Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-10 / 187. szám
A pedagógia iß k és egy kormányhatározat Az iskolareform végrehajtása befejező szakaszához érkezeit. Ez volt a fő indok, azonban ezen belül meg kel jelenség jelismerése tette szükségessé a Minisztertanács legutóbbi, oktatásról, pedagógusokról szóló határozatát. Az egyik jelenség: kifutóban van az úgynevezett demográfiai hullám, az iskolás korú gyermekek száma csökken. Megszűnőben van tehát az az ok, amely elsősorban szülte a pedagógusok túlterheltségét. Ezzel párhuzamosan azonban oktatói körökben aggodalom támadt, kósza híren kar>*r.k lábra arról, hogy a testület létszámát a tanulók s.w .’iák csökkenésével párhuzamosan lejjebb szállítják ,mujA másik jelenség az, hogy oktatásunk színvonala ál- , tálában sem felel meg maradéktalanul a korszerűség követélményeinek, de még kevésbé felel meg a felállított magas mércének vidéken, falun. A Minisztertanács határozata egy intézkedés-csokorral oszlatja el az aggodalmakat és szolgálja a színvonal emelését. Kimondja például, hogy a tanulólétszámot osztályonként csökkenteni kell és ugyanakkor mérsékelni a pedagógusok túlterheltségét. Ennek során érdekes előírásokat, fékeket és ösztönzőket alkalmaz a határozat. Az egyes tanulócsoportok létszáma negyvennél több nem lehet. A cél nyilvánvaló: alaposabban foglalkozhassanak a pedagógusok a gyerekekkel. És hogy ezt még alaposabban tehessék, azt is előírja a határozat, hogy az általános iskolák felső tagozataiban és a középiskolákban a legfontosabb tárgyakat egy osztályon belül két csoportban kell oktatni, tehát így a pedagógus figyelme már legfeljebb húsz gyerek között oszlik meg. Ennek látszólag ellentmond, hogy a középiskolák első osztályaiban a létszám 35-nél kevesebb nem lehat. Itt a cél más. A minőségi követelmények szolgálata ugyanis csábítana arra a megoldásra, hogy egy-egy osztályban minél kevesebb gyerek legyen. Csakhogy ez azzal járna, hogy a növekvő számú jelentkező közül még kertesebben juthatnának be a középiskolákba. Ennek megakadályozására írja elő a határozat a minimális 35-ös létszámot, de természetesen a fő tárgyakat itt is két csoportra osztva oktatják majd. Nagy vívmány, hogy a falusi, tanyasi általános iskolák felső tagozataiban is megszűntek az összevont osztályok. tehát külön-külön oktatják, az V., VI., VII., Vili. osztályokat. Itt is fennáll azonban a veszély, hogy ha a létszám csökken, akkor ismét összevonnak osztályokat, ami a színvonal csökkenésével járhat. Ezért ezt a határozat megtiltja. Külön-külön kell oktatni minden osztályt akkor is, ha azokban csak kevés gyerek van. Legfeljebb azt lehet megtenni, hogy ha egy iskolában mondjuk két ötödik osztály volt, akkor azt egy tanulócsoportba vonják össze. Ez a korántsem teljes felsorolás már önmagában nyilvánvalóvá teszi, hogy a jövőben nem kevesebb, hanem lényegesen több pedagógusra lesz szükségünk. Több tízezer újonnan kiképzett fiatalnak kell sorompóba állnia a tapasztalt idősebbek mellé, hogy ezeket a nemes célokat elérhessük. Különösen sok pótlásra és létszám- növelésre lesz szükség vidéken. Ennek érdekében úgy irányítják már a beiskolázást, hogy ezt az igényt figyelembe vegyék, ezenkívül pedig anyagi ösztönzéssel, komoly mértékben megemelt területi pótlékkal és letelepedési segéllyel biztatják a fiatalokat, hogy falusi állást vállaljanak. A határozat megvalósítása egyébként nem azonnal kezdődik. A következő tanév lesz a felkészülés ideje, amikor kidolgozzák, kiadják azokat az apró részletintézkedéseket. amelyek a megvalósításhoz szükségesek. A határozat gijakorla.ti végrehajtásának időszaka pedig lényegében a negyedik ötéves terv tartama lesz. F. B. OSZKÁR Francia film Egy francia színpadi mű átvándorol a filmszalagra és ott, színesen, szélesvásznúan és szellemesen meghal, kimúlik. Claude Magnier párizsi bohózata egyetlen ötlet szülötte és maga a poén sem új: a szerelemért mindenre, olykor még zsarolásra is képes fiatalember rátör nagy pénzű főnökére és alkut kínál annak — saját boldogsága érdekében. A fiatalember bátor fellépése és elszakíthatatlan szófüzére már-már kifárasztja a nézőt, amikor elindulnak a színpadi félreértések mesterségesen összegabalyított szálai. Egy ideig ez is elszórakoztat és amikor már-már türelmünket vesztenénk az előkelő és fényűzően berendezett luxuslakásban folyó bolondériától, tűzbe jön a papa — a darab főszereplője — és olyan jelenetsort rendez, amely minden mozdulatában a legnagyobb ne- vettetőkre, például Chaplinre emlékeztet. A rendezőnek csak azért vagyunk hálásak, mert ezzel a színpadon bizonyára szellemes fecsegésnek ható darabbal lehetőséget adott Louis de Funes-nek arra, hogy rőgtönző készségét, ko- mikusi vénáját bravúrosan bebizonyítsa. Ennek a pöttöm termetű francia színésznek a házsártossóga annyira más, mint az eddigi sablonok. Pedig néha úgy véljük, nem is gazdálkodik valami ésszerűen eszközeivel. Arc- rándításai, váratlan gesztusai, testének meghökkentő ritmusú mozgása már korábbi filmjeiben is elszórakoztatták a közönséget. Ez a komikus egyéniség magatartásaként könyvelhető el. Ezekkel a gesztusokkal-mozdula- tokkal-arcrándításokkal azonban hatásosan építkezik Louis de Funes. Eljut egy olyan állapotig, amikor a mindennapi kiszólás szerint a bohózatban is megáll az ész, megszűnik az önkontroll, ahonnan nincs már tovább: ez az a pont, az a lelkiállapot, aminek az érzékeltetésére kell valami szokatlan, valami eredeti, groteszk, amit a néző elhisz és önfeledten kinevet. S mindez azért esik, mert azt a vasszorgalmat, amivel Louis de Funes komikus! játékát végigdolgozza, a színész halálos komolyan veszi. A partnerek dekoratívek ebben a játékban a nagy komikus mellett és mögött Claude Rich, Agathe Natan- son, Claude Gensac, Dominique Page, Roger van Hool rájátszanak a főhősre, hogy minden ütés és mondás azon csattanjon. Adouard Molinaro rendező mellett Raymond Le Moigne képei valóban színesek, de külön ki kell emelnünk a zeneszerző Jean Mariont, aki néhány nagyszerűen karikírozó zenei betéttel percekig i egyenrangú főszereplője volt I a filmben Louis de Funes- j nek. (farkas) i 'T)&LUi£Qt£mL Magabiztos Kolléga először családi körben olvassa fel cikkeit. Természetesen sikert arat övéi között és biztatást kan: csak. így i tovább! A szerkesztő azonban visszaadja Magabiztos Kolléga kéziratát: — öregem, ez pocsék! — De hiszen aranyhegyű tollal írtam -- mondja Magabiztos kevéssé magabiztosan. — Na és -- így a szerkesztő, — Lehet aranyhegyül tollal, kopott, bádog- hangú szavakat írni, de kopott bádogtollal ar any csen- gésűeket!? Magabiztos Kolléga elhajítja aranyhegyű Parkeriét és olcsó diáktollal írt kéziratot tesz a szerkesztő asztalára, s várja az eredményt. A szerkesztő megjegyzi: — Jobban jártál volna, ha a Parkért a Bizományiban eladod, mert ezt az írást is legfeljebb ott tudod értékesíteni. De vigyázz, igen szigorú a becsüs! ÍV. Gy.) Rehabilitációs bizonyíték Ha ezt a kiállítást nem abban az épületben rendezték volna meg, amelynek falán ott a tábla: Gyöngyösi Városi Tanács szociális otthona, mindenki azt hihetné, valamilyen szakkör bemutatóját látja. A tárgyak semmit néni árulnak el a készítőikről. Semmi olyat, ami arra utalna, hogy az ügyes kezű kézimunkások tulajdonképpen enyhébb idegbetegségben szenvedő gondozottak. Betegek. Több mint kétszáz tárgy sorakozik egymás mellett az asztalokon. Festett selymek, hímzett párnák, virágtartók, padlóvázák, nyakláncok, fémmunkák és még a többi, amiknek a felsorolása is hosszadalmas lenne. Csupán az elmúlt fél év produktumai ezek. Ebben az évben gondoltak arra a szociális otthon vezeMimkcrtárscrink külföldön Pi*uzs1kí! A budapesti fesztiválon „zakatoltak”, Bukarestben a perenyicát járták, Varsóban polkáztak, Moszkvában a „Moszkva parti estéket” énekelték, Szófia pedig a sok ezer külföldi fiatallal tíz napon keresztül „druzsbázott”. A szó, a druzsbá, barátságot jelent, a druzsbázás jelszava, neve, kifejezése lett. S hogy ez így történt, hogy a szófiai VIT-nek is megszületett a tánca, az éneke, az minden érdem félretevése mellett is a magyaroknak köszönhető. Ugyanis a városba az elsők között érkező magyarok elsőként druzsbáztak Szófia terein, utcáin. A druzsbázás körtánc, dallama a „Sóder — sóder”, s a belső körben táncoló lányok, fiúk a dal végén puszit kapnak a külső körből kiválasztott partnerektől. Felejthetetlen: a fesztivál megnyitása előtti napon, a Szeptember 9 sugárúton a magyarok druzsbáztak. A városból jövő, s odatartó járművek az út szélére húzódtak le, az ablakok két kézzel augusztus 10., szombat integető szófiaiakkal teltek meg, s százak, ezrek vették körül az út közepén táncoló, éneklő magyarokat. A forgalomirányító rendőr mosolyogva hagyta el helyét, s lépett be a táncolok közé, a szemközti gyógyszertár valameny- nyi dolgozója a „Sódert” énekelte. Egy fekete kendős néniké hatalmas virágcsokrot dobott a körbe, a gyógyszer- tár melletti étterem zenekara dobbal, tangóharmonikával sietett közénk. S ekkor, a belváros felől, lehettek vagy kétszázan, talán még többen is, az első sorban Kádár elvtárs kinagyított fényképét magasba tartva, arab fiatalok közeledtek felénk. „Megtudtuk, hogy itt vagytok, a magyarok hangját messziről hallani, s a szívünk azt dobbantotta, súgta, hogy gyerünk hozzátok” — kiabálták, s mint igazi, régi barátok valamennyiünkkel kezet ráztak, majd most már velük, együtt ismét felhangzott a „Sóder”. Kairói legény adott puszit szegedi lánynak, csepeli fiú jordániai lányt választott partnerének, szófiai nyugdíjas asszony ölelt magához fehér, s kreol bőrű fiúkat, és lányokat. Bulgáriában „kétfajta magyar” képviselte, hazánkat Turisták, akik előbb, s küldöttek, akik később érkeztek a városba, s akiket olyan lelkesen, forrón, szeretettel, látványosan fogadtunk, hogy nem tudom, Szófia látott-e már olyan találkozást. Már gyobb diadalversenye vette kezdetét. A buszok irányába szaladó, rohanó magyarokat arabok, lengyelek, bolgárok követték, s szinte valamennyi küldött ölben hagyta el autóbuszát. A hosszú, köszöntéssel teli percek után került sor a hivatalos, az ünnepi fogadtatásra. A vendégek, közöttük Sztojcsev elvtárs, a Magyar- ország felszabadításában részt vett első bolgár hadsereg parancsnoka, testvérként köszöntötte a vendégeket. Bolgárul s magyarul... — Jóleső büszkeség, hogy önök hazájának felszabadításánál, az önök szabadságának visszaadásánál mi is ott voltunk. Bennünket, bolgár katonákat ugyanolyan szeretettel, kitörő örömmel fogadtak az önök szülei, hazájuk gyerekei, ahogyan most mi foKöszöntelek benneteket, magyarok! órákkal előbb kinn álltunk a megbeszélt találkozási helyen, s amikor a küldötteket szállító autóbuszok feltűntek, jó két-három kilométerre tőlünk, talán a világ legnagadjuk a magyarokat. Érezzék magukat otthon nálunk, ismerjék meg életünket és ha hazatérnek, mondják el, mit láttak, hogyan érezték magukat Bulgáriában. Köszöntelek benneteket, magyarok... Az ünnepség pár perc múlva befejeződött, de az ünnepnek nem lett vége, Szófia küldötteinket is ugyanolyan lelkesen ölelte magához, mint egy nappal korábban bennünket... Druzsbá! Druzsbá! Nem volt nap e szó nélkül, ezerszer, milliószor szállt, zengett, zúgott, vitte s hozta a szél. Oroszul, bolgárul, angolul, magyarul, franciául, németül, lengyelül, a világ ösz- szes nyelvén. S a szót mindig mosoly, öröm, kézfogás, druzsbázás követte. A csodálatosan szép Alexander székesegyház előtti téren szovjet, angol, amerikai, magyar, lengyel, bolgár fiúk, lányok állták körül Tillandert, a 23 éves olasz egyetemistát, aki saját dalát énekelte. A dal a fesztivál örök témájáról, a békéről szólt: „Nekem béke kell! Neked béke kell! A világnak béke kell! Ne legyen többé háború!” ötször, tízszer felhangzott a dal, s ötször, tízszer dúdoltuk vele együtt. Láttam a Levszki Stadion előtt kendőt, kalapot cserélő szovjet, brazil turistákat, az ifjúsági színházban egymás mellett ülő koreai, román, magyar fiatalokat. Az áruházban lengyel fiú vett ajándékot leningrádi egyetemista lánynak, karcsú, szép vietnami lányok együtt énekeltek, táncoltak magyar, olasz, amerikai, portugál küldöttekkel. A Szófia parkban mongol, ukrán, japán, török, holland fiatalokkal olvastam együtt a szabadságért elesett hősök emlékművén Hriszto Botevnek, a bolgár Petőfinek verssorát: „Azok, akik a szabadságért estek el, nem haltak meg.” Koós József Következik: IGAZI BÉKE tői, két. agilis gondozó kezdeményezésére, hogy az itt lakókat, akiknek egy része teljes közömbösséget mutatott minden iránt korábban, hozzászoktassák a munkához, a siker örömének segítségével hozzák vissza őket a mindennapi élet közelébe, A munkával gyógyítani akartak. Elhatározásuk eredményességét a kiállított tárgyak bizonyítják. De ezek a tárgyak egyben az otthon dolgozóinak makacs türelmét is bizonyítják: a sikertelenségek sem vették el a kedvüket, tudták, hogy amit tesznek, előbb vagy utóbb meghozza a gyümölcsét. Nekik lett igazuk. És a kíváncsi látogató csak áll a kiállítási tárgyak között, gondolatok futnak végig benne, felfokozott jelzők villannak végig az agyán, de úgy érzi, ebben az esetben csupán az egyszerű szó: Köszönjük! — fejezheti ki a leghűbben mindazt, ami más szavak útján már túlzásnak hatna. Még itt is. ilyen körülmények között is hangsúlyosabbá válik a közismert megállapítás: a munka az emberi élet legfontosabb megnyilvánulása. Érdemes ezt a kiállítást megnézni. (gmf) Készül az új óvodai program A tanterv- és tankönyvkéziratok készítésének „nagyüzemében”, az Országos Pedagógiai Intézetben dr. Bakonyi Pál, főigazgató-helyettes elmondotta, hogy a gimnáziumi reform befejezéséhez szükséges tankönyvek kéziratai időben elkészültek és a nyomdákba kerültek, hasonlóan azok a dokumentumok, amelyek alapján az „emelt szintű” szakmunkás- képző iskolák első osztályaiban megkezdik a reform- tantervek, illetve tankönyvek bevezetését. Az 1963—69-es tanévben az emelt szintű szakmunkásképzőkben már valamennyi közismereti tárgyat az új, reformtankönyvekből oktatnak. A továbbiakban elmondotta, hogy folyamatosan készül az új óvodai program. Alkotói már tekintetbe veszik, hogy a jövőben — a kormány határozatának megfelelően — a két és fél éves gyerekek is nagyobb számban bekerülnek az óvodákba. Az új program fő célja, a korszerűség, azoknak az elveknek érvényesítése, amelyek az iskolai oktató-nevelő munkának is alapjául szóM gátnak.
