Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-19 / 220. szám
Értékes dfintetien Budapesten NB Il-es női kézilabda-csapataink közül ezúttal az E. Kinizsi „vágta ki a rezet”, Budapesten 6:6 arányú, értékes döntetlent ért el a BEAC elleni mérkőzésen. Az Egri Lendület viszont nem várt, súlyos vereséget szenvedett az Üjpesti Gyapjútól. EGRI KINIZSI—BEAC 6:6 (4:2) Mező út, V.: Farkas. Kinizsi: Szabóné, Nagyné, Kovács, Hegyi — Tóth O., Kelemen, Boldízsárné. Csere: Mlinkó, Miklós, Szarvas. Edzó: Mucsi Sándor. A hazai csapat szerzett vezetési, a jól játszó egriek azonban csakhamar egyenlítettek, sőt, a félidőig megérdemelten tettek szert kétgólos vezetésre. Szünet után heves iramú, izgalmas, változatos küzdelem alakult ki, végig az egriek vezettek, a hazaiaknak azonban mindig sikerült egyenllteniök. G.: Hegyi 5, Kelemen. Jók: Hegyi, Miklós, Boldi- zsárné, ÜJPESTI GYAPJÜ—EGRI LENDÜLET 13:4 (3:3) Eger. V.: Márton. Lendület: Sztrapkovics — Végh- né, Szarvas, Baranyai — Redele, Barta, Takács. Csere: Molnár, Papp. Edző: Csillag Béla. Az első félidő érdekes, változatos játékot hozott, mindkét fél egyaránt kivette részét a táma- dásokbóL Szünet után változott a helyzet. Az egriek érthetetlenül, fokozatosan visszaestek, s a megtáltosodott vendégek egyre-másra szerezték góljaikat. Végül is meglepő eredménnyel végződött a találkozó — az enervált, lélek nélküli Lendület jóvoltából. 200 Induló Heves megye serdül« a Héti bal bajnokságán A megyei atlétikai szövetség Gyöngyösön bonylítot- ta le Heves megye 1968. évi serdülő atlétikai bajnokságát, amelyen gyöngyösi, egri, egercsehi és selypi fiatalok indultak, a legjobban a gyöngyösi versenyzők szerepeltek, a 32 versenyszámból 23 első, 23 második és 16 harmadik helyet szereztek! A versenyen két megyei csúcs is született. Demény Anna 153 cm-re javította a megyei felnőtt, junior, ifjúsági és serdülő rekordot, Csépány Zsuzsa pedig 300 m-en Gyulai Vera 43,6 mp eredményét javította 42,7 mp-re. Jobb eredmények. A jó felépítésű lökést. Csávás S. biztosan nyerte a súlyFiú „A** korosztály (1952—53-as születésűek). 100 m: 1. Futó (Egercsehi) 11,9, 2. Molnár Z. (M. Bányász) 12,3. 400 m: 1. Tóth J. (E. Dózsa) 57,8, 2. Rácz (Gyöngyösi MGT) 59,1. 800 m: 1. Tamás (Gyöngyösi MGT) 2:17,7, 2. Nagy L. (Gyöngyösi MGT) 2:20,1. 100 m gát: 1. Molnár Z. (M. Bányász) 16,3. Magasugrás: 1. Héthy (Gyöngyösi MGT) 165. Távolugrás: 1. Tóth J. (E. Dózsa) 543, 2. Fülöp (Gyöngyösi MGT) 521. Súlylökés (5 kg): 1. Csávás S. (E. Dózsa) 12.00. 2. Balázs (M. Bányász) 11.56. Diszkoszvetés: (1,5): 1. Molnár Z. (M. Bányász) 33.50, 2. Szabados (Selypi ITSK) 33,12. Gerelyhajítás (80 dkg: 1. Balázs L. (M. Bányász) 43,94. Kalapácsvetés (5 kg): 1. Csávás S. (E. Dózsa) 21,38. Fiú ,,B” korosztály (1954-55- ben születettek): 60 m: 1. Laczkó (M. Bányász) 7.8. 300 m: 1. Fehér (Vak Bottyán Gimn.) 44,4, 2. Meggyesi (E. Dózsa) 45,7. Magasugrás: 1. Garai 160, 2. Osvald 155 (mindkettő Vak Bottyán Gimn.). Távolugrás: 1. Verb (Gyöngyösi I-es sz. isk.) 469, 2. Grósz (E. Dózsa) 479. Súlylökés Í5 kg) : 1. Gorda (Vak Bottyán Gimn.) 10,94, 2. Molnár L. (Gyöngyösi MGT) 10,21. Diszkoszvetés (1 kg): 1. Gorda 33,42. Gerelyhajítás: 1. Ferenefalvi (Gyöngyös I.) 36,26. Leány „A” korosztály. 100 m: 1. Csépány 13,1, 2. Besze 13,2, 3. Németh 13,4 (mind M. Bányász). 300 m: 1. Csépány 42,7 (új megyei junior, ifjúsági és serdülő csúcs). 