Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-05 / 208. szám

Segítség az iráni földrengés károsultjainak A sah utasítása: az dj házakat nem szabad vályogtéglából építeni TEHÉRÁN: Iránban teljés érővel foly­nak a mentőakciók és a hely­reállítási munkálatok a hét­végi katasztrofális földrengés után. Szerda réggel a sah és a császárné repülőgépen a földrengés sújtotta Kelet- Ifánba utazott. Az iráni Vö­röskereszt orvoscsoportokat küldött a helyszínre, akik tö­meges tífusz- és tetanusz- oltásökkal igyekeznek meg­akadályozni egy esetleges járvány kitörését. Repülőgé­pek és teherautók élelmiszert és sátrakat szállítanak az otthontalanoknak. Hoveida, iráni miniszterel­nök a sah utasításra intézke­dett, hogy a romeltakarítás után az új házakat nem sza­bad vályogtéglából építeni. Egyre több kormány és nemzetközi segélyszervezet siet a földrengés sújtotta la­kosság segítésére. U Thant a sahhoz intézett táviratában kifejezte részvétét és ENSZ- segélyt helyezett kilátásba. ISZTAMBUL: A Törökországból érkező első jelentésekkel ellentét­ben, az ottani földrengés nem volt olyán tragikus kimene­telű, mint Iránban. Hivata­los közlemény szerint 15 sze­mély vesztette életét és 200 a sebesültek száma. A földrengés központja a Fekete-tenger partján volt. de kisebb mértékben érézték Ankarában és Isztambulban is. A Vörös Félhold kétezer sátrat, élelmiszert és takaró­kat küldött az érintett váro­sokba. WASHINGTON: A Puerto Rico-i San Jüan­tól 580 kilométerrel északke­letre, az Atlanti-óceán mé­lyén is kisebb földlökéseket észleltek, amelyeknek erős­sége a Richter-skála szerint 0,4 volt. SKOEVDE: Kedden este Svédország középső részén kisebb föld­rengés volt. Károkról nem érkezett jelentés. Vietnami—amerikai megbeszélések Az előzőekhez hasonlóan — eredménytelen maradt PÁRIZS: A Vietnami—amerikai hi­vatalos megbeszélések szer­dán megtartott 20. ülése az előzőekhez hasonlón — ered­ménytelen maradt. Az ülésen elhangzott felszólalásában Xuan Thuy miniszter, a VDK képviselője rámutatott, hogy a két amerikai elnökjelölt, a köztársasági párti Nixon és a demokrata párti Humphrey politikája egyaránt a viet­nami agressziós háború foly­tatására Irányul abból a cél­ból, hogy neokolonialista rendszert valósítsanak meg Dél-Vietnamban és meghosz- szabbítsák az ország megosz­tottságát. Thuy végül ismé­telten hangoztatta, a megbe­szélések azért tartanak már csaknem négy hónapja anél­kül, hogy bármilyen előreha­ladást értek volna el, mert az amerikai fél makacsul „vi­szonosságot” követel és köz­ben lázasan fokozza agresz- sziós háborúját. A megbeszélések követke­ző, 21. ülését szeptember 11- én szerdán tartják meg. Johnson a nemzebiztonsági tanács tagjaival tárgyalt Ma: ülést tart a kormány is Johnson elnök kedden éj­szaka texasi birtokáról visz- szaérkezett Washingtonba, ahol találkozott a nemzetbiz­tonsági tanács tagjaival, csü­törtökön pedig kormányának minisztereivel folytat megbe­széléseket. E megbeszélések várhatóan ugyanazokon a vágányokon haladnak, mint a brüsszeli NATO-tanácskozások. Ame­rikai kormánykörökben arra számítanak, hogy a kongresz- szusi kérdésekkel ellentétben nem csökkentik a Nyugat- Európában állomásozó ame­rikai csapatok létszámát, sőt, az Egyesült Államokba át­csoportosítás céljából vissza­hívott 34 000 katona többsé­gét, 1969-ben hadgyakorlatra ismét Németországba küldik. Robbanás Tel*Avivban TEL AVIV: Tel Aviv központjában szerdán délelőtt három rob­banás rázkódtatta meg a le­vegőt. Az első jelentések sze­rint házilag készített, ceruza­gyutaccsal ellátott szerkeze­tek robbantak: egy a Merkaz mozi bejáratánál, kettő pe­dig a távolsági autóbusz-pá­lyaudvar tőszomszédságában. A rendőrség jelentése szerint egy halálos és 49 sébesült ál­dozat van. Az izraeli rendőrség azon­nal lezárta az érintett város­negyedet, gondosan átvizsgál­nak mindent a várost elhagy­ni készülő járművet. Az izraeli hadsereg szóvi­vőjének közlése szerint egy izraeli dzsip kedden este ak­nára futott a Szíriái—izraeli tűzsztineti vonal közelében. MONTREAL: A montreali kardiológiai intézet közölte: a pénteken este új szívet kapott, majd vasárnap