Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
KAJ*AA*A**AßO*AA<m>AA*o**K*J^*AA**AA>A*AA+A*AySA**AjK*A>A*K+A***A^^ <mam»w> \ 1 Feladatukat teljesíteni indulnak a járőrök Barátkozás szovjet katonákkal . Készül az ebéd ... A menü: borsógulyás, túrós csusza, alma és csokoládé. Esti beszélgetés. Magyar katonák között 1968. augusztus 21-étől — az ágcsernyői—pozsonyi tanácskozás határozatainak megfelelően — a Magyar Népköztársaság internacionalista kötelességét teljesítve segítséget nyújt. Csehszlovákiának a szocialista rend helyreállítására és megszilárdítására. Augusztus 21-én az öt szocialista ország hadseregeivel közösen a Magyar Néphadsereg alakulatai is Csehszlovákia földjére érkeztek. Azóta több hét teli el már. Vajon hogyan élnek ott kint katonáink, hogyan telnek hétköznapjaik, miként teljesítik dolgozó népünk, pártunk és kormányunk parancsát, a szocializmus védelméből rájuk háruló feladatokat? Erre voltunk kiváncsiak, amikor a közeli napokban a Csehszlovákiában állomásozó magyar katonai alakulatainkat meglátogattuk. A szokásos formaságok el- akad — igaz, nagy részét már intézése után, ■ Volga gépkocsink fürgén rukkol neki a ki- 1 ómé bereknek, mintha erezné: hosszú út van előttünk, Csehszlovákia földjén járunk, szükség van a gyorsaságra. Néhány perc eltelte után már csak apró pontként integet vissza a határátkelő állomás. Süt a nap, az országút fényesen vakít a szemünkbe, amelyen nagy a forgalom: gépkocsik százai közlekednek, viszik az árut, a terményt, a rakományt. Itt-ott fiatalok hajtják nevetgélve kerékpárjukat, míg a távolban dolgos munkáról tanúskodva pipálnak a gyárkémények, a zöld mezőben fjedig tarka, színes foltok mozognak, földművelők végzik a betakarítást... — Rend, nyugalom van. Az emberek dolgoznak — állapítjuk meg és átadjuk magunkat a csendes nézelődésnek. Ahogy egyre jobban az ország belseje felé közeledünk, feltűnik, hogy a házakon, ablakokon, kerítéseken Dubcek és Svoboda arcképéit, félárbocra engedett nemzeti zászlókat lobogtat a szél. Az úttesteken is egyre több szlovák, magyar, szovjet felírás lefestették — valamint sok útjelző tábla mutogatja némán rossz szándékú emberek okozta sérüléseinek nyomát. Az egyik községben, ahol pihenni megállunk, azt vetik papírrá, merre menjünk, hogy hamarább odaérjünk a magyar katonák táborába. A megadott irányban, a távolban. a város alatt hosszú sötétzöld színű erdő tűnik elő. A földúton őrök és fasorompó állja utunkat, hogy később elvezessenek bennünket a parancsnokságra, ahol kedvesen, nagy- nagy szeretettel fogadnak. — Nézzenek széjjel, beszélgessenek az elvtársakkal, ismerkedjenek meg az életükkel — mondja a parancsnok és mi máris a munka kellős közepébe vágunk. Fejünk fölött éppen helikopter húz át. majd leszáll a rétre. A napi postát és az újságokat hozta meg Magyarországról. — Mindennap kapunk levelet és újságot. így tájékozódva vagyunk az otthon történtekről. A rádiót is hallgatjuk, — magyarázza Poncz Barnabás, s hamarosan társaival együtt beletemetkezik az újság olvasásába. A sátrak közül Tóth Sándor hadnagy siet felénk. Előbb ő kérdezősködik, majd elmondja, hogy a katonák példamutatóan látják el feladatukat. Ez ideig maradéktalanul végrehajtják a parancsokat. Harckészültségből, internacionalista kötelességtelje- sítósből kitűnőre vizsgáztak. Ezt követően hív, tartsunk vele. Harckocsik, kétéltűek, satrak, ágyúk, rádióskocsik, járművek között járkálunk, ahol szolgálatot teljesítenek, vagy pedig karbantartást végeznek a katonáit. Mindenkinek akad munkája, de azért jut idő a beszélgetésre is. Az egyik fa árnyékában szovjet és magyar katonák, széles gesztusokkal magyaráznak egymásnak valamit, s hogy szót értenek, bizonyítja barátságos vállveregetésük és mosolyuk. A másik helyen viszont a levélírás a legfontosabb teendője Langa Józsefnek, Pusnik Zoltánnak, Sőtér Jánosnak, Spekher Jánosnak és Péter Istvánnak, hogy megnyugtassák az otthon maradottakat. Gyorsan teiik az idő és szinte mi is táborlakókká válunk. Már otthonosan mozgunk az erdőben, eligazodunk az ösvényeken, a sátrak tengerében. Az egyik egységnél, ahol hosszabban időzünk, Szabó Géza és Kádár Sándor tiszt élvtársak mondják el. hogy beosztottjaik fegyelmezett emberek. Értik és ismerik feladataikat, készek a további parancsok teljesítésére. Ügy vigyáznak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság tulajdonára, mint a sajátjukra. — Nagyon jólesett és esik, hogy sok szlovák internacionalista, kipróbált kommunista, volt partizán felkeres bennünket. virágokat hoznak, szorongatják kezeinket és megköszönik segítségnyújtásunkat, — veszi át a beszélgetés fonalát Kozma László. — A katonák egyhangú véleménye: addig itt maradunk, míg a magyar párt és kormány ezt kívánja tőlünk. Teljesítjük kötelességünket! — Pedig sok dolgunkat, hagytuk fél De odahaza — folytatja Talzács Miklós —, van, aki házat épít, szüretelne, én például nősülök. Már minden elő volt készítve a lagzira, amikor elszólított otthonról a kötelesség ... Ezen aztán valamennyien akaratlanul is jót derülünk, s amikor leszáll az est, magasra csap a tábortűz lángja, az előbbi beszélgetésre célozva jegyzi meg tréfásan a füzesabonyi Káló István: — Egyszer talán még hálás leszel érte. Lehet, hogy egy elhamarkodott lépó'stöl mentettek meg téged ... S a kis közösség tovább kacag az iruló-piruló vőlegényjelöltön. Egyszóval, a humor nem hagyja cserben katonáinkat, még a legkényesebb helyzetben sem. A káli Balogh Jó.301 érezzük magunkat, minden rendben van” — írják a levélben szeretteiknek Karancske- üire Lange József, Baglyasaljára Pusnik Zoltán, Nemtibe Sőtér János, Kerecsendre Spekher János és Érsekvadkertre Péter István, Megérkezett a napi sajtó. A képen Ormai. Sándor zalaegerszegi, Molnár Mihály debreceni, Balázs Pál egri, Poncz Barnabás zalaegerszegi és Sándor Dezső ösfai tartalékosok elosztják az újságokat.
