Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-18 / 219. szám

ül feltételek - régi gondok Beruházók véleménye a beruházásokról Félezer dolgozó hiányzik a Hatvani Konzervgyárból Evek óta visszatérő problé­ma, hogy többet szeretnénk építeni és több gépre lenne szükség, mint amennyire pénzünk van. Az utóbbi idő­ben jó ütemben fejlődött me­gyénk építőipara, de a beru­házási igényekkel nem tud­nak lépést tartani. Milyen fel- tételeket teremtett a gazda­ságirányítási reform első éve, milyen gondok és sürgős fel­adatok foglalkoztatják a He­ves megyei Beruházási Válla­lat vezetőit? Az első kérdésre Friedrich Sándor igazgató vá­laszolt. — A korábbi években a felsőbb szervek szabták meg, hogy hol, milyen beru­házás valósulhat meg, köz­ponti döntéssel gondolkodtak a pénzügyi fedezetről és kije­lölték az építőipari vállalatot. A gazdaságirányítási reform a beruházások egy részénél nagyobb jogikört biztosított a helyi tanácsoknak ■ és a vál­lalatoknak, a kijelölés meg­szűnése nagyobb önállóságot teremtett a kivitelező válla­latoknak. Egyrészt a jogsza­bályok, másrészt a szerződé­sek egyenlő kötelezettségeket és egyenlő jogokat szabnak a beruházások megvalósításá­ban részt vevőknek. Ám ez az egyenlőség ma még koránt­sem problémamentes. Pelle József, a Heves me­gyei Beruházási Vállalat mű­szaki, gazdasági tanácsadója megjegyzi, hogy a jelenlegi egyenlőség egy kicsit sántít. Amíg nincs elegendő kivite­lező, amíg a beruházási piac kiegyensúlyozatlan, addig a kivitelező vállalatoki előnyt élveznek, vagy előnyt harcol­nak ki maguknak. A pénz­ügyi és szerződéskötési felté­teleket bizonyos mértékben diktálják. Ezeket a kikötése­ket a beruházó és a bonyolító többnyire kénytelen elfogad­ni, hogy a szerződést megköt­hessék és az építkezést el­kezdhessék. Részben ennek következménye, hogy a be­ruházások megdrágulnak, -a tervezett 10 százalékos építő­ipari áremelkedés helyett át­lagosan 30 százalékos drágu­lás tapasztalható. Másrészt emelkedett az építőanyagok termelői ára is. De az építő­ipari és szerelőipari vállala­tok különböző organizációs „sakkhúzásokkal”, nem min­dig jogos díjak felszámolásá­val igyekeznek a megenge­dettnél többet számlázni. — Hol okoztak zavart az új árak? Gábor Ede műszaki osz­tályvezető és dr. Sonkody Ot­tó főkönyvelő egybehangzóan állítják, hogy az 1888-as át­árazások az árindexek és az új egységárgyűjtemény al­kalmazása nem kevés vitát és huzavonát okozott. Az új árak szerint egy-egy tehénistálló 300—400 ezer forinttal többe kerül. Az árkülönbözetekre és az idei beruházásokra több beruházónak nem volt ele­gendő pénze. Fizetési késede­lem miatt a füzesabonyi, a mezőtárkányi és a pélyi tsz-t a kivitelező vállalat perelte. A szükségesnél tovább húzó­dott a döntés, hogy az árkü­lönbözetekre melyik beruházó kap pénzt a költségvetésből és kinek kell saját eszközei­ből fizetni a többletköltsége­ket. Egyik-másik beruházást leállították, vagy befejezését késleltetik, mert a végszámla kifizetésére nincs elegendő pénz. Szükségesnek és helyesnek tartjuk, hogy a Heves megyei Beruházási Vállalat az álla­mi és a tanácsi építőipari vállalat mellett két megyei, sőt, egy Szolnok környéki ktsa-t is bevon a megyei fel­adatok megoldásába és tár­gyalásokat folytatnak a Ne­hézipari Építő Vállalattal, va­lamint a 22-es Állami Építő­ipari Vállalattal. Az utóbbi két vállalat Visontán dolgo­zik, hamarosan jelentős mun­kaerő szabadul fel, tehát