Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-10 / 160. szám
VTLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ünnepnap Bükkszéken ★ Nyugdíjban, emheröltőnyi szolgálat után Róbert bácsi titka ★ Szívátültetés Pozsonyban ★ A három testőr Afrikában AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 160. szám ARA: 70 FILLER 1968. július 10.. szerda Kirmányátalakitási kombinációk Párizsban Vita az olasz parlamentben - sztrájkok országszerte RÓMA (MTI): Az olasz képviselőházban hétfőn kezdődött meg a vita Leone miniszterelnök „egyszínű”, kizárólag keresztény- demokratákból álló kormányának programnyilatkozata felett. Caprara kommunista képviselő hangoztatta, hogy a kommunisták határozott és világos nemet mondanak Leone „várakozási kormányára”. Ennek a kormánynak távoznia kell és vele együtt távoznia kell minden olyan kísérletnek, hogy a kormány- hatalmat egy olyan többség sajátítsa ki, amely nem képes szerves programot kidolgozni és amelyet a május 19-i szavazat figyelmen kívül hagyásával, sőt, annak ellenére hoztak létre”. Japán yálasztások Míg az olasz parlament a Leone-kormány programját vitatja, az országot nagyszabású sztrájkharcok mozgatják meg: a munkabeszüntetések egész városokra és megyékre terjednek ki. A sztrájkharcok közös célja: kivívni a kormány gazdaságpolitikájának gyökeres felülvizsgálatát. BONN (MTI): Kedden délután Bonnban befejezte munkáját a Közös Piac hat országát és a Nagy- Britanniát magában foglaló nyugat-európai unió miniszteri tanácsának kétnapos ülése, A tanácskozások legfontosabb napirendi pontjaként a kelet-nyugati kapcsolatok kérdése szerepelt A miniszteri tanács arra a következPÄRIZS (MTI): Ki ül De Gaulle tábornok mellett július 14-én az elnöki kocsiban, a francia nemzeti ünnepen rendezendő impozáns díszszemlén? Párizsban a kormányfői tisztségre Couve de Murville és Pompidou személyét egyenlő esély- lyel emlegetik. „Baloldali” gaulle-ista körökben Pompidou ambícióit mérlegelve azt állítják, hogy megpróbálja kijátszani a tábornokot. Hivatkoznak Gis- card d’Estaing egyik megjegyzésre: „Amikor egy osztályban kialszik a fény, mindig ját Azt mondotta, hogy mindkét napon „igen érdekes és hasznos véleménycsere” folyt. Kedden a gazdasági kérdések domináltak. Brandt szerint Stewart kifejtette, hogy Nagy-Britannia továbbra is a Közös Piachoz való csatlakozásra törekszik. E téren Franciaország sem változtatta meg magatartását. akad egy diák. aki hirtelen fejbe kólintja a másikat. Hát ez Pompidou”. Pompidou esetleges távozásában egyesek tartalékba vonulását látják, esetleges más magas tisztségre várva. Mások egyszerűen nyugdíjba vonulásáról beszélnek, hivatsekre. amelyek májusban támadtak az elnök és Pompidou között. í Abban az esetben, ha Couve de Murville lesz a kormányfő. lehetséges, hogy Chaban-Delmas veszi át a gazdasági és pénzügyi tárcáját. és Edgar Faure lesz a külügyminiszter. Michel Deb- ré. a jelenlegi külügyminiszter neve a parlament elnökségével kapcsolatban merült fel. Debrén kívül a parlament elnökének, az ország „harmadik emberének” posztjára emlegetik Frey-t és Robert Pouja- de-ot is. A francia politikai élet személyi változásainak középpontjában kimondhatatlanul vagy sejtésszerűen De Gaulle utódlásának kérdése áll. Hlouoftny nyugdiiban A keddi prágai lapok beszámolnak arról hogy Cest- mir Cisar, a CSKP Központi Bizottságának titkára, hétfőn Kladnóban egy aktívaülésen. kérdésekre válaszolva elmondotta. hogy Antondn Novotny, volt köztársasági elnök, jelenleg Prága Smi- chov nevű kerületében egy villában lakik és 5000 korona elnöki nyugdíjat kap. A KB titkára közölte, hogy mindeddig nem bizonyítottak törvénysértést a volt köztársasági elnökre. kozva azokra a nézeteltéré24 a külpolitikában MOSZKVÁBAN VÉGET ÉRTEK Nasszer elnök és a szovjet vezetők tanácskozásai, mára már Jugoszláviába várják Nasszert, ahol Ti tóval a közel-keleti kérdésről és az el nem kötelezett országok tervezett értekezletéről folytat majd véleménycserét. A PÁRIZSI VDK—AMERIKAI tárgyalások kezdete őta súlyosan megingott a dél-vietnami bábkormány helyzete, Ez késztette Thieu elnököt, hogy többször is arra kérje Washingtont: az elmaradt amerikai látogatása helyett valahol a Csendes-óceán térségében találkozhasson Johnson elnökkel. Az amerikai elnök mindeddig kitért az egyenes válaszadás elől, most azonban, hogy az amerikai csapatok kiüríteni kényszerültek a Khe Sanh-i támaszpontot, s nehéz helyzetbe jutottak mind Saigon térségében, mind pedig a Hűétől északra elterülő tartományokban, Johnson is szükségét látja, hogy tanácskozzék a már-már félretett dél-vietnami vezetőkkel. A találkozóra július 20-a körül kerül sor Honoluluban; Véget ért a nyugat-európai unió miniszteri tanácsának ülése TOKIŐ (MTI): Biszsku Szato iapán miniszterelnök kedden sajtóértekezletem jelentette be pártja győzelmét a felsőházi választótokon. A 250 tagú felsőháziban a választások eredményeként a liberális demokraták 137 mandátummal rendelkeznek (a korábbi 139-cél szemben), viszont a szocialisták mandátumainak száma a korábbi 73-ról 65-re csökkent. A Ko- mei-To (a Sdka-Gakkai buddhista szervezet politikai tömörülése változatlanul 24 mandátummal rendelkezik Megerősödött az ellenzéki demokratikus szocialista párt (6-ról 10-re). A Japán Kommunista Párt négyről hétre emelte mandátumainak számát a függetlenek pedig hatról hétre. tetősre jutott, hogy a „jelenlegi időpontban a feszültség csökkentésének kilátásai csekélyek”.: Ugyanakkor szükségesnek tartják, hogy a tagországok továbbra is bilaterális kapcsolatokat tartsanak fenn a szocialista országokkal. Az értekezleten a nyugatnémet fél kifejtette, hogy egyelőre nem csatlakozik az atomsorompó- szerződéshez és elmondotta, hogy a bonni aláírásnak milyen feltételei vannak. Négy ország — Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg — viszont közölte, hogy kész aláírni az atomsorompó-szerző- dést. Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter kedd délután sajtóértekezleten ismertette a tanácskozás munkáéi « f/íor/porí az utcán Közös nyilatkozat a magyar-perui gazdasági együttműködésről Dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes és Carlos Morales Machiavello, a perui köztársasági elnök képviselője, a hazánkban tartózkodó perui hivatalos gazdasági küldöttség vezetője kedden a külkereskedelmi minisztériumban nyilatkozatot írt alá a két delegáció tárgyalásainak eredményeiről. A nyilatkozat kiemeli: A két fél célszerűnek tartja, hogy szorgalmazzák az árucsereforgalom növelését. Ügy ítélik meg, hogy Magyarország hozzájárulhat Peru iparának és gazdasági életének fejlesztéséhez, különösképpen a gyógyszeripar, a bányászat, a fémfeldolgozó- és gépipar, az elektromos- és elektronikus ipar területén. Megállapodtak, hogy tovább bővítik a két ország műszaki és tudományos együttműködését is. A Magyar Nemzeti Bank Vezetőivel folytatott megbeszélések arra utaltak, hogy a gazdasági kapcsolatokat elősegítheti, ha a magyar bank hitelkereteket biztosít a perui bankoknak. A perui küldöttség kifejezte azt a kívánságát, hogy Magyarország ipari és keres kedelmi vállalatai nyújtsanak segítséget Peru mezőgazdasági és ipari termelését szolgáló berendezések, létesítmények létrehozásához. A két delegáció egyetért abban, hogy elő kell segíteni a két ország kölcsönös részvételét a budapesti, illetve a limai nemzetközi vásáron. Megállapodtak, hogy folytatják a megbeszéléseket kereskedelmi ki- rendeltségek kölcsönös létrehozásáról is. A perui küldöttség kedden a déli órákban elutazott hazánkból. CMTO „Csúcsforgalom" Egerben Életbe lépett a belváros áj közlekedési rendje Több száz új, világító forgalmi jelzőtáblát szereltek fel Eger belvárosában, amelyek már a megváltoztatott forgalmi rend alapján tájékoztatják a gépjárművezetőket, mi szabad, mi tilos az utcákban? A Széchenyi utcában, a Bajcsy-Zsilinszky utcától a Tűzoltó térig egyirányú a forgalom. A Dobó tér hídján terelőszigettel ellátott úttesten két ellentétes irányba lehet közlekedni. A Markhót utcában bevezetett egyirányúsítás jelentéktelenné tette a Sándor Imre utca forgalmát. A Marx Károly, az Alkotmány és a Maczky Valér utcákban csak a célforgalmat engedélyezik az új táblák. Premier volt az egri utcákon és ebből az alkalomból innen jelentkezett a Magyar Rádió népszerű „Csúcsforgalom” című műsorának riportere, Petress István. Kedden délután öt órakor az új autóbusz-megálló mellett parkírozott a rádió adó-vevő berendezéssel felszerelt Volga gépkocsija és Berecz István, a megyei tanács vb-elnökhe- lyettese, a Mátra-—Eger vidéki Intéző Bizottság elnöke, a Heves megyei Balesetelhárítási Tanács vezetője kapott szót először a riport során, hogy elmondja, milyen hatalmas a város idegenforgalma, amely a helyi fejlődés mellett igényelte a belváros forgalmának rendezését. Kör- nyei László, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedés- rendészeti osztályának vezetője már az új forgalmi rend lényegéről nyilatkozott. És ekkor már sok száz kiván- csiskodő vont gyűrűt a mikrofon körül. Bár az egri autósoknak a Dobó téren adott „randevút” a riporter, a közvetítő kocsival megálltak a Minaret tövében is, hogy a forgalmas útszakasz közlekedéséről is szót váltsanak. TáskarádióPeiress István rádióriportét és Környei László rendőr alezredes az érdeklődő egriek között. (Foto: Kiss Béla) val felszerelt tömeg várakozott a Dobó téren, ahol a riporter megszólaltatta azokat az embereket, akik nap mint nap alkalmazkodnak a forgalmi táblákhoz, autójukkal, vagy motorkerékpárjukkal közlekednek a város utcáin. Valóban udvariasak az egri autósok? Három vakációzó kislány mondta el véleményét a mikrofon előtt és jó Volt hallani a dicséretet. A műsor szabályai lehetőséget biztosítottak az alkalmi KRESZ-vizsgára is. „Akar ön öt liter benzint nyerni?” — kérdezte a riporter és már hangzott is az első feladat: „Mikor lehet jobbra előzni?” Mindenki természetesen nem kaphatott szót az egyórás közlekedési műsor keretében. Hiesz Győző is csak címszavakban számolhatott be a forgalmi számlálás eredményeiről és arról, hogy az 1958-as években már négy nyomsávos autóútra ’esz szükség, hogy a nagy gépko- . esi-, és járműforgalom zavartalan legyen a városon keresztül. Dr. Lajos Zoltán az orvos intelmeit összegezte, amelyek itt. a szűk egri utcákon, az ú j közlekedési rend bevezetése után is kötelezik a vezetőket a szabályos közlekedésre. Sok százezer rádióhallgató lehetett fültanúja a nagy eseménynek, amelyre az utóbbi hetekben szinte éjjel-nappal készültei: a közlekedésrendészet szakemberei, a városi tanács .útkarbantartó vállalatának dolgozói. A premier sikerében nagy szerepe van autósoknak, motorosoknak sok segítséget adott ez a rifc* dióműsor is.