600 m: l. Szabó (Berze Gimn.) 2:04,4. Távolugrás: 1. Besze 501, 2. Németh 496, 3. Juhász (E. Dózsa) 485. Magasugrás: 1. Demény (M. Bányász) 153 új megyei felnőtt, junior, ifjúsági és serdülő csúcs). Súlylökés (4 kg): 1. Demény 901. Diszkoszvetés: 1. Demény 28.06. Gerelyhajítás: l. Szabó B. (Berze Gimn.) 23.00. Leány „B” korosztály. 60 m: 1. Lukács (E. Dózsa) 8,4. 300 m. 1. Bakk Éva (E. Dózsa) 47,2. Távolugrás: 1. Csutorás Éva (E. Dózsa) 419, 2. Lukács (E. Dózsa) 4il. Magasugrás: 1. Lukács 143, 2. Zsíros (M. Bányász) 135. Súlylökés: 1. Győri (Gy. ITSK) 958. 2. Dienes Zs. (M. Bányász) 926. Diszkoszvetés: 1. Dobos M. (Berze G.) 20.30. Gerelyhajítás: 1. Zsíros (M. Bányász) 28.12. Mexikóban szerzünk-e annyi pontot, .íAí.': ;í.:o . .... . ... , .... mint Tokióban ? Döntő lesz a Még néhány hét és felvonulnak a világ legjobb sportolói a mexieói Olimpiai Stadionban: ünnepélyes külsőségek között megkezdődik a XIX. nyári olimpia. Milyen esélyekkel indulnak a magyar sportolók? Erről beszélgettünk Csanádi Árpáddal, az MTS elnökhelyettesével, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagjával. — A magyar sportközvélemény mindig nagy várakozással tekint a nyári olimpiák elé — mondotta Csanádi Árpád. — Sportéletünknek szép hagyománya, hogy versenyzőink kezdettől jelentékeny szerepet játszanak a modern olimpiákon. — Milyen lesz a nagy találkozó mezőnye? — A mexieói olimpia nagyon nehéznek ígérkezik. A nemzetközi erőviszonyok egyre inkább kiegyenlítődnek, rendkívül nehéz ma egy-egy sportágban biztos esélyt megjelölni. Ne feledjük, hogy Mexicóban előreláthatóan 119 ország legjobb sportolói állnak rajthoz, s a részt vevő országok szinte mindegyike indít győzelemre esélyes versenyzőt. Különösen nagy a tömörülés a két ,,nagy”, a Szovjetunió és az Egyesült Államok sportolói mögött. Legalább 8—10 ország van, amely körülbelül azonos esélyekkel áll rajthoz, s közöttük a felkészülés hatékonysága, a versenyzők akaratereje és bizonyos esetekben a jó szerencse fogja eldönteni, hogy versenyzők akaratereje a nemzetek nem hivatalos pontversenyében előbb vagy hátrább végeznefc-e. — Versenyben vagyunk mi is ezekkel az országokkal? — Igen, mi is ezek között az országok között vagyunk. Ha nagy gonddal felkészített versenyzőink Mexicóban is „hozzák” legjobb formájukat, akkor nem érhet bennünket csalódás. Az elmúlt évek nagy világversenyeinek eredményei, a meglehetősen gyakran változó világranglisták azt mutatják, hogy egyes sportágakban még a tokióinál is több pont szerzésére képesek versenyzőink. Ezek közé a sportágak közé sorolhatom az öttusát, a kajaß- kenut és a birkózást. Más esetekben az erőviszonyok elemzése tokiói színt ígér, de el kell ismernem, hogy vannak olyan sportágaink is. amelyekben talán nem fogjuk elérni a tokiói szintet. — Milyennek tartja sportolóink felkészültségét? — A válogatott keretek edzőinek jelentései azt mutatják, hogy az olimpián részt vevő versenyzőink túlnyomó többsége jól használta ki a felkészülés lehetőségeit. formáiuk megnyugtató és úgy tűnik, hogy legjobb hagyományainknak megfelelően, példás akarattal fognak küzdeni. — Hány vidéki sportoló kapott helyet az olimpiai csapatban? — Ezt nem tudom pontosan megmondani. Ha ugyanis valaki és bátorsága gondosan végignézi az olimpiára utazó versenyzők névsorát, akkor nagyon sokat talál közöttük, aki vidéki származású, olyanok is szép számmal vannak, akiknek a sportkarrierje vidéken indult el, olyan azonban, aki jelenleg is vidéki sportegyesületben sportol, mindössze 28 található. Persze, nem vettem számításba a labdarúgó-csapatot, amelynek végleges kialakítása