Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-17 / 166. szám

Megtalálták az ország legrégibb harangját Négy nap alatt három létfontosságú mérkőzés folytatódnak a vízilabda OB I, küzdelmei Az Egri Dózsa tavaszi sze­replése, utolsó előtti helyezé­se méltán tölti el aggodalom­mal a sportág egri híveit. Va­lóban: a kilenc mérkőzésen elért egy győzelem, két dön­Itt van viszont Regős, a Csepel Autó kitűnő csatára, aki a jövőben Eger színeiben akar szerepelni. Játékára ter­mészetesen csak az 1969. évi bajnokságban kerülhet sor. * » ■ ­Itt, ' t * ' m w * Sok ilyen Pócsik-bombát várunk az őszi idényben. tetlen és hat vereség nem valami fényes mérleg, sőt! Hosszú évek óta nem talá­lunk példát hasonló, ered­ménytelen sorozatra. Baranyai György edzővel üldögélünk a medence part­ján és próbálunk valami ma­gyarázatot keresni a gyenge teljesítményre, közhellyel szólva: próbáljuk megma­gyarázni a bizonyítványt. — Nincs igazi góllövő kö­zépcsatárunk Utassy óta — kesereg az edző —, de sajnos a védelem is visszaesett, s ami a legjelentősebb: már a lelkesedés sem, a régi a csa­patnál. Az évek óta tartó probléma: valaki, vagy vala­kik mindig hiányoznak az ed­zésről s így nem lehet takti­kai elképzeléseket begyako­rolni — az idén is éreztette hatását. Közben — mintha csak iga­zolni akarná a fent elmon­dottakat — lassan gyülekez­nek a csapat tagjai: Bolya, Frank, Denk, Kovács R. és még néhány fiatal... Bácsi- kot, Ringelhann dr.-t, Rüllt, Halmos dr,-t, Katonát hiá­ba várjuk. Pécsik a válogatott keret edzőtáborozásán vesz részt, Ringelhann ár. katonai szol­gálatát tölti, Halmos dr. „ügyel”, Katona megerőltető úszóedzést végzett a délután folyamán. Baranyai György tovább fűzi gondolatait. — Nem akarom szépíteni a dolgokat, de úgy érzem, hogy a szerencsével is hadilábon álltunk. Az OSC, a Bp. Honvéd és a Bp. Spartacus ellen kifejezetten jól játszott a gárda, mégis vereséget szenvedett. Az orvosegyete­miek elleni mérkőzésen pél­dául közvetlenül a befejezés előtt egy rendkívül peches dopler-gól döntött, a Sparta­A népújság tippjki A 29. HÉTRE SZMTE—Kecskemét X 2 MA VÁG—P. Bányász 1 Budafok—Bp. Spart. 1 x Almást.—KISTEXT x 1 Veszprém—EVTK 1 x Goldb.—HX. kér. 1 x Esztergom—Gázművek 1 Sz. Dózsa—Kiskunf. 1 Volán—Zalka FSE 1 K. Kinizsi—M.-Szászvár 1 DVSC—MVSC X 1 Sz. MÄV—Szökési. x 1 PVSK—SZVSE 1 x Pótmérkőzések: 14. Cegléd—Győri MÁV 5 x 15. KTE—Autóbusz x 1 16. ZTE—Z. Dózsa x 2 A totó nyereményei: 13 találat (1 db) 332 787 forint. 12 találat (18 db) 12 325 forint. 11 találat (278 db) 798 forint, 10 találat (2S32 db) 131 forint. Készülődnek az egri lovasok Az Egri Nagy József Tsz nemrégiben megalakult sportkörének lovasszakosztá­lya szorgalmasan készül a közeljövőben sorra kerülő szilvásváradi lovasversenyre. A tervek szerint nyolcán in­dulnak a karusszel számok­ban, jó eredményeket várnak a voltizsáló csoporttól, és a három napos összetett fogat­versenyben részvevő négyes­fogattól, amelynek lipicai kancáit a lovasszakosztály vezetője, Mátyus Viktor