Heves Megyei Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-25 / 199. szám

ház ablakait, Hogy nem ?g-e a villany v; alyik mögött.

— Kérlek, találkozzunk majd valahol.

Cora pillantása elfordult az ablaktól, s a járdát bámulta, mint Jimmy. Szája sarkában kemény vonás telepedett.

— Ugye, nem mondtad komolyan ... hogy színes bőrű vagy?

— Hát számít ez?

— Nem, csak... — furcsán, mélyen a szemébe nézett, aztán azt mondta: —

Hívj fel holnap délután.'

A Jackson Parkban találkoztak. Sétáltak, majd egy távol eső padra telepedett le. „Tudod, sosem szerettem a niggere ... bocsánat, a négereket. Te egyáltalán nem úgy festesz. Miért árulod el az embereknek?

— Az emberek olyanok, amilyenek — mondta Jimmy, de válasza ezúttal nem hangzott meggyőzően.

Jimmynek rá kellett jönnie, hogy a lány kedveli őt. Gyakran haza is kísértette magát, s ilyenkor sokáig álltak a teraszon, összeölelkezve. Az egyik ilyen alkalommal Jimmy meghívta Corat, hogy jöjjön el, s ismerkedjék meg a szüleivel.

Az édesapja ugratta Jim- myt a lángolásáért, s megjegyezte: komoly lehet a dolog, hiszen még egy lányt sem hozott el bemutatni. Mama sült csirkét és kuglófot készített, s amikor Jimmy elindult Co- ráért apja és anyja por- ronggyal felfegyverkezve tizedszer töröltek le minden egyes bútordarabot a szalonban.

— Apa, anya: ez Cora — szólt Jimmy, amikor megérkeztek.

— Üdvözlöm, kedves — szólt anya, apa pedig azon- nyomban belekezdett valami képtelen történetbe, ami úgy kezdődött, hogy „Jimmy hároméves korában.;.”

Apa és anva elfogulatlanul viselkedett, csak Cora tűnt za- vartnak. Kerülte a szülők pillantását, fészkelődött a székén, és csak csipegetett az ételből, aminek elkészítésével anya egész délután bajlódott. Időnként segélykérő pillantással nézett Jimmyre, aki csak abban reménykedett, hogy szüleire nem ragad át a lány idegessége, s alig várta, hogy már kint legyenek az ajtón; Abban a percben ismét olyanok voltak. mint máskor.

— Apa és anya csodálatos emberek. — szólt Jimmy, miközben CorAék felé sétáltak,

LELKES MIKLÓS VERSEI:

AUGUSZT US

i fák a széllel akkor szembenéztek varjúfészekbe süppedt az idő i ház falára egy szabálytalan vakító négyszöget rajzolt a fény barátom, egyszer megkeressük a legragyogóbb aranyalmát \ tájat ahol bivalyerősek a fák ahol a sötét, mély színekből felénk szállnak a törékenytestü

madarak

ahol csak megszokásból őrködnek a megnyúlt kerítések lobog a kék a futkosó füvek közt a lepkék után bámulnak a körték és nem számolja senki a gyümölcsöt és nem számolja senki az éveket

A TENGER

a tenger __

tü

körlapok szüntelen rezdülése

hallgatnak az élesívű kagylók

mozog a Föld a hatalmas teknősbéka-háton

a parton

galambok, fű, fényszárnyú fenyők feléd sietnek

a tenger zuhogó víz zuhogó szabadság

nyugtalan változás, szigorú intés:

ne térdepelj a kőtömb-lábú istenek előtti indulj el Inkább homokon, hallgatáson a körök születésén és a halálán keresztül a teljes énekért

vfV

BADACSONY

a bazaltoszlopok alatt kőtörmelék

a kék az erdő

nehezen lélegzik a melegben egy csöppnyi ház magányos

de oldalai buzgalommal támasztják egymást a lejtőn

kiugrik a fűre a kopottpiros tarajú kakas

kiugrik a fűre a lángvörös tarajú virág

anyóka nézi a Balaton elvesző vizében

hogy milyen szép lehett volna az élete

ha mindig ez a hatalmas gyöngyházkagyló mosolygott

volna a szemébe

dombról dombra sétál lefelé az ösvény

a szőlőfürtök

szapora gömbjei lüktető édes emlékké sűrítik a zöld kacskaringók és a rátarti levelek között a fényt

hez intézné gyűlölködőn keserű szavait. — Mindjárt holnap megveszem a motorbiciklit hadd lássa, hogy nem szorultam rá és én tettem volna neki szívességet, nem ő énnekem.;i

