Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-31 / 204. szám

LABDARÚGÁSBAN: Egri - Í j íregj hűzi Spartacus VÍZILABDÁBAN: ______— Eg ri 3>éasa — ©SC Izgalmas forduló a labdarúgó MB Ill-ban és a megyei I. osztályban Mehéz mérkőzések előtt MBs kézilabdázóink A hét vége ismét bővelkedik Izgalmasnak Ígérkező sportese­ményekben. Labdarúgásban tel­jes fordulóra kerül sor minden osztályban, vízilabdában tovább folytatódnak az Olimpiai Kupa küzdelmei, az E. Tanárképző férfi és női kosárlabda-csapata Budapesten, illetve Kecskemé­ten az MNK négyes döntőjében szerepel, az Egri Dózsa ifjúsági úszói pedig az országos ifjúsági bajnokságon vesznek részt. Mind érdekesebbé válnak a kézilabda NB II. küzdelmei is, ezekben — mint ismeretes — két egri és két gyöngyösi csapat képviseli me­gyénk színeit. Mindkét csapat tartalékos lesz r Az Olimpiai Kupa első fordu­lójában Eger csapata szabadna­pos volt a Csepel Autó kiválása miatt, a múlt héten lebonyolított miwtilt fordulóban pedig Buda­pesten súlyos, 9:2 arányú vere­séget szenvedett az FTC-től. Az egriek különböző akadályok miatt legjobbjaik nélkül voltak kénytelenek vízbe szállni, ki­hagytak két 4 méterest és a csa­tárok három esetben a kapufát találták ell Szombaton délután a harmadik fordulót bonyolítják le,s a Dózsának Egerben az OSC lesz az ellenfele. Az orvosegye­temi csapatot úgy véljük nem kell külön bemutatni, hiszen minden egri szurkoló tudja, hogy Szívós István csapata kitűnő klasszist képvisel — ezúttal azon­ban a vendégek is több tartalék- játékost szerepeltetnek, mivel válogatottjaik a külön együttest képező magyar válogatottban Játszanak. Az egriek közül hiá­nyozni fog Rlngelhann dr„ Pé­csik, Frank és Katona J., he­' lyet kap viszont a csapatban az FTC ellen jó teljesítményt nyúj­tó három fiatal játékos: Puskás, mutter és Gál. A mérkőzés szom­baton 17.30 órakor kezdődik.-7: Lendületben a Lendület Az E. Lendület bajnokságra tö­rő NB Il-es női kézilabda-csapa­ta a Telefongyár együttesét lát­ja vendégül a Tündérparti pá­lyán. Az egriek legutóbb tartalé­kosán kiállva, idegenben is meg­verték egyik nagy ellenlábasu­kat, a DVTK-t, s most is a győ­zelem reményével vehetik fel a küzdelmet a Telefongyár elleni mérkőzésen. Jó Játékot és biz­tos egri győzelmet várunk. Az Egri Kinizsi a bajnokságban egy ponttal vezető Elzetthez utazik, véleményünk szerint a kielégítő formában lévő egriek csak meg­nehezíteni tudják a fővárosi csa­pat győzelmét. HASZNÁLT BOROSHORDÓ ELADÓ. Cím: Dobó István Mg. Tsz., Eger, Szederkényi út 68. Közületek, figyelem! Vállalatunkhoz beérkezett nagyobb mennyiségű fém itizősztkrény Megrendelésük alapján azonnal szállítunk Érdeklődni lehet írásban, vagy telefonon. Telefon­szám: 22-94. Várjuk meg­rendelésüket. Borsod—Heves megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat egri telepe, Nagyváradi út W*--------------------------------------­A két megyei férfi-csapat kö­zül a Gy. Vasas Izzó Gyöngyö­sön a Miskolci ÉMTE-vel talál­kozik. Nehéz harcra van kilátás, de bízunk a hazaiak jó formájá­ban, amely ismét értékes ponto­kat hozhat számukra. A Zalka SÉ Miskolcra kitűzött mérkőzé­se későbbi időpontban lesz le­játszva. Javítani akar az Egri Dózsa Labdarúgásban a fő figyelem