget. Bár rendkívül nehéz harminc-negyven éves munkásokat tanulásra buzdítani. Abban, hogy egy munkás újra beüljön az iskola padjába, sok minden közrejátszik. Sokan nem látják értelmét az általános iskolai évek pótlásának, mert anyagi előnyt ez nemigen jelent. VÉDEKEZNEK ÜGY IS az emberek; minek tanuljak, megvan már a magamhoz való eszem, a gyárban kiadott munkát a nyolc osztály nélkül js el tudom végezni. Leszögezhetjük: a tanulás nemcsak magánügy. Nem intézhetjük el magunkban. Aki így védekezik, az nem lát előre, nem a jövőre tekint. Az elkövetkező években a tudomány, az ipar minden ága és a mezőgazdaság nagy léptekkel halad előre. A munka becsületes elvégzése még nehezebb lesz. Az előrehaladás mindenkitől megköveteli a nagyobb tudást, a megalapozott szakértelmet. A jövőben sokan arra kényszerülnek, hogy más szakmát válasszanak. Mi lesz akkor? Akkor kiderül, hogy nemcsak a pótolatlan évek hiányzanak, hanem a tanulási rendszerek elsajátítása is. Amit csak a nyolc év folyamán lehet begyakorolni. Ezért is szükséges az általános iskola befejezése. Gyakran- halljuk: nem lehet mindenkit rábeszélni a tanulásra, vagy kötéllel az iskolapadba húzni. Ez így is van. de nem egészen. A rábeszélő szó kevés. Attól sokkal több kell. Például jól kidolgozott propaganda — ami nem augusztus végén kezdődik. A gyárak, üzemek, termelőszövetkezetek igényessége a dolgozókkal szemben. A távlati elképzeléseket ismertessék az egyszerű, kétkezi munkásokkal. A helyes felvilágosítás után felvillan az emberekben az a felismerés, hogy a bekövetkező változások után mindennapi megélhetésük kerül veszélybe. MÁR MEGKEZDŐDÖTT az 1968—69-es tanév a nappali és esti tagozatokon. Més nincsenek hivatalos adatok arról, hogy a dolgozók általános iskolájába mennyien jelentkeztek, de egy biztos: nagyon kevesen. Gondolkozzunk: ma. már minden szakmához legalább nyolc általános kell! Minden Heves megyei általános iskola mellett működő dolgozók esti iskolájának igazgatója várja az „öreg diákok” jelentkezését szóban, vast írásban. Jelentkezzenek minél előbb, hogy az úi tanévet meg lehessen kezdeni, <P. S.) A Magyarország 64 oldalon jelenik meg ezen a héten — változatlan áron. A népszerű hetilapunk a Budapesti őszi Vásár alkalmából 32 oldalas hirdetési mellékletben számol be arról, mi minden látható a magyar ipar és kereskedelem új, nagy seregszemléjén. Érdekes nyomdatechnikai újítással a hirdetési mellékletben négyszínnyomásos képek illusztrálják a beszámolót. A MAGYARORSZÁG új lapszámában többek között áttekintést ad a csehszlovákiai helyzet alakulásáról, az Egyesült Államok belpolitikai helyzetéről az elnökválasztási harc megindulásakor. Több érdekes cikksorozatot talál a lapban az olvasó: így az első világháború végéről, vagy egy beszélgetésről „dr. H. O.-val”, azaz Habsburg Ottóval. Bodrogi Sándor kémregénye 9. Hilde a fiúhoz lépett, megcsókolta. Wocheck a karjába zárta és váratlanul, önmaga előtt is érthetetlen hévvel viszonozta a csókját. Azután szinte láb- ujjhegyen kihátrált a szobából. Az utcán még a magasba tekintett, de Hilde ablakai sötéten néztek vissza rá. — Egy éven belül úgyis visszajövök — fogadkozott, mert nem sejtette, hogy soha többé nem tér ide visz- sza... Az athéni gyárat az idő tájt szervezték. Az első üzemegységek dolgoztak már, a környék lakói könnyező szemmel közlekedtek, a füsttisztító berendezések használatát itt semmiféle rendelkezés akkoriban nem írta elő. ; Munkatársaiban sem sok öröme tellett. Féltékenyen és ellenségesen fogadták. Wocheck véleménye szerint egy