Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-03 / 154. szám

V 'kend Sík Panaszok nyomában Parádsasváron Olcsó és praktikus házikók épülnek a síkfőkúti tó partiam.. *,Síkf<3kút és Eger között hat Se lométer a távolság. Autó­val és motorkerékpárral né­hány forint az út. Jó levegő- le. természeti szépségei mel­lett talán ez avatta az egriek egyik legkedveltebb kirán­dulóhelyévé. Az utóbbi idő­bén egyre többen keresnek aienedéket a város zaja és nehéz levegője elől a gomba módra szaporodó víkendhá- zákbah. A hegyoldalak ezen a ta­vaszon kőműveskopácsolást, ácsok fejszecsapásait vissz­hangozták. Teherautók bir­kóztak a meredek utakon. A tó körül élénk színű házikók tarkállanak igyekezetük nyo­mán a fák között. Legtöbb az úgynevezett Parkerdőben. Itt már villanyvezetékek kö­tik össze a parányi tetőket, esténként vakító villanyfény töri át a sötétséget. Sik- Sőkút. szalonnasütőhelyei és kirándulóparkja körül egyre Szorosabb a víkendtelepesek gyűrűje. — Ritkán múlik el munka­nap újabb igénylők nélkül — mondja Bóta Gyuláné, a Noszvaii Községi Tanács tit­kára. — Főleg egriék építenek hét végi pihenőházakat Síkfő­kúton. de sok a jelentkező Budapestről, Debrecenből, Szolnokról, még Tiszaszeder- kényből is. Szívesen építenek üdülőket a vállalatok, intéz­mények is. Most avatják a napokban az Állami Biztosító házát, itt üdülnek a Szolnoki Kőolaj termelő Vállalat, az OTP dolgozói, az öntödei munkások, a mezőkövesdi fmsz és a háziipari szövetke­zet tag.iai. A szolnokiak né­hány éven belül felépítik az új üdülőjüket, ahol három­száz gyerek tölti majd vaká­cióját. — Miként lehet építkezni? — A helyszínen mutatjuk meg a területet és öt évre szóló szerződést kötünk. Ál­talában húsz négyzetmétert kémek, amelyért évente 438 forint bérleti díjat kell fizet­ni. Egyelőre szétszedhető fa­házak építését javasoljuk. A terület parcellázása után el­adjuk a telkeket ahol a bér­lőnek elsősége van. A dísztó medrében most nincs víz. A partfalnál kő­művesek szorgoskodnak, foly­tatják a már két oldalon megépült kőfal építését. A forrástól kezdődött munkákat a két tó közötti válaszfal építésével fejezik be. Ez a rész dísztó lesz. a követke­ző vízgyűjtő medencében mólót époítenek és a jövő évben már csónakázni lehet. A megnövekedett forgalom és érdeklődés miatt, a Turis- taházakat Kezelő Vállalat hamarosan megkezdi a régi épület bővítését. A negyven férőhelyet százra növeli, ugyanakkor korszerűsítik, nagyobbítják a konyhát, ahol már most is több száz ebéd és vacsora fogy hétköznapo­kon és különösen a hét végi pihenőnapokon. Átmenetileg sokat jelent majd az is. hogy az fmsz kolbászsütőt, italmérést épít. A Mezőkö­vesdi Matyó Szövetkezet az idegenforgalom számára íz­léses pavilont állít fel. A Noszvaji Községi Tanács idén a közvilágítás fejlesz­A2 ORCIVALI BŰNTETT / * — Jól van, Job űr — mondta a detektív a csoport vezetőjének —, pontosan érkezett, meg vagyok elégedve. Ä hat ember bőven elég lesz, mert látom, hogy az én három megbízottam is itt van. ■: Job úr meghajolt, örült, hogy elismerő szavakban í fukar főnöke meg van elégedve. — Még egy percig várjanak itt rám — folytatta iLecoq úr —, utasításaim attól függnek, milyen jelentést jjlapok. Ezután kiküldöttjei felé fordult: — Melyikőtök járt sikerrel. — Én, uram — felelte egy sápadt