hajt­ja. Az új sportkör vezetői úgy vélik, hogy a lovasszakosztály kiinduló alapja lehel egy ké­sőbb létrehozandó öttusa szakosztálynak! cus pedig úgy szerezte meg a fontos két bajnoki pontot, hogy a negyedik negyedben a játékvezető átlátszó módon és következetesen egyszerű szabaddobásokat ítélt a roha­mozó egriek javára, jogos büntetőpontok helyett.,. Gyengén ment viszont az FTC, a BVSC és a Vasas el­leni találkozókon. Talán nem tűnik irreális­nak, amit mondok: ha az OSC ellen kihúzzuk döntet­lenre, megverjük a Sparta- cüst, pontot szerzünk a Bp. Honvédtói, s legyőzzük a Va­sast — ma nem négy, hanem kilenc pontunk volna és az előkelő 6. helyen állnánk! Így viszont nagyon nehéz­nek ígérkezik az őszi idény, amely a július 18-1, Csepel Autó elleni egri mérkőzéssel veszi kezdetét, majd július 20-án a BVSC-hez látogatunk el, s másnap július 21-én a Bp. Spartacust látjuk vendé­gül. Négy nap alatt három lét- fontosságú találkozó! Vajon a csapatnak lesz-e ereje megbirkózni a felada­tokkal ? Kell, hogy legyen —, ha jövőre nem akarja az NB 11. keserű kenyerét enni! A Cse­pel Autót és a Bp. Sparta­cust lelkes, jó játékkal le le­het győzni, s a BVSC elleni pesti pontszerzés sem látszik lehetetlennek. Persze sok függ attól, hogy Ringelhann dr. a csapat ren­delkezésére tud-e állni, a megcsappant számú szurkoló­tábor tud-e elég erkölcsi se­gítséget adni sportszerű, lel­kes biztatásával s végül tár­gyilagos bíró vezeti-e a mér­kőzéseket ... Reméljük, az egri vízilab­dázók átérzik a soron követ­kező fordulók fontosságát s a hagyományokhoz méltó mó­don harcolnak Eger színeiért! (—dy) Az egri természetbarátok az állami erdészet kérésére kitisztít­ják. szabaddá teszik a bükki for­rások kivezető nyílásait, majd a lefolyókat teíknőszerű mélyedés­sel látják el. hogy azokból a szomjazó vadak inni tudjanak. * A természetjárók egyben felül­vizsgálják a források állapotát is. Sajnálattal kell megállapíta­nunk. hogy több forrás felépít­ménye — főleg az Attila-forrásé — alapos felújításra szorul. Az Attila-forrást annak Idején a Kárpát Turista Egyesület létesí­tette — most azonban összedőlés előtt áll! A forrás előtti kis ta­vat a völgyből lerohanó víz az évek során feltöltötte Iszappal — azt is ki kellene tisztítani. és szükség lenne a pihenőpadok pótlására. A létesítmény Noszvai község területéhez tartozik s tudomásunk szerint csak a köz­ségi tanács kaphat anyagi fede­zetet a létesítmény felújítására. Innen Is felhívjuk a noszvall ta­nács figyelmét a javítási munka sürgősségére, ezt a munkát he­lyes lenne összekötni a sfkíőkúti tó körűi jelenleg folyó építkezé­sekkel I * A Klráldl Bányász Természet- barát Szakosztálya július 28-án forrásavatással egybekötött em­léktúrát rendez, amelyre szere­tettel várják Heves megye ter- mészet járóit. * Az egri városi természetbarát szövetség felhívja a szakosztá­lyok figyelmét, hogy a részükre megszabott útvonaljelzési felada­taikat mielőbb végezzék el: A szö­vetség egyben megkezdte az út- j el zések ellenőrzését. Az egri