megoperált Elie Zaor állapota kielégítő. Szer­dán steril szobába helyezték, ahol fogadta családjának két tagját. NEW YORK: A houstoni metodista kór­ház legutóbbi közleménye szerint a négyes szervátülte­tés tagjai jól érzik magukat, egészségi állapotuk javul. LIMOGES: Keddről szerdára virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után kisiklott a Párizs és Toulouse között közlekedő gyorsvonat. Az utasok közül senki sem vesztette életét, 21-en megsebesültek. BUKAREST: A bukaresti „Constantin Tanase” Színház 75 tagú tár­sulata szovjetunióbeli ven­dégszereplésre indult. PÁRIZS: Az európai atomenergia ügynökség bejelentetté, hogy öt európai ország — Anglia, Franciaország, NSZK, Bel­gium és Hollandia — egy kö­zös akció során összesen 11 ezer tonna szilárd radioaktív salakanyagot süllyesztett az Atlanti-óceán fenekére. Az első ilyen jellegű műveletet végrehajtó angol hajó nagy acél- és betontartályokban szállította és süllyesztette el a salakanyagot. A jelentés szerint az akció végrehajtása kifogástalan volt. A hajót később megtisztították a ve­szélyes anyagoktól és újra al­kalmassá tették kereskedel­mi szállításokra. TOKIÓ: Tokióban baloldali diákok három hónapja tartották megszállva a Nihon egyetem főépületeit. Az egyetemi ha­tóságok elutasították a tár­gyalásokat a diákok képvise­lőivel, ehelyett a rendőrséget kérték fel, hogy távolítsa el a hallgatókat. Kilencvenper- ces csata után a rendőrség ki­ürítette az egyetem épüle­teit, 132 diákot letartóztatott. Huszonhárom személy, köz­tük húsz rendőr, megsérült az összecsapásban. MOSZKVA: A fasiszták huszonöt esz­tendeje gyilkolták meg Ju­lius Fucikot. A szerdán meg­jelent „Lityeraturnaja Gaze- ta” egy teljes oldalt szentelt a nagy cseh hazafi halála év­fordulójának. Moszkvában szeptember 6-án a szakszer­vezetek házában ünnepi es­ten emlékeznek meg Julius Fucik halálának 25. évfordu­lójáról. A csehszlovákiai helyzetről jelent jük s A Hatvani Téglagyár felvételre keres bérszámfejtésben és SZTK-ügyintézésben jártas irodavezetőt és Diesel-motorszerelőt. Jobbágyi Építőipari Ktsz azonnali belépéssel felvesz 3 fő épületlakatost Kereset havi 2000—2500 forint között, teljesít­ménybérezéssel. (Folytatás az 1. oldalról) A szovjet katonákkal folyta­tott beszélgetések azonban meggyőzik a provokátoroktól félrevezetett embereket, hogy a 6zoviet hadsereg tagjai a csehszlovák nép iránt táplált legjobb érzésekkel jöttek az országba. A CTK közleménye PRÁGA: A szerdai prágai lapok köz­ük a CTK cáfolatát, amely a következőképpen hangzik: Prágában és más városok­ban röplapok jelentek meg, amelyek a moszkvai megálla­podás állítólagos tartalmára vonatkoznak. A CTK-t felhatalmazták annak kijelentésére, hogy a röplapok szövege nem felel meg a moszkvai megállapo­dások tartalmának. Azok lé­nyege a CSKP KB üléséről kiadott közleményben a köz­társaság elnökének, a CSKP KB első titkárának, a kor­mány elnökének és a nemzet- gyűlés elnökének beszédei­ben, valamint a moszkvai tárgyalásokról kiadott kom­münikében jut kifejezésre. A röplapok hazug, izgató tartalmúak, s nyugtalanságot keltenek. A CTK felkéri a lakossá­got, hogy a provokációt uta­sítsák vissza, a röplapokat Prágában és más városokban távolítsák el és adják át az illetékes rendőri szerveknek. Smrkovsky nyilatkozata a Rudé Právónak PRÁGA: Josef Smrkovsky, a Csehszlovák Nemzetgyűlés elnöke nyilatkozatot adott a Rudé Právónak. A nemzetgyűlés elnöke nyilatkozatában elmondotta, hogy az elnökség döntésétől füg­gően ugyan, de előreláthatólag már, a jövő héten — szeptember 13-án — összehívják a nem­zetgyűlést. Az ülés napirendjén Oldrich Cernik miniszterelnök beszámolója szerepel, amely ismerteti a jelenlegi politikai helyzetet és a főbb feladatokat. Smrkovsky hangsú­lyozta, hogy jelenleg egyik legfontosabb teendő a moszkvai megállapodásból adódó fel­adatok végrehajtása. Ezzel összefüggésben most több törvényjavaslat kidolgozásán mun­kálkodnak. Ilyen előkészületben levő törvényjavaslatok: a Nemzeti Frontról, a sajtóra és a hírközlő szervekre vonatkozó intézkedésekről, valamint a gyülekezési és szervezkedési jogról szóló törvénytervezetek. A szovjet-csehszlovák gazdasági kapcsolatokról MOSZKVA: A Csehszlovákiában napi­rendre került gazdasági kon­szolidációval kapcsolatban az Ekonomicseszkaja Gazeta cí­mű szovjet hetilap hangsú­lyozza: A csehszlovák nép szá­míthat a Szovjetunió és a testvéri országok segít­ségére. A kétoldalú kapcsolatokat elemezve a lap rámutat: a Szovjetunió kifogástalanul teljesíti a két ország közötti gazdasági megállapodások­ban és a KGST keretében kö­tött egyezményekben vállalt kötelezettségeket. A Szovjet­unióból vasérccel, szénnel, kenyérgabonával és gyapot­tal megrakott vonatszerelvé­nyek indulnak Csehszlovákiá­ba. A szovjet olaj és gáz egyenletesen érkezik cseh­szlovák földre. Növekszenek a csehszlovák iparhoz intézett szovjet megrendelések. A szovjet—csehszlovák gazdasági együttműködés mindig az egyenlőségre és a kölcsönös előnyökre épült — írja a lap. A cikk felsorolja a Csehszlovákiába irányuló szovjet kivitel fő- tételeit az 1956 és 1968 között. Ha Cseh­szlovákiának mindezeket a termékeket szabad valutáért kellett volna megvásárolnia, körülbelül 3,5 milliárd dol­lárt lett volna kénytelen ki­fizetni. Csehszlovákia viszont gépeket és közszükségleti cik­keket szállít nagy mennyiség­ben a Szovjetunióba, ahol széles körűen felhasználják a csehszlovák szakemberek ta­pasztalatait a többi között a vegyígépgyártásban. A cikk külön kitér a szoci­alista országoknak szállított szovjet nyersanyag kedvező árfeltételeire. Csehszlovák közgazdászokat idéz, akik a Rudé Právo ez év június el­sejei számában közzétették, hogy a „Slovnaft” kombinát­nak szállított egy tonna szov­jet olaj ára 273,5 korona. Ugyanennek az olajmennyi­ségnek az ára, ha Iránból ér­kezik: 408,6 korona. Peking politikai inverziója Kudarcra ítélt politikai di- verziónak nevezi a Pravda szerdai számában közölt cik­kében Jurij Zsukov az im­perialista és a pekingi pro­paganda újabb koholmányát egy állítólagos „amerikai— szovjet megegyezésről”, amelynek cél ja.a világ ketté­osztása a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Ezzel összefüggésben a szerző idézi a New York Ti­mes és a Daily Telegraph je­lentését, amely szerint a Szovjetunió a szocialista or­szágokkal közösen tett cseh­szlovákiai lépéséről előzete­sen tájékoztatta Washingtont és biztosítékot szerzett arra, hogy az „Egyesült Államok nem fog reagálni” erre az in­tézkedésre. A nyugatnémet sajtó még tovább ment: közölte, hogy közös amerikai—szovjet dek­laráció készül, amelynek cél­ja a világ kettéosztása. Ezt a rágalmat a „szovjet—ameri­kai összeesküvésről” és a „vi­lág felosztásáról” megismétel­te Csou En-laj miniszterel­nök. Zsukov rámutat: Csou En- laj, egy sorba állva a bonni rágalmazókkal, azt állította: a Szovjetunió elismerte, hogy a Közép-Kelet, Dél-Vietnam és Délkelet-Ázsia többi része az amerikai imperializmus befolyási övezetébe tartozik. //* 1 ♦ h­---------------------1 ?i | / 1 i A Gépkocsi-üzemeltetők figyelem! 1968. IV. negyedévre Csepel és GAZ típusú tehergépko­csik főjavítását és II. szemléjét 30 napos átutalási időre vállalja a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat egri gépko­csijavító üzeme. Csepel 350 tehergépkocsik felújítását fix áron, 95 000 Ft­ért, KPM-díjszabás alapján végzett javításoknál az át­vétel alkalmával előkalkulációt készítünk. A megrendelő kívánságára cserekocsit biztosítunk. Tsz részére a felújítási árból 50 százalék engedményt számo­lunk el. A javításokra 10 000 km-ig jótállást vállalunk. 1969. évi igénybejelentést kérjük 1968. szeptember 30-ig megkül­deni. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, EGER, Lenin út 261. sz. Telefon: 21-98, 15-29. Dömper­éi gépkocsi- vezetőket egri és gyöngyösi munka­helyre jó kereseti lehető­séggel azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: Tanácsi Építőipari Vállalat, Eger, Sas út 91. ______________________ ____ So ha ilyen alkalom! B szivárvány minden színében kaphatók tiszta gyapjú és szintetikus külföldi kézimunkafonalak. Cattlimilon szintetikus fonál 660 Ft k^ia HB PA.\ „japán” fonál 570 Ft kjj-ja Eger, Gyöngyös, Hatvan rövidáru szakboltjaiban FOHALUŰSÚRI

Next

/
Thumbnails
Contents