Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-07 / 158. szám

8n, te, mi: hány szó előttük már, sőt mondtuk mi magunk is — az il­letékes szervek. A felsőbb szervek. Ha ezt hallom, már gépiesen így ér­tem és így is írom: az Illetékes Szerv, a Felsőbb Szerv. Tulajdonfőnevek, szabályos családnévvel — Illetékes és Felső — és még annál is szabályo­sabb keresztnévvel: Szerv. Erősen gyanakszom, hogy nem kell sok idő és a naptárkészítők beveszik a név­napok rendjébe a Szerv keresztne­vet, amelyet ezek után még ráadásul ünnepelhetünk is, talán még ajándé­kot és virágot is vásárolunk az ünne­peltek számára. Az Illetékes Szerv nem járult hoz­zá... A Felsőbb Szerv nem engedé­lyezte ... az Illetékes Szerv javasol­ta... megtiltotta ... megengedte ... S e ködkép mögött az ártatlan halan­dónak valamiféle félelmetes, vagy bizalomkeltő, riasztó, vagy csalogató árny tűnik fel, egy megfoghatatlan és kiismerhetetlen massza, amely azért hozatott létre, talán még az ős­időkben, hogy legyen „aki” megen­gedjen, megtiltson, hozzájáruljon, ja­vasoljon, vagy egyszerűen pecsétet üssön egy árkuspapírra. Szakmámnál fogva, de örökké gya­nakvó rossz szellemem miatt is, már eleve fenntartással fogadtam e meg­foghatatlan fogalmakat ügyeim, dol­gaim intézése, avagy intézésük aka­dályaiban való orrabukásom során. Mígnem egy, a szerkesztőségbe kül­dött kézirat személyemben történő visszautasítása során rá nem döb­bentem, hogy fenntartásom teljesen indokolt és megalapozott. — Az illetékes elvtársak nem tart­ják közölhetőnek a kéziratát — Bújócska mondta egy ebben az ügyben nem teljesen illetékes személy saját fü­lem hallatára. Illetékes Elvtárs, pon­tosabban Illetékes Szerv lettem. Gon­dosan végigolvastam még egyszer személyi igazolványom adatait, sem­mi tévedés, ha nem is a legszebb, de mindenesetre nagyon szabályos névvel rendelkezem és sem bará­taim, sem haragosaim nem hívtak eddig soha Illetékes elvtársak. De hát miért kell nekem, neked, nekünk fejet hajtani, vagy remény­telen perlekedésbe kezdeni, vagy miért kell köszönetét mondani egy láthatatlan és megfoghatatlan fan­tomnak? Miért, amikor nagyon is jól tudjuk, hogy az Illetékes Szerv—, ha csak nem testületi döntésekről, határozatokról van szó — mindig egy, azaz egy ember: Kovács Sán­dor, Nagy Péter, Kiss Gyula, akinek jogköre van, pecsétje, aláírása, hogy kisebb, vagy nagyobb ügyben képvi­selje vállalatát, a tanácsot, az álla­mot, vagy valamilyen testületet. Az esetek túlnyomó többségében, az adott törvények, rendelkezések és határozatok szellemében jól vagy rosszul nem az Illetékes Szerv, nem is a Felsőbb Szerv dönt, hanem egyes- egyedül: ö. Ha tetszik: ű elvtárs! Óvatos és ügyes, megszokott, bár már megkopott balerinaléptekről, ügyes sasszékról van itt szó a felelős­ség körül. Az alsóbb szervek — ilyen is van, ha van felsőbb szerv is, mert van! — vagy nem tudnak, vagy nem akarnak élni megkapott hatáskörük­kel, s ilyenkor mi sem könnyebb, mint gumilabdaként átpasszolni a döntésért való felelősséget az Illeté­kes, avagy a Felsőbb Szervre... Menjen a panaszos és találja meg — és ki hol van az a Felsőbb Szerv, de legkiváltképpen, hol van az az egy ember, akié a döntés joga és oka. És hányszor előfordul még mindig, hogy