csak szeptember 20. után történik. — Kiket tart leginkább esélyesnek a vidéki versenyzők közül? — Erre nagyon nehéz válaszolni. Akiket kiviszünk Mexicóba, azokat mind esélyesnek tekintjük. Ez vonatkozik a vidékiekre is. Ott van például az atléták között az ózdi Tóth Gyula. Legutóbb nagy fölénnyel nyerte a maratoni bajnokságot, sok szép sikert mondhat magáénak, szerintem nagyon reális esélyekkel indul majd Mexicóban is. Hasonló a helyzet a salgótarjáni Mecser- rel, a tatabányai gyaloglóval, Kiss Antallal, vagy a tehetséges, fiatal diszkoszvetőnkkel, a szegedi Téglával. — Melyik sportágban indul az olimpián a legtöbb vidéki versenyzőnk? — A súlyemelésben. A Mexicóba utazó hét versenyző közül csak Bakos tekinthető fővárosinak. A többiek mind vidéki egyesületek tagjai. Földi, Veres, Tóth Géza és Nemessányi szinte egyaránt esélyes éremre. — Egészségesnek tarfcja-e. hogy olimpiai csapatunknak csak alig húsz százaléka vidéki versenyző? —■ Mint már mondtam, az olimpiai csapatnak jóval több, mint a fele vidékről indult el. Bár az utóbbi esztendőkben a vidéki egyesületek, különösen a nagyobb városok és a vidéki nagyüzemek egyesületei megközelítően azonos feltételekkel rendelkeznek, mint a legjobb fővárosiak, mágis, még mindig nagy a főváros vonzó hatása. Ahogy ez az irányzat csökken, úgy kerülnek be válogatott csapatainkba egyre nagyobb számban a vidékiek. Feltétlenül örvendetesnek tartanám, ha fokozódna a versengés a fővárosi és a vidéki sportolók és csapatok között. Ez használna egész sportéletünknek. — Milyen eredményeket vár a XIX. nyári olimpián? — Olimpiai csapatunk biztató esélyekkel indul el. Remélem, hogy legalább annyi pontot szerzünk. mint Tokióban, s megtartjuk tisztes helyünket a nemzetek nem hivatalos pontversenyében. A sajátos mexieói viszonyok között döntő tényezőnek ígérkezik a versenyzők akaratereje és bátorsága. Remélem, hogy versenyzőink — hagyományainknak megfelelően — ebben a tekintetben is kitűnnek majd — fejezte be nyilatkozatát Csanádi Árpád. Európa legjobb gól lövői Az elmúlt év legeredményesebb csatárainak Párizsban átadták az erről szóló jelvényeket. Képünkön: a portugál Eusebio az „Aranycipő- és a második helyezett magyar Dunai II. Antal az „Ezüstcipővel”. Sádiőtelefoto AP—CPJ APRÓHIRDETÉS INGATLAN: Eger, Kőlyuknál, borházas pince betonkáddal és villanyvilágítássá! eladó. Érdeklődni: Eger, Szovjethadsereg 39. Egerben, 2—3 szobás, összkomfortos. kertes hazat, vagy telket vennék. Strand közelében előnyben. „Végleges ar” jeligére, a Magyar Hirdetőben, Mezőkövesd. Eger, Tihaméri-dülöben, pince eladó. Érdeklődni: Sebestyén, Eger. Kertész u. 138. ALLAS: Gyöngyösön, 3 szobás, összkomfortos, szuterénos. alápincézett családi ház, beköltözhetően eladó. Klapka u. 4. Megrendültén közöljük, hogy DB. EISENBACHER ISTVÁVNE, síül. Bolya Klára fényképes*, szövetkezetünk ellenőrző bizottságának tagja tragikus körülmények között elhunyt. Személyében szövetkezetünk egyik legkiválóbb dolgozóját és példamutató egyéniségét veszítette el. Emlékét örökké megőrizzük. Temetése 1968. szeptember 19-én, délután 11 órakor a Kisasszony-temetőben lesz. Technolux Ktsz dolgozói, párt. és gazdasági vezetősége. A nyergesújfalui Magyar Viscosagyár felvételre keres férfi betanított és segédmunkásokat különböző munkakörökbe, valamint lakatosokat és villanyszerelőket A munkaidő heti 40, illetve 42 óra. Munkásszállást biztosítunk. Munkabér a kollektív szerződés és megállapodás szerint. Napi egyszeri kedvezményes étkeztetést biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi főosztályán, munkaerőgazdálkodási csoportnál, hétfőtől péntekig: 9 órától 12 óráig. Azonnali belépéssel felveszünk kubikosokat, kubikosbrigádokat, betonozókat, útépítőket. csatornaépítőket, betanított munkásokat, térti segédmunkásokat Bérezés teljesítménybérben — kiemelt munkahelyi pótlék biztosítva, napi háromszori étkezés, szállás modern munkásszállóban. Szabad szombat Jelentkezés személyesen: Dunaújváros, Kenyérgyár út 1. szám alatt 26. sz. Állam) építőipari Vállalat A Qualitá] Könnyüfémipari Feldolgozó Vállalat, Apc, felvételt hirdet öntő — formázó szakmunkáséit, közgazdászok és szállítási vizsgával rendelkező személyek részére. Az öntő. formázókat, szakmájuknak megfelelő munkakörben, a közgazdászokat belső-ellenőri, tervező-statisztikus munkakörben, míg a szállítási szakembert a vállalat szállítási ügyeivel tudnánk foglalkoztatni, csoportvezetői minőségben. — Fizetés mindegyik területen megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodásán mindennap 7—15 óra között. szombaton T—12 éráig______ A Budapesti Lakásépítő Vállalat. (Bp., X., Pongrácz u. 21.) felvesz vm. általánost végzett fiúkat — otthoni elhelyezéssel — ács-állványozó, központifűtés-szerelő és épületüvegező szakmákra, szakmunkástanulónak. Az Egri Dohánygyár felvételre keres lérfl segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. VEGYES: Felnémeti Petőfi Tsz-nél téli alma kapható, kis tételben Is olcsó áron. Érdeklődni a 14—88 telefonszámon lehet Több száz mázsa, hibamentes jonatánalma eladó. Még a fán megtekinthető. Varga János, Üjfehér- tó, Micsurin u. 29. * 18 Rózsaújdonságok stb. kérje árjegyzékemet. Székely rózsakertészet, Budapest, HL, Vörösvári út 18. HsziHííi szakmunkásokat felveszünk azonnali belépéssel Munkadíjazás: teljesítmény után. Jelentkezést Asztalos és Kárpitos Ktsz, Eger, Rákóczi út 81. A VILATI Irányítástechnikai Berendezések Gyára, Eger, Faiskola u. felvételre keres 30 fő elektroműszerész szakmunkást, 1 festő szakmunkást külső szerelésre, valamint 1 fő hegesztőt. Munkabér megegyezés szerint. Munkásszállást biztosítani nem tudunk, jelentkezni lehet a VILATI munkaügyi osztályán, 7 órától 14 óráig. 1969-re bármilyen típusú Csepel gyártmányú járműre elfogadunk m egrendelést 1969-ben a járműigényeket a rendelések beérkezésének sorrendjében elégítjük ki. Külön megállapodás alapján előre megjelölt időpontra is szállítunk. FELVILÁGOSÍTÁS: Telefon: 194-138. «J AUTÓOSZTALV Budapest, XIII., Gogol u. 13. A Hevesi ÁFÉSZ nagyobb mennyiségű idei termésű, garantáltan 98 százalékos tisztaságú, egészséges étkezési Ar: megegyezés szerint. Bővebb felvilágosítást ÁFÉSZ 1. számú felvásárlótelepe, Heves, Kossuth Lajos utca i. szám alatt ad. 1,5 tonnás, zárt karosszériás Garant (benzines) tehergépkocsinkat ELADJUK Ara: megegyezés szerint. A kocsi üzemképes, Jő állapotban van. Megtekinthető és érdeklődni: Egri Ruhaipari Ktsz, Eger. Dobó tér 6. sz. (Tel.: 11-89). Az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat I. számú egri telepe, Eger. Homok út 2. felvételt hirdet 16. életévüket betöltött férfi és női segédmunkások részére. Vidékieknek utazási költség-hozzájárulást fizetünk. A Dózsa Mg. Termelőszövetkezet, Verpelét, tarnaszent- máriai kőbányája az érdekelt vállalatok és magánszemélyek tudomására hozza, hogy kiváló minőségű építéskő bármilyen mennyiségben kapható. A kőbánya saját járművel is szállít a kívánt helyszínre, elfogadható, hivatalos áron.