nem mondhatunk le segítségükről. De helytelenítjük, hogy a be­ruházó jogtalan követeléseket fogad el a szerződéskötéskor és a számlázásnál. Ügy vél­jük, hogy a jogszabály és a szerződésben foglalt kötele­zettségeket mindenkinek tisz­teletben kell tartania. — Sikerül-e a korábbinál rövidebb idő alatt befejezni a beruházásokat? Friedrich Sándor és dr. Chl- kán Zoltán jogtanácsos véle­ménye szerint a beruházások előkészítésének és megvalósí­tásának ideje általában nem csökkent, sőt, több esetben előfordult, hogy az előző évi­nél hosszabb ideig tart. Ezt az év eleji bizonytalansággal, másrészt az anyagbeszerzési nehézségekkel indokolják. Nem mindig és nem minden építkezésen volt elegendő tégla, még mindig hiánycikk az előre gyártott vasbeton ge­renda, hullámpala és a beton- gőmbvas. A Heves megyei Beruházási Vállalat vezetői azt is el­mondták, hogy az építőipar az idén jobb munkát végzett, mint a korábbi években. Kü­lönösen sokat javult az isko­la, az óvoda és az egyéb kom­munális beruházások kivite­lezése. Ez nem minden eset­ben mondható el a lakásépít­kezéseknél, mert a különböző szakipari munkák miatt még mindig sok a jogos panasz. Az elmúlt évekhez viszonyítva gyorsabban, kevesebb bajjal sikerült megoldani a víz, a gáz és a villanyáram beköté­sét, tehát az épületek műszaki átadása után az építtető nem­csak átveheti, hanem valóban használhatja is a beruházást. A gazdaságirányítási re­form új feltételeket teremtett a beruházások terén, re a régi gondok még kísértenek. Még­is, merre billen a mérleg nyel­ve? Az elmúlt nyolc hónap alatt egészséges folyamat in­dult meg. A vállalatok, a ter­melőszövetkezetek és a taná­csok jobban saját ügyüknek érzik a beruházást. Nemcsak az igényt nyújtják be. hogy mire van szükségük, hanem a tervezett beruházás gazdasá­gosságát, a legcélszerűbb megoldást is vizsgálják. Két­ségtelen, bizonyos feszültség tapasztalható még a beruhá­zási piacon, de ezt fofcozeto­„SOS”-JELZÉSEKET adott a Hatvani Konzervgyár: ép­pen a csúcsszezonban félezer­nyi ember lépett ki az üze­mekből. Távozásuk ideges hangulatot keltett, alaposan megbolygatta a termelés megszokott ütemét. Töbo he­lyütt úgyszólván naponta kel­lett átszervezni, más terület­re irányítani a megmaradt munkásgárdát s az átmeneti­nek vélt nehézségek elhárítá­sára 12 órás műszakokat kér­tek a dolgozóktól. Hosszú műszakokban telt el az egész augusztus — mon­dani sem kell, hogy ez alapo­san kifárasztotta az embere­ket. A? elmúlt hét elején — ha mégoly nehezére esett is a gyárnak — végre mérsékel­ték a rendkívüli állapotokat, visszatértek az eredeti mun­karendre s csupán önkéntes vállalások alapján maradhat­tak még itt-ott a 12 órás tur­nusokban. A segélyhívásra egyelőre csak a középiskolás diákok, válaszoltak. Jó egy hét óta naponta 400 diák dolgozik öt­öt órás nappali váltásokban a raktárban, a kiszállítások­nál és főleg a nyersanyag­válogatásnál. Az egyezség szerint szombatig maradnak s utánuk legfeljebb az ipari tanulókra számíthat a gyár egy kevéske Ideig. BATA JÖZSEFNÉ tervosz- tály-veaetővel baszélgettünk a minap a gondokról, a kilá­tásokról: — Nem is emlékszem ilyen kínos helyzetre mint a mos­tani — mondta — jóllehet évek óta apad a bejárók szá­ma, nincs együtt az ilyentájt ideálisan szükséges 3400 dol­gozó. De azért még a tavalyi „csúcsban” is átlagosan 3080 emberünk volt az idei 2670- nel szemben. Most pedig már ezerhatszáz sincs... Itt az őszi