Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-26 / 174. szám
Ola**—angol—amerikai fiii A makrancos hölgy i • iön a másik irányú lecke ...a lady egészen Kiránduló voltam Egerben kitűnő F A mozilátogató azt hinné, hógy egy ilyen filmben, ahol az angol és örök Shakespeare Jfcz értelmi szerző és a felei t- (,'heteüen szövegű história J,;:f megörökítője. ahol a témát és f' a rendezőt — mégha évszáza- V dók választják el is a kettőt — az olaszok adják, ahol a világhírű amerikai filmsztárkettős. Elizabeth Taylor és Richard Burton játssza a írét főszerepet ott csak igaza élmény születhetik igazi nagy film. amire még évek múltán is szívesen emlékezünk. Nos, ez esetben nem így történt. Talán a koprodukciók mindig vitatott. ízlésbeli zavara a sa- játékosan egységes atmoszféra hiánya, vagy a • nagyra méretezett keretek nyomják agyon magát az élményt, a századok óta keUemesen üde történetet, a vad. a makrancos a megfékezhetetlen Kata esetét. Itt nem „ezt az esetet” viszik most filmre hanem Shakespeare szövegét felhasználva készítenek látványosságot két sztár köré. A nézőt elkápráztatja az a gazdagság, ahogyan az utcai jeleneteket a páduai épületek között, a szűk utcákon palotaudvarokon nagyméretű reneszánsz termekben felveszik. Percekig ámultán nézi a j tarka ruhák pompázó színeit, t S azt hiszi, hogy mindez csak bevezetés ahhoz a bűbájos nyelveléshez és küzdelemhez, amely Kata körül majd végbemegy. Sajnos, ebben a filmben csak annyit őriznek meg Shakespeare saövegébői, amennyit múlhatatlanul szükségesnek tartanak az esetné- : nyék megértéséhez. így zan- zásítva kaptuk magát a históriát egészségtelenül f élrebillentve a bővérű vígjáték belső harmóniáját Shakespeare-nél jóformán nincs - díszlet inkább csak jelzés. Kata is inkább cserfes ■nyelvelés, mint törés-zúzás, hogy aztán a végén egy szellemes megalázkodás pontot tehessen a páduai szerelmesek házasságalapi tó küzdelmére. Itt, ebben a filmben bosszú perceken, az egész házat. földszinttől a padlásig és vissza bejárva, valószínűtlen hevességgel és kitartással ver össze minden,kit és mindent egy fúria, aki kimeredt szemmel riasztja családját és Páddá minden lakóját, s mire eme rombolás végére érünk. Petrachióé. amely az e-obbi kergetőzéshez mérten is szélesvásznú. harsány, már-már szadista, amelyhez képest a nászi gyülekezet álmos tén- fergésnék látszik. Zeffirelli rendezői képzeletét lenyűgözi az anyag, amit kezébe kap és szemmel láthatóan nem saját szándéka szerint bánik vele. Nem is annyira a színpadi játék filmre vitelének kéoszerűsé- gi. filmszerűségi kérdései vetődnek itt fék hanem azé az alkué, ahogyan a két sztár helyét ebben a játékban kiszélesítik. A pompás díszletek között üresen futnak a percek, anélkül, hogy akár Elizabeth Taylor, akár Richard Burton meggyőzhetné a nézőt világhírének jogosságáról. Taylor játékából hiányzik ar. az elegancia amellyel vadsága és megközelíthetetlensége ellenére az első pillanatban rokonszenvesnek éremé őt a néző. Tágra nyitott szemeivel valahogy elnéz mellettünk, mint aki most kötelessé gszerűen magasabb hatalmaknak engedelmeskedik. Burton emberibb. nem is annyira harsány, mint Tayior. de a shakes- peare-i történetet átíró rendező hibás elképzelését ő sem tudja teljesen eltüntetni. Végső soron ezt. a filmet a játék kerete és néhány jelenet miatt érdemes megnézni, és nem Taylor szemeiért. Ciryl Cucask Michael Hordern. Alfred Lynch, Alan Webb. Vicktor Spinetti, Michael York, vagy a Biancát játszó Natasha Pyne színészi- leg legalább annyit nyújtanak mint a Katalint játszó Taylor. Oswald Morris képei lenyűgöznek. Nino Rota zenéje olaszosan fűszeres és megtestesíti azt a lírát, amit a sok-sok „rendcsinálás” száműz. így. ez a film esv Shakespeare-! mű — tőle idegen zamattal. Reggel tíz óra: az egri Park Szálló halijába megérkezik az első szovjet turistacsoport. Idősebb emberek, némelyikük mellén kitüntetés. A csoport zöme a második világháborúban részt vett Magyarország felszabadításában. A helyi idegenvezető már várja őket. Indulás a városba. Fél tizenegy: a hallba betódul a második szovjet csoport, Rövid tanácskozás az egri vezetővel, aztán irány a város. Háromnegyed tizenegy: sovány, szemüveges lány lép a portáshoz: — Kérem, hol van a pincegazdaság? — érdeklődik. Ö a lengyel csoport IBUSZ- megbízottja Budapestről. Programúkban nem szerepel a városnézés. Csak a pince- gazdaságot keresik majd fel. Öt perc múlva: az IBUSZ egy másik budapesti megbízottja kezet fog a helyi Idegenforgalmi Hivatal franciavezetőjével. A francia csoport máris indulhat megismerni, milyen volt és milyen ma Eger, a közép-európai magyar város. Tizenegy óra: fehér bőrű, szeplős angol férfiak, pipával. És mellettük a sovány angol feleségek. A csoport budapesti megbízottja elmondja, hogy kéthetes programúkban eredetileg nem szerepelt Eger. Előző nap be- szét a csoportnak a városról. Ügy döntöttek, jönnek. Reggel letelefonáltak a helyi hivatalnak. Az angol nyelvű városi vezető pár perc múlva megérkezik. Velük megyek. Az egyik skót hölgy fekete csipkekendőt terít a fejére, és ő is belép a főszékesegyház kapuján. Az angol vezétő magyarázza a festményeket, freskókat. Forognak a fejek. Váratlanul megszólal az orgona; Schubert Ave Mariája aztán Bach dübörgő d-moll toccatája és fúgája. Mggille- tődöttség. Majd röpködnek az elismerő szavak: „Beautiful! Wonderful!” — Mit gondolnak, mennyi lehet ennek a mennyezetfestménynek a mélysége? — kérdezi az angol vezető a főegyházmegyei könyvtár termében. A rafinált művészi kiképzés megtéveszti őket is. Talán így még érdekesebb. Aztán mohó érdeklődéssel vetik magukat a régi kéziratokra és könyvekre. — Színes van? — kérdezik később, gusztálva a teremőr asztalára kirakott képeslapokat. Nincs színes. Vesznek hát fekete-fehér képeslapot. Kifelé megint a deszkák, állványok, ök nem tudják, hogy már milyen régóta. A gótikus palota udvarának bejáratánál ajándéküzlet áll. Itt aztán ajándékban nincs valami nagy választék! Pedig vásárlási kedv az van. — Is it wood? — kérdezi egy halifaxi építész az „anya és pólyása” nevű ajándék- tárgyra mutatva. Ez nem fa, hanem kerámia. Van itt még ötvös-dísz - tányér; száz forint, kétszáz forint. Kezükbe veszik, forgatják, aztán visszaadják az eladónak. A turistának nincs ideje gondolkodni. Vagy tetszik neki első látásra valami, vagy nem tetszik. — Színes képeslap van? — teszi fel a kérdést az egyik asszony. Van, de csak egyfajta; az is igénytelen, silány. Az eladó színes képeskönyveket kínál* gat. De aki képeslapot akar venni, az nem vesz könyvet. Vásárolnak hát fekete-fehér képeslapokat megint. A várkapunál álló árus „standját” pillantásra sem méltatják. Ajándékokat azonban szerettek volna venni. — Mondja, kérem, miért akarták azok a törökök any- nyira elfoglalni ezt a várat? — És hogyan lehet az, hogy az a Mr. Dobó ilyen kevés katonával ellenállt? — Kérem, mi igaz abból, hogy a barna magyarok és a szőke finnek valaha együtt éltek Keleten? — Azon az oszlopon miért voltak lyukak? Kérdésekben nincs hiány. A gótikus palota teraszán állunk. Kattognak a fényképezőgépek, berregnek a filmfelvevők. Megörökítik a minaretet és a napsütötte, piros tetős várost. Még süt a nap, de már a hegyek fölött ott vannak a vastag zivatar- felhők. Az eső már a levegőben lógott. Kifelé jöttünk a múzeumból. A vezető megkérdezte a csoporttól, hogy menjenek-e az autóbuszhoz, amely a kapu előtt vár rájuk, vagy megnézzék a kazamatákat még? Két egészen fáradt hölgy kivételével a kazamatákat választották. A két hölgy elment a buszhoz. Mi itt állunk a kazamaták kijáratánál. Zuhog az eső. — Mi a véleménye a vezetésről? — fordulok egy yorkshire-i papírkereskedőhöz. — Ö, a lady egészen kitűnő! — mondja. — És jó hangosan is beszélt. A „lady”, dr. Lőffler Aurél- né, a kötelező szövegen kívül is kedves és szórakoztató. — Ki tud egy viccet? — kérdezi most a kényszervárakozás ideje alatt. — Azt irigylem bennük, hogy olyan nyugodtak — mondja később nevetve az autóbuszvezető, a gyengülő esőben a busz felé sétálókra mutatva. Csapiár Vilmos „Beförőszomorító../ 'farkad Eötvös Lóránd emlékére Czázhúsz éve, 1848. július 27-én szüle- ^ tett Eötvös Lóránd, a nagy magyar fizikus, akiről Einstein úgy nyilatkozott, hogy a fizika fejedelme volt. Élete, mégpedig nem csupán képletesen, egy történelmi korszakot fogott át, hiszen a magyar szabadságharc alatt született, s a Tanácsköztársaság megalakulásának évében heilt meg. Ez a hetven esztendő, amely a nacionalizmustól a kulturális gőgig, a polgári nemzetté válás összes ellentmondásait és korlátáit megában hordta, igazán próbára tette őt mint tudóst, kultúrpolitikust és embert. S e próba fényesen sikerült. A tudományban az Eötvös-törvénnyel, a gravitációs torziós ingával és az Eötvös-effek- tussal vált halhatatlanná a neve, de foglalkozott növény- és állattannal, fénytannal és kőzettannal, sőt meteorológiával is. A nagy tudományos összefüggések fáradhatatlan kutatója volt, olyan ember, aki a tudományt sem önmagába zárva, hanem a technikával és a társadalommal szoros összefüggésben művelte. Élete végéig hű maradt ahhoz, amit mint pályaválasztó ifjú írt édesapjához, Eötvös Józsefhez, az Íróhoz: „Nem látok magam előtt fontosabb, sőt mondhatnám, nem látok más feladatot, mint az ország művelődésében közreműködni”. Szinte megszállottja volt a fiatalabb generáció tanításának, nevelésének. Ezért ostorozta annyira a korabeli egyetemi állapotokat, ezért kérdi vádlóan szinte mindig, ha e témával foglalkozik: „Vajon tudósok, vagy tudatlanok tanítanak az egyetemen?” S amikor miniszter lett — sajnos, nem sokáig volt az — ezért tartotta fontosnak az oktatás javítását. A minisztérium munkatársai előtt tartott j programbeszédében így fogalmazta meg a feladatokat: „Nekünk azon kell fáradoznunk, hogy a közművelődés tere virágos kert legyen ... minden növénynek megadjuk a maga helyét, de szükséges azután az is, hogy minden növénynek megadjuk a maga táplálékát .. Gondja volt a jó „talaj” megteremtése is. Rövid minisztersége alatt megvetette az alapját az Eötvös József Kollégiumnak. Életbe léptette a kisdedóvó-törvényt, több mint 400 új népiskolát létesített, lerakta az Iparművészeti Múzeum alapjait, lehetőséget teremtett a Műcsarnok építéséhez. S egész életében féltő gonddal törődött a pedagógusokkal. (Kevesen tudják: a múlt század utolsó évében apja valamennyi irodalmi művének kiadói jogát átengedte a Tanítók Háza javára). Eötvös haláláig tanított, mégpedig nem csak katedráján, hanem egész élete példájával. Érthető hát, ha a Magyar Tanácsköztársaság saját halottjának tekintette, s „meghajtotta előtte a világ proletáriátusának vörös zászlaját”. S népköztársaságunk indokoltan nevezte el róla azt az egyetemet, amelyen élete végéig oly nagy odaadással nevelt tudós generációkat. Pályája bizonyítja, hogy nagyon komolyan vette, amit apja irt hozzá: ___midő n egy bizonyos körben — melyet hazánknak nevezünk — embertársaink anyagi és szellemi fejlődésén dolgozunk, tulajdonképpen az egész emberi nem haladásának munkásai vagyunk .. .* T. L. Dorando XII. Hiába a tiltakozás, a versenybíróság megsemmisítette Dorandó eredményét és az amerikai Hayes kapta az aranyérmet London kedvence az olasz atléta lett. az angol közönség mellé állt Ajándékokkal . halmozták el, Conan Doyle, a híres író azt ajánlotta, hogy indítsanak gyűjtést az olimpia legtöbbet „szenvedő hőse” javára. Dorandot támogatta a Daily Mail is és így végül anni'i pénzt kapott, hogy amikor hazatért otthon cukrászüzletet nyitott. 1912, Stockholm. Megismétlődött ugyanaz, mint annak idején a marathoni győzelem hírét Athénba vivő katonával. A portugál Lazadrámája ro az óriási hőségben rendezett versenyen kimerültén összeesett és meghalt Az aranyérmet a dél-afrikai McArthur szerezte meg, aki jól bírta a svéd fővárosban nagyon ritka forróságot A későbbi olimpiákon ilyen drámák nem történtek, azért mert a résztvevők alaposan készültek és gyakran Olyan atléták indultak, akik előzőleg a hosszútávú salakversenyeken érték el világraszóló eredményeket, mint például Kolehmainen. Zato- j^k és Mimoun. Minden eddiginél nagyobb bravúr Abeba Bikiláé. Az étién atléta kétszer nyerte meg a maratoni futást, először 1960-ban Rómában, majd 1964-ben Tokióban. Ezt a teljesítményt egyetlen elődje sem tudta elérni. (Zátopek 1952-ben első. 1956-ban hatodik!) Bikila gyerekkorában nagyon sokat futkározott Etiópia hegyeiben. Tekméhzefcegen, egyszerűen, mezítláb. Ugyanígy tette meg Rómában K a több mint negyven kilométeres távot. Ostrom alá vették első győzelme után az újságírók. — Hogyan és mennyit edz? — kérdezték tőle. — Még sohasem számoltam hány kilométert futok. Ahogy az oroszlán, vagy a gazella sem számolja — mondta Bikila. — Higgyék eh ha bármiféle titkom lenne, szívesen elrft'^lném. Sokszor még a nap fel sem kel. amikor már kint futok Addisz Abeba határában. Nem eszem nehéz ételeket, szeszt még életemben nem ittam, nem cigarettázom és nem ismerem a 'fáradtságot... Bikila Rómában könnyebben győzött, mint négy esztendővel később Tokióban. Szorosan a nyomában ért be a célba a marokkói Rhadi. Már korábban is többször híre jött Afrikából annak, hogy különleges képességű fiatalemberek órákig futottak egyenletes tempóban, anélkül, hogy túlzottan megerőltették volna magukat. Bikila és Rhadi olimpiai sikere azt bizonyítja, hogy ha az afrikai tehetségek céltudatosan készülnek az olimpiára, akkor az erőviszonyok alaposan megváltozhatnak a hosszú távíutásbaiu Plasztikusan érzékelteti az obmoia iellegének változását a többi atlétikai szám is. 1896-ban Athénban például Garrett nyerte a diszkoszvetést. Az amerikai diák akkor életében először versenyzett ebben a klasszikus múltra tekintő, csaknem háromezer esztendős számban. 29 méter 15 centiméterre repült a kezéből a diszkosz és az első olimpián még ez is elegendő volt a győzelemhez. — Megpróbáltam és sikesikfutast Rómában. rűlt — mondta Garrett, aki megnyerte a súly lökést, 11 méter 22 centiméteres teljesítménnyel. Garrett az athéni kirándulásról tehát két aranyérmet vitt haza az Egyesült Államokba. Készül ellenségét jelzi az is, hoar a következő olimpián, Párizsban győztes magyar Bauer Rezső majdnem hét méterrel repítette messzebb a diszkoszt, mint az amerikai diák. (36.04 m). Biz akkor élénk feltűnést keltett, mert a több atlétikai számban az Egyesült Államok versenyzői vitték el a pálmát. Érdemes megjegyezni, hogy amikor a diszkoszvetés eredményét kihirdették, akkor a párizsi stadionban a zenekar amerikai himnuszt kezdett ját- szani. A magyar vezetők közbeléptek. — Bocsánat, uraim — mondta a katonazenekar karmestere és ezúttal az osztrák himnuszt játszotta el. A magyarok újra méltatlankodtak, annál is inkább, mert közben a rendezők a főár- bócra az Egyesült Államok lobogóját húzták fel. A franciák el sem tudták képzelni, hogy más is győzhet a diszkoszvetésben, mint az amerikaiak. Mit tud a hangakusztikai riasztókészülék ? A Budapesti Rendőr-főkapitányság tanácsadó szolgálatához az állami vállalatok, üzemek, termelőszövetkezetek, társadalmi tulajdonért felelős gazdasági és pénzügyi vezetők mind nagyobb számban fordultak: tanácsot kértek, milyen tulajdonvédelmi berendezéseket alkalmazzanak. A tanácsadó szolgálatnál az érdeklődők maximális biztonságot nyújtó berendezéseket láthatnak működés közben. A riasztó berendezés például már azt is jelzi, ha illetéktelen a pénztárhelyiség, a raktár ajtajához közeledik, vagy a páncélszekrényt, asztalfiókot megérinti. A felügyelettel megbízott személy helyiségében ilyenkor kigyullad a vörös lámpa, s egyidejűleg megszólal a csengő, vagy a duda is. Az éjjeliőrökkel szemben a szerkezetnek előnye, hogy félreérthetetlenül és megfelelő hangerővel figyelmeztet a rendellenességre, s a felügyelettel megbízottnak nem kell mást tennie, mint értesítenie a rendőrséget. A hangakusztikai riasztókészülék még ennél is többet „tud”. A riasztáson kívül azt is közli, hogy mi történik például a pénztárhelyiségben és azt is, hány személy tar* tozkodik ott. Háry kerek 1# másodperccel nyeri a 100 m 1968. július ti- szombat (Folytatjuk)