közepes ismeretanyagot nyújtó, bajor középiskola növendékei több tárgyi tudással rendelkeznek, mint itt a mérnökök. Igaz. ezeket a szakembereket az athéni viszo1968. szeptember 6„ péntek nyokhoz igazodóan fizették. Wocheck a fizetési napokon egész vagyont vitt Haza. A Németországból jött vezér- igazgató pedig azonnal a kegyeibe fogadta. Amikor megtudta, hogy az élőlényekbe beépülő vasvegyületek keletkezése során lejátszódó asz- szimilációval kíván foglalkozni, néhány hét türelmet kért, hogy kiokoskodhassa, miképpen lehet a segítségére. Pár h£t elteltével a vezér valóban jelentkezett. Mérnökét nem is a hivatalába, hanem a lakására invitálta. Nem kertelt, azonnal a tárgyra tért. — Elképzeléseinek az a része, miképpen asszimilálja a szervezet a vasat, bennünket nem érdekel. Mi nem életet teremteni, hanem növényi kártevőket pusztítani vagyunk hivatottak. Ha olyan vegyszer kikísérletezésével kívánna foglalkozni, amely a mi gyártási arculatunknak megfelel... a helyzet némileg módosulhatna. Önnek, fiatal barátom, arra kellene összoontosítania, hogy megtalálja azt a vegyszert, amely a élő anyagban levő J’as pillanatok alatt történő kivonására alkalmas. Tudna vállalkozni ilyesmire? — Megkísérelném. — Azért el ne bízza magát. Legfeljebb évi háromezret kaphat, vagyis egy laboránst és egy asszisztenst maximum — közölte. — Ráadásul az ön munkaidejének jelentős részét, legalábbis hivatalosan, a kénsavgyári technológiák tökéletesítése foglalja le. No, de maga olyan fiatal... Sok ideje van. Gazdálkodjon vele. A vezér a villa kapujáig kísérte Wochecket. A mér-- nők a búcsú után hosszasan sétált az alvó és tobzódó, a koldus és királyi Athén utcáin. Amikor elfáradt, leült egy padra. A város fölött mintha az égről függne alá, az Akropolis sötét tömbje feke- téllett. Az utcai lámpák, mint szétgurult gyöngysor szemei, fénylettek a sötét hegyoldalban. Kanyargós, szűk utcák futottak ki ide a térre, sűrű olajillat úszott a levegőben. A tenger felől csendes, langyos, hús szél fújdogált. Wocheck nyugtalanul és lázasan gondolkodott. Megértette ... a vezérigazgató milyen körmönfont hozzáértéssel csalta őt lépre. Az ugyanis egyetlen percig sem volt kétséges Wocheck előtt, hogy ha sikerül megtalálnia azt az anyagot, amely az élő szervezetben felraktározott vassal viharos gyorsasággal egyesül, félelmetes fegyvert ád a Farben kezébe. Fegyvert — a szó valódi értelmében. Hiszen nemcsak a növényi, de az emberi szervezet is nagy mennyiségű vasat épít, használ és hasznosít. A vegyszer, amely a vérben levő vasat és vastartalmú vegyületeket szétbontja, azonnali halált okoz. Nem kell az adódó ellenséget egyenként, katonánként legyőzni — egész ezredeket, hadosztályokat lehet egy pillanat alatt kikapcsolni a harcból. Nem tudott ülve maradni, felugrott. Gyorsan haladt, észre sem vette, máris a belváros kövei kopogtak a talpa alatt Ügy érezte, nils hatalmasabb, kíméletlen gépezet másodrendű fogaskerekévé változott. Megértette, terveire már otthon is felfigyeltek és azért helyezték ide, hogy a világ szeme elől elrejtsék. Az itteni vezérigazgató jóindulatát — Berlinben határozták el; bizonyos, hogy hónapok kérdése csupán és az itteni gyár igazgatója annyira „megszereti” új kollégáját, hogy egész laboratóriumot bocsát a rendelkezésére. Sőt, ösztönözni fogja, dolgozzon többet, ne törődjön a költségekkel, keresse njeg a növényvédő szer receptjét és akkor, később, amikor a találmány kinő a keze alól, amikor a felidézett szellem már erősebb lesz, mint ő maga, aki felidézte, akkor... Nem mert végighaladni a gondolatsoron. Hazatért, lázas kutatásba fogott. Amikor as I. G.-nez szerződött, vaskos kötetet nyomtak a kezébe: a gyárban dolgozó alkalmazottak szabályzatát, Akkoriban rá sem hederített, most azonnal látni és ismerni akarta. Megtalálta a könyvet. A „találmányok, feltalálók” fejezethez lapozott. Alig olvasott néhány sort, hangosan felkacagott. De ebben a nevetésben több volt a keserűség, mint a jókedv. „A vállalat bármely munkahelyén dolgozó alkalmazott minden, a gyártástechnológiára vonatkozó korszerűsítését vagy bármiféle találmányát az I. G.-nek köteles elsőként megvételre felajánlani. Minden olyan találmány —, melynek kikísérletezéséré a vállalat évi 2999 márkánál nagyobb összeget fordít — a gyár saját felfedezése, azzal szabadon rendelkezik és eredő hasznából a feltalálót évenként — tíz esztendőn át — a tiszta haszon 25 százaléka illeti meg. Minden olyan elképzelés, amelynek keresztülvitelétől a javaslattevő eláll, az 1. G. Farben szellemi tulajdonát képézi. A vállalat azt legfeljebb 1000 márka tiszteletdíj átalányért megvásárolhatja és további sorsa felől dönthet. Abban az esetben, ha az elképzelést egy másik kutatócsoport gyümölcsözte- ti, az elképzelés eredeti gazdája semmiféle újabb anyagi igényt nem támaszthat”. Wocheck kimerültén ejtette a földre könyvét. Lehunyta a szemét és végre, mint aki mindent tud már, csendben elszenderedett. — (foigtatjmlD Séta az egri mikrobusszal 1967. április 4-én indult első útjára az egri mikrobusz, s a városnéző sétáját „járó” kis kocsikat büszke örömmel mosolyogták meg az egriek. Olykor kíváncsian fel is ültek rá. A tavalyi nyáron közel 14 ezer utast vitt a három kocsiból álló szerelvény. Azóta eltelt egy év, de az idei nyár utazóforgalma nem szaporodott. Az AKÖV a hétfői nap kivételével (?) naponta hatszor indította a mikrojáratot, s ebből háromszor — a vasúttól a főiskoláig — helyi járatként. Munkaszüneti napokon valamivel többször „sétált” az egri városnéző busz. Ha igény volt — közölték velünk az illetékesek — délután félóránként indult a járat. De az idei tapasztalat szerint <— amint a számok mutatják — nem nagyon volt erre szükség, mert az előírt menetidőben sem jártak „telt házzal” a kocsik. S kik vették igazán birtokukba? — Az egri gyerekek és a rájuk vigyázó nagymamák. A tízhónapos, vagy éppen Ötéves lurkókat bizonyára nem érdekelte, hogy az idegenvezetőnek kinevezett AKöV-dolgozó szerint a líceumot Gerl József (?) tervei alapján építették. S ha az erre tévedő idegen (mert a mikrobuszt nem reklámozza senki) Fellner Jakabra tippelt, elvesztette a fogadást. A későbbiekben is csak bosszankodhatott, mert hiába várta, nem láthatta meg a prospektusokból jól ismert, „Közép-Európa egyik legszebb barokk utcáját” (Kossuth Lajos utca) — a kis és nagypréposti palotával, s a megyeházát kovácsoltvas kapujával stb. Fülét a kocsiban elhelyezett egyetlen hangszóróhoz szorítva hallhatta csak — helytelen magyarsággal — mindazt, ami egy fél órába belefért. És ha valami kimaradt; azt egy gyalogsétán eszközöljék ki maguknak” — invitált olykor a vezető. Régóta egyik fellegvára már Eger a magyarországi idegen- forgalomnak. A nyári idényben tízezrek keresik fel a Bükk lábánál fekvő, történelmi nevezetességeiről híres várost. S bizonyára szívesén részt vennének egy mikrobuszos városnéző sétaúton, ha időben tudomást szereznének erről a lehetőségről, és a kis kocsik délelőtt is rendelkezésükre állnának. S nem utolsósorban, ha a v| rosnéző séták alapvető követel ményeinek is megfelelném! ezek a járatok ... fct