Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-05 / 156. szám
Donorok fehér köpenyben A véradó hetek premierjén f | Kissé sápadtnak találtam a Múltkoriban első éves katonaismerősömet, amikor éppen hozzákezdett, hogy agyonüsse valamivel a kimenőjét. Kérdeztem, hogy mi baja van? — Semmi... — legyintett. — Vért adtam. önkéntelenül is kicsúszott a számon: — Akkor most van zsebpénzed ... — de meg is bántam, mert: — Tévedsz, ingyen adtam Szabadság sem kellett. Négy éve a kórházban én is kaptam két liter vért... Többek között ezért is találkozhatratóriumnak berendezett tanterembe vezetett. Egy kis vért vettek tőlük, megállapítandó a vércsoportot, a vérsüllyedést, és a vér hemoglobin-tartalmát —, de mindezzel még nem ért véget az igen alapos vizsgálat. Többen már a másik terem előtt várakoztak: itt állapítja meg a két orvos — dr. Petróczy Ildikó és dr. Nánássy Endre —, hogy a donorok belgyógyászati szempontból alkalmasak-e a véradásra? IJtassy József, „civilben” a VILATI dolgozója, például azok közé tartozik, akiket szinte meg sem kellene vizsgálni. lyos gyomorműtétem volt. Természetes, hogy jelentkeztem, amikor tudomást szereztem az akcióról! A megtelt palackokat Veres Ottóné zárta le, Dorozsmai Katalin pedig átadta az emléklapokat és a jelvényeket, aztán következett a befejező állomás: megvendégelték a véradókat. Szépen terített asztal mellett szolgálták fel számúra a frissen sült rántott húst burgonyával, és egy-egy üveg sörrel. — Ez nem olyan mint más sör... — jegyezte meg mosolyogva az egyik véradó Bizalommal és tapintattal Egy friss kereskedelmi rendelkezés margójára A véradást alapos vizsgálat előzi meg. Dr. Nánássy Endre éppen Rőkusz Béla vérnyomását ellenőrzi. _ _ ......... > ._____________________ (Kiss Béla felvétele) ta nk most. ‘Ez a beszélgetés jutott neszembe, ahogy mentem föl az Egri X. saámú Általános Iskola második emeletére, ahol most ugyan nem oktatás folyik, s mégis: az itt történtekből sokat lehet tanulni... A véradó hetek kezdődtek meg itt csütörtökön reggel, ide jönnek a város üzemeinek, intézményeinek dolgozói, akik felajánlották vérüket: gyógyítsanak, mentsenek meg vele életet... Az épületben a véradásra minden hét csütörtökén kerül sor. Az első nap munkásőrök érkeztek. Útjuk a személyi adatok felvétele után a labo— Életemben nem voltam még beteg — mondta (s ez meg is látszik rajta!), majd felhörpintve egy rsésze teát, fehér köpenyt és csuklyát vett fel, s határozott léptekkel indult a vérvétel színhelyére. Itt már javában „folyt a vér”; az első, aki a műtőasztalra feküdt, Kovács László, a parancsnok volt. iMinde- nütt jó példával kell elöljár- ni __) A kampány első vérad ója könyvjutalmat is kapott. A várakozók között ott állt Nagy András is. — Adott már vért többször is? — kérdeztem tőle. — Még nem. Ez az első. De ha jól emlékszem, már kaptam. Több mint tíz éve súmunkásőr, miután nagyot húzott az üvegbőL — Ennek értéke ván! Tréfának szánta, de megértettem a gondolatát. Bár az „érték” kifejezés túlságosan keveset is mondott... — Szeretne találkozni olyannal — kérdeztem valakitől a folyosón —, aki a maga vérét kapta? — Nem — mondta határozottan. — Az már az illető számára nagy bajt jelentene, s én ezt nem akarom... De ha mégis nagy szükség van rá, bontsák csak fel minél hamarabb azt a palackot! (kátai) Finomabb kifejezéssel élve „térítés néliküli vásárlásnak” nevezik a kereskedelmi dolgozók azt a cselekményt, amikor egyik-másik fogyasztó valamelyik üzletből — többnyire önkiszolgáló boltból — eltulajdonít valamilyen árucikket. Nem kis probléma ez. hiszen népgazdasági méretekben sok százezer forintra tehető az a kár. amely ilyen módon a társadalmi tulajdont éri. Ugyanakkor .szinte állandó a vásárlók panasza az indokolatlan gyanúsítgatás. zaklatás miatt, hiszen az is gyakran előfordul, hogy némely eladó túlzott ügybuzgalmában lopással vádol meg ártatlan vásárlókat. Helyére tenni a dolgokat — ez a célja a Belkereskedelmi Minisztérium igazgatási főosztálya most kiadott tá jékoztatói áriak amelyet valamennyi kereskedelmi vállalat vezetőjének elküldték. Ebben részletesen ismertetik és kiegészítik az 1964-ben megjelent 11.138/1964. számú belkereskedelmi utasítását, amelyet a bolti árukészlet védelméről adtak ki. pontokba foglalva, milyen magatartást kell tanúsítaniuk a bolti dolgozóknak a tolvajok leleplezése esetén. Nyomatékosan felhívjuk a kereskedelmi alkalmazottak figyelmét e rendelkezésnek arra a részére. hogy tettenérés esetén • vásárlót feltűnés nélkül kell arra felszólítani, hogy egy külön helyiségbe fáradjon át. Az eladók egyedül semmi esetre sem. csak legfeljebb másodmagukkal tárgyalhatnák a vevővel. * ha ez önként előadja az eltulajdonított árut és megmutatja zsebeit, vagy táskáját, az ügynek ezt a részért lezártnak kell tekinteni, inaid ezt követően a tolvaj ellen szabálysértési eljárást kell indíttatni. De sem megmotozni, sem bármiféle erőszakot alkalmazni nem szabad. Amennyiben megtagadná az eltulajdonított árucikk megmutatását. vagy nem tenne eleget az igazolás teljesítésének. akkor rendőr jelenlétében kell az igazoltatást elvégezni. Minden körülmények között arra kell azon— Igen uram, rendben van, csakhogy ha vonatra kell szállnom .., — Micsoda? Nincs pénzed? — Nincs bizony. — Hát akkor — Lecoq úr elővette a tárcáját —, itt ez az ötszázfrankos, ebből akár világkörüli útra is indulhatsz. Mindent értesz? . — Bocsánat... ha Wilson úr egész egyszerűen visszamegy a palotájába, akkor mit kell tennem? — Hát hagyjál már végigbeszélni. Ha visszamegy, te követed, s amint megáll a kocsija a palota előtt, kétszer hangosan füttyentesz. Azután megvársz engem az utcán, a kocsit nem engeded el, és ha ennek az úrnak szüksége lenne rá, átadod neki. Mikor egyedül maradtak, Plantat bácsi és a detektív lassan sétálni kezdtek föl és alá az árkádok alatt. Komorak, hallgatagok voltak, mint mindenki a játszma döntő pillanatában. A játékasztal mellett nem szokás beszélni. Lecoq úr hirtelen összerezzent, megpillantotta emberét a folyosó másik végén. Oly hevesség fogta el, hogy elébe szaladt: — Nos? — Uram, fölvertük a vadat, és Palot a nyomában van. — Gyalog, vagy kocsin? — Kocsin. — Menj a társaidhoz, és mondd meg, hogy álljanak észenlétben. Minden úgy ment aho,gy Lecoq úr akarta, s diadalmas irccal fordult a békebíró felé, de meghökkentette az öreg ’ Eltorzult arca.b:J — Rosszul érzi magát, uram? — kérdezte nyugtalanuL — Nem, de ötvenöt éves vagyok, Lecoq úr, és ebben a orban bizonyos megrázkódtatások halálosak lehetnek, ézze, most, amikor látom, hogy vágyaim teljesülnek, reszw*etek, érzem, hogy belehalnék a csalódásba. Félek, igen, SgjÉélek... Ó, hogy miért is kell magával mennem! — De hát, uram, az ön jelenléte nélkülözhetetlen szá- omra, az ön segítsége nélkül semmit sem sem tehetek. — Mire kellek én önnek? — Hogy megmentse Laurence kisasszonyt, uram. Mikor így meghallotta ezt a nevet, az orcivali békebíró némileg visszanyerte lelkierejét. — Hát, ha így áll a dolog!... — mondta. És már meg is indult határozott léptekkel az utca felé, de Lecoq úr visszatartotta. — Ne még, ne még! — mondta. — A győzelem hadmozdulataink pontosságától függ, uram. Egyetlen hiba, s minden tervem csúfosan dugába dől, s kénytelen leszek letartóztatni a vádlottat és kiadni az igazságszolgáltatásnak. Tíz percig kell beszélnünk Laurence kisasszonnyal, de nem sokkal tovább, és feltétlenül szükséges, hogy ezt a beszélgetést hirtelen félbeszakítsa Trémorel hazaérkezése. Tehát rögzítsük számításainkat. Harminc perc kell a gazembernek, Rogy a Saints-Peres utcába érjen, nem talál ott senkit; ugyanennyi idő alatt ér vissza, mondjuk tizenötpercet elpocsékol, az összesen egy és negyed óra. Tehát még negyven percig legyen türelemmel. Plantat bácsi nem válaszolt, de Lecoq úr megértette, hogy a napi fáradalmak után, ilyen izgatott állapotban, tegnap este óta éhgyomorral, képtelen ilyen sokáig állva maradni. Tehát egy közeli kávéházba vonszolta, és kényszerítette, hogy megegyen egy borba mártott kétszersültet. Azután, mivel érezte, hogy minden beszélgetés csak zavarná ezt a boldogtalan embert, fogott egy esti újságot és hamarosan belemerült a németországi hírekbe. Az öreg békebíró fejét a bársonypamlag támlájára hajtotta, elrévedett, s emlékezetben végigfutott az elmúlt négy év eseményein. Mintha tegnap lett volna, hogy a gyermek Laurence kertjének pázsitján futkározott s letarolta a rózsabokrait. Milyen szép volt már akkor is milyen mennyei fény sugárzott nagy szeméből! Aztán, szinte estéről reggelre, ahogy egy rózsaszál kinyílik egyetlen júniusi éjszakán, a szép gyerekből ragyogó ifjú lány lett. Félénk és tartózkodó volt mindenkivel szemben, de ővele soha. ö volt az öreg barát, neki suttogta el apró bánatait, ártatlan reménységeit. Milyen őszinte volt, milyen tiszta! Milyen mennyeien ártatlan!... Kilencet ütött az óra, Lecoq úr az asztalra tette újságját. — Gyerünk — mondta. Plantat bácsi ezúttal határozottabb léptekkel követte, és Job úr embereinek kíséretében nemsokára Wilson úr palotája elé értek. — Ti addig nem jöttök be, amíg nem Hívlak benneteket — fordult Lecoq úr az embereihez —, nem zárom be egészen az ajtót. A kapu az első csengetésre kinyílt, s Plan tat bácsi és a detektív belépett a kapualjba. — Wilson úr itthon van? — kérdezte Lecoq úr. — Nincsen. — Akkor a feleségével kell beszélnem. — ö sincs itthon. — Nagyszerű. Csakhogy mivel feltétlenül beszélnem kell vele, mégis fölmegyek. A házmester heves tiltakozásba akart fogni, de Lecoq űr odahívta embereit, erre a derék férfiú megértette, kivel van dolga, csupa óvatosság lett, és elhallgatott. ban törekedni, hogy az eljárás tapintatos, udvarias és korrekt legyen. Természetesen a minisztérium nyomatékosan felhívja a kereskedelmi dolgozók figyelmét arra is. nehogy minden vásárlóban tolvajt lássanak hiszen a vevőknek csak elenyészően kis részéről feltételezhető. hogy egy-egy esetben megtéved. A törpe kisebbség miatt semmiféle sérelem. zaklatás nem érheti azokat, akik — vásárlás, tájékozódás szándékával lépnek be az üzletbe. Magától értetődően nem elhanyagolható része a problémáknak — s erre a minisztérium ezúttal is külön felhívta a kereskedők figyelmét — a megelőzés. Az tudniillik, hogy a helyes áruelosztással, a vevőáramlás meggyorsításával s más indokolt boltszervezési intézkedésekkel meg lehet előzni a bolti lopásokat. Nem ellenzik a civil ruhás ellenőrök alkalmazását. ügyes technikai megoldások bevezetését, például visszapillantó tükör, átlátszó üvegajtók — mint ahogy helyes az is. hogy fehér köpenyes bolti dolgozók kísérik figyelemmel a vásárlókat, ám ezek elsősorban azzal a feladattál, hogy segítsék a vevőket a vásárlásban 1 az 41 árucikkek bemutatásával, as áruelhelyezés ismertetésével, szaktanácsadással, és csak másod- vagy harmadsorban azzal a céllal, hogy ellenőrizzék. vajon mindenki becsületes szándékkal fordul-e meg az üzletben. Nem elhanyagolható része a minisztériumi rendelkezésnek. hogy az alaptalanul meggyanúsított vásárlót minden esetben elégtétel illeti meg. tőle bocsánatot kell kérni a panaszkönyvet rendelkezésére kell bocsátani, a sértő módon eljáró kereskedelmi alkalmazott ellen eljárást kell indítani. Végső soron ezt az igazán kényes kérdést csak úgy lehet nyugvópontra hozni és ott tartani, ha mind a vásárlók. mind a kereskedelmi alkalmazottak betartják az írott és az íratlan törvényeket. Az egyik fél a vásárlás, a másik az eladás szabályait. Hiszen a belkereskedelmi rendelkezés célja is az: csak indokolt esetben de akkor is a legnagyobb udvariassággal, körültekintéssel szabad intézkedni az alkalomszerűen megtévedt vásárlóval szemben Remélhetöbben, erre is mind ritkábban kerül majd sor. (h—gy) Vészjelző bohóc — Már harmadszor mondtam nekik, hogy ég a cirkost, de csak röhögnek! (A Weltwoche karikatúrája) Ezután a detektív hat embert az udvaron állított föl, úgy, hogy az első emeleti ablakokból könnyen észre lehessen venni őket. A többieknek megparancsolta, hogy menjenek a szemben levő járdára, és feltűnően figyeljék a házat. Miután megtette ezeket az intézkedéseket, ismét a házmesterhez fordult. — Te pedig, fiam, jól vigyázz. Ha a gazdád visszajön, meg ne mondd neki, hogy bekerítették a házat, és odafönt vagyunk. Egyetlen szó szörnyű bajt hozhat rád ... — Vak vagyok, néma vagyok — válaszolta. — Hány cseléd van a palotában? — Három, de elmentek hazulról. A detektív erre megragadta, és erősen megszorította Plan tat bácsi karját: — Látja, uram — mondta —, minden nekünk kedvez. Jöjjön, s Laurence kisasszony kedvéért legyen erős! 27. Lecoq úr minden jóslata bevált. Laurence nem halt meg, családjának írott levele csak aljas cselfogás volt. Wilsonné néven valóban ő lakott a palotában, ahová Plantat bácsi és a detektív belépett. Hogy került ilyen szörnyű szorultságba ez a szép és nemeslelkű lány, akit az orcivali bíró annyira szeretett? Az élet logikája sajnos, végzetszerűen fonja egymásba minden lépésünket. Egy közömbös, önmagában kevésbé hibáztatható cselekedet gyakran bűncselekmény kiindulópontja lehet. Minden újabb elhatározásunk az előzőektől függ, szinte matematikai következményük, ahogy egy összeadás összege az összeadandók eredménye. Jaj annak, aki nem fut el azonnal, vissza se nézve, a szakadék széléről, amikor először fogja el a szédülés, vége van. Nemsokára ellenállhatatlan vonzást érez, dacol a veszéllyel, közelebb lép a meredélyhez, lába megcsúszik, és elveszett. Ráébred a valóságra, de már hiába feszíti meg minden erejét, hogy megkapaszkodjon, többé nem sikerül; legfeljebb késleltetni tudja bukását. Bármit tegyen, bármivel próbálkozzék, mind mélyebbre és mélyebbre zuhan, míg a szakadék legaljára nem ér. így Trémorel jelleméből Is hiányzott a gyilkosok kér- lelhetetlensége, ő csak gyönge és gyáva volt; s mégis undorító bűnöket követett el. Minden gaztette arra vezethető vissza, hogy irigykedett Sauvresyra, s nem küzdött érzései ellen. Isten azt mondta a tengernek: „Térjenek meg vizeid”, de nincs ember, aki tudja, hol állnak meg szenvedélyei, ha átszakítja a gátakat. így Laurence, a szegény, szerelmes gyermek, aznap, mikor anyja tudtán kívül megengedte, hogy Trémorel megfogja a kezét, bukott lány volt. Ez a a kézszorítás juttatta odáig, hogy óngyilkos hírét keltette, és megszökött kedvesevei, de éppen így gyermekgyilkosságra is vezethetett volna. (Folytatjuk)