Bertha másnap csakugyan megvette a tizenhatezer forintos gépet. Egy-két napig még szidta Pusztait, azután elhallgatott. Az asszony azonban, ahányszor a kislánnyal együtt beült az oldaikocsiba. vagy karbaíont kézzel állt a ház mögött, ahol Bertha a fényesre lakkozott motorkerékpár mellett guggolt, hogy kifogyhatatlan türelemmel babráljon rajta friss haraggal szidta és átkozta. A televízió elvesztését még meg tudta volna bocsátani .bár ez is elevenen fájt. de az ura kijátszását nem felejthette el.

Nyolc-tíz nappal később Bertha ismét rosszkedvűen jött haza a délutáni műszakról. Míg arcát odatartotta Zsófi csókjának, barna szemével elmerülten és szórakozottan másfelé nézett. Odament a szélesre nyitott, kettős re- kamié közepén alvó kislányhoz, megsímogatta szőke fejét, azután a konyhában leült a kitálalt étel elé. Evés_ közben kérdezősködött erről-ar- ról, de szórakozottsága nem szűnt meg, s gondolatai láthatóan máshol jártak. Az asz- szony mint mindig, ha Lajos valamilyen okból kikerült az 6 hatóköréből, veszélyt sejtett.

Elvette a kiürült tányért, síma, gyors mozdulataival helyébe tette üvegtálacskába a kompótot, a kiskanalat, azután puha hangon megkér- d6Zt6!

— Miért vagy kedvetlen? Történt valami?

— Semmi... — mormolta az ura és megrántotta a vállát. — Az a Pusztai... az állat!

Egy gyermekkori jelenet örökké bevésődött az emlékezetébe. Apja ölben odavitte a szalon ovális tükre elé, s odahívta a néger édesanyját is. „Néz a tükörbe, fiacskám” — mondta, s mindhárman belenéztek, komoly, mo- solytalan tekintettel. — „Nézd meg az édesanyádat, és nézz meg engem. Nézd meg az ő bőrszínét, meg az enyémet. Mi mindhárman nagyon szeretjük egymást” — folytatta az apa, s a tükörből visszaverődő tekintetek ragyogtak a boldog büszkeségtől. — „Igen, mi szeretjük egymást, az emberek viszont olyanok amilyenek. Vannak köztük jók és vannak gonoszok”.

Ezt a napot sosem felejtette el. A néger srácok, akikkel barátkozott, „fehér-nig- ger”-nek csúfolták, fehér pajtásai pedig időnként furán néztek rá, de nem szóltak semmit. Aztán egyszeregyszer kicsúszott a szájukon a nigger szó, és akkor bűnbánóan pillantgattak Jimmyre. Egyébként remek fiúk voltak mind.

Az iskola elvégzése után állást kapott egy belvárosi szállodában, mert nem jöttek rá, hogy valójában kifé- le-miféle. Ö azonban nem érezte jól magát. Valahogy mintha saját lényének felét megtagadta volna. Azt is tudta, milyen nehéz a színes bőrűeknek munkát találni, s furdalta a lelkiismeret, mert neki oly könnyen sikerült.

Ezek a dolgok mind úgy éltek Jimmy lelkében, mint kemény fájdalmas csomók. Járt lengyel kiskocsmákba, olasz családokhoz házi bulira és ír esküvőre. Járt színes bőrű lányokkal is, de ezek nagy része tartott tőle, nem tudta, hogy tulajdonképpen kicsoda Jimmy. Velük sem érezte jól magát, és a fehér lányokkal sem.

Aztán egy csapásra beleszeretett Coraba. Néha töprengett a szerelmen. Most itt volt, és nem tehetett ellene semmit. Megrémült. És egyre inkább azt kívánta, noha önmaga előtt is szégyellte bevallani, hogy bár ne lenne benne egy csepp néger vér sem.

A Trionan táncpalotában Ismerte meg Corat. A lány

— Mit csinált már megint?

— kérdezte az asszony. Kiegyenesedett és sötét szemöldöke összerándult.

— A brigádja robbantott..: A tíz gyutacs közül csak hét robbant fel — kezdte Bertha.

— A leomlott meddőben volt egy olyan nyolcvankilo-forma kő. Ahelyett, hogy megerőltetné magát és felemelné, fogja a csákányt és szét akarja ütni, mert az apróbb darabokat már szép kényelmesen fel lehet lapátolni a csillébe. Avval nem törődik, hogy éppen egy gyutacs kerülhet a vas éle alá és kiverheti mind a két szemét. Láttunk már ilyet... Én éppen náluk voltam, a lőmesterrel kellett valamit megbeszélni...

Bertha szemében zöldes szikrák gyúltak, hangja eltorzult a haragtól.

— Olyat vágtam a karjára, hogy mindjárt elejtette a csákányt.

Az asszony kiegyenesedett.

— Hagytad volna! Vakult volna meg. Még te segítesz neki, amikor becsapott. Elveszítettük miatta a televíziót,

és ki tudja, mikor vehetjük meg a hűtőszekrényt, — kiáltott fel Zsófi indulattól rekedten, arca, homloka pirosán tüzelt.

Bertha letette a kanalat. Kissé hátrább húzódott szeme kitágult, ettől homlokán ráncba szaladt a síma bőr.

— Mit mondasz? — kérdezte csodálkozva.

— Azt, hogy minek törődtél vele? Érdemel is kíméletet az ilyen utolsó szélhámos, aki téged kijátszott, megcsalt... Verte volna szét azt a követ.

— Nem vagy az eszednél. -.. Három éve Csermely Józsi így vesztette el a bal lábát... Gergely Ádám is így lett félszemű! — mondta Bertha lassan.

— Azokat sajnálom, mert rendes emberek... De Pusztai megkárosított.

Bertha Zsófira nézett, aki délcegen állt az asztal túlsó oldalán. Tudta, hogy mindez a gyűlölet és harag őmiatta, őérte tört fel ilyen frissen és elevenül. Bár éppen annyira neheztelt Pusztaira, mint azelőtt, valami mégis mélyen egybefűzte vele, s ezért sebző,

haja nem volt olyan világosszőke, mint az övé, de finom hullámokban keretezte arcát. Bőre lágy, rózsaszín, keblei keményen álltak, nedves ajka csábítóan csillogott. Egész este együtt táncoltak, s amikor eljött a hazatérés ideje, Jimmy megkérdezte Corat, hogy elkísérheti-e.

— Igazán kedves tőled — mondta a a lány, kék szemében vidám mosoly- lyal. Amikor Jimmy ráadta a kabátot, egy kicsit hozzádőlt. Aztán kisétáltak a bálteremből, s nem volt mit mondaniuk egymásnak. Amikor megérkeztek Co- raék háza elé,

valahogy

egyiküknek sem akaród- zott elbúcsúzni. Szorosan egymás mellett álltak, s először a lány szólalt meg:

— Nagyon ezép este volt — mondta s közben szórakozottan dobolt a kerítésen.

— Igen,

különösen azután, h y megismertelek.

— Ugye, találkozunk

majd? — kérdezte Cora és felpillantott rá.

Jimmy elfordította a fejét.

— Jobb, ha most mondom meg, mielőtt valaki más tenné: néger vagyok.

— Ugyan, csak ugratsz — feite a lány a kis, ingerült nevetéssel.

— Egyáltalán nem. Azért mondtam, mert szeretlek.

A lány kissé hátralépett. Szemével végigpásztázta a

és kegyetlen sértésként hatottak rá Zsófi szavai. Az a különös sejtése támádt, hogy először látja a szép, széles vállú, kemény derekú eltorzult arcú nőt, s ez nem azonos azzal aki őt tegnap, tegnapelőtt hazavárta. A tárnában, baj idején, mindig úgy érezte, hogy hideg árad el egymást követő hullámokban a bőre alatt. Most ugyanez a veszélyt jelző hűvösség terült szét benne, s megértette vele, hogy ezt az ügyes, gyors kezű, kivételesen szorgalmas teremtést, aki mindig fel tudta gyújtani, már nem szereti úgy, mint eddig. Valami, ami forrón és szorosan összekötötte őket meglazult, s ki tudja, lehet-e még ezen segíteni?

— Mit nézel úgy rajtam? — kérdezte a hosszú hallgatástól, s a távoli, felmérő pillantástól furcsa bizonytalansággal az asszony.

— Semmit — felelt Bertha. Hogy elrejtse szemét, az üveg- tálacska fölé hajolt és újból kanalazni kezdte a kompótot.

Willard Motley*:

II majdnem fehér fiú

de a lány kifejezéstelen te* kin tett el nézett vissza éf nem válaszolt;

Aztán egyszere Cora hívta meg őt, de eiőbb alaposan felkészítette a látogatásra.

— Nehogy említsd a szüleimnek, hogy színes bőrű vagy, Jimmy... Apa nem szereti a négereket, nem _ olyan széles látókörű, mint én. De te ne törődj ezzel.

Nagy, krémszínű kocsi állt Coráék háza előtt, s a szalonban lábas hamutartók, és egy zongora. melyen senki sem játszott. Cora apja szivarozott. Részvényei voltak, minden télen két hetet Floridában töltött, s kifogyhatatlanul megélt a „floridai niggerekéről. Cora kövér és túlöltözött édesanyja feddőn szólt férjére, amikor megelér gelte a néger történeteket.

— Ugyan, Harry, ne beszélj már így! Mit gondol majd rólunk ez a fiatalember? Vannak nagyon rendes, tisztességes négerek is, perr sze, én egyet sem ismerek személyesen.:.

Cora ölbe tett kézzel ült, Jimmy pedig kínosan mosolygott Mr, Hartley viccein, s közben nyomorultul érezte magát Kiderült, hogy egyikük otthonában sem érzik jól magukat. Csak kettesben. Négy hónapjg jártak így. sokat marták egymást, de egymás nélkül boldogtalanok voltakAztán egy éjjel barátjuk Chevroletjén kikocsikáztak a közeli erdőbe. Suhant a kocsi a sötét, elhagyatott országúton. Amikor egy salakúihoz értek, Jimmy második sebességbe tette a kocsit, i lassított. A faágak súrolták a tetőt, Cora pedig közelebb bújt hozzá. Leállította a motort. s kikapcsolta a világítást is. Csendesen ültek ott egy darabig, aztán Jimmy megszólalt: „Sétáljunk egy kicsit”. Kisegítette a lányt a kocsiból;

Kicsiny, füves dombon Sítek, vállat vállnak vetve. Cora még közelebb húzódott hozzá. Egyébként nem moccantak. és nem is beszéltek, de amikor Cora lélegzett, Jimmy megérezte testének finom hullámzását. Olyan volt, mintha egyek lennének. Azután karjával átfonta a lányt és csak annyit mondott:

— Cora, nagyon szeretlek!

— Szeretsz, Jimmy? — szólt a lány, s olyan közel fészkelődött hozzá, hogy a fiú most már a szívdobogását is érezte. Majd lassan hátradőlt és lehúzta magára a fiút is. Sokáig feküdtek ott, csukott szemmel ég szaporán zihálva lélegeztek.

A lány egyik lábát átvetette a fiú testén. Az tetőtől talpig remegni kezdett. Hirtelen felült. Felült Cora is.

— Teljesen egyedül vagyunk itt — bíztatta a lány, s kigombolta Jimmy ingjé- nek legfelső gombját. — A világon senki sincs itt rajtunk kivül.

— Nem tehetjük meg, Cora.

— Talán azért, mert színes bőn! vagy? Engem nem érdekel, Jimmy, komolyan mondom, hogy nem.

— Nem azért, hanem mert szeretlek. Azt szeretném, hogy joggal tehessük. Hozzám jössz feleségül?

Cora pillantása találkozott Jimmyével, csakhogy amazé lágy volt, az övé meg dühtől izzó. „Atkozott koszos nigger!” — mondta majd felugrott és elrohant. Sebesen, ahogy a lába bírta.

Jimmy még sokáig maradt ott. A fűbe temette arcát. „Az emberek olyanok, amilyenek” — mondta magában, aztán rekedten, hangosan felnevetett. De ez a nevetés félig zokogás volt. majd egészen azzá alakult, s ő majdnem befúrta magát a földbe, hogy az elnyelje a hangot. A hold részvétlenül ragyogott fölötte, s megcsillantotta szőke halának fürtjeit.

(Fordította: Zilahi Judit)

•Willard Motley Chicagóban született. Kaliforniában mezőgazdasági munkásként, pincérként. maid szakácsként dolgozott. Chicagóba visszatérve kezdte el irodalmi munkásságát. cikkeket, tárcákat írt különböző folyóiratokba, maid regényeket publikált, amelyek közül többet meg is fllmesftettek. Műveiben az elnyomott amerikai nemzetiségek. a négerek, olaszok, por- torikóiak életével foglalkozik. Jelenleg Mexikóban ét.