arcú, vékony bajszú, igazi párizsi külsejű fiú. — Megint te, Palot? Határozottan szerencséd van, tfiam. Gyere velem a szomszéd szobába, de előbb szólj a főnöknek, hogy hozzon nekünk egy üveg bort, és vigyáz­zon, hogy senki ne zavarjon meg. Miközben parancsait villámgyorsan teljesítették, Lecoq úr leültette Plantat bácsit, majd maga tolta rá a gyenge reteszt a szoba ajtajára. — Na most beszélj — mondta emberének —, de rö­viden. — Nos, uram, egy tucat kereskedőnek hiába mutat- 'thm meg a fényképet, de a Eaints-Péres utcában egy ftech nevű, Saint-Germain-negyedbeli derék kárpitos Wi ismert. • — Ismételd el, mit mondott, lehetőleg szó szerint. — Ez az egyik vevőm képe, mondta. Jó egy hónappal azelőtt jött be hozzám, teljes lakásberendezést vásárolt; Szalont, ebédlőt, hálószobát és egyéb szükséges bútoro­kat, egy kis palotába, amit most bérelt ki. Nem alkudott, csak egy feltételt szabott, azt, hogy három hét múlva, „vagyis múlt hétfő előtt egy héttel minden készen, leszál­lítva, a helyén legyen, a függönyök és a szőnyegek is. — Mennyibe került a vásárlás? — Tizennyolcezer frankba, felét előre, felét a szállí­tás napján fizették. í — Ki fizette a második részletet? 7 — Egy szolga. tésével is megajándékozza a síkfőkúti üdülőtelepet. Elké­szítették a terveket a tó esti kivilágítására. A fényszórók még az ősz folyamán kigyul­ladnak a tó körül... A pihenő díszpark, a sza- lonnasütő és a sátorverésre fenntartott helyek megmarad­nak a kirándulók számára, Sikfőkút többi része azonban fokozatosan beépül. Az épít­kezéseket egy általános ren­dezési terv határozza meg­Fekete Miklós tervező raj­zokban fogalmazta meg az elképzeléseket. A síkfőkúti üdülőtelepet az épülő úi utak elkerülik és a környező hegyhátakon — szép kilátást nyújtva — közlekednek az autósok, motorosok. Külön parkírozóhelyet jelölték ki, amelynek építését már meg­kezdték. A dísztó, csónakázó­tó mellett strand is lesz Sík- főkúton. Külön üzleti negye­det alakítanák ki. ahol ÁBC áruház, posta, hitelszövetke­zet. orvosi rendelő, gyógy­szertár kap helyet. Szép esz­presszó, szabadtéri mozi is épül a következő években. A tervező, a megváltozott környezetbe illő víkend'ház- típusokat is megrajzolta. A. „Gyopár”, az „őzláb”, az „Androméda”. vagy a lába­kon álló „Tulipán”, a beton­elemekből szerkesztett „Sej- tecske” modem vonalú, igé­nyes víkendezők számára nyújtanak nagy választékot. Egy évtized múlva ezek a típusok veszik át a tárka fa­házikók helyét. Egerből mindössze hat kilométerre. (pilisy) KICSI TELEPÜLÉS Parád­sasvár, alig félezer lélek lak­ja. Festői sziget az erdő kö­zepén. Az ide látogató ki­rándulók, turisták dicsérik szépségét, jó levegőjét, kel­lemes környezetét. Akik itt élnek, elégedetlenek, tele vannak panasszal. Idős, ősz hajú férfi, nyug­díjas: — A nyugdíjasok 100 forin­tot fizettek eddig évente a községfejlesztésre. Most meg — nem tudom, milyen ala­pon, milyen jogon?! — 200 forintot követel a tanács. Bezzeg, akik a gyári szolgá­lati lakásokban laknak, azok egy fillért sem fizetnek. Egy munkás az üveggyár­ból: — A tanácselnök emberte­lenséget mível itt, kérem, önkényeskedik. Széttúratja a kerítéseket és elveszi gazdái­tól a húsz évvel ezelőtt jut­tatott és megváltott telkeket. Szemüveges férfi, értelmi­ségi: — Megvásároltak egy épü­letet 250 