betakarítások ideje, a szezonmunkások visszatértek a határba, meg aztán a vaká- ciós diákok számára is újra megkezdődött a tanítás, más feladat szólítja őket... — Milyen veszteséget je­lentett a gyárnak a rendkí­vüli szezon? — Csupán augusztusban 400 ezer forintnyi tőbblet- bért fizettünk ki... Üggyel - bajjal azonban jobbára elvé­geztük a feladatainkat, talán csak annyi hiányzik majd a térv-teljesítésből, amennyit * kedvezőtlen időjárás miatti terméskiesés okozott. Egyéb­ként Igyekeztünk „módszere­sen” dolgozni: például ubor­kából nagy mennyiséget sós vízben tárolunk a későbbi felhasználásig. Ezzel tulaj­donképpen az ősz végi, téli, kora tavaszi foglalkoztatást akarjuk tovább szélesíteni. 250—300 emberrel ismét töb­bet Idekötni a törzsgárdához. Ugyanis az a régi tapasztala­tunk, hogy igazán csak az állandó dolgozókra számítha­tunk. — Bizonyára az is tapasz­talat — hiszen magunk is meggyőződtünk róla —, hogy az állandó gárda is nehezen gyarapodik. Vajon, mi ennek az oka? — Nehéz erre válaszolni, mivel a tényekkel szemben ml is meglehetősen tanácsta­Szőlő van, de HÁROM OLYAN TSZ van a Mátra alján, amelyik ott áll szüret idején pince nél­kül. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nincs pincéjük, hanem arról, hogy nincs annyi, amennyiben a gazda­ság termését tárolni tudnák, A domoszlóiak nem várná­nak senkire, maguk építené­nek pincét, feldolgozó üze­met. De nincs elegendő pén­zük. Kölcsönre is szükségük lenne. Kérésüket azonban a bank elutasította. Arra való hivatkozással, hogy ebben a községben már ott van a pin­cegazdaság, minek tehát pár­huzamos beruházást végezni. Látszólag a banknak igaza van. De miért ne építhetne a tsz is magának pincét, feldol­gozót? Bizonyára kiszámí­tották a tsz vezetői, megéri-e a közös gazdaságnak ezt a beruházást vállalni? Szárma­zik-e belőle haszna? Ha Igen. miért állja útját ennek az építkezésnek a bank? Talán a tsz nem hitelképes? A halmaiugraiaknál más a helyzet. Nekik van saját tu­lajdonú feldolgozójuk, az úgy­nevezett Lauf-telep. amit azonban a pincegazdaság bé­rel. Ök azt szeretnék, ha visszakaphatnák az üzemet, ha a szerződést fel tudnák bontani a pincegazdasággal. A harmadik Gyöngyöstar­ján. Elképzelésük az. hogy a pincegazdaság adja át nekik a közöségben lévő üzemét. Amint látszik, tulajdon­képpen a tsz-ek és a pince­gazdaság érdekeinek ütközé­séről van szó mind a három esetben. Lényegében olyan gazdasági „harcról”, amely­ben mind a két fél a maga hasznát tekinti elsősorban. A kérdés ezek után az: miért éppen most jutott a tsz-ek eszébe, hogy nekik tárolótér­re és feldolgozó üzemre van szükségük? Eddig mit csinál­tak a termésükkel? Nyílván értékesítették, méghozzá sző­lőként, és nyílván a pince­gazdaságnak adták el. NINCS SEMMI BAJ. mondhatnánk erre. kövessék az eddigi gyakorlatot a tsz-ek. Legalább nem kava­rognak az indulatok tovább, legalább mindenki megnyug­szik. Igen ám, de pénzről van szó Nem is kis Összegről. Ugyanis a must és a bor értékesítése több bevétellel jár együtt, mintha a szőlőt adnék el. Az sem mellékes a tsz-eknek„ hogv a feldolgo­zással munkaalkalmat tud­nak teremteni a tagságuk számára. Ez pedig szintén fontos dolog. l&nok vagyunk. Elaósőrbe” itt a városban különös el Unt- mondással találkozunk. A különféle bizottsági jelenté­sek nagyszámú állásra váró, kereset nélküli embert emle­getnék, ám ugyanekkor hiába hirdetünk újra meg újra munkásfelvételt, mindig hi­hetetlenül kevés az érdeklő­dő. Miért, miért nem, de va­lahogy az 1300—iflOó—3500 forintos keresetek sens csá­bítják a hatvani emberekét... Úgy érezzük, hogy az állan­dó munkától, az üzemi rend­től, a kötöttségektől idegen­kednek. Alkalmi munkára még csak jelentkeznek, pél­dául a gyár mögötti II. szá­mú telepünkön Jó időben öt­százan is összejönnek, de ha hűvösödik, beborul vagy ép­pen esik, egy-kettőre elbú­csúznak. HATVANBAN, úgyszólván mindennel próbálkoznak a gyáriak: orvosi engedéllyel nyolcórás műszakban foglal­koztatják a jobb fizikumú fiatalkorúakat is, hogy halad­hassanak. Húsz százalékra módosították a kollektív szer­ződésben eredetileg 10-re meghatározott éjszakai pótlé­kot, hogy az embereknek na­gyobb kedvet adjanak az ál­landó munkához s a kereset­re egyre kevésbé panaszkod­hassanak. Mégis, még mindig kevés a konzervgyári dolgozó. Több száz ember hiányzik; Nehéz így előbbre jutni.., (gyéül) pince nincs Álljunk meg itt egy pilla­natra. és kérdezzük meg: ta­lán a tsz-ek ki akarják szo­rítani a oincegazdasáeot a Mátra vidékéről? Még éle­sebben: gazdaságilag akarják tönkretenni? Mit mondott erre a Gyön­gyösi Járási Pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője. Juhász József? ErröJ szó sincs. A kisebb tsz-eknek ezentúl sem lenné kifizetődő önálló feldolgozó üzemet építeniük. Maradna tehát felvásárlási területe a pincegazdaságnak éppen elég. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a pince­gazdaság minimális összegért bérbe adja berendezéseit az érdekelt tsz-eknek. A segítő szándéka tehát kétségtelen. Azonban nem lehet megró­ni a tsz-eket sem azért, ha számítgatnak és a több hasz­not is figyelembe veszik. Hányszor hívtuk fel a figyel­müket arra, hogy. a gazdasá­gi szerkezetüknek megfelelő melléküzemet létesítsenek és ne kapjanak bele olyan vállalkozásokba, amelyek nincsenek összefüggésben a mezőgazdasággal? Most pedig intsük le őket azért, mert a saját termésük saját feldol­gozására törekszenek? Mert konkurrálni akarnak a pin­cegazdasággal? Nincs szándékunkban á pincegazdaság ellen fellépni nekünk sem. Csak úgy érez­zük, az objektivitás megköve­teli tőlünk is. hogy mind * két érintett fél érdekeit fel­soroljuk és egymás mellé ál­lítsuk. Mert — ezt is tudomásul kell venni — a tsz-eket nem valami hangulati elem kész­tette az önálló feldolgozásra való törekvésre. Olyan k** ménv tények, mint az ér­vényben lévő árak. amelyek valósággal kényszerítik a tsz- eket a jzQIő feldolgozására ée legalább mustként való érté­kesítésére. Milyen logon ma­rasztalhatnánk hát el őket ebben a törekvésükben? TUDOMÁSUL KELL ven­nünk. hogy gazdasági mecha­nizmus reformjának követ­keztében a vállalkozók közöt­ti ellentétek kialakulnak, a tisztességes verseny megkez­dődik, ami persze a két ér­dekelt fél száméra nem egy­formán kellemes. (g. molnár) MftBM3 1968. szeptember 18, sserd* san csökkenteni kell. F. I, Autóvillamossági ellenőrzések — ENSZ-megbízásból A Magyar Elektrotechni­kai Ellenőrző Intézet fény- technikai labo­ratóriumában — az ENSZ Eu­rópai Gazdasá­gi Bizottságá­nak megbízá­sából — autó­villamossági el­lenőrzéseket végeznek. Kor­szerű műsze­rekkel mérik a reflektorok, féklámpák, vil­logó irányjel- zök és egyéb világítótestek fényerejét, ha­tékonyságát. Képünkön; gépkocsi-fény­szórót vizsgál­nak a labora­tóriumban. (MTí-foto — Fényes Tamás felvétele) I A mozaik kövekből áll, óhatatlan tehát, hogy a figyelő turista szeme elsősorban a pá­rizsi „köveket” keres­te. A francia főváros augusztusa azonban ál­mos volt, kevesebb ér­deklődő külföldivel, t kevesebb belföldi élet­kedvvel. Csak a külvá­rosokban — o híres vörös övezetben — em- , lékeztettek a feliratok, a plakátok és jelsza­vak, no meg az embe­rek a nagy nyári ősz- szecsapásra. Építkezések | és bontások idézik a : hazai képet, a nyolc­milliós nagyváros hét­köznapjait éli, akár­csak itthon lennénk. A mindenütt magasodó új lakóházak ellenben üresek. Az építkezési vállalkozók lassan rom­ló pénzüket „készáru­ba" fektették, s a kis­embereknek ma nin­csen lakásra pénzük. A ^rcokásos félmilliós l munkanélküli-sereg Párixsi mozaik megnőtt, s akiknek maradt még pénzűk — a jövőre kuporgatnak. A lapok — hetente többször is — a közel­jövőben életbe lépő ár­emelkedésekről tudósí­tanak. Az üres és mé­regdrága lakások hiába várnak az új fakók­ra... „Ssirlp- harminc.. lehetne az összefoglaló­ja a Place-Pigalle éle­tének. A hangulatos, de ellentmondásos össze­tételű szórakozónegyed több tucatnyi vetkőző­bárjánál kikiáltólegé­nyek csalogatják a tu­ristát: csak két és fél frank a belépő, s itt láthatók a legszebb lá­nyoki („A múlt hónap­ban még a szemben le- * vő bárban dolgoztam, uram, de ott is a leg­szebbek voltak a lá­nyok...") A belépődíj és a fényképes előcsar­nok valóban hívogató: két liter olcsó bornak az ára. De a pénztárnál a fogyasztástarifa: a 80 centime-os Coca-cola csaknem harmincszoro­sába, 22 frankba kerül, a pezsgőről már nem is szólva. S keveseknek ér ennyit a „közös” mu­latság .. Köveket keretire jártunk a külvárosok­ban, ahol még mindig ott él az ellenállás szelleme. Aubervilliers- töl az Északi pályaud­varig terjedő kirakodó- vásár színes forgatagá­ban meg is találtuk — noha meghökkentő for­mában. A zajos és ol­csó piac egyik pultján hevertek a kopott, szür­ke, eladó gránitkockák Önkéntelenül kézb■- kaptuk, s majd eldől­tünk a váratlan fordu­lattól — pehelykönnyű műanyagból készül­tek ... Emlékeztetőnek, párizsi souvenireknek. Mellette a tábornok­elnök jellegzetes port­réjával faragott golyós­tollak. „A nyakát fog­hatják, úgy használ­hatják .. Demokráciát követel a japán turis­ta, miközben a Louvre katonás és kérlelhetet­len teremőrei zárás előtt fél órával terelni kezdik a soknyelvű né­pet a kijárat felé. A kép valóban a vonuló mezei nyájra emlékez­tet, zabolátlan ifjak és felnőttek ragaszkodnak a sok ezer éves kultú­ra kincseinek megte­kintéséhez, de mordak és erősek az őrök, a múzeumban rendnek kell lenni. Az egyipto­mi kiállítás egyik sar­kában azért még sej­telmesén megmutatják: itt járt Belphegor, s úgy hírlik, visszajön.' * A háttérből fehéren vi­lágít a milói Vénusz. „Vasfüggönyt” talál a meglepett ma­gyar, ha itthoni hírek­re vadászva a párizsi lapokat böngészi. A Paris Jour a hó végén fényképes tudósításban közölte: Budapestről jött a hír, a vasfüg­göny (rldeon de fér) mögé műszálas és gyapjú kivitelben be­tört a bikini, amely nem csak a nőknek, de a férfiaknak is tet­szik ... Egyebekben a lapok gyorsan, de fe­lelősség nélkül, uszító hangnemben tárgyal­ják Közép-Európa zaj­ló hétköznapjait. Ez a tendenciózus magyar hír viszont csodálatos­képpen öreg. A két fő­város között vonaton Is csak 22 órás az út. A magyar bikini híre mégis több év alatt tette meg ezt a föld­rajzilag csekély távol­ságot .. 2 Jurmics László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents