Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-29 / 202. szám
ret;.:: Eseményei::! Hírei::: Eseményei::: Hírei.:. Eseményei::: Hírei::: Eseményei::: Hírek. Események:!! Hírei.:: wi , MműltSn Új törőmű és vándorserleg Bélapátfalván Olcsóbban több és jobb meszet gyártanak Hol és hogyan kapnak fizetést a tartalékos katonák ? Eddig csak a Bélkőn osztályozták a követ, az 55—180 milliméteres darabokat a csillék vegyesen szállították az aknakemencébe. A régi megoldás egyszerű volt, de így kisebb és nagyobb szemcséjű kövek kerültek egymás mellé, ez a körülmény nehezítette az égetést, rontotta a minőséget. Űj törőművet építettek és szereltek a kötélpálya és a mészüzem közé, és ez a berendezés nagyság szerint háromfelé válogatja a követ, az apróbbat a cementgyár klin- kerüzemében, a nagyobbakat mészégetésre használják fel. Az új megoldással javult a kemence huzata, csökkent a felhasznált fajlagos kalória, javult a mész minősége, többet és gazdaságosabban tudnak termelni. Az ötlet, a tervezés, az építés, szerelés és a sikeres megvalósítás a gyár műszaki-fizikai dolgozóit dicséri, mert mindent maguk csináltak. Zana Károly igazgató és Horváth Jenő főmérnök elmondták, hogy a módosított technológia gyakorlati tapasztalatait most összesítik. A szükséges gyakorlatot még meg kell szerezni, de a mészüzem eredményei kedvezőek. Nemcsak műszaki megoldások és termelés terén értek el sikereket a bélapátfalviak, hanem az önként vállalat társadalmi munkában is megállják helyüket. Vasárnap Vácott rendezték meg az ország 10 cementgyárának tűzol tóversenyét. A 800 literes fecskendővel a bélapátfalviak — Barta Károly tízfős raja — megnyerte az 1968-as vándorserleget. A szép kitüntetés egy évig Bélapátfalván marad, de a gyár tűzoltói szeretnék, ha a vándorserleg továbbra is Bélapátfalvát illetné meg. Az elmúlt napokban több olvasónk érdeklődött: hol és hogyan kapnak fizetést azok, akik tartalékos katonai szolgálatot teljesítenek. A tartalékos katonai szolgálatot teljesítők jövedelemkieséséről kormányrendelet intézkedik. A rendelet szerint a tíz napot meg nem haladó tartalékos katonai szolgálat idejére a munkáltató köteles megfizetni a dolgozó átlagkeresetét. Ha a 1 katonai szolgálat meghaladja a tíz napot, akkor a honvédség folyósítja a rangnak, beosztásnak megfelelő illetményt, a munlcál- tatók pedig ezt az összeget kiegészítik a katonai szolgálatot teljesítő dolgozó átlag jövedelmére. Ez a rendelet a termelőszövetkezetek tagjaira is vonatkozik. Ezúton is felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a magyar forradalmi munkás— paraszt kormány 21/1967. számú rendelete, amely 1967. július 23-án jelent meg, valamennyi munkahelyen megtalálható. — AZ ELSŐ FÉL ÉVBEN örvendetesen bővültek az ipar és a kiskereskedelem közvetlen kapcsolatai. A kiskereskedelem több mint 2,5 milliárd forint értékű árut közvetlenül az ipartól vásárolt, vagyis 72 százalékkal többet, mint a múlt év első felében. m Uj vendéglő Egerbaktán Rövidesen megnyílik Egerbaktán, a régi, düledező kocsma helyén a korszerű, kulturált vendéglő. A korábbi épületet a fogyasztási szövetkezet tagjai társadalmi munkában lebontották: mintegy 30 ezer forint értékű munkát végeztek összesen. A felújítást egyébként már egy évvel ezelőtt megkezdte az Eger és Vidéke Körzeti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Először elkészült az új vendéglő sönté- se és étterme, most pedig a konyha helyiségeinek kialakításán dolgoznak az építők. A melegkonyhás ételszolgáltatás mellett újdonság lesz a hetenként háromszori zene is, továbbá az, hogy a vendéglő egyben presszó jelleggel fog üzemelni. Az egerbaktaiak örülnek az új vendéglőnek, amelyre a szövetkezet több mint 600 ezer forintot költött, s amely nemcsak a helybelieknek biztosít majd kulturált szórakozási lehetőséget, hanem a Mátrába kiránduló turistáknak ig kedvenc pihenőhelye lesz. „Előiskola" — elsőéves ipari tanulók számára Szerdán reggel zsúfolásig megtelt Egerben a 212. sz. „Bornemissza Gergely” Ipari Szakmunkásképző Intézet udvara. Az intézet igazgatósága háromnapos eligazításra, „előiskolára” hívta be az idei elsőéves ipari tanulókat: 60 különböző szakmában, 1116 elsőéves kezdi meg szeptember másodikén tanulmányait az intézetben. A tanulók jelentős részét elkísérték az intézetbe a szülők, illetve a hozzátartozók is. A délelőtti órákban megalakították a tanulócsoportokat, s az osztályfőnökök megtartották az első osztályfőnöki —- fél órát. Az elsőévesek tanévnyitó előtti eligazításának célja, hogy ezekben a napokban megismerjék az intézet rendtartását, beszel ezhessék időben a szükséges iskolai felszerelésekét és szeptember 2-án már intézeti diákként jelenhessenek meg az ünnepélyes tanévnyitón. Tűz a ímííraballai termelőszövetkezetben I öhh mint háromszázezer forintot mentettek meg a tűzoltók Tegnap, a késő e6ti órákban viharfelhők gyűltek Mátr&balla fölölt, és a vihar könnyen jelentős anyagi kárt Vége a vakációnak 4500 első osztályos az általános iskolákban Zsúfoltak a kollégiumok Még néhány nap és véget ér a nyári szünidő. Befejeződtek a nyaralások, táborozások és a diákok új élményekkel gazdagodva térnek vissza az iskolapadok közé. De addig még beszerzik a tanszereket, a szorgalmasabban átlapozzák a múlt évi tankönyveket, füzeteket, hogy ne érje váratlanul őket az év eleji ismétlés. Az első osztályosok türelmetlenül számolják a napokat, amikor ők is táskával indulhatnak az iskolába, melyről annyi mindent mesélnek a nagyok. Az áj tanévre nemcsak a diákok készülnek, hanem a tanácsok művelődési osztályai és az iskolák is. Ezekben a napokban tanévnyitó értekezleteket, szakmai tanácskozásokat tartanak. Hány diák fog tanulni az általános és középiskolákban? Milyen új tantárgyakat vezetnek be? Van-e elegendő tanterem?... Ezekkel a kérdésekkel fordultunk a megyei tanács illetékeseihez. A megye általános iskoláiba közel 42 ezer tanuló iratkozott be. Szeptemberben 4500 első osztályos kezdi meg tanulmányait. Űj tantárgyként vezetik be a hetedik osztályban a honvédelmi ismeretek oktatását. A tanulói létszám emelkedésével új tantermekre van szükség. így Markazon, Tarnamérán, Vá- mosgyörkön, Halmajugrán, Komlón bővítették az iskolát. Tovább javult a napközi otthonok befogadóképessége. Az idén 400 tanulóval több kap ellátást. A gyöngyösi és a hevesi járás kivételével mindenütt elegendő a pedagógus. A középiskolákban is nagy volt a jelentkezés és a tervezetten felül még egy gimnáziumi osztályt indítottak a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Szakközépiskolában. Az első osztályokban 1813-an iratkoztak. Említésre méltó, hogy a fiatalok közül egyre többen érdeklődnek a szakközépiskolák iránt. Az idén az összes jelentkezők 35 százaléka — öt százalékkal többen, mint az elmúlt évben — kérte felvételét a szakközépiskolákba. Bár a lányok nagy része még a gimnázium felé orientálódik, de a megyei tanács művelődési osztálya az ő problémájukon is segíteni akar azzal a tervével, hogy jövőre négy egészségügyi tagozatú osztállyal bővíti a szakközépiskolákat. Űj tantárgy a középiskolában is a honvédelmi ismeretek, amelyet az első osztályban tanítanak. a világnézetünk alapjai tantárgyat a megye három középiskolájában oktatják majd szeptembertől. Ebben az évben is szűkösek a kollégiumi férőhelyek, zsúfoltak a hálótermek és így csak korlátozott számban vehetnek fel diákokat. Több mint 400 tanuló kérelmét nem tudták teljesíteni. A péter- vásári, káli gimnázium megszűnésével tovább növekedett a bejáró tanulók száma. A kollégiumi gondokon csak a tervezett, új középiskolás kollégium építése segít majd. (k. a.) okozhatott volna a helybeli Uj Barázda Termelőszövetkezetnek. Este fél 10 órakor villám csapott a termelőszövetkezet szérűjébe, ahol egy hatalmas, mintegv 30 méter hosszú és hat méter magas szalmakazal azonnal lángra lobbant. A községi tanács elnökének riasztására először a községi, majd az egri, a salgótarjáni, és az ózdi tűz oltók vonultak ki a tűz megfékezésére. Az egész éjjel folyó hősies küzdelemnek az eredménye, hogy emberéletben nem esett kár, és bár így is mintegy 40 ezer forint érték lett a lángok martalékává. mégis kereken 300 ezer forint értéket mentettek meg a termelőszövetkezeti tagság közös vagyonából, Pótbelratás « gyöngyösi zeneiskolában Augusztus 30-án és 31-én pótfelvételit és pólbeiratást tartanak a Gyöngyösi Állami Zeneiskolában. A tanévnyitó ünnepség szeptember 2-an, délután 5 árakor kezdődik. 1968. augusztus 29., csütörtök ERNESZT napja A Nap kel: 4.58 órakor, nyugszik: 18.31 órakor A Hold kel: 11.35 órakor, nyugszik: 20.42 órakor Várható Időjárás csütörtök estig: Időnként megnövekvő felhőzet, többfelé zápor, zivatar. Napközben mérsékelt szél. Hajnalban és reggel helyenként párásság, köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 20 fok volt. (MTI) — RECSKEN A NAPOKBAN 14 ezer forintos költséggel elkészült a csevice kutakhoz vezető mintegy ezer méter hosszú járda. Ezzel a község lakóinak régi kívánsága teljesült. — TOVÁBBKÉPZÉST tartottak Felsőlárkányban a járási és városi ifjúsági klubok vezetői részére. A klubvezetők beszámoltak az eddigi munkáról, kicserélték tapasztalataikat és megbeszélték a jövő évi klubverseny célkitűzéseit. — A BELKERESKEDELMI Minisztériumban elkészült az összesítés a belkereskedelem idei héthavi forgalmáról. Eszerint a kiskereskedelmi forgalom 7,3 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi hasonló időszakban. — DR. SIMON LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézetének osztályvezetője, a Magyar Földrajzi társaság főtitkára, a földrajztudományok kandidátusa életének 56. évében elhunyt. — SZERDÁN ÉRKEZETT HAZA Arezzóból a KISZ művészegyüttesének központi kórusa. Az énekkar egy arany és egy bronzérmet hozott magával az olasz városból, ahol a kórusok nemzetközi versenyén vett részt. Az idei találkozón 38 kórus mérte össze tudását. A női kategóriában mindössze két ponttal maradt el együttesünk az I. és II. díjat elnyert két csehszlovák kórus mögött. — A MAGYAR AGRÁRTUDOMÁNYI Egyesület és a Szolnok megyei Tanács végrehajtó bizottsága pénteken Szolnokon a Szigligeti Színházban országos gabonatermesztési tanácskozást rendez. A tanácskozáson kenyérgabona-termesztésünk helyzetének és fejlesztésének főbb feladatairól dr. Gergely István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tart vitaindító előadást. — DR. VÉRTES LÁSZLÓ muzeológustól, a történet- tudományok doktorától, a világhírű vértcsszőlősi ős- emberi lelet felfedezőjétől, akinek munkásságát a napokban alkotóereje teljében szakította meg a halál, szerdán délután a Farkasréti temetőben vettek búcsút a magyar tudományos élet képviselői. — MEGKEZDŐDTEK A JÖVÖ ÉVRE szóló süldőnevelési szerződéskötések. A háztáji és egyéni gazdaságokban levő kocák folyamatos tenyésztésben tartásának és a mielőbbi vemhesítések elősegítése érdekében az állatforgalmi vállalatok már most megindították az 1969. első félévi átadásra szóló süldőnevelési szerződéskötéseket. Fortuna Egerben járt. A Pöttyes brigád négyes találata a lottón Három éve, hogy tíz szelvénnyel, azonos számokkal lottóznak a Pöttyes cukrászda dolgozói; s most a 33. lottójátékhét boldog nyertesei közt van a brigád. Több kettes és hármas találat után az elmúlt héten „befutott” a négyes. A 130 000 forint nyereményt, Fortuna kegyeltjei szerdán délelőtt vették át, az egri Lottó Irodában. Nem feledkeztek meg arról az egy dolgozóról sem, aki eddig nem vett részt a lottózásban. S miután belépett a lottózók társaságában őt is megajándékozták a nyereményből. Majd családias ünnepségen, osztották szét a ropogós, új százasokat. Mindenkinek jól jött a pénz, különösen ilyenkor nyár végén. Megvan a helye; bútorra, autónyeremény be - tétkönyvre, ruhákra — ahá- nyan vagyunk, annyifélére — felelik a boldog nyertesek. EGRI BRODY (Telefon: 14-07) Granada, Addio! 6ZAKSZERVEZETI SZÉKHÁZ (Telefon: 22-33) A kétarcú gyilkos KERTMOZI (Előadás kezdete: 19.» óra) Kalandorok GYÖNGYÖSI PUSKIN Hét katona meg egy lány GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Egy nehéz nap éjszakája HATVANI VÖRÖS CSILLAG A P—2 nem jelentkezik FÜZESABONY A vádoló KOSSUTH 8.16 Operarészletek. 8.00 A Gyennekrádló közlekedési vetélkedője. 9.30 Operettrészletek. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Népdalcsokor. 13.00 A világgazdaaá* hírei. 13.05 Zenekari muzsika. 11.02 A Rádió jogi műsora. 14.17 Kőrössy János zongorázik. 15.15 A MR énekkari híradója. 15.43 Népi zene. 16.15 Bartók Béla saját műveiből zongorázik. 16.38 Más muzsika kell. Részlet Hidas Antal regényéből. 17.05 Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15 Részletek Churchill filmzenéjéből. 17.25 Műsormorzsák. 17.40 Operabarátoknak. 18.20 Háromszor három. 19.30 László Annie nótákat énekel. 19.45 Ma 50 éve történt. 19.50 Mozart-hangverseny. 31.18 Történészszemmel Lengyelországban. 21.39 Könnyűzene. 22.20 Operettdalok. 22.40 Az arany szereibe a világban. 23.00 Tánczene. 23.30 A román kultúra hete. 0.10 Hangszerszólók. PETŐFI 10.00 Szegény jó Billy. Rádiójáték. 10.41 Börtöndalok. 11.01 Barokk muzsika. 12.00 Tánczene. 12.15 Beethoven: Esz-dúr szonáta. 12.34 A makrancos Ikirálylány. Gyermekopera. 14.00 Kettőtől — hatig... 18.10 Népdalok. 18.25 Gellért Endre 18.40 George Georgescu vezényel. 19.08 Táncdalok. 19.18 Hangverseny a stúdióban. 20.30 A bosszú. Bűnügyi játék három felvonásban. 22.54 Csárdások!. MAGYAR TV: 9.08 Tanévnyitó az Iskolatelevízióban. 17.58 Hírek. 18.05 Hirdet, őműsor. 18.10 A müvek útja a közönséghez. 18.30 Telesport. 18.55 William Saroyan; Gaston. 19.05 Nők fóruma... 19.45 Esti mese. 20.00 Tv-híradó. 20.20 A múmia közbeszól Magyar film. 21.45 Nők fóruma. 22.15 Tv-híradó. Kisikfott a vonat Kedden este,' kevéssel éjfél előtt a Kőbánya-felső vasútállomáson a Nyíregyháza felől érkező személyvonat utolsó hét kocsija kisiklott, s közülük három rádőlt a szomszédos sínpáron haladó tehervonat szerelvényére. A személyvonat utasai közül Vadász János 38 éves segédmunkás, tiszacsegei. Illés Sándor 54 éves szállítómunkás, semjéni és Puskás Istvánná 59 éves sajószentpéteri lakosok súlyosan, továbbá kilenc utas könnyebben megsérült. A rendőrség a baleset körülményeinek és okának megállapítására a MÁV-szak- értők bevonásával vizsgálatot indított. PIACI A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítő Központjának tájékoztatása szerint, megyénkben a piaci árak ma a következőképpen alakulnak: Kelkáposzta kilója 2,60—3 Ft, karaláb kék 2,60—3 Ft, petrezselyemgyökér 6—7 Ft, uborka sál, 0,70—0,80 Ft, zöldpaprika 1,10—2,80 Ft, paradicsompaprika 2.50— 5,50 Ft, fejes káposzta 2— 2,50 Ft, burgonya 2,20—3,60 Ft, paradicsom 1,60—2,20 Ft, vöröshagyma 2,80—3,20 Ft, sárgadiny- nye minden fajta 2 40—2,80 Ft, görögdinnye 1,80—2.20 Ft, szőlő, csemege 4,50—5,80 Ft, őszibarack 1.50— 6,50 Ft, nyári körte, nemes fajták 3—3.50 Ft, szilva, besztercei 3,20—3,60 Ft. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottság» és a megvet tanács lapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS. Kiadja: a Heves mérvéi Lapkiadó Vállalat. Felelős tó* adó: TÓTH JÖZSEF. — Szerkesztő és és kiadóhivatal. Esés:. Beloiannisz u. 3. Teiefon: 12-53; 12-68. I>73; 24-44, Gyöngyösön: 16-97. Postaíiók: 23. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj tsy bóra: 17.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index: 25062. — Hevea megyei Nyomda Vállalaté Lger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató; Marosán József.