természetbarátok egy csoportja Máriusz Ferenc vezeté­sével nyolcnapos hegymászó­túrán vett részt a Magas-Tátrá- ban. A csoport többek között megmászta a Jégvölgyi csúcsot (2625 m). a Zöldtavi csúcsot (2536 m) és a Gerlach-falvi csúcsot (2660 m). * Az Egri Petőfi SK természet- barát szakosztálya dr. Gornyicz- ky f-ijos vezetésével Lengyelor­szágban túrázott, az Egri Elekt­romos természetbarát szakosztá­lya pedig a Kőszegi hegyekben ta­lálkozóval összekötött versenyen indult. Dlviaczky Gyula sport- társ vezetésével. Egyetértés, SBTC, Tatabánya... Az Egri Dózsa labdarúgócsapa­ta a bolgár portyáról való haza­érkezés és az azt követő rövid pi­henő után. csütörtökön kezdi el felkészülését a bajnokság őszi idényére. Az augusztus 4-1 rajtig négy érdekes edzőmérkőzés Is szerepel a műsorban. Július 21-én az Egyetértés, július 24-én. szer­dán a Salgótarjáni BTC, július 28-án a Tatabányai Bányász lá­togat el Egerbe, majd július 31- ém. szerdán. Egerben valószínű­leg a Siroki Vasassal kerül sor a főpróbára. A Komárom megyei Uny község nevezetessége mosta­náig az volt, hogy az 1830-as években —'a Pesti Hírlap­ban megjelent cikkei munka­díjából — itt vásárolt magá­nak birtokot Kossuth Lajos. E község most újabb — igen jelentős — történeti em­lékkel gyarapodott. Határá­ban a közelmúltban, mély­szántás közben felszínre ke­rült egy majdnem ép bronz­harang. A harangon, amelyet az esztergomi múzeumba szállítottak, feliratot, évszá­mot nem találtak. Most dr. Patay Pál, a Nemzeti Múze­um tudós kutatója — svájci szakvélemény igénybevételé­vel — megállapította, hogy e ma is érces hangú harang­nak készítési kora a XII. szá­zadra tehető. Így tehát az unyi traktor Magyarország­nak legrégebbi harangját hozta napvilágra. Feltehető, hogy Magyarországon öntöt­ték; első hazai harangön­tőnknek, Henrik mesternek nevét 1240-ből említi egy pesti oklevél. Magukat az európai haran­gokat az i. sz. u. IV. század­ban Itáliában, Nola városá­ban készítették, 5 alkalmaz­ták először. Használatukat, a hívők egybehívására, 604-ben rendelte el Sabibianus pápa. A világ legnagyobb harang­ját, az öt és fél méter magas „Cár Kolokol”-t, a cár ha­rangját a moszkvai Kreml számára 1653-ban öntötték Ott készült 1819-ben a Bolsoj n. harang is. Előbbinek 201 916 kilogramm, utóbbinak 80 000 kilogramm a súlya. A budapesti Bazilika nagyha­rangját, Walser Ferenc önt­vényét, amely 1892-ben ké­szült, a kisebbek közé szá­mítják a harangok súlycso­portjának mázsáiéi; alig 7735 kilogramm. Nagy-Budapest középkori harangjait a törökvilágban — egy híján — beolvasztották. Egyetlen középkori haran­gunk ma a szigeti kápolna tornyában függ. Mind az ős­régi unyi harang, mind a szi­geti, ma is megszólaltatható. Eddig a beregmegyi Barabás község harangját tekintették a legrégibbnek; ez azonban a most felfedezett unyi ha­rangnál 2—3 századdal if­jabb; a XIV.—XV. századból való. .