Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-28 / 201. szám

Dubcek rádióbeszéde SzögesdróVoh és fegyverek védelme mellett választanak einSkjeliltet az amerikai r (Folytatás az 1. oldalról) tettek annak érdekében, hogy rendeződjenek kapcsolataink. A ipái realitással olyan feladat elé kerül­tünk. hogy megtaláljuk a jelenlegi helyzetből való kivezető utat. Mindenekelőtt megállapodá­sunk van az öt állam erőinek fokozatos kivonásáról köztár­saságunk területéről. Ezért, aa e tekintetben tanúsított bizalmatlanság alaptalan és káros. Ebben a megegyezés­ben rejlik egész további utunk alapvető feltétele. Megállapodtunk, hogy a fegyveres erőket a falvakból és a városokból külön he­lyekre vezénylik át. Ez azon­ban azzal függ össze, hogy a mi saját csehszlovák szer­veink az egyes városokban mennyire tudják biztosítani a rendet. Az ország kormá­nya ebben az iránvban már ma megtette a megfelelő in­tézkedéseket, hogy saját szer­veink vegyék kezükbe a pol­gári élet szabályozásának feladatait. Dubcek ezután hangsúlyoz­ta: Kérjük kedves polgártár­sainkat, segítsenek nekünk. 1- ogv szembehelyezkedhes­sünk ama erők provokációi­val, amely erők érdekeltek az amúgy is feszült helyzet további kiélezésében, ami pe­dig azoknak kedvez, akik a szocializmus ellen vannak. A helyzet normalizálása r jelenti az alapvető és reá­[ lis előfeltételt ahhoz, r hogy ismét összoontosit­' hassuk erőinket a további f feladatokra. Dubcek a továbbiakban azt fejtegette, hogy Csehszlovákia továbbra is a szocializmus útján halad, a Központi Bizottság januári és májusi plénumán hozótt határozatoknak megfelelően, kibontakoztatja a humanista és a szocialista elveket. Visszatérünk a munkához — folytatta —nem lesz köny- nyű dolgunk, Nem figyelem­be venni a tényleges helyze­tet azt jelentené, hogy a ka­landok, az anarchia útjára A TASZSZ jelenti t Augusztus 27-én, az SZKP és a szovjet kormány veze­tőivel folytatott tárgyalások befejezése után, visszatért Prágába a csehszlovák kül­döttség Ludvik Svoboda cseh­szlovák köztársasági elnök vezetésével. A nap folyamán ülést tartott a nemzetgyűlés, és a csehszlovák kormány. Az üléseken beszámoltak a tár­gyalások eredményeiről. Svoboda elnök délután rá­diószózatot intézett a nép­hez. Rádióbeszédet mondott Alexander Dubcek, a CSKP Központi Bizottságának első titkára is, aki beszámolt a moszkvai tárgyalások ered­ményeiről. Prágában a helyzet javu­lásának első jelei mutatkoz­nak A párt és az állami szer­vek intézkedéseket hoznak a rend helyreállítására. _ Újra megjelent a Rudé Právo, a CSKP Központi Bizottságá­nak sajtóorgánuma. A városi közlekedés kezd megindulni. A házak falairól leszedik és eltüntetik az uszító plakáto­kat és feliratokat. Amikor a rádió bemondta, hogy hírt adnak a moszkvai tárgyalások eredményeiről, a prágaiak ezrei gyűltek össze az utcai hangszórók alatt. A szovjet—csehszlovák közle­ményt a lakosság fontos po­litikai okmányként fogadta. Az imperialista erők szá­mára, a Moszkvában létre­jött megegyezés komoly csa­pás, teljesen megbukott a NATO-országok próbálkozá­sa, hogy a Biztonsági Taná­csot az úgynevezett csehszlo­2 jImim 1068. augusztus 28., szerda kerülünk — fűzte hozzá. Dubcek elítélte azokat a felelőtlen megnyilatkozásokat, amelyek Svoboda elnök ked­di beszéde után hangzottak el, néhány rádióállomás út­ján. — Könnyű a levegőbe be­szélni, de mindenkinek tud­tára kell ébrednie felelőssé­gének — mondta. A továbbiakban sürgette minden párttag összefogását a szocialista építés feladatai­nak további megvalósítása céljából. Csak a párt egysége teszi lehetővé, hogy a párt megtalálja a kivezető utat a súlyos helyzetből — hangsúlyozta. Ezután elmondta, hogy ösz- sze fogják hívni a Csehszlo­vák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának plénu­mát. PRAVDA: MOSZKVA: A keddi Pravda a Lenin 100. születésnapjára való élő­készületéknek és a léniniz- mus méltatásának szentéli vezércikkét. Hangsúlyozza e tanítás irttemacionális jelle­gét, és azt, hogy a leninizmus a legnagyobb hatást gyako­rolja a világ fejlődésének menetére. A világ kommunis­tái, valamint a szabadságért és a társadalmi haladásért küzdő harcosok millió a le- ninizmusban az új történelmi korszak, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet és a kommunista társadalom építése korának marxizmusát látják — írja a vezércikk. A marxizmus-len iniz­mus a nemzetközi kom­munizmus egyedüli eszmei zászlója volt és marad —> hangsúlyozza a lap. vák kérdés körüli politikai hisztéria szítására használ­ják feL A csehszlovák kormánynak az a kijelentése, hogy nem kérte a Biztonsági Tanácstól e kérdés napirendre tűzését, sőt követeli, hogy vegyék le azt a napirendről, maradék­talanul leleplezte azok mes­terkedéseit, akik az ENSZ-et feladaitól teljesen eltérő cé­lokra igyekeznek felhasznál­ni. Az utóbbi időkben itt-ott olyan kijelentések hangzot­tak el, hogy a szövetséges or­szágok részéről tett intézkedé­sek károsak világszerte a szo­cializmus ügyére nézve. Azok. akiktől e kijelenté­sek származnak, az imperia­lista propagandának behó­dolva. lényegében véve az el­lenforradalomnak való behó- dolást hirdetik. Ma már mindenki látja, hogy a szo­cialista országok részéről a csehszlovák népnek nyújtott segítség, a moszkvai tárgya­lások eredménye valójában erősíti a szocializmus állá­sait. világszerte, erősíti a nemzetközi kommunista és munkásmozgalmat, csapást mér az imperialista reakció­ra és ennek Csehszlovákiá­val kapcsolatos terveire. Az imperializmus agresszív törekvései elleni harc minden formájában megköveteli az összgs antiimperialista erők további összefogását. Ebben a harcban elengedhetetlen az elvszerűség és a követke­zetesség. és a szocialista or­szágokra háruló felelősség tudata. Ez vezette a Szovjetuniót, amikor a szocialista testvér- országokkal együtt intézke­déseket tett a szocializmus megvédésére Csehszlovákiá- baoi A tapasztalat megtaní­tott bennünket — tette hozzá — hogy politikát határozot­tan kell csinálni, olymó­don, hogy idegen, a szo­cializmus ellen fellépő erők ne használhassák ki a helyzetet. Beszéde végén Dubcek meg­köszönte a népnek és a párt­nak a bizalmat. A csehszlovák nép a szo­cialista népek közösségéhez tartózik — hangsúlyozta. Hisszük, hogy rendeződni fognak a kapcsolatok Cseh­szlovákia népei és a többi szocialista ország népei kö­zött. A csehek és a szlovákok internacionalisták, humanis­ták. Internacionalista érzel­meket táplálunk a Szovjetu­nió és a többi szocialista or­szág iránt. — A világ csaknem min­den országában létező és hareóló kommunista és mun­káspártok ereje e forradalmi tanítás eszméihez és elveihez való hűségben van. Ezt mu­tatta meg újra a pozsonyi ta­nácskozás nyilatkozata, amelynek aláírói hangsúlyoz­ták, hogy a szocializmus po­zíciói sikeres megerősítésé­nek és az imperialista mes­terkedések visszaverésének záloga a marxizmus-leniniz- mushoz való megingathatat­lan hűség, a néptömegeknek a szocializmus és a proletár internacionalizmus szellemé­ben való nevelése, kibékíthe­tetlen harc a burzsoá ide­ológia és az összes antiszoci- lista erő ellen. A szövetséges szocialista országok, amelyek legfontosabb internacionalista kötelességünknek tartják a szocializmus ellenségeivel szembeni, a szocialista vív­mányok megőrzéséért és megszilárdításáért folytatott küzdelmet, s amelyek határozott támogatást nyújtanak a testvéri csehszlovák népnek szo­cialista vívmányai meg­őrzéséhez, a belső és kül­ső reakció merényletei ellen, végig teljesíteni fogják e küldetésüket. A Pravda végezetül rámu­tat, hogy Csehszlovákiában a kommunista párt és a szoci­alista rend elleni ellenforra­dalmi támadásokat a leniniz­mus elleni támadások is kí­sérték, tagadva e tanítás nemzetközi jelentőségét. A szocializmus érdekei minden marxista-leninis- tat arra köteleznek, hogy következetesen megvéd­je a forradalmi tanítás tisztaságát és tevékenyen harcoljon e tanítás revizionista és dog­matikus elferdítése ellen. CHICAGO: Chicagóban hétfőn este, magyar idő szerint kedden a kora hajnali órákban meg­kezdődött az amerikai de­mokrata párt elnökjelölő konvenciója. Az uralkodó párt konven­cióját szögesdrót kerítések és fegyveres rendőrök, nemzeti gárdisták és katonák tízezrei védelmezik. A konvenció szék­városában ezrek tüntetnek a kormány politikája ellen, s a párt formális vezetője, a hivatalban levő elnök, Lyn­don B. Johnson eddig még nem nyilatkozott arról, hogy egyáltalán részt vesz-e azon a konvención, amelyet saját pártja rendez, ráadásul az el­nök 60. születésnapjával egy- idöben.­A konvención a demokrata párt tagságát több mint öt­ezer küldött és helyettes kül­dött képviseli, közülük több mint 2600 teljes szavazati joggal. A párt elnökjelöltié- nek megválasztásához 1312 szavazat szükséges. A jelölt­ség fő esélvesének a konven­ció küszöbén változatlanul Hubert Humphrey alelnököt tartották, de pozíciója éopen a legutolsó napokban érez­hetően meggyengült. Mind ez ideig számít a jelöltség el­nyerésére Eugene McCarthy minnesotai szenátor. Miközben Chicagóban a konvenció megnyitására ké­szültek. a városba sereglett sokerer békeharcos nagysza­bású tüntetést rendezett az illinoisi műszaki egyetem énülete előtt. A békeharcosok azért vonultak az egyetem elé. mert az a Pentagon ren­delésére kísérleteket vé­gez a vegyi és baktérium­fegyverek alkalmazására. A rendőrség vasárnap este erő­sre kkal oszlatott szét egy csoportot, amely Dalev pol­gármester rendeleté ellenére érv várori narkhan akart éjszakázni. Az összecsapás­„demokraták” nak több sebesültje van, mintegy 15 letartóztatásra került sor. A demokrata konvenciót magyarországi időszámítás szerint hajnali fél kettőkor nyitották meg, a megnyitáson nem vett részt egyik elnök­jelölt sem. Nem készült el a megnyitás idejére a párt po­litikai platformja, amelynek szerzői napokon át nem tud­tak megegyezni a Vietnamra vonatkozó részekben s végül kompromisszumos megoldás­ra jutottak, amelyet azonr ban egyelőre nem hoztak nyilvánosságra. A bizottság által elfogadott tervezet Vietnammal kapcso­latban kijelenti „a legsürgő­sebb feladat olyan tisztessé­ges és tartós rendezéssel vé­get vetni a háborúnak, amely tiszteletben tartja minden vietnami érdekét”. A prog­ramtervezet elutasítja az amerikai csapatok egyoldalú kivonásának tervét, de ugyanakkor azt írja, hogy az USA „nem követel feltétel nélküli megadást a kommu­nistáktól”. A demokrata programter­vezet szerint. „megegyezésre kell jutni Hanoival az ellenségeske­dések haladéktalan meg­szüntetéséről és arról, hogy Dél-Vietnamból minden külföldi csapatot kivonjanak, az Egyesült Államok és szövetségesei­nek csapatait, valamint az Észak-Vietnamból be­szivárgott alakulatokat”. Ezt követően — a tervezet szerint „elvan szabad válasz­tásokat kell tartani, amelyen Dél-Vietnaw minden nagy politikai csoportja és ereje részt vehet”. E választásokra nemzetközi felügyeletet tart kívánatosnak a kompromisz- szumos programtervezet. A konvenció megnyitó be­szédében Daniel K. Inouye hawai szenátor „erkölcstelen­nek” minősítette a vietnami háborút, de azt mondotta, hogy minden háború erkölcs­telen” és igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha nem az USA lenne felelős a hely­zetért. A szenátor beszédében elismerte, hogy az Egyesült Államok a vietnami háború (Rádiótelefoto — AP—CP) miatt súlyos válságban van. de azt állította, hogy a de­mokrata kormányzat az el­múlt években nagy eredmé­nyeket ért el a szociális prog­ramok megvalósításában. Inouye megnyitó beszéde és a pártprogram megfelelő részei igyekeznek kiemelni a demokrata kormányzat ered­ményeit és kilátásba helyezni a vietnami háború végét, hogy ezzel ellensúlyozzák a republikánusok támadását. Mint ismeretes. a republikánus párti kon­vención elfogadott prog­ram elsősorban azzal ér­vel, hogy a demokrata kormányzat csődbe vitt« az országot és ezért „új vezetésre” van szükség. Miközben a konvención parlamenti csatározások folytak Chicago utcáin való­di ütközet zajlott le a rendőr­ség és túlnyomórészt fiata­lokból álló csoportok között A csoportok ostrom alá vet­ték a demokrata konvenció főhadiszállását, s bűzbom­bával kerülő útra kénysae- rítették többek között Hum­phrey alelnököt is. A rendőr­ség nagy erővel csapott le a tüntetésre, de az a késő esti órákig folyt a belváros ut­cáin. A tüntetők egyebek kö­zött a DNFF zászlóival vo­nultak fel és kövekkel dobál­ták meg a rohamozó rend­őröket. A rendőrség könny­gázzal oszlatta szét a tünte­tőket s a fiatalok közül töb­bet őrizetbe vett. Saigon körzetében nehézgránátok záporoztak Halálra ítéltek egy 16 éves partizánt Befejeződött a bécsi világűr-konferencia A dél-vietnami felszabadí­tó népi fegyveres erők tüzér­sége élénk tevékenységet fejt ki a főváros környékének ka­tonai berendezései ellen. A szabadságharcosok keddre virradó éjszaka 82 milliméte­res aknavetőkkel lőtték Hau Nghia városát, valamint a kormánycsapatok 25. gyalo­gos hadosztályának Dúc Hoa helységben berendezett törzskari főhadiszállását. A tüzérségi támadás következ­tében öt kormánykatona éle­tét vesztette. Az úgynevezett északi fron­ton — a 17. szélességi kör­től délre eső vidékeken ak­cióba lépett a DNFF nehéz­tüzérsége; a Dong Ha-i ame­rikai támaszpontra 130 mil­liméteres lövegekből zápo­roztak nehézgránátok. Dong Ha a Dél-Vietnamban állo­másozó amerikai erők egyik legfontosabb katonai támasz­pontja. A Da Nang-i rögtönítélő katonai bíróság — az AFP jelentése szerint — halálbün­tetéssel sújtotta a 16 eszten­dős Nguyen Van Tu dél-viet­nami hazafit, aki pénteken B—40-es rakétavetővel több társával együtt megroha­mozta a Da Nang-i amerikai támaszpont egyik épületét. Társát, a 15 éves Nguyen Van I.uc-ot a statáriális bíróság 15 évi kényszermunkára ítélte. BÉCS: Kedden befejeződött a vi­lágűr kutatásával és bé­kés felhasználásával foglal­kozó ENSZ-konferencia. Az első ilyen jellegű tanácsko­záson. amely csaknem két hé­tig tartott, a világ 74 orszá­gának, mintegy 600 képvise­lője vett részt. A konferencián érthetően a két „űrhatalom, a Szovjet­unió és az Egyesült Államok képviselői állottak az előtér­ben. Az amerikai bemutatók az időjárás alakulásáról műhol­dakkal készített színes felvé­telekkel keltettek nagy ér­deklődést, míg a szovjet elő­adássorozat egyik kiemelke­dő pontja Parin akadémikus, a világhírű biológus előadá­sa volt. Ezúttal először kö­zölt konkrét adatokat az egyes szovjet űrhajósokkal kapcsolatos élettani tapasz­talatokról. Ezek szerint Tye- reskovávaj, az egyetlen nő­vel kevesebb gondjuk volt az orvosoknak mint néhány fér­fitársával. Parin referátumát egyébként rendkívül érdeke­sen egészítette ki Leonov űr­hajós „élménybeszámolója”. Ismeretes, hogy a Szovjet­unió javaslatot tett az „In- terszputnyik” elnevezésű hír­közlő rendszer felállítására. A jelenlcig műholdakkal dol­gozó hírrendszer az „Inter- star” részvény többsébe az Egyesült Államok kezében van. A szovjet javaslat sze­rint az új hálózatban minden tagország egyenlő jogokkaf rendelkezne. Prágában a javulás első jelei mutatkoznak fl nemzetközi kommunizmus egyedüli eszmei zászlója: a marxizmus-leninizmus A Chicagóban most folyó demokrata párti országos konvención a párt legesélye­sebb elnökjelöltjei: Eugene McCarthy és Hubert Humphrey.

Next

/
Thumbnails
Contents