Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-26 / 174. szám
Párbeszéd a mechanizmusról Az „étvágy” és emelkedik a jövedele Váraszón I I A váraszói Gárdonyi Termelőszövetkezet azok közé tartozik, ahol az új me- chanzimust legalább két évvel megelőzték. Szél Ferenc elnökkel most arról folytattunk párbeszédet, hogy mindezek után hozott-e változást ez az év a szövetkezet életében? — Sokan szóvá tették, hogy Váraszón „visszaéltek” az új gadasági mechanizmus adta lehetőségekkel és túlságosan számítanak a melléküzemágakra, ahelyett, hogy a mezőgazdasági termeléssel törődnének. — A számok valóban csalókák, hiszen tízmillió forintos bevételre számítunk a fa- feldolgozásból, útépítésből és egyéb melléküzemágakból. — És a földből? — Három—négy millió forintos értéket tudunk az idén termelni. — Ez mintha azokat igazolttá, akik úgy vélekednek, hogy Váraszón minden fontosabb a mezőgazdasági termelésnél. — Aki ismeri a mi körülményeinket, az nem tételez fel ilyet, hiszen a korábbi években a váraszói határ csak másfél millió forint értékű terményt adott. Most pedig ennek több mint dupláját termeljük. — Ugyanazon a területen? — Természetesen. Az értéknövekedést úgy értük el, hogy primőröket is termeltünk. A szamócától kezdve az uborkáig, a máktól a cukorrépáig nemcsak a választékot bővítettük, hanem a terméseredmények is szépen növekedetek. — Váraszó tehát mint hegyvidéki termelő, nem tagadta meg a földművelő hagyományokat. De az a tény, hogy a bevételnek csak egy- harmada származik a növénytermesztésből, az állat- tenyésztésből mégis adhat okot aggodalomra. — Újból csak azt kell mondanom, hogy a számok néha „csalnak”. A híresztelések ellenére nem mondtunk le az állattenyésztésről sem. Olyannyira nem, hogy hírünk Európa-szerte jó. Görögök, olaszok, franciák vásárolják bárányainkat, s a környékbeli falvakat is mi látjuk el tejjel. Rövidesen tbc-mentes lesz egész tehénállományunk, ezenkívül pulykát is több mint ezret adunk a hazai és külföldi piacra. — Ha ennyire sikeres a növénytermesztés, a kertészet, az állattenyésztés, miért olyan nagymértékű a szövetkezetben az „iparosodás”? — A hagyomány és a szükség szabja ezt meg Váraszón, Kevés a föld. És amíg csak ebből akartunk megélni, állami segítséggel is mindösz- sze 24 forintot kaptak a szövetkezet tagjai egy-egy munkaegységre. — A hagyományt említette... — Nem véletlenül. A mezőgazdaság átszervezése előtt sem tartotta el ez a határ a falu népét, kétlaki volt mindig Váraszó lakossága. A földművelés mellett sertésólakat, szőlőkarókat készítettek, mert fa több van ezen a környéken, mint föld. Azonkívül eljártak az iparba dolgozni és napszámosnak, sum- másnak, ki hol tudott megélhetést szerezni a néhány hold dimbes-dombos föld mellett. — Ezt a megélhetési forrást újította fel tehát most a termelőszövetkezet? — Igen. Elsősorban az erdőt hasznosítjuk. Kiszámítottuk: ha egy köbméter fát „simán” adunk el hét— nyolc száz forintot kaphatunk érte. De ha mi dolgozzuk fel... — Akkor — Ahogy a tapasztalat mutatja, két—három ezer forintot kaphatunk érte, sőt... tízezret is. — Mi fizet legjobban? — A nyomdának szállított bélyegzők, a „tapperek”, azonkívül a gyerekjátékok. — A fafeldolgozáson kívül, mint hallottuk, mást is tudnak hasznosítani az új lehetőségekből. — Igen. Ezután jött az építőbrigád megszervezése. Amikor a szövetkezet tagságának kiszámoltuk, hogy ez munkaegységenként újabb három—négy forintos növekedést jelent, már nem há- borogtak annyira, mint a faüzem létesítésekor. Igaz, addigra már 36 forintot tudtunk fizetni munkaegységenként és nem vettük igénybe az állam támogatását. — És ezzel befejeződött az ipari tevékenység bővítése? — Nem. Miután hallottuk, hogy sok termelőszövetkezetnél pénz van ugyan útépítésre, de a munkáskéz meg a gép nagyon hiányzik — nálunk pedig mindkettő adva volt — megalakítottuk útépítő részlegünket is. — Bevált ez a vállalkozás? — Egész évre van munkájuk. Verpeléten négymillió forintos munkát végeznek, de Andornaktályán és más közös gazdaságban is megbízható és szövetkezetünknek hasznos munkát végeznek bányászaink. — Nem szövetkezeti tagokat akart mondani? — Az útépítő részleghez sok olyan falubeli bányászt vettünk fel, akiket elbocsátottak, mert bezárták a bányát. Nem akartak Pécsre menni, mi viszont munkát és keresetet tudtunk adni. Helyben. Így most, a nyári szünidős diákokkal együtt építik az utat a megye termelőszövetkezeteiben. — Ezek szerint tehát az életerős emberek többsége a melléküzemágakban dolgozik. De jut-e elég erő a földekre? — A hordásnál, aratásnál a fontos munkáknál a gépeket és az embereket egyaránt a földekre küldjük s így igen rövid idő alatt tudjuk elvégezni a mezőgazda- sági munkát. — Ezzel nem károsodik az útépítés, vagy fafeldolgozás? — Annyi munkát vállalunk, hogy egy-egy hetet mindig szabadon hagyunk a legfontosabb mezőgazdasági munkákra. Ilyenkor az ösz- szes iparos a földeken dolgozik. A gépek és az emberek ilyen gyors átcsoportosítása hozzájárul rekorderedményeinkhez, ahhoz, hogy búzából 13 mázsát termelhessünk, az egyéni gazdaság idejében elért hat—hét mázsás átlag helyett s hogy az aratással és egyéb munkákkal fele annyi idő alatt végezzünk, mint régen. — Ezek szerint tehát jó érérzékkel sikerült itt Váraszón a mezőgazdasági termelés növelését egyeztetni az „iparosodással”. Mit mondhat most az elnök az új gazdasági mechanizmus első fél éve után? — Azt, hogy jóleső érzés tölt el bennünket, mert a falu termelési hagyományait figyelembe véve és élve az új lehetőségekkel, 24 forintról 45 forintra tudtuk növelni a munkaegység értékét. Az utóbbi hónapokban kiadott rendelkezések megerősítettek bennünket abban, hogy jók voltak korábbi elképzeléseink. Az az „étvágy”, amely a melléküzemágak létesítésénél nálunk mutatkozott, a szövetkezet egészségére vált... és jövedelmének tisztes növekedésére válhat a jövőben is. — Mit várnak a jövőtől? — Ha egyesülünk a környező szövetkezetekkel, itt épül ki a fafeldolgozó központ. Lesz munka és kereset, még több falubelinek lesz jövője Váraszón. Kovács Endre Annyit olvastam már a házasságszédelgőkről, akik jelentős befektetéssel megvásároltak egyszerre három— négy újságot is, hogy kiböngésszék a házassági hirdetéseket, s így mint boldogságot, otthont szerető és megértő lelket kereső férfi néminemű anyagi előnyhöz jussanak. S azt is olvastam, hogy ezek a házasságszédelgők tipli, kis nyamvadt alakok voltak, akiknek férfiassága egy szende apácaszüzet setn hozott volna zavarba, akik lúdtalpon és jégeralsó- ban indultak el a betétkönyvekért és rendre sikerrel. Itt az ideje, hogy én, akinek soha nem volt ez a jé- gerizéje és lúdtalpas sem vagyok, hogy én, akinek férfiasságáról ha himnuszokat ugyan nem, de bökverseket már zengedeztek, hogy én is kipróbáljam szerencsémet a házasságszédelgés gyümölcsöző mesterségében. Ahá! Csak hogy én ám ravasz fickó vagyok. Szép, férfias és ravasz. Éppen ezért a következő hirdetést adtam fel: „Rabiátus, bár szép férfi, egy büdös vas nélkül, eddigi ágyrajárását és alkalmi munkáját elcserélné egy szerető szívű föbérleli lakással és betétkönyvvel. A szépség nem érdem. ,Házasságszédelz gő’ jeligére”. Sok választ nem vártam, legfeljebb egyet-kettőt, de tudtam, hogy aki még ezek után is hajlandó lenne velem együtt majdan frigyre lépni, az olyan csúnya és egyedülálló, amilyen sok pénze lehet. 3 456 768 levelet kaptam! Szemelvények a válaszlevelekből1 ________________ „Ő rjöngök a rabiátus emberekért. De még eddig olyannal nem volt dolgom. Nyugodt lehetsz, picim, hogjj szédelegni fogsz. Fénzröl majd utána...” „Hogy nincs pénze, s ezt őszintén bevallja, már azt igazolja, hogy maga, kedves uram, nem is házasságszédelgő. De még ha az is lenne, a mai világban, amikor annyi csalódás éri a gyenge leányszívet, ez az őszinteség felüdít. Viszonylag még fiatal vagyok, innen a hetedik ikszen... Boldogok lehetünk KUBA ÜNNEPE A kubai sziget délkeleti csücskében, San- tiagóban 1953. július 26-án a karneváli kavargásban egy csoport fiatal diák és munkás, talán ha 120-an, egy 26 éves ügyvéd, Fidel Castro vezetésével támadást intézett a Moncada-barakk, egy katonai tábor ellen. Akciójukkal jelt akartak adni az általános népi fölkelésre. Sikert nem reméltek, nem is remélhettek, bár súlyos veszteséget okoztak a Batista-rendszer katonáinak. Hogy ez a kudarc néhány év múltán mégis a szabad Kuba nemzeti ünnepe lett, bizonyítja, hogy a moncadai roham harcosai mégis elérték, amit akartak: megmutatták a kubai népnek, hogy fegyverrel kell szembeszegülni Batista diktatúrájával, hogy a Batista-rendszer napjai meg vannak számlálva. Valóban: hiszen a Moncada-akciónak mindössze 15 éve, s mához néhány hónapra a kubai nép már győztes forradalmának 10. évfordulóját ünnepelheti. Mindez a Moncadától, az ott megszületett forradalmi szervezettől, a Július 26. mozgalomból indult ki. A Moncada-akció után három és fél évvel szállt partra a forradalmárok kis csoportja, hogy a Sierra Maestra hegyei közül elindítsa a Batista- rezsimet elsöprő forradalmi lavinát. Július 26. ekként vált nemcsak a kubai munkások, értelmiségiek, parasztok, hanem az egész haladó emberiség ünnepévé is. A kubai forradalom a latin-amerikai népek eddigi legnagyobb diadala az imperializmus ellen vívott harcukban és e földrészen is megnyitotta az amerikai imperializmus vereségének szakaszát. Bebizonyosult, hogy az Egyesült Államok tőszomszédságában is el lehet vetni a szocializmus magvait. És Kuba, a szocialista országok közösségének segítségével, az imperialista ostromgyürü ellenére is megszilárdult, s népe építheti szabad szocialista hazáját. A kubai forradalom ismételten bebizonyította, hogy a szocialista világrendszer az emberi társadalom fejlődésének döntő tényezőjévé válik. A mai napon a mi népünk is testvéri szolidaritással köszönti e távoli szigetország népét, amely az elmúlt évtizedben oly közel került a szírünkhöz. (Avar) Az építők munkát keresnek Visontán nemcsak a 22-es Állami Építőipari Vállalatnál, hanem a beruházó és a többi társvállalat közös megbeszélésén is többször szóvá tették, hogy az építők gyorsabban szeretnének haladni. Ha csak tőlük függne, már előbbre járnának az építkezésekkel, az erőmű ötös blokját is minél hamarább alapozni szeretnék, hogy aztán hamarosan emelkedjenek a falak is. — Miért nem lehet gyorsabban építkezni? — kérdeztük Horváth Lajos főépítésvezetőt. — A 22-es Állami Építőipari Vállalat visontai főépítésvezetősége évi 100—110 milliós saját munkára készült fel. Ehhez van elegendő ember, gép és felszerelés. De az idén Visontán csak 60—70 millió forint értéket kell építeni. Mi máris szívesen alapoznánk és építenénk az erőmű ötös blokkját, de a beruházó még nem kéri és a technológiai szerelők sem tudnak velünk lépést tartani, így aztán nincs elegendő munkánk. — Mit tesz a vállalat, elküldik az embereket? — Ezt nem szeretnénk. A munkásokra jövőre is szükségünk lesz, ők meg minden hónapban keresni akarnak. Inkább másütt is munkát vállaltunk. Például raktár- építéseket, vagy egyéb ipari létesítmények építését. Kallós Józseftől, a Gagarin Hőerőmű igazgatójától is megkérdeztük, hogy miért nem dolgozhatnak gyorsabb ütemben az építők? Általában a beruházó szokta sürgetni az építőipari vállalatot és nem az építők panaszkodnak munkahiányra. — Az egyes gépek párhuzamos kapcsolásának idejét, még. Lakás, pénz van. Te drága!” „Köszönöm... köszönöm, hogy a szépség nem érdem. A szívemhez szólt. Negyvenhat éves vagyok és még hajadon. Pontosabban még lány. Mit gondol, miért? Mert eddig még nem találtam olyan férfire, aki azt vallotta volna, hogy a szépség nem érdem. Köszönöm ... köszönöm ... köszönöm ... A címem mellékelem. A hirdetése többi részén jót kaca- rásztam...” „Könnyezve olvastam, hogy alkalmi munkából él és alkalmi ágyakra jár. Hát hogyne lenne egy férfi, aki otthonra vár, ilyen körülmények közepette házasságszédelgő. Én biztos ágyat garantálok, őszinte, tartós szerelmet és egy jól menő magánkisipart. Választ várok ,Fix ágy' jeligére”. És végül az utolsó: „Ide figyeljen, hapsikám. Ha beledöglök is kinyomozom, milyen ürge maga és hol lakik. Aztán rettegjen, mert szétverem azt a ronda pofáját, hogy ne legyen képe többé rontani a becsületes dolgozók üzletmenetét. Egy valódi házasságszédelgő!” Azóta idegesen figyelem az ajtócsengetést. Hátha rabiá- tusabb ember az illető, mint cn. ______, ----- íegrft va gyis a létesítmények határidejét a program határozza meg. Ehhez kell igazodni minden más munkának, az építők előrehaladásának is. Nem gazdaságos és ezért nem kívánatos, hogy az épületek hamarább készüljenek el, amelyekre csak később lesz szükség. Az eredeti tervek szerint Visontán 600 megawattos erőmű épült volna, de 800 megawattos lesz a Gagarin Hőerőmű. A bővítés indokolja és szükségessé teszi a nagy beruházás későbbi befejezését. Arra is figyelemmel kell lenni, hogy a befejezetlen, üzembe nem helyezett beruházások után ötszázalékos eszközlekötési járulékot kell fizetni. A népgazdaság érdeke azt kívánja, hogy a nagy beruházás minden egysége akkor készüljön el amikor arra szükség van amikor azt üzembe is tudják helyezni. Ne előbb, de ne később! Pontosan, ösz- szehangoltan, a program szerint kell dolgoznia minden vállalatnak. Különösen nem engedhető meg most, az új mechanizmus elején, hogy anyagot, munkaerőt és építőipari kapacitást kössenek le idő előtt és feleslegesen, amikor más munkahelyeken és más vállalatoknál szűkölködnek beruházási hitelekben, anyagban és nincs kivitelező vállalat. A megyei tanács vb keddi ülésén hangzott el, hogy több fontos építkezésre a megyei vállalatok nem köthetnek szerződést, mert erre már nem futja erejük. Visontán csak látszólagos, hogy mintegy 200 építőipari dolgozónak nincs munkája. A beruházók és a kivitelezők idejében találják meg egymást, kössék meg a szerződést, akkor kölcsönösen jól járnak. F. L. Kis üzem - nagy feladaljk Orvosi műszer* javítók Egertől Nyíregyházáig Amikor 1965-ben az egri I. számú kórház műszaki osztályvezetője azt a javaslatot tette a kórház igazgatóságának, hogy hozzanak létre egy képzett szakemberekből álló munkacsoportot, amely a kórházak, rendelőintézetek, szanatóriumok orvosi felszereléseit javítja, illetve ellenőrzi, sokan megmosolyogták. Ám hosszabb-rövidebb vizsgálódás után engedélyezték a szervezést. Egy kikötéssel: a legcsekélyebb támogatást tudják nyújtani ha ő vállalja, ám legyen. A műszaki osztályvezető három hónapot kapott az üzem megszervezésére. Ennyi idő alatt kellett neki partnereket teremteni és műszerészeket szerezni az új feladatokhoz. Kis autójával járta az országot, északkeleti egészségügyi intézményeit, s útjai rendszerint sikerrel végződtek. Az eredményes szervezés gyümölcseként megszületett a Röntgenjavító és Szerelő Vállalat egri üzeme. Ez a cím nem egészen fedi a valóságot, mert ennek a kis üzemnek a dolgozói nemcsak röntgenkészülékeket javítanak és ellenőriznek, hanem minden műszert, elektromos berendezést, ami a betegek gyorsabb gyógyúlá- sát segíti elő messzi környéken. A kis üzem az X-es számú kórház területén dolgozik. Négy műhely öleli a szűk kis udvart, a mechanikai, az elektromos, az éles, és tompa műszerek, és a röntgenkészülékek szervize. Négy műszerésszel beszéltem, mivel bent csak ennyien voltak. A többiek járták a vidéket, ahol éppen sürgős segítség- adásra van szükség. A „röntgenes” elmondta, hogy a reszortjuk a helyszíni javítás. Műszerkocsijukkal látogatják meg a „beteg” röntgenkészülékeket, s igyekeznek azokat minél gyorsabban újra működésbe hozni Ha * hiba a helyszínen nem javítható, sőt még Egerben sem, akkor azt Budapestre kell küldeni, s ez legalább három-négy hetet vesz igénybe. Ez nemcsak a röntgengépekre vonatkozik, hanem bármilyen rendeltetésű műszer javítását hátráltatja. Az elektromos műszerek „orvosa” beszélt a precíz munka szükségességéről. Társainak és neki is az a véleménye, hogy ebben a szakmában különösen fontos a józanság. Pontosabban megfogalmazva, itt a munkanapokon csak tejet szabad inni. Nagy feszültség alatt álló műszereken dolgoznak, s egy rossz mozdulat a szerelő életébe kerülhet, vagy a mű-: szerek gondatlan beállítása a beteg halálát okozhatja. Felelősségük óriási. A mechanikai műszerész szóvá tette, hogy szeretné a gyorsabb anyagellátást. Ha hiányzik egy alkatrész, hosszú hetekig, esetleg hónapokig kell várni, amíg megérkezik a pótlás. Több tucat kés társaságában beszéltem a „tompaéles” szobában egy fiatal szakemberrel. Nemrég jött a dohánygyárból ide, s hamar megszerette ezt a munkát Csupa hivatásszerető, gyógyítani akaró emberrel találkoztam. Olyanokkal, akik té- len-nyáron járják az ország északkeleti részét, Jászberénytől, Nyíregyházáig. Orvosi műszerek javításával, karbantartásával segítik a gyógyítás ügyét. P. S. Mmúsm 3 1968. július 26., péntek