az Illetékes Szerv egy kisebb vagy nagyobb beosztású dolgozója, önha­talmúlag veszi el a döntés jogát az alsóbb tanácsi, állami, vagy éppen vállalati szervektől, hivatkozván és mondván, hogy ez az intézkedése a Felsőbb Szervek nevében történik ... Na, ha a Felsőbb Szervek nevé­ben, akkor az egészen más, akkor nincs apelláta, nincs vita, mert ki képes arra, hogy egy egész Felsőbb Szervvel vitatkozzék. S a mágikus fogalom, e tulaj doni őnevesített „ál­talános alany” megtette és megteszi a hatását. •Miért lenne hát véletlen, ha ilyes­fajta hivatkozást hallok — sajnos és nem véletlen, hogy a még indo­kolt esetben is — mindig és rendsze­rint gyávaságot és megalkuvást, ön­hatalmú pökhendiséget, vagy a fe­lelősségtől való irtózást vélem szo­morúan köszönteni? Mert ha való­ban felsőbb szerv döntött, akkor is van annak a szervnek becsületes ne­ve: minisztérium, minisztertanács, megyei tanács, a vállalat vezérigaz­gatója, az üzemi pártbizottság... és még hány valóban felső szervet, dön­téssel, határozathozatallal megbí­zott, felhatalmazott testületet említ­hetnék. Sok bába között elvész a gyermek — fogalmaz tömören és sokatmon- dóan e gyakran beigazolódott népi mondás. Hát hogyne veszne el a „gyermek”, a felelősség a döntése­kért, a bábák olyan testületében, amelyben még a bába szót is gondo­san kikerülik. Hogy nincsenek felsőbb szervek, illetékes szervek? Dehogyis nincse­nek. Egy szervezett társadalomban, egy magas fokon szervezett társada­lomban nem öncél az alá- és fölé­rendeltségi viszony sem személyileg, sem testületileg. De hiszen éppen er­ről van szó. A felesleges, a fecsegő, a papagájnyelven ismétlődő általános hivatkozás valamiféle mennyei ma­gasságokra, éppen az öncélúságnak ad szolgai alázatot. És miért lennénk mi, én, vagy te, éppen ebben az országban és éppen most alázatos szolgák. Ügy neveltek és nevelnek bennünket, hogy „alá­zatos szolgája” helyett jó napottal köszönjünk a Felsőbb Szervnek is, amelyet viszont is elvárunk. Hosszabb as életünk Tizenötmillió évnyi öregkor — Minden ötödik nyugdíjas A DEMOGRÁFIA kifeje­zésmódján szólva, növekszik a népességben az öregkorúak aránya. Ez azt jelzi, hogy tovább élünk; szakszerűbben szólva: emelkedik az átlagos életkor. Ha a világhelyzetet rögzítő adatsorokra pillantunk, szem­betűnő, hogy az úgynevezett „fiatal” társadalmak közé a fejlődő országok sorolhatók. Az átlagos életkor ott még alacsony, következésképpen: viszonylag kevés a népesség­ben azok száma, akik idős kort érnek meg, miközben a magas születési arányszámok nyomán a lakosság korössze­tétele — átlagosan —• fiatal. Érdekes mindezt kontinen­senként áttekintenünk. A jó öreg Európa demográfiai ér­telemben is idős; miközben ugyanis a világ népességének — becsült adatok szerint — 8 százaléka 60 éves vagy en­nél idősebb, földrészünkön ez az arány magasabb: 12 szá­zalék. Az afrikai arány vi­szont ennek pontosan a fele, 6 százalék; Ázsiában 7, Dél- Amerikában pedig mindössze 5 százalék az időskorúak né­pességi aránya. Ezekből a hozzávetőleges körvonalakból is látható, hogy a társadalom öregedése olyan, történelmileg maga­sabb fejlődési fok kifejezője, amely sűrítve tükrözi az ipa­rosodást, a városiasodást, és mindezekkel együtt: a javuló életkörülmények