ezer forintért, rend­be hozták, felújították több mint 90 ezerért. Az az épület most óvoda. Benne lakik a vezető óvónő és az egész pe­reputtya. Ügy néz ki, mintha nekik vették volna azt a há­zat. Kérem, ezt az óvodát, enyhén szólva, túlzásnak, flancolásnak tartom. Van ugye 13 gyerek, s ezekhez 2 óvónő, szakácsnő, beszerző, fűtő és takarító is. Idős, barna ruhás asszony: — Sok pénzt elpocsékol itt a tanács és nincs semmi lát­szatja. Olyan lehetne ez a telep, akár egy virágoskert. És mi van a gyár körül? Sze­métdomb ... A PANASZOKKAL Bor­tus Ignácot, a községi tanács vb-elnökét kerestük fel, tőle kértünk választ a sasváriak kérdéseire. — Miért több idén a .köz­ségfejlesztési hozzájárulás? — Mind azt akarjuk, hogy nagyobb ütemben fejlődjön, szépüljön és csinosodjon a község. Azt akarjuk, hogy mindenki jól érezze magát e helyen, ahol dolgozik, ahol él. Ez elsősorban a parádsasvá- riak érdeke. Az itt élő embe­reknek kell több anyagi ál­dozatot hozni, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk. Az állam már eddig is rend­kívül sokat segített rajtunk, de minden apró gond, prob­léma megoldását nem vár­hatjuk az államtól sem. Ezért döntött a tanácsülés úgy, hogy fel kell emelni a köz­ségfejlesztési hozzájárulás összegét. Azok a nyugdíjasok, akiknek havi jövedelme nem éri el az 500 forintot, azok to­vábbra is 100 forint hozzá­járulást fizetnek és 200-at azok, akiknek jövedelme ezt meghaladja. — S akik a gyári szolgálati lakásokban laknak? — Nincs jogalap a meg­adóztatásukra. Ám ez nem jelenti azt, hogy egy fillért sem fizetnek. Fizet helyettük az üveggyár. Évente 183 000 forintot — Igaz-e, hogy több kerí­tést is széttúratott, s a jutta­tott telkeket visszavette gaz­dáitól? — Igaz. És azt is meg kell mondani, sor kerül még sok­sok kerítés lebontására is. Sor kerül, mert annak idején az 1945-ös felmérési karókat mindenki kihányta, s enge­dély nélkül, telekhatáron túl építették fel a kerítéseket. Jelentős területeket „bekebe­leztek” így, a közterületből. Az volt az önkényesség, nem a mostani, a törvényes álla­potok visszaállítása! Ebben a községben 1945 óta csak egyet­len ember kért a tanácstól engedélyt kerítés építésére. Más szabálytalan dolgok is történtek. Például csak né­gyen kértek és kaptak enge­délyt a vízvezeték bekötésé­re, de több mint 30 házban már bent van a viz, és in­gyen használják. A kerítés- ügyek után, rendet kell ten­ni a vízbekötések ügvében is. Tudom, sokan elátkoznak, de a törvény Parádsasváron is törvény. — Mivel magyarázható a szabálytalanságoknak ez a burjánzása? — A jegyzői időben koló- nikus állapotok uralkodtak Parádsasváron. Nem község volt, csak gyártelep. Nem voltak építési törvények, sen­ki nem ellenőrizte, hogyan parcelláznak, építenek, mert gyári tulajdonban volt itt minden. Szó sem lehetett hát birtokháborításról, csak a felszabadulás után, mikor egy-egy telek magántulaj­donba került. Miért került sor a telkek visszavételére? — Házhelyekről van szó, s itt az érvényes jogszabályok szerint jártunk el. \ telkeket azért kapták az emberek, hogy arra házat építsenek. Akik nem építkeztek, de szándékukban sincs, hogy építsenek, annak nem jár házhely. A volt tulajdonosok természetesen kártérítést kaptak. — Mi a véleménye az óvo­dai állapotokról? — A házat nem a vezető óvónőnek