Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-31 / 178. szám

Csupa szív játék, heves harcok az országos ifjúsági labdarúgótornán Kinek a neve kerül be a szövetségi edző noteszába? Szombat óta tarka melegí- rf. fiatal labdarugók vidám "Portjai iárják az egri utca- Sí a területi Ifjúsági való­diak országos tornájának %°vevói Az ország kuionbo- TZjtm - Vas megyétől 1M megyéig. Nógrádtól Békésig — mintegy 100 te­hetséges látékos sereglett a Véneim! városba, hogy el- Ltse: melyik körzet, a lég­ibb melyik csapat nyeri 1,,'büszke bajnoki címet. J MLSZ ifjúsági bizottsága hat körzetre osztotta a 19 rne- és a fővárost, egy-eg.y csapat tehát 3—4 megye leg­jobbjait. a Hl. körzet csapata pedig Budapest válogatottját egyesíti. Fiatalokról lévén szó. így klán mondanunk sem kelle­ne: a mérkőzéseken heves iramú csupa szív. lelkes j áté­led láthat a közönség, de a tanvonallal sine» baj. A tor­nán végig jelenlévő Mészáros lóisej szövetségi edző jó mi- nóségű játékosanyagból vá­logathatja ki húsz fős kere­tét a Tatán rövidesen sorra kerülő nemzetközi. Olimpiai Reménységek Tornája küz- delen (sorozatára. Máris el­árulhatjuk. hogy a szövetsé­gi edző noteszában szépen gyülekező nevek között ott találjuk az egri Csapó és a petőfibányat Laczkó nevét is! . Eddig két forduló le. s a torna állása a kező: zajlott követ­2 — 2 — 7:2 4:0 2:4 3:4 3:5 1 1 1 2 1:5 0 esetén 1. VI, körzet 2. II. körzet 3. III. körzet 4. IV. körzet 5. V. körzet, 6. I. körzet 2 — — (Egyenlő pontszám nem a gólarány, hanem a gól- különbség dönt). A szünnapokon változatos programról gondoskodtak a fiataloknak. Vasárnap is­merkedtek a város neveze­tességeivel és megtekintették a Tatabánya—Egri Dózsa labdarúgó-mérkőzést. Kedden és pénteken síkfőkúti kirán­dulás,. valamint vár és mú­zeum látogatás szerepel a műsorban. S mivel sokan csak a televízió képernyőjén láttak vízilabda-mérkőzést — kedden este a fiúk ott szur­koltak a Bp. Honvéd—Egri Dózsa mérkőzésen. A torna valamennyi rész­vevőiét — vezetőiket, labda­rúgókat — a Petőfi Kollé­giumban helyezték el. ahol kifogástalan ellátást kapnak. A fiatalok nem győzik di­csérni a finom ebédeket, va­csorákat! Az egy hétig tartó mérkő­zés-sorozat eddigi egyetlen szépséghibája a kedvezőtlen, esős időjárás, ami miatt több mérkőzést a kisméretű, »ala­kos Pálván kellett lebonyolí­tani. Remélik azonban, hogy a 3—4—5. forduló méltó ke­retek között a gyönyörű egri stadionban kerül megrende­zésre! (—dy) A vízilabda OB Lért BP. HONVÉD—EGRI DÖZSA 5:5 (0:0, 3:2, 2:3, 1:3) Eger, 500 néző: V.: Rózsi dr. Honvéd: Kökény — Vedlik dr., Görgényi, — Papp, Kon­rad II. dr. Tóth. Győré. Cse­re: Deák. Edző: Brandy Jenő. Eger: Denk — Ringelhann dr., Pécsik — Frank, — Bo­lya, Katona, Kovács R. Cse­re: Rüll, Halmos dr., Utassy. Edző: Baranyai György. A gólok sorrendje: Görgé- nyi, Tóth, Pócsik, Tóth (4 m), Pócsik (4 m), Pócsik (4 m), Tájékozódási futók táborozása Hármaskúton Az MTS Heves megyei Taná­cs* a megy* legjobb és legte­hetségesebb tájékozódási futói részére nyolc napos edzőtáboro­zást szervezett Hármaskúton. A táborozáson a három korcsoport hú és leányversenyzői vettek részt Kozák István szakoktató irányítása alatt. Az erdőííazda- •á* és a hármaskúti munkás- gondnoka lehetővé tet- ^ hogy a sportág képviselői * kellemest összekössék a hasz- noesal: a könnyűnek éppen nem mondható edzések során «tolóval és térképpel a kézben hiponta megismerkedtek a Bükk- ísnnsik legszebb részeivel, A tábor lakóinak egv része versenyről érkezett nirmaskútira. s a tábor végén NMnyan ugyancsak országos versenyre távoztak. iA. vezetősége naponta 6 a végzett munkát. A eaen aztán kialakult egy rang- j. amelyben a teljesítményt, és * maeetartást értékelték. A ha- 2”. fiuknál Örsi Tamás (Egri *B*rtacus) Esed János (Eervai VíJ' BAfcAth Károly (Bervai "“^ álltaik az élen. a lányok­éi mű Kozák Ida (Bervai Va­sas). Kovács Anikó (Bervai Va­sas). Szirti Ildikó (Hatvani Ki­nizsi) és Kozák Éva (Bervai Va­sas) sorrend alakult ki. A kezdő fiúknál Danyi Sándor. Szokolai Zoltán és Molnár Endre (mind E. Tanárképről érték el a legjobb eredményeket Görgényi, Deák, Pócsik, Utassy. A bajnokság legjobb, leg­izgalmasabb mérkőzését lát­hatták a nézők. Az első perc­től kezdve kemény küzdelem alakult ki a Honvéd kezde­ményezett többet, Denk azon­ban több esetben is remekül hárított. A gól nélküli első negyed után a második ne­gyedben sűrűn estek a gólok és Pócsik négyméterest hi­bázott. Parázs hangulatban kezdődött a 3. negyed, a Hon- védnak sikerült 5:3-ra elhúz­nia, Pócsik azonban bomba­lövéssel 5:4-re szépített. A hajrában fokozódott az iram, ritkán Játott heves harc hoz­ta még jobban tűzbe á néző­ket, különösen akkor, amikor Utassy látványos svédcsavar­ja meghozta a kiegyenlítést. Az eredmény igazságos, bár a Honvéd közelebb állt a győ­zelemhez. Az egri csapat min­den játékosa szívvel-lélekkel harcolt. Sícrd sportműsor UbJirii. aa: Egri Dózsa-Tren­ttárlcfeí«*2?8* SE elökészületi- At oS, ®S6,r stadion 17 óra. "Máik aS? ,’íiuságl torna har­'1 Eser. Stadion: VT Irsú ri"*- ager. óra. I. terä-m- ??rzet 10'30 óra. V. m UI. körzet 15.30 óra.... A „vizek vándorai” Kiskörén I» kikötöttek A XIII. Nemzetközi Duna Túra részvevői a Tisza ma^yarorszá- “i szakaszán hajózva. Kiskörén Is kikötöttek. A részvevőket Kis­köre község vezetői és sportked­velő lakosai nagy szeretettel, ünnepélyesen fogadták, s a He­ves megyei Természetbarát Szö­vetség képviseletében pedig Hor­tobágyi Ernő magyar és német nyelven köszöntötte a vizek ván­dorait. akik 72 fővel és 35 ka­jakkal július 23-án indultak el Sárospatakról. A vizjtúrázók kö­zött 17 NDK-beli sportember is van. vezetőjük négytagú család­jával már ötödször vesz részt magyarországi vlzitúrán. Mint mondotta: nagy élvezet az ipari szennyeződéstől mentes magyar folyókon hajózni! A kikötést csakhamar tábor- verés követte, a vadregényes Ti­sza partot rövidesen színes sá­torerdő borította. Vidám volt a hangulat annak ellenére, hogy egész nap esett az eső. A meleg baráti fogadtatás és a finom, iziétes halászlé . hamar feledtet­Az egri sportlövészek jól szerepeltek a lőcsei nemzetközi versenyen egr> lövész klub Skäza' 0i -a csehszlovák ^voca (Lőcse> teWeds,0dra a7' iden immár (Tomink v€tt€li részt a ha- töt'ővd- 05 Hcmzetközi sport­os ,S?e,n’ amelyen a tel- ít3telmezőny is in- Q „ esri küldöttséget Sej az MHSZ me­aSirk uTa vezette- Verseny, .^állták a helyü­h^d?k°; hat második- ^,y«t szeÜ f8 ot negyedik t2ery e2t.ék. Az orkán- wedniénv miatt kiemelkedő At e’ri &született. »yei. 'n ^vészek eredmé­löl,éses- fMú A Pintér 572, 3. Szél kely 570. Sportpuska, 120 ló- véses, összetett: 2. Juhász 1089. 4. Pintér 1007. Standard puska, 60 lövéses, fekvő: 1. Pintér 557, 2, Juhász 556, 3. Székely 555. Standard puska. 60 lövéses, fekvő, női: 4. Zbfekó 530. Ifjúsági: 2. Pápis­ta 550. Önműködő sportpisz­toly. 60 lövéses férfi: 2. Ko­vács 549. 4, Kelemen 542. Standard puslca. 60 lövéses, összetett, férfi: 2. Juhász 530. 4. Pintér 523. Standard puska 60 lövéses, összetett, női: 4. Kocsis 489. A verseny visszavágójára szeptember 28-—30 között megrendezendő emlékverse­nyen kerül sor Egerben. a Népújság tippjei a 31. hétre 1. Csepel—U. Dózsa X 2 2. DVTK—Dunaújv. 1 X 3. Pécs—SBTC X 1 4. Tatabánya—Szómba th. 1 5. Videoton—Szaged 1 6. Szállítók—Bp. Spart. t X 7. Győri D.—Várpalota X 2 8. Ózd—Budafok 1 9. Nagybátony—'Oroszlány X 1 10. Veszprém—IC1STEXT 1 X 11. Gázművek—Golberger 1 X 12. EVTK—in. kér. 1 is. Jászberény—Zalka FSE pótmérkőzéaek 1 14. KTE—Sz. Dózsa 1 15. Esztergom—Almáéi, 1 X 16. Tűzoltó D.—Autóbusz 1 A totó nyereményei: 13 taiá­lat (1 db)=327 721 Ft. 12 találat (24 db}—9103 Ft. 11 találat (328 db)—666 Ft. 10 találat (2873 db)= 114 Ft. Vaskályhák, eserépkályhák javítását kedvezményes áron, bádogos munkákat — javítást is — állandóan, parkettás munkát kitűnő, száraz anyagból vidéken is vállalunk. Heves megyei Vegyesipari Vállalat, Eger, Kertész a. ti. ték a hosszú út fáradalmait, iz­galmait. Másnap kofán reggel tábort bontottak a túra részvevői, s a búcsúzán után ismét hajóikba szálltak. Naponta 20—40 kilomé­tert tesznek ej?y részük Szolnoknál befejezi a túrázást — a többiek esészen Szegedig foly­tatják útjukat. INGATLAN Folyóvizes különbéi áratú bútoro­zott szoba igényesnek kiadó Eger. Tündérpart. 6. Állas Egri malom férfi rakodómunká­sokat teljesítménybérezéssel azon­nal felvesz. Vámos.Györki Körzeti Fmsz. igaz­gatósága agronómusd szakképesí­téssel rendelkező áruforgalmi elő­adót keres. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezni lehet augusz­tus 15-ig szóban, vagy írásban az fmsz. központi irodájában. Vá- mcsgyörk. Vöröshadsereg u. 46. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. MEMO OPEL I7ö0-a3 eladó. Lefutott ko­csit beszámítok. Eger. Rainer Ká- rolv u. 64 ____________ 90 0-as Wartburg ló állapotban el­adó. Eger Bakt.nl út 17. Egri Finomszerelvénygyár azonnali belépéssel felvesz elektrikusokat, esztergályosokat és vasszerkezeti lakatosokat. Kezdő és gyakorlattá! rendelkező gépészmérnököket, gépésztechnikuso­kat, közgazdászokat, mérlegképes vizsgával ren­delkező könyvelőket és gyors-gépírókat. Vállalatunk minden második héten szabad szombatot biztosít. - - ‘ • Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. 407-es Moszkvics műszakilag vizs- gázott eladő. Szlhalom fortr.4s*/it. VFC.VFS FT5I.HIVAS! Felhívtuk az Egerbe, au'.öbussrai utazik figyelmét, hoav 198«. augusztus 1-töl a Foglár utcai feljárót, átóo'tés miatt lezárjuk. Az autóbusz-pályaudvar megközelíthe­tő a székesegyház felől és a Bródy Sándor utcán át. Városi Tanács VB Mélyépítő tízem. Eger Figyelem! Az AEROS Nagycirkusz azonnal felvesz egész szezonra fixikai dolgozókat. A sátorépítéshez 1 napra segéderőket felveszünk az első előadás napján reggel 7 órakor. Jelentkezés a cirkusznál. JÓ FIZETÉS! ErtesJtfs: \ KAVICSBÁNYA VAtúlalat értofifri tisztelt mee- renő-el^it és feleit, hogy HAT­VANT bányájában (Tel.: Hatvan 19-56.) a kav::osteirmflés üzemsze­rűen beindult. A** ÍVzem termel- vényeit: 0—3 mm moeott os-ztúlyo- zott homokot. 0—30 mm osztályo­zott betor.kftvicsot ' teleni kisizol- íáléssal felrakás nélkül 22,— Ft/m3 közúti iát mű re történő felrakás­sal 26— Ft/m3 EGYSÉGES ÁRON ÉRTÉKESÍTI. Anyagkiadás: hét­köznap 6—10 órái:? (szombatom is). A megrendeléseket az üzembe, vasy kö2Dontunk címére: Budapest. V., Molnár u. 53, (Tel.: 181-313) kérjük küldeni. Kisebb tételű, azonnal el­szállítani kívánt men.nviséeek megrendelése az üzemnél közvetle­nül bonyolítható le. Kavicsbánya Vállalat Eredményesek a OLéjfiííjsAg, hirdetései Qualitál Könnyűfémipari Feldolgozó Vállalat, Apc (He. vés megye) felvételt hirdet öntfi- formázó szakmunkásoh részére. Felvétel esetén a gyakorlattól függően kiemelt bért biz­tosítunk megegyezés szerint. Jelentkezés: a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. Az AEROS Nagycirkusz 8 elefcmlja reggelizik l-én, csütörtökön 13 órakor EGERBEN, az Eger és Park Szálló előtti téren. Minden érdeklődőt szívesen látunk! AZ OLIMPIA KÖVÉBEN Az ősszel sorra kerülő mexikói olimpiai játékok az év legnagyobb szabású sportvetélkedőit ígérik. De mi is történt a korábbi olimpiákon? Erre ad választ az alábbi két könyv. BAROS SÁNDOR: fl modern olimpiák regénye A második, bővített kiadásban megjelent könyv. Athéntől Tokióig részletes beszámolót ad a legizgal­masabb olimpiai versenyekről. A szerző külön foglal­kozik a magyar versenyzők szereplésével, színes be­számolóját számos, ritkaságszámba menő fényképpel illusztrálja. * 302, oldal, 46 képtábla, kötve 38,— Ft. KALICH — GY. PAPP — STJBERT: Olimpiai Játékok 1896-1968 A kiadvány szinte „olimpiai mindentudó”, a szerzők teljes eredménylistát közölnek a helyezettekről és sok, eddig téves információt korrigálnak. Közük az eddigi olimpiák magyar résztvevőinek teljes névsorát is. A szövegrészt gazdag képanyag illusztrálja. Sajtó alatt várható ára: kb. 59,— Ft. A könyvek megrendelhetők az alábbi levágható szelvényeken, 50,— Ft-os vásárlás felett portómentes szállítás. — — Itt levágandó! — — — MEGRENDELŐLAP Állami Könyvterjesztő Vállalat Könyvet — Postán Bpest, 5. Postafiók: 210. Megrendelem postai szállítással az alábbi könyveket: * Baros: A modern olimpiák regénye. — Kötve 38,— Ft. Kalich — Gy. Papp — Subert: Olimpiai játékok 1896—1968. — Kötve kb. 59,— Ft. NÉV: PONTOS CÍM: ........................................... •N em kívánt szöveget tessék törölni! (A levágandó szelvényt bélyeggel ellátott borítékban kérjük elküldeni címünkre: Könyvet — Postán. Bpest, S. Postafiók: 340.)

Next

/
Thumbnails
Contents