Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-11 / 161. szám
rTLÄG PROLETÄIUAL EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 161. szám ARA: 10 FILLER 1968. július 11., csütörtök Harriman megfeledkezik a napirendről A párizsi megbeszélések 12. ülése PÁRIZS (MTI): Szerdán, magyar idő szerint néhány perccel fél 11 után a párizsi nemzetközi konferencia központjában megkezdődött a vietnami- amerikai előzetes megbeszélések 12. ülése, amely 13.55 érakor ért véget. A Fülöp-szigeteken kifejlesztett csodarizstől az Ázsiai Fejlesztési Bank üdvös tevékenységéig mindennel foglalkozott Harriman amerikai íődelegátus a párizsi tárgyalások szerdai ülésén, csak éppen az első napirendi pontot, a VDK elleni amerikai hadműveletek beszüntetésének kérdését nem érintette. U Thant múlt szombati párizsi látogatásáról és megbeszéléseiről egyetlen szó sem esett az ülésen, amely az észak-vietnami és az amerikai küldöttség 12. hivatalos találkozója volt. Harriman, aki elsőnek szólalt fel, az Egyesült Államok dél-vietnami jelenlétének „önzetlenségét és erkölcsi” jelentőségét méltatta. .Amerikaiak százezrei áldozták életüket azért az elvért, hogy egyik nemzet erőszakkal he kényszeríthesse rá akaratát a másikra” — jelentette ki az amerikai küldöttség vezetője. „Nem kisebb állhatatossággal keressük a békét, rríint amilyennel védelmezzük Dél- Vietnamot az agressziótól” — mondotta. Xuan Thuy miniszter azon nyomban válaszolt az amerikai diplomatának. Emlékeztette őt arra, hogy mennyi bajt, szenvedést okoz Vietnamnak az amerikai csapatok jelenléte. „Az Egyesült Államok vezényelte csapatait Vietnamba, neki is kell kivonnia azokat onnan”. Az észak-vietnami küldöttség vezetője válaszában hangsúlyozta, hogy az amerikaiaknak nincs joguk Vietnam és Délkelet-Azsia „ragyogó jövőjéről” a térséggel kapcsolatos amerikai segítőkészség- ról beszélni, amíg Indokína földjét tapossák, amíg agresszív, gyarmati háborút folytatnak a vietnami nép ellen. A VDK küldöttségének vezetője ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai fél állandóan kitér a bombázások megszüntetésének kérdése elől. Meghamisítja az 1954-es genfi megállapodások tartalmát, eltorzítja a történelmi valóságot Vietnammal kapcsolatban. Az Egyesült Államok Vietnam mindkét övezetében fokozza agresz- szióját. „Jogot formál Vietnam támadására, ugyanakkor korlátozni akarja a vietnami népnek azt a jogát, hogy védelmezze magát az amerikai agresszorokkal szemben” — hangoztatta. Xuan Thuy visszautasította azokat az amerikaiak által szándékosan használt megfogalmazásokat, — „hasonló mozzanatok a két fél álláspontjában” — „haladásra utaló jelek” — „új elgondolások amerikai részről” — amelyek csak a közvélemény megtévesztésére alkalmasak. A szerdai sajtóértekezletén a VDK küldöttségének szóvivőjét megkérdezték a Hanoi és Saigon közötti közvetlen tárgyalások lehetőségéről. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a VDK kormánya a saigoni rezsimet amerikai kreatúrának tartja, amely hazaárulókból áll, s amellyel nincs tárgyalnivalója. A délvietnami nép egyetlen képviselője a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front — mutatott rá. A párizsi megbeszélések következő 13. ülését jövő szerdán tartják. II szélhámos „apostol” ★ Hat egri ússó as unnotok elleni válogatottban ★ Eltartók és eltartottak ★ Sorsoltak a BEK-ben: FTC—Celtik Glasgow ★ Mi lesz a mátrai 24-es úttal ? A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács szerdán ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette a Minisztertanács elnökének tájékoztatóját a párt- és kormány- küldöttség szovjetunióbeli látogatásáról. A honvédelmi miniszter jelentést tett a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban tartott gyakorlatán részt vett magyar parancsnokok és törzsek tevékenységéről. A Szabványügyi Hivatal elnökének előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a szabványosításról. üla összeül az Országgyűlés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa ma délelőtt tizenegy órára összehívta az Országgyűlést. Az előreláthatólag három napig tartó ülésszakon a képviselők meghallgatják a rendszerre való áttérés kezdeti tapasztalatairól is, csaknem 30 képviselő jelentkezett hozzászólásra. Az ülésszak másik fontos, szintén nagy érdeklődésre számot tartó napirendi pontja a közvélemény a képviselői interpellációkat; ez alkalommal 9 interpellációt jegyeztek be az Országgyűlés irodáján. Mint ismeretes, az interpellációkra az illetékes miniszter köteles azonnal, vagy A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke beszámolt a gyermek- és ifjúság- védelem helyzetével foglalkozó vizsgálat tapasztalatairól. A Minisztertanács a jelentést elfogadta és köszönetét mondott a vizsgálatban részt vett népi ellenőröknek. A javaslatok alapján hozott egyik határozat arra kötelezi a művelődésügyi minisztert, hogy a gyermek- és ifjúság- védelemben részt vevő főhatóságok és társadalmi szervek bevonásával az év végéig dolgozza ki a soron levő és a távlati feladatokat. A kormány felkéri a Magyar Kommunista Ifjúsásl Szövetséget, a Magyar Nők Országos Tanácsát, a Szakszervezetek Országos Tanácsát, a Hazafias Népfrontot, a Magyar Vöröskeresztet és az érdekelt főhatóságokat, hogy a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos tevékenységűket a Művelődési Minisztériummal összehangoltan végezzék. Tárrezplék-mserelok Szovjet áramhoz állítanak oszlopokat, húznak távvezetéket az OVIT 3. számú építésvezetőségének dolgozói, akik tavaly tél óta úton vannak és a tervek szerint november 7-éré érnek céljukig, a 260 kilométres szakasz végére, Alsógödre. Róluk szól riportunk, lapunk 3. oldalán, (Kiss Béla felvétele.). Hőségnapok — Forró napok — Trópusi éjszakák 1928 július 17-én Egerben 39,2 C fokot mértek Képünkön: látkép a Parlament épületéről. pénzügyminiszter jelentését az 1967. évi állami költségvetés végrehajtásához. Ehhez a napirendi ponthoz, amelynek parlamenti vitája során népgazdaságunk időszerű kérdéseit vitatják meg és szó lesz m új gazdaságirányítási a külügyminiszter beszámolója lesz hazánk külpolitikájáról, s a nemzetközi helyzet alakulásáról. Ehhez kapcsolódik a legutóbb megkötött magyar—lengyel barátsági szerződés törvénybe iktatása. Mindig érdeklődéssel kíséri később — írásban — válaszolni, s megszavaztatják a képviselőket: elfogadják-e a miniszteri választ. Az Országgyűlés ülésszakáról a rádió és a televízió több alkalommal számol majd be. A meteorológusok a hőmérsékleti csúcsérték (legmagasabb érték) szerint osztályozzák a nyári félévben a napokat. „Nyári napnak” számít az a nap, amikor a hőmérséklet napközben eléri, vagy meghaladja a 25 fokot. „Hőségnapról” akkor beszélnek, ha megüti a 30 fokot. De ha 35 fokra, vagy a fölé emelkedik a hőmérséklet, ez már „forró nap”. Tegyünk számadást az elmúlt három nőnapról, hogy jobban megérthessük alig elviselhető időjárásunkat. Már április is jelezte, hogy szokatlan időjárásra számíthatunk. Négy ízben emelkedett 25 fok fölé a hőmérséklet Egerben. A maximumot: 27.4 fokot két alkalommal, 23-án és 24-én is észlelték a kitűnően működő meteorológiai állomásunkon. Májusban szaporodtak a nyári napok. Sőt 12-én 30.3 fokos csúcsértékkel hőségnap, e havi maximum mutatkozott. Nem ritkaság ez, az évszázadban minden harmadik évben előfordult. De 1920 májusában 35 fokot, forró napot is jeleztek Júniusban a még több nyári nap mellett négyre szaporodott a hőségnapok száma. 19-én 33.0 fokos csúcsértéket jegyeztek föl. Ettpl is volt már melegebb június, hiszen 1935-ben 38 fokos forró napra virradtak. Mi volt eddig júliusban. A 9-i zápor egy meleg ciklust zárt le. Elsejétől kezdve fokozódott a meleg. A legnagyobb hőséget 8-án éltük át, amikor a meteorológiai állomáson — aránylag szabadabb térségben — 35.5 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Ez már forró nap volt. Ehhez párosult az a helyzet, hogy éjjel sem hűlt le a levegő, este, 21 órakor még 32.6 fok volt a meleg, igazi trópusi éjszaka. 1901 óta minden második évre jut a forró napokból. 1928. július 17-én 39.2 fokot mértek Egerben. Ha ezek a hőség- és forró napok nem ritkaságok, miéit érezzük most alig elviselhe- tőnek? Ezek egyedüli magyarázata — a nyolc hónap óta tartó csapadékszegénység. Április—május—június hónapok együttes sok évi csapadékátlaga 185 mm. Az elmúlt bárom hónap alatt ennek alig egyharmada: mindössze 64 mm esett. De ezek többsége is futó zápor volt, mint a kedd esti csapadékhullás. Ennek a következménye a korán • jelentkező aszály Is. Érzik a növények, hogy télen is heves csapadékot kapott a talaj, leszállt a talajvíz szintje is, a növények gyökerei nem érik el. Hová lett az eső, kérdezik jogosan. A meteorológiai intézet arról számol be hogy az Atlanti-óceánról származó hűvös, nedves levegő a Balti-tenger felé vette útját. A Brit-szigetek körzetében és Észak- Európában két mérsékelt égövi ciklon időzött. Ott változékony, hűvös, esős az idó. Stockholmban a nagy esőzések miatt az atlétikai versenyeket sem tudták megtartani. De Közép- és Dél-Euróra száraz. Megüli a leszálló légáramlás (anticiklon). Nem adja át a teret az esőt hozó ciklonoknak. Továobi kilátások? A meteorológiai (nem a bécsi jelzés szerint!) térkép alapján arra lehet következtetni, hogjf péntekig marad a hőség, ke«’ vés helyen futó eső várható, Dr. Zétényi Kitűz®