hatásait. Jóllehet, mindez érvényes a mi társadalmunk öregedésére, azért nálunk néhány sajátos tényező is színezi a képet. Az általános és sajátos kö­rülmények bemutatása előtt azonban célszerű áttekinte­nünk a tényeket A 60 évesek és idősebbek aránya immár száz esztendeje — legalábbis amióta ilyen statisztikák rög­zíthették ezt a folyamatot —, törvényszerű egyenletesség­gel emelkedik. A kiegyezést közvetlenül követő, 1869. évi népszámlálás életkori össze­gezésében még 5,1 százalékos ez az arány; évszázadunk hajnalán, 1900-ban már 7,7 százalék, 1920-ban: 9, 1949- ben: 11,6 és legutóbbi, 1960. évi népszámláláskor: 13,8 szá­zalék. A folyamat azóta is tart, sőt, gyorsuló ütemű: 1966-ban a népesség 15,8 szá­zaléka volt 60 éves és idő­sebb. Kerekítsük teljessé a képet még egy, rendkívül ér­dekes összehasonlító ténnyel: a lakosság átlagéletkorával. Nos, századunk elején, az ak­kor élő emberek életkorának középátlagában számítva 27 éves volt az ország lakossága, a legutóbbi népszámláláskor, 1960-ban már éppenséggel ki­öregedett az ifjúkorból: 33,6 (íves lett. a népesség életkori átlag­od atait vizsgálva tehát a fej- JWés évszázados törvénye rajzolódik elénk. Kérdés: for­málták-e — és hogyan — ezt az egyenes irányú folyamatot az utóbbi húsz év társadalmi változásai? Talán legfontosabb jelzője ennek nem az öregek arányá­nak, hanem: valóságos abszo­lút számának gyors emelke­dése. Magyarán az, hogy to­vább élünk, mind többen lép­hetik át nálunk az öregkor statisztikai határvonalát, a 60 évet. S ott, e határon túl is, hosszabb életre számíthatnak a mai öregek, mint annak idején apáink. Szakértők ki­számították, hogy az 1930-as népszámlálást alapul véve, az idősek még várható összes életéve 8,7 millióról 15,3 mil­lió évre nőtt. Természetes, hogy e látványos és örömteli többlet okait és továbbgyűr- rűző hatásait tekintve egy­aránt, a társadalmi gondos­kodással függ össze. Nézzük a számok tükrében, mi várható a következő esz­tendőkben. A népgazdaság 1970-ig szóló munkaerő-mé»- lege szerint a munkaképes koron felüli népesség aránya eléri a 21 százalékot más szó­val: minden ötödik lakos öregkorú lesz. Érdekesen jel­lemzi az arányváltozást az is, hogy 1970 végéig, 1966-hoz képest, a teljes népesség 1 százalékkal, a munkaképes korúak 4 százalékkal, az idő­sek száma pedig 11 százalék­kal emelkedik. Pillantsunk most még egy évtizeddel előbbre: 1980-ig az öregedés olyan mértékű lesz, hogy a munkaképes lakpsságnak több öreget kell eltartania mint gyereket. AZ ÖREGEDÉS sok bonyo­lult feladat megoldását rója a társadalomra. Bár az utób­bi években is gyorsan nőtt a nyugdíjasok száma — 1960- ban 636 ezren, 1966-ban pedig 1 millió 100 ezren kaptak va­lamilyen címen nyugdíjat —, ez a folyamat, tovább tart. S ha külön-külön a nyugdíjasok nem élnek is olyan jól, mint szeretnék, tény, hogy nyug­díjrendszerünk sok szempont­ból fejlettebb a nálunk jóval gazdagabb országokénál, és ez sem hagyható figyelmen kí­vül a jijvő társadalmi terhei­nek tárgyilagos megítélése­kor. (A nyugdíjat fizető or­szágok zömében magasabb a feltételként szabott korhatár, mint nálunkl. Az öregek számának várha­tóan gyors emelkedése a nyugdíjterhek növekedésénél sokkal szövevényesebb fel­adatsort jelent. Bővítenünk kell a szociális otthonok ma még meglehetősen szűk befo­gadóképességét. Részben hoz­zákezdünk már az öregek sa­játos igényeit kielégítő lakó­házak építéséhez; tavaly épült fel az ország első úgynevezett „öregek háza”, amelynek la­kói megfelelő ellenszolgálta­tásért — gyakorlatilag teljes ellátást kapnak, miközben saját otthonukban élnek. Nem árt megfontolni hogy a köl­csönösen kockázatos eltartási szerződések és egyéb kény­szermegoldások helyett nem célszerűbb-e az erre vállalko­zó időseket — nagyobb laká­saikért cserébe — ilyen „öre­gek házába” költöztetni? Messzire vezetne, ha a gaz­dasági, ipari feladatokon túl az öregedéssel kapcsolatos szociológiai, morális teendők­re is utalnánk. Nyilvánvaló az is hogy a hetvenes években — a pro­duktív korú népesség csök­kenésekor —, célszerű lesz hatékonyabban ösztönözni a nyugdíjkoron túli munkavál­lalást. MINDENESETRE tény, hogy a mai felnőtt nemzedék hosz- szú, kiegyensúlyozott, alkotó öregségre készülhet fel, a fia­talabb korosztályúak pedig arra hogy — a technika és a tudomány közreműködésével — a mainál produktívabban, eredményesebben kell dolgoz­niuk: az eltartottak növekvő száma is ezt követeli majd tőlük. <T. A.) Beszédes némajáték A színpadon nem hang­zik el szó, sem ének; a néző mozdulatokat lát, s ezek a mozdulatok néha többet mondanak az élő szónál — ez a pantomim művészete. Ennek az ősi művészetnek ma élő legnagyobb alakja Marcel Marceau, aki immár másodízben látogatott el Bu­dapestre. DíizsürU! A zsűri szó napjainkban egyre közkeletűbbé válik. Gyakran vállal szerepet új összetételek tagjaként, s képzés útján is sok alakvál­tozata keletkezik. Éppen ezek­kel kapcsolatban kell néhány hibára felhívnunk a figyel­met. A francia eredetű jury alap jelentésében: esküdt­bíróság. esküdtszék döntő- bíróság) magvar nyelvű alak­változata a zsűri már kiejté­sében és írásában is problé­mát ad egyeseknek. Általá­nosabb a rövid eités. és azt szentesíti Helyesírási Sza­bályzatunk is. Gyakran hall­juk azonban a hosszú ejtés­változatot is s néhány két­nyelvű szótárban ezzel • hosszú alakkal találkozha­tunk. A zsűri szóból képzett zsűrizés, zsűriz sokféle ielen- tésámyalatot közvetítenek: bizottság, bírálóbizottság, ver­senybíróság — bírál, rang­sorol. dönt. ítéletet mond stb.), A zsűriz ige igekötős formái közül egyeseket feltétlenül vissza kell szorítanunk. Már ilyen furcsaságok is megállí­tanak: lezsürizték: nem érté­kelték jól a munkáját, nem fogadták el pályázatát, nem néki ítélték oda a díjat, nem került képe kiállításra stb. Bezsürizték: díjat ítéltek ne­ki. elfogadták pályamunkád ját. kiállításra került a, képe. szobra. Egy újabb összetételre kü­lön is fel kell hívnunk a fi­gyelmet. Egyik hivatalos írásban olvashattuk: ,A díj- zsűrid) döntésétől függően! ?) a legkiemelkedőbb alkotó művésznek ítélték oda a dí­jat... A díjzsüri szó szokat­lan és furcsa összetétel, és mindenképpen kilóg a díj szóval alkotott összetételsor­ból (díjszabás, díi jegyzés, díjkedvezmény. díjfokozat, díjlovaglás stb.) A zsűri va­lóban díjaz, dönt a díjakról, mégsem helyeselhetjük ezt a furcsa összetételt. Nem szerencsés összetétel a zsüribizottság sem. A zsűri szó jelentésénél fogva szino­nimája a magyar bizottság szónak s így felesleges «zó- szátyárság ennek az összeté­telnek a használata. Különben nem mondunk vétót a zsűri idegen Kró hasz­nálatának. terjedésének, de azt is megjegyezzük, hogy né­hány magyar szó. kifejezés jól helyettesíti. A bizottság; a bírálóbizottság, a verseny- bíróság szavakra gondolunk elsősorban. Dr. Bakos József a nyelvtudományok kandidátusa &$(/ ais£<my,£y,iLkös imílő mása —. aztán újabb zümmögő kör a combom felett, de még rácsapás nincs. A férj csak köröz, taná­csokat ad, biztat, ellenőrzi a nőstény második műszak­T-enn a szőke folyó, amely most zöld. fejem■ felett a a zöld fák, amelyek most sár­gák. Aztán felhők, szelek, madarak és szúnyogok. Van-e költői lélek, kit környezet meg ne részegíte­ne? A szúnyogok költők, mert szinte részegen züm­mögnek körül, hogyha ön­telt fickó lennék, büszkén tekinthetnék a világra, vannak még nőstények, amelyek majd megőrülnek értem. Úgy tudom ugyanis, hogy csak a nőstény szú­nyogok a vér szopok. Csak azt nem tudom, hogy ez va­jon csak a szúnyogok társa­dalmában van-e így! Bámulom a vizet, amely folyóhoz méltóan lassan fo­lyik és fodrozik, bámulorg, és oly filozofikus gondola­taim támadnak, miszerint valóban okosan van meg­tervezve ez a világ. A folyó folyik és fodrozik. a felhők úsznak az égen. a levelek susognak, a szúnyogok züm­mögnek és csípnek. A filo­zófia. a csendes, békés és nyugodt elmélkedés azon­ban nem való e szúnyog-vi­lágba, aktivitásra serkent és mint hiúz az áldozatéra úgy lesek most arra a hetyke potrohú nős­tényre. amely már a nyolca­dik, óvatos kört írja le combom felett egy másik szú­nyog társasá­gában. Vérfürdőt rendezek. El­rettentő pél­dát statuálok. Ezt a szúnyog nőstényt úgy agyon csapom, hogy kuli- mász se ma­rad belőle. A nőstény züm­mög és köröz. a A másik szú- J i-— nyög felette ti köröz és nem " zümmög. Ügy viselkedik. mint valami kémhold. amely a magas­ból küld titkos jelentéseket a lent operáló egységnek. A lenti egység, szúnyogné 6- nagysága operációra készül, szemmel láthatólag fel-fel- pislant hites férje urára — már kétségem sem< lehet, hogy a férj az illető műhold- 42* f­ját. S a következő pillanat­ban beérik a férji jó tanács, a rábeszélés a műhold je­lentése és információja, a nőstény lecsap én is. s már csak eg• vörös pacni marad belőle. Könnyeket várok, zokogást, dühödt és vérbosszús támadást a hím szúnyogtól, akinek im gá­lád emberi tenyér elvetti életét, özveggyé tette pár ját. Ám elhelyett boldog felszabadult zümmögés < fülem mellett. Annyira vili g os. értelmes zümmögés hogy értem is mit mond; — Uram. lekötelez. Alit tudtam rábeszélni ezt a nőt hogy magára szálljon. aztál meg attól féltem, hogy ma ga nem veszi észre és nen számol le a bestiával - zümmögte hálát rebegv férjuram... — Mi az, maga örül fe lesége őnagysága halála nak? — Boldog vagyok. Nézze már a szárnyaimat ttlii tudtam emelgetni tőle.. Vérmes egy nöszemély uol és még rendre meg is csali Sikerült leszámolnom vele.. Köszönöm uram — zú.nmc gött most már megelégedet ten a férj és tovalibbent szőke folyó felett, amel most zöld. Csak én tudtam, még felhők sem. hogy bűntárs lettem egy asszonygyilkol nak. (egri) Hrnűim 1968. július 7„ vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents