Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-12 / 162. szám

A Vidróczky Együttes bemutatója a lengyel turné előtt Nyugodt szívvel engedhet­jük útnak a gyöngyösi Vid- róczky Együttest, ezt a végső következtetést fogalmazhat­tuk meg a szűk körben meg­tartott itthoni bemutató elő­adás után. i> A nagy feladat, sőt — azt is mondhatjuk — felelősség: rányomta a bélyegét az elő­adás első perceire. Elfogódott­ság. megilletődöttség. szoron­gás merevítette meg az együt­tes kezdő számait. A nézőté­ren is hasonló hangulat ural­kodott el. Érthető oknál fog­va. Aztán feloldódott min­den. „Bejött” ay. első. való­ban megérdemelt vastaps. És ahogy lenni szokott: a szerep­tők tűzbe hozták a közönsé­get. a közönség egyre fokozó­dó lelkesedése pedig tovább tüzelte a szereplőket. A Vidróczky együttes jól vizsgázott. Fejlődésük mérté­ke még azoknak is meglepe­tés. akik figyelemmel kísér­ték eddigi szereplésüket. Mindenekelőtt az előadás egységes, átgondolt szerkesz­tésében a műsor összeállítás­ban. Aztán a tánctudásbsn. A technikai biztonságban, de az összeszokottságban és a pontosságban is. Ha sikerül a lengyel ven­dégszereplés során minden fellépésükkor már az első pillanatban kontaktust te­remteniük a közönséggel, ha az első lépéstől kezdve ki tudják fejezni a koreográfiá­ba komponált érzéseket, a mondanivalót — nagyon jó követei lesznek a magyar népművészet ügyének. (g. mól—) Szép a könyvtár, de... Hatvanban a járási-városi könyvtár olvasói és dolgozói va­lamennyien örültök, amikor két évvel ezelőtt a könyvtár a mosta­ni helyére költözött, hiszen me- gyeszerte kevés az olyan korsze­rű és jól Jelszereit könyvtár, mint a hatvani. Sajnos, az öröm mégsem lehet teljes, mert az átköltözés napjá­tól tarthatatlan állapotok ural­kodnak a könyvtár közvetlen szomszédságában. A belső helyi­ségek ablakai ugyanis arra az ud­varra nyílnak, ahol a lakók nap­ról napra, reggeltől estig válto­zatos rögtönzött „műsorokat»* adnak: több mint tíz gyerek vi- háncol, .szaladgál meztelenül, s a felnőtt családtagok pedig letépik egymásról a ruhát, s trágár. íz­léstelen szavak kíséretében ve­rekszenek. Időnként féltéglákkal döngetik az aitót. * a vaskaput. (Az épület épségéért mellesleg * könyvtár a felelős ...!) Ha valaki fejcsóválva, rosszal­lóan kinéz az ablakon — legyen bár íróvendég. olvasó. vagy könyvtári dolgozó — válaszul olyan koncentrált szitkot szór­nak rá. amilyenben még aligha volt része. Mindezt csak tetézi, hogy az udvaron élő állatsereg­let — kacsák, libák, disznók és egyéb háziállatok — a puszta „élettevékenységükkel**. lehetet­lenné teszik a könyvtár belső he­lyiségeinek szellőztetését is ... Ez a körülmény nagymérték­ben zavarja mind az olvasók, mind a könyvtári dolgozók mun­káját. Arról nem is beszélve, hogy az állandó renitenskedés, az ízléstelen, durva beszéd milyen káros, romboló hatást gyakorol főleg a fiatalkorú olvasókra. Bizonyára ezek a megfontolások vezérelték a járásbíróságot és a megyei bíróságot is, amikor jog­erősen úgy határoztak: a könyv­tár épületében lakó családot má­sik lakásba kell költöztetni. így a külön épületben levő gyermek- könyvtár is odaköltözhet, amely az egységes könyvtári munka szempontjából szintén fontos. Jól tudjuk: a Hatvani Városi Tanács sincs abban a helyzetben, hogy egy nagy családnak máról holnapra megfelelő lakást tudjon biztosítani. Csakhogy a jogerős bírósági határozat lassan két éve született ... Azóta talán valamit lehetett volna már tenni —?! (falud!) A. á: Hej, mi a kő, kutya anyó kend, hát ez meg mi lehet? „... gyermek-kutyapár szépségver­seny és a Balaton szépe nagydíj” — mondja a kutyakiállításokról szóló hírecske. Nekem spéciéi semmi kifogásom a gyermek-kutyapár szépségverseny ellen, amelyről, mint állatsze­rető, de ily versenyekre kutya híján nem ne­vező embernek, nem sok fogalmam van. Leg­feljebb valamiféle erőltetettséget érzek ki mögüle —, de eb, aki bánja... Ami ellen azonban a leghatározottabban tiltakozom, úgyis mint a kutyát szerető, sőt tisztelő ember — ez, kérem, a Balaton szépe nagydíj. Ügy emlékszem, hogy a balatoni szépségdíjért már folyt — ha nem, akkor foly­jon! — verseny csinos lányok, asszonyok rész­vételével, a férfinem igazán nagy gyönyörűsé­gére. A Balaton szépe díjat miért vetnénk hát ebek h'armincadjára? (—ó) 4. FIZET AZ ÖNGYILKOS-JELÖLT A főváros el volt telve a „jótékony apostol” odaadó akciójától... Azt persze nem tudták, milyen Ígéret elle­nében kapja Róbert bácsi a maradékot, a nyersanyagot; megígérte a vendéglősöknek, henteseknek, fűszereseknek, hogy nevüket „megörökít- teti” a főváros Arany Könyvében. Hogy ilyen Arany Könyv soha nem is volt? Nem tesz semmit... A kereskedők bedőltek Fein- schilbertnek, amikor így szólt hozzájuk: — Az ilyen bizonytalan időkben még nagyon jól jö­het, ha a főváros tisztikara tudja, hogy ön lelkes támo­gatója a nyomorenyhítő ak­ciónak ! S a kereskedők, kofák vál­lalták ezt az áldozatot. Csak­hogy a fél sertések, fél mar­hák, a kofák által adomá­nyozott zöldségfélék, gyü­mölcsök, a fűszeresek ál­tal küldött zsák lisztek soha nem jutottak el a népkony­ha kondérjáig... Ellenben szépen átvándoroltak más vendéglősökhöz, más fűsze­resekhez, más kofákhoz, akik viszont kapva az alkal­mon, hogy a nagykereskedői vagy a piaci árnál valame­lyest olcsóbban juthatnak áruhoz. Ment is ez egy jó esz­tendeig, de mivel csak nem akart megszületni az a nya­valyás aranykönyvi bejegy­zés, meg már sugdolóztak is, hogy talán mégse a szegé­nyek fogyasztják el ezeket az ajándékokat —, a kereske­dők- inasanként beszüntették «2 adakozást. A pénzado­mányok viszont továbbra is szépen gyűltek: gondoskod­tak erről Róbert bácsi bizal­mi emberi, akik, ha kellett, kegyesen, ájtatos arccal, de ha kellett, erőszakosan. Krisztussal és a kormányzó­val fenyegetőzve — egyre több és több pénzt hajtottak fel. Különösen akkor lendült fel Róbert bácsi akciója, ami­kor a kormányzóné másod­szor is hajlandó volt kiállni vasárnap délelőtt a ferences­rendiek temploma elé és csör­getni a perselyt, gyűjteni a filléreket, a pengőket, „a nép jólétének felemeléséért”. Ezek a fillérek pengők rö­videsen bérház alakját öltöt­ték: egyik bérházat a másik után vásárolta Feinschilbert úr. Már az sem izgatta külö­nösebben, hogy a kereskedők nem nagyon adakoznak. Ki­küldte embereit a vásárcsar­nokba, összecsöpörtette ve­lük az elhullajtott sóska le­veleket, spenótot, zöldségfé­lét, így is összejött hat­nyolc szekérre való egy-egy nap, aztán olyan leves lett belőle, amilyen éppen lett... A másik fogás? Az már ré­gen elmaradt... Még 1926- ban... „A nyomasztó gazda­sági helyzet vitte el” ... Leg­alább is Róbert bácsi így nyi­latkozott a lapokban, hozzá­téve, hogy „lassan már így is koldúsbotra jut”, mert te­temes vagyonát egy eszten­dő alatt szinte teljesen fel­emésztette a sok tízezer éhes budapesti száj... A közvélemény persze saj­nálta Róbert bácsit s ezért támogatta: a kisemeberek, akiknek volt állásuk, mun­kájuk, olykor még anyagi erejükön felül is adakoztak, hiszen ha Feinschilbert Ró­bert „feláldozhatta egész va­gyonát a nyomor elleni harc­ban”, nem kötelességük-e ne­kik is támogatniok ezt a küz­delmet — nekik, akik ma­guk is bármelyik pillanatban az utcára, s így a népkony­hára kerülhetnek? Feinschil­bert úr pedig rohamosan gaz­dagodott a nyomorgók bő­rén ... Már 1926 óta rend­szeresen, havonta juttatott pénzt Londonban élő lányá­nak, mégpedig egyáltalán nem kis összeget, havi 1500 fontot ami megfelelt több mint 4000 dollárnak, 15—16 ezer arany pengőnek. Ilyen nagy összeget bank útján rendszeresen, feltűnés nél­kül nem lehetett kiküldeni az országból. Az öregúr azon­ban túljárt a kormányhiva­talok, rendőrök eszén. Szemé­lyes megbízottja vitte Bécs- be a pénzt minden hónap 25-én, ott befizette az Osztrák Bank pénztárába, s onnét át Londonba. Itthon azonban egyre töb­ben és többen suttogták: nem tisztességes ember ez a Fein­schilbert Róbert. Ám az öreg szélhámos nem hagyta, hogy kikezdjék dicsőségét: újabb, nagyszabású, mindenkit le­nyűgöző akcióba vágott: meg­alakította Az öngyilkosokat az Életnek Megmentő Irodát. Jól hangzik, nem? Az iroda kezdetben öt, később tíz em­berrel dolgozott; valameny- nyien jó svádájú, színészi ké­pességekkel megáldott, szug- gesztív erejű rábeszélőképes­séggel bíró fiatalemberek, akiket Róbert bácsi jól meg­fizetett. S az iroda rövidesen nagy eredményeket ért el; öngyilkosjelölt volt bőven ebben az időben. Ha valaki felmászott a hídra, a Turul­madárra. vagy mérget vett be, s az orvosok még életben tudták tartani — a halálba indult öngyilkosjelölt rövide­Összefogtak a Mátra Kupa sikeréért A Gyöngyösi Mátra SC kifo­gástalan rendezésben bonyolítot­ta le a hagyományos Mátra Ku­pa tájékozódási futóversenyt, amelyen az egyes kategóriákban nagy mezőnyök álltak rajthoz. A rangos verseny minden számot­tevő gyöngyösi természetbarátot mozgósított, a JTS mellett a vál­tógyár és a Mátraalji Bányász természetjárói. — hajdani ver­senyek győztesei és versenybirái — siettek a Mátra SC segítségé­re. Kitűnő térkép, korszerű pá­lya — példás elszállásolás várta a versenyzőket. Heves megye tá­jékozódási futói — ha nem is ér­teik el számottevő helyezéseket — aránylag jól megálltak * helyü­ket. A verseny színvonalát a Sla- via Kosice csehszlovák sportkör tájékozódási futóinak részvétele emelte. A férfi I. osztályúak találko­zója csapatban és egyéniben a Bp. Spartacus sikerét hozta. Sorsolás Heves megye hét csapata vési részt a labdarúgó NB III. küz­delmeiben. Az NB UI-as bizottság elkészítette az őszi idény sorsolá­sát. amelyet lapunk július 13-1, szombati számában közlünk rész­letesem. Július 11-érel megkezdjük az olimpiák történetét összefoglald, 22 folytatásból álló, rendkívül érdekes cikksorozat közlését. A szerző elvezeti olvasóit az első ókori versenyek színhelyére, megismertet Coo- bertin báróval, az újkori olimpiai játékok megteremtőjével, aztán sorra következnek az olimpiák, újra megelevenednek előt­tünk a versenyek legendás hősei, Nurmitól Zatopeken és Papp Lászlón keresztül egészen Brum élig. A cikksorozatban természetesen fő helyet kapnak a magyar sportolók sikerei. A 22 folytatást gazdag képanyag illusztrálja. Hol az emberi teljesítőképesség határa? Az 1932-ben megtartott olimpiai játékokon Skobla cseh súlyemelő 380 kilogrammal új világcsúcsot állított fel. 1964-ben Leonyid Zsa- botyinszkij már 572,5 kilogram­mal győzött, azaz harminckét év alatt majd kétszáz kilogrammal nőtt az emberi teljesítőképesség! Mi lesz a csúcs, mondjuk az 1996. évi olimpiai játékokon? Meddig terjedhet az ember izomerejének, gyorsasága nak haté ra ? Mert határ minden bizonnyal van! Senki sem merné azt állí­tani. hogy a futók majd egyszer három-négy másodperc alatt fut­ják le a száz métert, vagy hogy a rúdugrók könnyedén át fognak sen Az Életnek Megmentő Irodában találta magát. A rendőrök hozták ide, hiszen a lapok naponta írtak Róbert bácsi újabb, nemes akciójá­nak pompás eredményeiről: „Aki megjárta az irodát, töb­bé nem gondol a halálra”. Hogy mit csináltak vele, mit nem — ma már aligha lehet­ne megállapítani. Tény vi­szont, hogy ez a „lebeszélő” iroda jól dolgozott, s újra be­aranyozta Róbert bácsi ne­vét a közvélemény egén. De kérdezhetik, mi volt a pláne ebben Az Életnek Meg­mentő Irodában Róbert bácsi számára, aki tudvalévőén csak egy istent imádott: a pénzt? Az alkalmazottak pénzbe ke­rültek — nem is kevésbe — a rendőröknek is oda-oda kellett dugni némi borrava­lót, amikor beszállították az öngyilkosjelöltet... Az vi­szont teljesen valószínűtlen volt, hogy a halálnak indult fizet majd azért, mert „visz- szarángatták” az életbe. Ró­bert bácsi nem is rájuk szá­mított, amikor ezt az egyre lendületesebben fejlődő, egy­re több és több „nyersanyag­gal” rendelkező „iparágat” megindította, — hanem a ro­konokra. És a rokonok szép csendben — fizettek. Ki töb­bet, ki kevesebbet, attól füg­gően, mit bírt el a pénztár­cája. S erről már hallgatott a fáma, a lapok sem tették szó­vá ... S az új üzlet virult, s árnyékában újabb ragyogást kapott az ingyenleves-akció is... Hogy képünk legyen arról, mit szedett össze öt esztendő alatt a nyomorenyhítő akción és Az Életnek Megmentő Iro­dán Róbert bácsi, közöljük 1930. január 1-i vagyoni ál­lapotát: hét nagy bérházat — á 150—200 ezer aranykorona —, két családi házat mond­hatott masáénak Budapesten, s körülbelül 150 ezer arany­korona értékű betétje volt Becsben, az Osztrák Bank­nál. Ha ehhez még hozzászá­mítjuk azt a körülbelül egy­millió pengőt is. amit a lá­nyának küldött Londonba — láthatjuk, mekkora vagyont szerzett a szélhámos „apos­tol. (Folytatjuk) szabó László ugrani például egy hatemeletes házat. Határt szabni azonban igen ne­héz. Sok szakember próbálkozott már vele. a versenyek, küzdők azonban megcáfolták őket. Ami­kor 1924-ben Johnny Weismüller új olimpiai és világcsúcsot állí­tott fel a 400 méteres úszásban, teljesítményét mindenki a világ nyolcadik csodájaként emleget­te. több neves sportember bi­zonygatta. hogy ez az eredmény az emberi teljesítőképesség végső határa, megdönteni lehetetlen. A nagyszerű csúcs négy perc ötven másodperc volt. 1964-ben. a ti­zennyolcadik olimpiai játékokon nyolc úszó ért el ennél jobb eredményt, az amerikai Schol- lander. a világbajnok, négy perc tizenkét másodpere alatt úszta le. a nyolcadik helyezett, a szovjet Bslic-Gejman pedig négy perc 21.4 másodperc alatt. A harmincas években az egyik legjobb amerikai könnyűatléti­kai edző, Brutus Hamilton táblá­zatot készített az emberi rekor­dok felső határáról. Mint írta. elemzése tudományos alaposság­gal készült. Az emberek többsé­ge azonban hihetetlenül csóválta a fejét, heteken át mindenki csak erről vitatkozott, ezt igyekezett megcáfolni. A ..szenzációs” táb­lázat azonban már régen félé­des b-e merült. Hogy miért? Szer­zője azt állította, hogy a magas­ugrás felső határa 211—213 centi­méter — Valeria Brumel pedig 228 em-t ugrott. A négyszáz méteres futás csúcsa Hamilton szerint 45.6 másodperc — O. Davis a római olimpián 44.9 másodperc alatt futotta le ezt a távot. Ezek után valóban bátorság keil ahhoz, hogy valaki újabb jósla­tokkal jelentkezzen. Egy azon­ban biztos: ha egyes sportágak­ban egyre újabb csúcsok szülét* nek. ez azt jelenti, hogy a telje­sítőképesség felső határa még messze van. ha azonban a tét- jesítmények már több éve egy helyben topognak, nehezen hihe­tő. hogy hamarosan új csúcsról értesül a világ. Persze ez is csak feltevés. 1932 és 1952 között csak négy centiméterrel növekedett » magasugrás rekordja, utána ti­zenkét év alatt 17 centiméterrel növekedett. Most. a mexikói olimpia előtt több t-zakértő kijelentette, hogy új csúcsokat csak a nehézatléti­kában és úszásban várhatunk, a magasugrók esélyei úgyszólván a nullával egyenlők. Hogy elhamarkodott volt-e a jóslat, vagy nem. erre az olim­pia fog választ adni. Tizenhatezer néző előtt,,. 7. Csekély** nyolcnapos utazás után. végre megérkezett »7. első levél Bulgáriából, az Egri Dózsa labdarúgó csapatától. Sándor Im­re gyúró számol be a bajnok Levszki elleni mérkőzésről, amely — mint már ismeretes — 1:0 arányú hazai győzelemmel végződött. A levélíró szerint 16 ezer néző előtt került sor a ta­lálkozóra. amelyen az egriek va­lamennyi játékosa szóhoz jutott. A hat válogatott labdarúgóval rendelkező Levszki egyszerűen nem bírt a lelkesen küzdő Dózsá­val. « a győzelmet jelentő egyet­len gól is, vitatott leshelyzetből esett. A gól egyébként nem a második félidőben, hanem már a 28. percben megszületett, s utá­na a Levszki 4. a Dózsa pedig 2 kapufát rúgott. A mérkőzés vé­gén n bolgár közönség nagy taps­sal jutalmazta nemcsak a bajnok­ságot nyert Szófia Levszkit. de kijutott az ünneplésből az egri együttesnek is. A levél azzal zárul: minden kedves szurkolót, hozzátartozót és ió barátot szeretettel üdvözöl nek az E. Dózsa labdarúgói! Olasz úszók érkeznek Egerbe A SZOT sportszakosztályá­nak vendégeként július 16-án 7 tagú olasz sportküldöttség érkezik Egerbe ahol egy he­tet tölt el. Az olasz sportkül­döttséget milánói úszók al­kotják. akik számára Szegedi Barna, az SZMT sportfelelőse változatos programot, dolgo­zott ki. A vendégek július 20-án, szombaton délután Egerben majd 21-én, vasárnap délelőtt Gyöngyösön részt vesznek a megyei úszószövetség által rendezendő versenyeken 18- án és 21-én Egerben megte­kintik az E Dózsa—Csepel Autó] valamint az E. Dózsa— Bp. Spartacus bajnoki vízi­labda-mérkőzéseket kirándu­lást tesznek a Mátrába és természetesen megismerked­nek Eger város történelmi ne­vezetességeivel is. OKISZ Kupa Az idén a szövetkezeti mozgalom húszéves jubileu­mának tiszteletére folynak az OKISZ Kupa hagyományos versenyei. Már befejeződtek az alapfokú küzdelmeit. <; jú­lius 28-án — a teke sportág kivételével — Gyöngyösön bo­nyolítják le a megyei bajnok­ságot. a teke döntőt az egri népkerti pályán rendezik meg Asztaliteniszben 5. ké­zilabdában 11. kispályás lab­darúgásban 12, sakkban és te­kében 6—6 fő képviseli a csa­patokat. A nevezéseket július 20-ig kell a KISZOV szövet­kezetpolitikai csoportjáhc® megküldeni. Sorshúzással a szófiai VlT-re Heves megyében nagy érdek­lődés mellett. sok részvevővel zajlottak le a VIT sportesemé­nyék területi döntői, a döntőkön győztes fiatalok közül egy juta­lomként ingyenesen utazik Szó­fiába .a IX. Világifjúsági és Diák Találkozóra. Hogy ki lesz a sze­rencsés nyertes, azt július 16-án, Egerben, az esti egyetem helyisé, gében, sorshúzás útján dönti 9 a KISZ Heves megyei Bizottság#

Next

/
Thumbnails
Contents