Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-27 / 200. szám

Jövedelmek és kategóriák

Első nap az új gyárban

Teljesen érthető, hogy a munkások és alkalmazottak személyes ügynek kijáró figyelemmel és érdeklődéssel kísérik, hogyan alakulnak a bérviszonyok, s az új gazdaságirányítási rendszer nyereségérdekeltségi rendszere révén mi kerül ezután a borítékba. Ez az érdeklődés fokozódott akkor, amikor a dolgozók az üzemekben megismerték a részesedési alap fel- használásának konkrét szabályait. Sőt, az egyes részesedési kategóriáknak kifizethető 80—50—15 százalékos

csoportmaximumok nyilvánosságra hozatala több helyütt — elsősorban a fizikai dolgozók körében — élénk vitát, helyenként ellenkezést váltott ki. Olykor, e kérdésről folyó eszmecserékben gyakran több volt a szenvedély, mint a tárgyismeret Nem egy „hozzászóló” úgy vélekedett, hogy igazságtalannak tartja a részesedési alap pénzbeni felosztásának arányait, vagyis azt, hogy a munkások átlagosan bérüknek csak 15 százalékát, a vezető dolgozók pedig alapbérüknek 50, illetve 80 százalékát kaphatják ebből az alapból. Szerintük a részesedési alap felosztásának ez a rendszere indokolatlanul növeli a különbséget az alacsony és magas keresetű dolgozók jövedelme között.

Vajon miért és miben nincs igazuk az opponálóknak? A részesedési alap felosztásánál miért megvalósíthatatlan az az egyenlőség, amellyel a vitatkozók rokonszenveznek?

A kérdések megválaszolásánál mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy az anyagi érdekeltség, a részesedési alap gazdasági célja: a vállalati nyereség növelésére való ösztönzés. Köztudott dolog azonban, hogy bármiféle ösztönzés csak akkor lehet hatásos, ha olyan gazdálkodási tényezőkhöz kapcsolódik, amelyet az ösztönzőitek érdemben befolyásolhatnak.

Ennek az elvnek értelmében a munkások és a beosztott tisztviselők anyagi ösztönzését nem lenne célszerű a mostaninál jelentősebb mértékben a vállalati nyereséghez kapcsolni. A nyereség nagysága ugyanis nagyrészt azon múlik, jó vagy rossz-e a vállalat vezetése. Előfordulhat, hogy a vállalat nem ér el nyereséget, vagy éppen veszteséges, noha a munkások kifogástalanul elvégezték minden műveletet az általuk gyártott termékeken. Akkor történik meg ez. ha a gyártott termékeket nem lehetett megfelelő áron értékesíteni, vagy rendelés híján nem tudták a kapacitásokat kihasználnia Éppen ezért született olyan döntés, hogy a munkások és beosztott tisztviselők akkor is megkapják a teljes alapbérüket, ha a vállalat veszteséggel dolgozik^ De elvonják még az alabér egy jelentős részét is azoktól a vezető dolgozóktól, akik irányítása alatt a vállalat nem volt képes jövedelmezően, nyereségesen működni.

Az is igaz természetesen, hogy a nyereség nemcsak a vezetésen múlik, hanem nagymértékben a beosztott dolgozók munkájának meny- nyiségén és minőségén is. Éppen ezért — ha szerényebb mértékben is —, de őket is érdekeltté kellett tenni a vállalati nyereség növelésében.

Ennek az elgondolásnak alapján született az az ösztönzése nagyobbrészt saját munkájukkal kapcsolatos, s csak kisebb részben függ a vállalat eredményeitől, míg a vezetők anyagi érdekeltsége jórészt a vállalat összered- ményéhez kapcsolódik.

A vállalati nyereségből képződő részesedési alap ilyen egyenlőtlen felosztása tehát logikusnak, helyesnek látszik, nemcsak elvileg, hanem a gyakorlatban is.

Válaszolni kell azonban még arra a kérdésre is, hogy ez az egyenlőtlen felosztás vajon nem a beosztott dolgozók kárára és a vezetők javára változtatja-e meg az eddigi jövedelemarányokat?

Itt mindenekelőtt arra kell emlékeztetni, hogy a nyolcvan—ötven—tizenöt százalékos csoportmaximumok nem egynemű adatok. Ugyanis a harmadik kategória zömét alkotó munkásoknál a 15 százalékot a keresetre — ebben benne van például a túlórapénz is — míg az első és második kategóriánál a 80 és az 50 százalékot az alapbérekre vetítik. S hogy itt nemcsak

szóhasználatbeli különbség van, az alapbér és a keresetek között, azt mutatja az, hogy a legtöbb iparágban a munkások keresete kb. 10 százalékkal magasabb, az alapbérüknél.

De tudni kell természetesen a részesedési alap felosztásáról azt is, hogy az a bizonyos 80—50 15 százalék csoportmaximum. Ezen belül egy-egy jól dolgozó munkás kaphat a részesedési alapból a keresetének 50—60, sőt 100 százalékát kitevő összeget is.

Végül, de nem utolsósorban a részesedési alap differenciált megállapításánál azzal is számolni kell, hogy ha a kereseti arányokban eltolódás fog bekövetkezni, az — a jelenlegi feltételeket figyelembe véve — minden bizonnyal nem olyan irányú lesz, hogy a vezetők bére a munkások béréhez képest növekedni fog. Aki alaposabban foglalkozott a részesedési alap felosztásával, az világosan látja, hogy az egyes kategóriákat együttesen tekintve a korábbi arányok — átmenetileg — sok helyütt kisebb-na- gyobb mértékben még romlanak is a vezető beosztásúak rovására. Felelősséggel elmondható, hogy ez az érdekeltségi rendszer „a vezetői normák megszigorítását” jelenti.

A korábbi prémiumok, jutalmak és év végi részesedés együttes összegét az I. kategóriába sorolt vezetők ugyanis csak akkor érhetik el, ha a vállalatuk a korábbinál számottevően nagyobb gazdasági eredményt ér el. Akkora nyereséget, amely átlagosan eléri — nyereségnapokban számolva — a 30 napot!

Ha azonban a vállalatoknak sikerül olyan eredményt produkálni, hogy a vállalat vezetője annyi jövedelemhez jusson, mint 1967-ben, akkor biztos az, hogy a beosztott dolgozók jövedelme a tavalyihoz képest növekedni fog. (Köztudomású ugyanis, hogy az 1967-ben kifizetett nyereségrészesedés napokban kifejezve minden ágazatban lényegesen alatta maradt az említett 30 napnak.

Az elmondottakból egyértelműen az következik, hogy a bérszabályozás új rendje — tehát benne az a bizonyos 80—50—15 százalékos csoportmaximum az idén és a következő néhány évben nem növeli a különbséget az igazgató és beosztott dolgozók — átlagjövedelme között.

Holott ennek a különbségnek a növekedése kifejezetten kívánatos lenne. 1967-ben az igazgatók alapbére alig háromszorosa volt a munkáskeresetnek. A szakmunkások átlaeos kereseténél az igazgatók csak kétszer keresnek többet, a legjobb szakmunkások keresetének pedig az igazgatói alapbér alig más- félszerese. (S ezek az arányok is csak akkor állnak fenn, ha a szakmunkások és az igazgatók napi munkaidejét egyenlőnek vesszük. Köztudomású azonban, hogy az iparban egyre több a napi átlagosan 8 óránál kevesebbet dolgozó munkás és sajnos egyre több a napi IC 12 órát, vagy ennél is többet dolgozó vezető. Ha tehát egy órára számítanánk a kereseteket, még másfélszeres különbségek sem jönnének ki.)

Az ilyen kereseti arányok nem tükrözik a feladatok nehézségeit, a felelősség és kockázat különbsége közötti tényleges arányt. Ennek hátrányos következményei már a múltban is számos problémát okoztak. Egyebek között azt, hogy a jó szakmunkások ritkán vállaltak magasabb munkakört, például üzemvezetői, vagy művezetői beosztást.

Ezért a jövőben nem szabad visszariadni a kereseti arányoknak a mostaninál nagyobb differenciálódásától sem, ha ez a nagyobb teljesítményre, a hatékonyabb és kvalifikáltabb munkára való ösztönzést jelenti. Csak az ilyen ösztönzés és az annak eredményeként kialakuló hatékonyabb munka biztosítja lehetővé teszi a keresetek és azt az anyagi alapot, ami az életszínvonal általános gyorsabb ütemű növekedését valamennyi dolgozó számára.

Dr. Garam József

Amint arról lapunkban már beszámoltunk, Egerben a Faiskola utcában felépült a VILATI új gyártelepének első szerelőcsarnoka. Az új gyárban hétfőn kezdődtek meg a munkálatok. A dolgozók nagy része már az ízléses, új gyári egyenruhában látott munkához.

— Milyen gondok foglalkoztatják az új gyár első

munkanapján a gyár vezetőit? — kérdeztük Őszi Vencel igazgatótól és Renn Oszkár műszaki főosztályvezetőtől.

— Az új szerelőcsarnokban ma még elsősorban az üzemi berendezések elhelyezésével foglalkozunk. A tényleges termelő munka majd csütörtökön indul be. Ugyanakkor már elkezdtük a gyár jövő évi terveinek kidolgozását. A legközvetlenebb gondunk azonban az anyaghiány, mert ez nagyban gátolja a munkánkat.

Ezután megtudjuk, hogy a gyár további fejlesztése is napirenden van. Még a jövő évi márciusban elkészül — a tervek alapján — egy 3200 négyzetméteres alapterületű lakatos- és festőüzem épülete. majd a most felépült szerelőcsarnok ikerpárjának építését is megkezdik. A gyártelep felépítése 1971-ben az irodaház építésével fejeződik be. Közben a gyári létszám is megháromszorozódik: a jelenleg 500 fizikai, műszaki és adminisztratív dolgozót foglalkoztató gyárnak közel 1500 dolgozóra lesz szüksége.

— Szakmunkásaink zöme elektroműszerész. Azonban számottevő a lakatosok és a festők aránya is. Jelenleg például lakatosokból hiányunk van — hallottuk a gyár vezetőitől.

A beszélgetés után sétára indultunk a ragyogóan tiszta szerelőcsarnokban.

Modern, tágas szerelőcsarnok.

— Nagyon örülünk ennek az impozáns, egészséges új épületnek mindnyájan — mondta Ernyi József elektroműszerész. — össze sem lehet hasonlítani a körülményeket a régi műhelyi viszonyokkal, ahol poros, piszkos, zsúfolt helyen dolgoztunk.

A jelek szerint sikeres

■*"* gyógyszert találtak ennek a különös jellembeli betegségnek a gyógyítására.

Előbb talán ismertetném a diagnózist. A kétlaki jellembetegség általában azokat éri el, akik arra spekulálnak, hogy a vállalatoknál, üzemeknél nem nagyon törődnek a munkások, műszaki és adminisztratív dolgozók magánéletével, s azzal, mit tesznek azután, hogy kilépnek a gyár kapuján.

Sok ember jelleme válik így „kétlakivá”. Mondhatnánk azt is, hogy két arcot viselnek, s az igazit sem a munkahelyén, sem lakóhelyén nem ismerik. Falujában, lakóhelyén szinte alig tudnak valamit, hogy az üzemben mint munkás, műszaki, vagy adminisztratív dolgozó milyen érdemeket szerez, milyen hibáktól terhes. Munkahelyén pedig szinte alig ismerik magánéletét, s azt, hogy milyen ember is valójában, amikor hazatér családjához, a falujába, vagy éppen a gyár szomszédságában levő lakótelepre.

Ezért csodálkozott egyik üzemünk művezetője, amikor beosztottjának bírósági tárgyalásán tanúvallomást kellett tennie, mert mint mondotta: „Kérem, én B. Istvánt nagyon szorgalmas, igyekvő, rendes embernek ismertem, nagyon csodálkozom, hogy bűncselekményt követett el.” Más üzemben a gyámügyi hatóság emberét fogadták megrökönyödve, mert nem tételezték fel, hogy az üzem elismert szakembere, a pontos, jó munkát végző lakatos odahaza botrányosan viselkedik, nem ad pénzt a családnak és gyermekeit állami gondozásba kell venni.

A z üzem, a munkahely

^ és a lakás közötti távolság sok lehetőséget ad a jellembeli, magatartásbeli hibák eltakarására, nemkülönben az a gyakorlat is, hogy a gyárban, hivatalban nemigen érdeklődnek a munkatársak kinti élete, magatartása iránt. Ezt jó néhá- nyan úgy érzik — bűn lenne nem kihasználni. S mivel a munkahelyen kívül elkövetett garázdaság, tolvajiás,

Itt mindennek van tágas helye, s a világítás is elsőrendű. Ez nagyon fontos, mert komoly tervrajzok álapján dolgozunk. Már láttuk a fürdőt, ebédlőt; tiszta, kényelmes, higiénikus Megindult az élet az új gyárban. Az egyenköpenyes lányok, asszonyok, s az új munkaruhát öltött férfiak

(Foto: Kiss Béla)

fürgén mozognak a nagy szerelőcsarnok világoskék, öntött műanyagpadlóján. Gurulnak a kis kézi szállítókocsik. Rövid két-három nap alatt minden termelőberendezés a helyére kerül és megindul a termelés.

(faludi)

méltatlan viselkedés rendszerint nem jut a munkatársak. kollégák, az üzem, vagy hivatal vezetőinek tudomására, előmozdítja a „kétlaki jellemek” kifejlődését.

Ezt felismerve a nőtanács és a többi lakóhelyi testület, szerv, mind gyakrabban fordul levélben a botrányosan viselkedő, családját hanyagoló, garázda emberek ügyében az üzem, a munkahely kollektívájához. Hallottunk olyan esetekről is, amikor személyesen keresték fel az üzemet a párt- és tanácsi szervek megbízottai és a re- nitenskedő jelenlétében az üzem, a műhely dolgozói előtt tisztázták a vétkességet.

A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeknek a látogatásoknak, az ilyen leveleknek erős a foganatja. E „kétlaki jellemeknek” ugyanis rendkívül kínos, ha munkatársaik, vezetőik előtt hull le a lepel kettős arculatukról. A minap is szerencsém volt erről meggyőződni egy tolvaj- lás kapcsán. Két fiatalember, akiket szőlőlopáson ért a csősz, kétségbeesve kérték a szövetkezet elnökét, hogy ne értesítse a lopásról gyári munkahelyüket, inkább fizetnek bármennyit, de nem akarnak szégyenbe kerülni munkatársaik előtt.

Ez a példa is azt bizonyította, hogy jó orvosságnak ígérkezik e „kétlaki jellemek” gyógyítására az a módszer, hogy a társadalmi szervek egyenesen a vétket elkövető ember munkahelyéhez, a kollégákhoz, munkatársakhoz, vezetőkhöz fordulnak, s az ő segítségüket kérik e káros jellemvonások megváltoztatásához.

Gok esetben jobbnak bizonyul ez a legdrá- kóibb büntetésnél is — amelyről nem tudnak az üzemben, munkahelyen.

Azért félnek az ilyesféle orvosságtól a tűznél is jobban a „kétlaki jellemek”.

K. E.

Msmsm3

1968. augusztus 27., kedd

i garázdaság ellenszere

Á garázdaság témája napjainkban gyakran foglal helyet az újságok hasábjain. Ugyanakkor párhuzamosan, szinte árnyékként követik ezeket az írásokat a szemtanúk közömbösségét ostorozó cikkek is.

A közelmúlt néhány széles körben ismert esete is igazolja — nem alaptalan a közömbösség ellen fellépők nyugtalansága. Elképesztő, ugyanis, hogy az agresszíven fellépő garázda, vagy duhajkodó részeg elől szétugrálnak az utcán, hanyatt- homlok menekülnek el az étteremből felnőtt, erős emberek. Nem is gyávaságból, csupán „miért éppen én”, avatkozzon be más. Az ilyen közömbösök gyakran hivatkoznak arra, hogy ha közbelépnek és megfékezik a verekedőt, nem is biztos, hogy a törvény pártjukat fogja. Nem is beszélve a veszélyről — ami ilyen esetben fenyegeti őket. Arra is hivatkoznak, hogy a tanúskodás is sok huzavonával jár;

Igaz, hogy a jogszabályok értelmezése nem egységes, sőt egyes paragrafusok kiigazításán már dolgoznak a szakemberek. Azonban ez a munka nem megy egyik napról a másikra. Az utóbbi időben már néhány figyelemre méltó bírósági ítélet is született, amely a segítségre sietőnek adott igazat, illetve felmentette a súlyos testi sértés vádja alól. A legújabb intézkedés alapján fokozatosan bevezetésre kerülő gyorsított bírósági eljárások is védik a megtámadottnak segítséget nyújtókat.

No, de sem a jogszabályok, sem a különböző adminisztratív intézkedések nem tesznek csodát. Az atmoszférát, amelyben a garázda elbizonytalankodik, visszahúzódik, csak az aktívan fellépő emberek közössége alakíthatja ki. Azok. akik nem nézik közömbösen, hogy mást inzultáljanak, ártatlant megverjenek.

Aki megfigyelte, tapasztalhatta — a randalírozó garázda kezdetben bizonytalan, fél az esetleges helyszíni számonkéréstől. Később, amint látja, hogy senki a füle

botját sem mozdítja, akkor vérszemet kap. Ügy érzi: szabad az út, hogy kitombolhassa magát. Pedig, ha a kezdetén néhány ember öszekacsintana. „nosza, tanítsuk mó- resre”, akkor józanabban fontolóra venné a várható következményeket. Alig van olyan fenegyerek, aki a határozott fellépés láttán ne fújna takarodót.

Bár. az igazság kedvéért meg kell mondani, néhány ember szereti távolról „élvezni a cirkuszt”, a verekedést. Mintha boxmeccsen lenne, úgy drukkol, csillapítja szenzációéhségét s szinte bosszankodik, ha elrontják szórakozását. A többségben természetesen ellenszenvet, felháborodást vált ki a garázdálkodás, a botrányprovoká- lás.

Ismeretes, hogy egy-egy kirívó esetet napokig milyen szenvedéllyel tárgyal az ilyen békeszerető ember. Teljesen kiborul a méltatlankodástól, ..micsoda szívtelen, gyáva emberek léteznek, ott voltak és eltűrték... bezzeg ha én ott vagyok, megmutatom”. Amikor a sors szeszélyéből ő látja a pofont, lapul, később mentegetőzik, „mit tehettem volna, mi közöm hozzá, elég nekem a magam gondja-baja”.

Pedig azt hiszem, mindnyájunkra érvényesül a közmondás: Ma nekem, holnap neked. Aki ma közömbös, ne csodálkozzon ha holnap az ő segélykiáltására sem mozdul senki.

A békésen sétálni akaró, pihenni, dolgozni vágyó emberen múlik, hogy mindehhez kedvező légkört teremtsen magának, oly módon, hogv ahol ő segíthet, ott nem vár másra. Vállalja a ráeső részt abból a emberi, állampolgári kötelessége is lenne.

Mert mégiscsak fejtetőre állított világ lenne, fca néhány tucat, vagy országosan néhány száz garázda, huligán sakkban tarthatná egv-egy utca vagy kisváros lakosságát. Akik többsége pedig egészséges, erős, bátor csak éppen — közömbös.

(A. F.)

..Kétlaki jellemek” gyógyítására