•!!!!!! Apróhirdetések Állas Gyakorlattal rendelkező gyors- és flép írónő előnyös feltételekkel ál­lást változtatna. ..Szorgalmas ’ lel- igére. az eflri hirdetőbe. Az Észak-Heves megyei Sütőipari Vállalat. Eger. Zalár József u. 9. sz. 16 éves kort be nem toltott. 8 általánost végzett fiúkat, sütőipari tanulónak szerződtet. Tanulóidő 3 év. Felvilágosítást a vállalat terv- és’munkaügyi csoportja ad. Több éves gyakorlattal rendelke­ző dömpervezetőket felvesz » hat­vani Lenin Mg. Tsz. azonnaU belé­péssel. Jelentkezni lehet a . tsz irodaközpontban. Hatvan, Dózsa tér 13. Munkásszállást és napi há­romszori étkezést kf^osítur^. Fi­zetés megegyezés szerint■ séget felvétel esetén megtérítünk. lARMt) Épületcsatornázást vállalok. Ge­ese József. Eger, Lenin út 56. Eladó alig használt Ómig nagyot­halló készülék. Érdeklődni levél­ben. Gyöngyös. Postafiók 112. Rajnai, habfehér, kiváló minősé­gű. frissen tépett Ubatoll 140 Ft/kg. pehely 350 Ft/kg. Előjegyezhető: Egerszólát. Béke Tsz. Napos és előnevelt liba (rajnai) megvásárolható községenként 100 db tétfelen felül helyszínre szállít­juk. A.: — kortól függően — 14— 13 Ft/db. Egeirszólát, Béke Tsz. Állami vállalatok, magános épít­kezők figyelem! Megnyitottuk I. o. minőségű homokot adó bányánkat Verpelét és Egerszalók között, köz­vetlen a kövesút mellett. A.; 30,— Ft/köbméter. Nagyobb tétel vá­sárlása esetén a fölrakást biztosít­juk. 5.— Ft/köbméter. Megrendel­hető: Egerszólát. Béke Tsz. Tátrán motorkerékpár. 7500 ta­réi, 5500,— Ft-ért. jó állapotban el­adó. Feldebrö. Rákóczi 34. szám. délután 6 órától. VEGYES Lottón nyert. Zenit E szóidét gyártmányú fényképezőgép eladó. Gyöngyös. Vte u. 34. __________ ön indító. dinamó, szabályzók, gyújtómágnes javítását rövid határ­időre, UE 28 önindító azonnali cse­réjét vállaljuk. MIRKÖZ Autóvil­lamossági Részleg. Budapest. X. kér.. Kelemen út 11.____________ Al ig használt kombinált szekrény eladó. Érdeklődni: Eger. Nagy Jó­zsef u. 15. 5—7 óráig. Az egri városi sakkszövetség július 16-án tartotta kibővített el­nökségi ülését Egerben. Napiren­den az MTS II. kongresszusa ha­tározatainak Ismertetése, és az Al­kotmány Kupa megrendezése sze­repelt. * Veszprémben 500 ifjúsági atléta részvételével országos seregszem­lét rendeztek amelyen Heves megyei versenyzők is Indultak. Kóródi. a Mátraalji Bányász at­létája magasugrásban a második helyet szerezte meg 185 cm-es tel­jesítményével. mig Haraszti, a MAv HAC versenyzője súlylö­késben végzett a második helyen. * A füzesabonyi járási labdarúgó­bajnokság eredményei: Mezösze- mere—Kál 2:i (0:1). Poroszló— Kompolt 0:0. Sarud—Mez'ötár- kány 4:1 (1:0). A bajnokság ál­lása: 1. aíezöszemere 9 6 2 1 29:14 14 2. Sarud 9 6 1 2 24:15 13 3. Kál 8 3 4 1 24:17 10 4. Poroszló 8 4 1 3 13:21 9 5. Kampóit 9 1 3 5 16:21 5 6. Mezőtárk. 9 — 1 8 10:S8 1 * A megyei n. osztályú labda­rúgó-bajnokság nyugati csoport­jának tavaszi végeredménye: 1. Lőrinci 13 10 I 2 53:17 21 2. Karikás SE 13 9 1 3 42:20 19 3. Heréd 13 8 3 2 29:14 19 4. Szűcsi B. 13 7 5 1 22:14 19 5. Gy.-halász 13 6 2 5 27:22 14 6. Kisköre 13 5 3 5 21:27 13 7. Kisnána 13 i 4 5 25:29 12 B. H. Spart. 