és a családjának vásároltuk, még ez évben hozzákezdenek saját házuk építéséhez. A 13 gyerekhez valóban sok a mostani sze­mélyzet. De annak idején 32 gyerekes szülő kérte az óvo­da létesítését, s ehhez a lét­szám már indokolt. Azt ter­vezzük, hogy az óvodát az is­kolaév kezdetével napközis óvodává fejlesztjük, s így a mostani problémák megol­dódnak. — Mi a véleménye arról, hogy a tanács csak a pénzt pocsékolja, de nincs semmi látszatja, nincs semmi fejlő­dés? — Csak pár példát mon­dok: portalanítottuk az uta­kat, vízmüvet építettünk 2,5 millióért, új épületet kapott a tanács, orvosi rendelővel. Idén sor kerül a Rákóczi ut­ca rendezésére, a Petőfi ut­cában pedig bővítjük a víz­vezeték-hálózatot. Parkosí­tásra egyelőre nem gondol­hatunk addig, amíg a gyári ' építkezések tartanak. Az épí­tőipari vállalat itt jelentős közterületet foglal már hosz- szabb ideje, ezért évente 18 ezer forint használati díjat fizet a községi tanácsnak. NEM AKAROM a parád- sasváriakat sérteni, de igen feledékeny embereknek tar­tom őket. És leginkább az elé­gedetlenkedő panaszkodókat. Hadd emlékeztessük hát őket arra, hogy tíz évvel ezelőtt alig volt más a faluban, mint 9 utcai vízcsap. Nem volt a községnek egy lapátja sem, hogy egy sírt kiássanak, de hiányzott még a koporsó­eresztő kötél Is. És hol tarta­nak már ezektől! Az elma­radott település az elmúlt tiz év során a közepesen fejlett települések sorába emelke­dett. Beszélgettem a sasvári em­berekkel. Mind örömmel mondták, hogy megszerzik az üdülőhelyi rangot hamaro­san. Hadd mondjuk meg, hogy ehhez 36 feltételnek kell megfelelniük, s ebből még csak tízet teljesítettelv. Szükség van hát a nagyobb anyagi áldozatra, de arra is, hogy írott és íratlan törvé­nyeket meg ne szegjenek. Az együttélés szabályai itt sem lehetnek mások, mint mond­juk Egerben, vagy Dombóvá- rott. Pataky Dezső — Milyen nevet adott meg ez az úr a kárpitosnak? — Azt mondta, James' Wilsonnak hívják, de Rech úr szerint nem látszott angolnak. — Hol lakik? — A bútorokat egy kis palotába vitték a Saint-Lazare utca .... számú házba, a Le Havre-i pályaudvar mellé. Lecoq úr arca eddig gondterhelt volt, de most csak úgy ragyogott az örömtől. A hadvezér jogos és természetes büszkesége töltötte el, amikor látja, hogy siker koronázza az ellenség vesztére irányuló terveit, örömében bizalmas­kodva az öreg békebíró vállára csapott, és csak ennyit mondott: — Megfogtuk! De Palot megrázta a fejét. — Nem olyan biztos — mondta. — Miért? — Ismertem a címet, időm is volt, hát gondolhatja, uram, hogy elmentem megszemlélni a helyet, vagyis a kU palotát. — Na és? — A lakót valóban Wilsonnak hívják, de a kép nem őt ábrázolta, ebben biztos vagyok. A békebiró csalódottan legyintett, de Lecoq úr nem csüggedt el olyan hamar. — Honnan tudod a részleteket? — kérdezte. — Kifaggattam egy szolgát. — Szerencsétlen! — kiáltott fel Plantat bácsi. — Talán gyanút keltett. — No, azt nem, erről felelek — mondta Lecoq úr. — Palot az én tanítványom. Na beszélj, fiam. — Felismertem a palotát, gazdag lakás, mondhatom! így szóltam magámban: „A kalitka megvan, nézzük meg, benne van-e a madárka!” De hogy lássak hozzá? Szeren­csére, de igazán véletlenül, volt nálam egy húszfrankos arany; habozás nélkül bedobom a csatornába, mely a fo­lyókába vezeti a szennyvizet a házból. — És aztán csöngetsz. — Természetesen. A kapus, mert kapus is van, ajtót nyit, s én a lehető legbosszúsabb arccal elmesélem neki, hogy kihúztam a zsebkendőmet a zsebemből, s kiejtettem egy húszfrankost, és megkérem, adjon valami szerszámot, amivel kiszedhetem a pénzemet. Ad egy vasdarabot, ő is fog egyet, és rögtön megtaláljuk az aranyat. Erre én ugrán­dozni kezdek, mintha én lennék a legboldogabb ember a földön, és köszönetképpen meghívom egy pohárkára. — Nem rossz! — Ö, Lecoq úr, ezt a fogást öntől tanultam, de majd meglátja, mit eszeltem még ki. A kapus elfogadja, mi va­gyunk a legjobb barátok a világon, megiszunk egy pohár keserűt egy kocsmában, szemben a palotával. Vígan be­szélgetünk, amikor én egyszer csak lehajtok, mintha vala­mi furcsa dolgot pillantottam volna meg a földön, és mit veszek fel? A fényképet, amit leejtettem, s kissé össze­tapostam. „Nocsak! — mondom. Egy fénykép!” Az én új cimborám megfogja, nézi, de nem látszik rajta, hogy rá­ismert volna. Erre én biztosabb akarok lenni a dolgomban, amacskodom, és azt mondom: „Nagyon jóképű ez az úr, ilyesmi lehet a maga gazdája is, mert az előkelő emberek mind hasonlítanak egymásra.” De ő azt feleli hogy nem mert ez az ember szakállas a gazdája pedig síma képű, mint egy pap. „Egyébként — teszi hozzá —, a gazdám amerikai, velünk franciául beszél ugyan, de a feleségével mindig angolul.” Lecoq úr szeme egyre fényesebben csillogott, ahogy Palot-t hallgatta. — Trémorel beszél angolul, ugye? — kérdezte Plantat bácsitól. — Elég elfogadhatóan, és Laurence úgyszintén. — Ebben az esetben jó nyomon vagyunk, mert tudjuk, hogy a bűntett estéjén Trémorel levágta a szakállát. Me­hetünk tovább... De Palot, aki dicsérő szavakat várt, kissé lehangoltnak látszott. — Szépen csináltad a nyomozást, fiam — fordult hoz- zás a detektív —, tisztességes jutalmat kapsz érte. Nem tudtad, amit mi tudunk, tehát következtetéseid helyesek voltak. De térjünk vissza a palotára: a földszint alaprajza megvan, ugye? — Természetesen uram, és az első emeleté is. A kapus nem volt néma, egy csomó mindent elmesélt a gazdáiról, pedig csak két napja szolgál náluk. A hölgy roppant szo­morú, mindig csak sír. — Ezt tudjuk. Mondd az alaprajzot... Lent széles, magas, kövezett kapualj a kocsik számára. Elég nagy udvarba torkollik, az udvar végén van az istálló és a kocsiszín. A kapualj bal oldalán a portás fülkéje, jobb­ra pedig egy üveges ajtó mely után hat lépcső következik, ez az előcsarnokba vezet, onnan nyílik a szalon az ebédlő és két kis szoba. Az első emeleten van az úr és a hölgy hálószobája, egy dolgozószoba, egy... — Elég — vágott közbe Lecoq úr. — Kész a tervem. Hirtelen fölállt, kinyitotta a szoba ajtaját, és Plantat bácsival meg Palot-val a nyomában átment a nagy szo­bába. Minden rendőr fölállt, akárcsak az első alkklommal. — Job úr — fordult ekkor a detektív helyetteséhez —, figyeljen jól a parancsra. Amint elmentem, kifizeti a szám­lát. Azután, mivel a közelemben kell maradniuk, bemen­nek az első kocsmába az Amsterdam utca jobb oldalán. Vacsorázzanak meg, van idejük, de józanok maradjanak, hallja-e? Két húszfrankos aranyat vett ki a pénztárcájából és az asztalra tette. — Ebből kifizethetik a vacsorát — mondta. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents