Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-27 / 175. szám
Ol<t»x*-angol~~ameriUai film A makrancos hölgy A mozilátogató azt hinné, Rogy egy ilyen filmben, ahol az angol és örök Shakespeare Mz értelmi szerző és a feiejt- •/ ífietet! en szövegű história jrtegörökítőie. ahol a témát és a rendezőt — mégha évszáza- Hftok választják el is a kettőt — ■Äz olaszok adjál?, ahol a vi- . {ághírű amerikai filmsztárkettős. Elizabeth Taylor és Richard Burton iátssza a két főszerepet ott csak igazi élmény szüleibe tik igazi nagy film. amire még évek múltán is szívesen emlékezünk. Nos, ez esetben nem így történt. Talán a koprodukcióik mindig vitatott. ízlésbeli -avara a sáli átékosan egységes atmoszféra hiánya, vagy a nagyra méretezett keretek nyomják agyon magát az élményt, a századok óta kellemesen üde történetet, a vad. a makrancos a megfékezhetetlen Kata esetét. Itt nem „ezt az esetet” viszik most filmre, hanem Shakespeare szövegét felhasználva készítenek látványosságot két sztár koré. • A nézőt elkápráztatja az a gazdagság, ahogyan az utcai jeleneteket a páduai épületek között, a szűk utcákon, palotaudvarokon nagyméretű reneszánsz termekben felveszik. Percekig ámultán nézi a tarka ruhák pompázó színeit, s azt hiszi, hogy mindez csak bevezetés ahhoz a bűbájos nyelveléshez és küzdelemhez, amely Kata körül majd végbemegy. Sajnos, ebben a filmben csak annyit őriznek meg Shakespeare szövegéből, amennyit múlhatatlanul szükségesnek tartanak az események megértéséhez. így zan- zásítva kapjuk magát a históriát egészségtelenül félrebdl- lentve a bővérű vígjáték belső harmóniáját. Shakespeare-nél jóformán nincs díszlet, inkább csak jelzés. Kata is inkább cserfes nyelvelés. mint törés-zúzás, hogy aztán a végén egy szellőn a másik irányú lecke Petruchióé. amely az ekíbbi kergetőzéshez mérten 1« szélesvásznú. harsány, már-már szadista, amelyhez képest a nászi gyülekezet álmos tén- fergésnek látszik. Zeffirelli rendezői képzeletét lenyűgözi az anyag, amit kezébe kap és szemmel láthatóan nem saját szándéka szerint bánik vele. Nem is annyira a színpadi játék filmre vitelének képszerűsé- gi. filmszerűségi kérdései vetődnek itt fel. hahem azé az alkué, ahogyan a két sztár helyét ebben a játékban kiszélesítik. A pompás díszletek között üresen futnak a Percek, anélkül, hogy akár Elizabeth Taylor, akár Richard Burton meggyőzhetné a nézőt világhírének jogosságáról. Taylor játékából hiányzik az az elegancia amellyel vadsága és megközelíthetetlensége ellenére az első pillanatban rokonszenvesnek érezné őt a néző. Tágra nyitott szemeivel valahogy elnéz mellettünk, mint aki most kötelességszerűen magasabb hatalmaknak engedelmeskedik. Burton emberibb. nem is annyira harsány - mint Taylor, de a shakes- peare-i történetet átíró rendező hibás elképzelését ő sem tudja teljesen eltüntetni. Végső soron ezt a filmet a játék kerete és néhány jelenet miatt érdemes megnézni, és nem Taylor szemeiért. Ciryi Cucask Michael Hordern. Alfred Lynch, Alan Webb. V lektor Spinetti, Michael York, vagy a Biancát játszó Natasha Pyne színészi- lég legalább annyit nyújtanak. mint a Katalint, játszó Taylor. Oswald Morris képei lenyűgöznek. Nino Rota zenéje olaszosan fűszeres ók megtestesíti azt a lírát, amit a sok-sok „rendcsinálás” száműz. így. ez a film egy Shakespeare-! mű — tőle idegen zamattal. ffarkas) P» • • • H lady egészen Kiránduló voltam Egerben Reggel tíz órát az egri Park Szálló halijába megérkezik az első szovjet turistacsoport. Idősebb emberek, némelyikük mellén kitüntetés. A csoport zöme a második világháborúban részt vett Magyarország felszabadításában. A helyi idegenvezető már várja őket. Indulás a városba. Fél tizenegy: a hallba betódul a második szovjet csoport. Rövid tanácskozás az egri vezetővel, aztán irány a város. Háromnegyed tizenegy: sovány, szemüveges lány lép a portáshoz: — Kérem, hol van a pincegazdaság? — érdeklődik. Ő a lengyel csoport IBUSZ- megbízottja Budapestről. Programúkban nem szerepel a városnézés. Csak a pince- gazdaságot keresik majd fel. öt perc múlva: az IBUSZ egy másik budapesti megbízottja kezet fog a helyi Idegenforgalmi Hivatal francia- vezetőjével. A francia csoport máris indulhat megismerni, milyen volt és milyen ma Eger, a közép-európai magyar város. Tizenegy óra: fehér ború, szeplős angol férfiak, pipával. És mellettük a sovány angol feleségeit. A csoport budapesti megbízottja elmondja, hogy kéthetes programúkban eredetileg nem szerepelt Eger. Előző nap be- szét a csoportnak a városról. Ügy döntöttek, jönnek. Reggel letelefonáltak a helyi hivatalnak. Az angol nyelvű városi vezető pár perc múlva megérkezik. Velük megyek. Eötvös Ló rá ikI emlékére Czázhúsz éve, 1848. július 27-én szüle- tett Eötvös Lóránd, a nagy magyar fizikus, akiről Einstein úgy nyilatkozott, hogy a fizika fejedelme volt. Élete, mégpedig nem csupán képletesen, egy történelmi korszakot fogott át, hiszen a magyar szabadságharc alatt született, s a Tanácsköztársaság megalakulásának évében halt meg. Ez a hetven esztendő, amely a nacionalizmustól a kulturális gőgig, a polgári nemzetté válás összes ellentmondásait és korlátáit megában hordta, igazán próbára tette őt mint tudóst, kultúrpolitikust és embert. S e próba fényesen sikerült. A tudományban az Eötvös-törvénnyel, a gravitációs torziós ingával és az Eötvös-effek- tussal vált halhatatlanná a neve, de foglalkozott növény- és állattannal, fénytannal és kőzettannal, sőt meteorológiával is. A nagy tudományos összefüggések fáradhatatlan kutatója volt, olyan ember, aki a tudományt sem önmagába zárva, hanem a technikával és a társadalommal szoros összefüggésben művelte. Élete végéig hű maradt ahhoz, amit mint lemes megalázkodás Pontot t pályaválasztó ifjú írt édesapjához, Eötvös Jótehessen a páduai szerelme- ; zsefhez, az íróhoz: „Nem látok magam, előtt sek házasságalapító küzdelmére. Itt. ebben a filmben hosszú perceken, az egész házat. földszinttől a padlásig és vissza bejárva, valószínűtlen hevességgel és kitartással ver össze mindenkit és mindent egy fúria, aki kimeredt szemmel riasztja családját és Padua minden lakóját, s mire eme rombolás végére érünk. fontosabb, sőt mondhatnám, nem látok más feladatot, mint az ország művelődésében közreműködni”. Szinte megszállottja volt a fiatalabb generáció tanításának, nevelésének. Ezért ostorozta annyira a korabeli egyetemi állapotokat, ezért kérdi vádlóan szinte mindig, ha e témával foglalkozik: „Vajon tudósok, vagy tudatlanok tanítanak az egyetemen?” S amikor miniszter lett — sajnos, nem sokáig volt az — ezért tartotta fontosnak az oktatás javítását. A minisztérium munkatársai előtt tartott programbeszédében így fogalmazta meg a feladatokat: „Nekünk azon kell fáradoznunk, hogy a közművelődés tere virágos kert legyen ... minden növénynek megadjuk a maga helyét, de szükséges azután az is, hogy minden növénynek megadjuk a maga táplálékát .. ” Gondja volt a jő „talaj”’ megteremtése Is. Rövid minisztersége alatt megvetette az alapját az Eötvös József Kollégiumnak. Életbe léptette a kisdedóvó-törvényt, több mint 400 új népiskolát létesített, lerakta az Iparművészeti Múzeum alapjait, lehetőséget teremtett a Műcsarnok építéséhez. S egész életében féltő gonddal törődött a pedagógusokkal. (Kevesen tudják: a múlt század utolsó évében apja valamennyi irodalmi művének kiadói jogát átengedte a Tanítók Háza javára). Eötvös haláláig tanított, mégpedig nem csak katedráján, hanem egész élete példájával. Érthető hát, ha a Magyar Tanácsköztársaság saját halottjának tekintette, s „meghajtotta előtte a világ proletariátusának vörös zászlaját”. S népköztársaságunk indokoltan nevezte el róla azt az egyetemet, amelyen élete végéig oly nagy odaadással nevelt tudós generációkat. Pályája bizonyítja, hogy nagyon komolyan vette, amit apja írt hozzá: „...midőn egy bizonyos körben — melyet hazánknak nevezünk — embertársaink anyagi és szellemi fejlődésén dolgozunk, tulajdonképpen az egész emberi nem haladásának munkásai vagyunk .. .* T. L. — Mit gondolnak, mennyi lehet ennek a mennyezetfestménynek a mélysége? — kérdezi az angol vezető a főegyházmegyei könyvtár termében. A rafinált művészi kiképzés megtéveszti őket is. Talán így még érdekesebb. Aztán mohó érdeklődéssel vetik magukat a régi kéziratokra és könyvekre. — Színes van? — kérdezik később, gusztálva a teremőr asztalára kirakott képeslapokat Nincs színes. Vesznek hát fekete-fehér képeslapot. Kifelé megint a deszkák, állványok, ök nem tudják, hogy már milyen régóta. A gótikus palota udvarának bejáratánál ajándéküzlet áll. Itt aztán ajándékban nincs valami nagy választék! Pedig vásárlási kedv az van. — Is it wood? — kérdezi egy halifaxi építész az „anya és pályása” nevű ajándék- tárgyra mutatva. Ez nem fa, hanem kerámia. Van itt még ötvös-dísz- tányér; száz forint, kétszáz forint. Kezükbe veszik, forgatják, aztán visszaadják az eladónak. A turistának nincs ideje gondolkodni. Vagy tetszik neki első . látásra valami, vagy nem tetszik. — Színes képeslap van? — teszi fel a kérdést az egyik asszony. Dorando drámája XII. Hiába a tiltakozás, a versenybíróság megsemmisítette Beírandó eredményét és az amerikai Hayes kapta az aranyérmet. London kedvence az olasz atléta lett. az angol közönség mellé állt. . Ajándékokkal halmozták el, Cónan Doyle, a híres író azt : ajánlotta, hogy indítsanak gyűjtést az olimpia legtöbbet „szenvedő hőse” javára. Borahdot támogatta a Daily Mail is és így végül annyi pénzt kapott, hogy ■amikor hazatért, otthon cukrászüzletet nyitott. 1912, Stockholm. Megismétlődött ugyanaz, mint annak idején a marathoni győzelem hírét Athénba vivő katonával. A portugál Laza4 ®6S. július 27., szombat ro az óriási hőségben rendezett versenyen kimerültén összeesett és meghalt. Az aranyérmet a dél-afrikai McArthur szerezte meg, aki jól bírta a svéd fővárosban nagyon ritka forróságot. A későbbi olimpiákon ilyen drámák nem történtek, azért mert a résztvevők alaposan készültek és gyakran olyan atléták indultak, akik előzőleg a hosszútávú salakversenyeken érték el világraszóló eredményeket, mint például Kolehmainen, Zato- Bpk és Mimoun. Minden eddiginél nagyobb bravúr Abeba Bikiláé. Az etióp atléta kétszer nyerte meg a maratoni futást, először 1960-ban Rómában, majd 1964-ben Tokióban. Ezt a teljesítményt egyetlen elődje sem tudta elérni. (Katónak 1952-ben első. 1956-ban hnlráikb B’tOa gyerekkorában na. v pia hegyeiben. X )m V 'élésén, egyszerűen, mezítláb. Ugyanígy tette meg Rómában is a több mint negyven kilométeres távot, Ostrom alá vették első győzelme után az újságírók. — Hogyan és mennyit edz? — kérdezték tőle. — Még sohasem számoltam hány kilométert futok. Ahogy az oroszlán, vagy a gazella sem számolja — mondta Bikila. — Higgyék el, ha bármiféle titkom lenne, szívesen elmesélném. Sokszor még a nap fel sem kel. amikor már kint futok Addisz Abeba határában. Nem eszem nehéz ételeiket, szeszt még életemben nem ittam, nem cigarettázom és nem ismerem a fáradtságot... Bikila Rómában könnyebben győzött, mint négy esztendővel később Tóidéban. Szorosan a nyomában ért be a célba a marokkói Rhadi. Már korábban is többször híre jött Afrikából annak, hogy különleges képességű fiatalemberek órákig futottak egyenletes . tempóban, anélkül, hogy túlzottan megerőltettél volna magukat. Bikila és Rhadi olimpiai sikere azt bizonyítja hogy ha az afrikai tehetségek céltudatosan készülnek az olimpiára, akkor az erőviszonyok alaposan megváltozhatnak a hosszútávfutásban. Plasztikusan érzékelteti az olimpia, jellegének változását a többi atlétikai szám is. 1896-ban Athénban példa'' Garrett nyerte a diszkoszy- test. Az amerikai diák rv kor életében elős-ör »envzrtt. ebben a kiás- múltra tekintő, csaknem !v, .romezer esztendős számban. 29 méter 15 centiméterre repült a kezéből a diszkosz és az első olimpián még ez is elegendő volt a győzelemhez. — Megpróbáltam és sikeHary kerek 10 másodperccel nyeri a 100 m síkfutást Rómában. rült — mondta Garrett, aki megnyerte a súlylökést, 11 méter 22 centiméteres teljesítménnyel. Garrett az athéni kirándulásról tehát két aranyérmet '•itt haza az Egyesült Államokba. Készületlenségét jelzi sít ií, hogy a következő olimpián, Párizsban győztes magyar Bauer Rezső majdnem hét méterrel repítette messzebb a diszkoszt, mint az amerikai diák. (36.04 m). Ez akkor élénk feltűnést keltett, mert a több atlétikai számban az Aj H* AT ~r Egyesült Álla- niok versenyzői vitték el a pálmát. Érdemes megjegyezni, hogy amikor a diszkoszvetés eredményét kihirdették, akkor a párizsi stadionban a zenekar amerikai himnuszt kezdett játszani. A magyar vezetők közbeléptek. — Bocsánat, uraim — mondta a ka- tonazemekar karmestere és ezúttal az osztrák himnuszt játszotta el. A magyarok újra méltatlankodtak, annál is inkább, mert közben a rendezők a főár- bócra az Egyesült Államok lobogóját húzták fel. A franciák el sem tudták képzelni, hogy más is győzhet a diszkoszvetésben, mint az amerikaiak. (Folytatjuk) Van, de csak egyfajta- „ is igénytelen, silány. Az eicdn színes képeskönyveket kínál, gat. De aki képeslapot akar venni, az nem vesz könyvet Vásárolnak , hát fekete-feher képeslapokat megint. A várkapunál álló árus „standját” pillantásra seta méltatják. Ajándékokat azonban szerettek volna venni Az egyik skót hölgy fekete csipkekendőt terít a fejére, és ő is belép a főszékesegyház kapuján. Az angol vezető magyarázza a festményeket, freskókat. Forognak a fejek. Váratlanul megszólal az orgona; Schubert Ave Mariája aztán Bach dübörgő d-nioll toccatája és fúgája. Megille- tődöttség. Majd röpködnek az elismerő szavak: „Beautiful! Wonderful!” — Mondja, kérem, miért akarták azok a törökök anv. nyira elfoglalni ezt a várat? — És hogyan lehet az, ho^- az a Mr. Dobó ilyen kevés katonával ellenállt? — Kérem, mi igaz abból hogy a barna magyarok és a szőke finnek valaha együtt éltek Keleten? — Azon az oszlopon miért voltak lyukak? Kérdésekben nincs hiánv A gótikus palota teraszán állunk. Kattognak a fényképezőgépek, berregnek a filmfelvevők. Megörökítik a minaretet és a napsütötte, piros tetős város’t. Még süt a nap, de már a hegyek fölött ott vannak a vastag zivatar- felhők. Az eső már a levegőben lógott. Kifelé jöttünk a múzeumból. A vezető megkérdezte a csoporttól, hogy menje- nek-e az autóbuszhoz, amely a kapu előtt vár rájuk, vagy megnézzék a kazamatákat még? Két egészen fáradt hölgy kivételével a kazamatákat választották. A két hölgy elment a buszhoz. Mi itt állunk a kazamaták kijáratánál. Zuhog az eső. — Mi a véleménye a vezetésről? — fordulok egy yorkshire-i papírkereskedőhöz. — Ö, a lady egészen kitűnő!— mondja. — És jó hangosan is beszélt. A „lady”, dr. Lőffler Aurél- né, a kötelező szövegen kívül is kedves és szórakoztató. — Ki tud egy viccet? — kérdezi most a kényszervárakozás ideje alatt. — Azt irigylem bennük, hogy olyan nyugodtak — mondja később nevetve az autóbuszvezető, a gyengülő esőben a busz felé sétálókra mutatva. Csapiár Vilmos „Betörőszomorító../ Mit tud a hangakusztikai riasztókészülék ? A Budapesti Rendőr-főkapitányság tanácsadó szolgálatához az állami vállalatok, üzemek, termelőszövetkezetek, társadalmi tulajdonért felelős gazdasági és pénzügyi vezetők mind nagyobb számban fordultak: tanácsot kértek, milyen tulajdonvédelmí berendezéseket alkalmazzanak. A tanácsadó szolgálatnál az érdeklődők maximális biztonságot nyújtó berendezéseket láthatnak működés közben. A riasztó berendezem például már azt is jelzi, ha illetéktelen a pénztárhelyiség a raktár ajtajához közeledik vagy a páncélszekrényt, asr talfiókot megérinti. A tó- ügyelettel megbízott személy helyiségében ilyenkor kigy"' lad a vörös lámpa, s egyW® jűleg megszólal a cseng« vagy a duda is. Az éjjeliőrök kel szemben a szerkezetne előnye, hogy félreérthete lenül és megfelelő hanger0 vei figyelmeztet a rendeli* nességre, s a felügyelj megbízottnak nem kell 1,1 tennie, mint értesítenie s rendőrséget. , A hangakusztikai r'aS készülék még ennél is töb e- „tud”. A riasztáson kívül az is közli, hogy mi történ' például a pénztárhelyiség és azt is, hány személy lőzkodik ott,