természetesen az Egri Dózsa— Nyíregyházi Spartacus NB I. B-s mérkőzés felé fordult. A Dó­zsa még nem mondott le a fel- jebbjutásról, a nyíregyháziakat viszont a kiesés veszélye fenye­geti. A papírforma biztos egri győzelemre mutat, a lila-fehérek minden vonatkozásban jobbak ellenfelüknél és reméljük, hogy az akarással, a lelkesedéssel sem lesz semmi baj! Az egriek hét közben a megyei I. osztályban szereplő Bervai Vasassal játszot­tak előkészületi mérkőzést és könnyedén mozogva, 7:1 arány­ban győztek. Valamennyi játékos egészséges, Kárpáti és Mészáros sérülése is rendbe jött, így Tu- ray edző a teljes keretből válo­gathatja ki azokat a labdarúgó­kat, akik vasárnap pályára lép­nek. Az NB Öl. Északi csoportjában a 18. fordulót játsszák a csapa­tok. Az éllovas Sátoraljaújhely tavasszal felcserélte pályaválasz­tói jogát Petőfibányával, így a SZOMBAT Labdarúgás: Gáspár SE—Ede- lény 15 óra.V.: Kreisz (Hatvan, Kinizsi pálya.) Megyei I. osztály: Bervai Vasas—Gagarin .SE. .15, Palcsik.; Egri Dózsa II—Apc 16, Széplaki. Vízilabda: Egri Dózsa—OSC Olimpiai Kupa találkozó, Eger, 17.30. VASÁRNAP Labdarúgás: Egri Dózsa—Nyír­egyházi Spartacus NB I. B-s mérkőzés, Eger, stadion, 16 óra. V.: Emsberger. Előtte 14.45 óra­kor az Egri Dózsa Sportiskola két csapata játszik egymással. NB III-as mérkőzések: Petőíi- bánya—Sátoraljaújhely 16, Sza­bó. Gyöngyösi Spartacus—Zalka SE 16. Nagy S. Megyei I. osztály: Selypi Kini­zsi—Verpelét 16, Lóczi. Pétervá- sára—Gy. Vasas Izzó 16, Répás. Heves—Rózsaszentmárton 16, találkozót most Petőfibányán rendezik meg. A Bányász szá­mára létkérdést jelent minden mérkőzés, ezért elképzelhető a sátoraljaújhelyiek veresége is! A Gyöngyösi Spartacus sem me­het biztosra a Zalka SE elleni helyi rangadón (ha ugyan egyál­talán lejátsszák a mérkőzést), pe­dig győznie kellene ahhoz, hogy továbbra is ott maradjon az él­vonalban. Egercsehi Somsályban vendégeskedik, itt döntetlen kö­rüli eredmény várható, akárcsak Rudabánya és Sírok összecsapá­sán. A Gáspár SE a hazai pálya előnyének kihasználásával nyer­het Edelény ellen, a gyengélke- da Hatvani Kinizsit azonban csak jelentős forma javulással szerez­het pontot Perecesen. A megyei I. osztályban az élen álló mAv HAC és az erősen fel­javult Bélapátfalva vívhat jó mérkőzést egymással, hatvani győzelem esetén alaposan meg­nőnek a vasutascsapat feljutási esélyei! A legutóbb gyengén sze­replő Mátraalji Bányász most Gyöngyösoroszi ellenében javít­hat, s a Selypi Kinizsinek is győznie kell ahhoz, hogy az él­vonalban maradjon — feltéve, ha Verpelét ki tud ellene állni. A Bervai Vasas tartalékosán is Jó­val esélyesebb a Gagarin SE-nél, s a Gy. Vasas Izzó Pétervásá- rán is nyerhet. Színvonalas já­tékot ígér az Egri Dózsa II.— Apc találkozó, a Hevesi ME- DOSZ szoros küzdelemben sze­rezheti meg a két pontot Rózsa- szentmártontól, csakúgy, mint az Egri Spartacus az előreláthatóan tartalékos Füzesabonyi VSC-től. Gyarmati. Mátraalji Bányász— Gyöngyösoroszi 16, Simon dr. MAV HAC—Bélapátfalva, 15, Cse­re játékvezető. E. Spartacus— Füzesabony 10.30 Bolyki (nép­kert). Teljes forduló a megyei n. osztályban. Kézilabda: Egri Lendület—Te­lefongyár NB Il-es női mérkőzés, Eger, Tündérpart, 10 óra. Gy. Vasas Izzó—Miskolci ÉMTE NB Il-es férfi mérkőzés, Gyöngyös, ITSK pálya 11 óra. Megyei I. osztály. Nők: Pető- fibánya—Heves 10.15, Bélapátfal­va—Sírok 10, E. Lendület II— Egercsehi 12.30, Hatvani Kinizsi— E. Kinizsi II. 10. Gyöngyösi MGT —Dormánd 11. Gy. Vasas Izzó— FVSC 9.45. Férfiak: Egri Helyi­ipar—Sírok 10. Gáspár SE—Gyön- gyössolymos 9. E. Tanárképző— Egercsehi 9.30. Hatvani MGT—E. Dobó SE 9. Gyöngyösi MGT— Dormánd 9,45. Gy. Előre—Füzes­abonyi GSE 10. Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatom mind­azokkal, akik ismerték, sze­rették és becsülték, hogy a legnemesebb szívű ember, szerető, jóságos férj DR. AFFMANN BÉLA igazságügyi könyvszakértő f. hó 23-án, 72 éves korá­ban elhunyt. F. hó 27-én csendben eltemettük. Gyá­szolják: örökké sirató fe­lesége, testvérei és a ro­konság. Gyöngyös 1968, augusztus hó. Részvétláto­gatások mellőzését kérjük. (Minden külön értesítés he­lyett.) Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett és felejthe­tetlen kisfiúnk, LÁSZLÓ ZOLIKA elhunyta alkalmából a te­metésén való megjelené­sükkel, virágaikkal és rés?- vétnyilvánításukkal nagy fájdalmunkban osztozva, azt enyhíteni igyekeztek. Szeretnénk megköszönni dr. Laub Margit főorvosnő­nek, a véradó állomás és a labor dolgozóinak áldozatos munkájukat és azt a szere­teted amellyel hosszú be­tegsége alatt körülvették. A gyászoló család. ÍÁ L L A M ^©BIZTOS ITÖ ÁLLÁS RUHÁZATI kereskedelemben végzett, vagy érettségizett munka­erőt meghatározatlan időre, egy személygépkocsi-vezetőt nyugdí­jas is lehet 1—2 hónapra azonnali belépéssel lelveszünk. Cipőnagykereskedelmi V, Eger, Raktár u. 1. AZONNALI belépéssel gépírni tudó adminisztrációban jártas dol­gozónőt alkalmazunk. Jelentkezés szeptember 2-án délelőtt. IBUSZ Utazási Iroda, Eger, Bajcsy Zs. u. 13. KEZDŐ gépirónő állást keres „Leveleket 3691” jeligére az egri hirdetőbe. H IRDETES HÁZ eladó, részben beköltözhető, Eger, Kisvölgy u. 16. Telelőn 26-33, Kalmár. KÜLÖN bejáratú, bútorozott szo­ba két személy részére kiadó! Eger, Lenin út 114. ÓZDI 2 szoba-összkomfortos la­kásomat elcserélném egri hason­lóra, vágy öröklakásra, megegye­zéssel. Füzesabony, Rákóczi u. 34. sz. Telelőn: 75. Érettségizett, tárgyalóképes munkaerőket biztosítás-szervezési munkakörbe Eger városban és a lárási székhelyeken alkalmazunk. Jelentkezés írásban Állami Bizto­sító megyei igazgatósága Eger. Kossuth L. u. 10 sz. alatt. ASZTALOS segédet és tanulót azonnalra felveszek, esetleg lakás és koszttal is. Matusek Sándor, Csány, Táncsics u. 2. KAZÁNFŰTŐT keresünk 16 at­moszféra nyomású kazánfűtő vizs­gával rendelkezőt, fizetés meg­egyezés szerint. EGRI Dohánygyár GÉPESÍTETT háztartásba gyer­mekszerető nőt keresek. Eger, te­lefon 59-06. INGATLAN CSALÁDI ház azonnal beköl­tözhetően eladó. Érdeklődni: Ja­eső bazárosnál, a gyöngyösi pia­con. ELCSERÉLNÉM egri nagyméretű 2 szoba-összkomfortos lakásomat nagyméretű egy, vagy másfélszo­bás összkomfortosra. Leveleket „Napsugár” jeligére az egri hir­detőbe. EGER Agyagos u. S. sz. ház be­költözhetően fizetési kedvezmény lehetőséggel eladó. Érdeklődni du. 17 óra után. ELCSERÉLNÉM budapesti szoba- konyhás lakásomat komfortos eg­riért Újpest Gellért u. 16. 10. ajtó. Mikóné. JÁRMŰ GARANCIÁLIS KO mar eladó. Érdeklődni, Eger. Cslky S. u. 60. «ANZ­JliVAU alkalmaz: esztergályos, marós, lakatos, hegesztő, öntő, kovács, galvanizáló (vegyésztechni­kus), szak- és betanított munkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A vidéki szakemberek ré­szére díjmentes szállást biztosítunk. Szabad szombat van! Jelentkezés személyesen, vagy írásban a vállalat munkaerőgazdálkodásán. Budapest, VIII. kér., Vaj­da Péter u. 10. PÓTFKSZTIV Ä L szeptember l-én, 5 és 8 órakor Egerben, a Sportuszodában Közreműködnek: Űíaiatnai Sapfrfta rJ6awifiq.&z& TjeeL ^()úAe rf)étai DCa^da Qii 'oEQip Jltömjék didiké &zíeii rßdt DCorda 'Jjeáta 76ap í^ézcL cdng.^aL Qáítas Qiwifiyl Cßzzzeg, Qii'dvyip (ÍZáez píyűityi^L JőaLdiz cAvanka Qaíika (Béla EXPRESSZ-zenekar Konferál: Brachfeld Siegfried Azonnali belépésre férfi i seséti felw SS I mun fi ■ 101 iká isokat a Hatvani Konzervgyár. Jelentkezés: Hatvani Konzerv­gyár, Munkaügyi Osztály. 1007-ES Opel Rekord eladd. Ér­deklődni, Gyöngyös. JeruziáiSM u. 15. 407-ES vizsgázott Moszkvics sze­mélygépkocsi eladó. Gyöngyös, Petőfi u. 129. Harminchatezerért. jö Állapotban ci rendszámú Wartburg és Pannónia motorke­rékpár eladó, családi okok miatt. Gyöngyös, Jókai u. 20. SISAK nélküli moped eladó. Gyöngyös, Kassai u. 15. 600-AS TRABANT sürgősen el­adó, Eger, Kisvölgy u. 16. Telefon 26-33. Kalmár. TRABANT személygépkocsi el­adó. Gyöngyös, Fecske u. 53., dél­után 5-től, Orosz. KEVESET futott 250-es Jáwa mo­torkerékpár sürgősen eladó. Ju­hász Ferenc, Heves, Vásártér 39. szám. OPEL REKORD prima állapot­ban igényesnek eladó. Cím a gyöngyösi hirdetőben. MŰSZAKI vizsgán megfelelt BMW személygépkocsi eladó. Nö­vényvédő Állomás, Gyöngyös. VEGYES MODERN hálöszobabútor eladó. Eger, Széchenyi u, 2. ÜJ FAANYAG teljes tetőszerke­zethez árengedménnyel eladó! Eger, Sóház u. 9. MINDENNEMŰ gumijavítást vál­lalok, Busák István, gumijavító, Eger, Csiky S. u. 4. Felveszünk: autóvillamossági szerelőt és esztergályost. Műszaki Erdészet Eger, Rákóczi út 66. tj magyar könyvek KORTÁRS LÍRÁNK JANKÓVICH FERENC: IDŐK SZÁLLTÁN Szépirodalmi Könyvkiadó, 18,—Ft. A kiváló költő új versel, elégiák, szonettek — orszá­gos családiasság és buzgó testvériesülés hangjai, az anyanyelven szólás nemes ünnepélyességével. KERÉNYI GRÁCIA: AZONOSULÁSOK Szépirodalmi Könyvkiadó, 15,50 Ft. „Tanúnak lenni, a kor tanújának, azáltal, hogy tanúja vagyok önmagám­nak” — mondja kötetéről a modern, intellektuális költészet problémáival és nemzedéke problémáival ví­vódó költő. Regények, elbeszélések PALOTAI BORIS: A FÉRFI Szépirodalmi Könyvkiadó, 6,70 Ft. Elfelejthetjük-e a múl­tat? Megbocsáthatunk-e a bűnösöknek? — kérdi új regényében a kétszeres Jó­zsef Attüa-díjas, népszerű írónő. SIPKAY BARNA: RAGALOM Magvető Könyvkiadó, 18,50 Ft. A tragikus hirtelenséggel elhunyt, fiatal író posztu­musz regénye feszült at- moszférájú cselekmény ke­retében vizsgálja napjaink társadalmi és emberi igaz­ságait. SOLYMÁR JÓZSEF: AZ ISTEN SZERETŐJE Magvető Könyvkiadó, 26,— Ft. Kedvező kritikai fogad­tatás is felhívja a figyel­met a fiatalokról és szerel­mekről szóló kisregényre és az író filozofikus tartalmú, érdekesen archaizált rövid „példabeszédeire”. Minden könyvesboltban is terjesztőnél--------------1________r

Next

/
Thumbnails
Contents