13 3 5 S 18:25 11 9. Adács 13 4 2 7 22:28 10 10. Nagyréde 12 5 — 7 19:28 10 11. K.-Paraszt 13 3 S 7 11:21 9 12. Ecséd 13 2 5 6 11:25 9 13. Domoszló 13 3 2 8 26:36 8 14. Selypi Et>. 12 2 2 8 11:31 6 Megjegyzés: A Selypi Építők— Nagyréde. félbeszakadt mérkőzés nincs beszámítva a táblázatba. A hét végén az elődöntő mér­kőzéseket bonyolították le a hat­vani járási labdarúgó jubileumi kupában. Eredmények: Heréd— Lőrinci 0:2 (0:1). Heréd. 1000 né­ző. V.: Gyarmati. A hazaiak 0:0- ás állásnál U-est hibáztak! MAV HAC—Gáspár SE 2:3 (0:3). Hat­van. 6I>0 néző. V.: Nagy F. Az el­ső félidőben a vendégek, szünet után pedig a hazaiak játszottak eredményesebben. A jubileumi kupa-döntő két részvevője a Gás­pár SE és a Lőrinci Elektromos SE lett. A döntő mérkőzést .túlit]« 21-én. Hatvanban. 17 órai kezdet­tel bonyolítják le. * A Nógrád—Heves megyei NB-s tartalék csapatok bajnokságának tavaszi végeredménye: Vaskályhák, cserépkályhák javítását kedvezményes áron, bádogos munkákat — javítást is — állandóan, parkettás munkát kitűnt száraz anyagból vidékér vállalunk. Heves megyei Vegyesipari Vállalat. Eger. Kertész u. 1L Ne kockáztasson! Idejében cserélje ki autó­ján a kopott gumiabroncsot A még felújítható állapot­ban leadott gumiabron­csokért az új árának 20 százalékát fizetjük. A felújítható, használt gumiabroncs leadható: Budapesten: IX., Drégely u. 11. sz. alatti telepünkön. ! Vácott: a Járműboltban, a Fő téren. Vidéken: a földművesszö­'—fkezeteknél. ORSZÁGOS GUMIIPARI VÄLLALAT 1. Kister enye 13 11 1 1 56:15 23 2. Nagybátony 13 9 1 3 49:21 19 3. Sírok 13 8 2 3 35:33 18 4. SBTC m. 13 7 3 3 37:25 17 S. SKSE 13 7 2 4 28:28 16 6. Gáspár SE 13 6 2 5 31:20 14 7. Gy. Spart. 13 6 2 3 37:35 14 8. Petőflb. 13 5 3 3 35:26 13 9. Z.-pólf. Ép. 13 4 2 7 23:28 iO 10. Pásztó 13 4 1 8 16:25 9 11. Mi-zserfa 13 4 1 8 26:41 9 12. Hatvani K. 13 4 — 9 18:39 8 13. Z.-pálf. O. 33 2 3 8 19:47 7 14. K.-lapujtő 13 2 1 10 10:62 5 PA A Nógrád—Heve« megyei NB-s ifjúsági csapatok bajnokságának tavaszi végeredménye: 1. SBTC 12 10 2 — 57: 4 22 2. Sírok 12 11 — 1 30:12 22 3. MIzserfa 12 8 1 3 35:15 17 4. Hatvani K. 12 8 1 3 31:18 17 5. SKSE 12 8 1 3 29:18 17 6. Pásztó 12 5 4 3 29:19 14 7. Nagybát. 12 6 2 4 38:27 14 8. Gy. Span. 12 5 —• 7 25:34 10 9. K.-terenye 12 3 2 7 16:20 8 10. K.-lapujtő 12 3 — 9 20:37 6 11. Z.-pálf, Ép. 12 1 3 8 19:42 5 12. Petőflb. 12 1 1 10 17:49 3 13. Z.-pálf. G. 12 — 1 11 9:60 1 Gyöngy ösoroszi községben üzemelő, kétszemélyes önki- szolgáló árudánkba keresünk élelmiszer-szakmunkás házaspárt. Fizetés megegyezés szerint. Otiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, Gyöngyös. 9 Újdonság! SALTA gumiszor A korszerű lakás, és bútoripar nélkülözhetetlen kárpitosanyaga Szuper rugalmas, kitűnő légáteresztő, hosszú élettartamú, moly- és féregmentes, gazdaságos. Beszerezhető: OGV Belföldi Értékesítő Iroda, VI., Liszt Ferenc tér 10. Telefon: 421-784. Tanácsadás, minták bemutatása. Fővárosi Vas- és Edénybolt, Műanyagból!. VII., Rákóczi út 8/b.

Next

/
Thumbnails
Contents